Mikor megérkeztek a kellemetlen utazás után, egy meghökkent kiáltás fogadta őket.
– Ááá! – hallották a női hangot. Aztán ugyanaz már higgadtabban szólt. – Merlinre! Christine! – a következő pillanatban pedig a hang gazdája Weston nyakában volt.
– Anya! Anya! Hé! Megfojtasz!
– Ne haragudj! – engedte el a nő.

– Professzor, ő az anyám, Michelle Weston. Anya, ő itt Perselus Piton, a bájitalprofesszorom.
– Örvendek, asszonyom, már hallottam önről.
– Ahogy én is önről – Piton illőn kezet csókolt, majd az anya gyermeke felé fordult – És tud neked valami újat is tanítani?
– Anya! Kérlek!
– Mondtam már, hogy itthon ne játssz a külsőddel! – hallottak ekkor egy mélyebb, de kedves baritont.

– Apa! – fordult felé a fiatal, majd pár pillanat alatt átalakult, és ismét eredeti önmagaként, lányként állt előttük. Apja pedig szintén átölelte pár pillanatra. – Omerion Weston, Perselus Piton – mutatta be a két férfit egymásnak.
– Örvendek – fogtak gyorsan kezet –, de mit kerestek itt, kicsim? Megkaptad a levelem?
– Meg – sötétült el ismét a lány szeme.
– Nem kellett volna idejönnöd ezért.

– Hol van? – kérdezte egyszerűen és mélyen apja szemébe nézett.
– Kitiltottam, nem tudom.
– Apa… Hero hol van?
– Nem gondoltam, hogy hazajössz, és mint írtam, gondoskodtam róla. A vizsgálatok után elhamvasztottam, és visszaadtam őt a természetnek. Gondoltam, ha magadnak is ilyen szertartást szeretnél, neki is jó lesz.

– Köszönöm! – suttogta a lány könnyes szemekkel.
– Csak ezért jöttél? – kérdezte apja, tudván előre a választ.
– Nem – mondta a lány, és kicsit helyrerázta magát, majd az apjára nézett. – Megkeresem.
– Nem kéne. Ne légy meggondolatlan!
– Meggondoltam.

Apja végül nem szólt, csak biccentett. Christine és Piton pedig hamarosan egy ház előtt tűntek fel.
– Gondolom, itt lakik – nézett Piton a kétemeletes épületre.
– Itt.

Westonnak csak pár pillanat kellett, és be is csengetett. Piton épp akkor ért mellé, mikor az ajtó kinyílt. Az ott álló fiatal férfi elvigyorodott, mikor meglátta vendégét, de a következő pillanatban már egy kecses kis marok szorította a torkát.
– Remélem nem hitted, hogy megúszod.
– Már vártalak – hörögte amaz, és sikeresen lefejtette a lány kezét a nyakáról.

Ifjú bosszúállónk ekkor egy picit megkapaszkodott az ajtófélfában, és úgy hasba rúgta a másikat, hogy az dobott egy hátast a folyosón. A lány és Piton követte, majd a férfi becsukta az ajtót, és elővette a pálcáját is, mert nem sok jóra számított. Christine kezében is ott volt már az övé.

A lány szorosan megmarkolta fegyverét, támadt is, ezzel sikeresen felhasítva a másik mellkasán az inget.
– Jesszusom! Megőrültél, szépségem? – hátrált Donovan.
– Én? Én? Én őrültem meg? – újabbat suhintott, de a srác most kitért az átok elől.

Bejutottak a nappaliba is, ahol a házigazda nagyobb lendülettel hátrált, és így szállt szembe az ismét támadó boszorkánnyal. Piton csak figyelt egyelőre, de nem lépett közbe. A küzdelem elég egyoldalú volt. A lány támadt, a srác védekezett. Ahogy tudott. Ám az kevésnek bizonyult, mert az egyik kés-átok a vállán sértette meg elég mélyen, a következő pedig a combján. Donovan még küzdött, de mikor a lány a mellkasán egy hosszú sebet ejtett, már nem maradt ereje a vérveszteségtől. Christine a nyakához szorította a pálcáját.

– Megölhetnélek, de nem vagyok gyilkos, mint te – lihegte. – Egyet garantálok, Donovan. A bosszúm utol fog érni.
Ennyi volt. Hátrébb lépett, s ahogy elhúzta a pálcáját, búcsúzóul még egy kis vékony vágást ejtett az álla alatt is. A srác már egyik kezével a mellkasát fogta, a másikkal, a nyakához kapott. Pálcája valahol a szoba túlvégén lehetett, ahova a lány hajította egy varázslattal.
– A soha viszont nem látásra! – mondta a boszorkány, és Pitonnal a nyomában elhagyta a házat.

– Elég... kíméletes voltál vele. – A mondatot Christine mély sóhaja követte.
– Bevallom, féltem, hogy esetleg túl nagy erővel támadok, és többet ártok neki, mint ajánlatos.
– Még most is elvérezhet.
– Nem fog. Jó a gyógyításban. És nem csináltam neki olyan sok munkát.

– Akkor, azt hiszem, mehetünk is, nem igaz?
– Egy pillanat! – A lány felfrissítette magát.

Néhány pillanattal később már immáron ismét fiú volt. Piton picit elhúzta a száját.
– Kézfogás – nyújtotta kezét Chris.
– Mehetünk – fogta meg a jobbot a férfi.
– Tío!

A már ismerős kellemetlenségek után ismét a bájitalmester irodájában voltak.
– Mára, azt hiszem, elég volt a zsupszkulcsokból – morogta a férfi, aztán a srácra nézett. – Akartam is kérdezni. Mikor odafelé mentünk, mi volt az a szó, amit jelszónak használtál?
– Öhm. Ha most kimondom, megint hazamegyek.
– A szót hallottam, csak nem értem.
– Ez egy mugli történet. Amit hallott, az egy név, egy varázsló neve. Legalábbis, annak kiáltja ki magát, csak aztán kiderül, hogy sarlatán. Mindegy.

– És az a szó, amit idefele mondtál?
– Az a „tío”. Spanyol szó.
– És mit jelent?
– Muszáj ezt tudnia? – kérdezte Chris kicsit sunyi tekintettel.
– Ki vele. Sértő?

– Azt jelenti: bácsi. – A végére Weston már kuncogott. – Azt hiszem, én mennék is. Egy bizonyos kedves bácsival van elméletileg órám, tudja, így is lekéstem a feléről – lépett az ajtóhoz, hátat fordítva a tanárnak.
– Majd adok én neked kedves bácsit! – mosolygott fejcsóválva Piton. – Tűnj innen! Mindjárt megyek én is.

Chris kilépett az irodából, majd becsukta az ajtót. Piton pedig megengedett magának egy szélesebb vigyort.
– Boszorkány… – suttogta, majd ő is megindult, hogy megtartsa az első, amúgy meg második órát.

A tanterembe lépve Chris ott találta az egész osztályt, élükön Dumbledore-ral.
– Á! Mr. Weston! Jobban van? – kérdezte mosolyogva az igazgató.
– Igen, uram, köszönöm – mondta, majd leült Draco mellé, aki kérdőn nézett rá.
– Hol voltál? – suttogta a szőke, de a kérdezett csendre intette.

Ekkor érkezett meg Piton.
– Ó! Te is megérkeztél! Helyes, akkor én mennék is. További kellemes napot! – mondta Dumbledore, majd miután Piton biccentett felé egyet, el is ment.
– Ugye, csak rosszul hallom, hogy nyüzsögnek? – Egy pillanat alatt néma csend lett. – Helyes. Ha már így hozta a sors, és nincs időnk bájitalt főzni… – Felhangzott néhány megkönnyebbült sóhaj, azután véget vetett a hatásszünetnek. – Írhatnak egy dolgozatot. – Chris csak megcsóválta a fejét, majd elővett egy üres pergament.

Mikor kész volt a dolgozattal, kényelmesen hátradőlt, és elgondolkozott.
Donovan büntetése nem maradhat el. A kirohanásom csak arra volt jó, hogy levezessem az energiáim. Az a gyilkos tudta, hogy Hero gyenge pont, mert szinte mindig vele császkáltam, míg otthon voltam. És most viszonzom a kapottakat. Ölni nem fogok, de bosszúra számíthat. Érzékeny pontért érzékeny pont jár. És mi az, ami fontos neki? Lássuk csak... Görcsösen engem akar. Hm. Hangoztatja a férfiasságát. Ez jó alap. És már tudom is, mi kell ide…

Egy széles, ördögi vigyor terült el az arcán. Piton kapásból észrevette, és kissé aggódva nézte diákját, hogy vajon mit tervezhet, mi járhat a fejében. Sejtette, hogy a bosszúja, de remélte, hogy elég volt a reggeli párbaj.
Óra után, mikor kiléptek a folyosóra, Draco és Blaise egyből letámadta Christ.
– Hol a fenében voltál? Kirohantál reggeli után, és hiába kerestünk!
– El kellett intéznem valamit. Ne kérdezz többet – nézett komolyan a srácra.
– Oké, de miért? Mit titkolsz?

– Kérdeztél. Nézzétek! – Megtorpant, majd az egyik páncél mögötti beugróba terelte a srácokat. – Tényleg történt valami, ami bosszút kívánt, és intézkednem kellett.
– De mi történt? – kérdezte a szőke.
– Megölte valaki a kutyámat.
– Mi? De azt hogy tudtad megbosszulni? – érdeklődött Draco.
– Had maradjon az én titkom.

– Te elhagytad az iskola területét? Te teljesen lökött vagy? – háborgott Blaise.
– Itt vagyok, nem?
– De hova mentél? Haza? Amerikába? Az…
– Lehetetlen? Hidd el, nem az.
– Te nem vagy normális – morogta Draco.
– Lehet.

– És megbosszultad?
– Mondjuk úgy, kapott egy kis előleget. A többi ezután jön, de ne akarjatok többet tudni.
– Na jó, menjünk mágiatörire – sóhajtotta Malfoy, és el is indultak.
– Képzelem mit művelhetsz, ha nem csak egy kutyáról van szó. Azért ez kicsit griffendéles benned, nem gondolod? Hogy így elrohantál.
– Utólag majd elmondom a bosszúm, meglátjuk, akkor is ez lesz-e a véleményed. – Chris elégedetten vigyorgott.

Nem sokkal később pedig már benn is ültek a következő órájukon, és kényelmesen elhelyezkedtek, mondván, két órán át unatkozhatnak. Weston azonban hátradőlve, egyik könyvére helyezett egy pergament, és rajzolgatni kezdett, hogy elterelje a figyelmét a reggeli eseményekről.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés