Már hetek teltek el azóta a bizonyos beszélgetés óta, amikor is Kotono, a rókadémon szembesítette a társaságot, a rájuk váró nehézségekkel. Attól a naptól fogva mindenki keményen edzett, hogy minél erősebb legyen, és képessé váljon a Sötétség Urának legyőzésére.

  A kis csapat tagjai nem sokat tudtak egymásról, pedig egymástól nem túl messze helyezkedtek el az edzések helyszínei. De mindenkit túlságosan lefoglalt a saját korlátainak döntögetése és így nem maradt idejük egymásra. Persze, a biztosabb és nagyobb fejlődés érdekében, többnyire párosan edzettek, de mindenki tudta, hogy csak sajátmagára számíthat. De körülbelül egy hónap múlva elkezdte érdekelni őket, hogy hogyan haladnak a többiek, hiszen a lelkük mélyén attól tartottak, mi van, ha a többiek már mérföldekkel nagyobb fejlődést értek el, mint ők? Így történt, hogy Kurama és Hiei, akik együtt folytatták a felkészülést, felmentek Genkai házába, hogy megnézzék, hogyan töltik a napjaikat a többiek. A házban csak Kuwabarát és Genkait találták. (Hozzá kell még tenni az eseményekhez, hogy senki nem volt közülük tisztában azzal, hogy ki-kivel edz, csak a saját partnerükről tudtak biztosat.)

- Jó napot Genkai mester! Szervusz Kuwabara!- üdvözölte Kurama társait, mikor beléptek a mester edzőtermébe.

- Sziasztok!- lihegte Kuwabara, miközben éppen elterült a földön.

- Jó napot gyermekeim! Mi járatban vagytok?- fordult feléjük az idős mester.

- Csak gondoltuk megnézzük, hogy haladtok. - vetette oda könnyedén az egykori démon. - Yusuke hol van?

- Az erdőben. - jött a válasz.

- Hogyhogy nem te edzed? Vagy most pihen?- Shuitchi Minamino kissé meglepődött.

- Gondolod, hogy hagynám pihenni azt a semmirekellőt, ha én edzeném?- horkant fel a feltételezés hallatán Genkai. - Egyébként néha elnéztem feléjük, és bizton állíthatom, hogy valószínűleg nem sok ideje marad a henyélésre, már ha marad egyáltalán. A jelenlegi edzője talán nálam is keményebb. Már az is csoda, hogy eddig bírta. Pedig fogadni mertem volna, hogy egy hét után térden csúszva fog könyörögni, hogy mégiscsak inkább én foglalkozzak vele. Úgy látszik keményebb, mint amilyennek látszik. Tény, ha kibírja, nagy fejlődésre lehet nála számítani.

- Miért, ki edzi? - érdeklődött Kurama.

- Menjetek és nézzétek meg magatok, ha érdekel. Nekem most Kuwabarával kell foglalkoznom. - azzal a még mindig a földön fekvő fiúhoz fordult. - Gyerünk, felkelni! Folytassuk!- Hiei és Kurama közben kilépett a házból és behúzták maguk mögött az ajtót.

- Nem értem, minek pazarolja az idejét egy ilyenre. - jegyezte meg Hiei. Az ilyen alatt természetesen Kuwabarát értette. - Úgyse lesz jobb.

- Ugyan már, ne legyél ilyen gonosz!- állt ki a barátja a fiú mellett. - Biztos sokat fejlődött. Nem is láttad, hogy mit tud. - Hiei csak horkantott egyét és hallgatásával tüntetett az út további részében. Nem sokkal később meg is találták a keresett személyt egy sziklás területen. A fiú épp egy sziklához csapódott, amikor odaértek.

- Yusuke!- kiáltott rá Kurama, amint megálltak mellette. A detektív nem válaszolt semmit, összeszűkült szemmel pásztázta a horizontot. Arca meglepően komolynak tűnt, ami nem vallott rá. Ahogy jobban megnézték, észrevették, hogy felsőtestét mindenhol vérző sebek borítják.

- Mi van Yusuke? Csak nem kifogott rajtad az ellenfeled?- szurkálódott Hiei. De Urameshi ezúttal rá sem hederített. Hirtelen, minden előjel nélkül, egyszer csak kilőtt.

- Most elkaplak!- ordította. Kurama és Hiei abba az irányba néztek, amerre barátjuk futott és Kotonot pillantották meg. Yusuke már el is indította az öklét, de a lánynak látszólag eszébe sem jutott kitérni vagy védekezni. A fiú nagy sebességgel közeledett felé. Az ökle már majdnem elérte a démont de az az utolsó pillanatban egyszerűen arrébb lépett. Hősünk ekkor vette csak észre, hogy közvetlenül a mögött egy lépéssel, ahol az előbb Koto állt, szakadék tátong. Bár nagy lendülete miatt nem sok esély volt rá, mégis megpróbált megállni, mielőtt lezuhanna. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy sikerül is, de a rókadémon a háta mögött termett és a hátára mért jól irányzott könyökcsapással kilökte egyensúlyából az amúgy is eléggé instabil fiút és az lezuhant. Kurama és Hiei egy pillanatig döbbenten álltak a történtek előtt. De aztán Kurama kissé elmosolyodott és könnyedén közelebb lépett a lányhoz:

- Már értem, hogy miért mondta Genkai, hogy Yusuke nagy fába vágta a fejszéjét. Veled edzeni nem lehet számára egy leányálom.

- Ő akarta, hogy így legyen. - jött a rideg felelet.

- De egyszer már legyőzött, nem?- kötekedett szokásához híven Hiei.

- Csak fizikai harccal edzek vele. - nézett rá hidegen a démonlány. - És most megyek és folytatom, amit elkezdtem. Ha élni akartok, szerintem nektek is folytatnotok kellene az edzést. Minden egyes elvesztegetett perc rontja az esélyeiteket. - és azzal Yusuke után ugrott a szakadékba, hogy felrázza néhány jól irányzott ütéssel.

- Micsoda pökhendi alak. - nézett utána a tűzdémon. - Elviselhetetlenül idegesítő.

- Azt gondolod?- pillantott barátjára Kurama.

- Igen. És ne bámulj így!- vágta oda neki ingerülten a kérdezett és távozott. Kurama sejtelmesen mosolyogva követte. Láthatóan remekül szórakozott.

Este mindannyian, Koto kivételével, összegyűltek Genkai házában. Volt mit megbeszélniük, hiszen régen nem találkoztak. Yusuke fáradt volt egy csöppet és szinte mindene fájt, ennek ellenére még ő is remekül érezte magát a kis társasággal. Naplementekor Hiei azonban hatalmas erőre és hihetetlenül fagyos szélre lett figyelmes. De a többieknek úgy tűnt semmi sem tűnt fel. Kurama is csak barátja megváltozott viselkedésére figyelt fel.

-Valami gond van Hiei?- kérdezte tőle.

- Ez a jeges szél, meg ez az erő…- nézett ki a nyitott ajtón. Valahol a tengerpart környékén energiacsóva csapott a magasba.

- Ja, ez?- pillantott oda Urameshi. - Ez csak Koto. Semmi különös. Tudjátok, mi csak fizikai harccal edzünk, de a szellemi erőnkkel külön foglalkozunk. Én Genkaial, ő egyedül. - és felhörpintette a teáját.

- Na, azt hiszem, én most lefekszek. - nyújtózkodott egy nagyot. - Eléggé lefárasztottak az utóbbi napok. Szinte nem is tudom, mikor aludtam utoljára! Na jó éjt mindenkinek!- azzal felállt és a szobája felé indult.

- Úgy gondolom én is követem Urameshi példáját. Totál hulla vagyok!- ásítozva Kuwabara is a háló felé vette az irányt. Lassacskán mindenki nyugovóra tért. Egyedül Hiei maradt talpon. Ő továbbra is állt a nyitott ajtóban és tekintetét abba az irányba szegezte, ahol az energiacsóvát látta. Sötétedés óta már elhalt ugyan, amiből arra lehetett következtetni, hogy Kotono is felhagyott az edzéssel. Elindult az erdőbe. A tenger felé vitte a lába, de nem oda, ahová annyira nézett még az előbb. Maga sem tudta pontosan hová megy és miért, de nem is gondolkozott ezen

Eközben Kotono, miután befejezte az edzést, amit utolsó erejéig folytatott, az erdő sűrűbb része felé vette az irányt. Már napok óta csak Yusukéval edzett és ez nyomot hagyott a külsején, amire az előbbi erő-felszabadítás csak még rátett egy lapáttal. Zilált és koszos volt. Nem nagyon szeretett fürdeni, mert olyankor védtelenebbé vált az esetleges támadások ellen, de néha rákényszerült, éppúgy, mint most. A tengernek egy rejtettebb zugához sétált, ami valahol az erdőben volt. Megszabadult a ruháitól és egy bokor alá rúgta őket. Szerzett valahonnan egy törölközőt, amit viszont közvetlenül a partnál tett le. A tapasztalatai azt mutatták, hogy erre szükség van. Belegázolt a vízbe. Érezte, ahogy a hullámok lágyan nyaldossák a testét.

„Ha nem kéne állandóan figyelnem és elengedhetném magam, egész élvezetes lenne ez a fürdésesdi. De így jobb lesz, ha minél gyorsabban letudom.”- és a víz alá bukott. Kis idő múlva, mikor már elégnek érezte, kijött a vízből és magára kapta az előzőleg odakészített törölközőt.

 Közben Hiei az erdőt járta. Nem gondolkozott azon, hogy merre, csakúgy ment. Egyszer halk neszre lett figyelmes. A víz csendes csobbanását és enyhén léptek zaját hallotta. Lassan elindult abba az irányba. Nem sietett, nem érezte úgy, hogy ellenségtől kellene tartania. Azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy az erdő valamely természetes lakójának neszezését hallotta. De ahogy a tengerhez ért valami olyan tárult a szeme elé, amire a legkevésbé sem számított. A hold beszűrődő fényénél Kotonot pillantotta meg, mégpedig egy szál törölközőben! Nem mozdult, de szemei mohón pásztázták a lány alig fedett testét. Csinos alakja így még vonzóbb volt, elsősorban kecses, hosszú lábai érvényesültek jobban. A lány észrevette Hieit és annak kutató pillantását is. Igencsak zavarba hozta a helyzet, de ezt még véletlenül se mutatta volna ki. Persze egy pillanatra átfutott arcán egy zavart kifejezés, de ezt a fiú nem vette észre, hiszen tekintetét teljesen máshová irányította. A démonlány már megtanulta, hogy a legjobb módja a saját zavara leplezésének, ha a másikat is zavarba hozza:

- Jó lenne, ha nem bámulnál úgy. Idegesít. - és a létező legközömbösebben nézett a szörny karmazsinvörös szemeibe. A tűzdémon idegesen tekintett vissza a démon szemeibe, de képtelen volt nem a vele szemben állót nézni. Legszívesebben odament volna hozzá, végigsimított volna a bőrén. Nos hát, és igen, szerette volna a földön látni azt a törölközőt. Az, hogy ő rántja le, vagy a lány ejti le, az végül is mindegy lett volna. De hiába az ilyesféle gondolatok, meg sem moccant. Kotonak is feltűntek azok a pillantások, amik a törölközőt szorító kezére esnek. Nem volt szüksége túl nagy fantáziára, hogy kitalálja, hogy Hiei lekívánja róla a textildarabot. De úgy tett, mintha észre se venné a sóvár pillantgatásokat.

- Fel szeretnék öltözni. - mondta Kotono.

- Jó…- nyögte ki nagy nehezen a fiú, de nem mutatott hajlandóságot az indulásra.

- Ugye nem várod el tőlem, hogy előtted öltözzek?- és várakozón nézett rá.

- Ja… persze… nem… dehogyis. - habogott az és lassú léptekkel elindult. A lány tudta, hogy gyorsnak kell lennie. Biztos volt benne, hogy a tűzdémon vissza fog fordulni, ezért a létező leggyorsabban magára kapta a ruhái jó részét. S valóban, Hiei képtelen volt megállni, hogy vissza ne forduljon. De mikor visszanézett Koto már nadrágban és melltartóban volt. A tűzdémon hitetlenkedve nézett rá. A lány észrevette ezt és miközben a többi ruháját is felhúzta, így szólt:

- Tudtam, hogy vissza fogsz fordulni. Te se vagy jobb, mint bármelyik hozzád hasonló.

- Tehát már többször…- kezdte, de nem tudta, hogy folytassa. Sehogy se találta a megfelelő szavakat.

- Hogy többször kerültem-e már ilyen helyzetbe? Előfordult néhányszor. - eddigre már teljesen elkészült, bár a haja még nedves volt egy kissé. A törölközőt a földre dobta és távozni készült, de még visszafordult:

- Mindenesetre szerintem inkább hasznosabb dolgokra kéne fordítanod az idődet. Senshit és az embereit nem fogod tudni legyőzni úgy, hogy pofátlanul a szemedet meresztgeted. - majd még mielőtt Hiei bármit válaszolhatott volna, alakját elnyelte az erdő. A fiú egy ideig még fürkészte a rengeteget, majd megfordult és visszament a házba.

Másnap hajnal körül, amikor még mindenki az igazak álmát aludta, Hiei már talpon volt. A tegnap este történtek túlságosan felzaklatták. Ismét elindult az erdőbe, de most tudta a célját. A szirt felé vette az útját, ahol tegnap Kotono edzett. A lány ezen a kora reggeli órán is ott volt. Nézte, ahogy a hullámok a szirthez csapódnak. Érezte a közeledő Hiei szagát és tudta a jövetele okát, de nem zavarta. Valahol ő is ugyanazt akarta. Tisztában volt vele, hogy ez szükségszerű, ennek meg kell lennie. Mikor a fiú megérkezett, megállt a háta mögött és várt.

- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?- kérdezte a démon, még mindig a tengerre nézve.

- Igen, egészen. - felelte az.

- De azt ugye, tudod, hogy akár bele is halhatsz? Én nem fogom figyelembe venni, hogy pillanatnyilag egy oldalon állsz velem. - közben megfordult és mélyen a tűzdémon szemébe nézett.

- Tudom, és ezt akarom. Életre-halálra. Úgy van értelme.

- Akkor ideje elkezdeni.

- Igen, kezdjük. - bólintott a fiú. Néhány végtelennek tűnő másodpercig csak néztek egymás szemébe, majd Hiei kirántotta a kardját és megindult a lány felé.

  A felkészülés a Sötétség Urával való találkozásra tehát megkezdődött. De nem zajlik minden zökkenőmentesen, hiszen Hiei és Kotono egy igazán kemény összecsapásra készülnek egymás ellen. Vajon tényleg meg kell halnia az egyiküknek, vagy még idejében felszínre kerülnek a valódi érzelmeik? És milyen következményekkel járhat ez az összecsapás a jövőre nézve? Milyen kilátásokkal indulnak hőseink mindezek után Senshi ellen? Hamarosan kiderül!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.