Piton szemei Hermionéra szegeződtek, és megszűnt létezni a körülötte lévő világ. Szédítő volt az érzés, hogy a lány, akit maga mellett vezet, az Ő barátnője, nem valaki másé, hogy egész este vele fog táncolni. Érezte, hogy szinte remeg a karja, amin Hermione a kezét nyugtatta, mintegy első bálozónak. A gyomrában pillangók repkedtek, és amikor a kezét a lány derekára tette, bizseregni kezdtek az ujjai. Hermione rámosolygott.

Ez a mosoly… biztos volt benne, hogy még évek múltán is úgy fogja érezni, mintha kihagyott volna egy lépcsőfokot. És megszólalt a zene.

Lassan keringtek körbe a teremben, egymáshoz közel. Az egyetlen, amit a külvilágból érzékelt, hogy időnként egy-egy óvatlan embernek a lábára taposott.

- Mondtam már neked - suttogta a lány fülébe, miközben a keze a derekán pihent, az ujjai lassan simogatva a hátát - hogy mennyire jól áll ez a szín? Kiemeli a csillogásod a többiek között... - az utolsó szavakat szinte csak lehelte, és Hermione megborzongott, ahogy a meleg levegő végigfújt a bőrén.

- Igen - felelte suttogva.

- De azt - jelent meg egy kis mosoly a bájitaltanár szája szélén – biztos nem mondtam még, hogy milyen erőssé teszi a késztetést, hogy végigsimogassam azokat a formás fenékgömbjeidet?

- És mi tart vissza?

- Talán, hogy Olívia McGalagony és az igazgató ott táncolnak mögöttünk...

Hermione prüszkölve felnevetett, és a szám végén hátrébb húzódott Pitontól, akinek ijedten kalapálni kezdett a szíve. Csak nem rontott el valamit? Talán túl gyors volt? Mi történhetett?

- Bocsáss meg, Antonius, de ki kell mennem a mellékhelységbe... Hamarosan jövök.

Azzal már el is tűnt a tömegben. Piton aggódva figyelte a többieket, de megnyugodott. Hermione kitért Ron és Harry elől is, és hamarosan távozott a teremből. A bájitaltanár nem tudta, mihez kezdjen magával, ezért a tanári asztal helyén berendezett italos asztal felé irányította lépteit. Elégedetten konstatálta, hogy nincs ott senki, aki idegesítené. Dumbledore épp a vihorászó Trelawneyt táncoltatta - Mikor látta már Sibyllt vihorászni? – Olívia McGalagony pedig meghatottan hallgatott, ahogy Seamus magyarázott neki. A fényeknek köszönhetően nem sokat látott belőlük - Mintha azt mondta volna, hogy ő küldte a virágcsokrot - amit persze Piton választott ki - és a sült halat, meg karácsonyra a Múmia bosszúja című könyvet. Most is a kezében tartott egy dobozt, és félénken odanyújtotta.

Via lelkesen kibontotta, és ijedten felsikkantott, amikor a dobozból egy rugókígyó ugrott ki, aztán felnevetett és széles mosollyal Seamusra nézett. Előrelépett egy fél lépést, Piton már egészen pontosan le tudta olvasni a szájáról, mit mond:

- Először, amikor elolvastam az első levelet, vagy megláttam azt a csokor virágot, bevallom, nem nagyon érdekelt. Olyan sablonos volt, olyan ötlettelen. De amikor sült halat küldtél, vagy a második leveledben azt írtad, hogy legszívesebben a tanári asztalra döntenél reggeli közben - Piton vágott egy fintort. Ezt megint nem akarta tudni. - rájöttem, hogy te más vagy, mint a többi. Van egyéniséged.

Azzal minden további nélkül megragadta a szőke fiú kezét, és magával vonszolta a táncparkettre.

Piton megrázta a fejét, és ismét az asztal felé fordult- azon volt, hogy töltsön két pohárba puncsot, amikor megjelent mellette Dumbledore.

- Nos - kérdezte mindentudó mosollyal - hogy érzed magad? Láttam Miss Granger sietve távozott...

- Igen - felelte tartózkodóan. Nem kívánta Albust beleavatni a részletekbe. Legalább olyan rossz volt, mint egy pletykás vénasszony. És másra sem vágyott, mint hogy két napon belül a fél tanári róla beszéljen - még nem felejtette el, hogy működött ez.

- Kiment bepúderezni az orrát - tette hozzá kimérten, és felemelte a poharát, az ajtót figyelve, és belekortyolt. - Amúgy is beszélni akartam veled, Albus.

Az igazgató összevonta a szemöldökét, de ő sem állta meg mosoly nélkül, amikor Neville, a pörgős zenére beindulva egyetlen mozdulattal a falhoz kente a mögötte lévő Flitwick professzort.

- A díjkiosztóról lenne szó. Azt hiszem, ott volt az egyik halálfaló.

- És melyik?

Bimba professzor aggódva pofozgatta a fal mellett álló székre ültetetett bűbájtantanárt, hogy magához térjen, Neville pedig rémülten állt a háttérben.

- Azt nem tudom.

Az igazgató kétkedő, csalódott pillantást vetett rá.

- Úgy értem, még sosem láttam az arcát, és fogalmam sincs, mi lehet a neve. De ő Voldemort jobb keze, vagy tanítványa, ha úgy tetszik.

-Ő az aki...?

- Igen, aki meg akart öletni. Felismertem a hangját. Valószínűleg álcázta magát valamivel. Gondoltam, érdekel.

- És miről beszélt?

- Valamiről, amit el kellett rejteni. Nem tudom pontosan. De nem normális, múltkor valami vacak csészéből micsoda cirkuszt...

Az igazgató megdermedt, és hirtelen letette a poharat, és szembe fordult Pitonnal.

- Perselus, és ezt csak most mondod?

- Igen, miért? Valami különleges ereje van annak a csészének?

A háttérben megérkezett McGalagony, és felmosta Flitwicket. A pöttöm tanár szédelegve megindult a gyengélkedő felé, a Griffendél házvezetője pedig lenéző pillantást vetett Neville-re, de Bimba bíztatóan vállba veregette, majd elindult, hogy vegyen magának egy szelet süteményt.

- Igen - felelte tömören az ősz hajú varázsló. Piton érezte, hogy ennél valami sokkal fontosabbról van szó.

- Éspedig?

- Sem a hely, sem az idő nem alkalmas ennek a megtárgyalására - felelte az igazgató, a közeledő Trelawneyra pillantva. - Holnap estére a két emléket, amikor találkoztál vele, egy kis fiolában juttasd el hozzám.

- Hát persze - felelte fagyosan. - Tudhattam volna. Nekem nem mondhatja el, mert nagy veszélyben lennék... De persze Potter sem fog tudni róla, igaz?

Azzal hátat fordított Dumbledore-nak, és megindult Hermione felé.

- Perselus - kapta el a karját az igazgató.

- Ne aggódj, Albus - felelte hidegen - megkapod azokat a rohadt emlékeket. Elvégre, már csak az számít, nem? De most bocsáss meg, sokkal kellemesebb elfoglaltságom van...

Hamarosan ismét a táncparketten találta magát, Hermione karjaiban. Albusról úgy elfeledkezett, mintha nem is beszélt volna vele.

A zenekar egy lassú számba kezdett, és Piton lelassította lépteit, majd elégedetten magához húzta a gyors mozgásban kipirult és enyhén ziháló lányt.

- Tudtad - suttogta - hogy ilyenkor még szebb vagy?

Hermione épp azon volt, hogy válaszoljon, de a torkán akadt a szó, amikor Piton keze a derekáról lassan a fenekére csúszott, és a hüvelykujjaival kis köröket írt a kemény gömbökön.

- Úgy látszik - szólalt meg egy ördögi mosollyal - én tudok egy biztos módszert, hogy elhallgattassam Miss Grangert. Sokan ölnének érte, hogy tudják...

- Ha-ha – jött a válasz, és az iskolaelső teljesen hozzásimult egykori tanárához. - És azért is sokat fizetnének, ha Antonius Allyway nem tenne csípős megjegyzéseket. De az csak akkor lesz majd, ha három lábbal a föld alatt fekszik... Vagy...

Közelebb hajolt, és Piton szájára tapasztotta az ajkait. Az alsó ajkát a két ajka közé fogta, és finoman harapdálni kezdte, majd a nyelvével simogatta, míg Piton ki nem nyitotta a száját, és bebocsátást nem nyert.

Perselus érezte, hogy minden egyes lépésnél jobban és jobban magához szorítja a lányt, élvezve a mellének puha domborulatait a mellkasán. Az arcát elöntötte a vér, és hallotta, ahogy minden szívdobbanás a fülében dübörög, torkából egy halk nyögés szakadt fel. Minden idegszála bizsergett a lány közelségétől.

Hermione kihasználva a pillanatnyi előnyét a fogai közé vette Perselus fülcimpáját,és a nyelvével játszani kezdett rajta.

A bájitaltanár épp komolyan elgondolkodott azon, hogy nem törődve a nézőközönséggel a falhoz szorítja Hermionét, amikor a szám véget ért, és a zenekar ismét valami vad diszkószámot kezdett játszani.

Hermione csalódottan hátrébb húzódott, de nem engedte el Piton kezét. A fejével a bejárat felé intett.

Perselus megértette a célzást, és szótlanul követte álmai hölgyét a kertbe, azok közé a csodás rózsabokrok közék, amiket annak idején mindig idegesítőnek talált, és előszeretettel felrobbantott.

Nem tudta, mit tegyen. Szótlanul sétált a lány mellett a murvás úton.

- Mondd, Antonius - kérdezte váratlanul, felnézve rá. - Szerinted honnan lehet tudni, hogy valaki megtalálta az igazit, úgy értem,egy életre, nem csak szerelmes?

Piton egy pillanatig hallgatott. Mindazt, ami először az eszébe jutott, nem közölhette vele. Megpróbálta összeszedni a gondolatait, de hirtelen érezte, hogy valaki megrántja a karját. Hermione megbillent, mert a kavicsos úton megbotlott a magas sarkú cipőjében, és megrándult a bokája.

- Áh...!

Perselus ijedten pislogott a mellette álló lányra.

- Mi történt, Hermione?

- A bokám... - felelte könnyeivel küszködve.

Piton egy pillanatig mérlegelte a lehetőségeit. Vagy visszaviszi Madam Pomfreyhoz, ami kétség kívül a logikus cselekedet lenne - és a vége egy romantikus estének. Vagy ellátja maga a sérülést.

Az utóbbi mellett döntött.

Egy pillanat múlva az ölébe kapta a griffendélest, és megindult vele tovább az úton. Hermione meglepetten pislogott.

- Antonius, hová megyünk? - kérdezte bizonytalanul, de a karjait a bájitaltanár nyaka köré fonta, jelezve, hogy megbízik benne.

- Csak a tóhoz. Teszek a lábadra borogatást...

Amikor megérkeztek a partra, gyengéden a lábára állította a lányt, aki a bal lábát nem volt hajlandó letenni.

- Várj egy kicsit... - előhalászta a zsebéből a pálcáját, és egy pokrócot varázsolt a földre, majd leültette Hermionét.

- Mindjárt jövök... - azzal előhúzott a zsebéből egy nagy, fehér, damasztzsebkendőt, és megindult a víz felé. Amikor visszatért a vizes ruhával, ő is letelepedett a takaróra, és az ölébe vette a lány sérült lábát, és óvatosan kicsatolta a cipőt.

Hermione felszisszent, amikor pedig Piton a lábára tette a zsebkendőt, felsikkantott.

- Ez hideg!

- Kitűnő megállapítás, Miss Granger. Tudja, télen a jeges tó vize valóban hideg. No de egy melegítő bűbáj elintézi, hogy mi ne fázzunk...

Lassan dörzsölni kezdte a bokáját, és felnézett a csillagokra.

- Ami pedig az előző kérdését illeti - egy pillanatra elhallgatott, majd Hermione szemébe nézve folytatta – Nincs biztos módszer. Lehet, hogy ráhibázol, lehet, hogy nagyot tévedsz. Én, azt hiszem, minden esetben meg kell próbálni elképzelni, hogyan élnének mondjuk tizenöt év múlva. Amikor a forró szerelem már elmúlt. És itt nem nagy dolgokra gondolok. Képzeld, hogy kimész reggel a konyhába, reggelit készíteni. Tojást sütsz, az illat betölti a házat. Lassan a gyerekek leszállingóznak a lépcsőn, és ott ugrálnak körülötted. Idegesítenek, vagy félted őket? Megjelenik a férjed. Mi van rajta? Pizsama? Ruha? Megcsókol. Hol? Hogyan? Mit mondana? Ki mosogatna? Miről beszélgetnétek reggeli közben? A munkátokról? Kviddicsről, tévéről? Az utolsó kirándulásról?

Hermione csodálkozva nézett rá, mint aki nem számított ilyen válaszra.

- Ha nem tudod elképzelni, hogy miről tudnátok beszélgetni, ami nem unalmas, jobb, ha lemondasz róla.

- És te - kérdezte váratlanul - te mit látsz?

Piton keze megállt.

- Biztos tudni akarod?

- Igen.

- Jó... De... Nem akarlak megijeszteni...

- Nem fogsz.

- Azt látom... vagy azt szeretném látni, hogy ott ülünk, ketten egy kanapén. Én nekitámasztom a hátam, te pedig a lábaim között ülsz, a mellkasomnak támaszkodva. És olvasunk. Közösen, egy könyvet, időnként megállunk, megbeszélni.

- Ennyi?

- Oh nem- felelte egy gonosz vigyorral, és előhúzta a pálcáját, majd megpöccintette Hermione lábát, amitől a fájdalom hamarosan elmúlt. - Folytatódik... - azzal erősen megragadta a lány lábát, és elkezdte csiklandozni.

Hermione összegörnyedt a nevetéstől, és megpróbálta kirángatni a lábát Perselus szorításából - nem sok sikerrel.

- Csak nem csiklandós itt valaki, Miss Granger?

- Antonius... jaj...hagyd... abba... Antonius...

Amikor Hermione már szinte fulladozva vette a levegőt, Piton abbahagyta a csiklandozást.

- Kielégíti a válasz, hölgyem?

- Nem, nem teljesen - felelte, és kicsatolta a másik cipőjét, is, hogy kényelmesen leülhessen.

- Miért, mi hiányzik belőle?

- Az a rész, amikor te könyörögsz, hogy hagyjam abba ezt...

Azzal az ujjai eltűntek Piton ruhájának gombolásában, és fürge iramban csiklandozni kezdte a volt bájitaltanár oldalát. Piton már el is felejtette, hogy ő is milyen csiklandós. Harsogva felnevetett, és kétrét görnyedt. Az alkarjaival leszorította Hermione kezeit, de ő nagy nehezen kihúzta őket, és megfricskázta Piton orrát, majd mezítláb elszaladt, a kastély felé.

Perselus egy darabig döbbenten nézett utána, majd felállt, eltűntette a pokrócot, és utána eredt. Amikor a bejárati csarnokba ért, még látta eltűnni a lányt a sarkon, ahogy meglebbent a ruhája. Egy mellékfolyosón érte utol, ahol elkapta a karját, és a játékosan a falhoz nyomta. A két kezét Hermione mellett a falnak támasztotta.

- Nos hölgyem – kérdezte ördögi mosollyal – hogy kíván kijutni szorult helyzetéből?

- Nem is tudom – válaszolta mosolyogva, és visszasimított egy tincset Piton füle mögé. – Lenne több ötletem is… de azért nem vagyok annyira szadista. - Közelebb hajolt, és a homlokuk kis híján összeért. Piton érezte, hogy a lány közelségére dübörögni kezd a vér a füleiben. Még egy kicsit közelebb hajolt, és az orruk összeért.

- Csodálatos vagy, amikor kipirulsz, tudsz róla? – kérdezte mély bársonyos hangon, és puszit nyomott a lány orra hegyére.

Hermionéval fordult egyet a világ – az apró gesztus megindította, és a karjait Piton nyaka köré fonta, majd az ajkaival játszani kezdett a volt bájitaltanár alsó ajkán. Lassan, érzékien végignyalta, majd gyengéden a foga közé vette, és mintákat rajzolt rá a nyelve hegyével. Piton torka mélyéről egy elégedet hörgés szakadt fel, és a kezét végigcsúsztatta Hermione oldalán, majd a csípőjén állapodott meg.

- Kereshetnénk egy… magányosabb helyet – suttogta az iskolaelső.

- Hova menjünk? Könyvtárba? – kérdezte kaján mosollyal.

- Oh, nem hiszem, hogy Madam Cvikker örülne nekünk. Még a végén össze találnánk gyűrni a becses könyveit – kuncogott. – Mit szólnál a Szükség Szobájához?

- Nekem mindegy, csak te is ott legyél.

Hermione leeresztette a kezeit, és nagyon komolyan nézett Perselusra.

- Akkor – kezdte, és elengedte a kezét – akkor az lesz fölül, aki elsőnek odaér! – azzal futásnak eredt, gyorsan kapkodva meztelen lábait a hideg kövön.

Piton egy pillanatig csak állt, és nézte az előtte futó angyalt – nem is tudott volna szebb látványt elképzelni, majd ő is nekiiramodott.

Mire elérte a hetedik emeleti folyosót, Hermione már ott volt, és egy pillanatnyi időt sem hagyva neki a falhoz lökte, és szenvedélyesen megcsókolta.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés