Piton elgondolkodva állt a Szükség szobájában, és kétségbeesetten nézegette az ajándékkupacot, ami becsomagolásra várt. Finoman fogalmazva, eddig nem vitte túlzásba a dolgot. Most azonban… azt akarta, hogy tökéletes legyen Hermione ajándéka.
- Talán valaki máséval kellene kezdeni – gondolta, és maga elé húzta a legegyszerűbbnek tűnőt, a Nevillenek vett könyvet. A Skót fennsíkok mágikus növényei – ez tetszeni fog neki. Ugyanakkor azt is gyanította, ha egyszer kézbe vette, soha többé nem lehet majd beparancsolni a kastélyba. A diákok többsége nem is sejtette, mennyi mágikus növény van aközött a fű között, amin nap mint nap taposnak. Elgondolkodva válogatott a papírok között. Milyen legyen? Mikulásmintás, vagy hullócsillagos? Esetleg hóemberes, vagy karácsonyfás, vagy angyalkás, vagy magyalos, vagy adventi koszorús, vagy… túl sokféle papír van - állapította meg.
Becsukta a szemét, és kihúzott egyet a csomagból. Zöld háttéren mikulássapkás kiskutyák ugráltak. Na jó… őt megütné a guta, ha ilyet kapna, de ez van…
Kitekerte a papírt, és rátette a könyvet. Kimérte a hosszát, majd levágta, aztán káromkodott egy sort, amikor rájött, hogy rövid lett. Aztán levágott még egy darabot, és rájött, hogy az első is jó volt, csak keresztbe rakta bele a könyvet. Fogta magát, és levágott kis celluxcsíkokat, és felragasztotta egy szék lábára. Összefogta a papírt, és rögzíteni akarta, de a csíkok teljesen ráragadtak a lábra, és nem tudta felvakarni őket. Elengedte a papírt, felkapart párat, és újra összehajtotta a papírt. A cellux azonban rátapadt a talárjára, és ahogy előrehajolt letépte a festéket a díszcsomagolóról. A tekercs ráragadt a könyökére, a szék pedig elgurult, amikor további csíkokat akart levenni róla.
Elfutotta a méreg. Kifordította a könyvet a papírból, és jóleső érzéssel, az egész tekerccsel együtt megtaposta. Majd fél órát töltött azzal, hogy mindenről levakarja a celluxot.
Fáradtan visszaült a terem közepén a szőnyegre, és kisimította a fürtöket a homlokából. Na jó… jól jönne az a könyv... mi is volt a címe? Csodás Csomagolás: egy csuklómozdulat! Bűvöljük papírba az ajándékokat…
Ahogy ez végigszaladt a fején máris megjelent a legközelebbi polcon a könyv. Lustán pöccintett a pálcájával, mire az a kezébe repült. Egy darabig elmélyülten tanulmányozta a lehetőségeit, majd döntött. Először egy egyszínű papírba csomagolta Neville könyvét. Eddig jó. Legyen arany… mondjuk magyallal. Zöld levelek és piros bogyók. Jó. Legyen rajt piros szalag… és a kártya. Csodás.
Perselus elégedetten félretette a csomagot, és maga elé húzta azt a szatyrot, amibe Ronnak a legkülönfélébb mugli és nem mugli édességeket válogatta össze. Ez legyen egy anyagzacskóban, natúr színnel, kis hóemberrel, és az üdvözlőkártya. Rendben. Harry. Egy új kviddicskönyv. Olyan legyen, mint Nevillé, csak más papírral. Dean. Egy ceruza-készlet rajzoláshoz, speciális radír és megbűvölt lapok.
Dumbledore. Hóembermintás zokni, és egy csomag citrompor.
Hermione. Ezt volt a legnehezebb kiválasztani. Többváltozós függvények és a számmisztika című könyv, egy üveg parfüm, és egy piros csipkés melltartó, hozzá tartozó tangával. Ez utóbbi kettőt egy kis piros papírcsomagba rakta, arany szalaggal, és egy kis kártyával. Csak akkor nyisd ki, ha egyedül vagy. A csomagot, a könyvet, a parfümöt pedig egy másik csomagba rakta. Szintén piros, arany csillagokkal. Arra is felkerült a kártya. Elégedetten végignézett a munkáján, és életében először értékelni kezdte, hogy az igazgató minden évben akkora halom becsomagolt ajándékot osztott szét.
Egy nagy szatyorba berakott mindent, és megindult Frics irodája felé, hogy leadja őket a Mikulásnak.
Úgy tűnt azonban, ez korántsem olyan egyszerű. A dohogó gondnok irodája előtt hosszú sor kígyózott. Mindenkinek pontos jegyzőkönyvet kellett leadnia, hogy kinek, mekkora, milyen csomagot küldenek. Romilda Vain a sor közepén arról vitatkozott a barátnőjével, hogy vajon az a jóképű, hatodéves hugrabugos, akinek elküldi a tangáját, vajon elviszi-e karácsonykor táncolni. Dennis és Colin arcát látva biztosra vehette akárki, hogy valami nagyon kegyetlen dolgot küldtek valakinek.
Éppen azon kezdett gondolkodni, hogy vajon Hermione küld-e neki valamit, és ha igen mit, amikor valaki megszólat a háta mögött:
- Jó estét, Allyway! – Piton azonnal megpördült, és két szem mosolygott rá. Dumbledore állt mögötte, az ősz szakállát simogatva, egy hatalmas zacskóval, amiből időről időre puffanások, vijjogások és visítások hallatszottak.
- Jó estét, igazgató úr – felelte, kis híján leharapva a nyelvét, nehogy Albusnak szólítsa. A háttérben látta, ahogy McGalagony professzor rosszalló pillantásokkal bevonul a Nagyterembe.
- Látom, te is készítettél pár csomagot. Nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lesz az ötlet. Lehet, hogy húsvéti nyulat is kellene rendelnem…
- Hmm… nem hiszem…
Piton szeme előtt megjelent az igazgató hallowe'eni jelmeze, és kirázta a hideg.
- Mondd Antonius, szándékosan van a hátadon egy ugráló, mikulássapkás kiskutya? – kérdezte csillogó szemekkel. – Nem mintha nem állna jól…
Perselus mindent elkövetett, és nagy nehezen letépte a hátáról, majd felgyújtotta.
- Ma délután csomagoltam…
Hamarosan elérték Frics irodáját, és Piton felettébb boldog volt, hogy megszabadult korábbi felettesétől, aki a karácsony szellemében mikulássapkára cserélte varázslósüvegét. Visszaindult a Griffendél klubhelyiségébe, és ábrándjaiba merült. Csak akkor tért magához, amikor egy nagy csoportosuláshoz ért a folyosón.
- Mi történt? Kérdezte Dennist, aki leghátul állt.
- Dumbledore az oszlopok tetejére ajándékzacskókat tett – jelentette be - de nem lehet őket lebűvölni, csak manuális úton leszedni. Most próbálnak felmászni, de az oszlophoz nem lehet létrát támasztani…
Piton felemelte a tekintetét, és látta, hogy a csarnok minden oszlopa tetején piros csomag virít. Többen is próbáltak felmászni az oszlopokon, sikertelenül.
Azonnal eszébe jutott McGalagony és az igazgató beszélgetése, amit valamelyik nap kihallgatott. Immár értelmet nyert az átváltoztatástanár kijelentése, miszerint marhaság, veszélyes, nevetséges, nem óvodások már… Megkérdezte Dumbledore-t is, miről van szó, de csak azt válaszolta, nem akarja elrontani a meglepetést. Hö! Most aztán jaj de jó…
Épp azon volt, hogy megpróbáljon átverekedni a tömegen, és eltűnni a toronyba, amikor valaki belekapaszkodott a kezébe, és puszit nyomott az arcára.
- De jó, hogy itt vagy, Antonius! – mondta Hermione kipirult arccal. Már nagyon rég próbálkozunk, de még senkinek sem sikerült levennie semmit…- látszott a lányon, hogy nem az ajándék izgatja, hanem a kihívás, ami elé az igazgató állította.
- Melyik csomagot szeretnéd?
- Azt … - bökött az egyikre találómra.
Piton elővette a pálcáját. És megkocogtatta vele a cipője talpát. És elkezdett ugrálni.
A megbűvölt gumitalp harmadik próbálkozásra az oszlop tetejéig repítette, negyedikre beverte a fejét.
A háttérben Colin Dennist levitáltatta föl, valószínűleg az öccse tiltakozása ellenére. (Te szemét! Azonnal eressz le! Kikérem magamnak! Nem vagyok papírsárkány!)
Piton tovább folytatta a próbálkozást, és kisebb tömeg gyűlt köréje. Hamarosan megkaparintotta a csomagot, (taps) és ugyanazzal a lendülettel tovább ugrott a következő oszlophoz, hogy levegyen még egyet (taps). Amikor földet ért, és arra várt, hogy a pattogóhullámok elüljenek, látta, ahogy Harry berepül a terembe a seprűjével, és felemelkedik az oszlopok közé. Ginnyi a földről dirigált.
- Jobbra! Még! Vissza, ne azt, a másikat! Nem! A bal oldalit! Ne azt, tedd vissza! A másikat, azt a nagyot! Ne azt, a hátrébb lévőt…
Magában hálát adott az égnek, hogy az ő barátnője nem ilyen nehéz eset.
Hamarosan Dennis is hajlandó volt megfogni a csomagot (taps és hujjogás) és a bátyja megszűntette a levitációs bűbájt, Dennis pedig a tapsoló évfolyamtársaira zuhant. Akik abbahagyták a tapsolást.
Hermione hamarosan odafurakodott a bájitaltanár mellé, aki a második csomagot már elsüllyesztette a zsebébe.
- Antonius! Nagy voltál! – Piton elvigyorodott, és kinyújtotta a csomagot a lány felé. Hermione megpróbálta megfogni, de Perselus az utolsó pillanatba visszarántotta.
- Azt hiszem, előbb meg kellene beszélnünk, mit kapok érte – mondta egy mardekáros mosollyal.
- És, mit szeretnél? – kérdezte a lány, hozzá simulva, mint egy cica. (A háttérben kitört a taps: Harry nagy nehezem megtalálta a csomagot, amire Ginny gondolt.)
- Ezt beszéljük meg máshol – felelte, és megfordult, hogy hátrahagyja a kurjongató, beszélgető tömeget, és keressen valami békésebb, csendes helyet.
A cipőn lévő bűbájról azonban megfeledkezett. A lába, alig, hogy földet ért, visszapattant, és valósággal indiánszökdeléssel végighaladt a folyosón, hetven centi magas ugrásokkal. Mintha hétmérföldes csizmát húzott volna.
A tömeg jól szórakozott a mutatványon, Hermione viszont a szájához kapta a kezét, és pálcája után nyúlt.
- Finite incantatem! – Piton hamarosan ismét két lábbal állt a földön, remegő térdekkel.
- Hú… mondta, amikor Hermione odaért mellé. Ezt egyszer neked is ki kell próbálnod…Csak még ki kell találnom, hogyan tegyek féket rá…Kösz, hogy megállítottad…
- Az hiszem, most te tartozol nekem…
- Mit szeretnél? – kérdezte halkan, sejtelmesen. A hangjával mindig is nagy hatást tudott elérni, már tanárként is. Hermione megborzongott.
- Keressünk egy helyet, ahol kettesben lehetünk…
A kihalt mellék folyosók azonban, a fagyöngy hatására-e vagy sem, megteltek csókolózó párokkal. Végül Pitonnal a Szükség Szobájába mentek – ami ezúttal csomagolópapír-mentes volt.
- Szóval, mit szeretnél? – kérdezte Piton, az ujja körül csavargatva egy hajfürtöt. Hermione a falhoz támaszkodva állt, alig pár centire tőle. Megragadta a vállát, és átfordította, hogy Piton legyen a falhoz szorítva, majd a nyaka köré fonta a kezét.
- Először egy csókot… aztán meglátjuk…
Piton magához rántotta a lányt, aki hevesen ostromolni kezdte a száját a nyelvével. Perselus bebocsátotta, és azzal volt elfoglalta, hogy az iskolaelső hátsójának gömbjeit masszírozza a hüvelykujjával, és észrevétlenül feljebb és feljebb húzza rajta a szoknyát. Hermione elégedetten hozzásimult.
- Igen… hatalmas…
Piton agyát elhagyta az összes vér, és elöntötte a forróság. Hermione megtörte a csókot, és Perselus állát, nyakát kezdte becézni, majd váratlanul letérdelt elé, és lehúzta a cipzárját. Piton döbbenten kinyitotta a szemeit.
- Hermione...
A lány céltudatosan belenyúlt a nadrágjába, és elővette a lüktető tagot. Pitonnak remegett a gyomra az izgalomtól, ahogy a lány hozzáért.
- Sajnálom Antonius, még sosem csináltam ilyet – elpirult – úgyhogy… ha valamit nem jól csinálok… csak szólj...
Pitonnak összeszűkült a torka, és nem tudott mit mondani. A világ megszűnt létezni körülötte, és egyetlen érzés remegett benne, minden erővel, elsöprő erővel és lüktető vágyakozással. Hallotta, ahogy a vér dübörög a fülében, a szíve dobbanása egy ritmusra kántálta: Hermione… Hermione… Hermione… Valósággal a mennyekben járt. Neki nem ez volt az első hasonló tapasztalata, de ez minden eddigit felülmúlt. Érezte, ahogy a lány tétován a szájába veszi, és körbeöleli a nedves forróság. Behunyta a szemét és hátravetette a fejét, torokhangon nyögött valamit, biztosítva Hermionét arról, hogy nagyon, nagyon élvezi, amit csinál. Szerette volna egyszerre elmondani és megmutatni, mit érez, a határtalan melegséget, szeretetet, a gyönyört, de képtelen volt. Később – tette félre a gondolatot és átadta magát az érzésnek, élvezve, ahogy az iskolaelső óvatosan, bátortalanul a kezébe veszi a heréit, és simogatni kezdi őket. Halkan ismét felnyögött, és minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne lökje előre magát. Nem akarta megijeszteni Hermionét. A lány ujjai azonban tovább kalandoztak, és megtalálták azt a pontot. Ott a golyói alatt ami – azonnal érezte a hatását. A gyomra remegni kezdett és érezte, hogy a heréi kezdenek összehúzódni…
- Hermione – nyögte – én mindjárt…
A lány azonnal hátrébb húzódott, de a simogatást nem hagyta abba. Piton pedig átadta magát a gyönyörnek.
Egy pillanatra azt hitte, elájult. Vagy legalább is magán kívül volt az biztos. Kinyitotta a szemét. Mosolyogva nézte egy darabig, ahogy Hermione ismerkedik az ondójával, ahogy a tenyerén morzsolgatja. Úgy érezte a föld fölött lebeg, és a szívét valami fantasztikus érzés feszítette. Arra sem emlékezett, hogy mondott –e valamit. Amikor újra megszólalt, a hangja kissé rekedtnek tűnt. Lehet, hogy kiabált is.
- Hermione – suttogta meghatottan.
A lány elpirulva felnézett rá. Piton leguggolt hozzá, és felemelte, felhúzta magával, miközben gyengéden megcsókolta. Minden csók új volt, más és csodás, és megpróbálta beleönteni az összes szerelmét és szenvedélyét. De a csók már kevés volt erre.
Érezte, ahogy a lány a nyaka köré fonja a karjait, és ismét megfordultak, újra Hermione támaszkodott a falnak. Azt akarta, hogy Hermione is átérezze, amit ő. Adni akart, minél többet.
Lassan végigcsókolta a nyakát, és óvatosan játszott a lány fülcimpájával, miközben a keze a combját simogatta. Elégedetten hallgatta a ziháló légzését. Lassan a keze a szoknya alá csúszott, és Hermione egy pillanatra megdermedt. Piton azonnal megérezte hogy megijed. Úgy tűnik, Ronnal egyáltalán nem jutottak messzire. Nem mozdította a kezét, várta, hogy feloldódjon. Azt akarta, hogy Hermione is biztos legyen benne, hogy ugyanannyira akarja, lángoljon az érintéséért, mint ahogy ő égett érte. Ismét megcsókolta a lányt, gyengéden és szeretőn. Érezte, ahogy lassan felenged, majd visszatér a vágya, és utat enged a kezének.
Először lassan és gyengéden simogatta a fehérneműn keresztül, míg nem érezte a mindent átható forróságot, míg nem volt biztos abban, hogy tovább mehet. Csak akkor merészkedett a fehérnemű alá, amikor a lány agy „Ó, Antonius” nyögéssel gyengén feléje lökte magát. Ahogy az ujjai végigsimítottak Hermione szeméremtestén, érezte, hogy az iskolaelső egyre kétségbeesettebben kapaszkodik a nyakába, és enyhén remegni kezd. Amint az ujjai rátaláltak a lány csiklójára az „Ó Antónius”-okból összefüggéstelen nyögések lettek. Piton pedig figyelt minden egyes rezdülésére, tudni akarta, mi a jó és mi a még jobb, azt akarta, hogy Hermione olyan tűzzel égjen, ahogy ő éget – és a hangokból ítélve jó úton haladt. Hamarosan érezte, hogy a remegés felerősödik, a lány légzése szaggatottabb lesz, és egyre inkább rá támaszkodik. Minden egyes kis felszakadó hang zene volt füleinek és ijedt örömmel dobbant a szíve valamennyinél. A legcsodásabb és legerotikusabb dolog volt, amit valaha hallott.
Hamarosan Hermione is felért a csúcsra.
- Antonius, oh, Antonius! – kiabálta elváltozott hangon, rekedten és remegve. Piton biztos volt benne, ha nem tartja, a földre omlik. Lassan csillapodott csak az iskolaelső zihálása, és Perselus érezte a mellkasán, ahogy össze-vissza kapálózik a szíve. És boldog volt, határtalanul boldog – Hermione a csúcson az ő nevét suttogta.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
