A vakrandi

Már több mint öt napja tartott a nagy meleg London utcáin. Mindenki kávézókba, cukrászdákba menekült, a tulajdonosok nagy örömére, bár a légkondicionáló berendezések
által megnövelt villanyszámlát kihagyták volna. Aznap sokadszorra kinyílt a Strawberry kávézó ajtaja, és egy fiatal nő lépett be. Gyorsan körbenézett, majd elindult a pult felé és elfoglalta az egyetlen üres széket. Párszor rápillantott a mellette ülő férfira, végül megszólította.
- Piton professzor?
- Áá, micsoda meglepetés, Miss Granger. Miért nem a szobájában gubbaszt, és olvassa a könyveit?
- Lehet, hogy nem vette észre, uram, de nyár van. Majd pont ilyenkor maradok bent a házban. Én azon csodálkozom, hogy itt találom. Professzor, ugye nem robbantotta fel a Roxfortot a főzeteivel? – hangjából semmi komolytalanság nem hallatszott, de a szája mosolyra húzódott.
- Látom, nagyon humoros kedvében van, Granger, de megnyugtatom, hogy semmi különös nem történt a Roxfortban, csupán annyi, hogy pár hónap múlva újabb neveletlen elsőévesek érkeznek. Az itt tartózkodásomhoz úgy, mint a velem kapcsolatos egyéb dolgokhoz semmi köze!
- Jól van, csak megkérdeztem. Ezért még nem kell leharapnia a fejem, uram. Egyébként én várok valakit, aki pár perc múlva már itt is lesz, szóval nem zavarok sokáig.
- Ebből is látszik, hogy mióta befejezte a Roxfortot, semmit sem változott. Minden normális nő késik a találkozójáról, ellenben ön, szerintem már fél órával a megbeszélt időpont előtt itt van. – a Pitontól megszokott maró gúny most sem maradhatott el.
- Nem hinném, hogy bármi köze lenne ehhez. Van egy olyan női megérzésem, hogy ön is vár valakit. Csak nem elfelejtette a találkozót az illető? Mondjuk, nem csodálnám, ilyen szép időben senki sem vágyik egy olyan társaságra, mint maga.
- Akkor mégis miért ül még itt mellettem, Granger? De mivel viszonylag jókedvemben talált meg, azt elárulom, hogy tényleg várok valakit. Négyre beszéltük a találkozót, de mivel az illető egy hölgy, ezért ő tudja, hogy ilyenkor a nőknek késniük kell pár percet.
- Mi lenne, hogy ha a kedves professzor abbahagyná a nőiességem kitárgyalását, és inkább azon gondolkodna, hogy vajon miért nem jött a partnere, hisz már több mint tíz perccel múlt négy óra, ami már nem pár perc. Ha már annyira zavarja, hogy maga szerint pontos voltam, akkor megnyugtatom, hogy mi is 4-re beszéltük meg, és mint láthatta, késtem pár percet.
- Ha tényleg így van, akkor miért nincs még itt? Már meg is van, Weasleyvel találkozik. Így már érthető, hogy miért kell még mindig várnia.
- Ó, mennyire sajnálom, de már megint tévedett. Nem Ronra várok. Pincér, egy Marguerita koktélt kérek.
- Már megint meglepett, Granger. Maga alkoholista?
- Megnyugtatom, professzor, nem vagyok az. Én inkább maga miatt aggódok. Fogadni mernék, hogy alkoholista volt, de mivel abbahagyta, ezért nem mer alkoholt inni, nehogy visszaessen.
- Csodálkozom, hogy miért nem jósnőnek ment, hisz szinte olyan tehetséges, mint Sybill. Pincér, hozzon négy cent whiskyt.
- Nem gondoltam komolyan, de ha már így alakult, akkor egészségünkre!
- Egészségünkre, Granger!
- Egyébként mióta ismerik egymást?
- Pár hónapja. Már párszor találkoztunk is. Nem gondolta, hogy válaszolok, mi? De térjünk át az ön ügyefogyott barátjára. Ismerem?
- Miért feltételezi azt, hogy ügyefogyott? Egyáltalán nem az. Egyébként honnan kéne tudnom, hogy ismeri-e? Nem a professzor volt a főtémánk. De hogyha nem tudja befejezni a piszkálódást, akkor inkább igya a whiskyét, és hagyjon engem békén!
- Rendben, megegyeztünk. Egyébként, ha az emlékezetem nem csal, és tudom, hogy nem csal, maga szólított meg engem, nem pedig fordítva.


Perselus: El sem hiszem, hogy ez a kis csitri pont itt találkozgat a barátaival, és még neki áll faggatni engem. Azt várhatja, hogy majd pont neki mondom el, hogy csak most találkozom először az illetővel, és még a nevét sem tudom.

Hermione: El sem hiszem, hogy pont vele kellett összefutnom. Bár hogyha ezt elmesélném a főhadiszálláson, akkor egy időre abbahagynák a nyaggatást, hogy szerezzek már magamnak valakit. Remélem ő megy el hamarabb, nem akarom, hogy kiröhögjön amiért egy társkereső rovaton keresztül keresem az igazit.


- Pincér, még egy whiskyt!
- Ki is az alkoholista?
- Nem tudom, kire gondol, Granger. Mivel én jól bírom az alkoholt, amit magáról nem mondanék el, megengedhetem magamnak ezt a nyolc centet.
- Mégis miből gondolja azt, hogy nem bírom az alkoholt? Mivel ennyire tudatlan a koktélok világában, csak úgy közlöm, hogy a Marguerita az erősebb koktélok közé tartozik.
- Igen ezzel tisztában voltam, de a szeme már keresztbe áll. Nem hinném, hogy mondjuk egy cseresznyelikőrös bonbont meg tudna enni.
- Pincér, kérek még egy Margueritát.
- Most én kérdezném meg, hogy ki az alkoholista?
- És most én mondanám azt, hogy nem tudom, kire gondol, Piton… professzor.
- Ön reménytelen eset, Granger.
- Már páran közölték ezt velem, de arra nem gondoltam, hogy maga lesz a következő.
- Én csak felkészítem magát, hiszen mihelyt megjön a kis barátja, ennél sokkal durvábbat fog önnek mondani. Szép előadás lesz, az biztos.
- Mégis miért mondana bármit is? Ő nem olyan mogorva, faragatlan tuskó, mint egyesek.
- Csak nem rám célozgat, Miss Granger?
- Csak de. Azt inkább nem is mondom, hogy lehet csak nekem tűnt fel, de már majdnem egy órája itt várunk.
- Igen, feltűnt, de nem értem, hogy ez hogy jött ide.
- Csak úgy, hogy még mindig nem jött a drága barátnője, drága Professzorom.
- Maga tényleg nem bírja az alkoholt. Mi lenne, ha elgondolkozna azon, talán ezt a második Margueritát nem kellett volna meginnia? Addig is csendben marad.
- Igenis jó volt meginni, de a hallgatással egyet értek, addig sem kell a gúnyolódását hallgatnom.


Perselus: Végre csendben van. Jöhetne már az a bizonyos Lioness69. Az is lehet, hogy kiderítette, ki vagyok, ezért inkább keres egy kellemesebb társaságot. Persze az sem kizárt, hogy valaki feltartotta. Várok még fél órát, és ha addig sem jön, elmegyek.

Hermione: Miért nem lehet azt megérteni, hogy bírom a piát? Ettől sem lett semmi bajom. Az igaz, hogy kicsit szédülök, de ez a melegtől van. Jöjjön már az a Szőke Herceg… vagy Fekete? Teljesen mindegy, attól még nem lesz itt. Piton most hozzám beszél?


- Kitartás Granger, pár perc múlva elmegyek, és nem zavarom tovább.
- Komolyan mondta?
- Igen, nem szándékozom az egész délutánomat ebben a kávézóban eltölteni.
- Nem arra gondoltam.
- Hanem mire?
- Tényleg reménytelen eset vagyok? Ennyire? Nem is tudja, hogy ki vagyok, de máris le akar rázni?
- Granger, én tudom, hogy ki maga, és nem lerázni akarom, hanem a délutánomat értelmesebben eltölteni, de ezt már egyszer elmondtam. Ennyire sok volt az a két koktél?
- Nem önre gondoltam, hanem akire várok. Nem tudja, ki vagyok, mi a nevem, de mégsem jött el!
- Arra nem gondolt, hogy egy névtelen üzenetre nem valószínű, hogy válaszolni fog?
- Nem volt névtelen, ez direkt ilyen üzenetküldés. Tudja professzor, a társkereső rovat. Csak egy álnevet adtam, és pár érdeklődési kört, semmi mást. Megbeszéltük, hogy itt találkozunk, és nem jött el.
- Nyugodjon meg, Granger, lehet, hogy… közbejött neki valami.
- Maga is jól tudja, hogy nem igaz. Az egész az én hibám. Ha nem lett volna az a veszekedés Ronnal, akkor nem ülnék itt.
- Egy kis veszekedés miatt ne kezdjen el sírni nekem. Mit mondott önnek? Talán azt, hogy nem tudna egy ilyen rovaton keresztül társat találni?
- Nem. Még hetedévben összejöttünk. Mindig is veszekedtünk, így nem volt valami felhőtlen kapcsolat, ezért nem csoda, hogy nem bírtuk sokáig. A legdurvább veszekedésünk volt az utolsó. Mindent egymás fejéhez vágtunk. Én főleg azt, hogy ő a leggyerekesebb férfi, akivel eddig találkoztam, ő meg, hogy én vagyok a legidegesítőbb okostojás, aki ne is remélje, hogy valaki mellette egy hónapnál tovább kibírja.
- Granger, én ezen nem csodálkozom azok után, hogy Weasley szemébe mondta a gyerekességéről ezt a nyilvánvaló tényt. Emiatt menekült a vakrandihoz, vagy még folytatódik a meséje?
- Nyugodjon meg, mindjárt befejeztem. A szakításunk után pár napra kitört a végső csata. Szerencsére bajtársként nem veszekedtünk, így az nem veszélyeztette a nagy harcot. A csata után, mint mindenki, Ron is megváltozott. Talán ő is megkomolyodott. Újra össze akart velem jönni, de én visszautasítottam.
- Most mit vár, hogy csodálkozzam ezen? Egyszer az életben jól döntött.
- Elhiszem, hogy a professzor nem vágyott volna egy olyan kapcsolatra, aminek Ron a részese, de…
- Ezt szépen megmondta, Granger.
- De én már nem haragudtam rá. Elfelejtettem volna az egész veszekedést, de meg akartam neki mutatni, hogy nem volt igaza. Most itt vagyok. Várok egy idegen pasasra, aki valószínű nem is jön el.
- Köszönöm, hogy beavatott az élete titkaiba, de gondolom, a nagymennyiségű alkohol tehet róla. Nyugodjon meg, nem fogom szétkürtölni, van annál jobb programom is.
- Ha megbocsát, professzor, én elmegyek a mosdóba.
- Menjen Granger, azért ugye oda még eltalál?


Hermione: Gratulálok, Mio. Nincs még valami jó magánéleti sztorid, amit még nem mondtál el? Lehet, hogy ezt a két koktélt nem kellett volna meginni, hisz tényleg nem bírom olyan jól az alkoholt.

Perselus: Ez aztán meglepő volt. Azt hittem már a gyerekeket tervezik, erre még csak nincsenek is együtt. Meg ez a társkeresős húzása Grangernek, nagyon… elgondolkodtató. Azt mondta, hogy négykor találkoztak volna. Mi van hogyha…


- Elnézést, uram. Az a kisasszony, aki az előbb még önnel beszélgetett, rosszul lett a mosdóban. Haza tudná vinni, vagy vigyük a Szent Mungóba?
- Ezt nem hiszem el. Tudom, hol lakik, én majd hazaviszem.
- Rendben, köszönöm, uram.
- Granger, miért nem mondta, hogy rosszul érzi magát? Nem haraptam volna le a fejét, hogyha azt mondja, sürgősen vigyem haza.
- Pár perce még nem volt semmi bajom.
- Engem a jelenlegi egészségi állapota érdekel.
- Fáj a fejem, és hányingerem van.
- Jöjjön, Granger. Készüljön fel, hoppanálni fogunk. Még mindig a Queen’s Street-en lakik?
- Igen, de meg tudok állni a lábamon, nem kell az ölében vinnie, professzor.
- Nyugodjon meg, Granger. Látja, már itt is vagyunk. Nem volt ez olyan szörnyű.
- Dehogynem…
- Már itt is van a házában. Itt a nappaliban el tud aludni, vagy felvigyem?
- Itt jó lesz, professzir…or. Köszönöm…
- Nincs mit. Pihenje ki magát – mondta, majd mielőtt elindult volna, még egyszer körbenézett a szobában. Az asztalon észrevett egy összehajtogatott levelet. Mivel Hermione már aludt, lelkiismeret furdalás nélkül megnézte, és megdöbbenve olvasta.
- Ez mindent megmagyaráz. Hidd el, Granger, jobb lesz, ha erre a délutánra másképp emlékszel. Mi úgysem bírtuk volna együtt egy hónapnál tovább. Exmemoriam!
A lefordított lap az ajtócsukódás okozta huzat miatt leesett és láthatóvá vált a szálkás betűkkel írt levél.


Kedves Lioness69!
Olvastam a hirdetésed, és az elmondottak alapján szívesen találkoznék Veled. Mit szólsz holnap délután négykor a Strawberry kávézóban?
Várom válaszod,
Fekete Herceg

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés