James egy botra kényszerült támaszkodni. Mégsem volt olyan egyszerű a szeretetvarázs. A gyógyítók szerint hónapokig fájni fognak a végtagjai, az ujjbegyei sokkal érzékenyebbek lesznek, és a tüdeje is kevesebb megterhelést bír majd el. Ám James nem akarta a hónapokat a Szent Mungóban tölteni, mert viszonylag jól érezte magát.

Édesapja sírjánál állt. Miután Voldemort meghalt, Ginnyvel visszaköltöztek Godric’s Hollow-ba, a minisztérium ingyen épített nekik a régi házuk helyén egy újat. Így könnyen legyalogolhatott a temetőbe, ahol szülei nyugodtak.

Kezében a Reggeli Prófétával, leült a sírral szemközti padra, de csak félszavakat olvasott:

Perselus Pitont és Draco Malfoyt felmentették Albus Dumbledore meggyilkolásának vádja alól…

Voldemort híveire azonnali kivégzés vár, a miniszter nem elégszik meg a börtönbüntetéssel…

A dementorokat száműzték Angliából, és a bujkálók ellen hajtóvadászatot indítottak…

A koboldok és Rufus Scrimgeour megkötötték az Örök Esküt. Az új törvény értelmében a koboldok nem ölhetnek embert…

Harry Potter a miniszter személyes testőrévé avanzsált, bár még lábadozását tölti…

A Kiválasztottat kitüntették a Merlin-díj arany fokozatával, illetve tízezer galleonos jutalom-és háladíjjal, amiért megölte Voldemort nagyurat…

Újra Harry lett a hős… Nem szívesen viselte ezt a nevet, bár sejtette, hogy nem tud változtatni, mit is mondhatna, miért akarja, hogy Jamesnek hívják?

Elővette zsebéből apja levelét, és – hazaérkezése óta már vagy századszor – elolvasta. Sajnálta, hogy eddig nem vette észre, hogy Remus is kapott üzenetet Harrytől, és remélte, hogy a varázsló ne haragszik meg, amiért csak most fogja megkapni.

Mintha csak tudta volna, mire gondol, Remus sántikált felé, kéz a kézben Hermionével. Elvigyorodott ettől, mert egy ideje sejtette… Ginny tűnt fel a pár mögött, s rámosolygott. Mielőtt leültek volna mellé a padra, mindhárman egy szál virágot tettek Harry és Lily sírjára.

- Szervusz! – köszönt mosolyogva Remus, és átkarolta, bár válla még sajoghatott a mozgástól. Fel is szisszent egyszer, mire a gyerekek aggódva néztek rá.

- Semmi baj, csak az ezüst utóhatása – legyintett az őszülő varázsló, és jóleső nyögéssel ült le mellé. – Nagyon örülök, hogy látlak, és, hogy meghívtál. Nekem is lenne pár mondanivalóm.

James az ölébe húzta Ginnyt, és kissé feszengve bólintott. Hermione bíztatóan, és igen kíváncsian méregette, amitől zavarba jött. Pirulását látva, a három másik összesomolygott.

- Az van… - kezdte Remus jókedvűen, s borostyánszemeiből a boldogság, és pajkosság sugárzott. - …hogy rájöttünk valamire.

James először elsápadt. Nem tudta mire vélni a titokzatoskodást, de ha arra gondolt, hogy megtudták, ő nem Harry…

- Csak azt nem értjük – folytatta a férfi, és észrevétlenül átkarolta Hermione derekát. -, hogy hogyan kerültél Harrybe, James.

A szívverése is elállt. Futkosott rajta a hideg, ugyanakkor le is verte párszor a víz, és túl fényesnek találta a napot, mert szeme előtt fehér pöttyök kezdtek táncolni. Sosem mondta még ki a nevét a varázsló így. Szinte zihálva nézett rá Hermionére, majd Ginnyre, de azok csak somolyogtak. Hát mindannyian tudták?

- Mi-mióta? – nyögte ki tekintetét ide-oda kapkodva közöttük. Remus még szélesebbre húzta száját.

- Apró jelekből, egy ideje sejtettük – felelt most Hermione. – És mikor te aludtál a harc után, beszéltünk Pitonnal is. Akkor már tudtuk, bár eleinte Luna meg Neville kicsit meghökkentek. Mi nem annyira, mert a viselkedésed így megmagyarázott mindent.

- Akkor fogtam gyanút, hogy nincs itt valami rendben – kezdte nevetgélve Remus, közben révedve tekintett Harry sírjára. –, amikor Sápinak neveztél. Tudtam, hogy Sirius soha nem nevezett volna így előtted, mástól meg nem tudhattad meg, de nem értettem.

- Aztán elolvastad azt a levelet, amit néhány hónapja még nem tudtál – vette vissza a szót Hermione cinkos kacsintással. – A levél nyilvánvalóan nem Harrynek szólt, így te nem is láttad volna a betűket, ha nem lettél volna valaki más.

- Sokat gondolkodtunk erről – jegyezte meg Remus, és újra felé fordult. – Amikor te nem láttad, összeültünk, és megvitattuk a dolgokat, aztán egyszer Ginny lefülelt minket.

- És mondtam, hogy egész más vagy velem, mint régen, ami szerintem nem az amnéziától van – tette hozzá a válláról felesége. – Harry soha nem vett volna el, miközben Voldemort ránk vadászik. Meg amúgy sem volt olyan tapasztalt csókolózás közben – kuncogott fel.

James zakatoló szíve kezdett csillapodni. Azt hitte, kiátkozzák, dühösek lesznek, megijednek tőle… de egyáltalán nem látott hasonló reakciókat. Egyre éledő reménnyel pislogott barátaira, és elmosolyodott.

- Amikor bedobtad Lucius Malfoyt, és az átkát, már tudtuk, hogy ő csinált valamit, és ismerve, sejtettük, hogy igen gonosz fajta valamit – sóhajtott Hermione.

- Lélekcsere – mondták egyszerre, majd felnevettek. James teljesen felszabadultan dőlt hátra, és megsimogatta Ginny haját. – Lányok, ugye nem baj, ha beszélek egy kicsit négyszemközt Remusszal?

Ginny mosolyogva megcsókolta, majd Hermionével sétálgatni kezdtek a sírok között. A barna hajú varázsló sóvár tekintetet vetett a göndör lányra.

- Szóval te és Hermione? – vigyorgott rá James. Remus viszonozta.

- Tudod… nehéz ezt megmagyarázni – kezdte halkan, miközben a lány hátát figyelte. Ginny és ő leültek egy távolabbi padra, és ők is beszélgettek valamiről. – Nem vagyunk olyan szerelmesek, mint te meg Ginny. A fájdalom sodort egymás mellé minket, de mindketten tudjuk, hogy örökre másé már a szívünk egy része. Hermione Ront szereti halála napjáig, én meg…

- Tonksot – bólintott James közbe, de Remus rávillantotta szemét, és makacsul, kicsit hangosabban befejezte a mondatot.

- …Siriust.

- Oh – kerekedett ki James szeme, és várta a folytatást. Remus elpirult.

- Mindig bűntudatom volt, hogy nem szeretem úgy Nymphadorát, mint ő engem – sóhajtott szomorúan a varázsló. – Nem mondtam neki, hogy sosem lesz olyan teljes értékű a kapcsolatunk, mint ő szerette volna. Ez nagyon bántott. Bűnösnek éreztem magam miatta. Hermione azonban pont úgy érez, mint én. Valamilyen formában… igen szerelmesek vagyunk egymásba, de sokat gondolunk az igaz szerelmeinkre. Ő megért engem, és én is őt. Nem várjuk el, hogy eszetlenül lángoljunk a másikért, de ha kell, akkor ott vagyunk egymásnak.

- És… Siriusszal mi volt? – kérdezte feszengő-halkan James. Remus arca olyan mértékben lágyult el, mint eddig még talán soha.

- Ő adta a legtöbbet nekem. Olyan mélyen szeretett, és olyan mélyen szerettem én is, mint soha, mint, azt hiszem, te Ginnyt. Életem legboldogabb perceit töltöttem vele. Aztán szakítottunk.

- Mi? – hökkent meg, és gyorsan igyekezett összerakni az emlékeit, meg a megtudott morzsákat, de nem jutott megoldásra. – Miért?

Remus szégyenkezve beharapta száját, és James látta, hogy elhomályosodott a tekintete.

- Mert hülye voltam – motyogta a varázsló, és szaggatottan sóhajtott. – Nem akartam, hogy egy vérfarkas megnyomorítsa az életét, nem akartam, hogy fájjon neki.

- És… ne haragudj, de akkor Tonks? – értetlenkedett fejcsóválva, de nem szidta meg barátját, mert látta, hogy azzal most nagyon megbántaná.

- Harry kérte, hogy ne üldözzek el magam mellől senkit, és egy idő után megértettem, mit mondott – mosolygott rá szomorúan Remus, majd észrevétlenül megtörölte szemét. – Bár Dorát nem szerettem úgy, mint Siriust, de végre rájöttem, mit akart nekem mondani az apád, és beleegyeztem. Hermionével viszont… egyelőre nem akarunk családot, és nem fáj egyikünknek se, ha teliholdkor nem vagyunk együtt. Így könnyebb.

- De azért összeköltöztök, ugye? – vágott James reménykedő tekintetet. Remus nevetett, majd elgondolkodva nézett ismét Hermione felé.

– Lehet.

James nem faggatta tovább barátját, mert sejtette, hogy még elég labilis lenne megbolygatni a szívét a kérdésekkel, így inkább odaadta neki Harry levelét. Remus továbbra is szomorú szemekkel mosolygott, de azért jóval több derű áradt belőle, ahogy Harry üzenetét olvasta, amit sajnos James nem látott, hála a varázsnak.

- Rendben – motyogta Remus, majd visszaadta a pergameneket neki, és felállt, bár kicsit nehezebben ment, mint a leülés, mivel vállát nem terhelhette a nyomással, és egy kézzel lökte fel magát. – Most elbúcsúzom, mert még szeretnénk Hermionével megvacsorázni egy étteremben. Már lefoglaltuk az asztalt… de hétvégén szívesen eljönnénk hozzátok, ha gondolod, és beszélgetünk még. Régen találkoztunk már, jó lenne az iskolás éveimen nosztalgiázni veled. Te úgyis jobban emlékszel rájuk, hiszen számodra nemrégen történt.

Mindketten felkuncogtak, majd James fogta botját, és a segítségével felállt ő is. A lányok, ezt látva, elindultak feléjük, majd Hermione is megölelte búcsúzóul, és Remus derekába karolva lassan távolodtak tőlük. Ginny őt ölelte, és a vállára hajtott fejjel nézte a zsugorodó alakokat. James olyan boldog volt, mint még soha, de a lány váratlanul a fülébe súgott valamit.

- Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy hamarosan hárman leszünk? – kérdezte a lány reménykedően, és nagy szemekkel rápillogott. James azt hitte rosszul hall, ám Ginny csak bólintott. Egy boldog vigyorral megcsókolta a vörösen világító, lemenő nap ragyogásában. Az ő élete itt kezdődött el.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés