Draco nehezen tért magához. Lassan nyitotta a ki a szemeit, és amikor szinte két centiről Potter képébe nézett, gyorsan vissza is csukta őket. A fekete hajú griffendéles nevetése betöltötte a szobát.
- Nyugi, Malfoy, csak én vagyok!
A szőke felnyögött.
- Potter… azt hittem, hogy rémálmom van! Nem a te képedet szoktam látni ébredéskor – motyogta a férfi.
Ron felhorkantott:
- Kérlek, Malfoy, kímélj meg a részletektől!
A másik auror elgyötört hangjára Draco arcán felragyogott a szokásos mardekáros vigyor.
- Kedvenc Weasleym, csakhogy hallom a hangod– válaszolt pimaszul. – Pedig, barátom, tudnék mit mesélni!
- Elég, mert beverem azt az önelégült képed! – morrant Ron.
Harry sóhajtva szólt közbe:
- Fiúk, hagyjátok abba a vitázást! Malfoy, te tartsd meg a mondandód, Ron, te pedig ne hagyd magad felhúzni!
A két varázsló bólintott.
- Mi történt? – kérdezte Draco.
- A lányok máshogy nem tudtak visszatartani, muszáj volt Ginnynek egy enyhe kábító átkot rád szórni.
- És Hermione?
- Még aludt, amikor idehoztunk. Majd ha felébred, bemehetsz, de a gyógyítók azt mondták, hagyni kell magától felébredni.
- Beszélnem kell vele –ült fel Draco.
- Ne légy ostoba, Malfoy, vagy én kábítalak el, de garantálom, hogy sokkal erősebb átok lesz, mint a húgomé volt!
- Azt elhiszem, Weasley Biztos örömed lelnéd benne…
- Naná! – mosolyodott el évezettel Ron. – Sőt, tudod mit? Ne is tartsd vissza magad, menj!
Harry lesújtóan nézett a barátjára.
- Ron, ne ingereld, oké? Nem ezt ígérted Hermionénak.
A férfi némi hümmögés után bólintott.
- Valóban, nem ezt ígértem.

**

Hermione óvatosan nyitotta ki a szemét. Sokkal jobban volt, mint az előző alkalommal. Az idősebbik gyógyító rögtön észrevette, és felé lépett.
- Hogy érzi magát, Mrs. Malfoy?
- Sokkal jobban, köszönöm.
- Ennek kifejezetten örülök. Most már biztosan mondhatom, nincs oka az idegeskedésre, mindketten jól vannak.
- Ezek szerint megtalálták a férjem? Hála Merlinnek, hogy nem esett baja!
A gyógyító kérdőn nézett a nőre.
- Amikor az előbb magamhoz tértem, kértem, hogy nézzenek utána, hogy a férjem jól van-e, vagy sem – mondta magyarázólag a boszorkány.
A gyógyító bólintott.
- Nem kaptam olyan információt, hogy más sérült is lenne az osztályunkon.
- Akkor miért használt többes számot? – értetlenkedett Hermione.
A medimágus elgondolkozva lépett hozzá és a pálcájával belevilágított a nő szemeibe. A tenyerét két oldalt rásimította a nyakára és finoman megnyomta mindkét oldalon a füle melletti részt.
- Jól érzi magát, asszonyom?
- Igen.
Az idősebb varázsló felemelte a kezét és felmutatta négy ujját.
- Mennyit mutatok?
- Négyet – felelt türelmetlenül Hermione és kérdőn emelte meg a szemöldökét.
A medimágus arca egyik pillanatról a másikra felderült.
- Merlinre, ugye nem tud róla?
- Miről nem tudok? – Hermione kezdte elveszteni a türelmét.
A férfi szélesen elmosolyodott.
- Akkor az én feladatom közölni a hírt: gyermeket vár, Mrs. Malfoy!
A lány kábultan nézett a gyógyítóra.
- Hogy mondta? – kérdezett vissza gyenge hangon.
- Gyermeket vár, Mrs. Malfoy! – ismételte meg mosolyogva a medimágus.

**

Ginny és Luna boldogan siettek be Hermionéhoz, amint a gyógyító elhagyta a betegszobát.
- Jaj, drágám, halálra ijesztettél! – ölelte meg a vörös hajú boszorkány a barátnőjét. – Már azt hittem, sose ébredsz fel!
Luna is átölelte a lányt, és könnyes szemmel ismételte meg, amit Ginny mondott.
- Halálra rémültünk, Hermione, nem tudtuk, mi történt veled!
Hermione boldogan ölelte vissza a barátnőit, de szeme az ajtót fürkészte közben.
- Mindjárt jön ő is – szólt halkan Ginny –, csak muszáj volt elkábítanom, mert mindenképp be akart jönni hozzád, amikor a medimágusok megtiltották.
- Te... Te elkábítottad Dracót?
- Muszáj volt, Hermione! – mondta elnézést kérő hangon Ginny. – Olyan volt, mint a tomboló vihar, nem lehetett máshogy megfékezni. Ne haragudj!
- Nincs semmi baj, Ginny, azt tetted, amit helyesnek gondoltál – felelt lágyan Hermione, és a griffendélesre mosolygott.
Közben arra gondolt, mit érezhetett a büszke Malfoy, hogy egy Weasley - közülük is egy nő!-, padlóra küldte. Ez a gondolat mosolyt csalt az ajkára.
- Mesélj, Hermione, mi történt? – kérte Luna.
- Az a férfi elrabolt. Nem tudom, ki ő és mi a baja Dracóval, de egyértelművé tette, hogy nem magam miatt vagyok ott vele. Képzeljétek, Nott egész végig Imperius alatt állt!
- Imperius?
- Igen. Az a férfi bűvölte meg, tisztán láttam Nott szemén, hogy azt sem tudja, mit csinál! Szegény Pansy, nem értem, miért nem látta, mi történik a férjével… - gondolkodott el a nő. - Egyszer, egy vacsora alkalmával összefutottunk azzal a férfival, de Draco nem mutatott különösebb érdeklődést az irányába, gondoltam, nem fontos ember. Valami üzlettársa volt Lucius Malfoynak. Draco nem akart vele üzletet kötni és elég dölyfösen elküldte az asztalunktól. Lehet, hogy Olaszországban is ő támadt ránk?
- Valószínűleg igen – szólalt meg ekkor Draco. – Hogy vagy, Granger?
- Túlélem – mosolygott rá a nő. - Veled mi van?
- Jól vagyok, egy-két karcolással megúsztam. De mi a csoda ütött beléd, hogy megpróbáltad magadra haragítani ezt a velejéig romlott varázslót? – kérdezte összevont szemöldökkel Draco.
- Háát, az úgy volt… én azt gondoltam… szóval...
- Ő Hermione Granger, a világ megmentője. Nem tudtad? – szólalt meg Harry Draco mögött.
- Tévedsz, Potter! Ő már Hermione Granger-Malfoy, akit majd én megvédek, ha kell! – fordult feléje a férfi.
- Ezt vajon ő is tudja? – kérdezett vissza Harry.
- Minden bizonnyal, csak épp nem fogadja el – csatlakozott a beszélgetésbe Ron.
- És akit nagyon rosszul érint, hogy a barátai és a férje úgy beszélnek róla, mintha itt sem lenne – vetette közbe mérgesen a griffendéles.
Luna és Ginny hangosan felnevettek.
- Nos, akkor leszögezhetem, hogy mindenki jól van – szólalt meg Luna.

Draco áthatóan nézett Hermionéra. A barna hajú boszorkány sietve lezárta a gondolatait a férfi előtt, nem akarta, hogy a mardekáros olvassa őket. A férfi enyhén megemelte a szemöldökét, amikor észrevette felesége fondorlatát, de hangosan nem tette szóvá.
- Nos, örülök, hogy minden jól végződött - dörmögte Harry, hogy oldja a szobára telepedő csendet –, Nottot behoztuk, hogy a gyógyítók leszedjék róla az Imperiust. Draco csodálkozva nézett Harryre.
- Nem tudtál róla?
A férfi nemlegesen rázta a fejét.
- Bizony, kedvenc Nottunk nem tudatosan támadott téged és Hermionét, ez a Mr. Diabolus - ahogy nevezi magát –, Imperius alá vonta. Ki ez az ember? Soha nem hallottam róla – nézett Harry Dracóra.
- Apám üzletelt vele, gondolhatod – horkant fel a szőke varázsló. – Anyám mindig azt mondta, tartsam távol magam tőle.
- Milyen igaza volt Narcissának – szólalt meg Hermione. - Rajtad akart bosszút állni. Azt mondta nekem, hogy te elvetted tőle azt, amit a legjobban szeretett, ezért ő is elveszi tőled, amit a legjobban szeretsz- suttogta Hermione.
- Ezért rabolt el téged – bólogatott Luna.
- No hiszen, mondtam neki, hogy ez nem igaz… hogy a mi házasságunk tisztán üzleti jellegű, de nem hitt nekem – a nő mialatt beszélt, nem mert Dracóra nézni, nem akarta látni, amint a mardekáros esetleg helyeslően bólogat.
Rajta kívül viszont mindenki Dracót vizslatta, de természetesen a kőkemény Malfoy-álarcon nem láthattak át. A mardekáros rezzenéstelen arccal hallgatta a feleségét.
-… akkor jelent meg Alarik. Azt mondta… azt mondta, hazudok, mert minden éjjel… - Hermione elhallgatott.
Draco arcán semmi sem látszott, mintha ott sem lenne.
- Szóval, hogy hazudok. Ekkor szólította meg a férfi Nottot, ő jött nekem. Arra vigyázott, hogy ne öljön meg. Csak ütött. Nagyokat ütött. – Hermione hangja elakadt, és a mardekáros arcán ekkor megrándult egy izom.
Szinte hallani lehetett a fogai csikordulását, de az arca kifejezéstelen maradt. A szeme viszont életre kelt, veszélyesen villogott, szinte villámokat szórt.

Hermione fáradtan elhallgatott. A visszaemlékezés kifárasztotta, a fájdalom újra elborította. Újra érezte az ütéseket és a félelmet, hogy Draco megjelenik és a két férfi megöli a mardekárost. Lassan kicsordult az első könnycsepp a nő szeméből, majd mielőtt észbe kaphatott volna, Ginny és Luna már át is ölelték. Hirtelen a kórterem ajtajának a csapódását hallotta, és amikor felnézett, Dracót már sehol sem látta.
- Harry, menj utána! Kérlek, menj, megöli azt az embert! – könyörgött Hermione. – Ha megöli, az Azkabanba kerül! Nem mehet oda! Nem kaphat dementor csókot! Harry, Ron, állítsátok meg! – a lány már zokogott.
A két varázsló a mardekáros után indult.

**

Draco nagyon gyorsan ért az aurorközpontba, és mivel a kapus gyakran látta Harry Potter társaságában, néhány mondatos beszélgetést követően beengedte az épületbe.
A mardekáros biztos léptekkel indult el a pincébe, ahol a zárkák voltak. A börtönszinten is elbeszélgetett az őrségben lévő aurorral, aki szintén Potterre való tekintettel engedte a fiatal varázslót a fogvatartott mágushoz.
Diabolus felnézett a zárka ajtajának nyílására.
- Micsoda megtiszteltetés! A nagy Draco Malfoy meglátogat! – szólalt meg gúnyosan.
Draco előkapta a pálcáját és a férfira szegezte.
- Incarcerandus!
A férfi felszisszent, ahogy a kötelek megkötözték őt.
- Nocsak, fiatalúr, mérges lettél? Csak nem a kis feleséged miatt?
A szőke hajú varázsló elmormolt egy hangszigetelő bűbájt a szobára. Ádáz arccal lépett közelebb az idősebb mágushoz.
- Mit képzeltél magadról, Diabolus? Hogy mertél kezet emelni egy Malfoy asszonyára?
- Ó, kedveském, nem emeltem én semmit a te kis sárvérű asszonyodra, tudom, hogy erre érzékenyek vagytok – a férfi mosolygott. – Csak emlékeztetni akartalak arra, amit apád nekem ígért!
- Az apám ígéretei nem kötnek engem, ezt tudhattad volna, te mocsok! Az Azkabanba jutsz, csak azért nem öllek meg a saját kezemmel, hogy megkaphasd a dementor csókot, ami kijár neked. De azért - mosolyodott el gonoszul –, ne gondold, hogy ennyivel megúszod!
- Itt megvédenek!
- Crucio!
A férfit elborította a fájdalom és felkiáltott.
- Te sem éreztél könyörületet a feleségem iránt! Ha nem érünk oda idejében, már halott lenne!
Draco dühe egyre erősebb lett, ezáltal a férfit kínzó fájdalom is egyre csak nőtt. Hétrét hajlott, de a szőke varázsló nem kegyelmezett.
- Crucio! Sectusempra!
A vágás a férfi mellkasát szántotta végig, de Draco vigyázott, hogy ne legyen halálos. Az arcán az a fájdalom jelent meg, amit Hermione szavai alatt érzett, amikor elmesélte, mit művelt vele Nott.
- Nos, most te is átélheted azt, amit a feleségem érzett pár órája miattad! Őt bántottad, aki soha senkinek nem okozott fájdalmat, aki csak akkor támadt, ha az élete volt veszélyben! Nos, milyen érzés, Diabolus, amikor nálad erősebbel találkozol? Pirocus!
Draco pálcájának a vége izzani kezdett. A mardekáros határozott léptekkel indult el a másik felé.
- Most pedig kapsz egy jelet. Mindig is a sötétjegy után áhítoztál, de azt nem kaphattad meg, cserébe most csinálok neked egyet, olyat, ami illik hozzád! – A fiatal varázsló már majdnem odaért a másikhoz, amikor a cella ajtaja nagy robajjal berobbant.
- Draco, állj meg, vagy te is az Azkaban vendégeként fejezed be a napod! – ordította Harry.
Draco az izzó pálcával még közelebb lépett Diabolushoz.
- El akarod veszíteni Hermionét? Feleslegesen védett téged, Malfoy? Hát ennyire nem jelent neked semmit? – Ron nem kiabált, a rendes beszédhangját használta. – Jól van, tedd csak meg és ő majd egyedül marad évekre, vagy ha megölöd ezt a mocskot, örökre. Lehet, hogy jól gondolkozol és a feleséged csak jól jár vele. Biztos talál majd egy varázslót, aki megvigasztalja.


Draco úgy fordult Ron felé, mint akit kígyó csípett meg.
- Mit beszélsz, Weasley? Alig várod, ugye? – acsargott Ronra.
- Ó, nem, én pár héten belül elveszem Lunát. Csak rajtad áll, hogy mi lesz Hermionéval, döntsd el és cselekedj!
Draco zavarodottan nézett Ronra.
Merlinre! Igaza van Weasleynek, mit művelek? Vissza kell mennem Hermionéhoz!
Lassan leengedte a pálcáját, és engedte, hogy a két griffendéles kivezesse a cellából.
- Jól vagy? – kérdezte Harry.
- Igen. Köszönöm, Weasley! – fordult a másik auror felé.
- Nincs mit, Malfoy! Nem miattad tettem – vigyorogta el magát Ron. – De azért gondban lettünk volna, ha nem állsz meg! Kaptál volna egy újabb Stuport egy újabb Weasleytől!
Draco megrázta a fejét.
- Merlinre, meg akartam ölni! Érezni akartam amint az élet kiszökik belőle – sziszegte.
- Tudom, mit éreztél – felelt halkan Harry.
- Én is – tette hozzá Ron. – De nem engedhettük, Hermione miatt. Gyertek, menjünk vissza a lányokhoz!

**

Hermione vigasztalhatatlanul zokogott.
- Mi lesz, ha nem érik utol? Mi lesz, ha meghal? Mi lesz, ha megöli azt a másikat?
- Nyugodj meg, Hermione, utolérik és megállítják!
- Megígéritek?
- Hát persze!
Ginny aggódva nézte a barátnőjét. Hermione testét rázta a visszafojtott zokogás. Ordítani akart, tombolni, de közben annyira gyengének érezte magát, hogy fel sem bírt állni. Luna csendesen kioldalgott a kórteremből.
Hirtelen egy medimágus jelent meg mellette, és gyengéd erőszakkal megitatott vele egy bájitalt.
- Mi ez? – kérdezte a könnyein át.
- Csak egy enyhe nyugtató, Mrs. Malfoy! Most pihenésre van szüksége. Aludjon csak, kedvesem!
A lány alig hallotta az utolsó szavakat, a szemei lecsukódtak és álomba merült.

Sötét volt, amikor felébredt. Nem látott senkit, egyedül volt a szobában. Rémülten ült fel az ágyban.
- Draco!
- Ssss… itt vagyok! – hallotta meg az ágya mellől a férfi suttogását.
Hirtelen mozdulattal fordult a hang irányába, és már érezte is a férfi ölelő karjait. Draco erősen magához szorította és gyengéden az ölébe emelte a minden ízében remegő nőt. Hermione belefúrta a fejét a férfi vállgödrébe. Halkan sírni kezdett.
- Ne sírj, Hermione, már minden rendben van!
A boszorkány bólogatott, de tovább sírt. Draco gyengéden simogatta a hátát és könnyű puszit nyomott a feje búbjára.
- Nyugodj meg, kérlek! Nincs semmi baj!
Hermione azt vette észre, hogy a fiatal varázsló lassan elkezdte ringatni. Teljesen természetes volt mindkettőjüknek a csend, ami kellemesen körülvette őket.
- Holnap hazavihetlek – suttogta a fülébe a férfi –, éjszakára még itt tartottak megfigyelésre. Jól érzed magad?
- Igen – súgta vissza a nő. – Minden rendben van. Ginnyék?
- Nemrég mentek haza. Holnap eljönnek a kastélyba hozzád.
- Mennyit aludtam?
- Pár órát.
- Mióta vagy itt?
- Már aludtál, mire visszaértünk.
- Ugye nem ölted meg?
Draco mélyet sóhajtott. A boszorkány felnézett az arcára. A varázsló tekintete elkalandozott, a holdfényt nézte.
- Draco, ugye nem ölted meg?
- Nem.
Hermione felsóhajtott.
- Hála Merlinnek!
- Meg kellett volna tennem. Weasley állított meg.
- Ron?
- Igen.
- Majd megköszönöm neki.
- Miért? – kérdezte hirtelen a férfi.
- Mert megállított.
- Nem erre gondoltam. Miért akartál megvédeni?
A kérdés ott lebegett a levegőben. Hermione lassan kezdett bele a válaszba.
- Draco, nemrég érett meg benned a gondolat, hogy a jó oldalt válaszd. Nem akartam, hogy miattam ölj. Ha ölsz, visszakerülsz a sötétbe!
- De te majdnem meghaltál miattam. Miért?
A boszorkány megint sokára válaszolt.
Merlinre, mit válaszoljak? Mit mondjak, amit nem bánok meg?
- Nem akartam, hogy megöljenek – felelte végül.
- Miért?
- Hogy-hogy miért?
- Hermione, ez egy egyszerű kérdés volt. Te voltál az egyik legjobb tanuló a Roxfortban, nem hiszem, hogy problémád lenne a szövegértéssel – felelte Draco türelmetlenül.
- Draco, ne kínozz!
- Nem akarlak kínozni, de tudni akarom a választ.
- Mert többre vagy hivatott, mint én! Én csak egy sárvérű vagyok, amíg te tiszta, aranyvérű varázslócsalád sarja! Neked mindened adott ahhoz, hogy felemelkedj!

Draco elnevette magát.
- Kérlek, Hermione, tisztelj meg azzal, hogy nem nézel bolondnak! Mi ez a rossz szöveg, amit itt most elmondtál? Amnéziád lett?
A boszorkány megütközve nézett a mardekárosra.
- Mi az? Miért mondod ezt?
Draco erősen megfogta a lány vállait.
- Ez az aranyvérű bla-bla-bla nagyon rossz szöveg! Hiszen te mindenben jobb vagy nálam! Mi az, amit én fel tudok mutatni? Egy kastély, némi vagyon és egy üres élet. A kastély azóta otthon, amióta te is ott laksz velem! Te is kötelességből kerültél az életembe. Szóba sem álltál volna velem a törvény nélkül. Merlinre, bele sem akarok gondolni! Nem vagyok, csak egy lúzer, semmi…
Hermione lehúzta magához a férfi fejét és megcsókolta. Amint az ajkaik összekapcsolódtak, mindkettőjük fejéből kiszálltak a gondolatok, nem számított semmi, csak az érzés, ami elöntötte őket. A bizonyosság, hogy egymáshoz tartoznak. Draco keze besiklott a boszorkány hajába, Hermione keze pedig a férfi talárja alá. A csók kezdett egyre szenvedélyesebbé válni. Annyi időre szakították csak meg, amíg Hermione bezárta és hangszigetelte a kórterem ajtaját, Draco pedig megduplázta az ágy méretét.
Gyengéden szeretkeztek, bensőségesen bújtak egymáshoz. Élvezték az éjszakát, mintha az első lett volna. Nem beszéltek, nem kellettek szavak, amik elronthattak volna mindent. Az érintéseikkel, a csókjaikkal titokban elmondhatták egymásnak az érzéseiket, választ adhattak a másik kérdéseire.