- Itt a kapitány beszél. Urzu-7, hall engem?
- Itt Urzu-7. Jelentem, a küldetés végének időpontja húsz óra harminc percről húsz óra negyvenhét percre tolódott el. Jelentem, feltartóztattak.
- Ki tartóztatta fel?
- Jelentem, asszonyom, közbejött egy civil.
- Kérem, adjon róla pontos leírást!
- Igenis! Kora: tíz év alatti, neme: nő. Nemzetisége: feltehetőleg japán. Barna haj- és szemszín. Magasság: száztizenöt centiméter körüli. Súlyra nagyjából....
A rádióból hirtelen egy kemény hang üvöltött ki:
- AZT AKARJA MONDANI, SAGARA, HOGY EGY GYEREK TARTÓZTATTA FEL?!?!
- Megerősítve. - válaszolta Sousuke rezzenéstelen arccal.
- IDIÓTA! ÉS MÉG PROFINAK MERI NEVEZNI MAGÁT?!?! NÉHA ELGONDOLKOZTAT, HOGY MIÉRT IS LÉPTETTÜK ELŐRE, MAGA... MAGA....
- Elég lesz, parancsnok! - szólalt meg Tessa hangja, félbeszakítva Mardukas dührohamát.
- Már jelentették az ügynökeink is, hogy Kaname kisasszony egy kislánnyal utazik. Urzu-7, kérem, várjon egy kicsit! Parancsnok!
A rádióban ismét felhangzott Mardukas – immár nyugodtabb hangja.
- Igen, Kapitány?
- Kérem, keressék meg az adatokat az említett gyerekről!
- Igenis!

Pár pillanaton belül megszólalt a készülékből Tessa hangja.
- Urzu-7! Kérem, aktiválja a szupertitkos kommunikációs kódrendszer vezérlőjét!
- Értettem!
Alig pár másodperc elteltével Sousuke kódolt üzenetben jelentette, hogy a „kódrendszer aktiválása végrehajtva”.
- Remek. - mondta Tessa, szintén kódolt üzenetben. - Figyeljen! A jelentések szerint a kislány a Nanami Chidori néven lett anyakönyvezve, születési hely: Amerikai Egyesült Államok, New York. Születési dátuma: 2003. február 9. Édesanyja leánykori neve: Ayame Chidori. Ez az a pont, ahonnan semmit nem tudunk róla.
- Mit kellene még megtudnunk? - kérdezte Sousuke egyszerűen.
- Hivatalos gyámként Kaname Chidori nővére, a jelenlegi Mrs. Adam Wilson szerepel. Azonban ennek a nőnek tudomásunk szerint van még két gyermeke, akik a Wilson nevet viselik. Ha érti, itt az lenne az első nagy kérdés, hogy...
- … miért a Chidori nevet viseli mégis a harmadik gyerek. - fejezte be Sousuke szabálytalanul, ugyanis elvileg nem vághatna a kapitány szavába.
- Jól gondolja, Hadnagy. Gondoltunk már arra a lehetőségre is, hogy esetleg a kislányt gyámságát megtévesztésként íratták át a Wilson házaspárra. De ezek csak találgatások...
- Vagyis ki kellene derítenem, hogy ki is ez a Nanami Chidori valójában?
- Megerősítve, Hadnagy.
- Értettem.
- A másik kérdés... - szólalt meg Tessa.
Sousuke gyorsan elkapta a kezét a kikapcsológombtól.
- Mondja csak!
- Ha esetleg kiderülne, hogy Nanami Chidori közeli rokonságban áll Kaname kisasszonnyal, fent áll a lehetősége, hogy... Ő is... suttogó. Akkor pedig...
Sousuke nem bírta ki, hogy ne szóljon közbe.
- Ezzel arra céloz, hogy az a lány... talán Kaname...
- Nem vagyunk biztosak benne, az információink szerint kizárt, hogy az ő gyermeke legyen. Mindazonáltal... Hadnagy, kérem, derítsen ki minél többet arról a kislányról. És ne bukjon le többször!
- Értettem. - vágta rá Sousuke, majd miután a kapitány kilépett a vonalból, ő is lekapcsolta a készüléket.
„Még egy küldetés...” - gondolta, és bár általában csak kötelességszerűen teljesítette a parancsokat, most még maga is meglepődött a lelkesedésén.

- Anyu?
- Hm?
- Honnan lehet azt tudni, hogy valaki jó ember, vagy nem?
- Hát, öhh...
Kaname – amíg a válaszon gondolkodott, igyekezett alaposan bekenni magát habfürdővel.
- Azt hiszem, azt elsőre meg lehet érezni... De... kiről is van szó?
Nana csak sóhajtott.
- Ha valaki például... olyan, mint Müller...
- Az csak rossz lehet! - vágta rá Kaname gondolkodás nélkül. - A katonák mind agyatlan idióták, akik legyilkolnák akár a fél világot is, ha az érdekeik úgy hoznák! Egyiknek sem lehet hinni, ezt jegyezd meg!
Nana gyanakvóan nézett rá.
- Találkoztál már valaha egyel is?!
Kanaménak eszébe jutottak a régi emlékek, amikor egy tengeralattjárónyi egyenruhással volt összezárva, sok izzadt, agyatlan gorillával, köztük az élen Vele...
- Igen, találkoztam már egy-kettővel, - mondta kis idő múlva. - de hidd el, ezek nem olyanok, mint a filmekben! Ezek szívtelen szörnyetegek, csak a fegyverekre és a háborúkra tudnak gondolni...
Nana dühösen belecsapott a vízbe, ami ennek következtében beterített mindent.
- Müller nem ilyen! Ő jó ember és tud érezni!
- Azért gyilkolt le több ezer embert?
- De azok elrabolták a szerelmét...
Kaname felsóhajtott.
- Te kis romantikus lélek! Ha találkoznál eggyel, utána biztosan megváltozna a véleményed!
Nana elgondolkodott, majd szemtelenül megkérdezte:
- Fogadjunk?
- Miben? - vonta fel Kaname az egyik szemöldökét.
- Ha megutálom a katonákat, miután találkozok eggyel, akkor ezentúl hajlandó leszek olyan undorítóan fodros ruhákban járni.
Kaname helyeslően bólogatott.
- De ha nem... - mondta a kislány gonoszul összehúzott szemmel. - Akkor hozzámész az első emberhez, akire rámutatok!
- HE?!?! - horkant fel a nő. - Na várj csak egy pillanatot!
Nana fölényesen kihúzta magát.
- Gondolkozz már! Mennyi az esélye annak, hogy én valaha is találkozok egy katonával? A másik meg, hogy ki az a hülye, aki Téged feleségül venne?!
Kanaménál betelt a pohár.
- Ez csúnya dolog volt Tőled, Nana!
- Miért?
- Mi?
- Miért nem mentél férjhez senkihez?
Kaname nem akart magyarázkodni, inkább visszavágott az előzőért:
- Szerinted van olyan ember, aki kibírná a megjegyzéseidet?
Nana azonban nem sértődött meg.
- Talán egy katona méltó apám lehetne. - mondta fölényesen. - Ha már azt sem tudod, ki az igazi...
- HÉ, TE!! MÁR HOGYNE TUDNÁM, HOGY KI AZ APÁD?!?!?!
- Tudom, tudom, egy eszement bunkó... Eddig csak ennyit mondtál róla.
- Hát, mert... Nem is kérdeztél mást!
- Jó, akkor most megkérdezem! Mi volt a foglalkozása?
Kaname szerencséjére vizes bőrén nem látszódott meg, hogy elkezdett izzadni.
- Háát, öhm... izé...
Nana gyanakvóan nézett a szemébe.
- Miért gyanakszom arra, hogy katona volt?
- MI?!?! KATONA?!?! - kelt ki magából a nő. - Hogy képzelheted azt, hogy én...
- Mi másért utálnád annyira őket?
- Ebből elég! Nyomás aludni!
Nana egy mély sóhaj kíséretében kimászott a kádból, de azért nem hagyta abba a faggatózást.
- Jó, ha nem katona, akkor mi volt?
Kaname már nem tudta leplezni feszültségét.
- Ő... ő...
- Mi?!
- HENTES volt! - kiabálta Kaname.
Nagy meglepetésére Nana csak egy grimaszt vágott.
- Hentes? Nem is rossz... Legalább már tudom, kitől örököltem a gyilkos ösztöneimet...
Kaname szótlanul kiemelkedett a kádból, kiélvezve, ahogy a vízcseppek végigfolynak nőies testén.
- Gyilkos, mi? Össze-vissza beszélsz!
Felvette a kis szekrényről a két törülközőt, majd az egyikbe bebugyolálta kislányát, a másikat pedig saját maga köré tekerte.

A másik utcában közben – egy kamion belsejében – két férfi ült, fejhallgatószerűségekkel a fejükön. Az egyik hirtelen megnyomott egy nagy, szögletes gombot, majd levette a műszert a füléről.
- Hadnagy, jelentem, talán fontos lehet ez a felvétel, amit az imént készítettünk. A fürdőszobai lehallgatókészülékről jött az adás.
Sousuke felkapta a fejét.
- Szép munka, őrmester!
A szerkezethez lépett és most ő vette fel a fejhallgatót, miközben a másik őrmester visszatekerte a felvételt az elejére.
Pár perc alatt végighallgatta, majd egy pillanatnyi döbbenet után utasította a beosztottjait, hogy lépjenek kapcsolatba a kapitánnyal.

„Anotropoláris energia és pomosszív... áramlás következtében... fraktális fluktuáció...”
Nana ijedten nyitotta ki a szemét. Érezte édesanyja kezét a derekán, mivel mindig összeölelkezve aludtak.
Lassan kibújt Kaname védelmező karjai közül és felült. Gyakran voltak rémálmai, amiket nem értett, éppen ezért elmondani sem tudta őket. Még szinte tudat alatt állt fel az ágyról - pehelysúlya alatt a matrac meg sem nyikordult. Olyan csendes léptekkel indult el az ajtó felé, ahogyan csak ő tudott. Lépteit mintha elnyelte volna a padló, ahogy talpacskái a sima lapokhoz simultak, semmi zajt nem hallattak. Már csak a lépcső és máris a nappalin keresztül a konyhába jut. A konyhába, ahol talán akad egy kis édesség egy felriadt kislánynak...
Csend és sötétség uralkodott a nappalin. Szinte emlékezetből próbálta kitapogatni a fakorlátot, hogy el ne essen. Néhány tárgy körvonala felsejlett, ahol az ablakon át megvilágította a holdfény. Nanának reszketett a lába – talán a hidegtől, vagy a félelemtől, amit egy átlagos kisgyerek érez, amikor nem lát.
„Mintha valami fény szűrődne ki a konyhából...” Még halkabbra fogta lépteit és elkezdett a boltív felé közelíteni, ami az ebédlőt és a nappalit elválasztotta.
Bentről most már valóban ki lehetett venni a fényforrást: egy alak körvonalazódott a sötétben. Valószínűleg háttal ült, és a fényt a homlokára erősített lámpa adta. Látszólag valamit tartott a kezében, és azt a valamit nézte merev tekintettel.
Nana – akárhogy is – megijedt. Védtelennek érezte magát, de már nem volt visszaút. Kezei vadul próbáltak valami szilárd tárgyra bukkanni, amivel megvédheti magát. Hamarosan érezte, valamiben megakadnak az ujjai. „Igen, ez jó lesz!” - gondolta. Ez nem volt más, mint az aznapi pletykalap, amit Kyokot még reggel ledobott a boltív melletti szekrénykére. A kislány óvatosan összegyűrte egy rúddá, majd lábujjhegyen kezdett közelíteni az alak felé. Pár pillanaton belül közvetlenül mögé érkezett, s mivel látta, még mindig nem lepleződött le, döntött: megállítja a behatolót. Egy hang nélkül felemelte, majd határozott mozdulattal, minden erejét egy pontra összpontosítva lesújtott.
Az alak ebben a pillanatban felnyögött, majd egy szempillantás alatt talpra ugrott és előre szegezte pisztolyát.
Nana hátrahőkölt, ugyanis a fényszóró most már nemcsak a fegyvert, de az alak arcát is megvilágította.
- MEGINT MAGA?! - suttogta Nana kemény hangsúllyal.
Sousuke – bár Nana ütését még nem lehetett erősnek nevezni – szíve még mindig a torkában dobogott. Amint észrevette, kivel áll szemben, leengedte a fegyvert.
- Veszélyes ilyenkor egyedül mászkálnia, kisasszony. - jelentette ki csendesen.
- Ezt épp Maga mondja?!
Sousukét kezdte tényleg aggasztani, hogy hivatásos katona létére ez a gyerek már másodszor is rajtakapta, miközben a küldetését hajtotta végre.
- Kisasszony! - kezdte újból. - Ha már itt van, felteszek egy-két kérdést, amire őszinte választ várok.
Sagara még maga is meglepődött, hogy hirtelen milyen kedvesen kezdett el beszélni a kislánnyal.
- És ha én... nem akarok? - kérdezte Nana, miközben próbált minél határozottabbnak látszani.
- Akkor sajnos kénytelen leszek...
Hogy szavainak bizonyságot adjon, kezeit látványosan a pisztoly nyelére szorította.
- Úgysem fog lelőni! - mondta Nana dühösen. - Arra ráébrednének, Magát pedig elkapnák.
- A fegyver hangtompított. - felelte Sousuke egyszerűen.
Nanának elkerekedtek a szemei: most már tényleg ő volt kiszolgáltatott helyzetben.
- Na jó, mondja!
- Az első kérdésem: a kisasszony valóban Kaname Chidori gyermeke?
Nanának eszébe jutottak édesanyja szavai („Ha egyszer valaki azt kérdezné, hogy az én lányom vagy-e, gondolkodás nélkül mondd, hogy nem!).
- Nem. - mondta Nana határozottan.
Sousuke rezzenéstelen arccal, egy pislogás nélkül a szemeit kémlelte.
- Kérem, az igazat mondja! Egy hangfelvételen Ön érthetően az anyjának szólítja Kaname Chidorit!
- Ha biztosra tudja, akkor miért kérdezi? - kérdezte a kislány bizonytalanul.
Mielőtt Sousuke meggyőző érvet hozhatott volna fel, ajtócsapódásra lettek figyelmesek. Sagara azonnal készenlétbe helyezte a pisztolyát, ám mielőtt egy percig is gondolkodhatott volna, Nana megragadta a karját.
- Az asztal alá! - utasította, majd miután betuszkolta az említett helyre, visszahajtotta a szinte földig érő terítőt, és tudaton kívül a fejébe tolta a katonának a kihúzott széket.
- Nana-chan, jól vagy?
Szólalt meg a félhomályból Kaname „frissen ébredt” hangja. A nő némi tapogatózás után felkapcsolta a lámpát. Nana szemei már hozzászoktak a sötétséghez, így ez a hirtelen változás hunyorgásra kényszerítette.
- Csak rosszat álmodtam... - mondta Nana határozottan jobb kedvel. (Mivel most fordult a kocka és a férfi került kiszolgáltatott helyzetbe.)
- Éhes vagy? - kérdezte Kaname halkan.
Nana látta rajta, hogy valóban kimerült, így már nem is aggódott, hogy édesanyja esetlen észreveszi az asztal alatt bujkáló idegent.
- Ühüm. - bólintott, ugyanis eredetileg valóban emiatt indult el lefelé.
- Még szerencse, hogy ma Kyoko nem itthon alszik.
Nana felnevetett.
- Így tudunk éjfélkor is főzni!
- Pontosan, Nana-chan! - helyeselt édesanyja mosolyogva. - Mert ki más lenne olyan bolond, hogy késő este a konyhában tartózkodik?!
Nana alig észrevehetően az asztalra sandított, majd megeresztett egy gyors mosolyt.
- Akkor, Chidori kisasszony, - kezdte Kaname, és színpadias mozdulattal elővett egy tálat. - amerikai vagy japán ételt rendel?
- Amerikait! - vágta rá Nana gondolkodás nélkül.
Kaname erről csak annyit gondolt, hogy: „Elvégre már kiskorától ott laktunk... érthető, hogy jobban szereti, mint Japánt...”
- Nos, akkor sült krumpli... de várj! - kiáltott fel a nő. - Van itthon krumpli? Elvégre ez Japán!
Nana lemondóan sóhajtott.
- Hát persze, hogy van! A japánok is szeretik az amerikai dolgokat, és a sült krumpli tényleg finom!
Amint kiderült, Nana megérzése nem csalt: Amerika ételei közül a legtöbbet megtalálták Kyoko készletében.

Sagara összekuporodva ült az asztal alatt. „Lehetetlen, hogy másodszor is leleplezett!” - gondolta. „Ki ez a gyerek?” Elmélkedésének hamarosan szívfájdító (legalábbis neki) hangok vetettek véget: „ Ügyes vagy, kicsim... És most szépen, karikákra vágd, úgy... nem, nem, várj, megmutatom!”
A nő hangját hallva elszorult Sousuke szíve. Már az sem érdekelte, ha lebukik: lassan felemelte a terítő alját. Szemei elkerekedtek a látványtól: Nana egy kisszéken térdelve próbálta felaprítani a különböző zöldségeket, miközben Kaname gyengéden fogta a kezét és irányította.
A katona már régen is szerette nézni Kanamét főzés közben, de ez az érzés más volt, mint akkor. Most sokkal gyengédebben viselkedett, óvatosan és szeretetteljesen. A hirtelen rátörő érzések (és hogy Kaname látszólag megfordulni készült) arra késztették, hogy másszon vissza rejtekhelyére. Épp venni készült egy mély lélegzetet, amikor hirtelen csend ereszkedett a szobára.
- Mi a baj, Anyu? - kérdezte Nana értetlenül.
- Te nem érzed? - Kaname beleszagolt a levegőbe. - Mintha fegyverolaj-szagot éreznék...
Nana és Sagara szíve egyszerre verte egy Ferrari motorjának ritmusát... Kaname szemei összeszűkültek:
- Az asztal alól jön!