Piton egy mély levegővel mászott ki az ágyából, hogy szembe állhasson Hermionével. Ám, amint a lány közelébe került, az hátrált két lépést.
– Ne jöjjön közelebb! És öltözzön fel!
– Hermione, nyugodj meg! – próbálta legkedvesebb hangját elővenni.
– Öltözzön fel! – visította Granger.
– Jó, jó, rendben – adta meg magát a tanár.

A professzor magára rángatta a nadrágját, majd felvette a köpenyét.
– Most már leteheted a kezed.
– Mit művelt velem? – kérdezte már csendesebben a lány, miközben arca könnyekben úszott. Összerogyott, és a takaróval maga körül a földre térdelt. – Hogy tehette ezt velem?
– Kérlek… – lépett közelebb óvatosan a férfi, de a griffendéles azonnal a falig hátrált.
– Maradjon ott! – nyögte elkeseredetten a boszorkány.

– Nézd… összeszedem a ruháid, ott a fürdőszoba, hozd rendbe magad, aztán megbeszéljük, jó?
Hermione csak egy aprót biccentett, mire Piton kiment a szobából, majd pár pillanattal később a lány ruháival tért vissza. Bevitte a fürdőbe, letette, majd visszasétált az ágyához. Granger pár szipogás után felkelt, takaróstul bement, és magára csapta az ajtót.
– Ebből mássz ki, Perselus – mondta magának a férfi csendesen.

Hermione a zuhany alá állt, és pár perc ázás után magához tért annyira, hogy gondolkozni kezdjen. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjön, valamilyen bájital, vagy varázslat hatása alatt állt. Egyből az ebédre gyanakodott. A férfi tett bele valamit, ez nyilvánvaló. Pedig végig ott volt, de akkor mikor? Vagy még korábban intézkedett, és a manók eleve úgy hozták? Nem tudhatta. Lefeküdt a tanárával. A mesterével. Elvesztette a szüzességét, az egy dolog, nem az zavarta. Nos, főképp, hogy csodálatos volt, és sokkal rosszabbra számított, de… Pitonnal szeretkezett! Nem is egyszer. És piszok jó volt. Ez tény. A hideg csempének dőlt, majd le is ült. Mit tegyen most? Mit kéne tennie?

A bájitaltanár már fél órája rendbe hozta magát, felöltözött, és a nappaliban járkált fel-alá, de Hermione csak nem jött elő. Épp megfordult, mikor egy mérhetetlenül szomorú, de egyben dühös szempárt látott meg. Néztek már rá csúcsán, sőt, túl sokszor volt szerencséje Voldemort szemébe is nézni, de… soha egy tekintet sem fájt neki ennyire. Talán csak egyszer. Nagyon régen.

– Mi volt az? Miféle szerelmi bájitalt adott be nekem?
– Ülj le! – kérte csendesen a diákját.
– Ki vele! – emelte meg a hangját a lány egy kicsit. – Melyik ételbe keverte bele?
– Nézd, ez… – Pár lépéssel az asztalnál termett, és kezébe vette a borosüveget, majd visszatérve átnyújtotta. – Olvasd el a címkét.

Crapula Vinum. Mámor bor. Ez állt rajta. Piton pedig várta a reakciót. Hermione szót fogadott, majd olyan mérhetetlen dühvel vágta a falhoz az egész üveget, hogy az szilánkokra tört, és a vérvörös nedű maradéka végigcsorgott a kandalló mellett.
– Hogy tehette ezt velem?! – kiabálta, de aztán láthatóan más jutott eszébe. – Kérem a pálcám!
– Azt hiszem, mindkettőnk érdekében jobb, ha még nem adom oda.
– Válaszoljon a kérdésemre! – követelte.

– Kívántalak. Akartalak, és úgy tűnt, segítség nélkül nem lehetek sose veled.
– Maga egy abnormális barom! – toporzékolt Granger.
– Ezt most talán megérdemlem, de kérjek, csillapodj! Kellesz nekem, Hermione! Nem csak ennyire. Talán azok után, ami történt, adsz nekem egy esélyt, hogy megpróbáljuk. Tudom, hogy jól meglennénk. Te vagy az egyetlen, aki…
– Honnan vette a bátorságot, hogy… megmérgezzen, és elcsábítson, csak hogy kielégíthesse a vágyait?!
– Nem mérgeztelek meg.
– Ne forgassa ki a szavaim!

– Hermione! Csak… Csak egy esélyt akarok!
– Szóval mindenáron ezt szeretné beadni nekem? Hogy szerelmes?
– Nézd! Őszinte leszek.
– Minő újdonság… – gúnyolódott a lány.
– Korábban csak a külsőségek vonzottak, és valóban csak a tested akartam, de valahol… idő közben ez megváltozott. Én se tudom, mikor és hogyan, de abban biztos vagyok, hogy többet akarok. Amikor felébredtem, ez számomra is meglepő észrevétel volt. Nem vagyok hősszerelmes, ez biztos, és nem fogok virággal és bonbonnal szerenádot adni, de egy esélyt azért még én is megérdemlek.

– Még mindezek után adjak magának egy esélyt? – kérdezte felháborodottan a lány. – Játszott velem, kihasznált, hazudott, átvert, sőt megitatta velem ezt a szörnyűséget, és most bízzak magában? Maga őrült. Nem normális. Jelenteni fogom Dumbledore-nak! – Már indult volna az ajtó felé, mikor a férfi utána szólt.
– Nem fogod.
– Mi? – pördült meg Granger.

– Megesküdtél nekem, emlékszel? Hogy nem beszélsz róla senkinek. A szavad kötelez.
– Ó! Hogy süllyedne el!
– Óvatosan az ilyen kívánságokkal.
– Remélem, most piszkosul elégedett magával. Lefektette a tizenhét éves diákját.
– Akkor lennék elégedett, ha igent mondanál.

– Igent? Igent? – kiabálta a lány. – Mégis mire? Hogy tovább játszhasson velem? Nem kérek belőle! Hagyjon engem békén! Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha a szerződést is felbontjuk, mert kétlem, hogy…
– Nem egyezem bele – közölte a férfi, és ijesztő magabiztossággal összefonta a karjait maga előtt. – Nem hagyom, hogy megtedd. És mivel ahhoz, hogy a szerződés felbomoljon, mindkettőnk beleegyezése szükséges, maradnod kell.
– Maga…!

Egy lépéssel megszűntette a kettőjük közt lévő távolságot, hogy megcsaphassa a másikat, de párat ütött csak a mellkasára, mikor az a két erős kar köré került, és szorosan tartotta.
– Sss! – vonta magához Piton a lányt. – Bocsáss meg nekem! Kérlek, Hermione, bocsáss meg nekem! – suttogta neki, s még ő maga is meglepődött saját szavain.
Granger zokogva omlott össze. Terve, miszerint erős lesz, nem működött. A férfi a karjaiban tartotta őt, majd a kanapéhoz jutva leültek rá, de a professzor továbbra sem engedte el.
– Te is tudod, hogy nem vagyok egyszerű ember. Sose kezeltem jól a kapcsolatokat.
– Adja vissza a pálcámat, és hagyjon elmenni – kérte a griffendéles, miközben próbálta eltolni magát.

Piton elengedte, pár pillanatig figyelte, majd végül felsóhajtott, és elővette a kért tárgyat.
– Tessék. Viszont… Bármit is szeretnél, egy óra múlva vissza kell jönnöd.
– Már miért kéne? – kapta ki a férfi kezéből a pálcáját.
– Nos… – Látszott, hogy kicsit zavartan mondja, amit akar. – Mivel nem használtunk bűbájt a védekezéshez, meg kell főznöm egy adag fogamzásgátlót.
– Mi… Na nem…!

Hermione minden további nélkül pattant fel és indult el, ám, ahogy professzora követte, kiderült, nem elment, hanem a laborba vonult. A küszöbön megállva figyelte, ahogy a lány sorra előszed minden hozzávalót a főzethez.
– Megtudhatom, mit csinálsz? – fonta össze karjait, miközben szemöldökét felhúzva követte a griffendéles szépség mozdulatait.
– Nem fogom hagyni, hogy maga készítse el. Nem iszok meg többé semmit, amit maga ad.
– Reggel ezt megoldottad egy elemzőcsíkkal.

– Nem érdekel! Én főzöm meg.
– Cseppet sem zavar az a tény, hogy az én laboromban vagy?
– Magát sem zavarta, hogy a lefektesse egy diákját, én miért akadjak meg ilyen dolgokon?

Piton végül hagyta a lányt dolgozni, ő maga pedig egy közeli székre ült.
– Ennyire utálsz engem? Ennyire elviselhetetlennek tartasz? Nem tudod elképzelni, legalább egy kicsit, hogy mellettem…
– Nem! Nem akarom elképzelni. Maga a tanárom. Hogy juthatott eszébe egyáltalán ilyet tenni? Nem! – mondta gyorsan, kezét felemelve. – Ne válaszoljon, mert a végén felrobbantom az egész labort.
– Talán jobb lenne, ha mégis én csinálnám…
– Azt ugyan nem! Maga miatt kerültem ilyen helyzetbe, úgyhogy ha nem akar nagyobb bajt, békén hagy.

– Nagyobb bajt? Fenyegetsz?
– Én nem fenyegetem, de ha netán maga miatt teherbe esek… – Akaratán kívül borzongott meg, ahogy belegondolt abba, amit mondott. – Éppenséggel fenyegethetném is. Azok után, amit tett… Lényegében megerőszakolt… Mégis… – Hiába próbálta tartani magát, újabb könnycseppek gördültek le az arcán.
– Te magad mondtad, hogy mennyire jó volt. És a bor nem hazugságra ösztönöz. Tudom, hogy élvezted. Teljesen tisztában vagyok vele, mit tettem, és előre tudtam, hogy számolnom kell a következményekkel.
– Még akár azzal is, hogy kirúgják? Képes volt velem… ezt tenni, kockáztatva az állását? – csodálkozott Hermione, bár hangja továbbra is inkább dühös volt. Már-már elgondolkozott volna rajta, hogy a férfinak fontosabb ő, mint az állása, de a válasz meglepte.

– Nagykorú vagy, és így már nem tilos hozzád érnem.
– De megerőszakolt! – kiabálta Granger, és még az asztalra is vágott az öklével, mire néhány üveg csilingelve koccant össze.
– Csillapodj, Merlinre! És habár az történt, ami, mégse kell emiatt aggódnom Dumbledore előtt.
– Akkor miért aggódott amiatt, hogy elmondom neki? Nyilván nem paskolná meg a fejét, hogy ügyes volt.

– Azt tényleg nem – bólintott Piton, miközben könyörtelen mosolyra húzta a száját, s magabiztosan folytatta. – De valamit elfelejtesz. Nem csak te ittál a borból, hanem én is. Véletlenül rossz üveget nyitottam ki, ó te jó ég! – játszott meg egy igen pocsék magyarázkodást. – És onnantól, hogy elmondom az igazgatónak, hogy bárminek is a hatására, de találtam valakit, akihez vonzódom, bíztatni fog. Évek óta hallgatom már, hogy túl magányos vagyok, kellene mellém valaki. Eddig lerázhattam, elég volt megemlítenem, hogy kém vagyok és háború van. De most… Örülni fog, hogy itt vagy te. És, még ha a módszereim nem is tetszenek neki, és tán le is ordítja a fejem, nem fog elküldeni épp akkor, mikor azt hallja tőlem, hogy veled a karjaimban boldog vagyok. – Amint kimondta, rádöbbent, hogy mennyire komolyan gondolta, amit mondott. Gyorsan igyekezett menteni saját magát. – Sőt, ha jól adom elő a történteket, még téged fog bíztatni, hogy értsél meg engem, és legyél türelemmel felém. És ő is esélyt kér majd nekem.

– Rohadt mardekárosok! – morogta némi lemondó hangsúllyal a griffendéles, majd tovább dolgozott.
– Ismerd be, legalább magadnak, hogy nagyon is szép volt ez a délután. És még sok másik követhetné, ha adnál egy esélyt.
– Én nem szeretem magát – közölte a lány, de még a szeme sem rebbent. Igyekezett a munkájára koncentrálni.

– Nem, valóban nem. Tisztában vagyok vele. De jól kijöttünk egymással. Az ismerkedést komolyan gondoltam.
– Na, persze – nyögte halkan Hermione, miközben az üstbe dobott valamit. – És én még képes lettem volna minden eddigi… szemétségét félretéve, belemenni ebbe… barátkozni önnel. De persze, ez nem volt elég magának. Magának minden egyből kellett. Ezek után csodálkozom, hogy nem adott ebből a borból kapásból a szülinapomon. Akkor hogy-hogy normális bort adott?

– Most, hogy így mondod, nem tudom – játszott gondolkodást, majd komolyra fordította a szót. – Hermione, nem akartam egyből neked esni.
– Ezt mégis minek hívná?! – intett a lány hirtelen a hálószoba irányába.
– Elutasítottál, és…
– És magának ez azt jelentette, hogy nyugodtan nyúlhat egyéb eszközökhöz?
– Meg akartalak kapni. Meg akartam mutatni, hogy… Reméltem, és remélem, hogy azok után, ami történt, belátod, hogy jó velem. És ez talán egy kiindulópontnak jó lenne, és ha több időt töltenénk együtt, sokkal több mindent megtudhatnánk egymásról. Lehet, sőt tudom, hogy nem vagyok egyszerű ember. De abból kiindulva, ahogy év eleje óta is mennyire jól megvoltunk egymás mellett, tudom, biztosan tudom, hogy jól meglennénk.

Granger pár kavarás után újabb hozzávalót szórt az üstbe, majd felnézett a férfi fekete szemeibe.
– Tudja… A muglik közt magának minimum egy pszichiáter elkélne. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy valami nem stimmel az elméjével. Talán a háború utáni megkönnyebbülés az oka, hogy nem tud mit kezdeni magával, vagy ki tudja, mi. De hogy nem komplett, az biztos.
– Hm. – Piton láthatóan nem vette fel a sértést. – Ez az őrült, ahogy korábban is hívtál, nemrég három olyan orgazmust adott neked, amibe… Ó, igen – nézett végig látványosan a lányon. – Már akkor megremegsz, ha csak eszedbe jut.

Hermione valóban megremegett. Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd egy mély légvétel után folytatta a dolgát. Úgy gondolta, ha csendben marad, talán a férfi is nyugton lesz egy kicsit. A főzet tökéletes volt, mikor elkészült. Félt, hogy tán a jelenlegi állapotában nem fog menni, de végül csak megcsinálta. Félretette a fiolát, mert hűlnie kellett, így addig elpakolt maga után. Ám amint befejezte, és az utolsó lépésként megmosta a kezeit, maga mögött érezte professzorát. Ijedten kapaszkodott a mosogató szélébe, mikor megérezte professzora erős kezeit a derekán.

Piton gyengéden simult a boszorkány hátához. Mélyen beszippantotta az illatot, ami a hajából áradt, ám griffendélese akadozó mozdulatokkal ugyan, de menekülni próbált. Gyorsan átkarolta, mielőtt meg is tudta volna tenni. Nem szólalt meg, csak tartotta a gyönge testet, és Hermione hiába kapálózott. Halk csitítása nem hatott semmit, csak akkor nyugodott le a lány, mikor egyik kezébe vette a pálcáját, és felmutatta előtte. Mielőtt Granger, harci kedve tetőfokán, megpróbálta volna elvenni tőle, már neki is szegezte. Míg bal kezével a boszorkányt fogta, a másikkal tanítványa oldalához nyomta a pálcáját.

– Mit akar még? – kérdezte kétségbeesetten, rekedten és sírva Hermione.
– Nem bántalak. Nem akarok fájdalmat okozni – suttogott Piton.
– Ezzel kicsit elkésett, nem gondolja? – háborgott tovább a griffendéles.
– Hidd el, nem ritkán kérek ilyet, de bocsáss meg nekem! Korábban is kértelek.
– Bocsássak meg?! Miközben pálcát fog rám?

– Kellett, hogy nyugton maradj – közölte higgadtan a férfi.
– Mindenre talál magyarázatot, nem igaz? – A professzor nem látta, de szinte biztos volt benne, hogy a másik dühösen a szemét forgatja.
– Csak gondolj a délutáni kellemes órákra.
– Nem akarok rá gondolni! – rázta a fejét Granger.
– Ez esetben emlékeztethetlek is.
– Mi?! – Már épp belekezdett volna egy újabb sor ellenkezésbe, mikor Piton búgó hangja egy varázsigét mormolt a fülébe.

– Fruor!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés