Hermione testét hirtelen és töményen árasztotta el a kéj. A hasából indult ki, és egy villám sebességével száguldott végig benne. És nem múlt el. Hosszú-hosszú pillanatokig megszűnt számára minden más. Még a lélegzetét is visszafogta. Az érzés, ami benne tombolt, túlságosan jó volt, hát miért is ellenkezett volna? Nem mintha tudta volna, hogy hogyan kellene. Piton tartotta őt, mert különben már összerogyott volna. Ő pedig fejét a férfi vállára ejtve, lehunyt szempillákkal, a kezdeti levegőmegvonás után egyre sűrűbben lélegezve élvezett. Az érzés lassan robbanásponthoz közeledett, ám, amilyen gyorsan kezdődött minden, olyan gyorsan vége szakadt, és ő ott maradt gyengén és kielégítetlenül… professzora ölelésében.

– Nos? Hogy tetszik? – búgta a lány fülébe a tanár. – Tudod, mi a jó ebben a bűbájban? Lehet gyengébben és intenzívebben is alkalmazni. Most egy erősebb verziót élvezhettél… nos, szó szerint. Pontosan tudom, hogy szeretted volna, ha folytatom még egy kicsit, és nem zavart volna, hogy a karjaimban ér az orgazmus. Délután szintén ez történt. És bár tudom, hogy nem fogod elfelejteni ezt a napot, főleg a hálószobámban történteket, ezzel az apró, de remek kis igével időről-időre emlékeztetni foglak rá.

Hermione, aki eddig légzését rendezte, próbált megállni a lábán, ami nehéz volt, mert a vágy, hogy a csúcsra jusson, egész mást akart tőle. Arra semmiképp se látott esélyt, hogy valami értelmeset mondjon, és bár benne volt a korábbi dühe is, és a férfi mostani húzása is csak fokozta az érzést, képtelen volt összeszedni magát. Piton végül szembefordította magával, a pulthoz szorította, és így csak az ő karjaiba tudott kapaszkodni.

– Ha szeretnéd, hogy kielégítselek, csak szólnod kell. És ez nem csak mostanra szól. A jövőben bármikor fordulhatsz hozzám ilyen kéréssel. Egy szavadba kerül. Sőt! Jelzésként azt is elfogadom, ha egyszerűen csak hozzám lépsz és megcsókolsz. Ígérem, nem fogok nemet mondani.
– Rohadt szemét! – szűrte a fogai közt Hermione, ám Piton abban a pillanatban újra kimondta rá a bűbájt.
– Mmm… látod, ez most a gyenge változat – súgta a lánynak, miközben annak kezei erősebben szorították felkarját. – Lásd be, hogy jobb dolgod lehet, ha nem ellenkezel.
– Kérem! – nyöszörögte a lány, még mindig a kéjek közé kényszerítve.

– Mire kérsz? Hogy ne hagyjam abba? Hogy pálca nélkül folytassam? Hogy épp úgy öleljelek, mint délután? Hogy csókoljalak, simogassalak? Hogy a remegő, forró kis tested magam alá gyűrve, megadjam neked azt, amire vágysz? Mire kérsz? – Piton mindeközben a lány nyakához bújt, és mikor utolsó kérdése is elhangzott, gyengéden beleharapott a finom húsba, ezzel elérve egy újabb remegéshullámot a boszorkánál.

– Hagyja abba, kérem! – könyörgött Granger.
– Na, ez az, amit hiába kérsz. Persze, ha úgy érted, hogy vessek véget ennek az édes kínzásnak, megteszem, és eljuttatlak a csúcsra.
– Hagyjon békén! Hallja?! – Hermione megpróbálta eltolni magától a férfit, de a bűbáj hatása alatt képtelen volt elég erőt összeszedni. Nyöszörögve kapaszkodott, miközben teste a tanára testéhez simulva hullámzott.
– Kivárom, míg belátod, amit kell. Azok után, ami történt, nem hagyom, hogy csak úgy vége legyen mindennek. Szeretnél elmenni?
– Igen – nyögte a boszorkány, ám egyből rájött, mennyire kétértelmű is a helyzet, így próbálta javítani magát. – Nem! Úgy értem, el akarok… A szobámba… akarok… menni! – lihegte végül.

Piton véget vetett a bűbájnak, majd gúnyosan mosolyogva lépett hátrébb. Hermione, most, hogy a támasztéka odébbállt, kissé kétségbeesetten keresett kapaszkodót. A pult végül megtartotta, és ő hátat fordítva tanárának, rákönyökölt, és így hajolt rá, hogy kicsit lecsillapodjon.

– Igazán kívánatos póz. – A férfinak csak ennyit kellett mondania, és diákja máris kihúzta magát, és szembefordult vele. – Ha eltökélt szándékod, hogy még halogatod a helyes döntést, elmehetsz. Idd meg a bájitalt, és menj – intett az ajtó felé, majd kihívó tekintettel nézett a griffendélesre. – Hacsak nem maradsz velem vacsorára. Igazán szívesen látlak vendégül, és még van egy üveg abból a borból is…

A végére már tenyérbe mászóan vigyorgott, és szemeiből egyértelműen kiolvasható volt, hogy egyáltalán nem a vacsora lenne a lényeg. Hermione nem habozott. Felhajtotta a még langyos főzetet, majd, hátra sem nézve, kiviharzott a férfi felségterületéről. Piton csak egy győztes, ám gúnyos mosollyal nézett utána, majd becsukta ajtaját.

Granger futott, ám nem jutott messzire. A pincefolyosó első kanyarjában teljes erőből nekiment valakinek, ezzel sikeresen földre juttatva magukat. Feljajdult, ahogy beverte a térdét és a kezét, és mivel könnyei nekiindultak, amint kilépett professzora ajtaján, szipogását se tudta elrejteni. Szorosan összezárta szemeit, és csak érzékelte a másik halk morgását, majd ahogy az illető felkel mellőle. Próbálta összeszedni magát, mert nem akart más előtt ilyen állapotban mutatkozni, de nem járt sikerrel. Aztán egy meleg tenyér telepedett a vállára, majd egy másik a kezét fogta meg. A segítséggel felkelt, a falnak döntötte a hátát, majd elfogadva a zsebkendőt, megtörölte szemét, majd kifújta az orrát. Csak ekkor nézett fel, hogy a következő pillanatban teljes mértékben meglepődjön.

– Malfoy? – nézett kikerekedett szemekkel a szőkére.
– Jól vagy? – kérdezett az vissza, tudván, a másik biztos nem akar tőle megerősítést.
– Én… – Erre mit mondhatna? Az igazat nem tudja. Ebben biztos volt, hála az ostoba esküjének.
– Pitonnál voltál, igaz? – Hermione bólintott. – Hozta a formáját, és kegyetlen volt?
– Ne haragudj, de szeretnék a szobámba menni! – mondta, ám amint elindult, lábai összerogytak alatta. Draco viszont még idejében elkapta.
– Ha hagyod, segítek.

Hermione csak biccentett, és engedte, hogy a szőke mardekáros felkísérje őt. Mindvégig csendben haladtak, és szerencsére nem találkoztak össze senkivel. Malfoy egészen az ajtajáig kísérte, a griffendéles pedig minden titoktartás nélkül mondta ki a jelszavát. A fiú kicsit habozott, de végül bement vele, és az ágyára ültette. Zavartan nézett körbe, majd a láthatóan nem túl jó állapotban lévő boszorkányt figyelte.

– Granger, nem akarsz inkább a gyengélkedőre menni? Nem festesz valami jól. – Hermione csak megrázta a fejét. – Oké, te tudod. Várj! – kapott hirtelen a zsebéhez, majd elővett egy fiolát, és a lánynak nyújtotta, aki pislogás nélkül meredt a felé nyújtott főzetre. – Nyugtató, gondolom, felismered – gúnyolódott picit. – Ahogy elnézlek, rád fér. Na, gyerünk, idd meg! – noszogatta, mert a másik még mindig nem mozdult. – Nézd, nem mérgezlek meg, hidd el! Azt hittem, azok után, hogy mellettetek harcoltam a háborúban, nyilvánvaló, hogy nem akarok nektek ártani többé.

Látva, hogy a griffendéles nem mozdul, és nem is beszél, csak mered a nyugtatóra, elé guggolt, és óvatosan megfogta a másik kezeit. Kereste a szemkontaktust, és végül sikerült az elhomályosult szemekbe néznie.
– Mit tett veled, mi? Még sose láttalak ilyennek. Mondott valamit? Nyilván – válaszolta meg saját kérdését. – Mondj már valamit! – követelte, és ezzel legalább azt elérte, hogy a lány kicsit magához tért. De megrázta a fejét, jelezve, hogy nem fogja elmondani, mi a gondja. – Oké, ha nem, nem. Nem fogok erőszakoskodni, de ezt jobb, ha megiszod. Aztán aludd ki magad, mert ha holnap így mész órákra, Piton már reggel ki fog készíteni.

Mivel válasz nem érkezett, az éjjeliszekrényen hagyta a fiolát, majd még utoljára visszanézve elhagyta a szobát, és becsukta az ajtót. Hermione a nyugtatóra nézett.
Honnan van ennek nyugtatója? És miért hordja magánál? Biztos az a szemét csinálta, de akkor én meg nem iszom. Pedig jó lenne. Végül is… Malfoynak adta, de akárkinek is készült, biztos nem nekem, tehát ebben nem lehet semmi furfang.
A biztonság kedvéért azért egy elemzőcsíkkal megnézte, mi van a fiolában, majd mikor végigolvasta a listát, felhajtotta. Nem kellett sok, hogy a főzet hasson. Úgy, ahogy volt, ruhástul feküdt el az ágyában, majd hamarosan be is takarózott. Testében még ott csordogált a vágy, de a nyugtató hatására az is csillapodott, így hamarosan el tudott aludni.

Álmai viszont nem kímélték. Újra látta magát Piton karjaiban, az ágyában, alatta, felette, mellette. Forgolódva, hánykolódva töltötte az éjszakát, és már korán reggel felébredt. Beleizzadt a ruháiba, így első útja egyből a zuhany alá vezetett. Majdnem fél óráig folyatta magára a vizet, mire úgy érezte, már kellőképp rendben van. Megszárítkozott, majd belenézett a tükörbe. Nyúzott volt, kissé sápadt, s cseppet se látszott egészségesnek, és ezen sürgősen változtatnia kellett. Nem akarta, hogy barátai, vagy tanárai így lássák. Néhány bűbáj, némi smink, amit valahonnan a ládája aljáról kellett előkaparnia, és már nyoma sem volt az arcán semminek. Végső lépésként, ha már így rendbe szedte magát, gondolta haját is megformázza, így végül egy csinos kis kontyba fogta össze tincseit, ami hátul engedte csak a lokniknak, hogy lelógjanak.

Reggeli előtt még volt ideje, és úgy gondolta, hogy azt tanulással tölti, mivel hála annak a mocsok pasinak, a tegnapi napján egy percet sem foglalkozott a házijaival. Bár, hála általános szorgalmának, nem volt elmaradása. Egy bekezdés elolvasásánál tovább nem jutott. Gondolatai újból és újból az előző nap felé kanyarodtak. Az emlékek ismét kezdték felkavarni, és még időben cselekedni akart, mielőtt netán kiborul. El kellett terelnie a figyelmét, de úgy tűnt, erre egyedül képtelen. Pár perc alatt összeszedte a tanszereit, és átment a Griffendél klubhelyiségébe. Nem kellett sokat várnia, lassan felbukkantak diákok, és most még azokkal is szóba állt, akikkel máskor nem nagyon.

Pusztán fél óra kellett, hogy két barátja is feltűnjön, és ő örömmel rázta le Lavendert, aki arról kezdte faggatni, miért is néz ki olyan jól aznap reggel. Egy kényszermosoly közben kimentette magát, majd reggelizni indult Harryvel és Ronnal. Mindkét fiútól bezsebelt egy-egy dicsérő szót és egy fürkésző pillantást, mire ő halványan elpirult.

– De most komolyan, Hermione! Kinek akarsz tetszeni? – faggatta Potter, mire ő egy pillanat alatt elsápadt, arra gondolva, netán az is ilyenre gondol majd, akinek aztán végképp nem kéne.
– Senkinek, pusztán túl vacakul néztem ki reggel a tükörben, és úgy döntöttem, nem ijesztgetek senkit azzal, hogy zombi külsővel mászkálok – magyarázta nagy beleéléssel, és végül is nem hazudott.
– Na, jó. Akkor azt mondd meg, hol voltál tegnap egész nap. Mert hiába kerestünk.

– Bájitalokat főztem – vágta rá. – Piton professzor megkért, hogy segítsek neki a gyengélkedő készleteinek feltöltésében.
– És ráment az egész nap? – kérdezte Ron undorodó arccal. – Egész nap vele voltál és bájitalokat főztetek? Merlinre! Ha te ezt élvezed… – Muszáj élvezeteket emlegetni?
– Igen – mondta végül.
– Nem is láttunk se az ebédnél, se a vacsoránál.
– Vele… Vele ebédeltem. Vacsorázni viszont nem volt kedvem. És mivel fáradt voltam, lefeküdtem aludni. – Még jó, hogy el akarta terelni a gondolatait, erre épp a barátai juttatták eszébe a történteket.

Reggeli közben több téma is felmerült, ám, amint Hermione észrevette, hogy megérkezik Pitont, szinte kővé dermedt, kezében a poharával. Enni így se nagyon volt kedve, de ekkor már inni sem akart. Észre sem vette, hogy visszatartja a lélegzetét. Beletelt pár hosszú pillanatba, mire óvatosan letette a poharát. Kimentette magát, és elhagyta a nagytermet. A csarnokon már szinte keresztülfutott, és csak akkor állt meg, mikor a friss levegőre ért. Egy pillanatra becsukta a szemét, hogy mély lélegzetet vegyen, ám hatalmasat ugrott és sikított, mikor egy kéz a vállához ért. Megfordulva, megkönnyebbülten szorította megugrott szíve fölé a kezét.

– Merlinre, Granger! Mi a frász van veled?
– Megijesztettél – sóhajtotta. – Mit keresel itt, Malfoy?
– Láttam, ahogy kijöttél. És azt is, hogy fagytál le, mikor Piton megérkezett. Jól vagy?
– Igen, csak levegőre volt szükségem. És… Kösz a tegnapit. A segítséged és a bájitalt is. – Megengedett magának egy apró mosolyt.
– Rád fért. De most, úgy fest, kiheverted, bár az imént kissé még emlékeztettél a tegnap esti önmagadra. Most elmondod, mi történt? Mit művelt veled?

Hermione csak pár pillanatig hallgatott. A fejében pedig csak az dübörgött, hogy nem mondhatja el senkinek. De ha valakinek el is akarná, miért éppen ennek a szőkének tenné?
– Nem történt semmi, csak egész nap dolgoztunk, és kimerültem.
– Aha. Én meg szűz vagyok – húzta el a száját a mardekáros. – Ritka pocsékul hazudsz.
– Nézd, Malfoy…
– Oké, itt állj meg! – A griffendéles becsukta a száját, és némán meredt a másikra, aki aztán a kezét nyújtotta. – Draco.

A lány egy pillanatig értetlenül nézett a másikra, majd lassan a felkínált kézbe tette sajátját.
– Hermione. – Kezet ráztak.
– Mindjárt jobb. Nézd, már bocsánatot kértem tavaly, és azt mondtad, felejtsük el. A végső harcban történtek után is tartozom neked, szóval…
– Amiatt tényleg ne aggódj, Mal… Draco.
– Akkor tégy nekem egy szívességet, és ne hazudj, oké? Mondd, hogy titok, vagy nem kötöd az orromra, de felesleges hazugsággal próbálkoznod, mert rémesen csinálod.

Aznap reggel először, némiképp megkönnyebbülten sóhajtott fel Hermione, majd egy őszinte mosoly is megjelent az arcán.
– Ne haragudj!
– Szóval, nem mondod el, mit tett, hogy így kiakadtál? – emelte fel érdeklődve az egyik szemöldökét a szőke.
– Öhm… Nem fontos. Megbántott – fogalmazott finoman.
– És ebben mi az újdonság? Mintha nem ezt tette volna éveken át.
– Ez most más, de hagyjuk ezt, jó? Túlélem.

– Azt látom. Azért léptél le, amint megérkezett. Mit fogsz órán csinálni?
– Kibírom – győzködte inkább saját magát, mint a másikat.
– Nem akarok az ördög ügyvédje lenni, de ismerem őt, jobban, mint ti, és tudom, hogy még ha gúnyba és cinizmusba csomagolja is a mondandóját, ha belegondolsz kicsit. Rájössz, hogy valójában épp segít.
Hermione megrázta a fejét, ám abban a pillanatban nyílt az ajtó mellettük. Harry és Ron a küszöbön megtorpanva nézett rájuk.

– Ti… Ti meg… – kezdett dadogni Potter. – Seamus mondta, hogy kijöttél – mondta barátnőjének. – Nem akartunk zavarni – motyogta végül, és visszatuszkolta a még mindig tátogó Weasleyt a kastélyba.
Granger és Malfoy összenézett, és egyszerre tört ki belőlük a nevetés.
– Lesz mit kimagyaráznod nekik – kuncogta végül a szőke. A lány azonban hirtelen megmerevedett.
– Draco! Mit is mondtál a tartozásodról?
– Hát, hogy… – A fiú gyorsan kapcsolt. – Min töröd a fejed, eminens?

– Segítened kéne nekem valamiben.
Mardekáros ellen mardekáros kell.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés