Draco ült, várt, és gondolkozott. Pontosan látta, hogy Chris a hálók felé tartott. Mások szobájába nem szokott menni, de akkor hol lehet? Már annyira várta az estét, és vacsora előtt még szeretett volna kettesben lenni párjával, de úgy látszott, a másik ezt nem hagyja. Csókok és ölelések ide, vagy oda, egy bizonyos fokú távolságtartást érzett felőle. Persze, ezt leginkább annak tudta be, hogy Weston lassú tempót diktált. És titokzatos volt. Mint most is. Hova a fenébe tűnhetett? Végig a látóterében volt a lépcső, azt látta volna, ha mégis elmegy.

Egy ideig még várt, majd feladva ücsörgését, visszatért a klubhelyiségbe, ahol egy vigyorgó Blaise mellé ült. Érdeklődött, de hiába. Christ senki nem látta, mióta felment a szobák felé. Draco filózott, hogy maradjon egyhelyben, és várjon, vagy induljon párja keresésére, s végül az előbbi verzió mellett döntött. Mindezt úgy, hogy sikerült szert tennie némi morcos hangulatra, miszerint párja szó nélkül lelépett, és ott hagyta őt a vágyaival és az esti terveivel. Az este. Az egyetlen dolog, ami miatt a jókedve nem hagyta el teljesen. Ha valamiben, hát abban biztos volt, hogy Chris Weston este nem menekülhet előle.

Mikor eljött a vacsoraidő, csalódottan ment vissza szobájukba, hogy letegye a korábban lent hagyott táskáját. Belépve viszont döbbenten torpant meg. Párja épp eltett valamit a zsebébe, mikor felé nézett. Apró mosoly, és már felé is fordult. Draco viszont nem hagyta magát ennyivel lekenyerezni.

– Hol voltál? – kérdezte, mikor becsukódott mögötte az ajtó. – És ne mondd, hogy itt, mert feljöttem utánad, kerestelek, és te nem voltál sehol.
– Hát, valahol határozottan voltam. És tudom, hogy voltál itt. A lépcsőn elhelyeztem korábban egy személyazonosító bűbájt, és a küszöbön is ott a riasztó, ami jelzett nekem, mikor beléptél. Ahogy azt is tudtam, hogy kicsivel később le is mentél.
– Ez mind szép és jó, de még mindig nem válaszoltál. Hol a fenében voltál? – Draco keményebb hangja nem ijesztette meg párját, sőt, teljes nyugalommal sétált elé.
– Csak nem hiányoztam? Vagy netalán aggódtál értem?
– Ne terelj! Válaszolj! – követelte a szőkeség, mire Chris felsóhajtott, és komoly arccal nézett rá.

– Emlékszel? Vannak kérdések, amikre nem válaszolhatok.
– De… Mégis… Jó, nem mondhatod meg. Ezek szerint csak úgy leléptél? Megint leléptél egy zsupszkulcs segítségével?
– Nem, de… Nézd, nem mondhatok még semmit. De hamarosan egy apróbb részletet megosztok veled, csak… Küzdök azért, hogy elárulhassak neked mindent, de egyelőre hiába minden akaratom – mondta Weston őszinte szomorúsággal.
– Veszélyes?
– Ne kérdezz.

Pár pillanatig csendben szemeztek, majd Draco átkarolta Chris nyakát, és megcsókolta. Párja pedig hagyta magát elveszni a bódító gyengédségben.
– Mennünk kell. Muszáj ennem, mielőtt Pitonhoz megyek – szakította meg a csókot a barna hajú.
– Utána nem menekülsz. Blaise és Teo sem lesznek itt, úgyhogy miénk a háló éjszakára.
– Szervezkedtél, kicsi sárkány? – mosolyodott el picit Weston.
– Nem nagyon kellett. Blaise elintézte magának a randiját, csak Teónak kellett programot találni.

Egy apró csók után már indultak is a nagyterem felé, de Draco figyelmét nem kerülte el, hogy Chris mennyire komoly, s mintha nem is várná az estéjüket. Márpedig… Tudta, hogy vágynak egymásra. Egyetlen csók elég volt. Érezte a másik fellobbanó vágyát, ahogy magához ölelte. Vagy ő volt túl gyors neki? Hisz saját tempója lassúbb, mint az övé, és talán az ő sürgetése nélkül még nem tenne ilyen lépéseket. Az ötlet, hogy visszafogja magát, nem tetszett neki. Vágyott az érintéseire, a csókjaira, a közelségére. Visszaidézve meztelen mellkasát, furcsa mód gond nélkül el tudta képzelni, milyen lenne végigcsókolni, miközben még soha nem tett ilyet egy fiúval sem.

A vacsora csendben telt. Állításuk szerint mindketten jóllaktak, de Chris képtelen volt annyit enni, amennyit kellett volna. Nem ebédelt, de mivel küldetésre készült, szüksége volt energiára. És bár bizonyos okokból kifolyólag nem volt étvágya, leküzdött pár falatot. Az ok, a fura mód kívánatos, ínycsiklandozó szőkeség ott ült mellette. És bár hozzá több étvágya lett volna, mint bármilyen kajához, épp az a mardekáros tehetett arról, hogy gondolatai folyton kavarogtak, és nem volt képes másra, csak okolni magát, hogy milyen gyenge, hogy engedett a csábításnak. Igen, akarta a fiút, de az ő helyzetében ez nem volt normális kapcsolat, és bármennyire is élvezte a közös pillanatokat, ha csak az igazság pillanatára gondolt, görcsbe állt a gyomra.

Eltökélten nézett az esti programja elé. Piton, vadászat, Dumbledore… és ha kell, könyörgés. Minél később beszél Dracónak az igazságról, annál kevesebb esélye lesz a megbocsátásra. De számolva az igazgató ellenkezésével, már az éjszaka képei is megkísértették. Draco és ő a zuhany alatt… majd egy ágyban… Ha korábban gyenge is volt, és hagyta magát meggyőzni a szőke sárkánynak, tudta, hogy este össze kell szednie minden akaraterejét. Két verzió volt előtte. Az egyik, hogy teljesen távol tartja magától a fiút, a másik, hogy ha enged is valamit, az az ő irányítása alatt kell történjen, és akkor se minden, csak némi játék. Játék. Aminek egy lesz a vége, de még mindig inkább így, mintha síkosítót kéne keresnie.

Megrázta a fejét, és visszatért a nagyterem zsibongásához, majd, mint előző nap is, követte Pitont a pincébe. Ott aztán éppúgy átvedlett, mint egy nappal korábban, és útnak indult a Zsebpiszok közbe. Éppúgy hallgatózott és figyelt, mint előző nap, ám aznap nem volt szerencséje, így üres kézzel és eredmény nélkül kellett visszatérnie az iskolába. Egyenesen az igazgatóhoz ment, ahol is beszámolt a történtekről, majd mikor végzett, rákérdezett Pettigrew tárgyalására.

– A tárgyalás meghozta a kívánt eredményt. Bevallott mindent, így Sirius immáron hivatalosan is szabad. Mindemellett Peter Pettigrew ma este megkapja a dementorcsókot. Maga a tény, hogy ő segített Voldemortnak testet ölteni, épp elég volt. Minden más csak hab volt a Wizengamotnak a torta tetején.
– Sirius tudja? A főhadiszálláson keresztül jöttem, de most nem találkoztam senkivel.
– Tudja. És azt hiszem, épp ezért nem találtad se őt, se Remust ott. Úgy vélem, végre kiélvezi kicsit, hogy szabad, és szív egy kis friss levegőt. Arra is kért engedélyt, hogy holnap az iskolába jöhessen, többek közt, hogy találkozhasson Harryvel.
– Gondolom, a reggeli újságokban benne lesz a hír, és lesznek bőven, akikre rájön majd a sikítófrász, ha meglátják. Jó ötlet idejönnie?

– Úgy vélem igen. Remus vele van, és Tonks vállalta, hogy hivatalos védelmet is biztosít egy ideig mellette. Holnap az Abszol úton kezdenek, nyilván egy kis beszerző körútra mennek, aztán délben jönnek ide. Ha minden igaz, csatlakoznak hozzánk az ebédnél.
– Értem. Szándékában áll beszédet is mondani hozzá?
– Igen. Pár szó, azt hiszem, nem árthat, hogy megnyugtassak mindenkit. Fel kell készülniük, hogy Sirius gyakran látott vendég lesz itt.
– Nos. Harry biztos boldog lesz. Már most is az, szóval… Gondolom, rajtuk keresztül engem is bemutatnak talán Siriusnak. Remélem, jól játszik, mert nem kéne lebuknunk, hogy már találkoztunk.

– Jó, ha tudod, beszéltem Harryvel, és nagyon kíváncsiak rád. Kérdezte, hogy mit tudok rólad, és hogy mennyire lehet benned megbízni. Azt mondta, csak pozitív véleménye van eddig rólad, de volt egy alkalom, amikor meglepted őket. Még év elején.
– Tudom, tudom. Hermionéval beszélgettünk a könyvtárban, és elejtettem egy megjegyzést, hogy Harry félig mardekáros.
– Igen. És miután nem ők árulták el, csakis én vagyok a gyanús, hogy tőlem tudod. Nem adtam választ neki, de a beszélgetésünkből úgy tűnik, hogy szeretnének benned bízni, és tudván, hogy milyen jó eszed van, esetleg beavatni.

– Értem. – Chris mély levegőt vett. – És hogy döntött? Leleplez előttük?
– Ha beleegyezel, akár már holnap, így Sirius sem okozhat majd gondot előttük.
– Szóval, úgy véli, ők beavathatóak.
– Chris, ők mások, mint Mr. Malfoy – kezdte nyugodtan az igazgató.
– Persze, hisz egyértelmű, melyik oldalon állnak. De Draco is velünk van. Az, hogy még nem állt maga elé, más, de én beszéltem vele. Hajlandó Harry segítségére lenni, még ha nincsenek is jóban. És ha kell, szembeszáll saját apjával is. Beszéljen vele. Kérdezze ki, hogy megtudja, hol is áll. Megláthatja majd, hogy kit támogat. Ha nem hisz neki, befogom a szám, de ha igazam van, és mellénk áll, engedje, hogy elmondjam, ki vagyok.

– Ha önszántából jön ide, és elmond mindent, megengedem. De tudni fogom, ha te beszéled rá. Önszántából, és teljesen szabadon kell megkeresnie. Ő nem akárki. Az apja…
– Merlinre! – állt fel hirtelen Chris. – Maga néha rosszabb, mint a diákjai. Beszél a házak közti ellentétek lerombolásáról, de éppúgy előítéletei vannak a mardekárosokkal szemben. Meglátszik, hogy griffendéles.
– Mr. Weston! – figyelmeztette az igazgató, hogy higgadjon le, de hangja még így is nyugodt volt.
– A süveg engem is a Mardekárba osztott, anélkül, hogy bármit csináltak volna vele az ügy érdekében. Én is gyanús vagyok? Engem is vádol, hogy ha ott vagyok, nyilván könnyebben állok a másik oldalra?

– Nem! Teljesen megbízom benned. De lásd be, nem avathatunk be akárkit.
– Draco nem akárki, és ezt nem azért mondom, mert vonzódunk egymáshoz. Tisztán látja, hogy mit akar, és az nem Voldemort. Blaise és ő a mi oldalunkon állnak. Erős és okos, sokat segíthetne, pláne, sőt, leginkább azért, mert az, aki. Az apja által épp elég halálfalóval találkozhatott már. Nevek, amikre szükségünk van. Amikre nekem szükségem van a vadászathoz. Sokkal egyszerűbb dolgom lenne.
– És kockáztatod, hogy neki baja esik, ha az apja megtudja, hogy elárulta?
– Az ő döntése. Ha vállalja, akkor engedje neki, hogy megtegye ezt a lépést! Ő is tudja, hogy nem lesz könnyű.

– Megmondtam. Csak akkor megyek bele ebbe, ha önként eljön hozzám.
– Miért… – Chris a hajába túrt, majd mély levegőt vett, és úgy nézett az igazgatóra. – Értem, hogy mi a gondolatmenet. Én nem küldhetem, mivel még nem tud semmit, de… Nem értem, miért nem lehet őt Veritaserummal kihallgatni, vagy a nélkül, és ha nem jól válaszol, vagy nem felel meg, kitörölni az emlékeit. Jó… Tudom, nem szép megoldások, én se szívesen tenném.
– Épp ez az. Más, hogy te magadra vállaltad, hogy beveszed azt a szert, hogy kihallgassalak, és vállaltál minden esküt is. De nem dönthetsz helyette.
– Értem én. Jó. Nem küldöm ide. De azt nem tilthatja meg, hogy hátulról ne ösztönözzem rá, hogy lépéseket tegyen.

Dumbledore egy hosszú pillanatig némán szemezett a fiúval, majd bólintott. Chris kicsit lazított a testtartásán, majd az órára nézett.
– Azt hiszem, ideje mennem. Ha nincs más…
– Holnap érted küldöm Piton professzort, ha Harryék itt lesznek.
– Rendben. Jó éjt, uram!
– Neked is, fiam.

Chris csak akkor horkantott fel, mikor leért a kőszörny elé.
– Még hogy fiam… – morogta, majd elindult a pince felé.

A klubhelyiség csendes volt, úgy tűnt, mindenki talált magának programot estére. Draco viszont a kandallóba bámulva ült az egyik fotelben, és egy könyv feküdt az ölében. Ám párja érkezésére felnézett, és halvány mosollyal fogadta a másik felvillanó szemét. Chris mellé lépve lehajolt, és egy csók után a karfára ült, majd kezébe vette a könyvet.
– Érdekes olvasmány – mondta, mikor végigfutott a címen. „Családon belüli védekezések”.
– Hasznos. De per pillanat nem tud lekötni. – Egyértelmű pillantásokkal nézett végig Westonon, majd elvéve a könyvet megragadta társa kezét, és felállva a szobájuk felé vette az irányt.

Amint az ajtó becsukódott, sem belépni nem tudott senki, sem kihallgatni őket. Draco a ládája tetejére dobta a könyvét, majd pár lépéssel Chris előtt termett, és egy forró és mohó csókkal biztosította, hogy ő bizony tervezgetett estére.
– Kint voltál szabadban? – kérdezte.
– Voltam. Miért?
– Kicsit érzem rajtad. Nem olyan vagy, mint aki a bájitalok fölött görnyedt.
– Kiszellőztettem magam utána picit.

Draco határozott céllal kezdte párját megszabadítani a talárjától.
– Kicsi sárkány! – állította meg egy picit Chris a srácot. – Talán…
– Ha most megpróbálsz leállítani, én porrá átkozlak.
– Mihez kezdenél utána egy kupac hamuval? – emelte fele egyik szemöldökét. Magában pedig új folytatást keresett a mondatának. – Nem… Talán… elfelejtetted ki irányít?

A következő pillanatban ő indított támadást, minek következtében Draco a fürdőszobába vezető ajtó melletti falnak nyomva találta magát. Chris pedig elég hatékonyan vetkőztette.
– Merlinre! – nyögte a szőkeség, ahogy a másik mohó tekintetét látta.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.