Remus Lupin alapjában véve szeretett egyedül lenni, de a mostani elzárkózás teljesen más volt. Egy ölelés kellett volna neki, elmerülni a kellemes melegben, érezni a biztonságot nyújtó karokat, a hátán sikló tenyereket, amik arra biztatják, nyugodjon meg, mert semmi baj nem lesz.

Mégis magányosan ácsorgott a folyosón, az ablakpárkányt markolta, és kibámult a szeles, viharos tájra. Borostyán szemei homályosan csillogtak, s néhány önsanyargató gondolat hatására fogaival reszkető ajkába harapott.

Remus tudta, kinek az ölelése adhatná meg neki, amire vágyik, csakhogy az illető valószínűleg nem kívánt neki ilyesmivel szolgálni. Nem csak azért, mert ő is fiú volt, hiszen ezt valamennyire még el lehet fogadni – Remus legalábbis egy idő után képes volt rá. Az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy a másik fiúnak, legjobb barátjának jelenleg barátnője volt.

Úgy emlékezett rá, mintha csak egy pár perce történt volna, pedig már egy hónap is eltelt.

Szokás szerint Peter és James házidolgozatait javította, míg a két fiú vígan csatároztatta sakkbábúikat. Ő a sarokba szorult, hogy helyet adjon a szurkolótábornak, és megpróbálta kizárni fejéből a jókedvű hangzavart.

Ám hamarosan meghallotta a harmadik Tekergő, Sirius Black hangját. Ez teljesen elvonta a figyelmét a házikról, a szíve nyomban szaporábban kezdett verni, gyomra megremegett. Kiszáradt szája önkéntelenül mosolyra húzódott, s kíváncsian fürkészte a tömeget, hogy meglelje a hang forrását.

Lassacskán megállapította, hogy titkos szerelme nevetését James irányából hallja, mire szórakozottan megcsóválta a fejét, hiszen sejthette volna, hogy még mindig egymás nyakán lógnak, dacára a hét tanévnyi együttlétnek. Remus titkon irigyelte is Jameset, amiért az első napokban elnyerte Sirius hűségét. Ő csak iskolakezdésük után néhány hónappal lett a két bajkeverő jó barátja.

Kényelmesen felállt, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és elindult az összeverődött diákok tömegén át a maghoz: Peter és James asztalához, akik már a sokadik játszmánál tartottak. A közönség igencsak zárt sorfalat alkotott, mivel szinte minden griffendéles diák a roxforti zsiványok körül legyeskedett, s izgatottan kötöttek egymással fogadásokat – igaz, ritka volt, hogy Peterre tették volna a pénzüket.

Remus egy utolsó „Elnézést!” mormolt az előtte állónak, majd óvatosan félre tolta, ám akkor földbegyökerezett a lába, és érzete, hogy arcából kifut a vér. Sirius James fotelének karfáján ücsörgött, ölében pedig egy vöröshajú, sudár leányzó csücsült, vékony ujjai a fekete, lágyan omló tincsekbe túrtak, s szája a keskeny állat dédelgette. Sirius kezei lázasan simogatták a lány derekát, úgy tűnt, elfelejtették, hogy a zsúfolt klubhelyiségben vannak, nem pedig egy eldugott szobában.

Remus szíve fájdalmasan megdobbant, majd nyelt egyet, és gyorsan Jamesre nézett. Hiába, a kép beleégett tudatába, s úgy látta maga előtt a csókolózó párt, mintha elméje képzeletbeli fényképet készített volna róluk. Eddig is előfordult már, hogy Sirius megfogta egy lány kezét, vagy egy-két csókot váltott velük nyilvános helyen, s igen nagy erőszeretettel mesélte el néhány éjszakáját három barátjának – Remus azonban olyankor mindig csak vett egy mély levegőt, és azt ismételgette magában, addig minden rendben, amíg Sirius csak múló kalandként említi ezeket az estéket, érintéseket, és nem kell végignéznie őket. Ez többnyire megnyugtatta, és képes volt tiszta fejjel gondolkodni, még kedves megjegyzéseket is kicsikart magából.

Ám most… Tekintete újra szerelme felé siklott, majd halkan felnyögött, mert mellkasa fájdalmasan összeszorult. Sirius még mindig a lányt falta, hevességüket pedig a kósza füttyögések sem zavarták meg.

Remus sarkon fordult, és sietősen távozott a klubhelyiségből. Lábai a negyedhold által bevilágított, kékes fényben úszó folyosókat rótták, de nem látta, merre megy, csak minél távolabb szeretett volna kerülni attól a helytől. Zaklatottan berontott egy ajtón, majd mikor tudatosult benne, hogy a mágiatörténet terembe tévedt, egy gyors mozdulattal bezárkózott, s pár perc múlva, a sarokban ülve szipogni kezdett. Csak akkor tért vissza a klubhelyiségbe, miután kiadta magából a keserűséget, és némileg megkönnyebbült, mikor észrevette, hogy Sirius már egyedül van Jamesszel és Peterrel.

Remus facsaró szívvel emlékezett vissza ezekre az időkre. Ahogy teltek a napok, újra meg újra csalódnia kellett. Sirius ezúttal ugyanis nem szakított a vöröshajú lánnyal, sőt, arról áradozott, hogy senkivel nem érezte még magát ilyen fantasztikusan. S Remus kelletlenül gratulált neki a többiekkel együtt, amiért végre talált egy lányt, akivel el tud képzelni hosszabb egy kapcsolatot.

Most is vele van. Tudta, hiszen Sirius egész nap izgatottan készült erre az estére. Bizalmasan megsúgta barátainak, hogy valójában most lesz az első alkalom, amikor úgy is együtt lesznek a lánnyal, és mindent beleadott, hogy jól sikerüljön. A nap nagy részét Roxmortsban töltötték Jamesszel, aki segített a fiúnak beszerezni néhány mécsest, egy csokor rózsát, csokoládét…

Remus ezúttal a könyvtárban maradt, és tanulásra hivatkozva a leghátsó polc mögé telepedett. Barátai nem keresték, de nem is akarta, hogy keressék. Képtelen lett volna Sirius előtt visszatartani a lelkében felgyülemlett fájdalmat. De még James előtt is. Senkit nem akart látni.

És most itt áll, a hideg folyosón, és a mocsarassá változott parkra bámul, amit ezúttal nem világít meg a Hold sem. Zaklatott zihálása hamar elveszett a süvítő szél hangjában.

- Nem lehet – motyogta reménytelenül, s maga sem tudta, miért áltatja még magát. Sirius megtalálta élete párját, akit nem Remus Lupinnak hívtak. Nincs ebben semmi meglepő. Hiszen, ha elmondaná a fiúnak, mit érez iránta, az vagy kinevetné és Madam Pomfreyt ajánlaná neki gyógykezelésre, vagy megundorodna tőle és messzire kerülné.

Amúgy sincs szüksége rá, hiszen elég problémája van a családjával, és a jegyeivel, amiket még mindig nem küzdött fel igazán, hogy év végén megfelelhessen velük a RAVASZ vizsgáin. Nem hiányzik neki egy vérfarkas szerelme, aki csak még jobban megkeserítené az életét.

Keserűen felnevetett, majd lehunyta szemeit, és hagyott egy könnycseppet legördülni arcán. Szája széle megremegett, miközben a hűvös köveknek támasztotta homlokát, s már arra gondolt, milyen jó lenne, ha csak úgy véget érne az élete, és vele együtt a fájdalmai, mikor halk koppanások hangja zavarta meg a fütyülő vihar zaját.

Felkapta a fejét, pár észrevétlen mozdulattal letörölte arcát, majd a homályba meredt. Első rémülete, hogy egy tanár fogja elkapni, reménykedő csodálkozásba csapott át: a sötét árny, ami felé közeledett, gyanúsan magas és Sirius-alakú volt.

Azonnal hevesebben kezdett verni a szíve, és arcán egy gyors mosoly villant, ám akkor az alak a legközelebbi fáklya fénykörébe lépett. Remus rögtön tudta, hogy mégsem Sirius az, hiszen ő nem hord mardekáros nyakkendőt.

Regulus Black szótlanul méregette őt, s megállt, pár méterre tőle. Remus szomorú sóhajjal a földre szegezte tekintetét, majd ismét az ablak felé fordult, és lehunyta szemeit. Az ötödéves Black is prefektus volt, mint ő, úgyhogy nem büntethette meg, amiért éjszaka a folyosókon kószál – ebből az okból magát is kapásból megróhatta volna. A hidegtől megremegve várta, hogy a másik végre tovább menjen, és magára hagyja bánatában.

- Szia – mondta halkan Regulus, s neki felpattantak a szemei és a másikra nézett. Annyira meglepte, hogy a fiú szólt hozzá, hogy akaratlanul is visszabiccentett. Fogalma sem volt, mi üthetett a mardekáros fiúba, hiszen az egyszer sem tartózkodott velük, vele úgy egy légtérben, hogy kedves csevegésbe merültek volna. Legfeljebb átkokat mondtak egymásra, s a négy Tekergő pont úgy elintézte erőfölényével a gyereket, mint Perselus Pitont is. Remus persze igyekezett kihúzni magát ezekből a támadásokból, de ez csak kevésszer sikerült. Regulusszal szemben talán egyszer sem.

- Valami baj van? – rántotta ki töprengéséből az ifjabb Black. Hangja halk maradt, de már őszinte érdeklődés is vegyült bele. Remus nem tudta, mit felelhetne a fiúnak, hiszen az igazat semmiképpen sem. Jobb ötlete nem lévén vállat vont, majd bátortalanul szemügyre vette a másikat.

Regulus nagyon hasonlított bátyjára, noha arca nem volt olyan nemes, inkább kisfiús bájt tükrözött. Egyenes orra vége leheletnyit felfelé hajlott, de szemei pont olyan kifejezőek voltak, mint testvéréé. Színét nem látta tökéletesen a folyosó félhomályában, s valamiért ez igen zavarni kezdte. Érthetetlen vágyat érzett rá, hogy megtudja ezt az apró részletet a másikról.

- Akkor miért sírtál? – tette fel a kézenfekvőnek hangzó kérdést Regulus, majd fesztelenül közelebb sétált hozzá. Remus annyira meghökkent ettől a viselkedéstől, hogy nem tudott mit felelni, majd elpirult, és inkább lehajtotta fejét. Végül mégis válaszolt.

- Akadt néhány problémám, de úgysem értenéd.

- Sirius miatt? – lépett hozzá még közelebb a fiú, hogy már a belőle áradó friss, bódító illatot is érezhette. Lehunyta szemeit a gondolatra, hogy Siriusnak is pont ilyen illata van. Bólintott, bár nem tudta, miért is teszi pontosan, nem is remélhette, hogy a fiú megértené őt. Azonban a következő mondat ezt azonnal megcáfolta.

- Nyilván zavar téged, hogy azzal a csajjal lóg – jegyezte meg csendesen a fiú, s ő riadtan felkapta a fejét. A helyzet már-már abszurd volt. Sirius öccse ott állt, tőle egy lépésnyire, és úgy beszélgetett vele, mintha évek óta lelki társak lennének, noha eddig mindig csak megalázták a fiút, csupán mert mardekáros, mert Sirius testvére volt…

- Mire gondolsz? – kérdezett vissza értetlenséget tettetve, noha belül remegett. Nem igaz, hogy tudja. Nem tudhatja.

Regulus elmosolyodott, majd hihetetlenül gyengéden az arcához ért, és megsimogatta. Remus dermedten figyelte őt. Bamba értetlenséggel, s nem kevesebb ijedséggel nézett a másik szemeibe. A fiúnak, bátyja fekete tekintetével ellentétben, mélykék írisze volt, mely középütt még az indigókék mélységével örvénylett, ám kifelé tengerkékké világosodott… Szinte a háborgó hullámokat is látta bennük…

Ezeket figyelhette utoljára, mielőtt a másik forró ajkai rá nem tapadtak az ő ajkaira. Először el akart húzódni rémületében, és seregnyi kérdés tolult zsongó agyába. Mit művel? Hiszen Sirius öccse! Ráadásul fiú, és mardekáros… És én miért hagyom magam? Miért olyan… jó?

Ám menekülő mozdulata azonnal kudarcba fulladt: az ablakpárkánynak ütközött, s feje az üveghez koccant. Szája egy pillanatra kinyílt a meglepetéstől, Regulus pedig nem is tétovázott. Nyelve határozottan siklott Remus ajkai közé, s nyomban rá is talált az ő nyelvére.

Remus teljesen elbódult a másik narancsízű szájától, kedvesen simogató kezeitől, melyek a derekát tartották, s karjait egy elhaló sóhajjal fonta Regulus nyakába. Már nem is emlékezett rá, hol vannak, miért, csak a fiú kényeztető nyelvét érzékelte, és forró testét, mely a falhoz préselte őt.

Azt sem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el, míg Regulus el nem húzta fejét. Kábán pihegve nézett rá a fiúra, aki lehunyta szemeit, és zihálva nyalta meg saját, vörös, duzzadt ajkait, melyek még a csókjuk hevességét őrizték.

- Bocsáss meg – lehelte Regulus, de nem mozdult mellőle. Remus zaklatott agya nem volt képes feldolgozni a történteket, így csak várta a végkifejletet. Valamiért jobban örült volna, ha Regulus nem egy búcsúzással folytatja.

Mikor aztán az ötödéves fiú hátrébb lépett, Remus megremegett. Kezdett magához térni, és már egyáltalán nem volt olyan boldog a történtek miatt.

Mit tett? Ennyire kétségbe lenne esve? Ennyire erkölcstelen? Ennyire…

Ennyire izgató tud lenni, ha megcsókolják?

Felpillantott, majd megrezzent, ahogy tekintete találkozott a fiú tekintetével. Az elgondolkodva, izzó szemekkel fürkészte, s látszott rajta, hogy őt is pont annyira feldúlta a kirohanása, mint Remust.

- A fafejű bátyám nem tudja, mit szalaszt el – motyogta rekedten a fiú, majd bizonytalan vigyort villantott felé. Remus elvörösödött a dicséretet hallva és lesütötte szemét. Fogalma sem volt, hogyan válaszoljon. Regulus, mintha csak érezte volna a tartózkodását, folytatta. – Ha gondolod, én segíthetek.

Remus ismét felkapta fejét.

- Miben?

- Úgy sejtem, szeretnéd, ha Sirius észrevenne – kacsintott rá Regulus, majd döbbent arckifejezésére kuncogással felelt. – A vak is látja, hogy fülig szerelmes vagy belé, csak Sirius nem. A bátyám már csak ilyen. Nem veszi észre az egyértelmű dolgokat.

Az utolsó mondat olyan halk volt, hogy Remus biztos lehetett benne, nem neki szólt. Sejtette, hogy Regulus saját helyzetükre utal vele, a feszültségre közte és az idősebb fiú közt, de mielőtt ezen igazán elgondolkodott volna, a másik ismét folytatta.

- Szóval én tudom, hogyan hívd fel a figyelmét magadra. – Magabiztos mosolya és eltökélt pillantása vonzotta Remus tekintetét, aki akkor sem tudott volna máshová nézni, ha akart volna. Bár nem is akart.

- Hogyan? – kérdezte mohón, s tudta, hogy hangja elárulta, mennyire igaza van az ötödéves fiúnak: szerelmes vágyakozás csengett belőle. Remus erre persze megint érezte a vérét arcába tolulni, és szokásához híven, megint leszegte fejét. Ha zavarban volt, mindig ezt tette, pedig próbálta már magát leszoktatni róla.

- Tedd féltékennyé! – hangzott Regulus határozott válasza, mire neki kiürült az elméje, s csak ez az egy mondat visszhangzott benne.

Igaza volt. Tudta, hogy így van, hiszen ismerte ezt a módszert, James is próbálkozott vele (a hatékonyságára inkább nem gondolt), s ő maga adta az ötletet a fiúnak, mikor már mindannyian nagyon unták az elkeseredett sóhajtozását. És a megoldás is ott volt előtte, szó szerint előtte.

Újból Regulusra pillantott, aki türelmesen várakozott.

- Akarsz járni velem? – bukott ki száján a meglepően közvetlen és határozott kérdés, és ezúttal nem vörösödött el. Ennél kézenfekvőbb megoldást keresve sem találhatott, bár a sikerben egyelőre nem volt biztos. Regulus azonban elmosolyodott, és, mint aki pont ezt a választ várta, elégedetten kacsintott. Remus bátortalanul rámosolygott.

- Holnap reggel találkozunk… szépségem – suttogta Regulus, majd egy hirtelen mozdulattal mellé lépett, és megcsókolta. Mire Remus egy borzongó sóhajjal kinyitotta a szemét, már csak a fiú libbenő talárját láthatta a sötét folyosó sarkán.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.