Piton eltűnésének és megkerülésének szenzációja nem tartott sokáig. Dumbledore hamarosan visszatért az irodájába, és Perselus emlékeit nézegetve döbbenten tapasztalta, hogy az idősebbik Monstro volt a tettes – és hogy elképesztően ügyesen, a saját fiának haját tartalmazó százfűlé-főzettel jutott be az iskolába. Ezután az igazgató a Tekergők Térképét módosította egy cseppet, hogy pirossal villogjanak azok a pöttyök, akik másnak látszanak, mint akik.
Ezt követően a Beauxbatonsba hoppanált – és egyeztetett Madam Maximmal, hogy mit mondjanak Antoniusról, abban az esetben, ha a minisztérium érdeklődni kezd.
Cornelius Caramel azonban, úgy tűnt, nem kíván az ügyben nyomozni – viszont a Reggeli Próféta két hétig harsogta a címlapon, hogy két újabb halálfalót sikerült, a minisztérium erőfeszítéseinek hála, rács mögé juttatni.
Még interjút is készítettek azokkal az őrökkel, akik a cellájukba zárták a foglyokat.
Riporter:
- És mit érzett, amikor ráfordította Malfoy zárkájára a kulcsot?
- Határozottan elégedett voltam. Úgy éreztem, végre megkapják azt, amit már rég meg kellett volna.
- És miért pont Önre esett a választás, hogy ezt a veszélyes rabot a cellájába kísérje?
- Hát az egyszerű volt. Aznap hajnalban én voltam szolgálatban, Nick Glothweryvel. Amikor a folyosón járőröztünk, egyszer csak valami nagy foltot láttunk, amiről kiderült, hogy az összekötözött, eszméletlen Lucius Malfoy és Barnaby Zweller. Na, azonnal fogtuk őket és egy cellába zártuk.
- Mit nyilatkozott az intézetnek ezzel kapcsolatban a Miniszter?
- Semmit. Sőt, nagyon furcsán nézett, és nem akarta elhinni nekem, hogy mi történt, amikor jelentettem az esetet. Azt hitte, csak ugratni akarom. Jó fél órával később csak Albus Dumbledore-tól kaptunk felvilágosítást, egészen addig a Minisztérium mit sem tudott a dologról, pedig azt hittük, az auror főhadiszállásról küldték ide őket a zsupszkulccsal.
- Elmondaná, mit tudott meg Dumbledore-tól?
- Nagyon sajnálom, de az igazgató megígértette velem, hogy nem tárom a nyilvánosság elé…
Ezek után persze érthető volt, ha a szerencsétlen riportertől rövid úton megszabadult a Próféta.
Az iskolában sokkal nagyobb szenzációt jelentett a közelgő Valentin nap. Mármint, a lányok körében. Izgatottan, csoportokba verődve üldögéltek a folyosón, és titokzatosan susmorogtak arról, ki kinek mit szándékozik küldeni.
A fiúk mindebből csak annyi vettek észre, hogy a lányokkal valami már megint nem stimmel.
- Ha nem tudnám, hogy Ginnynek csak augusztusban lesz a névnapja, azt hinném, amiatt vet rám ilyen pillantásokat.
- Én nem tudom, mikor van Angelina névnapja – vallotta be Dean. – De az biztos, hogy nem most, és nem amiatt sustorognak. Úgy értem, nem lehet az összes lánynak egyszerre, nem?
- Komolyan, kész katasztrófa. Látnátok, hogy egyik másik milyen pillantásokat küld felém, pedig én nem is járok egyikkőjükkel sem! Ettől kezdek ideges lenni… mintha egy újabb bál közeledne. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem ez az egy is elég volt.
Seamus elvigyorodott.
- Én szeretek táncolni… vagyis, szeretünk, de mindketten egyetértünk benne, hogy valami pörgős rock-szám sokkal jobb lenne…
Neville is elgondolkozva nézett a tűzbe.
- Nem lehet, hogy ilyenkor a tavaszt érzik, és mindre rájön valami „szerelmes akarok lenni” dolog?
- Nem hiszem, Longbottom – felelte Piton, és benyúlt a talárja zsebébe, előhúzva egy naptárat. – Lássuk, mi… oh, ne.
- Mi az? – kérdezték kórusban.
- Valentin nap – felelte szűkszavúan. Pillantása egy másodpercre elidőzött Hermionén, aki nagy gesztusokkal magyarázott valamit – feltehetően, hogy mit fog csinálni a hajával a nagy napra.
Ron megvetően horkantott.
- Csak nehogy valaki úgy dekoráljon már megint, mint Lockhart…- jegyezte meg Dean.
- Ja, az a konfetti valami rettenetes volt… az ember nem tudott egy szelet szalonnát megenni… - emlékezett vissza Ron.
- Inkább azon izguljatok, hogy Dumbledore ne dekoráljon – vetett közbe Piton egy kaján vigyorral. – Ha jól láttam, egyik reggel arról győzködte McGalagonyt, hogy igenis jó ötlet egy napra rózsaszínné változtatni mindenkinek a talárját.
Seamus olyan hangokat adott ki, mint aki készül megfulladni.
- Hogy néznék ki rózsaszínben?
- Az még csak hagyján – vetette oda Dean. - Képzeld csak el, hogy nézne ki Dumbledore vagy Hagrid bugyirózsaszínben.
Piton szeme előtt egy pillanatra megjelent a kép, és szinte fizikai fájdalmat okozott a gondolat.
Ron elmerülten nézte a lányok beszélgetését.
- Tudjátok, nagyon kíváncsi lennék, mi lehet ilyen rettenetesen fontos, izgalmas, és érdekes, hogy órákig képesek róla beszélni… egyszer szeretném hallani, miről beszélnek.
- Csak óvatosan az ilyen kívánságokkal, Weasley – veregette vállon Perselus nevetve. – Amikor én utoljára ilyesmit kívántam, annak a társaságnak a tagja lettem. Persze ha te szeretnél lány lenni…
Ron válaszként hozzávágta Hermione rúnaszótárát. Amit az iskolaelső nem díjazott.
- Na jó – jelentette be Piton, és felállt az asztal mellől. Hamisan a többiekre kacsintott, és a fejével a lányok asztala felé bökött. Figyeljétek! –volt az üzenet. – Azt hiszem, én megyek, beszélek Bimba professzorral. Jól jönne pár szál rózsa. Vagy legyen inkább liliom? Szerintetek mit szeretnek a lányok jobban?
A fiúk majd megfulladtak az elfojtott nevetéstől, amikor észrevették, hogy a másik asztalnál mindenki mozdulatlanná dermed.
- Én nem vacakolok virággal – fűzte tovább Ron. – Én küldök mindegyiknek egy képeslapot, amin az áll, hogy egyetlen szerelmemnek.
- Én azt hiszem, rántott húst fogok csomagolni, vagy makarónit. Még nem döntöttem el. – Alig volt ideje Seamusnak végigmondani, a másik asztal felől díszpárnák zuhataga terítette be őket. Minden esetre Pitonnak volt egy olyan érzése, hogy hármójuk közül Seamus tényleg nem viccelt. És ami még rosszabb, hogy Viának is tetszeni fog az ajándék…
A következő pár napban Piton lázasan törte a fejét, hogy mit vegyen Hermionénak ajándékba. Rengeteg minden megfordult a fejében, de egyik ötlet rosszabb volt, mint a másik. Valahogy úgy érezte, mintha egy Ron Weasley és egy Seamus Finnigan költözött volna a fejébe, és megállás nélkül kérdésekkel, válaszokkal, ötletekkel bombáznák. Sosem hitte volna, hogy ilyesmi vele is előfordulhat. De persze azt sem gondolta volna, hogy valaha szerelmes lesz. És elveszíti az eszét.
- Mit kell vacakonli? Kimész, és kihúzol pár vacak virágot Bimba kertjéből – nyaggatta Ron.
- Az hülyeség – replikázott Seamus. –Mindenki tudja, hogy Hermione a könyveket szereti. Via is. Meg is vettem neki a Mocsári fantom legújabb bőrkötetes kiadását! Te is megvehetnéd!
- Hermione nem szerei a horrort! – tiltakozott Ron.
- De azokat a büdös gyomokat se! Akkor inkább vegyél neki valami erotikus könyvet, abból te is profitálhatsz, ha beindul, és…
- Te csak arra tudsz gondolni? Egy enciklopédia lenne az igazi. Abból meg tudná íri az összes házi-feladatodat…
- Antonius meg tudja írni maga is! Ellenben unalmas, ha neki kell kézimunkáznia… bár, az is igaz, hogy az utóbbi időben nem szorult rá.
- Mi?... Hogy izé.. NEM! – hörögte Ron lilára vált arccal!
- Hagyjátok már abba!
Harry, Ron és Hermione értetlenkedve pillantottak rá.
- Valami baj van, Allyway? – kérdezte McGalagony. Pierselus döbbenten pislogott az előtte álló, gólyalábú nyúlra, amelyik nagy élvezettel rágcsálta Ron tolltartóját. Ezt meg hogy a fenébe hozta össze?
- Nem, tanárnő, nincs semmi… - motyogta. – Mi van? – nézett ingerülten Ronra.
- Semmi, csak nem kérnéd meg ezt az … izét, hogy ne az én tolltartómat rágja?
Piton bosszúsan legyintett egyet a pálcájával, mire a tolltartó darabokra potyogott. Legalább olyan meglepetten nézte az eredményt, mint a többiek.
- Mondjátok – kérdezte – ha az ember szerelmes, teljesen meghülyül?
- IGEN! – üvöltötte át a termen Seamus.
Perselus ott állt Roxmorts határában, a Valentin-nap előtti utolsó alkalommal, és még mindig nem tudta elképzelni, mit vegyen Hermionének. Nagy nehezen sikerült lebeszélnie Harryt arról, hogy Ruhát vegyen Ginnynek – nem volt egyszerű, de amikor a kis túlélő eszébe jutatta, hogy már az milyen nehézkes volt, amikor leszedett neki egy mikuláscsomagot az oszlopok tetejéről, Harry is belátta, hogy sokkal jobb lesz, ha ruhavásárlási utalvány vesz neki. Elgondolkodva nézegette a Kviddics a javából kirakatát – ahol nem meglepő módon Ron csorgatta a nyálát a legújabb seprűket nézegetve. Valahogy Seamust is sikerült rábeszélnie, hogy menjen vele – és ettől Perselusnak az a megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy idén Olívia McGalagony vagy egy seprűt, vagy karbantartót, vagy kiegészítőt fog kapni ajándékba.
Szórakozottan végignézett az úton, ahol rózsák voltak szerte-szét szórva. Hát igen. Neville vett vagy egy ölre való rózsát, de hogy minek, el sem tudta képzelni.
Hamarosan Parvati Patil és Lavander Brown haladtak el mellette.
- Tavaly azt írta: „ A szemed, akár a legcsodásabb forrás, tiszta üde, ha belenézek elém tárul a lét minden szépsége.”
- Jaj, de romantikus!
- Igen, olyan aranyos volt! Kár, hogy három hét múlva azzal liba Liza Turpinnal kezdett járni… szerinted Ron fog nem ilyesmit írni?
- Biztos!
Piton nem akarta kiábrándítani, hogy Ron legfeljebb lázálmában írna ilyet, ha valamivel nagyon elrontotta a gyomrát.
Hamarosan kilépett az üzletből Ron és Seamus, az utóbbi fontoskodva markolászott egy zacskót.
- Haha! Megvan a tökéletes ajándék! – Piton biztos volt benne, akármi is van abban a dobozban, Viának tetszeni fog. Minden más nőnemű lény viszont a fejéhez vágná.
- Mit vettél? – kérdezte tettetett udvariassággal.
- Ezt nézd! – azzal büszkén kihúzott a zacskóból egy méretes bugyit. A kedvenc kviddicscsapatának színeiben és emblémájával.
- Oh, hát ez… nagyon figyelmes.
- Szerinted – kérdezte, és suttogássá halkította a hangját – szerinted Viának tetszeni fog?
Kettejükön kívül még mindig senki nem tudott Seamus élete nagy szerelméről.
- Biztos vagyok benne – jelentette ki Piton, és gyorsan odébbállt, mielőtt a szőke gyerek a többi szerzeményét és végigmutogatná.
Piton elgondolkodva, cél nélkül rótta az utcát, de egyik bolt sem úgy festett, mintha valami megfelelő lett volna benne. Idő közben belépett a Három Seprűbe is, de nagyon gyorsan ki is menekült. Flitwick professzor, megelőzendő a Valentin-napot, fizetett egy pár kört a kolléganőinek - akik egyre jobb hangulatban voltak.
Észre sem vette, merre viszik a lábai. Egyszer csak azon kapta magát, hogy már percek óta egy ékszerüzlet kirakatát bámulja, anélkül, hogy bármit felfogott volna abból, amit lát. Megvonta a vállát. Karácsonyra kapott ékszert, unalmas lenne megint… azon volt, hogy tovább induljon, amikor valami csillogón megakadt a tekintete.
Megtorpant, és visszanézett. Gyűrűk. Egy hatalmas, fekete bársonydobozban gyűrűk hevertek.
A gondolatra a szíve hevesebben kezdett dobogni, és hirtelen eszébe jutott az újévi fogadalma:
Megmondom Hermionének, ki vagyok, persze, csak miután megkértem a kezét…
Nem lenne még ez egy kicsit korai?
De olyan romantikus…
Alig, hogy összejöttünk…
Hülye! Már november óta együtt vagytok! Februárban lesz 4 hónapja!
Csak négy hónapja!
És mire akarsz várni? Hogy megunjon? Mert akkor hajrá…. Vagy szerinted lesz még valaki rajta kívül, aki elvisel?
Nem… de ha nemet mondd?
Akkor majd megpróbálod még egyszer, meg még egyszer. És különben is, ha igent mond sem jelent semmit, mert ez csak eljegyzés lenne, nem rögtön esküvő! Ha annyira nem jön be valami, még mindig visszadobhatja!
És ha…
Legyél már griffendéles, és szedd össze magad! Különben is, jobb, ha most megteszed, amíg még nem tudja ki vagy…. amíg önmagad lehetsz.
De ezzel becsapom…
Úgyis megmondod neki, nem? Akkor meg? Csak lehet, hogy így nagyobb az esélye egy igennek! Legyél már ennyire mardekáros!
Perselus pedig hallgatott a belső hangra, és bement, és választott egy fehérarany karikagyűrűt.
- Igazán jó ízlésed van, Drágám – kommentálta az eladó a választást, bár sütött róla, hogy nem gondolja komolyan, amit mondott. – Díszdobozt?
- Igen, kérnék…
Az eladó feltolta láncokkal, kövecskékkel díszített rettenetes szemüvegét a homlokára, és kihúzott egy fiókot, majd kotorászni kezdett. Időről időre a töménytelen lánc, ami a nyakában lógott, hozzáverődött a fiók széléhez. Amikor Piton belépett az üzletbe, egy pillanatig elgondolkodott rajta, hogy az eladó segítségét kéri – de azonnal letett róla, amikor meglátta, hogy a zöld pulóverére egy narancssárga Walpurgis Leányai pólót húzott.
- Nézd, van zongora alakú, zsiráfos, madaras, kutyás, ez egy jópofa, anatómiailag pontos szív…
- Nincs valami teljesen egyszerű?
A boszorkány bosszankodva a pultra csapott egy piros kis bársonydobozt.
- Ez plusz két sarló lesz.
Az elkövetkező héten Piton egyre és egyre többet gondolt a gyűrűre, ami a ládájában hevert. Minél többször képzelte el, annál biztosabb volt benne, hogy jó ötlet megkérnie Hermione kezét. Időről időre azon kapta magát, hogy a lány ujjait bámulja, azt képzelve, hogy a tőle kapott gyűrű ragyog rajta. Valahányszor eszébe jutott, hogy most, talán életében először igazi családja lesz, melegség töltötte el, és mosolyognia kellett. Biztos volt benne, hogy Hermione az, akivel a hátralévő életét le karja élni. Esténként pedig, amikor összehúzta az ágy a függönyét, újra és újra lejátszotta maga előtt, hogy mit fog mondani. Csak azt nem értette, miért nem jutott hamarabb eszébe.
Amikor eljött a nagy nap reggele, Piton látta, hogy nem ő az egyetlen, aki különös gonddal öltözik. És fésülködik. Bár ez utóbbi Harryn semmilyen szemmel látható nyomot nem hagyott, ha nem számítjuk, hogy tisztességesen leizzadt bele. Úgyhogy elment fürödni, és úgy döntött, inkább fölzselézi a haját. Hogy legalább látszódjon, hogy csinált vele valamit.
Piton azon volt, hogy felhúzza az egyik zokniját, amikor Seamus táncolt át előtte.
- Tá-Dámm! Na mit szóltok? Ezt mára tartogattam! Ez az én szerencsehozó űrhajós alsónadrágom!
- Egyszerűen csodás – jegyezte meg szarkasztikusan, és becsukta a szemét, attól tartava, hogy a látvány súlyos agyi károsodást fog okozni.
- Hé, Seamus! Nekem van szerencsehozó űrhajós zoknim – kiabált oda Ron kaján vigyorral. – Kell?
Seamus egy nemzetközi jelzéssel adta tudtára, hogy nincs elragadtatva a legkisebb Weasley fiú humorától.
- Tényleg, Neville, minek vetted azt a halom rózsát? – Érdeklődött Harry, a vizes haját törölgetve egy griffendéles törölközővel.
- Nos, én… úgy gondoltam, hogy szégyen lenne ránk, fiúkra nézve, ha nem kapna minden lány legalább egy szál virágot, úgyhogy az évfolyamunkban vettem mindenkinek…
- Piton és Dean úgy pattantak fel, mintha bolha csípte volna meg őket.
- Ne aggódjatok, Hermionének és Angelinának nem mertem küldeni…
Perselus erre csak bólintott, és észrevétlenül elsüllyesztette a bársonydobozt a zsebében, majd az ajtóhoz lépett, és kinyitotta.
- Gyerünk világ! Készen állok, hogy megküzdjek veled! – Jelentette be Ron, és követte az exbájitaltantanárt. Úgy tűnt azonban, hogy a világ még jobban készen áll arra, hogy megküzdjön Ron Weasleyvel, ugyanis pár óra múlva a fiú már ismét a szobájában kuksolt. Sértetten, amiért kizárólag egyetlen szerelmes levelet kapott. Nem mintha az nem lett volna elég áhítatos.
Drága egyetlenem,
Nélküled, üres az életem. Ha felkelek, ha lefekszek, csak rád gondolok, és szívem érted ég. Ha szemeidbe, azokba a tiszta forrásokba nézhetek, elfelejtem, hogy rossz is van a világban. Te világítasz nekem a sötét éjszakában. Utánad eped szívem forró vágyakozással, s ha látlak, repülni tudnék a boldogságtól.
Elég, ha rád gondolok, és én tudom a világ leghatalmasabb patrónusát megidézni. Égek érted szerelmem, te vagy a mindenem. Elég egy szó, és lábaid előtt heverek.
Találkozz kérlek velem. Várni foglak, a számmisztika teremhez vezető úton, a púpos banya szobránál.
Kérlek, esedezem, ne törj össze egy rád váró szívet!
És hozz magaddal óvszert!
Ölel: Draco
Bár az igazat megvallva Dracónak sem volt jó napja. Még csak a reggelinél tartottak, amikor Pansy Parkinson a könnyeivel küszködve berohant a terembe, szétverte Neville rózsáját a fején, és sértetten közölte a görényfiúval, hogy tőle aztán ne várjon semmit ezután, ha arra sem veszi a fáradtságot, hogy legalább egy levelet írjon neki Valentin Napon. És az ifjabbik Malfoy hiába bizonygatta, hogy ő már írt neki…
Piton idegesen dobolt az asztalon. Hermione még mindig nem volt sehol. Harry is mind gyakrabban pillantott az órájára, Ginnyre várva. Az egyetlen dolog, ami valamelyest megnyugtató volt számukra, hogy McGalagonynak mégis sikerül valahogy lebeszélnie Dumbledore-t a rózsaszín ruhás ötletéről. Azok a helyes kis szívecskék, amik a mustárba potyogtak, meg igazán nem okoztak nekik annyi gyomorgörcsöt, mint az elkövetkező randevú. Hamarosan azonban kinyílt az ajtó, és bevonultak rajta a griffendéles lányok. Dísztalárban, frizurakölteményekkel.
Piton még látta, ahogy McGalagony büszkén végignéz rajtuk, Olívia pedig megvetően felhúzza a szája szélét. A későbbiekben azonban mindenki más megszűnt számára létezni.
Fölállt a helyéről, és Hermione elé sietett.
- Hermione? Gyönyörű vagy ma reggel… - dadogta.
- Köszönöm, Antonius – felelte a lány várakozóan.
- Öhm… megtennéd, hogy velem reggelizel?
- Persze – felelte némi csalódottsággal a hangjában, látva, ahogy Ginny Harry nyakába ugrik a vásárlási utalványt szorongatva. Perselusba beleütött a felismerés, hogy a lány azt hiszi, elfeledkezett a Valentin-napról.
Közelebb hajolt, és puszit nyomott az arcára, majd a fülébe suttogta:
- Van számodra egy meglepetésem…. de csak akkor akarom odaadni, ha majd kettesben leszünk…
Hermionét elöntötte a pír, és azon volt, hogy álmai lovagja nyakába vesse magát, és megcsókolja, de Perselus már visszahúzódott, és kézen fogva az asztalhoz vezette. Akármennyire szerette is Hermionét, nem gondolta, hogy a Nagyterem ideális hely a csókolózásra. Mondjuk éjszaka, amikor üres, izgalmas kaland lenne, de nem amikor mindenki az embert bámulja…
Leültek az asztalhoz, és Perselus Hermione fülébe súgta:
- Mit szólnál, ha az egyik este, éjszaka kiszöknénk a toronyból, és kipróbálnánk a tanári asztalon?
Hermione vörös lett, mint a rák.
- Csak láthatatlanul, Antonius.
- Zsemlét?
Órák közben Piton látta Hermionén, hogy állandóan elkalandozik a figyelme, és biztos volt benne, hogy életében először, de égett a vágytól, hogy végre kicsöngessenek. Amikor végre megszabadultak McGalagony órájáról, Piton szeretett volna vacsorázni – elvégre, mégiscsak férfi volt. Hermione azonban az egyik saroknál behúzta magával egy kihalt folyosóra, nekiszorította a falnak, és szenvedélyesen megcsókolta. Pitonnak pillanatok alatt elmúlt az éhsége.
- Egész nap arra vártam – suttogta, miközben az ujjai Perselus inggombjaival játszottak, hogy szépen, egyesével… - elharapta a mondatot, és ismét nekiszorította a felsőtestét a volt bájitaltanár mellkasának, miközben az ajkaival Perselus fülcimpáival játszott.
Pitonnak sem volt többre szüksége, azonnal magához húzta a lányt, amennyire még tudta, és elégedetten felnyögött, amikor a talárján keresztül hozzádörzsölődött. A fülében lüktetet a vér, a tarkója bizsergett a szédítő érzéstől. Muszáj megkérnie Hermione kezét… muszáj, hogy ez a leírhatatlan érzés, a mindennél erővsebb vágyakozás örökké tartson. Meg kell mutatni mindazt, amit érez, mert a szakba már rég nem tudja önteni. Elégedetten masszírozta Hermione fenékgömbjeit, amikor hirtelen felemelkedett a falikárpit, és a kis túlélő hátrált be rajta – bekötött szemmel. Egy vihogó Ginny Weasley követte.
- Oh…. hmm, nem tudtam, hogy ez a folyosó már foglalt… elnézést…
- Nincs semmi, nem számít – jelentette ki Piton, és gyorsan kihúzta a kezét a lány talárja alól. Mi épp… menni készültünk…
- Aha – felelte Ginny szkeptikusan, de Perselus kézen fogta barátnőjét, és magával vonszolta fel a lépcsőn.
- Keressünk egy kevésbé forgalmas helyet – jelentette ki, és még jobban megerősödött az elhatározása, amikor a lentről jövő cuppogó hangokhoz csatlakozott Dean szabadkozása is.
Nem sokkal később a hetedik emeleti folyosón találták magukat. A Szükség szobájának ajtajában.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
