Hermionét elborzasztotta a gondolat, hogy szót fogadjon, mégis tudta, hogy azt fogja tenni. Hirtelen ötletként felmerült benne, mi lenne, ha a Szükség Szobájába menne. Végül is, lehet, hogy ott nem találna rá hódolója. A szobája ismert, hogy hol van, és a nagyteremben is mindenki láthatta napjában többször. Talán, ha egy ismeretlen helyen van, nem kerül elő az idegen. Elhatározását tett követte. Nem is ment vissza a saját szobájába, mert nem akarta, hogy esetleg onnan kövesse az illető, így inkább egyenesen a hetedik emeletre ment, ahol egy kényelmes hálószobát kért magának, és persze fürdési lehetőséget. Egy nagy, meleg szobába lépett be végül. A hatalmas baldachinos ágy hívogató volt, ám a szoba másik felében egy hatalmas kád ácsorgott négy díszesen megmunkált vas lábán.

Perselus Piton figyelemmel követte diákja útját a rejtett szobába, ahol elismerően nézett körbe.
Ezalatt kényelmesen elhelyezkedett saját kanapéján, és ott feküdt el csukott szemmel, hogy folytathassa a griffendéles megkörnyékezését.
Granger nem volt épp fáradt, pusztán a zavartság és az aggódás terhelte. Elégedetten nézte végig, ahogy Hermione levetkőzött, némi illóolajat tett a vízbe, majd beleereszkedett. Gyönyörű volt, ahogy elfeküdt a kádban, s fejét hátradöntve becsukta a szemeit. Ő pedig kihasználva az alkalmat, felkapta a lány nyakkendőjét, és a szemére tette. Természetesen, ahogy az várható volt, kis boszorkánya ijedten ült fel, ezzel kilöttyentve némi vizet a kádból, és a szemlére helyezett anyag is a kádba hullott.

– Te… – kezdte Granger, de nem igazán tudta, hogy melyik gondolatának adjon hangot. Háborogjon, vagy kérdezze meg, hogy találta meg. Utóbbit elvetette, hátha az illetőnek csak szerencséje volt, vagy követte. – Miért nem hagysz békén? – kérdezte végül, de mivel szemei nyitva voltak, Piton nem nyúlt hozzá. A lány végül megértette, mit szeretne a másik, és kezébe vette a nyakkendőjét. Becsukta a szemét. – Azt szeretnéd, hogy bekössem a szemem? – Apró pöttyintés az orra hegyén. – De… – Egy finom simogatás az arcán, majd néhány cirógató ujj a nyakán rettentő mód elbizonytalanította. Cikáztak benne a gondolatok, s végül felsóhajtott. – Rendben – suttogta, mire a bájitalmester elégedetten húzta félmosolyra a száját. – De nem hagyom, hogy olyasmit csinálj… Szóval… A kendőt akármikor levehetem, úgyhogy ne lendülj bele. Beszélgethetünk, vagy… mit tudom én, mi ez, de nem engedem, hogy olyasmit tegyél, amit nem akarok – dadogta fülig vörösödve, majd egy utolsó pillantást vetett a kezében szorongatott anyagra, s végül felkötötte a szemére.

A reszketeg sóhaj, ami elhagyta Granger tüdejét, mikor ismét elfeküdt, épp elég volt a tanárának. Tudta, valóban nem léphet túl bizonyos határokat. No, de sebaj. Mindennek eljön az ideje. Most egy kellemes fürdő némi cirógatással, aztán egy kis kényeztetés az ágyban, és talán még egy lépéssel közelebb kerül a céljához. Kezébe vette a kád melletti szivacsot, némi tusfürdőt tett rá, és így kezdte el mosdatni a feszülten pihegő szépséget. Vágyott rá, jobban, mint bárki másra, avagy bármi másra, most mégis beérte ennyivel is. Finom mozdulatokkal fürösztette a nyakat és a vállakat, s ettől végre ellazult a lány, s ő elégedetten nézte, ahogy a feszültsége a vízgőzzel együtt elpárolog. Hosszú percekig csak a víz csobogását valamint Hermione lélegzeteit lehetett hallani, és ez épp elég volt, hogy mindketten elkönyveljék sikerüket. Granger, hogy nem tesznek vele többet, mint amit ő enged, Piton pedig, hogy többet tehet, mint amit eddig lehetett.

– Ez tényleg nagyon jó – lehelte a lány percekkel később, és halványan elmosolyodott, miközben még mindig pirospozsgásan harapta be alsó ajkát. – Mindennap el tudnám viselni, csak nem így, hogy láthatatlanul csinálod. – Válasz nem érkezett, hacsak a két melle közé csusszanó szivacsot nem vesszük annak. – Ha ennyire jó vagy, miért nem mersz találkozni velem személyesen?

A tanár erre elhúzta a száját, majd megérintette a lány ajkait, egy apró vízcseppet hagyva az alsón. A birizgáló kis csöppöt egy rózsaszínű nyelv vadászta le, és mikor az visszahúzódott, a férfi csókkal indult a keresésére. Gyengéden ejtett pár puszit a meglepett, és kissé megfeszülő boszorka szája sarkába, majd saját nyelvével simított végig rajtuk. Egyetlen egy sóhaj elég volt, hogy közéjük csusszanjon, és immáron a fogaival találkozzon. Hermione tán zavarában, vagy még mindig meglepettségében, de kissé bátortalanul tágabbra nyitotta a száját, de nem eléggé ahhoz, hogy a felfedező beljebb juthasson. Piton viszont szomjazott a folytatásra, és ennek eléréséhez az egyik kezét a griffendéles tarkójánál a barna fürtök közé túrta, míg a másik keze hüvelykujjával picit rásegített, hogy az az állacska lejjebb kerüljön, ezzel utat engedve neki. Nem akart mohón, durván közelíteni, így minden erejével azon volt, hogy a csók gyengéd és finom legyen.

A még kissé ijedt boszorkány tétován viszonozta az ismeretlen nyelv beköszönését, és engedte, hogy egy ismerkedő táncba kezdjenek. Jó volt, túl jó, annyira, hogy bűnnek érezte, hogy mindezt megteszik. Az sem érdekelte, hogy hódolója láthatatlan, hogy azt sem tudja, ki az, csak érezni akarta a csókját, és a forró, bizsergető leheletét. Aztán az arcán lévő ujjak lejjebb kalandoztak, és bevándorolták a nyakát. Kínzója hagyta, hogy feje teljesen a kád szélére dőljön, még jobban elmélyítve a csókot. Igen, kínzója. Mert amit pusztán a csóktól és attól a pár érintéstől érzett, annyira feszítette a testét, hogy az már fájt. Felemelte a kezeit, hozzá akart érni, ha mást nem, legalább átkarolni a másik nyakát, hogy ő is végig futtathassa az ujjait a hajában, vagy megkeresse a másik mellkasán a szíve feletti részt, hogy érezze, nem csak az ő szíve zakatol annyira.
Nos, nem mindig kapjuk meg, amit szeretnénk.

Piton behunyt szemekkel adta át magát az ízeknek és érintéseknek. Most nem kellett Grangert figyelnie, hogy kinyitja-e a sajátjait. Hallotta a csobogást, ahogy a két kéz elindult felé, de nem aggódott, tudta, hogy diákja nem érintheti meg. És mikor meghallotta a csalódott nyögést, belemosolygott a másik szájába. Elengedte picit Hermionét, és mindketten igyekeztek rendezni a légzésüket. A férfi viszont felfedező útra indította ujjait, és most már szivacs nélkül járta be a lány nyakát, vállait, a kulcscsontját, körbejárva az apró fiolás nyakláncot, majd lejjebb haladva a szegycsonton lassan a vízbe érve, tenyerét a maroknyi halomra helyezte, ezzel elérve, hogy áldozata mély levegőt vegyen, és lábai furcsán, sejtetően húzódjanak feljebb. Mosolyogva gondolt arra, hogy ha már most felizgatta a kis boszorkányt, mi lesz később. Talán mégis többre lesz esélye ezen az estén, mint gondolta. Nem eresztve a puha mellet, hüvelykujjával apró köröket írt a bimbó köré, ami már megkeményedve meredt, akárcsak ő a nadrágjában.

A szőlő illatú gőz, ami kisebb mértékben is bódította az érzékeit, most erősebb hatást gyakorolt rá. Csakúgy, mint a csók forrósága, a puha ajkak, a kicsit óvatos, de bátor nyelv, valamint a vizes, puha és meleg bőr. Mind-mind cseppenként vette el az eszét. Ahogy a kád mellett térdelt és ujjaival cirógatta a gömbölyded melleket, csak az járt a fejében, hogy neki kell mindez. Józan esze viszont utolsó üzenetével is azt mondta, hogy ne kapkodjon. Halvány tervként korábban még az is megfordult a fejében, hogy talán elérhetné, hogy a lány maga kérje, hogy több is történjen, ám jelenleg nem tudta, melyikük vesztené el előbb a fejét. A mellekről végül tovább haladt végigfuttatta ujjait az érzékeny oldalon, majd a lapos hasfalra helyezte egész tenyerét. Óvatosan simított egyre lejjebb, ám még nem érintve túl mélyen. Hermione remegve vett egy mély levegőt, s bár a simogató kéz után nyúlt, most sem ment vele semmire. Csak a víz volt és ő.

– Kérlek, ne! – sóhajtotta, és fejét oldalra fordította, amerre a kínzóját vélte. Piton csak egy picit érintette meg az ajkait, jelezve, hogy nem erőszakoskodik. – Bárcsak én is hozzád érhetnék! – súgta, de tanára, bár vágyott a lány érintéseire, még biztosra vette, hogy leginkább ellenkezésre használná csak a dolgot.

Előkerült ismét a szivacs, és gondosan lefürdette a boszorkát. Végigsimíthatott a formás lábakon, és a hátát is letisztogatta. Látta, hogy diákja pár gyors mozdulattal a habok alatt a combjai közé nyúl, valószínűleg, hogy ott is tiszta lehessen, amerre ő nem járhatott. Végül felállt, és a lány mindkét kezét megfogta, majd megemelve őket, jelezte, hogy álljon fel. Granger, bár valamilyen oknál fogva ismét fülig vörösödött, eleget tett a szelíd kérésnek. A férfi vezetésével pedig egy puha törülközőre lépett, majd egy másikat érzett maga körül. Közös erővel felitatták a legtöbb vizet, majd Hermione zavartan meg akarta keresni a pálcáját, de egy kéz megállította a tapogatózásban.

– Csak… a pálcám kéne, hogy megszárítsam magam.

Egy határozott érintés a száján nyilvánvalóvá tette, hogy nem kapja meg. Ő pedig megadta magát a hódolója kívánságának, és óvatosan követte őt, ahogy az ágyhoz vezette. Hallotta, hogy a takarót odébb teszi, majd határozott irányítással lefektette őt a hűvös lepedőre. Remegve vette a levegőt, és nem azért, mert fázott.

– Ugye emlékszel még, mit mondtam? – kérdezte, és nem várt választ. – Nem hagyom, hogy… – Az ujj, ami megérintette a száját, talán nemet jelentett, talán nem, mindenesetre egyértelműen csendre intette őt.

Pár irányító kéz hatására a lány hasra fordult. Egyik keze maga mellett kinyújtva, míg a másik az oldalra fordult arca előtt pihent. A bájitalmester azt is kinyújtotta, majd eltávolodott, úgy gyönyörködött az elé táruló szépségben. Mivel nem ő volt a szobában, nem kérhetett semmit attól, pedig lett volna ötlete. Óvatosan Hermione mellé térdelt, és gyengéden masszírozni kezdte. Az elégedett sóhajt pedig egy pirulás, és az éjjeliszekrényen megjelenő masszázsolaj követte.
Nocsak, gondolta Piton, hát csak nem olyan elveszett a kis griffendéles. Élvezettel nézte, ahogy a griffendéles ellazul a már sikamlós ujjai nyomán. Végigmasszírozta a nyakától a derekáig, és meglepetésére a kezei alatt pihenő, meztelen diákja akkor se rezdült meg, mikor tovább haladt a fenekére. Masszírozta és simogatta…
Ez volt az a pont, mikor a saját kanapéja, ahol amúgy feküdt, tisztításra szorult. Míg saját teste végre pihenhetett, Grangert nem hagyta ott. Tovább haladt a combokra, majd végig masszírozta, egészen a talpáig. Mikor ott is elidőzött kicsit, irányítására Hermione a hátára fordult. Még így, bekötött szemmel is látszott rajta, hogy némiképp elkábult a fürdőtől és a masszázstól.

Immáron elöl kényeztetve siklottak feljebb és feljebb az ujjai a lány lábán. Pár pillanatra eszébe jutott, milyen áron tanulta meg, hogyan kell masszírozni. Néhány bevetés után neki is szüksége volt izomlazításra, s mivel ez azon dolgok közé tartozik, amit nem lehet bájitallal és varázslattal elintézni, gyakran egy hozzáértő boszorkány szakavatott kezei alatt végezte. Most hasznosíthatta minden tapasztalatát. A combokhoz érve, egyik tenyerét a kettő közé csúsztatta, de tanonca rezdüléséből tudta, hogy attól fél, ott érinti meg, ahol… nos, ahol már korábban igen, csak épp Granger nem emlékszik rá. Körbejárta a csípőjét, és a hasához érve gondosan elkerülte az emlékeiben pontosan megőrzött, puha szőrszálakat. Gyengéden vette kezelésbe a laposabb tájakat, majd tovább haladt és újra az ujjai közt érezhette a két keblet. Hermione, bár teljesen el volt lazulva, mélyen elvörösödött, és alsó ajkát beharapva tűrte az ismeretlen hosszas munkáját.

Piton a pár perces, kínzó mellmasszázs után apró puszit lehelt az egyik bimbóra, mire diákja nem bírta tovább, és fejét hátrafeszítette, így hagyva teljesen védtelenül a nyakát. Míg a lány a lepedőbe markolt két kezével, ő csókokat hintett a vállaira, majd a nyakára is, és nyelvével csiklandozta picit. A sóhajok és mozdulatok tökéletesen jelezték, hogy amit tesz, az jó a másiknak. Biztos volt benne, hogy ha a kellő helyre csúsztatná az ujjait, nem az olajtól lenne sikamlós. Játéka közben, míg egyik kezén támaszkodott, és a csábító nyakat csókolta, a másikkal továbbra is a puha mellekkel játszott. A kéjes nyögés, ami elhagyta Hermione torkát, több volt, mint amit remélni mert. Ezen az egyetlen hangon felbuzdulva ujjai mellé csatlakozott ismét ajkaival is, csókolta és nyelvével simogatta, valamint időnként megszívta az érzékeny domborulatot, míg kezével a másikat simogatta.

– Merlinre! – nyögdécselt Granger. – Én ezt nem bírom! Kérlek! Hagyd abba! – lihegte, de szavaival ellentétben teste minden porcikája folytatásra vágyott. Piton számára egyértelmű volt, hogy a lányban az ész próbál felülkerekedni, tán utoljára. Ő, mivel már korábban megkönnyebbült, megengedhette magának, hogy lazítson, és eleget tehetett volna a kérésnek. Ám úgy vélte, nem kell sok hozzá, hogy a kezei közt remegő, forró test végérvényesen átvegye az uralmat gazdája elméje felett. Nem állt meg. – AH! Elég! – kiáltott fel rekedten a boszorka, és bár előbb mellei felé nyúlt, tán újabb kísérletet tenni rá, hogy megérintse, és esetleg eltolja kínzóját, ám hamar észbe kapott, és lekapta a fejéről a nyakkendőt, és felült. Lihegve takarta el egyik karjával a melleit, míg felhúzott lábai közé szorította a másikat, és habár nem mozdította meg, és nem ért hozzá legintimebb részéhez, egyértelmű volt, hogy milyen állapotban is van.

Mestere pedig ekkor gondolta úgy, hogy tán mégis visszavonul. Elvégre „A” és „B” terve is volt, sőt, „C” is, és nem ő lenne, ha nem készült volna fel a lehető legtöbb eshetőségre. Akkurátus. Talán ez egy ideillő szó. Rendben, gondolta, akkor máshogy alakítja az esti találkáikat. Az a féloldalas mosoly, ami megjelent az arcán, senkinek nem okozott volna örömet. Kicsit megnyugodva érintette meg a lány ajkát, jelezve, hogy nem folytatja. Aztán gyengéden két kezébe fogta Hermione arcát, és egy lassú, lágy csókot adott neki. Még utoljára végigsimított nyelvével az alsó ajkán, aztán elengedte, és egy apró cirógatással az arccsontja alatt elköszönt. Granger pedig magára húzta a takarót, és befészkelte magát, hogy pihenjen. Piton pedig egy utolsó pillantás után otthagyta őt, és immáron nyitott szemmel felkelt a kanapéjáról, és elvonult fürdeni. Ráfért.

Hermione még jó ideig nem tudott elaludni. Teste fel volt tüzelve, és most még azt sem merte megtenni, hogy önmaga intézze el a dolgot, bár kínzója elköszönt, nem tudhatta, hogy ott van-e még. Gondolataiban keresett megnyugvást, de ott se talált. Újra és újra felrémlettek benne az érintések és a csókok, és egyre biztosabban határolta be, kik nem lehetnek gyanúsítottjai. Egyértelműnek vélte, hogy nem lehet alsóbb éves az illető, és azt is, hogy határozottsága és tapasztaltsága nem lehet véletlen, nyilvánvalóan gyakorolt már pár lányon. Felsorakoztatta gondolatban az iskola ismertebb hódolóit, és egyik-másik fiú egyre gyanúsabb lett a szemében. Mivel nem érezhetett mást az illetőből, csak a kezeit és a csókjait, nem tudta megsaccolni, milyen testalkatú lehet. Bár ujjai nem voltak dorongok, ebből arra tippelt, hogy normál testalkatú az illető, és nem nagydarab. Ezzel nem jutott sokra. A lehetséges hódítók közt egy sem volt testes.

Mivel se teste, se gondolatai nem hagyták aludni, végül felkelt, felöltözött, és visszament a saját szobájába, ahol vett egy zuhanyt, és ott próbált meg ismét álomba merülni. Másnap reggel viszont már azt is bánta, hogy egyáltalán lefeküdt, mert az az álom, amibe belecsöppent, forróbb és szenvedélyesebb volt, mint amit valaha elképzelt. Újabb zuhanyra szorult, és nem mert sem a napjára gondolni, sem a nagytermi étkezésre, ahol valahol ott lehet Ő is, sem arra, hogy mi lesz vele, ha eljön az este. Nehezen szedelődzködött össze. Épp, mikor a nagyterem közelébe ért, akkor ugrott be neki egy újabb ötlet. Kínzója tapasztalt. Eddig csak diákok közt keresgélt, de visszaemlékezve az érintésekre, és a csókokra… Felnőtt! És miután beismerte, hogy az iskolában van, csak egy megoldás van. Tanár.
Még ideje sem volt meglepődni saját gondolatmenetén, vagy egyenest a végeredményén, mert hátulról megszólította valaki.

– Hermione! – A megszólított elmosolyodott, miközben megfordult. Remus Lupin lépett hozzá. Ebben az évben visszavették őt SVK tanárnak, és ennek a legtöbben örültek is. Habár háborúra már nem kellett készülniük, mégis csak jobb volt olyantól tanulni, aki érti is a dolgát.
– Jó reggelt, professzor!
– Merlinre, hányszor mondtam már, hogy tegezz? Nektek hármótoknak ajánlottam fel, igazán megtehetnéd nekem, hogy visszategezel, ahogy Harry és Ron is.
– Sajnálom, Remus, de nem szoktam még meg.
– Amúgy csak azért állítottalak meg, mert olvastam az esszédet a patrónusokról. Igazán tetszett, pláne, hogy nem csak a varázslók oldaláról közelítetted meg a fejtegetést, hanem mugli részről is. Ez egy bűbáj esetében felettébb érdekes. Mindig a maximumot teljesíted, de ha ezt nem tudtam volna előtte, akkor is kiválót adtam volna, már a görög istenek említésénél. Gyönyörű munka – fejezte be mosolyogva a lány dicséretét.

– Köszönöm! – pirult el a tanár szavaira.
– Nincs mit. De jól vagy? Nyúzottnak tűnsz. Nem aludtál jól? Vagy csak nem eleget?
– Ööö…
– Oké, oké! Látom, nem akarsz róla beszélni. Én is voltam fiatal, még tudom, hogy mik történnek a hetedikesek közt… Sőt! Szóval, csak arra kérlek, hogy azért időnként pihend ki magad. Semmi és senki nem éri meg, hogy tönkretedd magad. További szép napot!
– Köszönöm, professzor! – motyogta Hermione, miközben már vörösebb volt, mint Ron nekifutásból.
– Esküszöm, ha még egyszer így szólítasz, leharapom az orrod – kuncogta Lupin, és picit meg is érintette az említett szaglószervet.
– Ne haragudj, Remus! – mondta zavartan, majd beljebb haladtak, de mikor a férfi a tanárok asztalához ment, ő gyökeret eresztett, és úgy nézett utána tágra nyílt szemekkel.

– Remus? – suttogta, és döbbenten kapta az orrához a kezét.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.