Chris, miután becsukódott mögötte Piton ajtaja, kérdő tekintettel találta magát szembe.
– Mégis, mit művelsz Dracóval?
– Professzor… Ez… Nézze, nekem se egyszerű a helyzet, de tudom, mit csinálok.
– Valóban? Hazudsz neki. Szerinted, mit fog szólni, ha kiderül, hogy mégsem az vagy, akinek hitt?
– Reményeim szerint emlékezni fog arra, hogy én szóltam előre.
– Hogy? – nézett kissé értetlenül a férfi.

– Mikor… megkörnyékezett… Én megpróbáltam távol tartani. Mondtam neki, hogy nem ismer, és nem tudja, mit csinál, de… Elég meggyőző volt – mondta halkan, és lehajtotta a fejét, majd védekezve nézett fel egy pillanattal később. – Nézze, én is ember vagyok, bármilyen furcsa is.
– Tudom. Épp ez az… ha ennek nem lesz jó vége…
– Bízza rám, rendben? – vágott professzora szavába Chris. – És most… mennék, mert fogy az időm.
– Persze – bólintott Piton, majd a kandallóhoz kísérte Westont, és felé nyújtotta a hop-port. – Vigyázz magadra! – tette hozzá.

Chris bólintott, majd pár pillanat alatt megváltoztatta külsejét. Egy szürke, hétköznapi, harminc körüli férfi lett. Néhány további varázslat után már a ruhája is más volt. Rongyosabb, elhasznált ruhák voltak rajta, és egy utolsó simításként sötétbarna, rövid haját kicsit felborzolta.
– Jól nézel ki – húzta el a száját a férfi, jelezve, hogy épp az ellenkezőjét gondolja, majd apró mosollyal nézett végig a másikon.

Mikor nem sokkal később Weston kilépett a Foltozott Üst ajtaján, egyből a Zsebpiszok köz felé vette az útját. Mint ahogy arra számított, nem figyelt fel rá senki igazából. Beballagott a szűk kis sikátorba, majd, mint kinek nincs hová mennie, fel s alá kódorgott. Egészen addig, míg az ottaniak szeme sem látta már. Akkor aztán egy kiábrándító bűbájjal látta el magát, majd óvatosan megközelítette az egyes csoportosulásokat. Egyetlen feladatot tűzött ki aznapra magának: hogy találjon egy olyan embert, aki esetleg kapcsolatban áll egy halálfalóval, vagy olyannal, aki ismer egyet.

Arról, hogy olyan szerencséje lesz, mint ami ráköszönt, nem is álmodott. Az egyik sarkon ugyanis véletlenül belerúgott egy épp arra járó patkányba. Első pillanatban csak undorodva nézet le a nyekergő hangra, majd gyanúsnak találta, hogy a rágcsáló szinte idegesen nézett körbe, minek mehetett neki. Bár a láthatatlan akadály megzavarta, nem annyira, hogy ne indulhatott volna tovább egy pillanat múlva. Márpedig ez a patkány a fal mellé lapult, majd egy kisebb kő mellé kucorodott. Chris pedig azonnal reagált. Jó pár halálfalóról hallott már, köztük Féregfarkról is, és bár ott helyben nem tudta volna azonosítani, úgy döntött, egy próbát megér.

Egy dobozkába lebegtette a patkányt, majd azonnal hoppanált is. Elég volt
az a pár nap, amit a közelben töltött, hogy megismerje a környéket. Így talált rá egy üres üzletre is, ami épp kapóra jött, ugyanis annak pincéje tökéletesen zárt volt. Egyetlen ajtaja volt csak. Most pedig az az ajtó bezárult mögöttük. Még épp időben, mert a doboz szakadozni kezdett, mire elhajította azt. Egy intésére meggyulladt két lámpás a falon, és már tökéletesen láthatta is, ahogy egy csúf ember lesz az állatból.
– Patkánynak jobb volt – szegezte rá a pálcáját, és nem hagyta szóhoz jutni sem a másikat. Most, hogy nem látta őket senki, kényelmesen elkábította, majd kővé dermesztette, és mágikus köteleket bűvölt köré, biztos, ami biztos.

Következő lépésként egy zsupszkulcsot nyomott a másik kezébe és egy apró fecnit ragasztott a homlokára egy üzenettel. Pár pillanattal később pedig a test már a Roxfortban feküdt, az igazgató irodájából nyíló kamrában. Így beszélték meg. Ha bárkit elfog, aki hasznos, vagy épp halálfaló, odaküldi, és az igazgató gondoskodik róla. Dumbledore, egyik bűbájának köszönhetően, azonnal érzékelte, hogy vendége érkezett, és benézve az ominózus kamrába meglepetten, majd elégedetten mosolyogva nézett Pettigrew-ra. Az üzenetet elvette, és elolvasta.
„Még maradok.”
Néhány pálcamozdulattal biztosította, hogy vendége ne okozhasson gondot. Addig nem akart intézkedni, míg vadásza vissza nem tér.

Chris még egy órán át járkált a Zsebpiszok közben, és figyelt mindenre és mindenkire. Aztán a kellő színjáték kíséretében elhagyta a terepet, a Grimmauld térre hoppanált, és egy percen belül már bent is volt a főhadiszálláson. Épp csak becsukta az ajtót, egy pálca szegeződött rá, mire ő azonnal visszatért korábbi fiús kinézetéhez. Sirius pedig sóhajtva tette el a pálcáját.
– Muszáj ijesztgetni?
– Bocs, már megyek is. Csak azért jöttem ide, mert innen biztonságos a hopp-hálózatot használnom.
– Ezek szerint belekezdtél a vadászatba? – kérdezte a férfi, és követte a fiút a nappaliba.

– Ezek szerint – motyogta Chris. Nem tudta, el merje-e mondani Siriusnak, kit is fogott el. Ahhoz, hogy végre teljesen szabad lehessen, Peter Pettigrew-nak a Wizengamot előtt kell számot adnia a tetteiről. Nem akart hiú reményeket kelteni, hisz sose tudni, mi jön közbe. De tudta Siriusról mennyire utált bezárkózva ücsörögni a fenekén. Végül döntött, és egy apró mosollyal fordult a feketehajú férfi felé, aki mögött az ajtóban megjelent Lupin is. Egy-egy biccentéssel köszöntek.

– Minden rendben? – kérdezte Remus beljebb lépve.
– Nos… Van egy jó hírem, de ne igyatok előre a medve bőrére, ahogy mondani szokás.
– Mi az a jó hír? – érdeklődött Sirius.
– Elkaptam Pettigrew-t.

A hatás nem maradt el. Elsőként döbbenet és meglepettség jelent meg az arcukon, majd a két férfi összenézett, és míg Lupin csak mosolygott, barátja kitörő örömmel lépett Chrishez, és szorosan magához ölelte. Amint Weston szabadulni próbált, a másik barna hajú férfi is közelebb lépett, és megveregette a vállát. Mikor kicsit lecsillapodtak a kedélyek, az ifjú mardekáros távozott a kandallón át, maga mögött hagyva a két barátot. Piton kandallójából kilépve nem maradt sokáig egyedül, mert a férfi azonnal belépett a szobába, amint érzékelte a vendéget.

– Végre! Minden rendben? – kérdezte, majd ráeszmélve, hogy túlságosan aggodalmasak a vonásai, felvette álarcát, s intett a srácnak, hogy kövesse. A laborban egy bájital készült épp, és miközben a férfi ügyködött vele, Chris nekitámaszkodott az ajtófélfának.
– Elfogtam Féregfarkot. Ha minden igaz, fenn van Dumbledore-nál. Úgyhogy, mennék is hozzá, minél előbb.
– Na, legalább a bolhás eb örülhet – húzta el a száját Piton.
– Örült is. Tőlük jövök, szóval megemlítettem a dolgot.

A professzor végül eloltotta a tüzet az üst alatt, majd visszaterelte diákját az irodájába, ahol némi hop-por segítségével az igazgatói irodába mentek. Ott Chris beszámolt róla, mi történt, majd mikor azzal végeztek, még egy kérlelő tekintetet vetett az igazgatóra, aki egyből tudta, hogy mit szeretne, de nemet intett, és a kandallóhoz terelte Pitont és őt.
– Mára elegem van a kandallókból – morogta a fiú a professzor irodájába lépve.
– Jobban esne egy pohár vörösborral elé ülni és csak nézni, nem igaz?
– Alighanem halálra is unnám magam, de még mindig jobb, mint ez a kellemetlen utazgatás.
– Gyere! – hívta maga után a diákot a férfi, és ismét a laborban kötöttek ki. – Mennyire vagy fáradt?
– Ha a segítségemet kéri, arra még képes vagyok. Annyira nem volt fárasztó a dolog.
– Akkor itt a recept, ott meg a hozzávalók – intett az asztal felé.

Míg dolgoztak, kellemes csend telepedett rájuk, és fél órával később már végeztek is.
– Épp most jár le a büntetésed – nézett az órára Piton.
– Akkor most, hogy megbűnhődtem mára – mosolygott a professzorra –, mehetek?
– Igen. Viszont megkérnélek valamire. Ami Dracót illeti… – Chris már nyitotta a száját, de nem volt alkalma megszólalni. – Nem mondhatom meg, mit tegyél, csak azt kérem, hogy okosan csináld.
– Azon vagyok – bólintott a fiú.
– Ha ez kitudódik, az apja meg fog keresni – mondta komoran a férfi. – Lucius utána fog járni, hogy ki vagy, és ha kideríti a nemed… bajban vagy.
– Ha szembesítene is a dologgal, még van kiút. Hisz nem szálltam nyíltan szembe Voldemorttal. Azt, hogy hogy nézek ki, és miként vagyok itt, előadhatom úgy, hogy ravaszul átvertem mindenkit. Persze, azt nem fogja elhinni, hogy Albus Dumbledore nem jött rá a kilétemre, de az, hogy cselezek, és ráadásul a fiával vagyok, talán jól is jöhet még. És, esetleg, azt is mondhatom, hogy az igazgató úr beleegyezett a kilétem elfedésébe. De teljesen felesleges most ezen rágódni, hisz egyetlen apró szóval aktiválom akármelyik zsupszkulcsomat.
– És abban a pillanatban, amikor elszöksz tőle, legyen az fogság, vagy teadélután, te nem tanulhatsz itt tovább.
– Tudom, de remélem, erre nem lesz szükség.

– Valószínűsítem, hogy egyenesen Voldemort elé vinne. És, még ha jól is játszol, az azzal fog járni, hogy maguk közt akarnak tudni, így viszont…
– Nem állok halálfalónak, köszönöm. Erre nem kerülhet sor. Az egyik karomon már van egy jegy. Nem kell még egy.
– A magabiztosságod lesz a veszted – csóválta a fejét a férfi. – Tudom, hogy rettentő ügyes vagy, de… Egyet még ígérj meg. Ha Lucius jelentkezne nálad, azonnal szólj.
– Meglesz. És… Köszönöm, hogy aggódik, de ha jól dolgozom, talán alkalma sem lesz teára invitálni. Számoltam azzal is, hogy esetleg megjelenik, mikor roxmortsi hétvége lesz, de azt is kikerülhetjük, ha nem megyek le. Bár, ha előre szól, még esetleg ki is használhatom a dolgot. Ha szerencsém van, esetleg követhetem, de ez a jövő zenéje.

– Na, jó. Erről még beszélünk. Most menj! – engedte útjára a fiút.
– Jó éjt, Piton professzor! – köszönt egy apró mosollyal Chris.
– Jó éjt! – köszönt amaz is, majd becsukta utána az ajtót.

Weston kényelmesen sétált be a Mardekár klubhelyiségébe, ahol még tanultak páran, köztük Draco is, aki az érkezőt meglátva letette a pennáját, és egy apró mosollyal, de sokkal ragyogóbb szemekkel nézett rá. Chris szívverése megugrott, ahogy a szőke tincsek tulaja felkapva könyvét és pergamenjét néhány lépéssel megközelítette. A csábos pillantás, amivel a srác megfogta a kezét, majd maga után húzva a szobájukba irányította, az többet ígért neki, mint egy szimpla csókot a köszöntésére. És igaza is volt. Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Draco két karja már ölelte is, és a szája mohón tapadt az övére. Hát lehet ilyesminek ellenállni? Chris nem tudott.

Hiába volt fáradt, és hiába akart minél előbb ágyba kerülni, azok az édes ajkak, amik Dracóhoz tartoztak, eredményesen tartották fel. Aztán arra eszmélt, hogy valaki kinyitja az ajtót, és belépve megköszörüli a torkát. Mindketten odanéztek, és ott találták Blaise-t, némi vágyakozással és irigységgel, továbbá nem kevés jókedvű, boldog fénnyel a szemében.
– Igazán szépek vagytok, de ilyen heves bemutatót csak akkor tartsatok előttem, ha azt akarjátok, hogy beszálljak.
– Ne is reméld – mondta azonnal Draco, mielőtt Chris megszólalhatott volna. – Nem osztozom – tette hozzá némi féltékeny hanglejtéssel, és közelebb simult az amúgy is őt ölelő fiúhoz.
– Na, én megyek fürödni – húzódott el Weston, de egy apró puszit még lehelt a szőkeség füle tövébe.
Épp csak letette a törülközőjét a fürdőben, mikor belépett Draco is, és az övé mellé rakta a sajátját.
– Ugye, nem gondoltad, hogy ilyen könnyen lerázol? – vigyorgott a srác, és közelebb lépve kezét a másik mellkasán végigsimítva megállt az övénél, majd ellenkezés híján elkezdte kioldani. Chris némán figyelte egy kicsit, majd nyelt egyet, és lefogta a fürge ujjakat, mikor azok a nadrágja gombjához akartak férkőzni.
– Hagyd abba! – kérte nem a legmeggyőzőbben. Mély levegőt vett, aztán a szürke szemekbe nézett. – Arról volt szó, hogy hagysz fürödni és aludni.
– Hogy a fenébe tudsz ilyen lenni? Látom, érzem, hogy te is élvezed ezt, hogy jólesne a folytatás.

– Megmondtam, hogy el kell fogadnod a tempóm. – Pár pillanatnyi gondolatfuttatás után folytatta. – És minthogy te kezdő vagy ebben az egészben, el kell fogadnod, hogy megszabok bizonyos dolgokat.
– Én elfogadtam, hogy… te irányítasz. Hogy te vagy az… aktív. Jó, furcsa, ismeretlen ez az egész, és fogalmam sincs, milyen lesz, de… kíváncsi vagyok, vágyok rád, szeretném, ha kényeztethetnélek, és… szeretném, ha te is ezt tennéd.
– Kicsi sárkány – mosolygott Chris, ahogy figyelte a másik zavarát, és halvány pirulását. – Látod, még neked is idő kell. Nem sietünk sehova. Holnap, szépfiú, beengedlek akár a zuhany alá, akár az ágyamba, ha szeretnéd, de ma… ma nem. Fáradt vagyok, és minél előbb aludni szeretnék.
– Utállak – morogta játékosan Draco, és a durcás hangra Chris elmosolyodott, majd egy apró csókot adott a srácnak. – Menj, amíg hagyom.

Weston minden gond nélkül vetkőzött le Draco előtt, miközben ő is ezt tette, majd mikor a barna hajú srác egy pillantás után belépett a zuhanyfülkébe, meghallotta még párja morgós hangját.
– Nekem is a legkegyetlenebb srácot kell kiszúrnom…
Nem sokkal később Chris és Draco is a saját ágyában volt, és ajkukon a jó éjt csók ízével mindketten elaludtak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés