Dumbledore kieszelt egy újfajta bulizási módot. Ám Harry nincs oda érte annyira, így csal... Mindeközben csak egyvalaki után vágyakozik.

Áltestesbál

Harry az ágyán ülve morfondírozott. A háta közepére se kívánta a bulit, amit Dumbledore szervezett nekik az év végére. Most, hogy levizsgáztak, legszívesebben csak csomagolt volna, hogy hátrahagyja az iskolát, bármennyire is fájt erre gondolnia, hisz mindig is az otthonának érezte a helyet. Mégis menni akart, mert nap mint nap csak a tehetetlenség, a vágy és a szomorú plátói szerelem közt őrlődött. Pontosan tudta, hogy nem lett volna szabad épp a bájitalmesterbe beleszeretnie, mégis tisztában volt azzal is, hogy nem tehetett az érzés ellen. Megpróbált mással foglalkozni, hátha elmúlik a dolog, de Seamus karjai közt is éppúgy vágyott a férfi után. Igazából fogalma sem volt, mi vonzza hozzá. Tudta, hogy a hangja varázslatos, és hogy izgató az illata, és egy szerencsés-szerencsétlen véletlennek köszönhetően azt is tudta, hogy erős karjai vannak, izmos mellkasa, és a leggyönyörűbb fekete szeme, aminek szépsége a veszélyességéből fakad.

A háború végeztével Piton is változott, még ha csak kicsit is. Kevésbé volt szemét, mivel már nem kellett színészkednie. De éppúgy gúnyolódott és megkeserítette diákjai életét, amikor csak kedve támadt hozzá. És támadt. Így leszólta Harry párválasztását is, mondván, ennél rosszabbat nem is tehetett volna. És Harry, bár tagadta, hogy emiatt, de szakított Seamusszel. Aztán egy hónappal később levizsgáztak, és ő most épp azon töprengett, egyáltalán elmenjen-e arra az őrületre, amit az igazgató kitalált. Őrület. Nem tudta másnak nevezni. El tudta képzelni, Piton mit szólhatott az egészhez, mert a bájitalokat bizonyára neki kellett elkészíteni. Tulajdonképp ezzel az egy húzással egy egész évfolyamot lehetne kivégezni, hála a férfinak. Kíváncsi volt, ki nem meri majd meginni a főzetét, mondván, nem bízik a férfiban.

Százfűlé-főzet. Ez volt a buli kulcsa. Mindenkinek, aki részt vett, meg kellett igyon egy adagot a bájital módosított változatából. Ez nyolc teljes órán át hatott. A banzáj este nyolckor kezdődött, így hajnali négyre mindenki újra önmaga lehetett. A szervezés persze már korábban elkezdődött. Nyitottak egy szobát, ahol elhelyeztek két nagy ládát. Az egyikben voltak az előkészített főzetek, és mikor valaki bement, kivett egyet, beletette egy hajszálát, lezárta, majd a másik ládába tette. Csakhogy Harry nem akarta, hogy bárki is az ő külsejét kapja, akárcsak egy órára is, nem hogy nyolcra. Így ő inkább zsebre vágta a fiolát, hogy ne tűnjön fel, hogy egy főzet megmaradt. Csak reménykedett benne, hogy nem számolják meg őket. Később, mikor mindenki végzett az „adakozással”, újra bementek, és mindenki elvett egy fiolát. Kivéve őt.
Úgy gondolta, ha már elmegy, mert el kellett mennie, akkor azt önmagaként teszi.

A társai igazán lelkesnek bizonyultak, hogy kis időre más bőrébe bújhatnak, és mikor Dumbledore bejelentette, hogy a tanári kar is csatlakozik a szórakozáshoz, a lelkesedés még nagyobb lett. Habár sorra hallotta a sutyorgásokat, hogy kiknek a bőrében nem akarnak lenni.
Diákok és tanárok főzetétől egyaránt tartottak, de neki nem kellett félnie, hisz nem fogja senki külsejét felvenni. Épp elég volt anno Malfoy féleszű haverja.
A gondolat pedig, hogy valaki ott lesz Piton külsejével, de más belsejével… érdekes volt.
Tisztában volt vele, hányan és hányan akarják a Kis Hőst megkapni. Fiúk és lányok egyaránt. Így reménykedett benne, hogy talán valaki olyan lesz Piton bőrében, aki szívesen a közelébe férkőzne, és így, legalább a férfi testéhez közelebb kerül. Még ha az nem is ugyanaz lesz, de legalább egy morzsa az éhezőnek…

Egy hatalmas sóhajjal felállt, majd megigazította talárját, és elindult a nagyterem felé. Mikor odaért az ajtó elé, izgatottan nyúlt a kilincsért, majd benyitva már látta is a bulizók tömegét. Persze a zavar is érezhető volt itt-ott. Hiszen senki nem tudhatta, ki van a látott testekben. Igazából jó mókának tartotta, hogy most róla is azt hiszik, valaki más. Most mindenki csak a testét látta, és úgy hitték, más van belül. Így nyugodtan sétált a bárpultként szolgáló asztalokhoz, ahol Parvati és Luna beszélgetett.

– Ahogy öregszel, egyre bolondosabb vagy – mondta Patil a szőkének, majd ivott a kezében lévő pohárból.

– Ugyan! Ne mondd, hogy ez a buli nem szórakoztató. Mindenki kibújhat a bőréből – válaszolta kuncogva Lovegood, majd csillogó szemmel fordult a fiúhoz.

– Helló! – köszönt bizonytalanul.

– Harry! Micsoda meglepetés! – mosolygott Luna. – Már azt hittem, el se jössz… bárki is vagy – tette hozzá, majd felkérte a másik lányt táncolni, aki egy fancsali szájhúzással, de belement.

Elgondolkodva nézett utánuk, és megesküdött volna rá, hogy a szőke szemében ugyanazt a csillogást látta, amit az igazgatóéban szokott. Ez esetben nem csodálkozott volna, ha a fanyalgó maga Piton lett volna. Bár ez esetben igen érdekes táncospárnak számítottak. Nem tudta elképzelni a bájitalmestert táncolni. Se a saját alakjában, sem máséban. Ahogy ide jutott gondolatban, ivott egy kortyot a kiválasztott vajsörből, majd körbenézett, hogy megtalálja szíve választottjának testét. Meglepetésére épp Flitwick és Bimba körében ült egy asztalnál. Úgy tűnt, hogy a tanárrá vált diákok egy helyre gyűltek, az arcokból ítélve, hogy kikeseregjék magukat szerencsétlenségük miatt. De odébb pillantva nevetnie kellett, mikor meglátta némelyik tanárt elég… furán viselkedni a diákok közt. Valaki épp akkor csapott McGalagony fenekére, mikor odanézett, és a női testbe bújt diák megpróbált a lehető legszigorúbban nézni az elkövetőre, de aztán mindketten nevetésben fakadtak ki.

Egészen jól szórakozott csak azzal, hogy nézelődött, de aztán mellé lépett Draco Malfoy.

– Üdv! Piszok mázlid van. Potter testével… – nézett végig rajta, és meglepetésére ő is ugyanúgy tett. Egész más volt így találkozni a szőkével, mint kivont pálcával.

– Te se panaszkodhatsz – válaszolta.

– Bevallom, mindig szerettem volna egyszer a közelébe férkőzni. – Harry kicsit zavartan állt egyik lábáról a másikra. – Nem volna kedved egy kicsit… szórakozni? – lépett hozzá közelebb a másik, mire ő feltartotta kezét.

– Bocs, de… Nem megy. Malfoy sose volt az esetem.

– Óh! Kár – szomorodott el a srác… vagy bárki is volt. Beszédstílusából ítélve akár lány is lehetett.

Egész gyorsan lerázta az illetőt, majd odébb sétált egy kanapét látva. Lehuppant, és meglepődve nézett oldalra, mikor Piton ült le mellé.

– Helló – köszönt a férfi, ami már magában elég volt, hogy csalódást okozzon Harrynek. Tudta, hogy ha össze is fut, vagy beszél vele, az nem maga Piton lesz, mégis rosszul esett neki.

– Helló – viszonozta az üdvözlést.

– Nem tűnsz túl lelkesnek – fordult felé a tanár.

– Talán mert nem vagyok. Először el se akartam jönni.

– Miért?

– Az nem fontos – pillantott fel, hogy a fekete szemekbe nézzen. Elállt a lélegzete egy pillanatra, de igyekezett leplezni a lelkesedését.

– Igazán… előnyös helyzetben vagy ma este, nem igaz? Annyian rajonganak Harry Potterért.

– Na igen. Egy ajánlatot már kaptam egy Malfoy kinézetű illetőtől.

– Ó! – lepődött meg a másik – És nem fogadtad el? Pedig ő a másik befutó a diákok közt.

– Nem az esetem. Nekem túl… nyálas. – Társasága elfintorodott, majd rendezte arcvonásait.

– És milyen a te eseted? – érdeklődött a férfi, és Harry felettébb élvezte a beszélgetést, bármennyire is volt abszurd a helyzet.

– Erős, férfias, határozott… okos – pillantott fel a tanárra, majd összeszedve bátorságát hozzátette: – Mint Perselus Piton.

A férfi mellette kővé dermedt, majd egy halk nyögés után látszólag összeszedte magát.

– Nem gondoltam, hogy van diák, aki a gonosz bájitaltanárhoz vonzódna.

– Nos… Én se számítottam erre, csak… felfigyeltem rá – vont vállat már pipacspirosan.

– Talán kihasználhatnánk ezt az alkalmat – ajánlotta óvatosan a férfi.

– Hogy? – nézett meglepetten ismét a fekete szemekbe.

– Neked Perselus Piton tetszik, én pedig régóta vágyom Harry Potterre. Ez az éjszaka ajándék lehet mindkettőnknek.

– Úgy érted… – kapott levegő után Harry, mert erről álmodni sem mert. Közelségről, beszélgetésről, esetleg pár érintésről igen, de a csókok is már a merészebb reményei voltak. De ez… – Rendben – vágta rá.

– Szükség Szobája? Most még biztos nincs ott senki. És ha lezárjuk, később se zavarnak.

– Rendben – ismételte magát a kérdezett.

– Akkor én most elindulok – állt fel a férfi, majd visszanézett rá. – Pár perc múlva kövess.

Harry csak bólintani tudott, majd nézte, ahogy a férfi elhagyja a nagytermet. Feleszmélni sem volt ideje, mikor valaki lehuppant mellé. Odafordulva Bimba professzort látta.

– Láttam, már összefutottál Pitonnal. Meg mernék rá esküdni, hogy valójában Draco az – mondta a nő.

– Öhm… Malfoy? – nézett most ismét az ajtó felé, de már nem látta a bájitalprofesszort.

– Hát… Nemrég egy asztalnál ültünk, és bár őrzi a kilétét, de a stílusából, a flegma és gonosz megjegyzéseiből úgy tűnt. Az biztos, hogy mardekáros. De mondom, szerintem, Draco az.

– Te ki vagy? – kérdezte hirtelen Harry, habár elméletileg nem kéne faggatniuk egymást.

– Miért, te ki vagy? – kérdezett vissza a nő jókedvűen.

– Na jó. Nekem elég volt ebből a buliból. Viszlát! – mondta, majd felállt, és távozott.

A sok lépcső, ami a hetedik emeletre vezetett, egyaránt okozhatta a kifulladását és az erős szívdobogását, de valójában jól tudta, hogy mindez inkább amiatt volt, amire épp készült. Belegondolt, mi van, ha valóban Malfoy van a férfi testében. El kellett ismernie, hogy talán ez még élvezetesebbé is teheti a dolgot, mert a kis görény stílusa még mindig jobb, mintha egy nyávogós lány változott volna Pitonná. De hogy Malfoy vágyik rá…

– Ideje volt, Potter – hallotta a nagyon is ismerős hangot, és egyszerre átkozta és áldotta a főzetet, hogy nem csak testet, de hangot is kölcsönzött annak, aki megitta azt.

A férfi felé fordult, aki elsétált párszor a fal előtt, miközben ő arra gondolt, vajon az, hogy Potternek nevezte, nem Harrynek, mit árul el a kilétéről. Malfoy valóban nem hívná a keresztnevén. A szoba ajtaja feltűnt, és mindketten bementek. Épp csak annyi ideje volt, hogy körbenézzen és rácsodálkozzon a hatalmas ágyra, mikor Piton megragadta őt, és a falhoz szorította.

– Hé! – tiltakozott, de egy kéz máris erősen megfogta az állkapcsát.

– Mostantól mindketten akként viselkedünk, akiként kinézünk. Igyekezz hitelesen alakítani.

– Rendben… professzor – nyögte, és Piton mordulva csapott le az ajkaira.

A csók mohó volt, és mindketten érezhetően régóta vágytak rá, mert igyekeztek annyit kapni a másikból, amennyit csak lehetett. Hosszú-hosszú percek múlva csillapodtak csak le kicsit. Gyengédebbek lettek és ráérősebbek.

– Ha tudnád, mióta vágyom erre… rád.

– Na de professzor – kacagott csillogó szemekkel a fekete szemekbe nézve. – Szemet vetett egy diákjára?

– Maga csak ne kritizáljon, Mr. Potter. Épp maga, aki belehabarodott a bájitaltanárába? A csúnya, undok és gúnyos szemétládába?

– Nem csúnya. Karakteres… és mindaddig nem érdekel, hogy gúnyos, amíg hallom a hangját. Pokoli hangja van… Izgató – nyomta előrébb a csípőjét a férfihoz, jelezve vágyának kőkemény bizonyítékát.

– Szóval szereti a hangom, hm? – mosolygott le gúnyosan a férfi, majd nyelve hegyével végigsimított a fiú alsó ajkán. – Lássuk, belőled milyen hangokat lehet kicsalogatni.

Harry szárnyalt a boldogságtól, és mikor az a valaki, aki Piton testében volt, elkezdte leszaggatni róla a ruháit, hálát adott neki, mert úgy érezte, meggyulladnak rajta, és ráadásul végre nem szenvedett a szűk nadrágjában. Ideje sem volt arra gondolni, hogy viszonozza a dolgot, mert egy bűbáj után már a férfi is meztelen volt. Tátott szájjal nézett végig az előtte állón, és már nyúlt is felé, mert meg kellett érintenie. Éreznie kellett azt a feszes hasfalat, az izmokat a karján, azt a fekete csíkot, ami a köldökétől vezetett le, egészen a…

– Merlinre! – nyögte, majd sikerült nyelnie egyet, és felkapta tekintetét a férfi szemére. Ott pedig elégedettséget látott, egy csipet gúnnyal és mérhetetlenül sok vággyal.

– Remélem, tisztában vagy vele, hogy még hosszú órákon át nem engedlek ki innen.

– Oké – egyezett bele a legnagyobb örömmel, majd végigsimítva a tanár mellkasán a vállaiba kellett kapaszkodnia, mikor az felkapta, és az ágyra hajította őt.

Méltatlankodnia azonban nem volt ideje, mert Piton máris fölé simult, és egy fullasztó csókban részesítette. Pár perc múlva aztán áttért a fülére, az állkapcsára, majd a nyakára, és onnan haladt tovább egészen a mellbimbókig, amiket hol a nyelvével, hol az ujjaival izgatott egészen addig, míg Harry már nyöszörögve feszítette neki magát. Akkor aztán lejjebb haladt, és meg sem állt a fiú legnemesebb részéig, amit aztán különleges figyelemben részesített. A Kis Túlélő pedig biztos volt benne, hogy ezt az estét nem éli túl. Túl sok volt ez a jóból, és nem sokkal később már csak egy rekedt figyelmeztetés telt tőle, mikor végül egy kiáltással elveszett. Piton azonban maradt, kiélvezte munkája gyümölcsét, és gyengéden simogatva figyelte a lecsillapodó fiút.

– Be kell vallanom, Mr. Potter, ön igazán ízletes vacsorának ígérkezik.

Harry picit kábán nyitotta ki a szemét, és vigyorogva nézett az imádott fekete lélektükrökbe.

– Merlinre, ezt sose fogom elfelejteni.

– Ó! Csak várjon egy kicsit, megerőltetem picit a memóriáját. Még korántsem végeztünk.

– Ebben biztos lehet – fenyegetőzött minden él nélkül Harry, majd felült, és a hátára fektette a férfit, hogy a csípője fölé üljön. Elégedetten villant meg a szeme, ahogy a férfi felmordult, mikor a figyelemreméltó férfiasságához dörgölőzött.

– Mire készül, Mr. Potter? – kérdezte, megnyalva kiszáradt ajkait.

– Viszonzom a figyelmet, professzor – vigyorgott, majd lehajolt, hogy megcsókolhassa a vágyott ajkakat.

A csók hosszabbra sikerült, mint tervezte, de aztán boldogan indult felfedező útra a másik testén. Meg akarta ismerni minden porcikáját, tudva, hogy ez az egyetlen alkalma van rá. Ez az éjszaka az övé, aztán csak az emlékek maradnak.

– Harry! – mordult a férfi jóval később, mikor már elege volt az ingerlő, kínzó érintésekből és csókokból. Többet akart, és ezt társa tudtára is adta.

A fiú pedig megadta neki, amit akart. Bármit. Látni akarta a mindig szigorú és gúnyos arcot élvezetének csúcspontján. És nem kellett sok, hogy láthassa.
Hosszú percekig csendben feküdtek egymás mellett, miközben Harry lehiggadt az újra fellángoló vágyából, és oldalára fordulva figyelte a férfi arcát, ami annyi álmodozásában és álmában szerepelt már. Nézelődése nem maradt észrevétlen, mert egy idő után szembe találta magát a fekete szemekkel.

– Miért nézel? – Harry egy mélyet sóhajtott, majd a hátára fordulva a plafont bámulta inkább.

– Bárki is vagy, fogalmad sincs, mennyire hálás vagyok neked. Nélküled sose lett volna esélyem Piton közelébe kerülni.

– Ezt én is épp így mondhatom. Harry Potter nem olyasvalaki, aki magához engedne.

– Honnan tudod? Várj… Mardekáros vagy?

– Baj?

– Nem. Sejtettem. Meg… Valaki odalenn Bimba professzor testében is ezt mondta. Meg merne rá esküdni, hogy Draco Malfoy vagy.

– Ajaj – kuncogott párat mellette a férfi mély hangon.

– Igaz? – nézett vissza a mellette fekvőre Harry.

– Azt hittem, nem fedjük fel magunkat – mondta már komolyabban a másik.

– Bocs.

– Én is próbáltam tippelni, ki lehetsz, de nem jöttem még rá.

– És gondolod, rá fogsz?

– Szeretem a rejtvényeket, de ha lehet, most inkább nem akarom tudni a választ. Elég, hogy élvezhetem a társaságod. Ha elviselhetetlen lennél, persze kihajítanálak, vagy itt hagynálak, de ez cseppet sem áll fenn. Ami meglepő. Azt gondoltam, hogy bárki is lesz ebben a testben, az irritálni fog.

– Miért gondolod, hogy a mardekárosság hátrány?

– Potternél? A Griffendél aranyifjú hősénél? Nem tudja értékelni a mifélénket.

– Szerintem tévedsz – mondta Harry, azon igyekezve, le ne buktassa saját magát. – Ahogy én tudom, benne is van ravaszság. Legalább egy kicsi.

– Hm… Talán. Akárhogy is, nincs nála esélyem.

– Egy próbát nem ér meg? Mi történhet legrosszabb esetben? Kikosaraz? De legalább nem marad benned, hogy mi lett volna, ha megteszel pár lépést.

– Potter meg se hallgatna.

– Írd le… Ne, várj, ez hülye ötlet.

– Hagyjuk ezt. Kétlem, hogy bármilyen módon a közelébe kerülhetnék. Ha teheti, messzire elkerül. Nem mintha tudnám, hogy vágjak bele egy ilyen… vallomásba.

– Kezdem tényleg egyre inkább hinni, hogy te vagy Malfoy.

– Én meg kezdek rájönni, hogy te griffendéles vagy.

– És az baj?

– Egy griffendéles és egy mardekáros egy ágyban. Ha ezt Dumbledore megtudná… Kibújna a bőréből, hogy végre megbékél a két ház.

– Miből gondolod, hogy nem tudja? – kérdezte Harry kuncogva, majd egyre jobban nevetve folytatta. – Ő mindig mindenről tud.

– Hát remélem, erről nem. Valahogy nem akarom kiteregetni ezt az estét.

– Én se. Ha kiderülne, hogy Pitonhoz vonzódom… Habár… – Harry majdnem elszólta magát, hogy az igazgató mindig azt akarta, hogy ők ketten béküljenek ki, de időben lenyelte szavait.

– Habár? – kérdezett vissza a férfi, és Harry szavak után kutatott, hogy mit is mondjon.

– Itt az év vége, holnaptól már nem vagyok a diákja. Nem mintha ez változtatna bármin is. Piton nem enged magához senkit. Szerintem akkor is pontokat vonna le, ha valaki csak rá merne mosolyogni. Pláne, ha én.

– Hogy érted, hogy pláne, ha te? – nézett rá kérdőn a férfi, oldalára fordulva, és felkönyökölve.

– Griffendéles vagyok – vont vállat a fiú, miközben megrótta magát, hogy megint majdnem lebukott. – Neki ez elég indok, hogy utáljon valakit.

– Ne feledd, hogy sokáig színészkednie kellett.

– Tudom. Ismerem a történetet. A helyzet akkor sem változott. Akárhányszor rám néz, azt látom, hogy legszívesebben eltenne láb alól, csak hogy többé ne kerüljek a szeme elé.

– Szóval, nem hiszed, hogy van szíve?

– Tudom, hogy van neki. Csak jobban védi, mint a koboldok az aranyat.

– Szóval, te sem fogsz próbálkozni nála?

– Azt hiszem, nem élném túl azt a találkozást. Úgy tűnik, mindketten gyávák vagyunk a kiszemeltjeink elé állni.

– Lehet, hogy Pitonnak van valakije, és azért is ilyen, mert foglalt a szíve.

– Oké, na ez az a rész, amibe nem akarok belegondolni se.

– Gondolod, hogy… kinövöd ezt hamar? Végül is, előtted az élet.

– Nem tudom. Azt se tudom, mihez kezdek, ha kiteszem innen a lábam.

– Nem terveztél semmit? – kérdezte a férfi, miközben elkezdte cirógatni a fiú karját, majd mellkasát.

– Nem.

– Akkor, gondolom, hazamész a családodhoz.

– Hát… azt nem – mormolta behunyt szemmel. – Minden bizonnyal veszek valahol valami lakást, és megpróbálok keresni valami életcélt.

– Minden diákkal elbeszélgettek a tanárok, hogy minek készülnek, nyilván veled is.

– Hát persze. Azt mondtam, auror akarok lenni. Akkor még ez tűnt jónak. De… már nem. Eszem ágában sincs.

– És mihez lenne kedved?

– Nem tudom. Van némi befektetett pénzem, ami egyre többet hoz egy üzletből – mondta, emlékezve a legutóbbi átutalásra, amit az ikrektől kapott. – De az az üzlet nem olyasmi, amibe személyesen is be tudnék csatlakozni. Szívességet tettem anno, mert megtehettem, és jól sült el. Talán tanítanom kéne, azt szerettem.

– Szeretted? Ezt úgy mondod, mintha már tanítottál volna.

– Csak… pár diákot korrepetáltam – válaszolta Harry, már megint mentálisan fejbe csapva magát.

– És gondolod, menne? Úgy értem… Bajlódni a diákokkal… Mit tanítanál?

– Sötét Varázslatok Kivédését.

– Most, hogy megtört az átok… Talán nem lehetetlen. Jelentkezz az igazgatónál. Kérdezd meg, mik a feltételek, van-e esélyed. Mit kell tanulnod, hogy jó legyél. Meg fogja mondani, és ha kell, a kellő emberhez küld. Ha másért nem, talán csak a tanulás miatt érdemes aurorképzőbe menni, és a vizsgák után nem beállni hozzájuk, hanem visszajönni ide, tanítani.

– Ennek van értelme. Beszélek majd Dumbledore professzorral.

– Bár, ha netán felvenne, itt lennél Piton közelében – mondta a férfi fura hangsúllyal.

– No igen. Ez egyszerre rossz és jó – sóhajtott a Kis Túlélő.

– És ha van olyan jó kém, rá fog jönni az érzéseidre.

– Képtelenség. Eddig se jött rá.

– Próbálok rájönni, ki viselkedett gyanúsan bájitaltanon, de nem tudok rájönni, ki vagy. Granger mindig kilógott jelentkezéseivel, de ő Weasleyvel van. Ráadásul lány.

– Most tippelgetni akarsz? – nézett Harry a férfira kérdőn.

– Fiú vagy. Ez biztos.

– Na jó, ezt alátámasztom. Amúgy ez a másik gondom. Honnan tudhatnám, hogy Piton hogy áll hozzá az ilyen kapcsolatokhoz?

– Anno viszonya volt Lucius Malfoyjal – mondta a férfi már felülve, mire Harry hirtelen ránézett.

– Hát… Ez egyfelől jó, mert tudhatom, hogy nincs ellenére. Másrészt rossz. Hol vagyok én Malfoyhoz képest? Ő szőke, magas, erős, izmos… Egyáltalán, honnan tudod ezt?

– Nyílt titok a mardekárosok közt. Egyszer betoppant a klubhelyiségbe, mikor Piton is ott volt, és a diákok előtt tett megjegyzést egykori kapcsolatukra. A professzor úr persze mindenkire úgy nézett, hogy ha csak egy szót szólnak, végük.

– És mindenki hallgatott?

– Akinek van esze, nem húz ujjat vele.

– Francnak kellett pont belészeretnem – sóhajtott Harry.

– Én örülök neki. Ha nem így lenne, most nem tudtalak volna idecsábítani – simított végig a férfi a fiú mellkasán.

– Igaz.

– Úgy gondolom, elég időt hagytam a pihenésre – nézet végig éhes tekintettel Piton a fiú testén. – Hasra, Potter!

– Merlin! – sóhajtotta vágyakozva a nevezett, és szófogadóan megfordult.

A következő jó fél órában Harry minden porcikáját bejárta egy éhes száj, egy forró nyelv és két, mindenre képes kéz, tíz tehetséges ujjal. Olvadozott, nyögött, és a végére már könyörgött.

– Kérlekkérlekkérlek! – hadarta, mikor már mindenre késznek érezte magát, nem csak arra, amire készültek.

– Mr. Potter, ki engedte meg, hogy tegezze a tanárát? Talán meg kéne büntetnem – mondta, de a következő mozdulatára a fiú élvezet telin nyögött fel.

– Könyörgök! – nyüszített már Harry.

– És milyen szépen – mormolta a férfi, majd végre megtette azt, amire mindketten vágytak.
A továbbiakban elvesztek az élvezet világában, és jó ideig nem is tértek vissza. Mikor végül mindketten kielégülten pihegtek egymás mellett, Piton magához ölelte Harryt, aki eldöntötte, hogy nem hajlandó megmozdulni még egy ideig.

Mindketten elaludtak a kényelmes ölelésben, és sokáig egyikük se ébredt fel.
Harry órák múlva riadt fel, és megkönnyebbülten látta, hogy partnere alszik. Óvatosan bújt ki az erős kar alól, majd kissé remegő lábbal, de talpra állt. Megkereste pálcáját, és épp elmormolt egy bűbájt, hogy megtudja, mennyi az idő, amikor meghallotta a mocorgást. Odakapta a fejét, és látta, hogy a férfi álmosan pislogva félresöpör egy tincset a szeméből, majd felnéz rá. Egy pillanatra elveszett a fekete szemek varázsában, majd meglátta, hogy a férfi mellette néz valamit.

Még látta elhűlni a férfit, mielőtt végre megnézte volna az időt.
Aztán benne szorult a levegő. Nem. Az nem lehet!

– Fél hat – lehelte, majd, mintha csak lassított felvétel lenne, az ágy felé fordult. – Piton? – kérdezte vékonyabb hangon, szinte érthetetlenül a rekedtségétől.

– Harry – szólalt meg a férfi, és már ült, mikor Potter remegő kézzel túrt a hajába.

Harrynek fogalma sem volt, mit kéne tennie, vagy éppen mondania. Szorongatta a pálcáját, majd zavartan jött rá, mikor a férfi végignézett rajta, hogy anyaszült meztelen. Egyetlen bűbájba került, és szétszórt ruhái ismét rajta voltak. Valamiért semmi mást nem tudott kitalálni, csak hogy meneküljön. Ki akart szabadulni, hogy átgondolja a történteket. Habár elég nyilvánvaló volt. Valóban lefeküdt Perselus Pitonnal. És amennyire öröm volt a gondolat, annyira zavarba ejtő is, hisz nem tudta, hogy ő az. Ezek szerint nem csak ő nem használta a főzetet előző este. Nyilván a férfinak is idő kell, hogy gondolkodjon. Merlinre! Megfordult, hogy az ajtóhoz siessen, amikor hirtelen beugrott neki, hogy Piton vele akart lefeküdni. Vele!

Nem jutott tovább az ajtónál, mert a férfi megragadta, és a hasát, mellkasát átkarolva, szorosan fogva tartotta. Becsukta a szemét, és nyelt egyet.
– Ha azt hiszed, ezek után engedem, hogy kilépj azon az ajtón, akkor tévedsz. Mi elől menekülsz, hm? Hol a griffendéles bátorságod?

– Én… Úgy gondoltam…

– Rosszul – sziszegte a férfi a fülébe, és ő libabőrös lett attól a lehelettől.

– Gondoltam, elmegyek gondolkodni – fejezte be, már csak azért is.

– Ha hét évig nem ment, ne most kezdj bele – gonoszkodott Piton, majd szembe fordította őt magával, és bár csak egy pillanatig, de látta, hogy még mindig meztelen. – Van még egy kis időnk a reggeliig – nézett rá egy apró, oly jól ismert mosollyal, ám most a gúny nem bántotta, sőt. Szívdobogtató és lélegzetelállító volt.

– Addig beszélgetünk? – kérdezte Harry, nehezen préselve ki magából a szavakat.

– Nem hinném, Mr. Potter – mormolta Perselus, és egy csókkal, valamint két kezével vette le lábairól az exgriffendélessé vált fiút.

Harry nem tiltakozott.

VÉGE

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés