– Messzire mész, Harper. Azt ajánlom, fogd vissza magad! – mordult Piton az előtte álló férfira.

– Nyugalom! Már az is baj, ha kedves vagyok? Tudom, hogy neked ismeretlen lehet ez a dolog, de tudod, én ilyen vagyok – vont vállat Lio, és a pálca nem tartotta vissza abban, hogy jókedvűen mosolyogjon. – Tedd el a pálcád, Perselus. Ott, ahova megyünk, nem kapkodhatod elő minden pillanatban. És úgyse átkozol meg, mert különben hiába jöttetek volna.
Perselus vicsorogva tette el a pálcáját. Hermione pedig jobbnak látta nem szólni közbe, csak mikor pár pillanat csend állt be, akkor lépett kedveséhez. Megfogta az ökölbeszorított kezét, mire az ellazult picit, majd határozottan összefűzte ujjaikat.

– Menjünk – intett fejével Harper felé, aki megfordult, és vezette őket tovább.

Egy földútra értek, amin egy terepjáró várakozott. Hermione hátulra ült, míg a két férfi előre. Elindultak, de a földút miatt, ami elég göröngyös volt, nem haladtak túl gyorsan.

– Na, meséljetek! Mondjatok nekem valami híreket Angliából.

– Mégis, mit akarsz tudni? Gondolom a hír, hogy Voldemort meghalt, ide is eljutott.

– Persze! Olvastam, hogy Potter kölyke kinyírta.

– Ne beszéljen így Harryről! – szólt közbe hirtelen, kissé mérgesen Granger.

– Vigyázz, hogy mit mondasz, Harper. Hermione a Kis Hős legjobb barátnője.

– Ó! Valóban! – nézett a visszapillantó-tükörben a lányra érdeklődve. – Mondd, igaz, hogy olyan jól repül, mint az apja? Állítólag seprű nélkül is tud.

– Öh… hát… Nem tudom összehasonlítani, mivel nem láthattam soha az apját repülni. Az utóbbiról meg nem tudok, szóval... gondolom, ez is egy a sajtó hazugságaiból.

– Gondoltam. Azért jóból is megárt a sok. Viszont, ha van egy kicsi az anyjából benne, akkor biztos van sütnivalója.

– Bah! Potter leginkább az apjára ütött. Van esze, az tény, csak épp használni nem szokta.

– Perselus! – tiltakozott Hermione.

– Ezt te sem vitathatod! Hányszor került bajba, mert nem gondolkozott?

– Akkor is! – vágta karba kezeit sértetten a lány.

– Csillapodj, Hermione. Eddig is tudtad, hogy vélekedek róla.

– Akkor se sértegesd, légy szíves, a jelenlétemben!

– Kis vadmacska – mosolygott féloldalasan Harper, ami miatt kiérdemelt Pitontól egy újabb gyilkos pillantást. – És mi lesz most az ifjú hősből? Aurornak áll?

– Nem. Elege volt a harcból.

– És ahhoz az kellett volna, hogy tőlem tanuljon bájitaltant – mosolygott gúnyosan Piton most vendéglátójukra, mire egy értő pillantást kapott.

– Még mindig kegyetlen tanár vagy, mi?

– Megteszem, ami tőlem telik.

– És a mardekárosok? Most is olyanok, mint a mi időnkben?

– Nagyjából. A háború rajtuk is meglátszik.

– Mint mindenkin – sóhajtott most a férfi, majd pár pillanat múlva ismét elmosolyodott picit. Úgy tűnt, ez hozzá tartozik.

– Maga és… – kezdte Hermione, de a férfi egyből félbeszakította.

– Kérlek! Mondtam, hogy tegezz!

– Bocsánat. Szóval… Te és Perselus osztálytársak voltatok?

– Nem. Egy évvel felette jártam.

– Mégis én korrepetáltalak néha – horkantott Piton.

– Hát igen – vont vállat Lio. – Nem minden tantárgy ment annyira jól, mint a bájitaltan.

– Jól tudom, hogy ön is bájitalmester?

– Igen. Csak én nem dolgozom olyan területen, ahol túlzottan szükségem lenne rá.

– És… Megkérdezhetem, hogy… Mikor… Úgy értem, mikor lettél vérfarkas? – kérdezte zavartan Hermione.

– Egy évvel azután, hogy letettem a R.A.V.A.Sz. vizsgáim. Az a rohadék Greyback rám támadt, mikor nem voltam hajlandó halálfalónak állni – morogta, majd észbe kapva a visszapillantó-tükörbe nézett. – Bocs.

– Nem, te ne haragudj, nem akartalak felzaklatni.

– Ugyan. Kérdezz bátran bármiről. Csak azért kértem elnézést, mert káromkodtam.

– Ó – mosolyodott el Hermione.

Hamarosan kiértek az erdőből és egy aszfaltútra kanyarodtak fel, így már jóval gyorsabban tudtak haladni.

– Mióta foglalkozol rókákkal? – kérdezte Hermione.

– Ó, én nem csak velük foglalkozom, hanem jó pár más állattal is.

– És hogy kötöttél ki Kanadában? Úgy értem… Roxfortban tanultál.

– A nagyszüleim kanadaiak voltak. A szüleim viszont Angliába költöztek. Én pedig visszajöttem a haláluk után.

– És a neved?

– Hm – kuncogott a férfi. – valami indián nevet vártál volna, igaz? Nos… A szüleimet hibáztasd. A Harper pedig atyai nagyapámtól származik, aki nem volt indián. De a Lionel név meg, gondolom, tudod, mit jelent.

– A mardekáros oroszlán – gúnyolódott Perselus.

– Ah, de rég is hallottam ezt – sóhajtott Harper.

– Hát… ha úgy vesszük, a Griffendélbe is járt egy kígyó.

– Valóban? Ki? – érdeklődött lelkesen Lio.

– Harry – válaszolta Hermione egy széles mosollyal.

– Ezt nem igazán értem.

– Potter párszaszájú – válaszolt a lány helyett Piton.

– Ó! No igen.

– Bár, ha azt vesszük, hogy a süveg őt is a Mardekárba akarta tenni… – merengett el a boszorka.

– Hogy mi? – fordult felé hirtelen a bájitalmester. – Miről beszélsz?

– Nem tudtad? – kuncogott a kérdezett. – Azt hittem, Dumbledore professzor elmondta. Harryt a süveg a Mardekárba tette volna, csak lebeszélte róla.

– Mégis miért, és hogyan? – nézett döbbenten párjára Piton.

– Annyit tudott, hogy a sötét varázslók mind onnan kerültek ki, és Malfoy miatt is, meg… ki tudja. És mikor rátette McGalagony professzor a süveget, azt mondogatta, hogy „Csak ne a Mardekárba”. Bár a süveg mondta neki, hogy ott sokra vihetné, ő nem akart oda menni, így a Griffendélbe került.

– Ezt nem hiszem el – morgott Piton. – Mégis, mióta lehet azt a rongyot befolyásolni?

– Engem is a Hollóhátba akart tenni.

– És te is lebeszélted?

– Aha. Egyetlen porcikám se akart az okosok közé menni. Így is én voltam az eminens.

– Merlinre… Azt hiszem, ha visszatérünk az iskolába, elbeszélgetek majd a mi drága igazgatónkkal, hogy tán nem ártana azt a süveget helyrepofozni. Ráadásul… Ah! Most már úgyis mindegy. Mennyivel egyszerűbb dolgom lett volna azzal az ostobával, ha az én házamba kerül – fordult újra előre Perselus.

– Most gondold el… Még így is azzal jöttek, hogy Mardekár utódja. Mi lett volna, ha tényleg oda kerül? Draco és a többi közé? Nem gondolod, hogy elrontották volna?

– Ezt már nem tudhatjuk. Hagyjuk is. Végül is, remek ok volt Potter miatt levonni pontokat a Griffendéltől – mosolygott, mire Lio nevetésben tört ki.

– Piszok – mormogott Hermione, de felfelé kunkorodó szájjal.

– És te, Hermione? Te milyen diák voltál? Bár az biztos, hogy jónak kellett lenned, ha Perselus felfigyelt rád.

– A tudásomnak aligha volt ehhez köze. Ezt inkább tőle kéne megkérdezned.

– Iskolaelső volt – mondta Piton.

– És kétségtelenül szemrevaló teremtés.

– Harper! – csattant a bájitalmester ismét.

– Hé! Csak, mert nem vagyok vak, nem jelenti, hogy akarok tőle bármit is. Főleg, hogy nem őrültem meg, hogy veled szembeszálljak.

– Melegen ajánlom.

– Féltékeny az úr, mi? – kérdezte Lio ismét a tükörben nézve Hermionéra.

– Mint mardekáros, nagyon jól tudod, hogy miképp állunk hozzá ahhoz, ami hozzánk tartozik – mordult Piton.

– Hát persze – válaszolt az indián és egy újabb kanyar után maguk elé mutatott. – Íme, itt vagyunk.

Hermione kicsit előre hajolt, hogy jobban lásson. Egy kisebb lakótelep került a szemük elé. Néhány emeletes ház, és pár kertes ház is. A házak körül elég nagy távolban nem voltak fák, de azon túl ugyanúgy a vad természet uralkodott. Nem messze pedig egy tó vize csillant a napfényben. Nyugodt helynek tűnt, és el tudta volna képzelni az életét egy ilyen helyen. Ahol távol van a nagyvárosoktól, de azért van társaság is. Közelebb érve jó pár emberrel is találkoztak, akiket Lio egy intéssel üdvözölt. Nem csodálkozhatott rajta, hogy itt mindenki ismert mindenkit. És még inkább tisztában volt vele, miért is kellett így érkezniük. Hisz mindenki megnézte őket, hogy miféle új emberek is érkeztek közéjük.

– Tudják, hogy csak vendégek vagytok. Azt mondtam nekik, hogy egy régi iskolatársam és a barátnője látogat meg pár napra. Úgy tudják, hogy vakációztok és utazgattok kicsit. Én pedig megmutatom nektek az erdőt. És persze nosztalgiázunk – mondta Lio, majd az egyik kertes ház elé kanyarodott, majd mikor a garázsajtó felnyílt, begurult a kocsival, majd ismét bezárta azt. – Kiszállás! – rikkantotta, majd leállítva az autót ki is pattant.

– Így legalább nem látják, hogy van-e csomagunk – szállt ki Piton is.

– Azt hiszed, nem gondoltam erre? – kérdezte Harper, majd egy ajtón át vezette őket a ház további részébe. – Isten hozott titeket nálam! Érezzétek magatokat otthon, de ha egy mód van rá, hangszigeteljetek éjszaka – vigyorgott, mire Hermione elpirult a pillantása alatt. – Ez itt a konyha, mint az nyilvánvaló. Ha éhesek vagytok, egyetek, ne kelljen kínálgatni. Kaja, pia a hűtőben, vagy a kamrában. Gyertek, megmutatom a vendégszobát.

Egy kisebb előszobába léptek, és egyből ráláttak a nappalira, amit Lio be is mutatott, majd a lépcső mellett elhaladva a folyosó végében lévő ajtóhoz mentek, és kinyitva azt beléptek.

– Nos, ez az. Az enyém felette van. Fürdőszoba is jár hozzá, úgyhogy kényelmesen ellesztek itt. Hagylak titeket, csomagoljatok ki, helyezzétek magatokat kényelembe, pihenjetek le. Én pedig addig teszem a dolgom. Később ebédelünk, aztán megyünk az első körútra, ha megfelel.

– Meg. Köszönjük – biccentett Perselus.

– Rendben. Később látjuk egymást. Nézzetek szét nyugodtan a nappaliban is. Nyílik onnan egy nagyon apró szoba tele könyvekkel, ha unatkoznátok.

Amint a pár magára maradt, Perselus hangszigetelt, és egy kellően erős zárbűbájt is küldött az ajtóra, majd kedvese felé fordult, aki kipróbálva az ágyat ráült, és rugózott vele picit.

– Nem nyikorog – nézett a férfira mosolyogva.

– Nem számít – mondta, majd közvetlenül Hermione elé állt. – És most jól figyelj! – suttogta halkan, majd előre hajolva az ágyra támaszkodott, de ezzel a közelséggel elérte, hogy a lány kicsit hátrébb dőljön, ahogy meglepődött az ő komoly, szigorú pillantásától. – Tudom, hogy Harper barátságos, és azt is, hogy te is, de még csak véletlenül se jusson eszedbe flörtölni vele. Érthető voltam?

– Mi? De... Perselus… Én nem akarok tőle semmit! – emelte meg Granger picit a hangját.

– Láttam, hogy néztél rá, ahogy végigmérted. Azt is, ahogy ő flörtölt veled.

– Én csak megnéztem, kivel van dolgunk. Azt meg, hogy ő mit csinál, rajta kérd számon, ne rajtam!

– Ismerem Harpert, és tudom, hogy jó ember, de ettől függetlenül nem bízok benne.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés