- Hát újból szemtől szemben, Harry.
- Igen, de most utoljára, Voldemort.
- Mindig is csodáltam a bátorságod, Harry. Nagyon kevesen merték kimondani a nevem. Ezt is attól a féleszűtől tanultad, mi? De igazad van, most látjuk egymást utoljára. Készen állsz a halálra, Potter?
- Csak ha te is, Voldemort.
- Adava Kedavra!
- Capitulatus!
Csak úgy repültek a különféle átkok. Hol az egyik ugrott el az átok elől, hol a másik. Sokan a körülöttük állók közül azt hitték, hogy sosem lesz vége, de mégis megtörtént:
- Adava Kedavra! – a célzás tökéletes volt. Egyikőjük élettelenül rogyott össze, és szeméből kihunyt a fény.

****

Pár pillanattal később hűvös fuvallatot érzett, és már idegesítően teljes volt a csend. Hirtelen kinyitotta a szemeit és körülnézett. Bármerre fordult, csak tiszta fehérséget látott. Nem értette az egészet. Nem rég a Roxfort Nagyterme közepén párbajozott, aztán idekerült a semmibe. Abban biztos volt, hogy valami átok lehetett, de hogy mi, arra nem emlékezett. A varázspálcája sem volt sehol, így elindult keresni valamit, ami segítségével kitalálhatja, hogy hol van.
- Valaki azonnal jöjjön ide, különben megátkozom! – a nem létező pálcámmal. A mondat végét már csak gondolatban tette hozzá. Muszáj kitalálnia valamit, nem ülhet itt a semmiben, amíg meg nem hal!
- Szervusz, Tom, már vártalak – gyorsan megfordult, a túlságosan is ismerős hang irányába.
- Dumbledore?! De te egy éve halott vagy!
- Igen, Tom, úgy, ahogyan te is. Kérlek, foglalj helyet. – mutatott egy székre, ami nem rég még nem volt ott. Voldemort teljesen meg volt döbbenve.
Hát akkor megölt az a kis Potter. De akkor sem értem. Több mint száz embert megöltem, mégsem a pokolban ülök és parancsolgatok a halott halálfalóimnak. Mert nagy valószínűséggel ez a menny, hisz minden fehér, és Dumbledore is itt van.
Leült a székre.

- Isten hozott a mennyországban! Gondolom, már rájöttél, hogy hol vagy, csak a miértet keresed. Mindannyian tudjuk, hogy sok embert öltél már meg. De mindenkinek jár még egy esély. Kapsz egy feladatot, amit ha teljesítesz, akkor itt maradhatsz, ha meg nem, akkor mehetsz a pokolba, ahol…
- Jó lesz a pokol. Nem is értem, mért nem lehetett egyenesen odavinni. Semmi keresnivalóm sincs itt.
- Nem engedted, hogy befejezzem. Tehát, ha nem teljesíted, akkor a pokolba jutsz, ahol Lucifert kell szolgálnod. Tudom jól, hogy szeretsz uralkodni, és ki nem állhatod, ha neked parancsolgatnak. Ezért lenne jobb neked itt. A mennyben legalább bizonyos határokon belül azt csinálsz, amit akarsz. Nos, mit szólsz? Pokol vagy mennyország?
Voldemort fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok.

Hát ezt nem hiszem el. Nem is így képzeltem el a poklot. Abban a meséskönyvben... mármint abban a lexikonban az állt, hogy minél nagyobb bűnt követett el valaki, annál hatalmasabb, nem pedig egy idióta angyal uralkodik mindenkin. Végülis, akkor igaza van az öregnek, itt lehet, hogy jobb lenne. Biztos találok olyan halálfalót, aki megbánta a bűneit és teljesítette a feladatát. Vajon az enyém mi lesz? Remélem nem valami „Váltsd meg a világot a gonosztól” dolog. Nagyon nem tetszik az a sejtelmes mosolya. Mi van, ha direkt megszívat engem? De a pokolban tényleg nem lenne jó. Na jó, döntöttem.

- Rendben, megteszem amit csak tudok.
- Tökéletes. Amíg a feladatod teljesíted, visszakerülsz a Földre, de senki sem fog látni. Olyan leszel, mint egy örökké láthatatlan szellem. Néhány emberi sorsot majd tudsz irányítani, de csakis a feladatod érdekében. Ha háromszor hibázol, mondjuk valamelyik bosszúd miatt teszel valamit, akkor kénytelen leszel a pokolban szolgálni. Minél nagyobb hibát követsz el, annál rosszabb sorsod lesz a pokolban. – Végülis, majdnem jól írták a könyvben. - Ha indokolatlanul megölsz valakit, akkor Lucifer hálószobája melletti kis szobában kell dolgoznod, ahova gyakran jár ürítési célból, ha érted mire gondolok.
- Oké-oké, értem, de mi a feladatom?
- Oh, még nem mondtam? Hát igen, az emlékezetem már nem a régi – kuncogott Dumbledore. - Szerezz Perselus Pitonnak egy neki való társat.
- Mért, már nem tud egyedül kotyvasztani? Netán ennyire megsérült a kis áruló?
- Nem, dehogy is, félreértettél. Nem egy segédet, hanem egy szerető társat, tudod, akivel boldogan éli tovább az életét.
- Vagyis hozzam össze Pitont valakivel?!
- Igen. Van valami kifogásod ez ellen? – mondta kicsit keményebb hangon.
- Nem, dehogy is. De lehetne egy kérdésem? Mért pont ő? – kérdezte Voldemort.
- Tudod, neki nagyon nehéz élete volt, és ő nekem majdnem olyan, mintha a fiam lenne. Sokszor az életét kockáztatta értem, ennyivel igazán tartozom neki. De még egyszer mondom, hogy mehetsz a pokolba is, ha valami nem tetszik.
- Nem, dehogy is, minden rendben. Már megyek is - mondta, majd eltűnt egy pukkanás kíséretében.
- Sok sikert, Tom – mondta mosolyogva a volt igazgató, majd ő is eltűnt a semmiből a semmibe.