Sesshomaru nagy�r �gy �rezte, egy teljesen ismeretlen l�nnyal tal�lkozott. Tudta, hogy � ugyanaz a kicsi Rin, akit kilenc �ve itt hagyott, de m�gis... k�l�n�s �rz�sei voltak vele kapcsolatban. Eddig tudta, hogy a l�nyak�nt, vagy esetleg a h�gak�nt szereti, de most ez az �rz�s teljesen elt�nt, hogy helyet adhasson valami m�snak... �s ez volt az a dolog, amit m�g maga a nagy�r sem �rtett – �pp ez�rt bosszantotta a legjobban.

M�snap Sesshomaru �gy �rezte, hamar�bb kelt fel a nap, mint szokott. Gondolataiba m�lyedve �lt a szob�j�b�l ny�l� kis terasz egyik k�oszlop�nak t�maszkodva. M�r nem v�gyott a harcra, csak a nyugalmat kereste a vad, erd�s�gekkel bor�tott t�jban.

Hirtelen Jaken rontott be a k�tsz�rnyas ajt�n, �gyefogyott l�ptekkel. A Nagy�r el� �rve t�bbsz�r is meghajolt �s m�r �pp el akarta kezdeni a szok�sos talpnyal�s�t, amikor Sesshomaru szinte reflex-szer�en fejbe v�gta. A kis varangyszellem pedig majdnem el�jult...

- Jaken?! Mit akarsz? - k�rdezte Sesshomaru unottan.

Jaken pr�b�lta �sszeszedni marad�k erej�t.

- Sesshomaru nagy�r...! Gondoltam, fel�bresztelek, ha net�n...

- Nem aludtam!

- H�t persze, hogy nem... Te soha nem alszol, Nagyuram, mert egy magadfajta Nagy Szellemnek nincs sz�ks�ge...

Sesshomaru gyilkos tekintet�t l�tva gondolta, ink�bb a l�nyegre t�r.

-Val�j�ban Rin k�ld�tt...

- Mi? Rin...? Mit akart? - kapta fel a fej�t a szellem a n�v hallat�n.

- Az a l�ny teljesen megbolondult az �vek alatt! Amikor megl�tott, �r�m�ben r�m ugrott �s...

Sesshomaru egyre t�relmetlenebb lett:

- T�rj a l�nyegre!

Jakennek felt�nt Ura feld�lts�ga �s ink�bb engedelmeskedett neki.

- Azt �zente, hogy siess, mert mutatni szeretne valami – elmond�sa szerint „�rdekeset”. Persze �n mondtam neki, hogy neked, Nagyuram, senki sem...

- Hallgass! Mondd meg neki, hogy a nagyteremben v�rjon r�m!

- I...i...igenis, nagy�r! - mondta, majd m�lyen meghajolt �s t�vozni k�sz�lt. Miut�n ki�rt az ajt�n �s biztosra vette, hogy Sesshomaru m�r nem hallhatja, m�g mag�ban megjegyezte: „Ki �rti ezt! H�s�ges szolg�j�val �gy b�nik, mint egy f�reggel, de egy haland� l�nynak megengedi, hogy ugr�ltassa! Nem igazs�g! H�l�tlan kutya vagy, Sesshomaru nagy�r!...”
A szellem k�zben felvett tiszta, selyemruh�t �lt�tt �s mindk�t kardj�t az oldal�ra akasztotta. V�gig csak az j�rt a fej�ben: „Rin? Mit akarhat?”

Rin m�r a nagyteremben v�rta, nem kis meglepet�s�re harci �lt�z�kben.

- Rin! Mi van rajtad? - k�rdezte a t�le megszokott, kifejez�stelen arccal.

A fiatal l�ny b�szk�n elmosolyodott.

- A szellemirt� ruh�m. Ugye, tetszik?

Sesshomaru nem tudta mire v�lni a dolgot.

- Szellemirt� ruha? Mire kell ez neked?

- A vad�szathoz. - v�laszolt Rin izgatottan.

Mivel a Nagy�r nem sz�lt semmit, �gy folytatta.

- �gy gondoltam, elmehetn�nk egy kis szellemirt�sra. Mi�ta nem vagy itt, teljesen elszaporodtak �s...

K�zben Jaken is meg�rkezett.

- Hallgass, ostoba l�ny! A nagy�r h�bor�b�l t�rt vissza, azt hiszed, elvadult kis szellemek m�sz�rl�s�ra v�gyik?!

Sesshomaru hatalmasat v�gott a fej�re, egyet nem �rt�s�nek jelet adva. Rin engesztel�s�l r�mosolygott a kis varangyszellemre.

- Persze, te is vel�nk tarthatn�l, Jaken-mester!

Az eml�tett csak elter�lt a f�ld�n, ezzel jelezve, hogy t�bbet egyhamar nem k�v�n megsz�lalni a Nagy�r t�rsas�g�ban.

Eg�sz nap csak az erd�ket j�rt�k, de nem telt el �gy k�t perc, hogy ne botlottak volna ez elvadult d�monba. Sesshomaru hagyta, hogy Rin v�gezzen vel�k, nem avatkozott a harcba. L�tta, val�ban sokat tanult a l�ny az elm�lt �vek sor�n. �gy b�nt a karddal, mintha csak vele sz�letett volna, a legk�l�nb�z�bb helyekr�l r�ntott el� egy-egy �jabb fegyvert �s ami a legb�mulatosabb volt benne: �sszel harcolt. Soha nem l�tszott rajta indulat, vagy harag, csak a gy�zni akar�s. El�sz�r kitapasztalta ellenfele gyenges�geit, majd ut�na egyetlen mozdulattal v�gzett vele. Sesshomaru nem mondta ki, de mag�ban elismerte, hogy Rin �gyesebb n�h�ny tiszta v�r� szellemn�l is. �s ez a Nagy�rn�l m�r nagy sz�.

K�s� este volt m�r, amikor visszaindultak a kast�lyba. Sesshomaru Jakent el�rek�ldte, hogy nyugodtan tudjon besz�lni a l�nnyal. B�r az �t nagy r�sz�n meg se sz�laltak, v�g�l Rin t�rte meg a csendet.

- Eln�z�st szeretn�k k�rni a tegnapi viselked�sem�rt. Val�j�ban nem vagyok sz�fogadatlan, csak... �gy �r�ltem, hogy visszaj�tt�l... annyi �v ut�n...

Gyorsan les�t�tte a szem�t, de Sesshomaru el� �llt. L�gyan felemelte a l�ny fej�t, �s a szem�be n�zett.

- Ennyire hi�nyoztam neked?

Rin n�m�n b�lintott. Sesshomaru m�r szinte �lvezte a helyzetet.

- Mi�rt?

- Mert...m�r mondtam az este...

Sesshomaru arc�n megjelent a mosoly egy halv�ny �rny�ka.

- Mi�rt szeretsz te engem? Soha nem adtam r� okot...

Rinnek zavarodotts�g�ban m�r a k�nnyei is hullottak. Minden erej�vel futni kezdett, ahogy csak a l�ba b�rta.

Sesshomaru a megszokott, �rzelmekt�l mentes arckifejez�ssel �llt az erd� sz�l�n, gondolatai azonban m�shol j�rtak. Pontosabban m�son. Kiv�telesen semmi s�rt�t vagy megal�z�t nem mondott, csak feltett egy �rtatlan k�rd�st.

„Mi�rt nem v�laszolt? �s mi�rt futott el? Mindenk�pp tudni akarta a v�laszokat. �s Sesshomaru nagy�r mikor nem szerzi meg azt, amit akar...?