Hermione kissé ziláltan hagyta el a pincét. No, nem kell rosszra gondolni, pusztán a meleg miatt volt, amit a bájital okozott. Most már ismét talárban rótta a folyosókat és a lépcsőket. Szobájába érve sóhajtott, majd pakolt és vetkőzni kezdett. Beállt a zuhany alá, és percekig mozdulatlanul folyatta magára a vizet. Fáradt volt, de jól esett neki. Az ilyen fáradtságot mindig szerette. Ilyenkor elégedett volt.

Piton azonban hosszú percek óta két választás között őrlődött. Várjon, vagy cselekedjen? Na, nem akarta még letámadni Grangert, pusztán aprócska ajándéka járt a fejében. A nyaklánc. Nem volt ostoba, hogy ne ruházza fel a csöpp ékszert néhány mágikus tulajdonsággal. Igen, egyrészt arra szolgált, hogy üzenhessen, és megtalálhassa a lányt. Nem mellékesen emléktörlésre is, ha netán egy-egy párbeszéd, vagy találkozás rosszul sülne el. Kevesen ismerik az emléktörlésnek ezt a módját, de ő nem hagyhatta ki a dolgot. Így nem kellett pálcát fognia a griffendélesre.

A nyaklánc másik fele az ő nyakában lógott, jól elrejtve az inge alatt. És a két fiola közti kapcsolat kihasználásán törte épp a fejét. Az csak egy dolog, hogy megtalálhatja a tanoncát, de ha koncentrál, többre is képes. Sokkal többre. De nem épp elég neki egyelőre az, amit összeálmodik? Francba is! Nem! Elvégre mardekáros. Nem azért csinálta ezt az egészet, hogy most filózzon. Eldőlt az ágyán, és becsukta a szemét.
Csak pár pillanatba került, és már maga előtt látta a lányt, ahogy a zuhany alatt áll, és kényelmes tempóban mosakszik. Gyönyörű volt. Szebb bármelyik álmánál. Megfogadta, hogy nem ér hozzá, amíg kiskorúnak számít, és nem „barátkoznak” össze picit jobban, de ebben a pillanatban ez nagyon nehéznek tűnt.

Ahogy a mosdószivacs habosan siklott végig Granger domborulatain, ő már a nadrágjához nyúlt, hogy igazítson rajta, mert hirtelen túl szűkké vált. Ám, ahogy magához ért, nem bírta megállni, hogy ne könnyítsen magán. Miközben a lány habosan és vizesen állt előtte, ő kiszabadult nadrágjából, és munkához látott jobb kezével. Nem kellett sok. Hermione gyanútlanul törölközött immáron a fürdő közepén, mikor Piton némi pihegés után elővette pálcáját, hogy megtisztítsa magát. Nem leskelődött tovább, épp elég volt ennyi is. Aznap este álmaiban már nem csak elképzelte a griffendélest, hisz már pontosan tudta, hogy is néz ki valójában.

Másnap reggel sátor alatt ébredt, így nyögve kelt fel, és állt a hidegzuhany alá. Kicsit később pedig morogva öltözött fel, majd indult a nagyterembe. Ami ott fogadta, az viszont az egyik legkellemetlenebb élménye volt az utóbbi időben. Elég volt csak megpillantania a lányt, és az a bizonyos testrésze már reagált is. A tegnap esti események és az álmai miatt kicsit tovább tartott a reggelije, mint máskor… Magában csak elkönyvelte, hogy minél előbb meg kell szereznie a boszorkát, aztán vége lesz ennek az őrületnek, és élhet tovább.
A bájitaltan is hasonló élménnyel zajlott le, mint a reggeli, de a diákok nem bánták, hogy kivételesen nem köröz a fejük felett. A napok teltek, és ő nyúzottabb lett, és hiába minden esti mozizás és megkönnyebbülés, tudta, hogy csak akkor lesz mindennek vége, ha célba ér. Mindemellett szinte undorodott a gondolattól, hogy lassan rosszabb, mint egy hormontúltengéses tini.

És Hermione? Ő, köszönte szépen, remekül volt. Tanult, kutatott, vagy épp bájitalokat főzött, hol egyedül, hol Pitonnal, és elégedetten éldegélt. Gyanútlanul. Élvezte a különórákat, főleg, hogy nem voltak konfliktusok, és bár időnként kritizálta a férfi, de leginkább csak oktatta. Idővel Harry, és némiképp Ron is elfogadta, hogy barátnőjük az utálatos bájitalprofesszorral tölti az idejét. Ők kicsit kiszorultak ugyan a délutánjaiból, de nem nehezteltek rá ezért.

Hermione úgy érezte, a szülinapja nagyon hamar eljött, mégis tűkön ülve várta, vajon mikor ejtik meg a hivatalos szerződésírást. Szombat reggel mosolyogva kelt fel, és készülődött reggelizni. Egyedül sétált be a nagyterembe. Barátai még valószínűleg aludtak a hétvége örömére, de így legalább nyugodtan tudott gondolkodni. Ron és Harry épp akkor léptek be, mikor megérkeztek a baglyok, és egy barna példány a lány előtt landolt. Egy fehér borítékot nyújtott a lábával, amit a címzett hamar el is vett. Gyorsan kibontotta, mert a mugli csomagolás egyből elárulta, hogy szülei írtak neki.

Már Piton ajánlatának másnapján értesítette őket, hogy milyen szerencse érte, és gratuláltak is neki. Most nyilvánvalóan szülinapi jókívánságaikat írták meg, mivel abban maradtak, nem küldenek ajándékot. Ám a levél mégis meglepetést tartogatott neki. Édesapja beszámolt róla, hogy egy külön számlát nyitottak neki a Gringottsban, ahol nem kevés összeget helyeztek el, azzal a céllal, hogy amint alkalma nyílik rá, vehessen magának mindent, ami szükséges a bájitalmesteri tanulmányaihoz. Tátott szájjal olvasta át újra a levelet, majd egy boldog mosollyal tette el. Barátai, akik eddig nem zavarták, és csendben leültek a két oldalára, most összenéztek, majd egyszerre mosolyogtak a lányra, és mindketten két kis csomagot nyújtottak át neki.

– Boldog születésnapot! – mondták egyszerre.
– Jaj! Fiúk! Köszönöm! – Átölelte mindkét, amúgy őt ölelő srácot, majd elvette a kis csomagokat.
Elsőként Harryét bontotta ki. Már kívülről látszott, hogy lényegében csak egy tenyérnyi papír van beborítva díszes papírral. Elámult, mikor meglátta, hogy egy nagy értékű vásárlási utalványt kapott a Czikornyai & Patzába.
– Merlinre! Harry! – A Kis Hős nyakába borult, és úgy megszorongatta, hogy Potter végül levegőért könyörgött.

– Nem mertem semmilyen könyvet venni, és ezzel úgy gondoltam, hogy te magad választhatod ki mindazt, amit szeretnél. Mikor az Abszol Úton voltunk beszerezni az évre a tanszereket, Mr. Patza azt mondta, hogy ha kell, bármikor szívesen lát. Egyeztetsz Dumbledore-ral, és akár egyenesen az üzlet kandallóján át is mehetsz. Buzgóságában még azt is felajánlotta, hogy bezár addig, míg vásárolsz, hogy nyugodtan válogathass.
– Harry! Nem is tudom, hogy köszönjem meg!
– Ne viccelj! Nagykorú lettél, Hermione! Ennyi jár!
– Na, most már bontsd ki az enyémet is, mielőtt teljesen elolvadsz a könyveknek a gondolatától is – mondta Ron, miközben már nekilátott a reggelijének.

Hermione nem habozott. Az apró dobozban meglepetésére egy üres fiola volt, és egy kártya. Kérdőn pillantott vörös hajú barátjára, de az nyugodtan evett tovább. A kísérőcédulát olvasta inkább. „A vizsgamunkádhoz.” Ennyi állt rajta, ám ez épp elég volt ahhoz, hogy könnyeket csaljon a szemébe. Ez ugyanis azt jelentette, hogy Ron végképp megbékélt a gondolattal, hogy Piton tanítványa lesz. Bármilyen csekély kis ajándék is volt ez, a jelentése sokkal többet ért neki. Így az ifjú Weasley sem úszhatta meg a szorongatást.

– Köszönöm! – súgta a fiú fülébe, majd elengedte zavarban lévő barátját, aki elpirult a lány reakciója közben.
– Szívesen. És ne haragudj, hogy olyan hülyén viselkedtem.
– Semmi gond, Ron.
– És? – kérdezte hirtelen Harry. – Mikor lesz a nagy esemény?
– Amint a kisasszony befejezte a reggelijét, és felfárad az igazgató úr irodájába – hallották maguk mögül Piton összetéveszthetetlen hangját.
– Ó! Professzor, máris megyek!
– Úgy gondolom, a reggeli még belefér. Egyen, a szerződés megvárja.
Nem várt választ, vagy mást, már ott is hagyta a griffendéleseket. Hermionénak pedig nem kellett több. Hozzálátott a reggelijéhez, miközben gondolatban már a tollat szorongatta a szerződés felett.

Piton aznap reggel furcsa örömmel ébredt. Eljött végre az a nap, mikor büntetlenül merülhet el a terveiben. És előbb vagy utóbb megteheti ezt a Grangerben is. Ebben biztos volt. Frissen ült le a reggelijéhez is, és csak az zavarta meg, mikor a griffendéles trió hányingerkeltő ölelkezésbe kezdett. Na, igen, másfelől ő is nagyon szívesen megölelte volna már a lányt. De ez nem csak újdonsült tanonca napja volt, az övé is. A kis fruska immáron nagykorú, a mestere lesz, és szombat lévén, délután ismét kettesben lesznek a laborjában. Megvoltak a tervei erre vonatkozóan.

Dumbledore reggeli utánra szervezte a szerződéskötést, így még előtte le akart menni a saját irodájába, hogy magához vegye az iratokat. Épp jókor ért a trió háta mögé, mert Potter pont olyan kérdést tett fel, amire a válasz az ő jövetelének célja volt. A folyosókon haladva ostoba ötletként az jutott eszébe, hogy bár a lánynak van születésnapja, úgy érzi, ő is ajándékot kapott. Nem sokat kapott élete során, de ennek kifejezetten örült. Mikor már a kezében szorongatva a pergameneket az igazgató irodájában ült, szokatlan türelmetlenség lett úrrá rajta. Hol van már Granger? Az igazgató meg azzal az idegesítő, "mindent tudok” mosollyal nézett rá. Most viszont, az általános esetekkel ellentétben, biztos volt benne, hogy Albusnak fogalma sincs róla, hogy ő mit is akar.

– Örülök, hogy belevágsz ebbe, Perselus. – Nem örülne, ha tudná, mire akarja használni a kis eminens griffendélest, gondolta Piton. – De arra nem gondoltál, hogy a többi diákkal is lehetnél… kevésbé kemény?
– Azért nem esnék túlzásokba. Még megártana. Nem fogok átesni a ló túloldalára, ilyenben még csak ne is reménykedj. Hermione megérdemli ezt, de egyik évfolyamtársa sem ér annyit, hogy külön foglalkozzak velük.
– Én ennek is örülök, mint mondtam.

Hermione ezt a pillanatot választotta, hogy bekopogjon. Egy kedves betessékelés és teakínálgatás után már ő is ott ült Piton mellett. A papírok pedig az előttük lévő asztalra kerültek.
– Miss Granger – szólította meg az igazgató a lányt –, biztos benne, hogy vállalja mindezt?
– Igen, uram! Teljesen biztos.
– Nos, akkor nem maradt más, mint aláírni a szerződést.

Perselus egy intéssel átengedte a kezdést a griffendélesnek, és egy apró mosollyal nézte, ahogy Granger maga zárkózik be a kalitkájába. Ő is hamar aláírta, Dumbledore pedig tanúskodott. Mindhárom fél eltett egy példányt.
– Remek! Igazán remek! – csapta össze az igazgató a tenyerét.

Nem sokkal később Piton és Granger már a folyosón volt.
– Nos – fordult a lány felé a tanár –, mától két év. Boldog vagy?
– Nem volt még ilyen szép szülinapom. És, azt hiszem, két év múlva sem fogok panaszkodni.
– Meglátjuk. Viszont, mivel szombat van, várlak ötkor. Legyél pontos! – mondta, majd köszönés nélkül távozott.

Hermione összevonta a szemöldökét, és úgy nézett mestere után. Még sosem késett, nem értette, miért kellett erre felhívni a figyelmét. Kezében a frissen aláírt szerződéssel szobájába sietett, majd, hogy később ne legyen vele gondja, nekilátott a háziknak. Délre végzett is, így nyugodtan mehetett le ebédelni.

– Végre! Hol voltál? – esett neki Ron, amint leült melléjük.
– A szobámban – felelte szimplán, és merítet magának levest.
– Könyörgök, Hermione, mondd, hogy nem tanultál! Születésnapod van! Legalább ma ne!
– Attól még nem áll meg a világ! Megcsináltam az összes házim, így a hétvége többi részén azzal már nem kell foglalkoznom.
– Ah! Reménytelen vagy! – nyögte Weasley.

– Ma is mész Pitonhoz? – kérdezte Harry.
– Igen. Ez lesz az első hivatalos alkalom a magántanítványaként.
– Akárhogy is, de gratulálok – mosolygott barátnőjére az immáron nem is annyira kis Hős.
– Köszi, de majd akkor gratulálj, ha két év múlva leteszem a vizsgát.
– Mi az, hogy „ha”? Merlinre, ha valaki, hát te biztos átmész – szúrta közbe két falat közt a vörös hajú fiú.

– Ez kedves, de az még messze van, és rengeteg mindent kell megtanulnom. A professzor azt mondta, nem emlékszik rá, hogy bárki ilyen fiatalon belevágott volna ebbe. Igaz, azt is mondta, hogy engem képesnek tart rá, hogy megcsináljam. De akkor is igyekeznem kell.
– Te mindig igyekszel – morogta Ron. – Piton is fiatalon lett Bájitalmester, nem? – kérdezte, bár valószínűleg csak magában gondolkodott el.
– De, csakhogy ő a R.A.V.A.SZ. vizsgák után kezdett bele, én pedig egy évvel korábban.*

– Mindegy – legyintett. – Mesélted, hogy nem ordít, meg nem szemétkedik, de nem tudom elképzelni, hogy normálisan viselkedjen. Mindig is zavarta, hogy okos vagy, és tudod a válaszokat, meg az se mellékes, hogy mindezt griffendélesként tetted. Most meg még lepipálod abban, hogy fiatalabban vizsgázol, mint ő, és nem zavarja?
– Ron, te idióta vagy – kuncogta a lány viccelődve. – Ő maga ajánlotta fel nekem mindezt. Szerinted megtette volna, ha nem akarja? Megtehette volna, hogy a vizsgák után ajánlja fel, de ő most szólt.
– Oké! – mondta Ron, csak hogy végre nyugodtan ehessen.

Pár perccel később Hermione arra lett figyelmes, hogy Harry, minden szó nélkül elpirul. Követte a srác pillantását, mikor felnézett, és meg is látta, hogy egy hollóhátas lány ábrándos mosollyal figyeli őt.
– Lemaradtam valamiről? – kérdezte, és Harry még vörösebb lett.
– Semmiről.
– Pedig az a lány nagyon szemez veled.
– Vagy egy hete ezt csinálja.
– Vajon miért? – célozgatott mosolyogva a lány. – Tetszik?
– Igen. Nem! – javította ki magát gyorsan. – Úgy értem szép, de… nem akarok tőle semmit.
– Akkor meg ne foglalkozz vele. Különben még bátorításnak veszi.
– Mit? Hogy ránézek? – ráncolta a homlokát a srác.
– Inkább azt, hogy elpirulsz.

Harry láthatóan nem akart a témáról tovább beszélgetni, így békén hagyták a barátai. Ebéd után a griffendéles klubhelyiségben ültek le, és Hermione besegített kicsit a srácok dolgozatába is, míg ő maga közben egy könyvet olvasgatott. Pár órával később pedig a parkban sétálgattak, mert mindent tudó eminensük fel akart frissülni, mielőtt a pincébe ment volna Pitonhoz.

És ha már említjük, essen szó róla is, mert délutánja nagy részét igencsak aktívan töltötte, hogy készen álljon Granger érkezésére. Rosszabb pillanataiban agyoncsapta volna saját magát, hogy miket művel, ám mindig megmenekült az önkínzástól, mondván, a cél szentesíti az eszközt. Így, mikor már csak tíz perce volt hátra, elégedetten ült le foteljébe. Rendezte gondolatait, és a teendőin átfutva meg kellett állapítania, hogy kétségkívül bolond, de az is biztos, hogy azt a napot különlegesként tartja majd számon.

Mielőtt azonban öt órát ütött volna az óra, a labor ajtajához ment, és kinyitotta, hogy a lánynak még kopogni se kelljen. Ő maga pedig nekilátott az aznapi főzethez szükséges hozzávalók összeszedéséhez. Csak két perc kellett, és Hermione már ott állt az ajtóban.
– Professzor – mosolygott a lány, és becsukta az ajtót.
– Hermione – biccentett szokásos, kiismerhetetlen arcával a tanár, és folytatta a pakolást.
– Mi a mai dolgom?
– Én előkészítem, te pedig beleteszed és főzöd – mutatott maga mellé, jelezve, hova menjen tanítványa.
– Értem.

Amint mellé állt, átadta a könyvet a recepttel, és már dolgozott is tovább. Magában pedig csak annyit mondott: Itt vagy!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés