Majd holnap, megkérdezem Leont – gondolkodott Sora.

- Mi van velem? – feltéve a kérdést merengett a démon a tengerparton.
Úgy tűnt jól elbeszélget a tengerrel. Pedig inkább az éghez beszélt. A csillagok jobb hallgató társaknak bizonyultak, mit a hullámok. Nem érdekelte hogy furcsa szemmel néznek rá a padokon turbékoló párok. A végén arra jutott ő is, hogy jobb lenne lefeküdni.

Sora forgolódott az ágyában. Nem tudott elaludni. Félt, ha megkérdezi Leont a medállal kapcsolatban, nem válaszol vagy mérges lesz. De talán attól tartott a legjobban, hogy megharagszik rá.

Nagy nehezen mindketten elaludtak. Fantom az éjszaka közepén elkezdett jósolgatni. Az eredménye az lett hogy Sora keze lesújtott rá. Fantom erre csak ezt felelte:
- Vigyázz, Sora, fényed hamar elvesztheted! – aztán eltűnt.

Sora karikás szemekkel kelt fel, de kipihentnek érezte magát. Fantomot kikötötte az erkélye korlátjára, azzal az indokkal, hogy egy kis napozás nem árt. Lefürdött, rendbe szedte magát, kedvenc ruháját vette fel. Felsője alá rejtette a nyakláncát, úgy gondolta nem kéne magyarázkodnia, miért van rajta most is. Fantomot szabadon engedte, aki rögtön Rosettához menekült. Elindult reggelizni közben találkozott Miával, Annával.

Azonnal letámadták hogy mi történt tegnap. Alig reggelizett valamit, mert vagy kérdezték vagy Leont figyelte.

Nagy robajjal rontott be Sarah az ebédlőbe egy köteg papírral a kezében, aki mögött ott jött Kalos. Nem tűntek túl vidámnak.
- Figyelem! Ki olvasta ma már az újságokat? – kérdezte Sarah.
Mindenki csak bambán nézett rá. May is most ért be. Természetesen ordítozva:
- Hogy képzelik, hogy ilyet írnak rólam?! – kezdte hisztérikus rohamát.
Kalosnak csak egy szúrós pillantást kellett a kínai lányra vetnie, aki rögtön elcsendesült. Sarah eközben elkezdte kiosztani az újságokat. Az ebédlő egy emberként morajlott fel. Az egyik újság ezt írta:

“Sora Naegino nem elég jó a Kaleido Társulatnak ezért
Valószínű, hogy Layla Hamilton visszatér, mert May
Wong nem tehetséges annyira, és mert nem is annyira
szép, kecses, mint Hamilton kisasszony.”

Egy másik pletykalap ezt írta:

“Rosetta Passal lesz a következő előadás
főszereplője. Nyilván azért mondott igent
a Diaboló Hercegnőnek a Kaleido Színpad
igazgatója (Kalos Eido) mert a szívét
meglágyította a híres díva (Sarah Dupont).”
(itt egy nagy kép, csókolózás közben)

Még jó pár légből kapott történet volt az újságokban. A régi és új artistákat egyaránt kritizálták. Kalos csendre intette a társaságot.
- Úgy gondolom, mindenki egyetért velem abban, hogy a mai nap az összes kiadóhoz ellátogatunk és… öhm normális riportot és sűrű bocsánatkérést követelünk – fejezte be mondókáját Kalos.

Az egész Társulat egyet értett vele.

- De még előtte ismertetném a következő műsort – állt fel helyéről Mia.
Feszült csend következett, mikor Kalos is rábólintott elkezdett magyarázni.
- A címe: Szerelem mindörökké. A történet napjainkban játszódik. A kicsi Shery (Seri) és Mark, (Márk) kicsi koruk óta ismerik egymást. Shery gazdag, nevelt lány míg Mark szegény, árva és virgonc gyerek. Shery az utált nagymamánál van, amikor találkoznak, ezután nem kétséges hogy hová megy, ha szülei elengedik. Aztán kezdenek felnőni, komolyodni és a barátság kezd szerelemmé nőni. A történet a megpróbáltatásaikat mutatja be. Minden ember rossz szemmel nézi őket, Sheryt kitagadják.
A darab mondanivalója hogy szegényen is lehet boldogan élni. A legvégét még a főnökkel egyeztetem – itt pír szökött az arcába, mikor Kalos megköszörülte a torkát, Mia rögtön folytatta – Szereposztás:

kicsi Shery – Marion
kicsi Mark – Rosetta
felnőtt Shery – ?
felnőtt Mark – Leon
Shery szülei – Yuri, Layla
nagymama – ?
kicsi Shery kutyája – Jonathan

- Leonnak kell eldöntenie ki lesz Shery és ki a nagymama, természetesen Sora és May között. A többi szerepet az irodám ajtaján találjátok. Leon új ugrás is kell bele! Ma hétfő van, szerdán szeretném tudni a pontos szerepet és akkor kezdődnek a gyakorlások is. Egy hónap múlva premier! – ezt már nagyon lelkesen mondta a főnök.

Az egész társulat megindult a kiadókhoz. Sora a barátnőivel sétált. Néha hátrapillantott hogy megnézze Leon is velük tart-e? Még a műsorismertető előtt, arra gondolt, hogy a szerkesztőségek felé vezető úton megkérdezi a nyaklánccal kapcsolatban. Végül letett szándékáról, mert látta hogy a férfi kicsit dühösen követi őket. Ahogy betódultak az első kiadóhoz, rögtön meghallottak egy szitkozódó férfit.
- Hogy mernek ilyet leírni?! Sora Naegino az igazi Star a Kaleido Színpadon! Azonnal kérjenek bocsánatot személyesen és a lap által is! – teljesen magából kikelve mondta ezeket a szavakat Yuri.
Mikor meglátta a díszes társaságot csak ennyit mondott:
- Már beszéltem két laptulajdonossal és három főszerkesztővel, Layla járt még négy szerkesztőségnél, a többi már a ti dolgotok – mondta, higgadtságot erőltetve a hangjára és már távozott is.

Az egész társaság, egész nap csak a sűrű bocsánatkéréseket hallgatta. Mindenki valós, igaz eseményeket, információkat adott meg.

Délután háromkor indultak el vissza a Színpadhoz. A legtöbben éhesen és fáradtan gyalogoltak. Kalos nem engedte még azt se, hogy kimondják azt a szót, hogy busz. Azt mondta, nem árt egy kis friss levegő, mindig csak a dohosodott edzőteremben vannak. Természetesen az összes tag örömtáncot járt.

Sora is lemaradt a barátaitól. Így most Leon mellett sétált tovább. Látta a férfin hogy arcvonásai már megenyhültek. Saját magába lelket öntve, nagy levegőt vett és hirtelen kicsúszott a száján a kérdés.
- Sophié volt a nyaklánc? – várta a reakciót.
Legnagyobb megdöbbenésére Leon elmosolyodott.
- Vártam, mikor kérdezed meg. Sejtettem hogy egész nap, ezen gondolkoztál. – Sora szerencsés napnak tudhatta be a mait.
Jókedvében találta a démont, és még egy mosolyt láthatott. Leon visszaemlékezett és elkezdte a számára fájdalmas történetet mesélni:

“Amikor nagy és vidám családunk volt még mindenki boldog volt. Senki se gondolt a szomorú jövőre. Talán itt volt a probléma. Sophie még csak két éves volt. Anyukánk, akkoriban egy tüdőgyulladás miatt kórházban volt. Apa minden este nála aludt. Ő akkor már tudta, hogy meg fog halni. Mi addig, a nagymamánknál voltunk. Nagyon szeretetre méltó asszony volt ő is. Mesélt róla milyen artistának lenni. Minket magával ragadtak a történetei. Az ő idejében még az artistákat bohócnak nevezték, de ő ezért is szerette. Tőle hallottunk az Angyalok táncáról. Anya mikor meghalt, apa minden percben ivott. Öngyilkos lett. A család elfordult tőlünk, csak a nagymamánk maradt. Nála egy évig éltünk. Már nagyon idős volt… Halála napján Sophienak adta a nyakláncot, amit annyira szeretett. Sophie megígérte hogy artista lesz és nagymamája álmát követi. Én mindenben támogattam.

Egy évet voltunk egy ‘árvaházban’ de én még annak se nevezném. Elszöktünk és Alannél kötöttünk ki – ezt a részt ismered -, Sophie halála napján nekem adta a nyakláncot és arra kért adjam oda ezt egy igazi angyalnak. Én teljesítettem ezt a kérését is.”

Közben ők is a Színpadhoz értek. Leon elindult az ebédlő felé. Látta, hogy most Sorát jobb nem zavarni. Igaza volt. Sora még mindig az előbb hallottakon gondolkozott, miközben megfogta a medált.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés