Két hét telte el az első tanítási nap óta, és Chris igazán jól érezte magát a kastély falai közt. Az órákon fél füllel figyelt, miközben vagy olvasott, vagy írt, és a tanárok hamar rájöttek, hogy hiába foglalkozik például átváltoztatástanon egy bájital receptjével, éppúgy tudja a válaszokat, és mivel mindig minden kérdésre tudta a választ, nem is zaklatták. Már mindenki tudta, hogy ő nem tanulni járt oda, csupán azért kénytelen ott lenni, mert másképp nem vizsgázhat év végén. Háztársaival egész jól elvolt. Szobatársaival még inkább. Draco és Blaise elmaradhatatlan társaságává vált, és bár kezdetben nagyon kellett figyelnie, hogy ki, mikor, mit mond, hamar rájött, hogy a két fiú a szokásos gonoszkodásaikon és griffendélesekkel történő összezördüléseken kívül remek barátok. Barátok. Mert annak tartotta őket, habár fájó pontként tisztában volt vele, hogy míg kétséges a hovatartozásuk, vagyis, hogy fehér, avagy fekete oldalon állnak, addig nem lenne szabad túl közeli kapcsolatba kerülnie velük. Nem ment. Jól érezte magát velük.

Negyedik szobatársuk, Teo viszont rendkívül visszahúzódó volt, leginkább csak tanult, vagy ha épp jelen is volt, és néha beleszólt a társalgásba, akkor se sokat. Néhány pillantásból Chris úgy vélte, míg Draco és Blaise nehezebb rejtvény számára, Nott a szemében egyre inkább látszott Voldemort követőjének, de persze ezt se borítékolhatta. A másik oldalon, a griffendélesek közt pedig Hermione barátságára tehetett szert. Sajnálta néha, hogy nem lányként találkozott vele, mert jobban el tudtak volna beszélgetni, és akkor nem kellett volna időről időre a lány pirulását néznie, ahogy zavarba jött valami miatt. De játszania kellett, hát játszott. Granger remek társnak bizonyult a könyvtári tanulásban, és egyszer még Harry is csatlakozott hozzájuk. Feszült csendben ugyan, de tanultak. A griffendéles trió azóta sem kérdezett rá, vagy hozta fel a témát, hogy honnan és mi mindent tud, mert időt kértek maguknak, hogy megfigyeljék Westont. Főleg Ron és Harry. Hermione, bár óvatosan, de akkor is barátkozott a barna hajú fiúval.

Két hét után, hétfőn, Draco jól látta, hogy Chris a reggeli után ismét összefutott a híres trióval, és pár szót váltottak is, majd elköszönéskor kezet fogott Potterrel. Mindezek után Westonnak egy elég morcos szőkével kellett túlélnie a bájitaltant, majd McGalagony óráját is. Csengetés után viszont még fel sem álltak, mikor megragadta Malfoy alkarját.

– Haragszol rám? – húzta össze szemöldökeit, így fürkészve a másikat.
– Nem, csak… – Draco nem tudta befejezni.
– Akkor miért viselkedsz ma így? Mi bajod van velem?
– Nem veled van a baj – sóhajtotta a srác olyan halkan, hogy Chris is épp hogy csak hallotta.

Összepakoltak, majd a teremből kiérve karon ragadta a szőkét, és félrehúzta egy ablakhoz. Mikor mindenki elment a közelből, kérdőn nézett rá.
– Mi a baj?
– Semmi… – kezdte volna a Draco, de Chris fintora beléfojtotta a szót.
– Vagy mondd el, mi a baj, vagy mondd azt, hogy nem akarod az orromra kötni, de ne mondd, hogy semmi, mert ezt utálom. Szóval?

Draco mély levegőt vett, majd kifújta. Elfordult az ablak felé, és két kezét rátette.
– Potter.
– Hogy? – értetlenkedett a másik, aki oldalt a párkányhoz dőlve nézte az arcát.
– Csak egy régi emlék, és nem sok jelentősége van.
– Nekem úgy tűnik, hogy épp elég lehet, ha így viselkedsz. Mit tettem?
– Hogy? – nézett most hirtelen a barna szemekbe Draco a már elhangzott kérdéssel.
– A napnál is világosabb. Reggeli előtt nem voltál ilyen. Közben sem. Csak azután, miután én beszéltem Hermionéval és vele. Szóval, én tettem valamit, ami neked nem tetszett, mert velem vagy ilyen hideg.
– Nem azzal van a baj, amit te tettél, hanem… csak eszembe juttatott valamit.

– Bökd már ki, aztán menjünk enni, mert kezdek éhes lenni.
– Kezet fogott veled – adta meg magát Draco.
– Rémes – gúnyolódott Chris. – Ha tudnád… Hermione múltkor puszit is adott.
– Granger nem érdekel. De…
– De Potter igen. – Nem kérdés volt.
– Tudod – sóhajtott Malfoy –, mikor elsősökként ide jöttünk, és a beosztásra vártunk, én is bemutatkoztam neki, és a kezem nyújtottam, de nem fogadta el.

– Ó! Már értem. Az zavar, hogy velem kezet fogott?
– Nem zavar, csak eszembe jutott, hogy engem elutasított.
– Mégis bánthat, ha emiatt morcizol.
– Nem morcizok, csak nem értem! – csattant fel Draco.
– Had próbáljam megfejteni neked, rendben? Akkor találkoztatok először, gondolom, és…
– Harmadszor. Előtte találkoztunk az Abszol Úton a talárszabászatban. Aztán a vonaton.
– Értem. És beszéltetek?
– Nos… – hajtotta le a fejét a srác.

– Ahha. Ezek szerint tudod a megfejtést. Nyilván olyasmit mondtál, ami neki nem tetszett, és talán emiatt nem szimpatizált veled. Mert akkor még nem sokat tudhatott rólad, vagy a házakról, legfeljebb, amit a vonaton elmondtak neki. Ami, tekintve, hogy hogyan reagált, nem lehetett épp pozitív.
– Értem, és megértem valahol, de milyen dolog az alapján megítélni, hogy más mit mond rólam?
– Lássuk be, kölykök voltatok, nem bölcs öregek, akik már filozofálnak ilyesmin. Akkor és ott nem voltál szimpatikus, és ő eszerint reagált. De, ha jól tudom, hat év alatt egyszer sem cáfoltad meg a híred. Mert párbajoztatok, kötekedtetek, és ki tudja mi mindent műveltetek egymással.
– Igaz, de…

– Nincs de! Azt hiszem, abszolút nincs rá okod, hogy háborogj. Ha nem tetszik, tegyél ellene. Fejezd be a csatározást, a sértegetést, és viselkedj felnőtt módjára. Elvégre nagykorú lettél te is.
– Nem fogok odamenni és nyalizni neki, mint mások! – horkant fel Draco.
– Nem is kérte senki. Csak viselkedj. Meglátod, épp elég eredményes lesz.
– Na, persze! Neked fogalmad sincs, hogy mi van köztünk. Gyűlöli az apámat és engem is.
– És van rá oka? – tette fel a költői kérdést Chris, egyik szemöldökét felhúzva.
– Igazad van, de nem értem, mit akarsz ezzel.
– Én? Először is, te kezdtél lelki problémát csinálni abból, hogy kezet fogtam vele, másodszor rá kell jönnöd, hogy a korral nem csak a gyertyák gyűlnek a tortán.
– Pf. Oké. Kösz. Na, menjünk inkább enni.

Chris fejcsóválva, de mosolyogva követte Dracót.
– Árulj el nekem valamit, Chris! Honnan tudsz te arról, hogy mi van Potter és én köztem? Hisz nem láttál még vele kötözködni. Idén még nem estünk egymásnak.
– Most mondjam, hogy meg vannak a forrásaim?
– Most komolyan! – kérte Malfoy.
– Na, jó. Dumbledore is tett megjegyzést, hogy a közeledben belekeveredhetek ilyesmibe, és figyelmeztetett a szabályokra. Valamint a te megjegyzésed is kissé – nyomta meg a szót – árulkodó volt. Elég volt egyszer kiejtened a szádon, hogy Potter, máris tudtam, hogy nem jó barát.

– Hát, az sose lesz.
– Sajnálod? – kérdezte Chris, és séta közben a másik arcát figyelte.
– Hagyjuk ezt! – legyintett Malfoy.
– Miért? Még kiderül, hogy nem osztod apád véleményét róla? – kérdezte halkan, és a srác felé hajolva. Draco megkövülten állt meg, és meredt rá. – Nyugi! Ez nem a megfelelő hely se vitára, se a téma megbeszélésére.
– Te… Merlinre, ha te ezt így látod, akkor más is észreveszi, de akkor…

– Nyugi! – húzódott közelebb hozzá Chris. – Bennem is csak most merült fel először a gyanú – hazudta –, azok után, amikről az előbb beszéltünk. És, mint mondtam, nem ez az alkalmas hely erre – mondta komolyan.
– Blaise ki fog nyírni – morogta a szőke kissé zsibbadt aggyal, mikor tovább indultak.
– Draco, azt hiszem, túlságosan meg vagy zavarodva, úgyhogy jobb lesz, ha inkább nem szólalsz meg, mielőtt többet árulsz el, mint szeretnél. Mert ha eddig nem is haragudott volna Blaise, az iménti kijelentésed után több eséllyel futhat neki.
– Merlin! – nyögött fel, és kezeibe temette arcát.

– Mondtam! Inkább maradj csendben, kicsi sárkány – mosolygott rá kedvesen.
– Kérlek, ezt… – Könyörgő szemekkel nézett Chrisre.
– Higgadj már le! Nyugi! Megyünk, eszünk, bemegyünk szépen a következő órákra, aztán később beszélünk. Rendben? Már ha akarod, mert én nem erőltetek semmit.
– Rendben – mormogta a padlónak Draco.
– Akkor szedje a lábát, Mr. Malfoy, mert nem sok időnk van már enni – vigyorgott.
Az ebéd már jobb hangulatban telt. A következő órák is hamar elszaladtak.

Este a klubhelyiség kandallója előtt ülve kellemesen elbeszélgettek, mígnem Malfoy Westonnak szegezte az ujját.
– Jut eszembe! Te tartozol egy beszélgetéssel – szólt közbe Draco. – Blaise, te és én.
– Rendben. Mikor, hol? – érdeklődött Zambini.
– Chris? – nézett kérdőn a srácra Malfoy.
– Nekem mindegy – vonta meg a kérdezett a vállát.
– Akkor most. És… Nott, nem baj, ha kicsit bezárkózunk a szobánkba?
– Dehogy. Menjetek csak – válaszolt amaz, miközben fel se nézett rájuk az éppen olvasott könyvből.

A három srác minden további nélkül ment a szobájukba. Draco egyből zárbűbájt és hangszigetelést küldött az ajtóra és a szobára. Blaise kíváncsian nézte az ügyködő szőkét, miközben ő Chris mellé ült annak ágyára. Draco végül leült velük szemben a sajátjára.

– Mi ez a hadi állapot? – kérdezte mosolyogva Blaise, de Draco komoly arcától lehervadt róla is. – Mi történt?
– Chris? – kérdezte Draco, remélve, hogy a másik majd belekezd, mert ő képtelen volt rá.
– Na, jó – sóhajtott fel a srác. – Mit szeretnél tudni?
– A nézeteidet.

– Vagyis, hogy Voldemort támogatója, követője, szolgája, vagy ki tudja, mije vagyok?
– Ezek szerint, nem vagy – sóhajtott fel Draco – Különben nem mondanád ki a nevét.
– Srácok, mi folyik itt? – kérdezte már aggódva Blaise, a két másik közt kapkodva tekintetét.
– Draco véletlenül lebukott előttem, miszerint inkább a világos oldal felé húz. És az is kiderült, hogy az elszólása miatt te haragudni fogsz rá, amiből következik, hogy te is vele értesz egyet. És most épp azt szándékozott tisztázni, hogy én hova tartozok.
– Draco, te felelőtlen barom, mégis…
– Nyugi, Blaise! Semmi baj, más nem tud róla – csitította Chris a srác alkarját megfogva. – És nem fogom reklámozni, ezt garantálom. Én se ahhoz a féreghez húzok, szóval megnyugodhattok.
– Ez tényleg jó, de Draco akkor is felelőtlen volt. Mégis mit műveltél, hogy…
Nem tudta folytatni, mert Chris egyik kezével átkarolta a vállait, míg a másikat a szájára tapasztotta. Így beszélt halkan, de érthetően a füle mellett. Draco persze attól még hallotta.
– Draco nagyon is tudja, hogy mit tett, és azzal, hogy ordítasz, nem változik a múlt. Tanul a hibájából, és te is. Vigyáznotok kell, hogy kinek mit mondotok.
– Ne haragudj, Blaise!

Blaise valamit mondani akart, de Chris még fogta a száját. Csak egy kicsit engedte el.

– Mindkettőnket kinyírnak a szüleink, ha ez kiderül, és az a jó eset, ha szüleink. Mert ha… – Chris újra befogta a száját.
– Szerintem, ezzel is tisztában van Draco.
– Mhpf ngd mlll?
– Bocs, de hogy is mondtad? – kérdezte mosolyogva.
– Chris, te otthon, Amerikában mennyire követted az itteni eseményeket? – érdeklődött Draco, mire Blaise megköszönte, hogy Chris elengedte, habár az a kar a vállain igazán jó volt.
– Eléggé.

Még beszélgettek egy kicsit, majd Draco tekintete a szoba részleteit kezdte pásztázni, és megakadt, mikor Chris ládájához ért.
– Te, mi van abban a ládában? Nem elég, hogy vasból van, de nem is láttam, hogy kinyitottad volna, mióta itt vagyunk.
– Hm. Mert nem is nyitottam még ki – somolygott Chris.
– De mi van benne? – kérdezte Malfoy.
– Kis kíváncsi. Egyelőre nem mondom meg.
– Miért? Mit titkolsz? – Játékosan fenyegetve mutatott a barna hajú felé. – Valld csak be szépen!
– Azt éppúgy ki kell érdemelni, mint azt, hogy elolvashasd azt a könyvem, amiről beszéltünk.
– Ugye, nem valami szörnyecskét rejtegetsz?
– Hm. Nem. Az épp nincs benne – közölte némi utaló hanglejtéssel.
– A vonaton még azt mondtad, anélkül nem mész sehova. Mi a fene van benne?
– Egyszer majd megtudod – vigyorgott végül az újonc.

Hamar lefekvésre került a sor, és Chris örült, hogy most elég hamar el tudott aludni. Ám hajnalban valami felébresztette, és a következő pillanatban már pálcával a kezében ült az ágyán. Azonban a szobában csak egy zavaró tényező volt. Blaise nyöszörgése. Szemöldökét felhúzva nézett az ágy felé, majd mikor a hangok folytatódtak, eltette a pálcáját, felkelt, és Zambini mellé ment...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés