|
2. Fejezet
tundibogyo 2007.06.17. 22:47
Nos, itt a következő rész, ami még az első fejezet hangulatát idézi, de a későbbiekben már inkább olyan lesz a stílus, mint a Prológus, és ennek a résznek a vége.
Szeretném megragadni az alkalmat, és elmondanám, hogy a Teszlek Süveg verse saját szerzemény, aszerint kéretik bírálni költői vénám megnyilvánulását.
Nem indult egyszerűen a nap a főhadiszálláson. Hiába a sok figyelmeztetés Mrs Weasley részéről, a gyerekek így sem készültek el időre. A boszorkány szinte egyidejűleg volt fellelhető az egész házban, és úgy vezényelte a gyerekek kapkodását.
- Megint el fogunk késni! Ron! Itt van még egy csokor penna! Ginny! Hányszor mondjam, hogy igyekezz! – zengte be hangja a házat. – Mindjárt itt vannak a többiek!
Hamarosan megérkezett néhány rendtag, hogy elkísérje a fiatalokat az állomásra. Jókora késéssel tudtak elindulni, és már csak fél órájuk volt a vonat indulásáig, mire nagy harcok árán, de végül útra készen gyülekeztek a ház előtt.
Megindult a kis csapat a metró felé. A sort Tonks vezette, mögötte Ron és Ginny, aztán Lupin és Mrs Weasley. Őket követte Harry és Hermione, a sort pedig Mordon zárta. A kis karaván minden gond nélkül metrózott el London központjába, ahol már csak 10 perc volt az indulásig. A gyerekek kettesesével, a felnőttek utasításait követve „dőltek át” a 9 és 3/4. vágányra vezető kőfalon. Már nem sokan tartózkodtak a peronon, és akik még ott voltak, már azok is szeretteiktől búcsúzkodtak.
- Gyorsan, gyorsan! Menjetek, mert mindjárt indul a vonat – sürgette őket Mrs Weasley. Sorra búcsúztak mindenkitől egy öleléssel, vagy kézfogással.
- Ne feledjétek, lankadatlan éberség! – osztotta tanácsait Mordon a gyerekeknek.
- Vigyázzatok magatokra! – mondta Lupin is. – És Harry, próbáld kerülni a veszélyes kalandokat. Hamarosan találkozunk…
- Hogyne, uram, hiszen tudja, hogy nem bírom az izgalmakat – vigyorgott a fiú.
- Na, menjetek, menjetek! – terelte őket Mrs Weasley.
Felküzdötték csomagjaikat a vonatra, és szerencsére hamar találtak egy fülkét, ami még üres volt. Ládáikat feltornázták a poggyásztartóra, mellé került Hedvig és Puli kalitkája is, Csámpás viszont gazdája mellett kapott helyet. Felhangzott az indulást jelző sípszó, és a gyerekek kitódultak a folyosóra, hogy még egy utolsó búcsút intsenek a szülőknek, barátoknak, majd mindenki elfoglalta helyét a fülkében.
Ginny hamar búcsút intett a társaságnak, és elindult, hogy megkeresse az osztálytársait, de rögtön az ő eltűnése után felbukkant Luna és Neville.
- Sziasztok! Van még hely? – lépett be Neville csomagjaival a fülkébe.
- Persze, gyertek csak! – szólt Hermione, és Csámpást az ölébe véve arrébb ült, hogy mindenki kényelmesen elférjen.
- Hogy telt a nyár? – tették fel egymásnak a szokásos kérdést a gyerekek.
Elkezdődött az élménybeszámoló, és szinte egymás szavába vágva ecsetelték az elmúlt hónapok eseményeit, de hamarosan a fiúk témát váltottak, és a kviddicsre terelődött a szó. Lelkesen beszélték ki az eddig játszott meccseket, kinek milyen parádés, vagy éppen vicces megmozdulása volt az elmúlt években.
A két lány, lévén nem voltak érintettek közvetlenül a témában, inkább olvasmányaikba merültek. Hermionét teljesen lekötötte új könyve, míg Luna édesapja újságjának, a Hírverőnek a legújabb számát olvasgatta.
Eljött az ebédidő, és vele együtt a büfés boszorkány is megjelent, akit a fiúk szinte teljesen kifosztottak, és szerzeményeikkel elborították az üléseket. Annak ellenére, hogy nem mozdultak ki a fülkéből sok ismerőssel, osztálytárssal találkoztak, mivel sokan beköszöntek hozzájuk. Természetesen nem kerülhették el a menetrendszerűen érkező Draco Malfoy látogatását sem. Amikor a fiú megérkezett, meglepve tapasztalták, hogy teljesen egyedül van, nincs sem díszkíséret, sem testőrgárda.
- Sziasztok – köszönt Draco, amikor belépett a kupéba, majd Hermione és Ron felé fordult. – Öt perc múlva prefektusi gyűlés lesz McGalagonynál, szólt, hogy hívjak mindenkit. Kéri, hogy ne késsetek el – fejezte be a mondandóját, majd minden egyéb megjegyzés nélkül elhagyta a fülkét.
A fiatalok megütközve nézték először az ajtót, majd egymást.
- Láttátok ezt? – kérdezte Ron. – Beteg, vagy mi baja? – nézett szét, majd sírós hangon hozzátette – Jaj, ne… Tényleg iskola első lett…
- Miért lenne beteg? – hallották Luna álmatag hangját.
- Miért? Neked nem tűnt fel, hogy nem kötött belénk? – mondta Ron még mindig megütközve. – Még csak nem is gúnyolódott.
- Nem. Nekem csak az tűnt fel, hogy egyre jobban néz ki – közölte a lány nemes egyszerűséggel.
Ismét elhallgatott a társaság, és ezúttal Lunát nézték hitetlenkedve. Hermione, menteni akarva a helyzetet, karon ragadta Ront, és elindult vele a gyűlésre a szükséges utasításokért. Hamar odaértek, bár így is már szinte mindenki ott volt, egyedül Hannah Abott érkezett utánuk. Amint mindenki elfoglalta a helyét, McGalagony professzor elkezdte az eligazítást.
- Üdvözlöm önöket! – kezdte a professzor. – Először is szeretném elmondani, hogy nagyon örülök, amiért mindannyian épségben vissza tudtak térni a tanévre. A szokásos feladatok nem változnak, tehát továbbra is felügyelniük kell a diákok viselkedését a vonaton, ezen kívül maradnak az éjszakai őrjáratok is a kastélyban, azzal a különbséggel, hogy idén több őrjáraton kell majd részt venniük – néhányan felkapták a fejüket, de a tanárnő nyugodtan folytatta a mondókáját. – Ezek pár-beosztásáról a holnapi nap folyamán fognak értesülni, mivel ma éjjel még nem lesz őrjárat. A klubhelyiségek rendjéért is szintén önök maradnak a felelősek. Ha valamilyen rendbontás történik, az önök dolga azt megfékezni, és az illetékes házvezetőhöz vinni a rendbontókat. Az iskolaelsők minden este őrjáratoznak, kivéve a hétvégéket. Ezeken kívül további feladataik a következők: ebben az évben felelősek a kastély karácsonyi díszítésének kialakításáért, a bál megszervezéséért, valamint a Roxmortsi kirándulásokon kisegítik a tanárokat a felügyeletben. Várható lesz, hogy az igazgató úr új Összetartási-programot indít el a tanév folyamán, ennek megszervezésében, a programok lebonyolításában is részt kell venniük, mintegy példamutatásként. És még valami: ebben az évben a prefektusok és iskolaelsők plusz munkájuk miatt lehetőséget kapnak, hogy ne a társaikkal lakjanak közös szobában, hanem kapnak külön szobát. Mivel nagyobb lesz önökön a felelősség, az igazgató úr újra megnyittatta a vendégszobák egy részét. A szobáikat a vacsora után foglalhatják el, akkor kapják meg a jelszavakat is. Ezzel kívánjuk biztosítani, hogy a többletfeladatok miatt is megfelelő módon tudjanak készülni az óráikra. Természetesen, ha valaki a tisztségéhez méltatlanul viselkedik, attól megvonjuk ezt a kedvezményt. Van kérdés?
Senki nem szólt egy szót sem, csak emésztették a hallottakat. Az eligazítás eleje nem okozott sok meglepetést, a második rész azonban annál inkább sokkolta az ifjúságot.
- Nos, ha nincs kérdésük, akkor megköszönöm a figyelmüket – szólt McGalagony. – Most mehetnek. Mr Malfoy, kérem, maradjon egy szóra!
Némán hagyták el a kupét, és elindult ki-ki a saját fülkéje felé.
- Mit akarhat McGalagony attól a görénytől? – töprengett hangosan a vörös hajú fiú, ahogy lassan elindultak visszafelé.
- Fogalmam sincs, büntetőmunkát még nem kaphatott – merengett el Hermione.
- Nem várunk rá egy kicsit? – vetette fel Ginny.
- Szerintem nincs értelme – nézett rá Hermione, de ekkor zajt hallottak a hátuk mögül.
Draco akkor lépett ki a professzortól. Behúzta maga mögött az ajtót, majd fejét lehajtva állt pár pillanatig. Talán megérezte magán a figyelő tekinteteket, mert hirtelen felnézett, egyenesen a várakozó társaságra. Szemeiben hirtelen harag villant, de ahogy jött, úgy el is múlt, és szó nélkül indult el az ellenkező irányba.
A kis társaság meglepetten érkezett vissza a kupéba, ahol Harry azonnal nekik szegezte a kérdést.
- Na, mi volt?
Hermione röviden összefoglalta a feladatokat, majd elmesélte, hogy a professzor visszatartotta a mardekárost, és hogy még éppen látták kilépni a fülkéből.
- Fel nem foghatom, hogy most mi van vele – értetlenkedett Harry. – Miért nem kötött még belénk, ahogy máskor is szokott?
- Nyilván készül valamire – bólogatott Ron, aki mindenben összeesküvést látott, aminek köze volt Malfoyhoz.
- Ugyan, Ron – legyintett Hermione türelmetlenül. – Ez egyáltalán nem biztos. Egyébként is, Harry, az útnak még nincs vége – fordult a fekete fiúhoz, majd ismét elővette a könyvet, és olvasni kezdett, jelezvén, részéről lezárta a témát.
- De legalább saját szobánk lesz – lelkesült fel Ron, egy csokibékát bontogatva.
- Igen – felelte Harry szomorkás hangon –, az tényleg jó.
- Ugyan, haver! – veregette vállon barátja – Ha te leszel a csapatkapitányunk, neked is lesz.
- Ha meg nem, majd nálatok lógok állandóan – mosolygott Harry.
Az utazás hátralévő része csendes nyugalomban telt. Néhányszor végigjárták a folyosót, ellenőrizve a többi diákot, majd amikor már közel jártak Roxmortshoz, figyelmeztették a többieket a talár felvételére.
Csomagjaikat hátrahagyva igyekeztek a fiákerekhez, hogy azok a kastélyba szállítsák őket. A zsibongó gyereksereg hamarosan ellepte az előcsarnokot, majd a Nagytermet, és elfoglalták helyeiket az asztalok mellett. A tanári kar már szinte teljes létszámmal jelen volt, csak McGalagonyra, és Hagridra vártak, hogy megérkezzenek az elsősökkel.
Néhány perc múlva feltárult az ajtó, és bevonult a tanárnő, nyomában a gólyák seregével. A professzor középre állította a régi háromlábú széket, majd rátette a Teszlek Süveget, és hátrébb lépett. Mindenki a fejfedőre meredt, és nem is kellett sokáig várniuk, mert el is kezdte az évi költeményét:
Tanodánknak legendáját
Ismerjük már régen
Négy nagy mágust képviselve
Nemes munkám végzem.
Közös úton indult
Griffendéllel Mardekár,
Ment utánuk egyetértve
Hugrabug és Hollóhát
Gyerekek közt válogatva
Teltek meg a termek,
Kik erényeik alapján
Külön házba mentek.
Bátraké a Griffendél-ház
S csak gyűltek a nebulók,
Hugrabughoz került,
Ki nemes volt és jó.
Éles eszű gyerekeket
Választotta Hollóhát,
Kiben ravaszságot érzett,
Meghívta azt Mardekár.
De hogy a döntés
Pártatlan maradjon,
Fogtak egy kalapot – engem –,
S szóltak: döntést eztán ő hozzon!
Megtöltöttek mágiával,
Mit köszönettel vettem,
Hétköznapi fejfedőből
Teszlek Süveg lettem.
Induljon az oktatás,
Szóltak a négyek,
S békében dolgozva
Teltek el az évek.
Egy nap aztán felhők jöttek,
És megtört a barátság,
Vita szólt a falak között,
S messzire ment Mardekár.
Az idő csak telt,
Nagy lett a mi gondunk
Sötét erők döntötték el,
Mi legyen a sorsunk.
Sokszor jöttek gonoszok
Ártó szándékkal felénk
De az egyetértés, a szeretet
Megtartotta a reményt.
A szétválasztott erények
Egymás mellé állva
Vállvetve, összhangban
Indultak csatába.
Ha bátor vagy, társra lelsz,
Ki helyetted is ravasz,
De nemes szívvel és éles ésszel
Erősítsd meg magad!
Ha olvasol a sorok között
Nem leszel oly dőre,
Hogy bajtársadat háza miatt
Vonjad majd kérdőre!
Jöjj hát közelebb,
S ne féljen a szíved,
Tüstént megtudod,
Melyik ház vár téged!
Amint a süveg befejezte a verset, a teremben kitört a taps, de sokáig nem tarthatott, mivel McGalagony már nyitotta is a pergament, hogy szólítsa az elsősöket. A többi diák feszült figyelemmel kísérte végig a ceremóniát, igaz, most is, mint mindig, volt néhány beszélgető.
- Nem volt rossz az idei vers – jegyezte meg Harry halkan társaihoz fordulva.
- Aha – morogta vissza Ron – csak lehetett volna rövidebb. Éhes vagyok…
Hermione csak egy éles pillantást vetett az örökké éhes fiúra, majd visszafordult a beosztási ceremónia felé. Egy idő után már csak füllel figyelt a beosztásra, míg szemeivel a többi asztalt pásztázta, és időnként ő is tapsolt, ha valamelyik elsős az ő házukba került.
Nézelődés közben elkalandoztak a gondolatai, és észre sem vette, hogy már jó ideje egyetlen helyre néz. Csak akkor eszmélt fel, amikor a következő elsős a Griffendélbe került, és végre feltűnt neki, hogy talán percek óta egy acélszínű szempárba kapaszkodik a tekintete. Annyira meglepődött saját szórakozottságán, hogy hirtelen fel sem fogta, kié az acélszínű tekintet, de amint rájött, azonnal elfordította a fejét. Nahát – gondolta magában –, hogy lehettem ilyen szerencsétlen, hogy pont akkor bambultam el, amikor Malfoyhoz értem?
Szerencsére már csak két gólya várakozott McGalagony előtt, egy szőke kisfiú, és egy fekete hajú kislány.
- Thomas Young – szólt a professzor, mire a szőke kisfiú bizonytalan léptekkel indult el felé. A székre ülve a fejébe nyomta a süveget, ami fél perc gondolkodás után meghozta a döntést, miszerint:
- Hollóhát! – kiáltotta, ezzel kiváltva az említett asztalnál az ovációt. A fiú sietősen foglalta el helyét új társai mellett.
- És Helga Zonder! – hívta a tanerő a hosszú, fekete hajú kislányt, aki az utolsó várakozó volt. A kislány határozottan lépett oda a székhez, majd miután leült, fejére tette a süveget, ami szinte még alig ért hozzá, már zengte is válaszát:
- Griffendél! – és ekkor a vörös-arany asztalnál tört ki a taps, ahol mosolyogva fogadták az új jövevényt. Miután elcsendesedett a terem, Dumbledore is szólásra emelkedett.
- Nem húzom az időt: jó étvágyat kívánok!
Az igazgató minden beszéde közül, a diákok egybehangzó véleménye szerint, az évnyitó lakoma előtti szavainak volt a legnagyobb sikere. Most is nagy tapssal fogadták, majd sok gólya szeme elkerekedett, amikor az addig üres asztalok megteltek minden földi jóval. Az első döbbent pillantások után ők is mohón kaptak az ételek felé, és enni kezdtek. Ezzel együtt az alapzaj is megemelkedett, hiszen akiknek még nem volt alkalmuk szót váltani, most pótolták az elmaradást. A trió sem maradt szó nélkül, bár Ron szavait nem lehetett mindig elsőre érteni.
- Bédde, bá aid bádam…
- Parancsolsz, Ron? – villant Hermione tekintete.
- Végre, már alig vártam – nyögte ki nagyot nyelve a fiú.
- Ron – nézett rá barátnője –, miért erőlteted egyszerre az evést és a beszédet, amikor te is tudod, hogy a kettő együtt nem megy?
- Bocsánat – válaszolta a fiú, bár nem látszott rajta, hogy bántaná a dolog.
- Tehát ismét figyelmeztetést intézett hozzánk a süveg – összegzett Hermione. – Nem bánnám, ha lenne valami hatása végre…
- Mégis mit kéne komolyan venni belőle? – hallotta Harryt, aki eddig némán fogyasztotta marhaszeletét és törtkrumpliját.
- A házak közti összetartást! – kezdte a lány a prédikációt. – A süvegnek igaza van, ez nagyon fontos, amikor a sötét erők egyre jobban támadnak minket. És nemcsak az összetartás a lényeg…
- Jaj, már! – szakította félbe Ron dühösen – Ne gyere már megint ezzel! Mi a jó nekem abban, ha leállok olyanokkal, mint Malfoy?
- Csak az, kedves Ronald Weasley – emelte meg kissé a hangját Hermione –, hogy mivel a házak fő erényei megvannak mindenkiben, csak nem ugyanolyan arányban, így ha összefogunk, akkor remekül kiegészíthetjük egymást. Az erények így egyesülnek, és a fehér oldal minden tulajdonságot a legnagyobb hatékonysággal tud felhasználni a saját javára. Ezért nem jó, ha széthúzunk. Hiába vagy bátor, ha nincs egy épkézláb ötleted: Griffendél-Hollóhát! És hiába tudsz kifogni az ellenségen mindenféle trükkel, ha közben elfelejted, minek az érdekében cselekszel, és a végén magad is gonosszá válsz. Mardekár-Hugrabug! Csak példákat említettem, de bármelyik variáció működőképes, és a négy is együtt – szónokolt Hermione, és a végére már belepirult az indulatba, ahogy fafejű barátját próbálta győzködni.
- Tehát akkor most szövetkezel Malfoyjal… – vonta le következtetéseit a fiú.
- Urgh… nem ezt mondtam! – forgatta a szemeit barátnője – Nem személyekről beszélek, ha nem tűnt volna fel! Ha nem akarod Malfoyt társnak, akkor ne vele fogj össze, hanem azzal, akivel jobban kijössz. Nemcsak a Mardekár-ház van az iskolában. Ha neked a másik két házból van valaki, akivel kiegészítitek egymást, akkor vele szövetkezel.
- Jó, jó, megértettem, elég ennyi magyarázat – hadart Ron, remélve, hogy a lány befejezi a szentbeszédet. – Harry! Jól vagy? Nem is szólsz egy szót sem – fordult aggódón barátjához.
- Mi… hogy? – kapta fel a fejét Harry – Ja, persze, semmi bajom, csak elgondolkodtam azon, amit Hermione mondott, meg még pár dolgon. Bocs, ha nem figyeltem…
- És mire jutottál?
- Hát… ha már tudom, majd elmondom – felelte a szemüveges fiú, aki nem akarta felbosszantani barátját azzal, hogy barátnőjük mellett foglal állást. Kétségkívül volt valami abban, amit Hermione mondott. Csak nehéz volt elképzelni…
A továbbiakban inkább némán folytatták az evést, és hamarosan megjelentek a desszertek is. Az asztalok roskadoztak a sok sütemény, kalács, krém és puding alatt. Lassan minden pocak megtelt, és még erősebbé vált a diákok hangja, így Dumbledore elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja a legfontosabb tudnivalókat.
- Szeretettel köszöntök minden első, és minden felsőbb éves diákot – kezdte mosolyogva az igazgató. – Nem szeretném nagyon hosszúra nyújtani az estét, ezért röviden ismertetem az általános tudnivalókat. Az iskola melletti erdő továbbra is tiltott, ezt mindenki tartsa szem előtt, és a tiltott tárgyak bővített listáját ismét Frics úrnál találják az érdeklődők. Ezen kívül a folyosókon még mindig tilos a párbaj, szintén az érintettek figyelmébe ajánlom ezt az információt. Ennyit arról, amit nem szabad, most jöjjenek az egyéb hírek. Idén is lesz karácsonyi bál, amely most nagyobb volumenű lesz, mint az eddigiek, ugyanis ehhez a bálhoz fog kapcsolódni az új Összetartási-program. A részleteket majd a házvezető tanárok fogják ismertetni, és még annyit, hogy idén minden évfolyam részt vehet az ünnepségen – jelentette ki Dumbledore, mire a diákok hangja elnyomta minden további közlendőjét, így kénytelen volt pár pillanatig várni, míg el nem ült a taps és a kiabálás hangja. – Még egy dolgom van, mielőtt aludni engedlek benneteket. Örömmel köszöntöm ismét a tanári karban Lupin professzort, aki ismét elvállalta a Sötét varázslatok kivédése tárgy oktatását. Isten hozta, professzor! – köszöntötte a férfit, mire a diákok ismét tapsolni kezdtek. – Most pedig sipirc az ágyatokba, hogy holnap kipihenten tudjátok magatokat belevetni az új kalandokba! A prefektusokat és az iskolaelsőket fél óra múlva várjuk ugyanitt. Jó éjszakát mindenkinek!
Amint az igazgató elengedte a diákokat, mindenki egyszerre kelt fel a helyéről, ami elég nagy hangyavarral járt. Hermione már húzta is maga után Ront, miközben elhagyta torkát a csatakiáltás.
- Elsősök, ide hozzám!
- Hermione – szólt Ginny bizonytalanul –, ezt nem nekem kellene most mondanom?
- Jaj, ne haragudj, Ginny – kapott észbe barátnője. – Csak, tudod, már úgy megszoktam…
- Akkor ma este még vezesd fel őket te, és a többit majd átveszem – engedte át a feladatot Ginny.
Hermione hálás mosollyal nézett a vörös lányra, majd megindult az elsősök élén a torony felé. Útközben elmagyarázták, a legfontosabb tudnivalókat a rejtett folyosókról, vándorló lépcsőkről, eltűnő lépcsőfokokról. Amikor megérkeztek a Kövér Dáma portréja elé, Hermione megvárt minden gyereket, majd a portré felé fordult.
- Kérem a jelszót – szólt a hölgy a képen.
- Tündérszárny – adta a választ az iskolaelső, mire a Dáma készségesen utat engedett a csoportnak.
Hermione megállt a klubhelyiség közepén, megvárta, amíg mindenki sikeresen átevickél a nyíláson, majd körbemutatott a helyiségben.
- Ez itt a Griffendél klubhelyisége – mondta – itt lehet tanulni, beszélgetni, szabadidőt eltölteni. Fontos tudnivaló, hogy a jelszót ne adjátok ki más házak tanulóinak. Ron megmutatja, merre vannak a fiúk szobái, a lányok jöjjenek utánam.
Hamarosan elrendezkedett minden elsős, ők pedig visszatértek a Nagyterembe, hogy meghallgassák Dumbledore további utasításait. Amint minden prefektus visszaért, az igazgató azonnal beszélni kezdett.
- Nos, mint azt a vonaton megtudtátok, ebben az évben több feladatotok lesz, és ennek fejébe kapjátok a külön szobát is. A szobákat úgy helyeztük el, hogy az azonos házak ne legyenek közel egymáshoz, inkább másik ház lakója lesz a szomszédotok, és ugyan az egy házba tartozó prefektusokat kicsit szétszedtük, a két iskolaelső szobája egymás közelében lesz, mivel nekik nagyobb felelősségük van. Ezzel is a házak közötti összetartást szeretnénk erősíteni – mondta mosolyogva az igazgató. – Mivel a klubhelyiségek rendjét is nektek kell felügyelni, így valakinek mindig ott kell lennie. Ezt megbeszélhetitek egymás között, hogy hogyan osztjátok be a felügyeletet. Természetesen, akár mindketten is ott lehettek, de éjszakára vissza kell térnetek, kivéve, ha őrjáraton vagytok. Ezen kívül a Nagyteremben kaptok egy külön asztalt is. Ennek oka, hogy a ti feladatotok a példamutatás is. Ha a diákok látják, hogy békésen tudtok egy asztalnál ülni, akkor ők is barátkozóbbak lesznek egymással. A McGalagony professzor és Flitwick professzor megmutatja, hol vannak a szobáitok. Természetesen a prefektusi fürdőhöz is megkapjátok az engedélyt. Idén kicsit azt is megújítottuk. Elhelyeztünk benne egy nagyobb medencét, amely úszásra lesz alkalmas, nem tartalmaz semmilyen habfürdőt, semmit. Úgymond, akinél ez működik, a sporttal levezetheti a feszültségét… – mosolyodott el újra ősz igazgatójuk, mint aki sejt valamit a csillogó szemek láttán, majd folytatta – Ezen kívül az idei karácsonyi bál előtt egy előadást kívánunk tartani, mely évfolyamonként kerül megrendezésre, és minden ház együtt dolgozik majd. Lehet zenés, táncos, színdarab, verses, amit csak szeretnétek, a részletekről később. A roxmorts-i hétvégéken is felügyelnetek kell, segítve a tanárokat. Előre megkapjátok, kinek lesz az adott hétvégén szolgálata. Azt hiszem, ennyi lenne egyelőre. Köszönöm a figyelmeteket. Gondolom, azt mondanom sem kell, hogy mindenkitől példamutató magatartást várok el. Akiben csalódnom kell, attól bizonyos javakat meg kell, hogy vonjak. Jó éjszakát mindenkinek – köszönt el derűsen a kis társaságtól, majd elhagyta a termet. Ekkor McGalagony fordult a diákokhoz.
- Miss. Granger, Miss. Abott, Mr Malfoy, Mr Goldstein, Miss. Weasley és Mr Zambini kérem, fáradjanak velem. A többiek kövessék Flitwick professzort.
Azzal elindult az előcsarnok felé, nyomában a hat diákkal. A kastély csendes volt, már mindenki a hálókörletében volt. Sorra hagyták maguk mögött az emeleteket, átjárókat, míg megérkeztek a harmadik emeletre.
- Miss. Abott! Az ön szobája Sir Timothy portréja mögött van, ezen a pergamenen megtalálja a jelszót, illetve a prefektusi fürdő jelszavát – és átnyújtotta a kis pergament a lánynak. Elköszöntek tőle, és már mentek is tovább, majd alig három portréval messzebb ismét megálltak Lady Elizabeth képe előtt.
- Mr Malfoy, ez lesz az ön szobája. A pergamenen megtalálja a jelszavakat. Jó éjszakát kívánok! – szólt a professzor, és ismét tovább indult. Megint megállt három portréval arrébb, és ezúttal Hermionet hívta magához.
- Miss. Granger, a hölgy Lady Brianna. A pergamen… Jó éjszakát! – fordult tovább.
Hermione megállt a portré előtt, és megnézte a rajta lévő hölgyet, aki kedves nőnek tűnt. Még hallotta, amint McGalagony néhány képpel messzebb odaadja társuknak a pergament, és elköszön tőle is, majd elindul a következő szoba felé.
Hermione széthajtotta a pergament, és elolvasta annak tartalmát.
Lady Brianna jelszava: Egyetértés. A prefektusi fürdő a Javasasszonyok képe mögött található, a jelszó: Összetartás.
Hermione mosolygott a jelszavakon, sejtette, hogy az összetartási-program jegyében kapták őket. Elmondta saját jelszavát, mire a hölgy elmosolyodott, és utat engedett a lánynak. Kellemes szobába léphetett be. A falakon, és a többi berendezésen a négy ház színei voltak láthatóak. Az egyik sarokban egy szép, baldachinos ágy állt, mellette kis éjjeli szekrény. Az ablak előtt íróasztal, és szék, az asztal melletti falon könyvespolc. A polc mellett egy ruhásszekrény kapott helyet, mellette pedig egy tükör. Utazóládája már az ágy mellett állt, a tetején Csámpás kosarával. A kandalló előtt látott egy kis asztalt, két fotelt és egy kanapét. Nagyon örült a szobának, már előre látta, milyen jókat fognak majd beszélgetni a fiúkkal a kandalló előtt. Odalépett az utazóládához, és kiengedte Csámpást a tetején lévő kosárból, majd pakolni kezdett. Fél óra alatt kipakolta a legszükségesebb dolgokat, majd úgy döntött, elmegy fürödni. Fogta köntösét, hálóingét, piperéit, és kilépett a szobából. Tudta, hogy a fürdő a folyosó másik végén van, szerencsére nem kellett a fél kastélyt bejárnia.
Amint kilépett az ajtón, Ginnybe botlott, aki szintén fürdőköpenyben volt, és éppen kopogásra emelte volna a kezét.
- Fürödni indulsz? – kérdezte vidáman. – Akkor menjünk – indult el, miután Hermione bólintott.
Hamar odaértek a Javasasszonyok portréjához, ahol Hermione elmondta a jelszót, és Ginnyvel a nyomában belépett a fürdőbe, ahol Hannah-val találták szembe magukat.
- Sziasztok – köszönt a két griffendélesnek mosolyogva. – Úgy tűnik, ma este a lányoké a fürdő.
- Láttad már a medencét? – kérdezte Ginny izgatottan.
- Még nem, de kíváncsi vagyok rá – lelkesült be Hannah. – Gyerünk, nézzük meg!
Elindultak a fürdő belseje felé. Mindent márvány borított, az egyik sarokban néhány szekrény állt törölközőkkel telerakva. Mellette végig a fal mentén mosdók álltak, fölöttük tükörrel. Elhaladtak a kádak, majd a zuhanyfülkék mellett, és a következő teremben meglátták a medencét.
- Nahát, ez tök jó! – lelkesedtek a lányok.
- Majd holnap kipróbálom – szólt Hannah egy sóhaj kíséretében –, ma már fáradt vagyok, meg amúgy se hoztam fürdőruhát.
Negyed órával később már hálóingben, és köntösben ballagtak vissza a szobáik felé, és útközben a szomszédaikkal találkoztak.
Draco elfoglalta szobáját, és kényelmesen pakolászni kezdett. Nem bánta, hogy külön szobát kaptak, így legalább nem kell hallgatnia a sok üres locsogást a klubhelyiségben, és legalább Parkinsontól is távolabb van valamivel. Nagyon bosszantotta a lány nyafogása, hogy állandóan a nyomában loholt, és nem lehetett vele megértetni, hogy hagyja abba.
Rövidesen minden szükséges holmiját a helyére pakolta, és úgy döntött, elmegy fürödni. Amint a kellékekkel a kezében kilépett az ajtón, Anthonyt látta közeledni.
- Hello! – köszönt a fiú széles mosollyal. – Te is fürödni mész? Akkor csatlakozom.
- Hello – köszönt Draco is, és kétkedve méregette a fiút, hogy mi ez a barátságos viselkedés, de aztán vállat vont. – Tőlem…
Némán elindult a fürdő irányába, nyomában szomszédjával. Alig értek el a folyosó feléig, amikor Hermione, Ginny és Hannah hármasával találkoztak. Draco remélte, hogy szó nélkül el tudnak menni egymás mellett, de Anthony keresztülhúzta számításait.
- Hello, lányok – köszönt oda Anthony Goldstein. – Milyen a fürdő?
- Remek, de szerintem a medence a legjobb – lelkesedett Hannah, majd a mardekáros fiú felé fordult. – Nahát, Malfoy! Te mióta közösködsz más házak diákjaival? Tényleg, Zambinit hol hagytátok?
- Mióta találkozott velem az ajtó előtt – adott választ a barna hajú fiú. – Blaise-nél nem voltunk, de mindjárt szólok neki is – és már kocogott is visszafelé.
- Miért kérdezed? – nézett Draco a hugrabugos prefektusra. – Talán csak a mardekárosokkal állhatok szóba?
- Nem, dehogy – rázta a fejét Hannah –, csak nincs megszokva tőled. Bocs, nem akartam bunkó lenni.
- Ugyan, Hannah, nem voltál bunkó – lépett közelebb Hermione is, aki eddig nem szólt bele a kis társalgásba –, csak feltettél egy egyszerű kérdést.
- Jaj, Granger! – nézett rá Draco. – Ki nem bírnád, ha nem szólhatnál bele, ugye? – mondta kissé gunyorosan a fiú.
- Szállj le rólam, Malfoy – vetette oda Hermione. – Sejtettem, hogy nem fog sokáig tartani a vonaton tapasztalt csendességed.
- Talán hiányzik, hogy beléd kössek? – vonta fel érdeklődve a szemöldökét a szőke fiú. – Ezért bámultál annyira a vacsoránál is?
Hermione hirtelen elpirult, miközben arra gondolt, hogy visszavágjon-e a fiúnak, de aztán meggondolta magát.
- Nincs nekem erre most se időm, sem energiám, Malfoy – mondta, és elindult a szobája felé. Amikor elhaladt Draco mellet, kicsit nekiütközött a karjának, de szinte alig ért hozzá. Vissza sem fordult, csak sietősen ment tovább.
Majdnem elérte a szobáját, amikor a másik két lány utolérte. Hannah felvetette a gondolatot, hogy ha még van kedvük, menjenek át hozzá egy forrócsokira, és egy kis beszélgetésre. Hermione és Ginny rövid tanakodás után rábólintottak az ötletre, és pár perccel később már a szomszéd szoba ajtajánál kopogtattak. Hermione még látta a közeledő fiúkat, mielőtt belépett a szobába, és azért fohászkodott, hogy eszükbe ne jusson nekik is bejönni.
Hannah boldogan csivitelt, miközben a kandallóhoz tessékelte vendégeit.
- De jó, hogy átjöttetek! Tessék, a csoki – nyújtotta a bögrét előbb Ginny, majd Hermione felé.
- Mit gondoltok, milyenek lesznek a bál előtti műsorok? – kérdezte Ginny a lányoktól.
- Nem tudom, de a magam részéről nem teljesen tiszta, hogyan is fognak ezek az előadások összeállni – vont vállat Hannah.
- Ha jól értettem – gondolkodott el Hermione –, akkor minden ház azonos évfolyama fog egy műsoron együtt dolgozni. Remélem, nekünk nem színdarab lesz…
- Én inkább… – kezdte volna Ginny, amikor kopogtattak.
- Mi ez a nagy forgalom? – kérdezte Hannah, miközben az ajtóhoz ment.
Legnagyobb meglepetésére a fiúk ácsorogtak a folyosón.
- Hát ti? – tette fel a roppant elmés kérdést.
- Láttuk Hermionét bejönni – magyarázott Anthony vidáman –, és gondoltuk, jövünk mi is bulizni.
- Csak a saját nevedben beszélj – szólt Draco, amint ő is belépett a szobába Tonyt követve. – Én csak azért vagyok itt, mert iderángattál.
- Csak nem terhes a társaságunk? – kérdezte Hermione előrehajolva a fotelben.
- Nem, dehogy – válaszolt a fiú. – Csak más terveim voltak ma estére, amit így el kellett halasztanom kissé.
- Akkor van egy jó hírem – replikázott Hermione –, az őrjáratok során élvezheted majd a társaságomat eleget.
- Már alig várom – vigyorodott el Draco, miközben helyet foglalt az egyik fotelben.
- Kértek csokit? – kérdezte Hannah, érezve, hogy valamit tennie kell, ha nem akarja, hogy vendégei egymásnak ugorjanak.
- Jöhet – szólt Anthony kezét nyújtva. – Miről folyt a pletyka?
- Csak az előadásokról beszélgettünk – felelte Ginny. – Éppen azt akartam mondani, hogy nem örülnék a színdarabnak. Ti mit gondoltok, Anthony?
- Csak Tony – javította ki a kérdezett. – Nekem mindegy, bár én is jobban örülnék valami másnak. Mit gondolsz, Malfoy?
- Osztom a véleményeteket. Bár nem tudom, mi lenne a jó, sőt, hogy egyáltalán, lenne-e valami haszna dolognak… – mondta elgondolkodva a kérdezett.
- Persze – szólt kissé epésen Hermione –, neked semmi se felel meg, és neked nem is érdeked a házak közötti összetartás erősítése!
- Nem értelek, Granger! – nézett most a lányra hidegen Draco – Nem rémlik, hogy ilyen hangnemben szóltam volna hozzád! Értékelném, ha te sem úgy beszélnél velem, mint a kutyával!
Hermione meglepetten nézett a mardekárosra, alig akarta elhinni, hogy a fiú kioktatta őt. Érezte, hogy a többiek is feszengeni kezdenek, egyedül Blaise ült nyugodtan. Ő eddig sem vett részt a beszélgetésben, nyilván úgy gondolta, nem ez a megfelelő pillanat a bekapcsolódásra. A lány hamar összeszedte magát, és válaszolt Dracónak.
- Oh, bocsáss meg, hogy szavaimmal megsértettem érzékeny lelkedet! – válaszolta színpadias hangon Hermione. – Bocsáss meg, Hannah! Azt hiszem, én most lefekszem. Jó éjszakát! – ezzel elindult a saját szobájába. Hannah, Ginny, Blaise és Tony csak némán pislogtak a lányra, míg Malfoy némi elégedettséggel nyugtázta, hogy sikerült felbosszantania a másik iskolaelsőt. Ügyelni kell a részletekre, gondolta, és ez másképp nem megy.
Hermione feldúltan vágtatott vissza a szobájába, és magában fújtatott. Draco Malfoynak ismét sikerült kihoznia a sodrából, és a legszörnyűbb az volt az egészben, hogy a fiú tényleg nem volt olyan ellenséges, mint az eddigi években. Talán tényleg ő maga reagálta túl a dolgokat? Amint ez a röpke kétely gondolatai előterébe került, azonnal el is hessegetette, hiszen egy nap még nem jelent semmit, ma biztosan csak nem volt formában a fiú, de holnaptól minden a régi lesz.
Volt még valami, ami nyugtalanította Hermionét, miközben lefeküdt, és eloltotta az ágya fölötti fáklyát. Eszébe jutottak Luna szavai, amiket a vonaton mondott, miszerint Malfoy egyre jobban néz ki. Lehet benne valami… Nem baj, gondolta, ennyit megérdemel… Lassan elaludt annak reményében, hogy nem kényszerül több időt vele tölteni a tanév során, mint feltétlenül szükséges.
Negyed óra múlva Draco is elhagyta Hannah szobáját, és visszatért saját kis birodalmába. Amint becsukódott mögötte az ajtó, megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, mintha csak kiszabadult volna valamilyen rémisztő fogságból.
Kétes érzései voltak, reggel óta nem igazán találta a helyét. Egyrészről örült, hogy visszatérhetett az iskolába, és kicsit kikerült szülei mindent látó szemeinek hatóköréből, másrészt viszont ólomsúlyként nyomta vállait a feladat, és az azzal járó felelősség, amit kéretlenül is ráruháztak. Úgy érezte, hogy ez lesz a legnehezebb éve egész eddigi életében, és nem tudta, hogyan kerülhetne ki a lehető legkevesebb sérüléssel az egészből.
Fáradtan öltözött át, és feküdt le új szobájában, és az esti eseményeken kezdett gondolkodni. Felrémlett előtte Granger arca, amikor a beosztás alatt megbámulta, majd eszébe jutott, milyen ellenséges volt vele Hannah szobájában. Ez tulajdonképpen nem lepte meg, tekintve milyen évek vannak mögöttük.
Tony viszont elég rendes figurának tűnik, és Hannah is kedves volt vele. Ez kissé meglepte ugyan, de nem nagyon élte bele magát a nagy barátkozásba. Hosszú még az év, még csak ma érkeztek. Jó lenne Grangerrel kicsit nyugisabb viszonyt kialakítani, meg a haverjaival is, de azzal veszélyeztetné az ő életüket is, és a sajátját is. Régen belefáradt már a sok gyerekes csatározásba, a vitákba, már nem okoztak neki mást, csak fejfájást, csak kényszerűség volt az egész. Tisztában volt vele, hogy nem lesz egyszerű sem összebarátkozni velük, sem pedig fenntartani a gyűlölködés látszatát, bármelyikre is kényszerüljön a későbbiekben. Pedig annyi dolguk lenne még…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
