- Áh, kedves halálfalóim! Helyes, helyes, szép számmal eljöttetek. És látom, hoztatok jó pár újoncot is! Jól van, nem csalódtam bennetek! - lelkendezett Voldemort kivételesen jókedvűen, és ezt kimutatva gyorsan belerúgott egy rakás mugliholttestbe. Vörösen izzó tekintetével végignézett alattvalóin, majd csüggedten elhúzta a száját.
- Drága barátaim! - kezdte halkan, annyi kedvességgel a hangjában, hogy a jelenlévők hátán már előre felállt a szőr (bár ez Graybacknál és Féregfarknál nem túl nagy teljesítmény). - Megmagyaráznátok, miért csak FÉRFIAK VANNAK AZ ÚJONCOK KÖZÖTT?!?! - kelt ki magából és megátkozta a közvetlenül mellette álló kilenc-tíz halálfalót, köztük Lucius Malfoyt, aki öt muglit tartott láncon, valamint nyolc új halálfaló-jelöltet sorakoztatott fel mesterének.
- Nagyon sajnálom, Uram! - mentegetőzött a szőke férfi. - Azt hittük, nincs szükséged gyönge nőkre, ezért velük nem is vesződtünk.
- Méghogy a nők GYÖNGÉK?! - ugrott fel Bellatrix Lestrange, és már rántotta is elő a pálcáját.
- Ugyan-ugyan, kedves Bella! - nyugtatta mézesmázosan „gazdája”. - Lucius barátunk nincs tisztában az asszonyok erejével, ez egyértelmű. A nők kétségkívül veszélyesebbek, szenvedélyesebbek, és nem végső soron élvezhetőbbek is.
Süvítő hangon felnevetett, és derekánál fogva magához húzta a kéjesen felnyögő Bellát.
- Ez kell nekünk, hű csatlósaim! - harsogta, és egy pálcaintéssel a karjaiban tartott nő egyébként földig érő talárja felcsúszott a combjáig. A halálfalók – köztük Bella férje, Rodolphus Lestrange is – keselyűszerűen vihogtak fel, a nő pedig odaadóan bújt közelebb Urához.
Voldemort szóra sem méltatta Bella közeledését, újra szolgáihoz fordult.
- Halljátok hát parancsom! Egy hetet kaptok, hogy mind legalább EGY nőt a színem elé hozzatok. Minél tisztább vérűt, ha lehet. - Hirtelen gonosz mosolyra húzta száját. - Aki nem teszi... Lássuk csak... Közelebbről megismerkedik Naginivel!
Az említett kígyó izgatottan sziszegett gazdája lábánál, mintha megértette volna a célzást.
Miután végignézett az összegyűlteken, megakadt a szeme egy nyüszítő, köpcös alakon.
- Egyedül Féregfark a kivétel. Belőle még én sem nézném ki, hogy meg tud szerezni akár egy csotrogányt is - sóhajtotta lemondóan, Peter Pettigrew pedig megkönnyebbülten csuklott össze.
- Most pedig munkára fel, barátaim! Aki a legtüzesebb, a legvonzóbb boszorkányt hozza nekem, jutalmat kap! - ígérte jókedvűen, majd felkapta Bellát az ölébe és fekete füst kíséretében dehoppanált vele.

^
*~*
¡

- Mennyi időt adott? - kérdezte Dumbledore mosolyogva, miközben leszopogatta mutatóujjáról a citromporszemcséket.
- Egy hetet. Honnan a pokolból kerítsek egy hét alatt olyan nőt, aki aranyvérű, szemrevaló és mellesleg hajlandó azt a FÉRGET szolgálni?! - toporzékolt Piton és idegességében fel-alá kezdett járkálni az igazgatói irodában.
- Nyugodjon meg, Perselus – csitította az igazgató. - Garantáltan Ön viszi majd Voldemort elé a legbűbájosabb hölgyet, akit valaha is látott - tette hozzá még szélesebb mosollyal.
Piton gyanakodva nézett az ősz mágus pimaszul csillogó szemeibe.
- Kire gondol?
A világ minden kincséért sem vallotta volna be, de hirtelen rossz érzése támadt. Amikor az igazgató így néz rá, akkor biztos hogy valami nagy disznóságban töri a fejét. Valamiben, aminek általában Ő issza meg a levét.
- Azt hiszem, van egy közös ismerősünk, aki – igaz, némi apró simítás után – de tökéletesen megfelelne a feladatnak.
A bájitalmester ennyiből nem tudott mire következtetni.
- Teljes mértékben egyetértek abban, hogy vajmi kevés hasznát vesszük Trelawney professzornak, de ez már...
- Nem, nem Sibyllre gondoltam – szólt közbe Dumbledore, miközben még mindig önfeledten torkoskodott egy citromporos zacskóból. - Bár ha valóban a professzorasszonyt tartja a legcsodálatosabb teremtésnek a közös ismerőseink közül, szólhatok pár szót az érdekében...
- Nem, köszönöm! - füstölgött magában Piton. - Inkább mondja el nyíltan kinek szánta a „megtisztelő” feladatot! De előre szólok, McGalagony professzor már - valljuk be - kiöregedett ebből a szerepből!
- Félreért, Perselus – kuncogott az igazgató. - Nem iskolánk tanári köréből bátorkodtam választani egy személyt. Úgy döntöttem, ahogy a muglik is mondanák: üthetnénk két kecskét egy csapással. Vagy talán lúdról volt szó?
Piton megforgatta a szemeit, majd ingerülten az asztalra csapott.
- Beavatna végre?
A kék szempár pajkosan megvillant.
- Perselus! Most pihenjen le, Magára fér. A hölgyet majd holnap délután lesz ideje megismerni.
- Köszönöm a bizalmát! - mondta gúnyosan a bájitalmester és kiviharzott az igazgatóiból.
-„Vén bolond!” - gondolta. - „Belehalt volna, ha mondd egy nevet?” Próbált megnyugodni, és inkább átgondolni a másnapot. „Első óra: másodikos Hugrabug-Hollóhát csoport” - itt egy undorodó fintort vágott - „köhögéscsillapító. Második óra: másodikos Mardekár-Griffendél csoport, szintén. Utána... Harmadik óra: hatodikos Mardekár-Hollóhát (Na végre egy kis megkönnyebbülés!), Materia Acies, tárgyakat életre-keltő elixír, aztán... Negyedik óra...! hatodik évfolyam, Griffendél-Hugrabug. Ráadásul... Dupla-óra! Ez csak valami félreértés lehet, ennyire nem lehet kegyetlen a sors... Nem elég hogy le vannak maradva az anyaggal, ami persze teljes mértékben az Ő hibájuk, de még ráadásul javíthatatlanok is! És mindennek a tetejében ott lesz „Szent Potter és az Átkozott Bandája” is.”
Lemondóan vette tudomásul, hogy sikerült még jobban felbosszantania magát. A lakosztályába lépve első dolga volt egy pálcaintéssel begyújtani a kandallójába, majd leoldotta köpenyét, talárját az ablak előtt álló karosszékre dobta, és elterült az ágyán. Megállapította, hogy ritka az olyan alkalom, amikor halálfaló-gyűlés után el bír vánszorogni a szobájáig és nem a folyosón, a falnak dőlve alszik el – több sebből vérezve.


^
*~*
¡

A csütörtöki utolsó két óra, a dupla bájitaltan gondolata nem lelkesítette túlságosan a hatodéves griffendéles diákokat, különösképpen Piton előző órai bejelentése után.
- Szerintetek tényleg megcsinálja majd? - sopánkodott Neville. - Én tuti el fogom rontani!
- Nyugodj meg – vigasztalta Hermione. - Azt mondta, csak azzal itatja meg, aki nagyon elszúrja. A Nemváltó-nedv pedig nem egy bonyolult főzet!
- Akkor egyedül Téged nem fog megmérgezni! - háborodott fel Ron. - Jellemző a denevérre, az egyetlen olyan órán nyírja ki a csoportot, amelyiken a szent mardekárosai nincsenek jelen! Nehogy megsérüljön az érzékeny lelkecskéjük...
- Hagyd abba, Ron! - intette le barátnője. - Ha jobban odafigyelnél, nem hibáznál és ártani sem tudna Neked!
- Kinek az oldalán is állsz Te, Hermione?! - a vörös fiúnak azonnal fejébe szökött a vér és már épp készült valami sértőt a lány fejéhez vágni, amikor kicsapódott a pinceterem ajtaja. Piton szokásos, undorodó tekintettel nézett végig a griffendéles-hugrabugos diákokon, majd félreállt az ajtóból.
- Befelé! - hangzott az utasítás, és a tanulók eszeveszetten rohantak be a helyükre, mintha azzal is siettetni próbálnák az óra végét.
Miután a bájitalok mestere elfoglalta helyét a tanári asztalnál, egy pálcaintéssel felvarázsolta az elkészítendő főzet receptjét.
- Mint azt már az előző órán is említettem, ma a Hermafrodium, avagy közönséges nevén a nemváltó-nedv főzet elkészítését fogják gyakorolni.
Kis hatásszünetet tartott, hogy a szerinte gyenge értelmi képességekkel megáldott csoportnak legyen ideje feldolgozni a hallottakat.
- A Hermafrodium görög eredetű szó, ám az elnevezés helytelen, ugyanis a hermafrodita szó kétneműséget jelent, ellenben a bájital a nemek felcserélését teszi lehetővé.
A Hugrabug ház képviselői tátott szájjal próbálták megérteni az elhangzottakat, a griffendélesek közül pedig többen is összevigyorogtak.
- Szabad megtudnom - csattant fel dühösen a professzor, akinek legnagyobb bosszússágára az eltátott szájú Harrybe nem tudott belekötni -, mi olyan mulatságos, Weasley?! Tíz pont a Griffendéltől.
- De Tanár úr! - ugrott fel Ron, a csoporttársai pedig rosszat sejtve nyeltek egyet. Majd miután végiggondolta a vesztenivalóját, inkább visszaült a helyére.
- Még tíz pont, amiért felállt engedély nélkül! - Piton szeme veszélyesen megvillant. - Potter! Te meg csukd be a szád!
Piton – miután elegendő pontot levont mindkét háztól – elégedetten foglalt helyet, majd amíg a diákot a tárolószekrényhez mentek alapanyagokért, Ő nekilátott dolgozatokat javítani.
Pár percen belül arra lett figyelmes, hogy a leghátsó sorban ülő Potter-Weasley páros elég feltűnően nem a feladattal foglalkozik. Lassú, hangtalan léptekkel átsuhant a termen a szorgalmasan aprító diákok között, majd a két „jómadár” háta mögül lepillantott a padjukra. Egy megbűvölt pennával firkálgattak valami képregényszerűséget egy régi pergamendarabra. A rajzok változó időközönként megmozdultak, vagy megjelent fölöttük egy odanyilazott szöveg. Az első ábra egy visszataszító, fekete ruhás törpét ábrázolt, a hajszerű valamiből a fején csöpögött valami, amire kis felirat mutatott: „zsír”. A következő ábrán ugyanaz az alak sétálgat három fának mondott valami előtt, majd egy csuklyás alak úszik be elé. A fekete törpe felett bevillant az „Expechto Patronum!” szöveg, majd egy kis gömb röppent ki a pálcának feliratozott valamijéből, fölötte a felirattal: „tetű”. A következő ábrán a fekete alak egy dombon állt, és kb. öt másodperenként belecsapott egy villámalakú tintapaca, majd az alaknak kis csillagok keringtek a feje körül.
- Büntetőmunka - jelentette ki fagyosan, és egy pálcaintéssel megsemmisítette a pergament. - És 50 pont a Griffendéltől! Fejenként.
Hermione csúnyán nézett a két fiúra, akik inkább nekiálltak a bájital elkészítésének.
Harry már meg sem lepődött, hogy alig negyedóra alatt még ötven ponttal csökkentette a háza készletét. Épp a pácolt murtlap-loboncot készült az üstbe önteni, amikor hirtelen egy gúnyos hang csattant fel a háta mögül.
- Potter! Ennyire már te sem lehetsz gyengeelméjű! - Piton kárörvendően mosolyogva nézte Harry lassan narancssárga színt öltő főzetét (bár a bájitaltanár inkább a kotyvalék szót használta volna). - Azt hiszem, világosan megmondtam, hogy csak egy loboncot kell beletenni. Legalábbis ha nem akarsz kiirthatatlan, vörös szőrcsomókat a füledbe, amin már meg sem lepődnék, ismerve a kóros feltűnési viszketegségedet.
- Egy szóval sem mondta, hogy csak egy kell bele! - csattant fel Harry ingerülten, és mérgében beleöntötte az egész üveggel az üstbe.
- Idióta kölyök! - sziszegett Piton. - Ebben a hónapban minden délután büntetőmunkán leszel, ezt garantálom! És csak hogy elvegyem a kedved a felelőtlen magatartástól, az óra végén kipróbáljuk rajtad ezt a pompás... „főzetet”.
Harry nyelt egyet, majd leszedett pár nagyobb csomót a lé tetejéről, próbálva menteni a menthetőt.