– Kérlek! – sóhajtotta Hermione, mikor a simogató kéz végigsiklott a hasán, egészen a melléig. – Ezt... én így… nem tudom! – mondta, és Piton legmélyebb sajnálatára, kinyitotta a szemét. Oké, imádta ezt a két barna csillagot, de ahhoz, hogy folytathassa, amit elkezdett, az kellett, hogy a lány becsukja őket. Megtehette volna így is, csak épp akkor felborítaná a saját tervét. – Remélem, így is hallod, hogy én ezt nem tudom… Nekem ez nem megy! – Hogy jelezze akaratát, fel is kelt az ágyból, ám tudta, hogy nem menekülhet, emiatt csak megállt az asztala mellett, és nekidőlt. Várt egy picit, majd becsukta a szemeit.

Piton még így is örült, mert hevesebb reakciókat várt. És bár még most is úgy vélte, fog még erősebben is tiltakozni a lány, persze hiába, jelenleg ez a gyenge próbálkozása tetszett neki. Finoman megsimogatta Hermione arcát, míg másik kezét a derekára tette. Látta, hogy feszültek meg a kecses kis ujjak, ahogy az asztal lapját szorította.

– Nézd, én… Tényleg értékelem, hogy tetszem, de… én ezt nem akarom – mondta, de remegve felsóhajtott, mikor egy gyengéd ujjbegy végigsiklott a fülétől a kulcscsontjáig, hogy aztán eljátsszon a talár gombjai közt, jelezve, hogy útban vannak. – Nem lehetne, hogy találkozzunk? – kérdezte összeszorított szemmel, és lehajtotta a fejét. Piton pedig megérintette a száját. – Nem mersz a szemembe nézni? – gúnyolódott picit, majd a cirógató ujj kipattintott egy gombot, amit a lány megérzett, és kinyitotta a szemét. A bájitalmester egy szájhúzással kapta el a kezeit. Ez így nem lesz jó, gondolta. Granger folyton félbeszakítja, és így soha nem fog lekerülni róla a ruhája.

Aztán a boszorka idegesen járkálni kezdett.
– El kéne mennem Dumbledore-hoz – morogta hangosan, és Piton igazán nem örült ennek az ötletnek. – Nem játszhatsz velem csak úgy, kedvedre! – folytatta hangosabban. – Hogy lehetsz ennyire gerinctelen? Akár akarom, akár nem, te itt téblábolsz, és zaklatsz. Fel kéne, hogy jelentselek! – Aztán megtorpant. – Hülyének is néznének. Feljelentek egy láthatatlan idegent, aki… hagyjuk. Legalább megmondhatnád, mit akarsz! – nyögte, és leroskadt az ágyára, egy pillanatig elfeledve, hogy mivel járhat, ha becsukja a szemeit, és a két tenyerébe temeti az arcát. Márpedig ezt tette.

Piton nem akart erőszakoskodni, és tudta, hogy időbe telik a meghódítása, ám most, hogy ébren érinthette a lányt, vágya egyre jobban sürgette. Hogy kommunikáljon vele úgy, hogy csak eldöntendő kérdésekre tud jelezni? Elsöpört egy barna hajtincset, ami előrehullott, mire Hermione leengedte a kezét, de szemei csukva voltak.
– És ha nekem van valakim? – A professzor elhúzta a száját, majd megérintette diákja száját. – Mi az, hogy nem? Honnan tudod? – A válasz nem érkezett meg. – Oké, nincs barátom, de ez akkor sem jelenti, hogy így letámadhatsz! Pláne, nem fogom hagyni, hogy olyasmit tegyél, ami… – Fülig vörösödött, de nem tudta befejezni a saját mondatát. A férfi pedig megérintette a száját. – Nem? Nem teszel olyat, amit nem akarok? – Szájérintés. – De ha én már most nem akarom, hogy itt legyél, akkor… Elmész? – Nem, jött a válasz. – Miért? Oké… Eldöntendő kérdést… Szóval… Kívánsz? – kérdezte kissé remegő hangon, tovább vörösödve. Piton most a lány egész orrhosszát végigsimította. – Ez mit jelent, nagyon? – mosolygott picit, mire egy pöccintést kapott a piszéjére. – De… Miért csak a testem kell? Ezt nem értem – nyögött fel, majd hátradőlt az ágyán.

A Mardekár Ház Feje apró mosollyal követte, és megsimogatta a griffendéles arcélét. Granger pedig erősebben szorította össze a szemét, majd be is fogta őket.
– Utálom, amit csinálsz! – morogta, mire mestere egy fejcsóválással megérintette a száját. – Mi az, hogy nem?! Had tudjam már jobban! – Nem. – AH! – nyögött fel. – Attól, hogy jólesik, még utálom! Azt, hogy így ismeretlenül akarsz játszani velem, ráadásul érzések nélkül. Azt, hogy csak a testem kell! Utálom! Szóval, menj, és keress valaki mást! – kiáltotta, majd felkelt, és berontott a fürdőjébe. Az ajtónak dőlt, és csukott szemmel hátradöntötte a fejét. Tanára pedig vigyorogva érintette meg a száját. – Ez nem igaz! Szóval nem mész el. Nem hagysz békén, igaz? – Nem. – Mégis… Mi a fenét kezdjek veled?

Nos, a bájitalmesternek rengeteg ötlete lett volna erre, ám mindössze kigombolt egy újabb gombot a lány talárján, mire az ijedten fogta össze a két kiszabadultat, és úgy guggolt le.
– Merlinre! Te tegnap is végignézted, ahogy fürdök. Ezentúl sose tudhatom, mikor leszel itt, igaz? – Orrérintés. – Szemét vagy, remélem, tudod. Ki fogom deríteni, hogy ki vagy, és… – Nem tudta, mit is kezd majd vele, de akkor is fenyegetőzni akart. – Gondolom, hiába is próbálkoznék azzal, hogy várok, és nem fürdök, vagy nem vetkőzök le. Sose tudnám meg, mikor mész el. – Mindezek után a tanára legnagyobb meglepetésére Granger felpattant, és vadul levette a ruháit. – Ezt akarod, nem? Hát, tessék, kukkolj! – Szemei mindvégig nyitva voltak, és Piton látta bennük a határozottságot és a makacsságot is a düh mellett.

Teltek a percek, és a férfinek minden érintés nélkül kellett végignéznie, ahogy a lány letusol. Hermione egész végig ügyelt rá, hogy pislogásnál tovább ne legyen csukva a szeme. Aztán megtörülközött, és felvette a hálóruháját is, majd bebújt a takarója alá. Mint egy durcás kisgyerek, a takaró felett összefonta a karjait, és úgy bámult a szobájába. Ez az állapot pár percig tartott, majd felkapta az éjjeliszekrényén lévő könyvet, és olvasni kezdett. A tanár most úgy vélte, van egy kis ideje rá, hogy ő is eljusson az ágyáig. Lefürdött, bár igen gyorsan, majd ő is takarója alá bújt. Granger még mindig olvasott, de ő várt. Mikor diákja lapozott egyet, úgy döntött, ő is követi a példáját. Fura érzés volt, mintha egy ágyban feküdtek és olvastak volna. Minden oldal után megnézte, vajon a lány mit csinál, és mikor látta, hogy szemei a sorokat pásztázzák, folytatta ő is. Ez így ment egészen éjfélig.

Piton már majdnem úgy döntött, hogy aznapra befejezi a játékot, és alszik, ám meglátta, hogy Granger is egyre laposabbakat pislog, hát letette a könyvét, és figyelte tovább. Nem kellett sokat várnia, egyik szemlehunyásnál Hermione úgy maradt, és ő megsimogathatta ismét a száját. Nem tehetett róla, imádta azt a két rózsaszínű és puha ajkat.
– Menj innen! – morogta a lány, de ő beletúrt a barna tincsek rengetegébe. – Hagyj legalább aludni! – Egy apró csók az ajkaira felébresztette annyira, hogy kinyissa a szemét, majd könyvét félretéve, bebugyolálta magát a takaróba, összegömbölyödött, és remélte, hogy békén hagyják. Nem volt szerencséje. Zaklatója végigsimított az oldalán, a takarón keresztül, a csípőjétől a válláig.
– Nem hiszem, hogy neked nem lesznek óráid holnap. Hagyj békén!

A férfi egy apró homlokpuszit adott a lánynak, aki az azt követő apró simogatás után felsóhajtott, valószínűleg remélte, kéretlen vendége végre elbúcsúzik. Jól hitte. A tanár egyrészt úgy vélte, épp eléggé fáradt ő is, másrészt előre számolt a lehetőséggel, hogy nem kaphat meg mindent olyan gyorsan. Kitartás. Ez volt hetek óta az egyik jelszava. No, és az sem volt elfelejtendő részlet, hogy kíváncsi volt, vajon a boszorka, mikor hozzá megy majd különórára, a „Mi történt?” jellegű kérdésre mit fog válaszolni. Elmondja-e, mi is történik éjszakánként, vagy elhallgatja, és próbál egyedül tovább küzdeni. Egy utolsót pillantott a kupac takaróra, ami Hermionét rejtette, majd ő is nyugovóra tért.

Másnap reggel az ifjú mestertanonc kissé álmosan, de nyugodtan ébredt, és ő maga sem értette, mitől az, hisz a nem épp hétköznapi hódolója nem épp erre ad okot. Kényelmesen összekészült, majd a nagyterembe ment, ahol reggeli közben egyik új bájitalkönyvét olvasgatta, és így várta két barátját, akik, hála a legfiatalabb Weasley fiú folyton korgó gyomrának, nemsokára meg is érkeztek. Épp egy sötét varázslatok kivédése órára írt dolgozatot beszéltek ki, mikor Piton a szokásos módján megérkezett. Granger látta ezt, és ahogy felé nézett a férfi, köszönt is, mire egy biccentést kapott válasznak. Harry és Ron reggele ezzel el is lett rontva, ellentétben velük, Hermione hangulata cseppet sem változott. Épp csak elgondolkozott.

A bájitalmester egész jól aludt, viszont éhesen ébredt. Éhesen, és nem épp a nagyteremben felszolgált ételekre. Az ő étvágya egészen mást kívánt, de arra, hogy ezt a bizonyos étvágyát csillapíthassa, jól tudta, hogy még várnia kell. Nem is keveset. Néha eszébe jutott, hogy erőszakkal is elvehetne pár falatot, ám minden ilyen ötletet el is hessegetett, mondván, nem ezt akarja. Habár ott volt a higany a nyakláncban, hasznos kis emléktörlésekre, de nem akarta a kelleténél többször használni, sőt, ha lehet, egyáltalán nem akarta. Az csak a biztonság kedvéért volt. Végül összeszedte magát, és elkezdte a napját. Szerda lévén a különórát várta. Kíváncsi volt, hogy fog telni.

A délután öt óra hamar elérkezett Hermione számára. És bár majdnem az egész nap furcsa nyugalomban telt, a különóra közeledtével egyre izgatottabb lett. Nem, nem a bájitalfőzés miatt. Sokkal inkább a különc ismeretlen miatt, aki már két éjjel is meglátogatta, sőt, még csak éjszaka sem kellett neki hozzá, hisz a nagyteremben is megközelítette. Remélte, hogy ha az illető egy kicsit is ismeri, tudja, hol tölti bizonyos délutánjait, és nem fogja piszkálni. A pincébe érve egyre zavartabb lett, mert attól félt, hogy a munkája rovására mehet ez az egész, és akkor Piton nem hogy dühös lesz, de képes tán ki is hajítani őt a laborból. Jó, ott volt a szerződés, de ha valaki, hát ő mindig elérte, amit akart. Szinte, tette hozzá magában, hisz azért ott a sötét varázslatok kivédése tantárgy. Hány évig pályázott rá, de sose kapta meg. Vett pár mély levegőt, és bekopogott mestere irodájába. A következő pillanatban az ajtó gyorsan feltárult, hála a tanár lendületének, ezzel azonban sikeresen elérte, hogy a lány egy lépést hátráljon, és még a szíve is kihagyott legalább egy ütemet.

– Jól vagy? – kérdezte a férfi, miközben végigmérte tanítványát. – Sápadt vagy – közölte, majd beterelte Grangert.
– Öhm… Igen, uram, jól vagyok, csak megijesztett.
– Azt hittem, ennyi idő után már hozzászokott a külsőmhöz – mondta egy gúnyos kis mosollyal, és nem kevés hátsó szándékkal fogalmazva meg a mondatát, hátha megtud valamit.
– Nem… Én csak… az ajtó miatt. Mert olyan gyorsan nyitotta ki, miután kopogtam.
– Értem. Épp itt jártam. Szóval nem tőlem ijedt meg, ezt örömmel hallom. – A labor felé indult, és Hermione követte őt.
– Öntől már régóta nem ijedek meg – motyogta halkan, de a tanár, hála kiváló hallásának, pontosan értette.

Valóban? Tartsd meg jó szokásod, kislány.
Piton csak a receptet adta át diákjának, majd egy rakás pergamen társaságában leült a sarokban lévő kanapéra, és nekiállt javítani a dolgozatokat. Granger kétszer is elolvasta, mit kell főznie és hogyan, majd sorban megkereste a hozzávalókat. Tanára pedig, bármennyire is úgy tűnt, hogy gondosan és odafigyelve javít, végig szemmel tartotta kis boszorkányát. Látta a dekoncentráltságot, és hogy óvatosabban bánik mindennel, nehogy hibázzon, és ez épp elég volt neki, hogy belekezdjen egy gonosz kis játékba. Először csak egy apró megjegyzést tett az egyik hugrabugos diák dolgozatára, hogy mégis, hogy mert egyáltalán üst közelébe menni, majd még néhány megszólalás után elmondta azt a mondatot, amit tervezett.

– Ez is jobban tenné, ha láthatatlan lenne a következő órámon – morogta, és jól látta, hogy tanonca, aki eddig szimpla közönnyel hallgatta őt, most megtorpant kicsit. Rávésett egy nagy T-t a pergamenre, majd elővette a következőt. Pár perc után újra megszólalt. – Merlinre, hogy valaki ennyire a sötétben tapogatózzon… Ennyi erővel bekötött szemmel is járhatna. – Arra pedig meglepettséget színlelve kapta fel a fejét, hogy a lány elejtett egy gőteszemet. – Minden rendben?
– Elnézést, véletlen volt. Nem akartam megzavarni.
– Ezeknél a hibbantaknál minden jobb. Mindenre tudnak figyelni, csak arra nem, amire kéne. Hormontúltengéses idióták, akiknek csak a szex jár a fejükben. – Na, itt sikerült Hermionénak megvágnia magát.

Piton a szisszenésre, ahogy a lány letette a kést és a kezéhez kapott, letette a pergameneket, majd felállt, és összehúzott szemöldökkel ment oda mellé. Megfogta a vékony kis csuklót, majd maga elé húzva nyitotta ki Granger tenyerét. A fájdalomtól eltorzult arcú diák csak egy halk kis mukkanást engedett meg magának.

– Mi van ma veled? Figyelmetlen vagy, zavart, és mint látjuk, ön-, és lévén, hogy egy bájitallaborban vagy, közveszélyes is.
– Elnézést – nyögte ki Hermione, a vérző tenyerét nézve.
– Talán jobb lenne, ha inkább elmondanád mi a gond, mert így nem hagylak most főzni. Egy bájitalmesternek akkor is tudnia kell teljesíteni, ha két troll keringőzik körülötte. Akármi is zavar, meg kell tanulnod kizárni, és a munkádra figyelni – mondta, miközben magához hívott egy fiolát, és kidugaszolta. – Csípni fog.
– Sajnálom, uram, ígérem, összeszedem magam. – A maró érzésre pedig csak összeszorította a fogait.
– El is várom. De nem akarod elmondani, mi van veled? A barátaid bántottak meg? Vagy felteszem a legelképzelhetetlenebb verziót: rossz jegyet kaptál? – próbált viccelni, de a lánynak szeme sem rebbent, nemhogy mosolyogjon.

A fertőtlenítés után Piton begyógyította a sebet, és csak egy vékony piros csík jelezte, hogy valami történt. Habár a pálcáját eltette, diákja kezét nem engedte el. Végigsimított a kis csíkon.
– Holnapra eltűnik. Szóval? Mi zavar? Ne kelljen már faggatni. Nem tudom, emlékszel-e, de őszinteséget várok el. És mivel bármi is az, kihat a teljesítményedre, így tudnom kell, mi váltotta ki nálad ezt a tőled szokatlan viselkedést.
– Én… Sajnálom, uram, de ezt… nem tudom elmondani.

Granger nem tudott a férfi szemébe nézni. Az, hogy zaklatója ennyire befészkelte magát a gondolataiba, több volt, mint sok. Szégyellte magát, hogy ő is lassan azok közé tartozik, akiket a tanár korábban említett.
– Hermione, igazán…
Csak a szex jár a fejében? Jó, még nem konkrétan az, de ez nem sokat változtat a lényegen. Hormonok… igen, rá kell fogni a hormonokra. Talán van valami bájital ellenük…
– Hermione!
Utána kéne néznie alkalomadtán. Neki nyugalomra van szüksége, nem felkavaró gondolatokra. Ami azt illeti, a zaklatójára sincs szüksége. Bármennyire is hízelgő a tudat, hogy valaki akarja őt.

– Hermione?! – A lány nem csak felkapta a fejét a hangosabb megszólításra, de még össze is rezdült.
– Igen? – kérdezte, és most vette észre, hogy Piton még mindig a kezét fogja, és most kissé erősebben is.
– Harmadszor szóltam. Ennyire nem figyelsz? Most már tényleg tudni akarom, mi van veled!
– Sa… Sajnálom, uram!
– Nem a sajnálkozásod kell, hanem a magyarázat. Ki vele!
– Ne haragudjon, de nem megy! – nyögte hangosan a boszorka, már-már a kifakadás határán. Piton pedig megkegyelmezett neki, úgy gondolva, épp elég volt a különórából ennyi. Elengedte a griffendéles kezét is, majd eloltva az üst alatt a tüzet, kiterelte az irodájába az értetlent.

– Remélem, nem gondoltad, hogy hagyom, hogy így főzz tovább. Szombaton viszont vagy higgadt elmével gyere, vagy egy tisztességes magyarázattal! Remélem, addigra lenyugszol! – morogta, miközben magában jól szórakozott.
– Értettem – hajtotta le a fejét Granger, miközben már ki is lépett a folyosóra.
– Menj, vegyél egy forró fürdőt, és feküdj le!
Köszönés nélkül csukta be az ajtót, de még hallotta a halk nyögést, amit a lány adott ki magából. Azonnal becsukta a szemét, és figyelte, ahogy Hermione az ajtaja előtt a két tenyerébe temeti az arcát, majd végigsimít rajtuk, fel, egészen addig, míg a hajába nem túrtak az ujjai.

– Francba! – szitkozódott. – Fürödni… Feküdni… Merlinre!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.