Amint a bájitalmester lehunyta a szemét, már látta is maga előtt a nyakig betakarózott griffendélest. Furcsa volt őt úgy figyelni, hogy valójában alig pár méterre volt csak tőle. Erre a gondolatra felkapta a fejét, majd saját ágyához ment, és így megláthatta önmagát, hogy is nézhet ki alvás közben. Nem nyerte el a tetszését, de ezen nem is csodálkozott. Végül a lányt vette ismét célkeresztbe, aki épp megfordult. Egy féloldalas vigyor kíséretében simított végig az arcán. A következő pillanatban sztereóban hallhatta a kiáltást, ahogy Hermione őt szólítja. Épp csak annyit tehetett, hogy kinyitotta a szemét és kipattant az ágyból, mikor szembetalálta magát egy ijedt szemű szépséggel, aki a következő pillanatban már a nyakába borulva keresett menedéket.

– Itt van! – nyögte remegve a lány, mire Piton átkarolta őt. Ez könnyebben ment, mint gondolta. Túl könnyen is. Hát elérkezett számára a pillanat.
– Igen, itt – súgta Granger fülébe, miközben szorosabbra vette az ölelését.

Csak egy másodperc kellett, és a griffendéles ijedten hőkölt hátra, s csak azért nem szabadulhatott, mert a férfi nem engedte el.
– Maga? – kérdezte ijedten, és meglepetésében nem is ellenkezett tovább.
– Én – mondta halkan a boszorkány szemeibe fúrva a tekintetét. – Hát nem azt akartad, hogy felvállaljam a kilétem? Hogy személyesen álljak eléd? Hát itt vagyok.

– De… De… – Hermione csak most kezdte eltolni magát, de mestere jóval erősebbnek bizonyult.
– Sss! Nyugi! Nem bántalak! Ne menekülj el, kérlek! Hadd beszéljük meg ezt anélkül, hogy…
– Maga játszott velem végig? Hazudott nekem! Ez az egész csak azért volt, hogy… emiatt lett a mesterem? Csak hogy becserkésszen? Egész eddig játszott, csak azért, hogy megkapja a testem? Maga… – hadarta dühösen.

– Héhéhé! Csillapodj szépségem! Ha pusztán a tested kéne, nem kellett volna felfednem a kilétem. Igen, bevallom, ha nem figyeltem volna fel rád, nem tettem volna ajánlatot. A közelemben akartalak látni, de… – Mindeközben sikeresen visszatartotta a lányt attól, hogy kiszabaduljon a karjaiból. – Nyugalom! Valóban kiérdemled a lehetőséget. Ez tény. Kellemest a hasznossal. Hermione, kérlek! Csillapodj egy kicsit!

– Rohadt szemét! Mióta kukkol, mi? Képes volt végignézni fürdés közben, és olyan…
– És olyan dolgokat is tettem, amiket te nagyon is élveztél. Ne tagadd! Felesleges. Jólesett, és tudom, hogy szeretnél még hasonló, élvezetes perceket.

Granger ekkor sikeresen kiszabadította egyik kezét, ami a mellkasuk közé szorult, és mivel nem volt sok ereje, se lendülete, csak egy apró pofont adhatott a professzornak. A következő is érkezett volna, de Piton elengedte az ölelésből, és mindkét csuklóját megragadva a saját ágyára fektette, ő maga pedig közvetlenül fölé került. Míg a lány combjai mellett térdelt, mindkét bokájával a kapálózó lábakat tartotta vissza.

– Hermione, higgadj le végre! Ne akard, hogy rád küldjek egy részleges sóbálványátkot, vagy megkötözzelek.
Szavainak végre eredménye is volt, mert a griffendéles, bár cseppet se szívesen, de abbahagyta a ficergést. Piton ennek több szempontból is örült. Egyrészt nem akart túl sok energiát elfecsérelni a folytonos harccal, másrészt a ficánkolás lassan megvadította, és még nem akarta letámadni az alatta fekvő boszorkát.

– Mit akar tőlem? – kérdezte végül lihegve Hermione.
– Elsőnek, nem bánnám, ha tudnánk beszélni minden harc nélkül.
– Akkor engedjen el! – követelte Granger, de Piton nemet intett a fejével.
– Sajnálom, de azt hiszem, ezt a luxust most nem engedem meg egyikünknek sem. Ne félj, nem foglak bántani.
– Ígérem, meghallgatom, de… eresszen!
– Nem. Még nem.

Vagy fél percig némán rendezték a légzésüket, miközben mindketten igyekeztek összeszedni a gondolataikat.

– A nyaklánccal csinálta, igaz? Valahogy ahhoz van köze.
– Igen – Szava mellé biccentett is, miközben szemezett a lánnyal.
– Mire volt jó ez az egész?
– Egyszerűbbnek tűnt így megközelíteni téged. Nem hiszem, hogy ha eléd álltam volna mindezzel, olyan jól fogadtad volna.

– Miért? – nevetett fel keserűen Hermione. – Gondolja, most jól fogadom? Játszott velem!
– Azt hiszed, nekem olyan könnyű? – kezdett bele Piton a magányos, meg nem értett férfi szerepébe. – Pont nekem? Az ex-halálfalónak, az undok, pinceszörny bájitalmesternek? Elhitted volna, ha azt mondom a születésnapodon, hogy szeretlek, és kellesz nekem? Hm? Megmondom: nem hitted volna el. – Meglepődött magán, milyen jól is játszik.
– Nem tudhatja, de nem is ez a lényeg. Miből gondolta, hogy ha még meg is sért, és így… elszórakozik velem, akkor könnyebben veszem a dolgot?

– Azt akartam, hogy tudd, milyen az, ha… ha hozzád érek. Hogy emlékezz a látogatásaimra. Tudom, hogy megijesztettelek, és azt is, hogy nem fogadtad szívesen, de azt nem tagadhatod, hogy jólesett. Hazudhatsz, de a tested elárult. Már akkor letámadhattalak volna, de nem tettem. Szerinted, miért? Nem megerőszakolni akartalak, és továbbra sem tervezem. Kellesz nekem, igen, de nem ilyen áron. – Mikor látta, hogy a lány nem szól, folytatta. – Most én kérdezek. Miért épp Lupint gyanúsítottad? Mert tegnap este azt hitted, ő vagyok.

– Rájöttem, hogy nem diákkal van dolgom. Legalábbis kizártam őket. És a felnőttek közt három vádlottam volt…
– És az egyik Lupin. Kik még?
– Sandor professzor, és… maga. – Granger most lesütötte a szemét, csak hogy egy még zavaróbb dolgot szúrjon ki. A férfi meztelen felsőtestét. Inkább félrenézett.
– Nocsak. Ehhez képest elég könnyedén belementél, hogy itt maradj – mondta Piton, miközben lazított kicsit a szorításán.

– Azt gondoltam, hogy miután a… láthatatlan ismeretlen nem akarja felfedni magát, maga nem lehet az, és… pláne, hogy lényegében védelmet ajánlott, és… Francba a mardekárosokkal! – fakadt ki a végére egy kicsit a lány, mire Piton elvigyorodott.
– Nyugalom! Ne káromkodj, még levonok pár pontot.
– Mi? – nézett furcsállóan a férfira Granger.
– Hé, csak vicceltem. De higgadj már le! Hozzak még egy nyugtatót?

– Most, hogy így mondja, azt hiszem, az elsőt se kellett volna meginnom, ki tudja, mit tett bele még pluszba. – Hermione higgadtabb lett picivel, ám ezzel arányosan gúnyosabb is.
– De nem csempésztem bele semmit. Esküszöm.
– Sokra megyek az esküdözésével. – A szemforgatás valahogy egyszerűbb volt, mint vállat vonni.
– Hermione, csak mert kivételes helyzetben vagy, még nem tűröm a sértegetést. Épp így a káromkodást is elfelejthetnéd.

– Mit akar most tőlem?
– Talán az én számból nagyon szokatlanul hangozhat, de esélyt.
– Ezt nem gondolhatja komolyan…
– Na, persze, mert pusztán viccből csináltam mindezt végig. Ne nevettess!
– De… maga a tanárom!

– Merlin szerelmére, gondolod nekem nem tűnt fel?
– De mit akar tőlem? Mire kér esélyt?
– Szerinted? Gyerünk, Miss Granger, erőltesse meg egy kicsit az agyát, ennél maga többre is képes!
– Menjen a… – Elharapta a szitkozódást, majd mást mondott. – Nézze el, hogy kicsit sokkolt, hogy a tanárom le akar fektetni! – A végére már kiabált, és egy gyenge próbálkozással megpróbálta kiszabadítani a kezét. Persze sikertelenül.

– Semmit nem fogtál fel abból, amit mondtam? Ha csak a testedre lenne szükségem, nem kellett volna felfednem magam.
– Szóval, szerelmes belém? – kérdezte hitetlenkedve a lány, enyhén fintorogva.
– Igazán kedves, hogy gúnyolódsz az érzéseimen, amúgy pedig elmondanám: nem hiszem, hogy szerelem lenne, de az biztos, hogy jobban meg akarlak ismerni. Viszont, mint férfi, nem tagadhatom le a nyilvánvaló tényt, hogy piszkosul kívánlak.
– Miért kéne hinnem magának? Miért kéne bármit is elhinnem, ami ebben a kusza történetben van?

– Na, jó – vett mély levegőt a tanár. – Nézzük egy kicsit…
– Engedjen már el! – nyögte fáradtan a lány, mestere szavába vágva. Piton pár pillanatig fürkészte a szemeit.
– Jó.

Felkelt, ám pálcája már akkor ott volt a kezében, mikor a lány még csak felült. Egy intésére pedig a Grangeré is hozzá repült.
– Mégis… – kezdett felháborodni a boszorka.
– Nem akarom, hogy meggondolatlanul cselekedj.
– Nézze! – fogott bele egy nagy lendülettel Hermione, miután pár dolgot átgondolt. – Igazán… hízelgő, hogy szemet vetett rám, de én nem akarok magától semmi… ilyesmit. Tiszteletben tartom, és nem fogom kigúnyolni, vagy akár reklámozni másoknak, de… Sajnálom, ha megbántom, de én nem akarom… ezt.

Piton pár pillanatig csendben nézte az előtte ülő, most a harctól bozontos szépséget, majd mellé ült. Színjátéka még nem ért véget, és bár nehezére esett folytatni, de ugye, mindent a cél eléréséért.
– Nem azt kértem, hogy gyere hozzám feleségül. Csak egy esélyt kérek, hogy közelebb kerülhessek hozzád. Hogy én megismerjelek téged, és te engem. Még ha később is úgy is döntenél, mint most.
– Nem fog… zaklatni többé?

– Árulj el nekem valamit! – kérte Piton, figyelmen kívül hagyva a lány kérdését. – Ha belegondolsz, mi mindent tettem veled láthatatlanul… – Közelebb hajolt a lányhoz, és úgy súgta neki a többit. – Nem szeretnél még hasonlókat? Némi folytatást?
– Ez… Nem, ez nem lenne helyes.
– Ó! Ugyan már! Itt nem arról van szó, mi van a szabályzatban. Mellékesen megjegyezném, hogy miután nagykorú lettél, mindez már nem tilos.
– Tudom, de…
– Nem érdekel a kor, és nem érdekel az se, hogy a diákom vagy.

– Szóval, ezért csinálta? Csak azért, hogy legyen egy érve, miszerint jó volt magával annak ellenére, hogy mit gondolok önről?
– Ó, igen – vigyorgott a tanár. – Látom, érted. Ez is benne volt a játékban. Nehéz kimondani? Hogy mit műveltünk? Kényeztettelek, úgy, ahogy, azt hiszem, még senki. És hidd el, tudok még sok apró dolgot, amivel a kedvedre tehetnék. – A lágy, mély hang, ami Hermione fülébe búgott, megremegtette. Főleg, amikor belegondolt, mit is ajánl neki a férfi.
– Szóval, mégiscsak a testem akarja…

– Ne hidd – suttogta Piton, majd az eddigi lassú közeledésének véget vetve a lány nyakához bújt. Apró puszival indított, és egy simuló kéz kísérte a másik oldalon. Hermione a férfi karja után kapott, hogy eltolja, de remegését, amit a férfi közeledése váltott ki, nem tudta elrejteni. – Nem fog fájni, ígérem. Legutóbb sem bántottalak. Se amikor fürdettelek – adott újabb puszit a füle tövébe –, se amikor masszíroztalak. – A kéz most a griffendéles nyakáról a derekára simult, a póló alá csusszanva. Granger viszont azonnal megugrott, mikor a meleg tenyér a meztelen bőréhez ért. – És te végig meztelen voltál – tette hozzá a férfi.

– Ne csinálja ezt! – pattant fel a boszorka, de tanára egyből követte, és mielőtt elmenekülhetett volna, a derekánál fogva magához ölelte. – Engedjen el!
– Te mondtad korábban, hogy jólesett. Semmi rossz nincs abban, ha hagyod kicsit tombolni a hormonjaid.
– Hagyjon békén! Én ezt nem akarom!
– Valóban? Pedig én még emlékszem, mennyire élvezted a látogatásaim. Te akartad, hogy személyesen is vállaljam a dolgot, hát itt vagyok. Igazán nem mondhatod, hogy nem igyekszem a kedvedre tenni.

– Professzor, kérem, engedjen el! Kérem, ez… Maga megrémiszt.
– Csak nyugodj meg, hidd el, nem akarlak bántani.
– Engedjen el! – ismételte a lány már könyörgő, könnyektől homályos szemekkel nézve a férfire.
– Ssss – Piton egyik kezével nem csak magához szorította Grangert, de végigsimított a boszorka hátán.
– Hadd menjek vissza a szobámba, kérem!

– Nem menekülhetsz előlem örökké. Előbb, vagy utóbb végig kell beszélnünk mindezt.
– Legalább időt adjon nekem! Hogy felfogjak mindent és átgondoljam ezt az egészet.
– Megesküszöl, hogy nem mondod el senkinek?
– Esküszöm! – vágta rá a lány, talán túl gyorsan is, mire a férfi elégedetten vigyorgott rá.
– Remélem, tisztában vagy vele, hogy épp most esküdtél meg a mesterednek, és azt köteles vagy betartani.

Hermione tekintete ijedtre, majd furcsállóra változott, végül egy biccentés után végre kiszabadult professzora karjaiból. Piton átnyújtotta a pálcáját, amit ő el is vett.

– Szedd a holmid, és menj! Hétfőn ugyanúgy várlak, mint eddig. Bármi is van köztünk, a tanításod folytatom.

A lánynak nem kellett kétszer mondani. Míg a tanára leült, összekapta a cuccait, és már épp kilépett volna a szobából, mikor még visszapillantott néhány másodpercre, és ekkor végignézhette Piton színjátékának utolsó mozzanatait. Egy fáradt szempár tekintett rá, és némi szomorúságot is felfedezni vélt bennük. Pár pillanatig szemeztek csak, majd a férfi, nem eresztve diákja tekintetét, felállt az ágyáról, és elé lépdelt.

– Tudom, hogy zavart vagy, és már eleged van belőlem mára, de… Szeretnék kérni tőled még valamit. Ígérem, utána elmehetsz.
Granger hamar rájött, mit szeretne tanára, és elgondolását meg is erősítette a professzor pillantása, ahogy az ajkaira nézett. Nem volt ideje sem tiltakozni, se bármi mást tenni. A következő pillanatban egy gyengéd csók csücsült a szája sarkában, majd újabb és újabb apró puszi érkezett, és ő megkövülten tűrte.

Piton a kezeit a lány nyakára és arcára simította, s végül, akárhogy is, de elérte, hogy a kis boszorkánya becsukja a szemét. Egy apró hang szökött ki Grangerből, és mintha tiltakozás akart volna lenni, de a férfi a kinyílt szájból nem hangokat akart. Nyelvével is előre tört, és minden gyengédségét beleadta most ebbe a csókba, mert tudta, hogy meggyőzőnek kell lennie. Csak pár pillanatig élvezhette a finom ajkak ízét, mert Hermione végül kellőképp magához tért, és kiszabadult a nagyon is finom csókból. Összeszedte a közben földre esett ruháját, majd kihátrált az ajtón.

– Jó éjt, Hermione!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés