Draco Malfoy elhúzott szájjal és karba tett kézzel nézett az előtte álló griffendélesre. Nem volt oda az efféle női logikáért. Jelen pillanatban leginkább azért, mert hála a jelenleg épp nem is kócos boszorkánynak, egy terv része lett. Ő. Végül mély levegőt vett.

– Csak hogy tisztázzuk. Nem kéne csókolóznunk, meg ilyesmi, csak mások előtt úgy teszünk, mintha egyre inkább érdeklődnénk egymás iránt. Mindezt azért, hogy a te, ki tudja, milyen hódolód, békén hagyjon. Merthogy talán, ismétlem, talán nem fog zargatni, ha mással lát. – Hermione sóhajtva bólintott. – Nem akarod inkább valami másra elhasználni a tartozásom? – fanyalgott a srác.
– Kérlek, Draco! – nézett könyörgő szemekkel Granger.
– Nekem nem gond, mert pusztán barátkozunk, és ezzel nincs bajom, de a te hódolód nem biztos, hogy beveszi ezt az egészet.
– Nem mondhatok el mindent, de szerintem elérem, amit akarok.

– Azaz, hogy szálljon le rólad? Te, figyelj, ne álljak oda elé inkább, és vágjam orrba kezdésként? Bár, abban te is jó vagy – emlékezett vissza egy bizonyos esetre. – De megveretem, ha kell. – Hermione minden szándéka ellenére felnevetett, ahogy elképzelte a jelenetet.
– Azt nem lehet – mondta végül.
– Nézd, ha ezt szeretnéd, én megteszem, tényleg. Tulajdonképp… Év eleje óta szerettem volna beszélni veled. Hármótok közül te vagy az ész, és még ha a barátaid el is fogadták, hogy mellettetek állok, nem akarnak közelebbi ismeretséget. Megértem. És köszönöm, hogy te így állsz hozzám. És a tervednek köszönhetően, talán tényleg összebarátkozunk.

Hermione halvány mosollyal nézte a srácot, aki nem igazán nézett rá, és láthatóan zavarban volt kicsit.
– Malfoy, még a végén tényleg elhiszem, hogy értelmes vagy.
– Miért nem mondod meg ki az? – terelte gyorsan a témát a fiú. – Weasley?
– Ron? Nem! És ne beszéljünk erről többet, jó? A falnak is füle van – Belegondolt, hogy ha a férfi láthatatlanul kihallgatja őket, bukik a terv.
– Na, jó. Azt hiszem, ideje mennünk, mert Piton nem fog kímélni. Tényleg, vele akkor rendben leszel?
– Igen. – Olyan határozottan mondta, hogy abból még erőt is tudott meríteni magának.

Piton aznap reggel elégedetten ébredt. Jó kedve volt, bár ebből semmi nem látszódott az arcán. Mindössze abból lehetett volna ezt leszűrni, hogy könnyedén kelt fel és kezdett neki reggeli készülődésének. Előző este még ránézett egyszer a lányra, és látta, hogy alszik, így nem aggódott érte. Az viszont kellemes meglepetés volt számára a nagyteremben, a tanári asztal felé közelítve, hogy az arca, már amennyire oldalról meg tudta állapítani a mozdulatlanná dermedt boszorkányról, szép volt, és hibátlan. Nem látta rajta nyomát karikáknak, vagy táskáknak. Mikor picit közelebb ért, a haját figyelte, hogy ezúttal csinosan és praktikusan össze van fogva. Ezzel azonban szabaddá tette a nyakát, ami számára kívánatosabb volt akármilyen reggelinél.

Épp csak leült a helyére, mikor Granger távozott. Apró, gúnyos mosoly mellett töltött magának teát. A nagyteremből ugyan menekül, de hamarosan kénytelen lesz közvetlenül előtte ülni. Hacsak el nem lógja az óráját… Akkor viszont rásózhat némi büntetést, természetesen, az ő felügyelete alatt. Hirtelen nem is tudta, melyik verzió lenne jobb. Ha megjelenne az óráján, vagy ha nem. Nyugodtan elfogyasztott pár pirítóst, majd leöblítette, és órakezdésig visszavonult az irodájába. Útban a pince felé látta a griffendéles trió két tagját, akik eléggé zavart ábrázatot vágtak, de Hermione nem volt velük. Irodájában még tett-vett egy kicsit, majd elérkezett az idő megszokott bevonulójához.

Abban a pillanatban, mikor belépett a tanterembe, s becsapta maga mögött az ajtót, meglátta a lányt, aki neki háttal ült, mereven előre nézve. Asztalához érve az osztály felé fordult, és pár szóban kiadta a feladatot, mit olvassanak el, aztán leült, és néhány pergament húzott maga elé. Ám, hála év eleji okos húzásának, pontosan láthatta, ahogy kedvenc diákja nekiáll a feladatnak, ügyelve, hogy még véletlenül se pillantson rá. Fél órával később felállt, és az aznapra szánt recept egy intésére megjelent a táblán. Mindenki a szekrényekhez ment a hozzávalókért. Piton figyelmét azonban valami nagyon is felkeltette. Mikor Draco, Hermione mellé lépve vett el valamit, egymásra néztek, és keresztfia rámosolygott a lányra. Nem gúnyosan vagy gonoszan, hanem kedvesen. Jó, tudta, hogy kibékültek, de ez meglepte.

Mindenki nekilátott a bájitalfőzésnek, ő viszont nem csak a munkákra figyelt, hanem az ifjú Malfoyt is szemmel tartotta. És nem hiába, mert óra végéig összesen háromszor vette észre, hogy a fiú Grangerre néz. Mintha azt lesné, nincs-e valami baja. Nem, nyilván nem aggódást látott a szemében. Hermione, mivel háttal volt, nem látta mindezt, hanem csak komoran és erősen koncentrálva dolgozott. Néhány kör után, amit a diákok közt tett, természetesen itt-ott pontokat levonva, végül leült a helyére, és az előtte serénykedő lányt nézte.

Hermione pontosan tudta, hogy professzora nézi, de nem akart felpillantani, mert félt, hogy elveszíti maradék nyugalmát is. Egy hangos csörömpölésre felkapta a fejét, és hátrafordult a hang irányába. Ron vert le valamit, mire Piton régi, megszokott stílusában hordta le, és vont le tőle pontokat. Nem tehetett róla, de visszafordulva fogadalmával ellentétben mégis ránézett a tanárára. Azonnal megbánta. A fekete szemek ugyanis az ő szemébe mélyedtek, és egy apró szájrándulás kíséretében egy kérdő szemöldökemelést látott. Elkapta a tekintetét, és igyekezett tovább dolgozni, ám egy perc sem telt el, és egy gyenge, ismerős érzésre lett figyelmes. Megtorpant a kezében a mozsárral. Felnézett, de mesterénél nem volt pálca. A rá szegeződő tekintet viszont egyértelművé tette, hogy miről is van szó. Igaz, csak finoman, de érezte a férfi bűbájának hatását.

Piton elégedetten könyvelte el Granger reakcióit. Igaz, jobban örült volna, ha elfehéredés helyett elpirul, de a gyenge varázslat ellenére is pontosan tudta, hogy ő műveli ezt vele. Hirtelen eszébe jutott valami. Pavlov kutyája. Régen olvasott róla. Mi van, ha hasonló módon „kezeli” Hermionét? Mikor ő a közelébe kerül, beveti a bűbájt, még ha csak enyhén is. Vajon egy idő után akkor is felizgulna, ha nem használná? Megszűntette a varázslatot, és óra végéig gondolataiba merülve, gépiesen figyelte a csoportot. Mikor elé kerültek a fiolák, és kicsengettek, a gyorsan pakoló lányra nézett. Halkan szólt hozzá, tudva, meg fogja hallani.

– Ne felejtsd el a mai különórát.

Az, ahogy a griffendéles megremegett, és most se nézve rá, bólintott, elég volt neki. Ám az ez után történtek furcsa érzéssel töltötték el, és leginkább a düh volt ismerős az egészből. Draco ugyanis bevárta Hermionét az ajtó előtt, és nem csak előreengedte, de kezét a hátára téve terelte ki. Mindezt mosolyogva. Azonnal az irodájába sietett, ahol az ajtajának támaszkodva hunyta le a szemét. Koncentrált, és már láthatta is tanoncát, ahogy keresztfia mellett sétálva megy fel a csarnokig. Ott a két griffendéles jóbarát bevárta őt, míg Malfoy köszönt nekik és egy mosollyal búcsút intett a lánynak is, majd a következő órájára sietett.

– Hermione… öhm… – kezdett beszélni Harry. – Mondd, miről maradtunk le?
– Miatta csípted így ki magad? – Ron nem akart finomkodni. Arca viszont könyörgő volt, remélve, nincs igazuk. – Mi van köztetek?
– Merlinre, fiúk! Draco csak… tegnap este összefutottam vele. Szó szerint. Felsegített, majd elkísért a szobámba, és ma reggel is beszélgettünk kicsit. Ennyi.

Piton cseppet sem örült annak, amit hallott, de a lány hadarása kicsit gyanús volt neki. Hazugságot szimatolt. Draco bepróbálkozna nála? Na, azt már nem! Nem fogja hagyni! De… Ő egy Malfoy, és még ha át is állt, miért kezdene ki épp Grangerrel? Talán tényleg csak normalizálódott a viszonyuk a sok ellenségeskedés után. Eltökélte, hogy utánajár majd a dolognak, azonban órát kellett tartania, így nem foglalkozhatott tovább az üggyel.

Hermione egész jól érezte magát délig. Mikor elindult egyedül ebédelni, eszébe jutott, hogy valószínűleg ott megint összefut majd a tanárával. Neki az is épp elég lesz, hogy látni fogja, vagy, hogy tudja, ott lesz vele egy helységben. Nem mert belegondolni, mit fog csinálni délután, mikor a férfihez kell mennie, hogy különóra címszó alatt megint kettesben maradjon vele. Az egyik lépcsőn haladva lefelé megpillantotta Malfoyt, aki szintén ránézett, majd megállt, és bevárta.

– Helló! Ebédelni mész? – kérdezte a srác.
– Igen. Te is? – lépett a mardekáros elé Hermione.
– Aha. Menjünk együtt? – célzott a tervre, hogy így legalább mindenki láthatja, hogy együtt érkeznek.
– Az jó lenne.

Csendben indultak el, de hamarosan már egy leckével kapcsolatos kérdést beszéltek meg. Mire a nagyterembe értek, Hermione kicsit lenyugodott. Belépve összenéztek.
– Találkozunk később a könyvtárban – mondta a fiú, majd intett, és a helyére ment.

Piton szájában megállt a falat, mikor meglátta a párost. Számon fogja kérni a lányt, döntötte el, majd ebédje maradékát hamar eltűntette, és elhagyta a nagytermet. Mikor Hermione a délutáni órájára sietett, az egyik folyosón bevárta őt. Szerencséjére, nem járt arra épp más, így minden feltűnés nélkül be tudta húzni egy üres tanterembe. Diákja sűrűn kapkodta a levegőt, és próbált tiltakozni, de persze hiába. Pár pillanat alatt a falnak préselve találta magát, és egy igen dühös szempár meredt rá.

– Mi van köztetek, mi? Válaszolj! – követelte egyből a tanár, és természetesnek vette, hogy a másik is tudja, kiről beszél.
– Engedjen el! – nyögte a lány, miközben próbált szabadulni, de Piton végül mindkét kezét a feje magasságában a falhoz fogta.
– Kérdeztem valamit!
– Nem tudom, miről beszél!
– Egy frászt nem! Draco Malfoy. Rémlik? Mi van köztetek? – ismételte meg a kérdést.

– Mi… Mi köze hozzá?! – A bátornak szánt kérdés kicsit remegősre sikerült, így elvesztette határozott mivoltát.
– Ne húzz fel, Hermione! Válaszolj, amíg szépen kérdezem!
– Szépen, hah! – háborgott a lány, és közben hiába próbálkozott, akárhogy is mozgott, a férfi kezei és egész, nekifeszülő teste nem hagyta szabadulni.
– Jobban jársz, ha nyugton maradsz, mert ezzel egyelőre csak felizgatsz. – Hatásos volt. A griffendéles mozdulatlan lett. – Jó. És most válaszolj. Mi van köztetek? Mit akarsz tőle? És ő mit akar tőled?

– Csak nem féltékeny, mester? – Az utolsó szót gúnyosan megnyomta, miközben szemei provokáló fénnyel csillogtak. Piton csak egy másodpercre torpant meg, hogy rájöjjön, ő valójában tényleg féltékeny. Nem akarja, hogy bárki más is a lány kegyeire pályázzon.
– Hm. – Gúnyos mosolyát látva Granger kicsit vesztett magabiztosságából. Nyugodt hangja pedig a vihar előtti csendet juttatta a lány eszébe. – Tudod, ez nem is rossz. „Mester.” El is várhatnám, hogy így hívj. Sőt, kötelezhetnélek is rá. De arra is, hogy Perselusnak hívj, és tegezz. Ez utóbbi tetszetősebb. Ezt később megbeszéljük. De! – Egyetlen szó, az is suttogva, mégis rossz előjel. Főképp, hogy a férfi még közelebb hajolt diákja füléhez, hogy ott folytassa. – Az enyém vagy, szépségem, ezt jegyezd meg! Nem engedem, hogy másé legyél.

Hermione beleremegett a szavakba, a hangsúlyba, és abba, hogy professzora egyértelműen a tulajdonának tekinti.
– Nem szabhatja meg, hogy kivel barátkozzak! – Vékony kis hangja semmi erőt nem hordozott, de folytatta. – Azt se, hogy ki… – Nem fejezhette be, mert egy követelőző száj megcsókolta. Oldalra fordította a fejét, így szabadulva.
– De megmondom – közölte a tanár. – Ne provokálj, Hermione! Kellesz nekem, te is jól tudod. Nem hagyom, hogy másé legyél. Világos voltam? – követelt választ erősebb hangon.

Hermione csak bólintott egy picit.
– Engedjen el! Órára kell mennem – próbálkozott halkan.
– Még időben vagy. Szóval? Ki vele, mi van közted és Draco közt? – Picit megsimogatta orra hegyével a lány arcát.
– Csak… úgy döntöttünk, hogy kicsit megismerkedünk.
– Ismerkedtek. Értem. ÚGY, MINT MI? – ordított a kérdés erejéig, majd mély levegőt vett, és halkabban folytatta. – Nos, én ismerem Dracót. Lányokkal nem szokott érdek nélkül kapcsolatot teremteni. Merem ajánlani, hogy ha próbálkozik nálad, minden kétséget kizáróan lehűtöd a kedélyeit. Különben én lépek közbe. Értve vagyok?

– Igen. – A boszorkány mindkét szemében könny csillogott, de sikeresen visszatartotta őket.
– Jó válasz – súgta neki, aztán útnak indította kedvenccé avanzsált bűbáját, mire Hermione meglepetten nyögött fel. Piton tökéletesen hozzáfért a csinos kis nyakhoz, és néhány apró puszit adott a lágy bőrre. A kis boszorkány érezte, hogy a csuklóját szorító ujjak miatt egyre inkább lüktetett a keze, ám a testét elárasztó kéj hatásosan elvonta a figyelmét.
– Engedjen el! – kérte, és meglepetésére a férfi megszűntette a bűbájt, és egy lépést hátrált, elengedve őt.
– Menj! Délután várlak. Ne késs!

Hermione csuklóit dörzsölgetve menekült, még a terem környékéről is. Habár a vágyát ismét felkeltette a bűbáj, most hamar lecsillapodott, köszönhetően a fájdalomnak. Szörnyen fájtak a csuklói, és mikor megnézte őket, összetéveszthetetlen nyomok mutatták, mi is történt vele. Ha nem tudott volna megbűvölni egy pennát, hogy írjon helyette, zúzódásainak hála, semmi jegyzete nem lett volna. Dühös volt, kétségbeesett és a sírógörcs szélén állt, mikor az utolsó órájáról kicsöngettek. Egy mosdóba menekült be, majd arcát megmosva, és csuklóira hideg vizet engedve picit lehiggadt. Döntött. Fogalma sem volt, hogy mit, és hogyan fog tenni, avagy mondani, de elszántan indult el az igazgató irodája felé. A kőszörny felé lépdelve Remus hangja állította meg.

– Az igazgató úrhoz tartasz? – kérdezte kedvesen a vérfarkas.
– Igen.
– Valami gond van?
– Öhm. Szeretnék beszélni vele. – Bizonytalan pillantását látva tudta, egyértelmű, hogy gond van.
– Gyere, én is hozzá igyekszem, de én, csak ezeket akarom beadni neki – mutatott fel néhány pergament.

Néhány perccel később már idegesen ácsorgott az igazgató előtt, miután Remus magukra hagyta őket. Dumbledore hellyel kínálta, de ő nemet intett a fejével. Ideges volt és ez látszott rajta. A kérdésre, miszerint „Miben segíthetek, Miss Granger?”, nem érkezett válasz. Végül észre sem véve, hogy mit csinál, fel-alá kezdett sétálni a régmúlt idők igazgatóinak portréi előtt.

Perselus Piton pedig lélegzetét visszafojtva ült saját kanapéján, csukott szemmel, miközben láthatatlan énje a kőszörnyre bámult. Egészen biztos volt benne, hogy az igazgató megtudná, ha bemenne, így nem tehetett mást, mint visszavonult. Várt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés