Kaname szemszögéből

„Újra Tokyoban. Huhh, kimerítő volt ez az utazás. Itt alig változott pár dolog: a városi zajok, a rohanó emberek... Régen nem törődtem velük, de most valahogy jó érzés önt el. Már alig várom, hogy találkozhassak a régi barátaimmal, akikkel majdnem hat éve csak telefonon tudom tartani a kapcsolatot... Igen, hat év, mennyi minden történt azóta!”
Kaname mereven nézi a kocsi ablakából a szeme előtt elsuhanó épületeket.
„Hat év” - gondolja. „Hat éve nem láttam...”
Az elméjébe tolakodó képtől, amiben maga előtt látja a kócos, sötétbarna hajú fiút, akinek alig pár centire van az orra az övétől és mindemellett védelmezőn karolja át a derekát – hirtelen felkapja a fejét.
„Nem, nem fogok arra a militarista őrültre gondolni. Örülök hogy megszabadultam tőle.” Tudatán kívül is fölényesen kihúzza magát, de hamarosan lesüti a szemét. „Nem, ez nem igaz. Nem örülök...”
Mielőtt tovább gondolkodhatna a régi, szinte feledésbe merült dolgokon, érzi, hogy valami a karjához simul: mégpedig egy öt-hat éves kislány selymes, sötétbarna haja.
„Kifáraszthatta az út.” - gondolja Kaname. „Elvégre tegnap óta még nem pihentünk.”
Bal karjával végigsimítja a kicsi arcát, majd újra a várost figyeli. Pár perccel később a taxi megáll egy takaros kis ház előtt. Az udvara kicsi, szinte csak egy virágágyás választja el az utcától. Kaname csillogó szemmel néz körül, majd keltegetni kezdi a mellette szuszogó kislányt.
- Nana-chan, megérkeztünk! - kiáltja és miután kipattan az autóból, mélyet szippant a levegőből.
„Mennyivel másabb itt a levegő, mint New Yorkban!” - gondolja és kezét nyújtja a még kábán pislogó „Nana-channak”, hogy kisegítse.
Abban a pillanatban kivágódik a bejárati ajtó és kiront rajta egy huszonéves, kedves arcú nő, majd barátnője nyakába veti magát.
- Kana-chan! - kiáltja boldogan és már szinte a könnyei is folynak. - Olyan rég láttalak!
- Jól van, Kyoko! De azért ne fojts meg! - mondja, miközben viszonozza a lány ölelését.
Kyoko szemei elkerekednek:
- Te vagy a kis Nanami?! - kérdezi az eddig értetlenül álló kislánytól. - Egek, eddig csak fényképen láttalak, de élőben még jobban hasonlítasz...
A kislány vagy a fáradtságtól, vagy csak az alaptermészetéből eredően láthatóan nem élvezte a „bájcsevejt”.
- Kérem, asszonyom, ne hasonlítson az anyámhoz! Minden vén banya ezzel gyötör már évek óta.
Kaname zavarodottan vigyorog, ahogy oldani próbálja a feszültséget és persze Kyoko hirtelen döbbenetét.
- Egy kicsit szabad szájú...
Kyoko nem sokáig zavartatja magát, bár a kislány nem éppen korához illő megjegyzése meglepte. Ahogy felemeli fejét, meglibben vállig érő, kiengedett haja.
A lány sokkal nőiesebb, mint pár évvel azelőtt, ami Kanaménak is feltűnik és szóvá is teszi:
- Sokat változtál, Kyoko. - mondja mosolyogva. - Jól áll ez a haj és a smink is nyerő!
- Köszönöm. Bemegyünk?
Kaname megragadja egyik kezével a bőröndök fülét, a másikkal Nanát tolja finoman maga elé és elindulnak új otthonuk ajtaja felé.
- Köszönöm, hogy befogadsz minket! - hálálkodik még utoljára.
- Ugyan, semmiség. Az emeleten a második szoba lesz a tiétek, ha megfelel....
- Persze, hálás vagyok. Csak addig maradunk, amíg nem találok egy új lakást.
Kyoko döbbenten hátrafordul.
- Valahogy nyugodtabb vagy, Kana-chan, mint régen! - mosolyog.
Kaname óvatosan leteszi a csomagokat a lépcső mellé, majd kifújja magát.
- Tudod, Kyoko, azt mondják, az anyaság megváltoztatja az embereket - elmosolyodik és az épp az előszoba egyik képét nézegető Nanára pillant. - Szerintem ez így igaz - teszi hozzá.



Sousuke szemszögéből

- Itt Urzu-7, jelentem, a küldetés befejezve. Visszatérek a Danaanra.
- Legyen óvatos, hadnagy! - szól a rádióból egy ismerős női hang, majd halkan hozzáteszi: - Siess!
„Még egy harc vége. Már három éve irtjuk őket, de ennek nem akar vége lenni. A Funakoshi banda komoly ellenfél, még a Mithrilnek is, bár a sikereiket leginkább a létszámbeli fölényüknek köszönhetik. A forrásaink szerint készülnek valamire, amit már hetek óta próbálunk kideríteni sikertelenül. Addig semmi más nem történik, csak céltalan harcok és gyilkosságok. Senki és semmi nincs, amiért élnem kellene, vagy harcolnom. Nincs senki...” Egy pillanatnyi kép villan az elméjébe, egy csillogó barna szempár, a hosszú, csapzottan lógó haj, a foltokkal és szakadásokkal tarkított iskolai egyenruha... egy lány, aki a nevét kiáltja...
- Chidori... - suttogja halkan, majd kezei ökölbe szorulnak.
Alig egy óra múlva veszi csak észre, hogy már a tengeralattjárón van és egy enyhén vérző sebet kötöz át a jobb karján.
- Jól vagy, Sousuke? - egy rövid, fekete hajú nő ül mellé és a vállára teszi a kezét.
A szavak hallatára visszatér a valóságba.
- Megerősítve - mondja keményen, rezzenéstelen arccal.
- Megint magadba roskadsz, ugye? - kérdezi Melissa együtt érzően. - A kapitány hívat, ismertetni akarja a legújabb küldetést.
A hátuk mögött valami a földön koppan.
- Máris újabb meló? - kérdezi a férfi felháborodva. - Egy szabad percet se hagynak nekünk!
- Ne hisztizz, Kurz! - torkolja le Melissa. - Ez a munkánk és mellesleg még elég jól meg is fizetik!
- Menjünk! - áll fel Sousuke, aki közben felvette az ingét, mit sem törődve újabb vitába bonyolódó társaival.


- Mint tudják, a Funakoshi banda feje, aki Ombrának, vagyis Árnyéknak nevezi magát - biztos forrásból tudjuk, hogy ő a Sichier da Naka cég vezérigazgatója. A beépített embereink jelentése alapján a legújabb tervük egy szerződés megkötése lenne az amerikai Wesson fegyvergyárral, amire két nap múlva kerül sor. A pontos helyet később közlöm az érintettekkel. Van kérdés?
Mivel senki nem jelzett, a parancsnok folytatta:
- A súlyosabb probléma: az ellenség feltételezéseink szerint egy új fegyveren dolgozik, ami nem más, mint egy eddig ismeretlen meghajtóval ellátott harci gépezet.
Az összegyűltek felmorajlottak.
- Jól hallották. A jelen állapotában azonban működésre képtelen, legalábbis addig, amíg meg nem szerzik az utolsó összetevőt.
- Az utolsó összetevőt? - kérdezte egy őrmester a második sorból.
- Megerősítve. Ez pedig nem más, mint egy suttogó.
Senki nem látta, de leghátul, a sarokban Sousuke Sagara hadnagy nyelt egyet. Valami érthetetlen okból kifolyólag izzadni kezdett a tenyere.
- Mint tudják, a suttogók száma az elmúlt években jelentősen lecsökkent, olyannyira, hogy mindösszesen három személyről van tudomásunk. Közülük kettőt ismeretlenség fed, ezért, ha megbocsájtanak, nem szándékozom leleplezni kilétüket. Egy dologban biztosak lehetünk: az ellenség megtalálta az egyetlen személyt, aki jelenleg nincs a védelmünk alatt. Egy fondorlatos cselnek köszönhetően Kaname Chidori kisasszony talán épp ebben a pillanatban száll le a repülőgépről. Kiküldtem néhány embert, hogy fedezzék, természetesen ő erről nem tudhat. Az elsődleges feladat....

- Sagara! Sagara-hadnagy! Figyel rám?
Sousuke összeszedte magát, majd válaszolt:
- Igen, Uram!
- Megismétlem, mivel már dolgozott Chidori kisasszony védelmében, így most a Maga feladata lesz az elsőfokú védelem. Engedély a jelenlegi szállás átkutatására és bebiztosítására megadva. A pontos adatokat személyesen közlöm a megbeszélés után.


- Végre egy jó hír! - örvendezett Kurz. - Ma este kimenőt kaptunk!
- Azért, hogy kipihenjünk magunkat a holnapi akcióra! - esett neki Melissa.
- Ugyan már, Mao, valld csak be, mennyire örülnél egy kis kiruccanásnak velem!
- IDIÓTA!!!! - ordította Melissa, de amint félrepillantott, elfelejtette még Kurzot is agyonverni.
Sousuke egy kopottas padon ült, könyökével térdére támaszkodva és csak kábán nézett maga elé.
- Nem is örülsz, Sousuke? Viszontláthatod Kanamét! Már csak ezért is megéri...
- Nem értesz semmit - vágta rá Sousuke egykedvűen. - Több, mint öt éve hírt sem hallottam felőle...
- Ugyan, Sousuke, szedd már össze magad! - mondta Kurz és vállon veregette bajtársát. - Felnőtt ember vagy! Gyere szépen, felcsípünk néhány csinos lányt, aztán...
Valószínűleg Melissa lángoló tekintete akadályozta meg abban, hogy befejezze az éjszakára szánt terveit.
- TE PERVERZ VADÁLLAT! - kelt ki magából Melissa. - NEM LÁTOD, HOGY SEMMI HANGULATA NINCS HOZZÁD?!?!
- Ugyan, Melissa, már huszonöt éves, nem maradhat szűz örök életére!
- Nem vagyok az - szólt Sousuke, majd egykedvűen távozott.
Kurz és Melissa kettesben maradtak az öltözőben.
- Érted te ezt? Mi történhetett köztük? - kérdezte Kurz, még mindig döbbenten Sousuke utolsó mondatától.
- Nem a mi dolgunk - vágta rá Melissa, majd magára hagyta a nőcsábászt.