Hermione mérgesen nézett Dracóra, mivel a mardekáros nem mondta el neki, miért járt náluk reggel Harry. Bárhogyan próbálta kiszedni belőle, a férfi hajthatatlan volt. Hiába kérlelte, hiába fenyegette, mindig azt a választ kapta, hogy majd holnap az Odúban mindent megtud.
- Mit tennél meg érte, Granger? – kérdezte az ebéd befejezése után váratlanul a mardekáros.
- Miért?
- Hogy megtudd, miről volt szó!
- Holnap úgyis megtudom. – Hermione igyekezett érdektelennek látszani.
- Ha eljössz velem repülni, elmondom – nézett rá kihívóan a férje.
- A seprűdön?
- Mivel varázsszőnyegem nincs – vonta meg a vállát Malfoy.
- Pedig azt szívesen kipróbálnám – mosolyodott el Hermione. – Ezek szerint olvastad az Aladdint?
- Nocsak, Jázmin hercegnőset játszanál? – kérdezte Draco, mialatt bólintott a lány kérdésére.
- Csak egy igazi herceggel!
- Itt vagyok – mosolygott le rá a férfi egy igazi szívdöglesztő mosollyal, miközben a felesége kezéért nyúlt.
A következő pillanatban már a tó partján álltak.
- Maradj itt, Granger, hozom a seprűmet!
A lány elégedetten nézett a mardekáros után. Még most is nehezen hitte el, hogy valóban el tudta őt csábítani.
Merlinre, biztosan nagyon ügyetlen voltam! Megijedtem, ahogy ledermedt, amikor megérezte, hogy én még… azt hittem, faképnél hagy! Vajon komolyan gondolta, hogy örült neki? Még akkor meg kellett volna kérdeznem! Hiszen akár udvariasságból is mondhatta.
- Nem udvariasság volt, Hermione – súgta Draco a nő fülébe. – Hiszed vagy sem, nem vagyok annyira öntelt, mint gondolod rólam, de nagyon is elégedett vagyok, hogy senki sem birtokolt még téged úgy, ahogy én. – Ezzel belecsókolt a lány nyakába és magához húzta a seprűre. – Lehet, hogy emiatt bántottalak annyit a Roxfortban? – tette fel a költői kérdést.
- Miért?
- Mert úgy gondoltam, hogy sohasem kaphatlak meg.
Hermione kényelmesen nekidőlt a fiatal varázslónak és lassan felemelkedtek. A fülében még mindig ott csengett Draco hangja. Szerette, amikor Hermionénak szólítja, olyan kedvesen, és mégis komolyan hangzott a férfi szájából. Elmosolyodott.
- Min nevetgélsz, asszony?
- Ó, igazából semmin – felelte rajtakapottan. – Csak a hercegnősdi jutott az eszembe!
- Mesélj csak kicsit bővebben erről!
- Még mit nem? Így is túl sokat tudsz már a titkaimról!
- Na gyerünk, ne legyenek titkaid előttem! – kérte mosolyogva a férfi.
- Akkor hamar rám unsz – vágott vissza a nő. – Valami titokzatosság maradjon bennem.
Malfoy még szélesebben mosolyodott el.
Nocsak, kis griffendéles, vajon min járt az eszed? Biztosan nem a repülőszőnyegen!

Hermione tágra nyílt szemmel csodálta az alattuk elsuhanó tájat. Draco biztos kézzel irányította a söprűt, és a nő megelégedésére meg sem próbálta különféle hajmeresztő trükkökkel elkápráztatni őt. Egyenletes séta-üzemmódban szelték a levegőt, néha lelassítva egy-egy érdekesebb helyen.
- Látod ott azt a kis tisztást?
- Ühüm.
- Gyerekkorom kedvenc búvóhelye volt. Ide menekültem, ha magányra vágytam.
A Malfoy-birtok nagysága ismét meglepte Hermionét, hiszen így a levegőből jobban belátta azt.
Milyen remek dolog lehet egy ilyen birtokon felnőni! Csak karnyújtásnyira a természettől, hiszen egy facsoport egy kisgyereknek lefedi az erdőt! Nincsenek zajos járművek, kiabáló emberek, csak béke és nyugalom. Ha kedved támad lovagolni, csak kisétálsz az istállóba, és kész! Nem kell a fél várost átutaznod egy lovardáért. Malfoy nem is tudja, milyen jó dolga volt!
- Dehogynem tudom, Granger! Csak úgy érzem, túlságosan súlyos árat fizettem érte – dörmögte Draco a lány fülébe. – Az apám kezdetben úgy viselkedett, mint bármelyik szülő, boldogok voltunk. Aztán amikor Voldemort életre kelt…
Hermione félig elfordult a férfi ölelésében, de csak annyira, hogy át tudja ölelni a mardekáros derekát. Nem vigasztalta szavakkal, csak egy erős öleléssel. Draco lehajtotta a fejét, és arcát a nő hajába rejtette. Értette és értékelte a felesége gesztusát. Lassan szavak nélkül is megtanultak kommunikálni, ami egyébként teljesen rendben volt egy házaspárnál. Egy átlagos, normális házaspárnál.
Merlinre, sosem gondoltam volna, hogy egy griffendéles lesz az, aki ezt az érzést megadja nekem! Az már csak hab a tortán, hogy Granger az a griffendéles.

Hermione elmosolyodott, mintha hallotta volna Draco gondolatait. Hasonló érzések rohanták meg, hiszen régebben mindig azt hitte, Ron lesz az a férfi, akivel leéli az életét. Aztán, amikor kiderült, hogy a vörös hajú varázslóval csak barátok lehetnek, kicsit megijedt, hogy kivel is fogja betölteni a férfi megüresedett helyét. Voltak próbálkozásai más varázslókkal, de az első közös vacsoránál nagyjából sosem jutottak tovább. A lány olyan férfit szeretett volna maga mellé, akire felnézhet, vagy aki legalább olyan szinten áll, mint ő. Lássuk be, ez elég nagy kívánság volt a részéről, hiszen a Roxfort egyik legjobb diákjáról beszélünk! Aztán derült égből a törvény erejével ismét belépett az életébe Malfoy, de már nem mint az a kis görény, aki éveken át idegesítette a lányt, hanem mint az a férfi, aki megváltoztatta Hermione életét. Megmutatta neki az aranyvérűek eddig rejtett világának egy szeletét, és ezzel együtt megmutatta magát is egy olyan oldaláról, ami sok éven keresztül el volt rejtve, nem csak a nő, hanem mindenki előtt.
Draco elgondolkozva hallgatta a griffendéles gondolatait. Rádöbbent, hogy megbízik Hermionéban, és szeretné, ha a lány is bízna benne. Védeni szeretné, és maga mellett tartani.

A boszorkány arra eszmélt, hogy ismét talajt érez a lába alatt. Újra a kis tó partján voltak, és ő nem tudta, mennyi idő telhetett el a felszállás óta. Ráébredt, hogy jó ideje nem érzékelt a külvilágból semmi mást, csak Draco szívének dobbanásait. Zavartan nézett fel a fiatal varázslóra.
- Jó reggelt, Csipkerózsika! – mosolygott rá a férfi. - Mondtam már neked, hogy szeretem a hercegnős meséket?
- Nem.
- Akarod tudni, hogy miért? – kérdezte, miközben még mindig mosolyogva egyre közelebb hajolt a boszorkányhoz. – Hát az ébresztés miatt!
Hermione természetes mozdulattal ölelte át a férfi nyakát és viszonozta a csókját.

**

Az ebéd az Odúban kellemesen telt el. Hermione nagyon élvezte a barátai társaságát, és az még felszabadultabbá tette, hogy Draco is mellette volt. Ginny mosolyogva figyelte a két fiatal testbeszédét, ami sokkal többet elárult az egymás iránti érzéseikről, mint a szavak.
Harry jókat nevetett Ron fintorain; Hermione akárhányszor a férjéhez ért, vagy épp hozzásimult, a vörös hajú varázsló szemei szikrát szórtak. A végén már Lunának is feltűnt Ron viselkedése, és mi tagadás, rosszul esett neki. A szőke hajú boszorkány a sokadik alkalomnál már nem bírta és elnézést kérve besietett a házba.
Hermione figyelmét nem kerülte el barátnője feldúlt arca, és utána ment. Szegény Luna a nappaliban sírdogált, így talált rá a griffendéles.
- Luna?
A fiatal boszorkány igyekezett letörölni a könnyeit és mosolyogva fordult Hermionéhoz.
- Igen?
A másik nem vesztegetett sok szót, csak átölelte Lunát.
- Bocsáss meg neki, kérlek! Csak nem tud belenyugodni, hogy együtt vagyok Dracóval.
- De miért nem veszi észre, hogy ez nekem fáj?
- Mert nem gondol arra, hogy úgy viselkedik, mintegy féltékeny szerető – sóhajtotta Hermione.
Luna ránézett és kirobbant belőle a nevetés.
- Szerintem meg úgy, mint egy apa, aki attól fél, hogy a kislányát épp az ágyába rángatja valami briganti!
Hermione is felnevetett.
- Luna, milyen szavakat használsz? Briganti!
- Egy mugli könyvben olvastam és nagyon megtetszett – válaszolta még mindig könnyek között, de nevetve Luna.
- Örülök, hogy nem vagy rám féltékeny – suttogta Hermione. – Mindig nagyon féltem attól, hogy teljesen félreérted a kapcsolatomat Ronnal. Ő mindig is olyan lesz nekem, mintha a testvérem lenne.
- Tudom, Hermione, ne félj, nem gondolom azt, hogy el akarnád csábítani tőlem. Csak néha az agyamra megy.
A két nő egyetértőn nézett össze. Ekkor jelent meg Ginny.
- Mi folyik itt? – nézett Luna könnyes szemeibe.
- Épp a bátyádat szidjuk! – felelte Hermione.
- Beszállhatok?
- Naná!
A három boszorkány cinkosan összenézett.
- Mellesleg, épp most osztja kinn a férjed is!
- Veszekednek? – pattant fel Hermione.
- Á, nem! Csak Draco elmagyarázta Ronnak, hogy bármennyire is nem tetszik neki, te az ő felesége vagy és cseppet sem az övé, illetve jobban tenné, ha az ádáz pillantásai helyett Lunával törődne, amíg még van kivel, merthogy ő, Draco, már rég faképnél hagyta volna Luna helyében, amiért ilyen szemeket mereszt rád! – felelte nevetve Ginny.
- És Harry?
- Nem fogod elhinni, de egyet értett Dracóval!
- Akkor most Ron emiatt is mérges! – fintorgott Luna. – A legjobb barátja is Dracónak ad igazat.
- Nem mérges, sőt…
- Csak nem azt akarod mondani?
- De. Elfogadta, amit a fiúk mondtak!
- És?
- És most itt van, hogy bocsánatot kérjen.

A három boszorkány zavartan kapta fel a fejét a varázsló hangjára. Ron mosolyogva nézett rájuk, és Lunához sétált.
– Bocsáss meg, Luna! Ez nem az a féltékenység, amit egy elhagyott szerető érez, hanem inkább egy bizalmatlan auror megnyilvánulása, aki nem tudja elhinni, hogy az ősellensége megjavult.
Luna rámosolygott a vörös hajú griffendélesre, és szó nélkül átölelte. Ginny és Hermione kettesben hagyta őket.
Ron erősen magához ölelte a menyasszonyát.
- Milyen szerencsém van veled, Luna! Más biztosan nem értené meg a Hermionéhoz fűződő érzéseimet, és féltékeny lenne rá. Nem is tudom, mivel érdemeltem ki a bizalmadat!
- Talán azzal, hogy amikor összekerültünk már szakítottatok, és mindketten elmondtátok nekem az érzéseiteket! Hermione a barátnőm és tudom, hogy nem ártana nekem. Te pedig az a varázsló vagy, akihez férjhez akarok menni, és akinek gyermekeket akarok szülni. Hiszek magunkban, és bízom kettőtökben!
Ron szenvedélyesen megcsókolta a boszorkányt, aki ezt lelkesen viszonozta. Titokban hálát adott Merlinnek, hogy Lunát az élete részévé tette, és annak ellenére, hogy elsőre semmit sem látott benne, végül mégis sikerült közel kerülnie a nem mindennapi boszorkányhoz.

Ezalatt az asztalnál szenvedélyes vita folyt. Harry elmondta Hermionénak, hogy szeretne egy követőbűbájt szórni rá. A nő természetesen hallani sem akart róla, és hiába próbálta Ginny és Draco is meggyőzni, hajthatatlan maradt.
- Hogyisne, Harry Potter! Még csak az kéne, hogy minden lépésemről tudj!
- Na de Hermione, ez nem azt jelentené, hogy kémkednék utánad, csak a biztonságod érdekében tenném!
- Szó sem lehet róla!
- Granger, engedd meg neki, csak a javadat szolgálná!
- Nem, Draco, és ne is próbálj befolyásolni! Nincs szükségem arra, hogy az egész auror-parancsnokság tudja, hogy épp hol vagyok, és mit csinálok.
- Azt nem tudnánk, hogy mit csinálsz, csak azt, hogy hol csinálod azt a valamit – erősködött Harry.
- Na hiszen, az pont elég! Felejtsd el, Harry, nem egyezek bele!
- Hermione, gondolj bele, hogyha hirtelen segítségre lenne szükséged, tudnák, hogy merre vagy! – próbálta meggyőzni a barátnőjét Ginny is.
- Megmondtam, hogy nem egyezem bele! Van olyan védelmem, mintha követőbűbáj lenne rajtam! – nézett Hermione Dracóra.
- Miről beszélsz? – kérdezett vissza Harry.
- Azt nem mondom meg, de hidd el, nem vagyok védtelen!
Draco megfogta a nő kezét.
- Valóban nem vagy teljesen védtelen – nyomta meg a szót-, de nem ártana még egy biztosíték! Kérlek, a kedvemért gondold át még egyszer!
Hermione kérdően nézett a mardekárosra.
- Hidd el, lehet olyan helyzet, amikor szükségessé válhat az aurorok védelme!
- Így van, Hermione, kérlek, gondolkodj! – bólogatott Harry is.
- Rendben, majd átgondolom – bólintott a boszorkány, de esze ágában sem volt engedni Harrynek.
Még csak az kéne, hogy Draco szobájába törjenek be utána… vagy az övébe, amikor a mardekáros is ott van. Hermione már a gondolattól is rosszul volt.
Draco szélesen elvigyorodott, amikor meghallotta a felesége gondolatait.
- Feslett nőszemély - súgta mosolyogva a lány fülébe. – Hiszen semmi bűnöset nem teszünk!
Hermione felhorkantott.
- Tudom, de akkor is – suttogott vissza.

Bár valóban halkan beszéltek, Ginny mégis meghallotta és hirtelen úgy érezte, mintha egy villanykörte villanna fel a feje felett: rájött, miért is nem akarja barátnője a bűbájt.
Oldalba bökte Harryt, és nemlegesen rázta a fejét közben. Harry nem teljesen értette, mit akar hites felesége a tudomására hozni, de mint jól nevelt férj, rögvest letett bűbájoló szándékáról, és mint kiváló társalgó, megpróbált lendíteni a beszélgetésen.
- Na, és mi újság a kviddics pályán? – tette fel az első olyan kérdést, ami szerinte elég messze volt a védőbűbájtól.
Draco csodálkozva nézett Harryre, de mikor meglátta Ginny kissé összevont szemöldökét, megértette, hogy Potter asszonyi nyomásnak engedve tereli a szót.
Mire Ron és Luna visszatértek, a két varázsló javában vitatkozott, hogy ki nyeri majd az idei kviddics kupát.

Draco elgondolkozva nézte alvó felesége nyugodt arcát. A lány szobájában voltak, ma éjjel Draco volt az, aki átlátogatott. Mikor meggyőződött róla, hogy Hermione mélyen alszik, elővette a pálcáját és néhány szót mormolt, majd a pálcát a boszorkányra szegezte. A nő körül egy halványkék fény jelent meg, ami szépen lassan körbevette, majd felizzott és eltűnt a testében.
- Remélem, nem fogsz nagyon haragudni, ha kiderül – suttogta, majd kényelmesen elhelyezkedett, és ő is álomba merült.