Piton legalább olyan dermedten nézett, és mióta csak ismerte a tanárt, életében először fordult elő, hogy elállt a szava. Hogy nem tudott mit mondani. Hermione a csendet arra használta fel, hogy megpróbálta a kezét kihúzni a bilincsből. Ennek az lett az eredménye, hogy Piton olyan lendülettel rántotta vissza a karját, hogy Hermione kis híján lefejelte az igazgató asztalát, és egy elektromos sokk biztosította mindkettejüket arról, hogy Caramel nem csak blöffölt a mágikus zárást illetően.

Az igazgató komoran nézte a civakodó “fiatalokat”.

- Azt hiszem, szükségük lesz némi nyugalomra, hogy ezt tisztázhassák. Valószínűnek tartom, hogy már a fél iskola magukról beszél, így felteszem, nincs kedvük végigmasírozni a folyosón. Kapnak egy órát. Ha a két nap végére képesek lesznek valamilyen szinten megállapodni, kénytelen leszek meghosszabbítatni a bilincsen lévő átkot. Sok sikert – zárta mondókáját az igazgató, és ellentmondást nem tűrő kifejezéssel kiviharzott a teremből.

Piton felpattant, hogy utána rohanjon, Hermionét maga mögött húzva a földön.

-Albus! Ezt nem gondolhatja komolyan! Jöjjön vissza!

- ÁHH! Álljon meg! Hé!

- Tápászkodjon már fel, Miss Granger – rántott Hermionén egy újabbat, a kilincset feszegetve. Az ajtó azonban zárva maradt.

Az iskolaelső nagy nehezen talpra állt, és visszaindult a székekhez.

- Most meg hova megy?

- Leülök. Fáradt vagyok.

Piton éppen tiltakozni akart, de ő is kénytelen volt beismerni, hogy ha az igazgató zárta be rájuk az ajtót, nem sok esélye van, hogy ki tudja nyitni. Lemondóan visszament az asztalhoz, és leült a székre, majd a kezébe temetette az arcát.

- Professzor? – kérdezte. Ez a lemondó fáradtság legalább annyira megrémítette, mint a dühöngése. Lehet, hogy beletörődött? De… nem… az lehetetlen… ő nem fog Pitonhoz feleségül menni… ő nem… nem...

- Professzor? Most mit csinálunk?

- Aligha hiszem, hogy sok választási lehetőséget hagytak nekünk, Miss Granger.

- Akkor… ugye… nem azt akarja mondani, hogy össze kell házasodnunk?

- Nem, nem akarom, de kénytelen vagyok, Ugyanakkor, ha van valamilyen jobb ötlete, nyitott vagyok minden megoldásra.

Hermione az ajkába harapott.

- Szóval… szóval… elvesz feleségül?

- Miért? Van más választásom?

Hermione sértetten nézett a bájitaltanárra. Ez a nagyra nőtt denevér úgy tesz, mintha szívességet tenne neki! Inkább örülhetne, hogy ilyen fiatal felesége lesz… a hátán végigfutott a hideg.

- Nem kell ennyire savanyú képet vágni – jegyezte meg epésen. – lehetett volna Millicent vagy Eloise is maga menyasszonya.

Piton felkapta a fejét, mint akinek ez az eshetőség csak most jutott eszébe. Megborzongott, de hallgatott. Hermione nem tudta mire vélni a fintort, amivel a férfi végigmérte.

- Ennyire – kérdezte ijedte –ennyire visszataszítónak talál? – Leszegte a fejét. Nem volt elragadtatva élete párjától, de talán a legjobban az fájt neki, hogy Piton ennyire tiltakozik ellene. – Tudom, hogy nem én vagyok világ szépe, de… - elfúlt a hangja.

Piton úgy nézett rá, mintha még sosem látta volna azelőtt. A feje tetejétől lassan és aprólékosan végignézte a lányt, egész a bokájáig, mint aki csak akkor áll neki felfedezni, mit kapott ajándékba.

- Nem… - rázta meg a fejét. – Maga igazán csinos ifjú hölggyé érett. Igaza van, sajnálom, Mis Granger. Magát is épp úgy belekényszeríttették a helyzetbe, mint engem. És ha.. Albus sem tud segíteni, akkor úgy tűnik, valóban kénytelenek leszünk együtt eltölteni a következő tíz évet. Vagy még többet. Ez esetben pedig… Albusnak igaza van. Nincs értelme, hogy veszekedjünk, csak a saját helyzetünket nehezítjük vele.

Hermione biztos volt benne, hogy ő az első és egyetlen diák, akitől Piton elnézést kért. Piton hirtelen felállt, és féltédre ereszkedett Hermione előtt.

- Hermione, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?

Az iskolaelső érezte, hogy kiszárad a szája, és összeszorul a torka. Ez volt a legszebb és a legkedvesebb, amit adott helyzetben a tanártól elvárhatott volna.

- Igen… Perselus – felelte rekedten.

- Jó – ült vissza Piton a székére. – Két héten belül a feleségem leszel, és le kell költöznöd a pincébe. – Hermionével fordult egyet a világ. Teljesen el is felejtette, hogy ott kell hagynia a klubhelységet! Esténként nem fog a tűz körül ülni, és Ron viccein nevetni, vagy esszét írni, vagy a számmisztika könyvét olvasni, vagy… Piton azonban semmit nem vett észre kavargó gondolataiból. – Addig majd csinálok helyet a holmidnak és a ruháknak. Egyértelmű, hogy az én könyveimhez nem nyúlhatsz hozzá…

Hermionében egy pillanat alatt fellángolt a düh. Mit képzel magáról? Úgy kezeli, mint egy taknyos kölyköt!

- Perselus! – fojtotta belé a szót. – Az igazgató úrnak igaza van! Egy házasság csak akkor működik, ha a felek egyenlők! Ezért elvárom, hogy az osztálytermen kívül egyenlőként tekints rám! Nem vagyok már hatéves gyerek, aki maszatos kézzel összetapogatja a könyveidet! Ha valami veszélyes, vagy értékes, azt normálisan is lehet közölni velem!

Piton úgy nézett rá, mint akit egy téglával fejbe vertek. Hermione esküdni mert volna, hogy még soha egy diákja sem szakította félbe. Ugyanakkor még talán soha egyik diákjának se kérte meg a kezét.

- Igaza van – ismerte el kelletlenül.

Hermione elgondolkodva nézte a magába roskadt férfit. Bár a saját helyzetét sem vélte rózsásnak, el tudta képezni min megy keresztül a bájitaltanár. Egy ugribugri idióta hozzákényszeríti az egyik diákját – megfosztva a függetlenségétől, a szabadságának nagy részétől, és a diák azonnal jogot követel magának a legféltettebb tárgyai között.

- Perselus? - nehezére esett keresztnevén hívnia, amikor éveken keresztül, még a háta mögött is professzor volt. – Én… én nem akarok befurakodni a magánterületére… én… megértem, hogy nagyon rossz lehet…

Piton felkapta a fejét.

- Igen Hermione, nagyon rossz. És ami még rosszabb: hamarosan szükségem lesz egy mellékhelyiségre!

- Keressünk egyet – indítványozta Hermione és felállt, majd megindult az ajtó felé. Kárörvendőn elvigyorodott.

- Hova menjünk? A Férfi tanári illemhelyre, vagy a női diákmosdóba?

Piton olyan hangot hallatott, mint akinek egy gombóc akadt a torkán.

- Még egy ilyen megjegyzés, Miss Granger, és még húsz pontot levonok a Griffendéltől…

Amikor elérték az igazgató irodájának az ajtaját, az automatikusan kinyílt előttük, és leereszkedhettek a mozgólépcsőn. Hamarosan a folyosón találták magukat, Piton pedig egyenesen a tanári WC felé vette az irányt. Hermione ott lihegett a sarkában.

- Professzor nem tudna… izé Perselus, lassíts már! Nem tudlak követni!

- Gyors a tempó, Miss Granger?

Hermione begyorsított, majd kitette a lábát Piton elé, és elgáncsolta. A tanár puffanva elterült a földön, magával rántva Hermionét.

- Zseniális bosszú volt, Miss Granger.

- Most legalább látja, hogy miért nem jó, ha ÉN elesek… legalább most maga van alul a kövön, én meg viszonylag puhára estem….

Piton a bordáit tapogatva feltápászkodott, és lassabb iramban haladt tovább a WC felé. Hamarosan feltépte az ajtót – és Hermione legnagyobb megkönnyebbülésére a terem üres volt. Ha még mondjuk ott állt volna Flitwick az egyik piszoárnál, akkor sosem heverte volna ki a traumát.

Éppen megkönnyebbült volna, amikor vőlegénye megállt a fal előtt, és elkezdte kibontani a sliccét.

- Ne! Ne! NE! – sikította rémülten. – Piton riadtan nézett fel rá, és visszarántotta a kezét, mielőtt még a sliccét lehúzta volna.

- Ne itt! – fejtette ki Hermione.

- Miért? – kérdezte értetlenül. – Lyukas, vagy…?

- Nem, csak egyszerűen még nem vagyok felkészülve a látványra! Menjen be az egyik fülkébe, és hajtsa be az ajtót! A lánc fél méterig enged, és az ajtórésen átfér.

Piton szó nélkül belépett a fülkébe, de teljes erővel bevágta az ajtót.

- Van fogalma róla, hogy mennyire kellemetlen egy jobbkezesnek kizárólag balkézzel tartani, hogy…

Hermionének nem volt szüksége erre a képzetre.

- Nem, de nem is vagyok rá kíváncsi, és valószínűleg nem is fogom megtudni.

Piton hamarosan végzett, és zubogás jelezte, hogy lehúzta a WC-t. Egy darabig még rángatta Hermione kezét, és a láncot, míg sikerült fél kézzel felöltöznie, majd elégedett képpel kilépett az ajtón, és megindult a Nagyterem felé.

Megindult volna, ha Hermione nem rántja vissza.

- Kezet mosni! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

- Azt hiszem, a következő két nap kegyetlenül hosszú lesz…

Hamarosan azonban ismét a folyosón voltak, és lassan vacsoraidő lévén – megindultak a Nagyterem felé. Nem kis feltűnést keltve. Út közben találkoztak egy csoport szerencsétlen, elsős Hollóhátassal, kiktől Piton levont vagy negyven pontot, amiért rá mertek nézni, majd a Hugrabugot szabadította meg egy tucatról, amikor két ötödéves alig tudta visszafojtani a nevetést, amikor meglátta az összeláncolt jegyespárt. Amikor az egyik sarkon feltűnt Hagrid, Perselus annyira igyekezett befordulni a legközelebbi sarkon, hogy nem vette észre, hogy Hermione és közé egy oszlop került – és hangos csattanással a falnak csapódott. És az ott ácsorgó harmadéves griffendélesek büntetőmunkára küldte.

Mire elérték a Nagytermet, Hermione teljesen biztos volt abban, hogy meg fogja kérni az igazgatót, hogy ne engedjen Pitonnak levonni a Griffendéltől pontokat amiatt, ami kettejük között történik. Amint beléptek a tölgyfaajtókon, Hermione automatikusan a Griffendél asztala felé fordult, Piton viszont a megszokott lépteivel a tanári asztal felé viharzott volna.

- Hová rángat, Miss Granger?

- Csak le akartam ülni a helyemre. Harry és Ron fog…

- Ugye nem gondolta, hogy a Griffendél asztalához ülök?

- Miért, Senki sem tetves, amit a Mardekáról nem biztos, hogy el lehet mondani. Ezen kívül pedig azt akarja, hogy a tanári asztalhoz üljek?

Mielőtt azonban egymás torkának estek volna, megjelent mellettük az igazgató, aki nyilván tartott attól, hogy valamelyik asztalról felragadnak egy kést, és hamarosan özveggyé teszik magukat.

- Perselus, Hermione, de örülök, hogy látlak benneteket. Úgy látom, a legkomolyabb nézeteltéréseket sikerült elsimítanotok. Miért nem ültök oda mellém?

Piton egy pillanatra önelégülten nézett Hermionére, amiért mégis neki lett igaza, de amikor az igazgató nem fejezte be a beszélgetést, lelohadt az arcáról a mosoly.

- Felteszem, már kitalálták, hogy kívánják a következő két napot eltölteni – folyatta mosolyogva, és az asztalhoz terelte őket.

- természetesen – felelte Piton nyugodtan – folytatnunk kell a bájitalkísérleteimet. Vagyis: Folytatnom. Miss Granger persze ebben akadályozni fog, de…

- Nem! Meg kell írnom az esszéimet, meg kell látogatnom Hagridot, és...

- Miss Granger, nem vagyok kíváncsi az ostoba kis...

- Ejnye Perselus! – pirított rá Dumbledore. – Azt hiszem, az lenne a leghelyesebb, ha beosztanátok, hogy egy napig egyikőtök aztán a másik dönti el, hogy hova menjetek, és mit csináljatok.

Hermione és Piton sötét pillantásokat váltottak.

- A szombat az enyém – jelentette ki Hermione. – Akkor tudok legjobban tanulni!

- De nekem muszáj folytatnom a kísérletemet! Ha délután hagyom állni a bájitalt, teljesen tönkremegy! Több hónapos munkám!

- Akkor az enyém a délelőtt, magáé a délután – jelentett ki Hermione, miközben leült McGalagony professzor mellé, aki bátorítóan rámosolygott. – Vasárnap pedig fordítva.

- Rendben – egyezett bele a bájitaltanát, és egy mozdulattal beterítette Hermionét rizzsel ugyanis váratlanul a kancsó után nyúlt – ennek hatására Hermione villája megcsúszott a tányéron.

- Öhm.. – jegyezte meg olyan méltóságteljesen, ahogy csak lehetett, miközben a jobb kezével letörölgette magáról a rizst. – Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha először az egyikünk enne, aztán a másik.

- Marhaság – emelte Piton a szájához a poharat. Hermione viszont rántott egyet a kezén, és a bájitaltanát talárján végigborult az esti teája. Dumbledore azonban, hogy megelőzze kollégája kitörését hamar eltűntette.

- Azt hiszem Perselus, van benne valami – jegyezte meg csendesen. – Addig, amíg Miss Granger elfogyasztja a sültjét, miért nem meséled el, hogy haladsz a kísérleteddel?

Hermione igyekezett minél gyorsabban enni –tudta, hogy sosem tanácsos egy éhes férfi és a vacsorája közé állni. Hamarosan az utolsó falatot is lenyelte, és a süteménnyel – alig került egy kis krém Perselus Ruhaujjára – és letette az evőeszközeit.

- Végeztem… - jelenttette be. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy most professzort, vagy Perselust mondjon – inkább nem mondott semmit.

- Épp ideje, Miss Granger – felelte vőlegénye, és villájával megtámadta a legközelebbi húsostálat. Hermione szótlanul tűrte, hogy a vacsora ideje alatt ide oda rángassa a kezét – inkább McGalagony felé fordult, aki kényelmesen falatozott mellette – már nem volt sok a második fogásból a tányérján.

- Hogy jöttök ki, Hermione, - kérdezte a tanárnő aggódó pillantásokat vetve a kollégája felé.

- Azt hiszem, boldogulni fogunk, tanárnő – mosolygott rá a tanítványa. – nem lesz egyszerű, a professzor nagyon önfejű és akaratos…

- Majdcsak betöröd… mindenesetre mondd meg Perselusnak, ha bármivel meg talál bántani, akkor velem kell szembenéznie!

- Köszönöm tanárnő…

- Miért hiszi mindenki – szólalt meg a fent nevezett világfájdalmas hangon – hogy valaki is képes lehet Miss Grangert elnyomni? Szerintem akkor sem lenne hajlandó elhallgatni, ha nem lenne nyelve…

- Rendben Perselus – szólalt meg az igazgató – igazad van, neked is jár a támogatás. Ha valamikor Miss Granger rosszul bánik veled, csak szólj nekem nyugodtan, és intézkedem...

A bájitaltanár gúnyosan felhorkantott.

- Albus, másra sem vágyom, csak még egy doboz citromporra. Mellesleg: ugye nem gondoltad komolyan, hogy valaha is bevallanám akárkinek, hogy nem boldogulok egy tizenéves csitrivel?

Hermione beszélgetésbe elegyedett McGalagony professzorral, de szinte érezte, ahogy a diákok tekintet égeti. Most tudta értékelni, milyen érzés lehet minden reggel tanári asztalnál ülni…

Amikor a sütemény utolsó morzsái is eltűntek az asztalról, Perselus és Hermione egyszerre megindultak a nagyterem bejárata felé. Az ajtón kívülre érve azonban Hermione ismét a Griffendél-torony felé vette volna útját, Piton pedig a pincébe indult. Amikor megfeszült közöttük a bilincs, megtorpantak, és visszaléptek egymás felé.

- Azt hiszem – szólalt meg Piton hűvösen – jobb lenne, ha az én hálótermemben aludnánk. Ott nincs senki rajtunk kívül, és…

Hermione vörös lett, mint a rák.

- Miss Granger, ne is álmodozzon, még nem tartunk ott! Azt akartam mondani, ott senki nem lenne útban, és senki nem minket bámulna.

Hermione egy pillanatra eltöprengett.

- Rendben. De akkor holnap este a toronyban alszunk.

- Miss Granger…

- Hermione. Ezen felül pedig ez így fair…

Piton felsóhajtott.

- komolyan azt akarja, hogy Miss Patil és Brown egész este minket bámuljanak, és sutyorogjanak?

- Ugyan már! Ők legfeljebb saját magukat bámulják a tükörben, de azt órákig. Különben is: nem akarom tudni, mit fognak suttogni, ha a pincében töltjük az estét. A toronyban legalább fel sem merülhet bennük a gyanú…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés