A két fiú társasága végül is elviselhető volt Perselus számára is. Draco bekapcsolódott a bájitalokról szóló vitáikba, és olyankor Potter bölcsen hallgatott, vagy visszavonult egy könyv mögé. Be kellett vallania, a legviccesebb helyzet az volt, mikor kedden délután arra a visításra rohantak fel mindhárman a laborból, amit Sami csapott, mivel Harry Potter eltökélte, egy saját kezűleg főzött vacsorával hálálja meg a vendéglátást. Minden erejére szüksége volt, hogy ne törjön ki nevetésben, mikor házimanója a Kis Hőshöz vágott egy sodrófát. Hermione aztán leszerelte a felháborodott manót, megkérve, hogy míg a fiú főz, ő készítsen nekik finom sütiket. És Potter igazán kitett magáért, mert se gyomorrontás nem történt, se bármilyen konyhai baleset. Csoda.

Akármilyen kedves vendég három napig untig elég. Perselus pedig igazán örült, mikor a két fiú szerdán délután távozott, örömét pedig úgy fejezte ki, hogy kedvesét „elrabolva” a fürdőbe ment, és boldogabbá, de főképp kielégítettebbé tette mindkettőjüket.
Aztán helyreállt a napirendjük, és visszatértek a munkához. Számos kísérlet után lassan elérték a kívánt eredményt, és a kész bájitalt végül egy vacsorával, egy üveg borral, és egy ágyban töltött nappal ünnepelték meg. Hermione ugyan megpróbált néha kiszökni, de Perselus hatásosan, hol csellel, hol egy sállal, amivel az ágyhoz kötözte, de marasztalta a tanoncát. Végül a boszorka feladta, tudva, úgyis az lesz, amit párja akar. Nem mintha nagyon bánta volna végül…

De az ünneplést nem sok pihenés követte. Perselus egy újabb ötlettel állt elő, minek eredményeként aznap késő éjjelig beszélgettek.
– Nem használhatsz mocsári mohát, túl sok a nedvesség benne, az egész bájital fortyogna, majd kifutna – mondta a férfi éjfél tájékán, mikor próbáltak egy megfelelő hozzávalót találni.
– De ha találnánk valamit, amivel ezt kiküszöbölhetjük?
– Hermione, lásd be, az éjfélkén kívül nincs más – sóhajtotta fáradtan a bájitalmester.
– Én értem, hogy az jó. De ritka, és ha azzal csináljuk, nagyon drága lenne bárkinek, hogy megrendelje a bájitalt.
– Valamit valamiért – vont vállat Perselus.
– Mardekáros – fújt picit a lány.
– Nézd, megcsináljuk ezzel, aztán később megpróbálhatunk mást is keresni. Így jó, Miss Granger?
– Jó – nyújtatta ki a nyelvét a férfira a név miatt.

– Ne nyújtogasd, mert leharapom – fenyegette kedvesen Piton. – Most pedig emeld meg a formás hátsód, és irány aludni. Mára épp eleget ötleteltünk.
– De Perselus, honnan fogunk barlangi éjfélkéket szerezni?
– Hol terem az éjfélke? – kérdezte tanári stílusában a professzor.
– Barlangban – forgatta szemét a lány, majd hirtelen kihúzta magát, és tágra nyílt szemmel nézett szerelmére. – Azt akarod mondani, hogy… hogy… Mi megyünk el azt is beszerezni?
– Esetleg gondod van ezzel? – húzta fel egyik szemöldökét Perselus.
– Dehogy! – örvendezett Hermione, és a következő pillanatban a férfi ölében ült, őt csókolva.
– Mikor azt mondtam, emeld meg a hátsód, nem úgy gondoltam, hogy az ölemben kötsz ki. Bár határozottan tetszetős póz – mormolta megragadva az említett testrészt.
– Szeretlek, Perselus – súgta a lány vidáman.
– Sipirc az ágyba, bestia!

Másnap pontosan utánajártak, hol is található olyan barlang, ahol ez a bizonyos virág él, és három ország jöhetett szóba. India, Kína, vagy Nepál. Ezek közül Perselus ragaszkodott a másodikhoz, így oda készülődtek.
– Akkor tehát – kezdte összefoglalni az útitervet Hermione –, Hop-hálózaton át Kunmingba érkezünk, majd onnan hoppanálunk a Fuxian tó partjára, Luchongba, ahol megszállunk az Angsana szállodában, ami egyaránt szálloda mugliknak és varázslóknak is. Innen indulunk reggel nyolckor, megérkezünk, ottani időszámítás szerint, délután négy órakor. Elfoglaljuk a szállást, körbenézünk, majd másnap reggeli után keressük fel a barlangot. Ha végeztünk, aznap még maradunk, másnap jövünk haza. Jól mondom?
– Igen.

– Mit csomagoljak?
– Fürdőruhát hozz, ha jó idő lesz, fürödhetsz a tóban.
– Egyedül?
– Úgy nézek én ki, mint aki fürdőruhában lubickol egy tóban? – húzta fel a szemöldökét Perselus.
– Nem, te nyilván talpig felöltözve fogsz lubickolni! – kuncogott a lány.
– Ne szemtelenkedjen, Miss Granger.
– A virágnak tároló?
– Arról én gondoskodok. Most pedig. Amíg én intézkedek a szállásról, te mész, és összepakolsz, hogy ha holnap reggel már tudunk menni, kész legyél – állt fel Perselus az asztaltól, majd a kandallóhoz lépett. Hermione pedig a szobájukba sietett, és pakolni kezdte, amit szükségesnek ítélt. Izgatottabb volt, mint mikor Sakamiba készültek.

Tulajdonképp, az este kezdődött ez a fura érzés. Habár örömmel ment Kanadába is, Kína egész más volt. Sokkal fantasztikusabb. És ahogy utánajártak a tájnak, ahova mennek, igazán olyan helynek tűnt, ami tökéletes, maga a mennyország. Mindkettőjüknek. Mert bár gyönyörű volt, sok érdekességgel, de nem is volt túlzsúfolt. Még most, nyáron se. Így Perselus se nyavalyoghat sokat. Lelkesen pakolgatott, és mikor már a kész csomagot szemlélte, átfutva a képzeletbeli listáját, hogy mi kellhet még, hirtelen megugrott szerelme hangjára.

– Nem megyünk, csak holnapután – sétált be Perselus, és hátulról magához ölelte.
– Ó. Miért? – kérdezte Hermione az ölelésbe simulva, csukott szemmel hátradöntve a fejét.
– Mert bár nincsenek sokat, akkor lesz vége egy turnusnak, és utána kevesebben lesznek. Ráadásul – folytatta, mielőtt a lány közbeszólhatott volna –, így pont hétvégén leszünk ott. Pénteken megyünk, vasárnap jövünk. A szállás is olcsóbb így.
– Oké – sóhajtotta a boszorka, majd oldalra döntve a fejét hagyta, hogy Perselus a nyakát csókolgassa és harapdálja.
– Látom, becsomagoltál.
– Ühüm. Mit csinálunk most péntek reggelig?
– Holnap menj, és látogasd meg hőn szeretett Weasleyjeidet, én Albus és a tanári kar körében töltöm az ebédet. Jöhetnél te is, de tudom jól, hogy állsz a barátaidhoz. És bár Potter itt járt, biztos vagyok benne, a trió másik tagjára ráférne egy kicsi a kibírhatatlan természetedből.

– Gonosz vagy – morcogta Hermione minden meggyőződés nélkül.
– De így szeretsz.
– Piszok – válaszolta sóhajtva, mikor a férfi kezei utat találtak blúza alá. Persze, Perselus csak mély hangon kuncogott ezen. – Írnom kell egy levelet, hogy holnap megyek hozzájuk.
A bájitalmester helyeslőn bólogatott, de nem úgy tűnt, hogy el szándékozik engedni a boszorkát.
– Szeretnéd, ha elengednélek? – kérdezte mégis, miközben mindkét kezével körbeölelte a lány melleit.

– Ne! – kiáltotta. – Ne – ismételte sóhajtva. – Kérlekkérlekkérlek!
– Mmm… Máris könyörögsz? Pedig még alig csináltam valamit – mormogta, majd egyik kezét a lány szoknyája és bugyija alá csúsztatta, ahol egyből megkereste azt a bizonyos kis érzékeny pontot, amit megsimítva Hermione térdei megroggyantak. – Szerinted kell használnom a Fruort? – hangzott a költői kérdés doromboló hangon, mire a boszorka nyöszörögve kapaszkodott belé, és képtelen volt tovább tartani magát. Elég volt említeni a bűbájt, és ő a tényleges használata nélkül is érezte a hatást. Perselus megtartotta őt, majd az ágyra fektette, és a következő pillanatban mindkettőjük ruhája eltűnt, ő pedig máris kedvese fölé simult.

Az a bizonyos levél csak jóval később kelt útra, akkor is kicsit girbe-gurbára sikerült néhány betű…

Másnap reggel, mikor Hermione hoppanált az Odúba, egyből Ginny ugrott a nyakába. Aztán Ron is üdvözölte, és még Harry is előkerült, miközben a többi Weasley is köszöntötte. Igazán vidám napot töltöttek el, és a legifjabb Weasley irigyen és izgatottan hallgatta ki barátnőjét a kanadai kirándulásról, majd még inkább sóhajtozott, mikor megtudta, hogy a következő úti cél Kína.

Mindközben Perselus előbb az Abszol úton, majd Roxmortsban sétált be egy-egy üzletbe, és csak akkor ment fel a kastélyba, ahol Albus és a tanári kar többi része már a nagyteremben kezdett neki az ebédnek, mikor végzett. Mivel bejelentés nélkül érkezett, meglepődtek kollégái, de végül rögtönzött értekezletet tartottak. Az igazgató persze valahogy kiszimatolta, hogy a bájitalmestere készül valamire, így az ebéddel egyben tartott megbeszélés után kikísérte a férfit a birtokhatárig.

– Hogy van Hermione? – kérdezte.
– Jól.
– Ő miért nem tartott veled?
– Elküldtem az Odúba a barátaihoz. Ne kímélj, Albus, tedd fel a kérdést.
– Túl jól ismersz – kuncogott jókedvűen az igazgató. – Csak kíváncsi vagyok, mire készülhetsz. Igazán… boldognak tűnsz, és lelkesnek. Elégedettnek, és mégis… aggódónak.
– Még valami? – kérdezte Perselus felvont szemöldökkel. – Holnap Kínába utazunk egy hozzávaló miatt. Arra készülök, és igen, örülök, hogy együtt lehetek vele. Boldog vagy?
– Hát persze! Mióta vártam már arra, hogy ilyennek lássalak. Megérdemled.
Perselus a szemét forgatva lépett a hoppanálási ponthoz, majd visszafordulva egy gúnyos mosollyal nézett az idős mágusra.
– Ne hidd, hogy ellágyulok, és jobban fogok bánni a diákokkal – mondta, és nem várta meg a választ, hanem hazahoppanált.

Tudta, hogy Hermione csak vacsora után érkezik vissza, így addig ő is kényelmesen összecsomagolt, majd a nappaliban helyezkedett el egy könyv társaságában. Hamarosan azonban gondolataiba merülve nézett maga elé, és olvasmánya csak az ölében hevert. A lángok aztán zöldre váltak, és Hermione lépett ki belőle. Meglepetten nézett a faliórájára.

– Azt hittem, vacsora után jössz – fogadta a lányt, és a keze után nyúlva az ölébe húzta.
– Talán menjek vissza? Útban vagyok? – kérdezte Hermione egy üdvözlő csók után.
– Nem mész te sehova – ölelte át. – Csak meglepődtem. Sami! – szólt hirtelen, amivel meglepte kicsit a boszorkát, de a manó egyből megjelent. – Mégis ketten vacsorázunk.
– Sami máris megy, és terít. A vacsora épp elkészült, gazdám – mondta, majd Piton intésére el is tűnt.
– Remek – kommentálta a lány. – Éhes vagyok – pattant fel, és magával húzva párját az ebédlőbe siettek.

– Nem gondoltam, hogy Molly Weasley közelében bárki is éhen maradna.
– Nem is, de az ebéd már rég volt, én pedig nem hagyom, hogy lépten-nyomon belém tömjön valamit – mondta Hermione, és épp akkor ült le, mikor a házimanó feltűnt az ételekkel. – És hogy telt a te napod?
– Minden alkalommal, mikor emberek közé megyek, elfog az irigység a bölcs öregekkel szemben, akik remeteéletet éltek, és elvonultságuk alatt világosodtak meg. Úgy hiszem, ahhoz, hogy az ember kellően bölcs lehessen, magányra van szüksége. Hogy távol maradjon az olyan emberektől, akik az ostobaságaikkal rontják a levegőt. Szeretnék bölccsé válni – mondta megjátszott szenvedő sóhajjal, miközben szedett a lánynak és magának is vacsorát. Arra kapta fel a fejét, hogy Hermione kuncog.
– Ne haragudj, csak elképzeltelek bölcs öregként, ősz szakállal és hajjal, mint Dumbledore professzor. Mindent tudó csillogással a szemedben… – A boszorka nevetve nézte a férfi elborzadt tekintetét.

A másnap reggel viszonylag lassan akarózott megérkezni, pedig az idő ugyanúgy haladt. Aztán egy elég gyors reggeli után, pontban nyolc órakor útnak indultak, hasonló procedúrával, mint a korábbi utazásuk során. És megérkeztek Kínába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés