Hermione csodálkozva nézett a naptárra. Szinte hihetetlen, de vége a nyárnak. Már több mint fél éve annak is, hogy hozzáment Dracóhoz. A napok és hetek észrevétlen gyorsasággal teltek, hiszen már annak is három hete, hogy az Odúban jártak. Szerencsére Ron és Luna nem vesztek össze, és a férfi is kezdett más szemmel nézni Dracóra. Többször rácsodálkozott a mardekáros viselkedésére, ami egyértelműen Luna szavait támasztotta alá: a férfi szereti Hermionét. Hihetetlen, de már neki is úgy tűnt, a Mardekár hercege valóban érez valamit a griffendéles boszorkány iránt. Arról nem is beszélve, hogy Harry elmondta neki, hogy még aznap éjszaka titokban rászórta a nyomkövető bűbájt Hermionéra. Ron gondolni sem akart rá, mit kereshetett Malfoy éjszaka a boszorkány szobájában…

Az említett boszorkány most éppen azzal volt elfoglalva, hogy rendbe szedje magát, mivel perceken belül indulnak Blaise-ékhez a Zambini kastélyba. Az esküvőjük óta most találkoznak először Emilyékkel, és a nő biztosan tele lesz mesélni valóval. Hiszen nem mindennapi nászúton voltak, körbeutazták a világot. Japán, Új-Zéland, Hawai, Malajzia és ki tudja még merre voltak!
Ekkor Draco lépett a szobába. A griffendéles arca felragyogott, és a tükörben csak úgy csillogott a szeme, ahogy férjére nézett.
- Kész vagy?
- Igen – emelkedett fel a székéből Hermione.
- Várj! - simított végig a vállán Draco. – Akarok adni neked valamit! – Egy kis csomagot helyezett a nő fésülködő asztalára.
- Mi ez? – kérdezte Hermione, de már türelmetlen kézzel bontani is kezdte az ajándékát.
- Még Olaszországban láttam, hogy nagyon megnéztél egy hasonló darabot – felelte mosolyogva Draco.
A boszorkány arcán csodálkozás szaladt át, amikor meglátta a finom kidolgozású brosst.
- Nem hittem, hogy észrevetted, amikor megnéztem!
- Tetszett neked.
- Igen. Most is tetszik – nézett fel rá a boszorkány. – Miért kapom?
- Mindennek oka kell, hogy legyen?
- Nem.
Hermione a ruhája derékrészére tűzte a brosst, és mosolyogva ölelte át Dracót. A zsupszkulcsként szolgáló sétapálcára fonta az ujjait, és mire kettőt pislogott, már a Zambini villa előtt voltak.

Emily és Blaise mosolyogva álltak a kastély kapujában.
- Merlin hozott titeket!
Emily és Hermione régi barátnőkként ölelték meg egymást, a két férfi pedig kezet rázott.
- Szerencsés utatok volt? - kérdezte Draco a mardekárost.
- Bizony, barátom, és olyan fejedelmi ajándékkal jöttünk haza, amiről nem is álmodtam! – felelt nevetve Blaise.
Emily halványan elpirult, és a griffendéles boszorkányhoz fordult.
- Még hogy a nők pletykásak!
- Hé, miről beszéltek ti ketten?
- Gyertek, sétáljunk ki a kertbe, majd egy pohár frissítő mellett elmesélem! – felelte a hugrabugos.
A kerti pavilonban már várta őket a kellemesen hűvös üdítő. Igaz, a két varázsló a limonádé helyett jóféle Lángnyelv whiskyt kortyolgatott. Hermione várakozóan nézett Emilyre.
- Nos, milyen ajándékot hoztatok a nászútról?
- Hát, tudom, hogy korai, de mi nem bánjuk, hogy így alakult!
Blaise fülig érő szájjal vágott közbe.
- Emily kisbabát vár!
Hermione egyikükről a másikukra nézett, majd vidáman felkacagott.
- Szívből gratulálok nektek! – közben egy közvetlen mozdulattal végigsimított Emily karján. – Mikorra érkezik a kis jövevény?
- Még hét hónap.
- Hét? – csodálkozott el a barna hajú boszorkány.
- Nem ismered a mondást, Hermione? - nézett rá mosolyogva a férje. - Az első gyermek sokszor koraszülött!
Hermione elgondolkozott, majd visszamosolygott a férjére.
Blaise és Emily jókedvűen mesélték az élményeiket, néha egy történetnél elhallgattak és látszott rajtuk, hogy újra átélik a velük történteket. Malfoyék tapintatosan hallgattak ilyenkor, hogy ne zökkentsék ki barátaikat az emlékezésből. Hol Blaise, hol a felesége vette át a szót az ilyen hallgatások után, hol pedig egymás szavába vágva meséltek.
- És, nálatok mi a helyzet? – fordult hirtelen Hermione felé Emily. – Útban van már a Malfoy-örökös?
A fiatal boszorkány nyílt kérdése némiképp zavarba hozta a fiatalokat, de aztán Hermione mégiscsak válaszolt.
- Nem, tudtommal semmi ilyesmi nincs folyamatban.
- Ez nem jó jel, hiszen már több mint hat hónap eltelt az esküvőtök óta! Remélem, nem tartoztok azok közé, akiknek nem lehet közös gyermekük! Voltatok már a vizsgálaton?
- Nem, még van időnk – felelte most Draco. – Ha jól emlékszem, egy év türelmi időt ad a törvény - tette hozzá halkabban.
- Igen, erre én is így emlékszem – bólogatott Blaise –, utána kell részt venni a vizsgálaton, és ha a Mungóban sem tudnak utódot létrehozni, a két fél közös kérésére felbontják a házasságot.

A kimondott szavak ott lógtak a levegőben. Draco és Hermione egymásra nézett és mindketten elmerültek a gondolataikban. Valóban vészesen gyorsan telt az idejük, és főleg így, hogy egyikőjük sem akart elválni a másiktól, még gyorsabbnak érezték.
Blaise és Emily látta vendégeik megnyúlt ábrázatát, és szinte egyszerre kezdtek beszélni.
- Nem kell elkeseredni – nézett Blaise a másik mardekárosra –, hiszen még össze is jöhet addig a trónörökös!
Emily egyidejűleg a boszorkányt vigasztalta.
- Ugyan, Hermione, biztosan teherbe esel még az év letelte előtt!
A griffendéles elég kényszerű mosollyal bólintott.
- Persze, Emily, én is így gondolom!
Draco is helyeselt.
- Igen, van még időnk!
Nem engedem el, lesz, ami lesz! - nézett közben elgondolkozva a griffendéles boszorkányra a férfi.
Nem hagyom el, akárhogy is lesz! - villant meg a fiatal boszorkány szeme.

Hamar túlléptek a beállott kínos csenden, ami nem kis mértékben dicsérte a vendéglátók ügyességét, akik könnyed történetekkel igyekeztek feldobni a kissé leült hangulatot. A délután további része kellemesen telt, a könnyű vacsora megkoronázta a viszontlátást.
Kellemesen elbeszélgettek, majd Draco és Hermione lassan búcsúzkodni kezdett. Zambiniék megígértették velük, hogy rövid időn belül újra találkoznak, majd a sétapálca segítségével Dracóék dehoppanáltak.

Aznap éjjel Hermione szomorúan feküdt a férfi karjaiban. Egyre közeledett az elválásuk időpontja, és a fiatal boszorkány rosszul érezte magát ettől. Sokszor végiggondolta a lehetőségeit, de mivel többször is konzekvensen kijelentette, hogy a megállapodásuk szerint az egy év letelte után lelép, és a férfi sem gondolta máshogy, vagy legalábbis nem mondta, nem volt miért maradnia.
Mindegy, még nem jött el a szomorkodás ideje. Van még időm, jobban teszem, ha kihasználom az együtt töltött időt. Egy griffendéles nem adja fel könnyedén!
A nő elmosolyodott és kényelmesen elfészkelte magát Draco ölelésében.
A hálószobában láthatatlanul jelenlévő Malfoy szellem utálkozva csóválta meg a fejét, és kilibbent az éjszakába.

**

Hermione tétován sétálgatott a szobájában, unatkozott. Draco már korán reggel elment valami hivatalos ügy miatt, ő pedig nem találta a helyét a kastélyban. A manók a háztartással voltak elfoglalva, nem akarta őket sem csak azért feltartani, hogy úgymond szórakoztassák őt. Végül felkapott egy könyvet és kilépett a szobából.
- Hatty!
Halk pukkanás jelezte, hogy a házimanó megjelent.
- Parancsol, kisasszony?
- Kimegyek a tópartra olvasni, ha a fiatalúr megjön, kérlek, küldd oda hozzám!
- Igenis, kisasszony, Hatty küldi a fiatalurat! – felelte buzgón a manó. - Hermione kisasszony kér kávét?
- Igen, Hatty, jól esne egy csészével! – felelt mosolyogva Hermione.
- Hatty viszi, mire kisasszony odaér, ott lesz a kávé! – Ezzel Hatty el is tűnt.

A griffendéles kényelmesen sétált le a tóhoz, és valóban, mire odaért a gondos manókezek már odakészítették a forró italt és némi süteményt is.
Ha ez így megy tovább, nem lesz olyan ruhám, ami rám jönne! – gondolta mosolyogva a fiatal boszorkány. - Már így is ki kellett engednem a ruhatáram nagy részét. De Hatty olyan finom sütiket készít, hogy nem lehet ellenállni neki!
Kényelmesen elhelyezkedett a nyugágyban, és a kávét kortyolgatva elmerült a könyvében.
Talán egy óra telt el, amikor lépések zaját hallotta az ösvény felől. Mosolyogva nézett fel, és férje magas alakját pillantotta meg közeledni.
Malfoy hamar odaért a nőhöz.
- Örülök, hogy végre itt vagy! Olyan régen elmentél már itthonról… - kezdte a lány.
A varázsló ekkor rászegezte a pálcáját, és egy Stuporral szó nélkül elkábította Hermionét.

Draco furcsállotta, hogy Patty nem siet elé, amikor hazaérkezett. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor megpillantotta Hermionét a lépcsősor tetején. A griffendéles huncut mosollyal nézett le rá.
- Draco, alig vártam, hogy hazaérj! – szólalt meg kissé nyújtott hangon.
A férfi enyhén megemelte a szemöldökét, de a szája mosolyra húzódott.
- Csak nem hiányoztam, Granger? – kérdezte pimaszul.
A felesége arcán csodálkozás futott át, de tovább mosolygott.
- Erről már sosem szoksz le? Nem Granger vagyok, hanem Malfoy, akárcsak te!
Draco közben felért a nő mellé.
- Merre vannak a manók?
- Kimenőt adtam nekik, kedvesem! Azt szeretném, ha kettesben lennénk egész hétvégén! – duruzsolta a férfinek Hermione, és hozzásimult.
Draco lehunyta a szemeit és mosolyogva temette az arcát felesége hajzuhatagába, mélyen beszívta az illatot… és semmi. A varázsló szemei kipattantak és megismételte. Ismét semmi.
Hirtelen Hermione hangját hallotta meg a fejében.
Várj csak, Malfoy, nem éreztem az illatot!
- Parancsolsz? – hökkent meg a mardekáros.
- Nem tudom, hogy a fürdőolaj, esetleg a samponod vagy a parfümöd-e, de mindig kellemes mentás-citromos illat leng körbe. – A boszorkány nem hazudtolta meg magát, elpirult. – Ezt nem éreztem reggel, de azt hittem, a szabad levegőn elsikkadt. De a parton mégis hamarabb azonosítottalak az illatodról, mint másról – fejezte be a mondatot.

Draco szíve meglódult, hiszen a boszorkány hajának, akit a karjában tartott, a leghalványabb eper-vanília illata sem volt.
A mardekáros óvatosan tolta el magától Grangert, és érdeklődéssel a szemében kérdezett:
- Mondd, kedvesem, mi a helyzet a sárgarépával?
Hermione csodálkozó szemmel nézett fel a magas varázslóra.
- Most komolyan, drágám, ez a legfontosabb? Tudod jól, hogy nem foglalkozom a birtok ügyeivel, majd ha hazatérnek a manók, megmondják! – A nő hangja kissé ingerült színezetet kapott.
- Milyen igazad van, kedvesem! – bólintott mosolyogva a férfi. – Akkor, ha jól értelek, hajlandóságot mutatsz, hogy befejezzük a reggeli kis játékunkat! – duruzsolta a felesége fülébe.
- Természetesen! – nézett rá kacéran a boszorkány.
Dracónak sem kellett több, ölbe kapta a lányt és a saját szobájába vitte. Óvatosan letette az ágyára, és egy igazi mardekáros vigyorral az ajkán elővette a pálcáját.
- Mehet? – kérdezett rá újra Hermionéra.
- Naná!
A férfi elmormolt egy kötöző bűbájt, mire egy-egy sötétzöld selyem szalag kúszott a nő csuklóira és a bokáira, majd a férfi ágyának támláihoz kötözték a boszorkányt. Malfoy látta a félelmet felcsillanni a hideg barna szemekben, de még mindig mosolyogva kérdezte meg:
- Akkor, kezdhetjük?
A boszorkány bólintott. A szőke férfi intett a pálcájával, amire szalagok érezhetően megfeszültek.
Draco szemei most már szikráztak.
- Még egy kérdés a játék előtt? – nézett le a megkötözött boszorkányra.
- Igen?
- Hol a feleségem?
- Draco, itt vagyok…
- Azt kérdeztem, hol a feleségem? Hol van Hermione? – csattant a varázsló hangja a szoba csendjében.

Harry épp az ebédre magával hozott szendvicsébe készült beleharapni, amikor egy ezüstszínű patrónus jelent meg az irodájában.
- Potter, amilyen gyorsan csak tudsz, gyere a kastélyba! A védővarázslatokat már semlegesítettem! – szólalt meg a sárkány Draco hangján.
A fekete hajú varázsló lemondó sóhajjal tette le az ennivalót, és a kastélyba hoppanált.
Draco a lépcső aljában várta, fel-alá járkálva, mint egy megvadult állat.
- Mi az, Malfoy?
- Hermione….
- Mi van Hermionéval?
- Hermione eltűnt. Gyere velem!
A két varázsló sietősen indult felfelé a lépcsősoron, egyenesen Draco szobájába.
Amikor beléptek, Harry hátrahőkölt, amint észrevette a kikötözött boszorkányt.
- Malfoy, ez azért már tőled is túlzás! Mégis, mit gondolsz, ki vagy te? – támadt Dracóra.
- Potter, állítsd le magad, ez nem Granger! Valószínűleg Százfűlé főzetet ivott. - A mardekáros hangja a helyzethez képest higgadt volt. – Még egy kis idő, és elmúlik a hatása, akkor meglátjuk, ki bújt a feleségem bőrébe!
Harry kétkedőn nézett a szőke férfira.
- Harry, kérlek, engedj el - könyörgött neki a boszorkány –, ez a dúvad megkötözött és tudod mire akart kényszeríteni?
A griffendéles habozva nézett a nőre, ugyanaz az arc, a hang… Mintha a barátnőjét látná és hallaná.
- Potter, ne dőlj be neki, hiszen én hívtalak ide!
- Valóban, Malfoy, csak olyan nehéz elhinni, hogy ő nem Hermione!
- Kérdezz tőle valamit, amit az igazi tud!
Harry elgondolkozott, majd lassan az ágyon fekvő nőhöz fordult.
- Rendben. Mondd meg, hogy mi a kedvenc könyved!
- A Roxfort története! – vágta rá a nő.
- Mi Luna kedvenc színe?
- Luna minden színt kedvel!
- Mit tettél a férjeddel, amit Ron nem tud azóta sem feldolgozni?
- Ööö …. Hogy hozzámentem!
- Biztos?
- Igen, hiszen Ron még mindig szerelmes belém és nem érti meg, hogy én Dracót szeretem! Hallod? Szeretlek, te felfuvalkodott pojáca!
Harry szélesen elmosolyodott.
- Bravó, boszorkány! Meggyőztél!
A nő édesen rámosolygott a fekete hajú varázslóra.
- Akkor elengedsz?
- Eszemben sincs, amíg meg nem tudom, ki vagy!