Augusztus első napján furcsán felbolydultnak tűnt a Grimmauld téri főhadiszállás. Piton, aki kissé álmosan vette célba a konyhát, hogy szokásos reggeli kávéját megigya, arra lett figyelmes, hogy jó pár olyan rendtag is jelen van, akik nem is a házban laknak. Kíváncsian lépett az ebédlőbe, ahol a mosolygó Mrs Weasley egyből öntött neki kávét, majd tovább is sietett. Leült szokásos helyére, és figyelt. Látszólag mindenki izgatott volt, mégis úgy tűnt, nem ő az egyetlen, aki türelmetlen, és kíváncsi. Végül beadta a derekát, és a közelében ülő Tonksnak feltette a kérdését.

– Mi történt, hogy mindenki megbolondulni látszik?

Az épp szőke hajú Tonks szinte fülig érő szájjal fordult felé, és még a férfi undorodó arca sem tántorította vissza.

– Dumbledore ma hajnalban jött, és nem is egyedül, hanem egy sráccal, és bezárkóztak a könyvtárba. Azóta ott vannak. Egyedül Sirius és én láttuk őket.
– És mi ebben az érdekes?
– A srác valami elképesztő kisugárzással bír. Simán kinézném belőle, hogy valami herceg, de az biztos, hogy aranyvérű.
– És még mindig nem tudom, miért van a hajcihő – morogta a férfi.
– Dumbledore csak annyit mondott, hogy csatlakozni fog a Rendhez, és Sirius és én is úgy vettük észre, hogy idejét se tudjuk, mikor láttuk őt ilyen… boldognak.
– De ki ez a srác?
– Fiatal, talán 18 lehet, nem tudom. Nem mutatta be, csak megkért minket, hogy ne zavarjuk őket.
– És ettől miért kell izgatottnak lenni?

Tonks, úgy tűnt, feladja, és legyintve felállt, majd a konyhába ment. Piton pedig elgondolkodva nézte a többieket. Épp felállt, és megitta a kávéja utolsó cseppjét is, mikor az igazgató belépett, mellette a valóban impozáns fiatallal. Pár pillanatig mindenki néma csendben nézte őt, és az idős mágus még arrébb is lépett. A fiú is végignézett mindenkin, és látva az őt méregetőket, egy halvány mosoly kíséretében picit elpirult.

Piton világ életében a nőkhöz vonzódott, de azt meg kellett állapítania, hogy a srác rendkívül szerencsés, ami a külsőjét illeti. Vagy száznyolcvan centiméter magas, nem kigyúrt, de láthatóan izmos, és sportos. Hosszú, barna haja egyenes volt, és szabadon keretezte napbarnított arcát. Egészen a mellkasáig ért, és még messziről is látszott, hogy nagyon is karban van tartva. Szeme is barnának tűnt, és Piton meg mert volna esküdni, hogy némi aranyszínű beütése van. Telt ajkain még ott játszott az apró mosoly, és ettől a szája sarkában apró gödröcske formálódott. Fekete bőrnadrágot és -dzsekit viselt, ami nagyon vagány kinézetet adott neki, ám cseppet sem varázslóviselet volt. Mind arra kapták fel a fejüket, hogy Tonks elejtett egy bögrét, és felsikkant.

– Merlinre! Sajnálom!

A srác kedvesen elmosolyodott, majd egy pillantást vetett az igazgatóra.

– Nos, kedves barátaim, bemutatom nektek Chris Westont. Immáron újdonsült tagja a Rendnek. Amerikából érkezett, és tudom, hogy sok kérdésetek lenne, de talán üljünk le reggelizni.

Mindenki igyekezett hamar megtalálni a helyét, már csak azért is, mert nem akartak lemaradni semmi információról. Néhányan neki is álltak enni, míg Dumbledore intett a srácnak is, hogy tartson velük, de az csak egy kézemeléssel jelezte, hogy köszöni, de nem.

– Gondolom, felmerül a kérdés, hogy hogy kerül ide, miért lett Rend-tag, és miért bízhatunk benne. Chris szülei is varázslók, de muglik közt nőtt fel, Los Angelesben. Szülei régről ismerőseim, és mindig is minket támogattak, és fiukat is ilyen módon tanították, és taníttatták. Eddig magántanuló volt, és nem járt iskolába, ám most elsődleges feladata az lesz, hogy belép a Roxfortba, mint hetedéves diák. Hozzáteszem, nem tanulni jön, mivel tudása jóval túltesz az iskolában tanítottakon. Egy korábbi halálfaló-támadáskor Amerikában szembeszállt velük, mikor a barátait támadták, akik muglik, így még erősebb lett benne az elhatározás, hogy segítse a jó oldalt, és aktívabban kíván részt venni a harcban. Eddig három alkalommal bíztam meg feladatokkal, és mindegyik alkalommal lenyűgözött. És mielőtt kérditek, bizalom ügyben azt mondhatom, hogy kihallgattam Veritaserummal is, és Megszeghetetlen Esküt is tett nekem. Ezekhez ő is ragaszkodott, nem csak én.

– A karját megnézte? – hallatszott Mordon hangja.

Mielőtt azonban az igazgató megszólalt volna, a srác felállt, és levette a kabátját, majd a szék támlájára terítette. Az alatta lévő fehér ing ujját pedig feltűrte a bal kezén, majd a jobbon is. A balnál mindenki elégedetten rá, és szemrehányóan Mordonra pillantott. Míg a jobbnál meglepődtek, mikor egy ezüstrózsa került elő. Nem sima tetoválás volt, ezt látták, mert az ezüstös csillogás egyértelművé tette.

– Az mi? – szólt ismét Mordon.
– A családom címere. Minden Weston karján ott van ez a rózsa – hallották a srác hangját, ami határozott volt, mégis lágy.

Piton a srác szemét nézte, ahogy az leült. Összehúzta a szemöldökét, mikor hirtelen eszébe jutott valami, ám nem kérdezett rá ennyi ember előtt.

– Nem kérsz valamit enni, kedvesem? – érdeklődött Mrs Weasley csilingelő hangon.
– Nem, köszönöm!
– Chris, mint mondtam, belép az iskolába, mégpedig… nos, minden bizonnyal mardekáros lesz.
– Mitől olyan biztos benne? – kérdezte Sirius.
– Hidd el, látom.
– Hány éves? – szólt közbe Piton.
– Valóban, ez egy jó kérdés. Tizennyolc, de azt hiszem, megengedhetjük magunknak, hogy némi kifogással felvegyük, mondván, szeretne levizsgázni, és ahhoz kell, hogy legalább egy évig iskolába járjon.

– Gondolom az se véletlen, hogy az én házamba kerül majd.
– Természetesen nem.
– Értem, tehát kémkedni fog köztük.
– Igen. Mindeközben, azt hiszem, időről-időre el fogom őt rabolni az iskolából egy-egy küldetés miatt. Remélhetőleg tanítási időn kívül.
– Albus, van hol laknia addig? – kérdezte Minerva.
– Iskolakezdésig itt marad.

Még jó pár kérdés elhangzott reggeli alatt, majd az igazgató felállt, és vele együtt a srác is.

– Perselus, Sirius, Minerva! Kérlek titeket, gyertek velem egy kicsit!

Mindhárom ember követte az igazgatót és a srácot a könyvtárba. Ott bezárkóztak, és jó pár hangszigetelő bűbáj is felkerült. Sirius és McGalagony egyből leültek egy kanapéra.

– Ennyire be kell zárkózni? – kérdezte Sirius. – Mit titkolsz?
– Nos… Elsősorban nem is én, hanem ő – mutatott a sejtelmesen mosolygó fiatalra.
– Ezek szerint jól sejtettem, hogy nem mondtál el mindent – mondta Piton, majd leült az egyik fotelbe. – Többek közt ezért is akartam veled beszélni reggeli után. Különösképp egy bizonyos jóslat miatt.
– Tudom, tudom, megbeszéljük azt is. De előbb… – fordult a srác felé –, fedd fel magad!

Chris sóhajtott, az igazgatóra nézett, majd ledobta kabátját az egyik közeli székre. A következő pillanatban már csukott szemmel koncentrált, és lassan egész teste változásnak indult.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.