Remus bágyadt mosollyal ült a klubhelyiségben. Az éjszaka fel sem ment aludni a hálóba, helyette Reguluson gondolkodott, és küzdött az ölét szorongató forróság ellen, majd mikor pirkadni kezdett, a feszengő ücsörgés helyett inkább a jeges zuhanyt választotta. Most pedig már meg is reggelizett, és azt várta, hogy barátai is lejöjjenek.

A nagyteremben összefutott Regulusszal, aki sokszor mosolygott rá evés közben, majd nem törődve társai furcsállásával, hamarosan felállt, és kisietett a teremből. Remus, mint akit megbűvöltek, rögtön követte.

Még csak az első sarkon fordult be, amikor megragadták kinyúlt pulóvere nyakát, és egy sötét sarokba rántották. Mielőtt bármit szólhatott volna, egy éhes, forró száj hajolt az övére. Remus azonnal elfeledte minden gondját, s a nadrágját ismét feszíteni kezdte a vágy. Regulus felkuncogott, mire ő elpirult. Még senkivel nem tett ilyet, és rettentően zavarba jött, mikor a másik térde felemelkedett, és lábai közé siklott, hogy megdörzsölje őt. Felnyögött, és borzongva megmozdította csípőjét – egész éjjel erre várt.

Ám csókjukat hamar félbeszakították, hiszen a diákok felélénkültek, és egyre többen haladtak el rejtekük mellett. Regulus rákacsintott, majd egy cetlit csúsztatva nadrágja hátsó zsebébe, ellökte magát tőle. Remus a földre csúszott, és térdeire hajolt, hogy lecsillapítsa háborgó testét, és feljusson a klubba.

Pihegve felnyögött, majd a vörös kanapéra húzta lábait is. Még mindig belémart a vágy, és hirtelen szégyellni kezdte magát miatta.

Nem lenne szabad ezt tennie. Regulus fiatalabb nála, és az egyik legjobb barátjának az öccse. Siriusnak, akibe ő szerelmes – mert még őt szereti, ebben egészen biztos volt. Most mégis arra készül, hogy bántsa őt, a fivére által? Nem szabad elmennie este arra a találkozóra, amit a fiú kért tőle a papírfecnin.

Szégyenteljes gondolatai kiülhettek az arcára is, mivel egy túlzottan ismerős hang ezt kérdezte tőle:

- Jól vagy, Holdsáp?

Remus megrezzent és felpillantott. Sirius és James sétáltak mellé és álmosan dörzsölgették arcukat, míg Peter fáradtan lehunyt szemmel állt meg mellettük. Sirius hátratűrte szeméből hosszú, kócos tincseit, hogy lássa őt, majd fáradt arcára aggodalom ült.

- Nem találtalak a hálóteremben, mikor visszaértem este.

- Tényleg, Tapmancs, hogy ment? – lelkesült fel James, megkímélve Remust a válaszadástól. A fiú ki is használta ezt, és gyorsan elmerült emlékeiben, hogy Regulus csókjai elnyomják Sirius monológját, megnyugtassák, hogy rendbe jön minden. Fél füllel azonban hallotta a másik szavait.

- Hát, a virágok teljesen lenyűgözték – kezdte szokatlanul komor arccal Sirius, mire Remusnak felgyorsult a szívverése. Hiába nem akarta, a remény ismét megkörnyékezte őt.

- A Szükség szobájába is eljött velem, beszélgettünk. Tetszett neki a dekoráció, a mécsesek, megettük a csokoládét… aztán kijelentette, hogy még nem áll készen a dologra.

James és Peter csalódottan felnyögött, Remus pedig alig tudta visszatartani megkönnyebbült mosolyát. Örült, hogy Sirius nem kapta meg, amit akart. Tényleg örült. De nem töltötte el olyan nagy lelkesedéssel, mint kellett volna. Túlságosan szorongott az este miatt – tudta, hogy el fog menni a találkára, de a hallottak fényében már annyira sem érezte helyesnek, mint eddig. Sirius végül is nem tett semmit, csak tervezett… neki sem szabadna hát… de akarta. Regulust akarta, méghozzá minél hamarabb.

***

Remus egész nap bágyadtnak és kótyagosnak érezte magát. Sirius meg is jegyezte, hogy furcsán viselkedik, s ő, mindenki nagy meglepetésére egy huncut mosollyal felelt.

- Lehet, hogy szerelmes vagyok – vont vállat. Egy pillanatra ő is meglepődött saját magán, hogy csúszhatott ki ez a száján, de ahogy barátaira nézett, már tudta, hogy jó ötlet volt. James és Peter cinkosan kacsingattak, és neki is gratuláltak, éppen mint annak idején Siriusnak, hogy partnert talált. A fekete fiú azonban komoran fürkészte az arcát, mintha nem akarná elhinni, amit mondott.

- Kibe? – kérdezte számonkérő hangon, jól hallható féltékenységgel a hangjában. Remus szorongva beharapta a száját. Elégedettség helyett félelem öntötte el. Talán mégsem tette jól?

- Ne irigykedj már, Sirius! – nevetett James. Nyilván ő is hallotta a furcsa hangszínt, csupán elértette az okát. – Ha mi szívunk a csajokkal, legalább ő hadd legyen boldog.

Remus köhögésnek álcázta feltörő nevetését.

***

Este már izzott a levegő a feszültségtől. Sirius egész nap hallgatag maradt, és sötét tekintettel méregette az andalgó Remust. James csak legyintett erre, és folyton azt mondta, sosem érte még barátjukat a visszautasítás fájdalma, ezért ilyen mogorva. Remus valahol mélyen remélte, hogy nem csak ez a gond, ám most sürgősebb dolgok foglalkoztatták.

Már késő délután a szekrénye előtt állt, azt fontolgatva, mit vegyen fel. James meg is kérdezte, hová készül, mire ő megrezzent, és próbált semleges választ adni – jelentősen rontotta a szavahihetőégét, hogy reszketett a hangja, akárcsak a keze.

- Randi? – tapintott rögtön a lényegre James, mire Peter egy izgatott „Huhú!”-kiáltással mögé sietett. Sirius felhorkant.

- Talán – felelt fátyolos hangon. Annyira remélte, hogy Sirius tényleg féltékeny… annyira akarta, hogy az legyen.

Két órát töltött a tus alatt. Még sosem fürdött ennyire alaposan, pedig régebben is tisztaságmániásnak nevezték barátai. Igaz, hogy elhasználta az összes melegvizet, amit a hálójuk melletti fürdőben rendelkezésre állt, bocsánatkérő szavaira James csak legyintett.

- Sebaj, a fő, hogy kellemesen illatozz! Azzal minden lányt leveszel a lábáról – oktatta nagy komolyan a kócos fiú, és rejtélynek számított, hogyan bírta nevetés nélkül. Sirius felciccent, majd az ágyára dobta magát, és hátat fordított barátainak.

- Remek, mi meg majd megfagyunk – mormogta búcsúzóul. Remus elszontyolodva lehajtotta fejét.

- Ne is figyelj rá! – harsogta énekelve James, majd Peter segédletével Siriushoz vágtak két párnát.

Remus azonban még mindig szomorú volt, akkor is, mikor már a kiürült folyosókat rótta. Nem tudta elfeledni a megrovó hangot, s önkéntelenül gondolt rá, hogy a fiú mennyire haragszik majd, ha kiderül, hogy kivel is randizgat. Ha kiderül. Ha érdekli egyáltalán. De valamilyen szinten fogja… Vagy mégsem? Lehet, hogy csak még fagyosabb lesz a viszonyuk? Mi van, ha örökre elveszíti?

Mikor befordult a mágiatörténet-teremhez vezető folyosóra, a háta mögött léptek halk neszére figyelt fel, de ezúttal biztos volt benne, hogy Regulus közeledik. Nem állt meg, hogy bevárja, inkább besurrant a terem ajtaján, és gyorsan felült a padra, szemben az ajtóval. Minden másodpercben azt várta, hogy az ajtó megnyikorduljon végre, és Regulus csatlakozzon hozzá, ám a fiú mintha lemaradt volna. Sokkal tovább váratta, mint a hangok alapján kellett volna, s Remus arra következtetett, talán a környező folyosókat ellenőrizte.

A mardekáros fiú megjelenésével pont úgy felgyorsult a pulzusa, mint Sirius esetében, ám a gyomrában nem kezdtek pillangók repkedni.

- Regulus – sóhajtotta, és mosolyra húzódott a szája. Ezt látva a fiú is elvigyorodott, és elé lépett. Remus combjai szétnyíltak, hogy közelebb engedjék hozzá a másikat, bár azért még enyhe pír öntötte el az arcát a bizalmas közelségtől. Regulus megcirógatta.

- Szeretem, mikor elpirulsz – vallotta be halkan a fiú, s ajkaival felfedezte Remus arcát. Előbb szemöldökét illette lenge puszival, majd orra hegyét, aztán állát… Remus felnyögött, mikor ajkaik egymásra találtak.

- Regulus… nem biztos, hogy akarom ezt – kapaszkodott bele a másik nyakába, és arcát vállába temette. Regulus megmerevedett, majd izmai ismét ellazultak.

- Hm… és miért nem?

- Mert… éh… én még nem is… - nyöszörögte, de Regulus ajkai a nyakán jelentősen magukkal ragadták. Legalábbis gondolkodni nem nagyon tudott. – Még nem értem… miért teszed ezt velem.

Regulus elhúzódott tőle, hogy a szemébe nézhessen. Remus keserűen elmosolyodott, majd lehunyta szemeit, mert másképp nem tudta volna folytatni.

- Odajöttél hozzám tegnap, mert szomorú voltam, pedig tőled legalább egy ártást várhatnék. Felajánlottad, hogy segítesz, pedig sosem hittem volna, hogy érdekel. És mégsem, mégsem vártál eddig tőlem semmit, nem mondtad, mit kérsz fizetség gyanánt, vagy mit vársz, Siriusnak mi lesz a reakciója feléd? Az lenne a célunk, hogy észrevegyen engem, de neked mi hasznod van ebből? Miért jó, hogy egy hetedikes griffendélessel töltöd az éjszakáidat? Miért?

Regulus vesébe látó pillantással fürkészte őt. Remus már zihált az elkeseredett dühtől, mert saját magának már megalkotta a válaszokat, és előre rettegett tőlük. Mikor Regulus megszólalt, összerezzent, és akaratlanul felnyíltak szemei, és a fiúra fordultak.

- Sokáig figyeltelek – suttogta a fiú, de nem mert szemébe nézni, s most ő is elpirult a sötétben. Remust kifejezetten zavarta, hogy nem látja minden szegletét az arcának. – Néztem, ahogy tanulsz, ahogy harcolsz, ahogy nevetsz… láttam az első jeleket rajtad, amikor az érzéseid megváltoztak a bátyám felé, és… veszettül féltékeny voltam.

A fiú hangja élessé, rekedté vált, és kíméletlenül folytatta.

- Láttam, ahogy egyre halványodik az arcodon a boldogság, és legszívesebben széttéptem volna Siriust, amiért ezt teszi veled. Ott flörtölt a szánalmas barátnőivel az orrod előtt, mindenki füle hallatára áradozott a forró éjszakáiról, és én láttam, ahogy lassan összeomlik benned a hit, láttam, ahogy a kétségbeesés a hatalmába kerít, láttam, ahogy a fájdalom könnyeket csal a szemedbe… és nekem is fájt.

Remus remegett, de már nem Regulus közelségétől. Szúrt a szeme, és öklömnyire zsugorodott a gyomra. Már tudta, nem kellett kimondania a másiknak… tudta, mi lenne az utolsó szó, mint a monológ zárása.

- Reg… - kezdte elkínzott, náthás hangon, de a fiú ekkor ismét ráhajolt ajkaira, és harapdálta, húzogatta, annyira, hogy már fájdalmas volt. Remus arcán legördült az első könnycsepp, és reszketegen viszonozta a csókot, annyi érzelmet vegyítve bele, amennyit csak tudott. Nem tudta volna megmondani, mi benne az erősebb: a sajnálat a fiú iránt, aki titokban belé volt szerelmes, a fájdalom és bűntudat, hogy ezt nem vette észre, vagy a saját reménytelensége, hogy valaha is felkelti Sirius érdeklődését.

Hagyta, hogy Regulus éhes szája lejjebb vándoroljon a kulcscsontjára, hagyta, hogy a türelmetlen ujjak bekússzanak pulóvere alá, és meztelen bőrét simogassák. Megremegett, és hátrafeszítette gerincét… a cirógatás teljesen feltüzelte, bizsergett a bőre, ahol a másik hozzáért.

Mikor lekerült róla a felső, dideregve, szégyenkezve húzta össze magát. A sötétben ugyan nem látszottak annyira sebhelyei, de érezni lehetett őket, s tudta, hogy Regulus is azokat tapogatja – mégsem szólt egy szót sem. Ezért Remus igen hálás volt. Hálája jeléül ő is felfedezőútra indult Regulus testén, s ez egy kicsit elfeledtette vele a szomorúságát.

Nagyon különös érzés volt számára megérinteni a másikat. Ő is fiú volt, így tudta, mire számíthat, de akkor is valami megmagyarázhatatlan bizsergés és izgatott kíváncsiság tartotta fogva őt, amint ujjbegyei bátortalanul végigcirógatták a kidolgozott izmokat, a selymes bőrt az alhasánál, az apró, puha szőröket…

Felnyögött, és még szélesebbre nyitotta combjait. Regulus segített neki ledobni magáról az inget, majd rögtön közelebb húzódott hozzá, hogy ajkaival elérje nyaka szegletét. Remus reszketve belekarolt a fiú vállaiba, és türelmetlenül ajánlotta fel magát az éhes szájnak, a mohó nyelvnek.

Újabb tűzforró hullám öntötte el feszülő ölét, amikor tudatosult benne, hogy Regulus remegő ujjai az ő nadrágja övét oldozzák, és egy mozdulattal lehúzzák a ruhadarabot róla, az alsónadrággal együtt. Tudata mélyén szégyenkező érzés lobbant. Sosem látta őt így senki, még Sirius sem az álmaiban…

Regulus megbabonázva simogatta őt, amivel vágyakozó, vonagló remegéseket váltott ki testéből, majd leguggolt elé, és férfiasságára hajolt. Remus felkiáltott a nem várt támadástól, és zihálva a fekete, selymes hajba markolt. Regulus kezével követte szája mozgását, kis híján az őrületbe kergetve őt. Csípője akaratlanul vette fel a ritmus, s már nem szégyellt nyögdécselni. Ahogy a másik nyelve a gyönyör felé hajszolta őt, mind jobban és jobban szorította Regulus tincseit, türelmetlenül irányította fejét, és hátrafeszült, hogy így várja a csodálatos pillanatot.

Regulus felnyögött, majd egy suhanó légáramlat tudatta, hogy a fiú felállt. Remus kábán nyöszörögve nézett fel rá. Fogalma sem volt, mikor dőlt hátra a padon.

A másik villámgyorsan szabadult meg az őt takaró utolsó ruhadarabtól, így Remus egészen biztos lehetett benne, hogy Regulus is ugyanannyira kívánja őt. Beleharapott szájába, hogy elfojtsa a kikívánkozó, fülledt nyögést, és ha lehetséges ez, még szélesebb terpeszbe nyitotta lábait.

Regulus fölé hajolt, és egymáshoz érintette férfiasságukat. Remus hátrafeszült, s azonnal mozogni kezdett, ahogy a vágy újra meg újra belémart.

- Sirius! – kiáltott fel, mikor testét megállíthatatlan remegés rázta meg, s egy pillanatra a világ is elsötétült előtte, visszhangzó sípolást hagyva fülében. Pár másodperc elteltével, mikor a hang megszűnt, s már csak saját zihálását hallotta, tudatosult benne, mi történt.

Combjai közt még mindig ott állt Regulus, még mindig az ő két oldala mellett támaszkodott meg, de izmai olyan feszesek voltak, mintha csak egy kőszobrot ölelt volna lábaival. Ijedten nyitotta ki szemeit, és tekintetével rögtön megtalálta a dermedt fiú tekintetét. Regulus arca fájdalmasan eltorzult, szemeit szorosan összezárta, de a könnyeit nem tudta visszatartani vele, azok verejtékével vegyülve mosták arcát, csillogó fényt kölcsönözve neki.

Remus is érezte, ahogy szúrni kezd a szeme. Nem akarta megbántani a másikat, és nem is gondolta, hogy Sirius neve fog kicsúszni a száján a gyönyöre pillanatában. Alkarjára támaszkodva ült fel, és átkarolta a merev testet. Most sokkal jobban szégyellte magát, mint mikor Regulus vetkőztette.

- Sajnálom – suttogta a fiú fülébe, és megsimogatta hátát. Tudta, hogy ez kevés, hogy elűzze a fájdalmat, amit kiváltott a másikból.

Regulus szaggatottan sóhajtott, majd megrázta a fejét, és folytatta csípője ritmikus mozgatását, mintha semmi sem történt volna. Remus beharapta száját, hogy visszatartsa feltörő könnyeit. Olyan szerencsétlenül alakult minden…

Amikor Regulus nyögve ellazult karjaiban, még szorosabban ölelte. Már bánta, ami köztük történt, de nem azért, mert Siriust szerette, hanem mert Regulus szerette őt. Nem lett volna szabad engednie a fiúnak, hiszen így még nehezebb lesz elviselnie, hogy a bátyját szereti. Remus sosem gyűlölte még magát ennyire.

Regulus szó nélkül húzódott el tőle, s kezdett öltözni. Remus nyitotta száját, hogy mondjon valamit, de nem jött ki hang a torkán. Fogalma sem volt, mivel vigasztalja a másikat, hiszen ő is pont ugyanabban a helyzetben volt. A szerelme nem őt szerette.

- Akkor holnap találkozunk – szólalt meg hirtelen Regulus. Hangja kemény volt és hideg, s Remus megrezzent tőle. – Ha lehet, Sirius legyen a közeledben, nem ártana, ha látná végre, mi a helyzet közöttünk.

Ránézett a fiúra, ám az csak egy jeges mosolyt varázsolt az arcára, majd biccentett, és az ajtó felé indult. Remus fájdalmasan lehunyta a szemeit, mikor a másik eltűnt a teremből, de készülődő önmarcangolásának egy váratlan dolog vetett véget: Regulus felsikoltott a folyosón.

- Ne, Sirius!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.