Reggel az egyik segéd medimágus tanácstalanul álldogált Mrs. Malfoy kórterme előtt. A folyosón feltűnt öreg gyógyító kérdőn nézett a fiatal boszorkányra.
- Valami baj van? – kérdezte kedvesen.
- Nem tudok bemenni Mrs. Malfoy szobájába.
- Hogy-hogy?
- Olyan erős mágia védi, amit nem tudok feloldani.
- Na, engedjen csak! – mosolygott az orra alatt az idős mágus, és az ajtóhoz lépve idegenül hangzó szavakat mormolt.
Láss csodát, az ajtó engedett és a medimágus belépett a kórterembe. A segéd is követni akarta, de a gyógyító határozott intésére kinn maradt.
Hermione és Draco békésen aludtak. Az öreg mágus mosolyogva közelítette meg az elvarázsolt ágyat és megköszörülte a torkát.
A fiatal varázsló ébredt elsőnek, rögtön a pálcája után kapva.
- Nyugalom, Mr. Malfoy, engedje le a pálcát! – szólt megnyugtatóan az öreg.
Draco feszülten nézett rá.
- Remélem, a felesége jól van – lépett közelebb a gyógyító, és rátette a kezét Hermione homlokára. – Nos, láza nincs és az arcszíne is egészségesnek tűnik. A laborleletek szerint a kisbaba is remekül van – nézett Dracóra. – Elmondta már a felesége az örömhírt?
- Nem, uram, még nem osztotta meg velem – hajtotta le a fejét a mardekáros.
- Ne bánkódjon emiatt, fiam! – mondta kedvesen az idős mágus. – Merlin furcsa teremtménye az asszony, az igazi Örök Rejtély minden varázsló számára. Soha nem tudhatjuk, mi jár az eszükben, mit miért tesznek, miért szeretnek, vagy épp utálnak minket! Elragadják őket az érzéseik, de mégis annyira racionálisak! – Az öreg elnevette magát. – És akkor még jön ez a csoda, egy kicsi ember növekedni kezd bennük, és mi még azt a kis tudást is elveszítjük róluk, ami több varázsló generáció összeszedett tapasztalataira alapozódik.
Draco felnézett a mágusra.
- Ezt most azt hiszem nem teljesen értem, uram…
- Pedig nagyon egyszerű. A terhesség alatt a hormonok elszabadulnak az asszonyokban, és ők teljesen összezavarodnak – az öreg varázsló huncutul mosolygott. – Egyszóval: megkergülnek. Készüljön fel a felesége hangulatváltozásaira, a hisztijeire, az esetleges evéskényszerére, azaz a legrosszabbra, fiam!
Draco elmosolyodott.
- Hermione mint szétszórt, sírdogáló hisztikirálynő?
- Nevessen csak fiam, majd meglátja!
- El sem tudom képzelni.
- Nos, lesz majd alkalma megtapasztalni. Most pedig fel kellene kelteni a feleségét, hogy megvizsgálhassam.
- Akkor lehetne előröl kezdeni a dolgokat? Hermione biztosan nagyon szégyellné magát, ha kiderülne, hogy együtt aludtunk.
- Persze. Majd egy negyed óra múlva visszajövök.
Az idős mágus mindentudó mosollyal lépett ki a kórteremből.

Hermione lassan ébredezett. Hirtelen azonban kipattant a szeme és rögtön a mardekárost kereste.
- Lassan vissza kell alakítani az ágyat, mert itt a reggeli vizit ideje.
A nő mosolyogva bólintott és lassan felkelt. Draco egy pálcasuhintással megszüntette a bűbájt.
Alig bújt vissza az ágyába, már nyílt is a kórterem ajtaja és a vizitáló medimágus lépett be rajta.
- Jó reggelt, Mrs. Malfoy! Hogy telt az éjszakája?
Hermione elpirult.
- Köszönöm, jól.
- Akkor, ha megengedi, megvizsgálom.
- Persze. Draco, kimennél? – fordult a fiatal varázsló felé.
- Természetesen – felelte a férfi hidegen.
Rosszul esett neki, hogy Hermione kizavarja, de tudta, hogy a terhességét akarja eltitkolni előle.
Miért csinálod ezt velem, Granger? Előbb vagy utóbb el kell mondanod, vagy azt hiszed, hogy elmehetsz a gyermekemmel a hasadban? Merlinre, ez eddig az eszembe se jutott! Mit teszek, ha Hermione elhagy? Mi van akkor, ha semmit sem érez irántam? Ha csak én látok bele a mozdulataiba és a gesztusaiba többet, mint amit érez?
Hermione elgondolkozva nézett a távozó férfi után.
Milyen szomorúság árad belőle! Vajon mit szólna, ha tudná, hogy gyermeket várok? Úgy érezné, hogy így akarom magamhoz láncolni? Nem tudom, mit tegyek, hogy legyek okos?
Az idős medimágus meglátta az első kibuggyanó könnycseppet.
- Valami baj van, asszonyom? Nem érzi jól magát?
- Nem, minden rendben van, csak…
A férfi leült a lány ágya szélére.
- Mondja csak, kedvesem, mi az, ami bántja?
Hermione akadozva kezdett bele, de aztán mintha egy gát szakadt volna át benne, sírva mondta el a gyógyítónak a bánatát.
- Nyugodjon meg, kedvesem, a férje biztosan nagyon boldogan fogadja majd a hírt! Ha nem így lenne, nem ült volna itt, amíg aludt és nem kellett volna a barátainak elkábítani ahhoz, hogy megállítsák délután. Ez a fiatal varázsló úgy szereti magát, mint ahogy még talán soha senkit. Higgye el, a maguk élete összefonódott és nem csak a közös gyermek miatt. Magukra hosszú, boldog évek várnak, ha megnyílnak egymás felé!
Hermione csodálkozva hallgatta az idős embert. Megbízott benne, abban, amit mondott. Ugyan nem olyan régen van Draco mellett, de ez idő alatt olyan sok mindent éltek át együtt, amiket mások több év alatt sem.
Szeretem őt, nem is tudom nélküle elképzelni a holnapomat! Igaza van a gyógyítónak, beszélnem kell Dracóval, nyíltan és őszintén. Meg kell adnom az esélyt arra, hogy választhasson.
A boszorkány megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd rámosolygott a gyógyítóra.
- Mindent köszönök!
- Ugyan, nincs mit, csak kicsit vezetnem kellett, hogy ráálljon a helyes irányra.
A medimágus ezután alaposan megvizsgálta a griffendélest. Mindent rendben talált, ezért hazaengedte a boszorkányt.

**

Draco védelmezően tartotta a karjában a feleségét a zsupszkulcsos utazás alatt. Gond nélkül értek földet, ami a mardekáros érdeme volt, Hermione ugyanis alaposan megingott a landolásnál.
- Rendben vagy? – kérdezte aggódva a nőt.
Hermionét körbelengte a férje ismerősen szédítő illata, ezért eltelt pár pillanat, amire válaszolt.
- Igen, azt hiszem.
A kastély előtt álltak, a lépcsőn pedig a két házimanó sietett feléjük.
- Kisasszony, Hatty reméli, minden rendben! Jól érzi magát Miss. Hermione?
- Igen, Hatty, nincs okod aggódni!
- Jöjjön, kisasszony, a nappaliba! Hatty készít egy forró kakaót!
- Én viszem a fiatalúr kávéját! – tüsténkedett Patty is.
Hermione mosolyogva nézte a házaspárt, és ha nem lett volna túl malfoytalan, még meg is öleli őket. Olyan aranyosan siettek a kedvükre tenni!
- Rendben, Patty, akkor a szalonban találkozunk!
Amire a fiatalok beértek a két csésze forró ital már ott gőzölgött az asztalkán. Hermione mosolyogva ült le, Draco pedig felszolgálta neki a kakaót. A boszorkány élvezettel kortyolt bele. Draco mosolyogva nézte a kisimult arcot. A nő szép volt. A legszebb.
Hermione zavartan nézett a mardekárosra.
Úgy néz rám, mint egy gombóc csoki fagyira!
Draco hangosan felnevetett.
- Granger, micsoda hasonlat! Gratulálok!
- Hé, megint hallgatóztál!
- Tudod, hogy szeretem első kézből szerezni az információkat! Persze csak akkor, ha engeded – nézett rá áthatóan a férfi.
- Mire célzol? – jött zavarba a nő.
- Tudod jól.
- A Mungóra?
- Igen, a Mungóra. Még sosem zártad le a gondolataidat előttem!
- Valóban.
- Akkor most komoly okod volt rá. Van valami, amiről nem akarod, hogy tudjak.
- Nem tudom, mit tegyek! Szeretném megosztani veled, de nem tudom, megtegyem-e? Légy a barátom és mondd meg, mi a helyes.
- Ahhoz tudnom kell a titkodat.
- Komolyan érdekel?
- Minden érdekel, ami veled kapcsolatos, Granger. – A mardekáros hangja komolyan csengett.
A boszorkány beharapta az ajkát. Draco már tudta, hogy ez azt jelenti, hogy erősen gondolkodik és küzd magával, hogyan is döntsön. Lassan elsétált a boszorkánytól a saját foteljáig és helyet foglalt. Teljesen a nőre bízta a döntést, nem mintha nem lett volna türelmetlen, de nem akart nyomást gyakorolni a feleségére.
Na, ezt sem hittem volna pár évvel ezelőtt! Draco Malfoy, aki nem akar nyomást gyakorolni Grangerre! Persze, ő már nem csak Granger, Malfoy is. Mennyi malfoyos vonása van! Állhatatos, elszánt és önfejű. De milyen önfejű, te jó ég! A férfi szája mosolyra húzódott. - Komolyan oda kell majd rá figyelnem, mert szegény kicsikém hamarabb tud majd olvasni, mint járni!
Draco gondolataiban megelevenedett egy apró teremtés, egy varázsló… vagy boszorkány? –, akinek ő az apja. Aki szőke lesz - vagy barna? -, kék szemű – vagy barna? –, de mindenképp egy kópé!

Hermione felnézett és egyszerűen elbűvölte Draco arckifejezése. Nem tudta mi járhat a férfi fejében, de őszintén féltékeny lett a gondolatai tárgyára. Olyan gyengédséget látott a szokásos álarc helyén, amit nem feltételezett a férfiről. Annyira más volt most, annyira nem malfoyos, hogy a boszorkány szíve megtelt szerelemmel.
Mire várok? El kell mondanom, hátha negyed ennyi boldogságot tudok neki okozni!
- Draco… – szólalt meg félénken. – Van valami, amiről beszélnünk kell.
A varázsló kizökkent a gondolataiból és eltelt pár pillanat, amire rendezte az arcvonásait.
- Hallgatlak, Granger – nézett komolyan a boszorkányra.
- Szóval, történt valami, ami mindent megváltoztat. Előrebocsátom, hogy semmi sem kötelez téged, nem akarom, hogy a döntésed kényszer legyen.
Draco szíve gyorsabban kezdett verni.
- Az elmúlt időszak az életem olyan része volt, amit nem cserélnék el semmire. Soha nem gondoltam, hogy te leszel az a férfi, akitől annyi kedvességet és figyelmet kapok, mint addig még soha senkitől. Szerettem Ront és Viktort is, de ők soha nem bántak velem úgy, mint te. Valódi hercegnőnek érezhettem magam melletted.
A férfiben fellángolt a türelmetlenség a hosszú bevezetéstől, de türtőztette magát.
- Nos, ezzel a hosszúra nyúlt bevezetővel az volt a célom, hogyha úgy akarod, félbeszakíthatsz és elmehetsz – dünnyögte a lány.
- Granger, ne szórakozz velem… – mormolta Draco.
Hermione kétségbeesetten nézett a varázslóra.
- Nem tudom igazán, hogy hogyan mondjam el.
- Csak vágj bele! – biztatta a mardekáros.
- Szóval, amikor a Mungóban másodszor tértem magamhoz, az az idős gyógyító volt a kórteremben, aki reggel elengedett. Azt mondta, minden rendben van, és mindketten jól vagyunk. Azt gondoltam, rólad beszél, mert az első alkalommal még nem tudták megmondani, mi van veled – a boszorkány elhallgatott, majd egy nagy levegőt vett és folytatta –, amikor értetlenkedtem, a medimágus azt mondta… azt mondta… - kezdett dadogni Hermione, mire a férfi felállt és a nőhöz sétált.
Természetes és könnyed mozdulattal guggolt a boszorkány elé és a tenyerét a nő combjaira simította.
- Mit mondott neked a gyógyító, Hermione?
- Azt mondta, hogy gyermeket várok.
A kimondott szavak ott lebegtek kettejük között. A boszorkány félve nézett a szőke varázslóra, aki elmosolyodott és a következő pillanatban a karjaiba kapta a feleségét.
A griffendéles remegve simult az ölelő karokba és mélyen beszívta az ismerős citromos illatot.
Draco szilárdan tartotta a feleségét és egy puszit nyomott a homlokára, majd amikor Hermione felnézett rá, megcsókolta.
Ez a csók most nem szenvedélyes volt, hanem gyengéd és megnyugtató. Benne volt az ígéret, a vágy és az elfogadás. Amikor az ajkaik szétváltak, a nő lesütötte a szemét.
- Haragszol? - kérdezte halkan.
- Hogy haragszom-e? Hermione, olyan boldog vagyok, mint ezelőtt még soha! Lesz egy kis varázsló, aki tovább viszi a nevemet, akinek megtaníthatok mindent, amit tudok!
- Varázsló? Mi lesz, ha boszorkány lesz? – már a nő is mosolygott.
- Akkor majd hajthatom el a háztól a kezdő varázslókat! – nevetett rá a férje.

**

Elérkezett Ron és Luna esküvőjének a napja. A szőke boszorkány szó szerint ragyogott a fátyol alatt, ezzel is alátámasztva, hogy nem csak pletyka, hogy ereiben véla vér is folyik. Luna, az örök bolondos, jókedvű Luna, ha lehet, most még szélesebben mosolygott a barátnőire, mint eddig. Átragyogta a boldogság.
Hermione és Ginny is hamar átvette a lelkesedését és örömét. Pár pillanattal ezelőtt készültek el Luna frizurájával, és alig várták a boszorkánnyal együtt a bevonulást.
Az esküvő természetesen az Odúban volt, a kertben állították fel a vendégsereg részére a sátrakat. Az igen népes Weasley-família tagjai vidáman kurjongattak egymásnak, belevonva a jókedvű beszélgetéseikbe a meghívottakat és a háziakat is. Xenophilius Lovegood először nehezen találta meg a helyét, de miután meggyőződött arról, hogy semmilyen apró (vagy nagyobb) varázslény sem fenyegeti, megnyugodott.
Draco legnagyobb bánatára őt találta Mr. Lovegood a legkevésbé idegesítő fiatalembernek a meghívottak közül, ezért vele kezdett beszélgetni, majd kedélyesen belekarolt a mardekárosba, és így sétáltatta a násznép között.
A szőke varázslónak néha hangosan megcsikordult a foga. Meglepetésére Molly Weasley volt az, aki megmentette.
- Drága Xenophilius! Csakhogy megtaláltam! Jöjjön, kedvesem, lassan oda kell vezetnie a menyasszonyt az oltárhoz! Draco, remélem nem haragszol meg, hogy elrabolom az örömapát!
- Nem, dehogy is, Mrs. Weasley! – felelt udvariasan a mardekáros. – Megyek, megkeresem a feleségemet! – felelte, majd villámgyorsan eltűnt a tömegben.

Hermione mosolyogva nyugtázta férje feltűnését.
- Uh, azt hittem, sosem szabadulok… – suttogta a griffendéles fülébe és pár szóval összefoglalta hányattatásait Luna apja mellett.
A boszorkány vidáman felnevetett.
- Hé, semmi együttérzés? - kérdezte megbántott hangon Draco.
- Ó, dehogyisnem, a szívem szakad érted!- nevetgélt tovább Hermione . A mardekáros rávillantott egy kevésbé barátságos mosolyt, de amikor látta a felesége szemében csillogó kedvességet, felengedett.
- Hermione Malfoy, egyszer számon kérek rajtad minden gonoszkodást!
A boszorkány bólintott.
- Állok elébe!
Ginny és Harry tűnt fel mellettük.
- Olyan boldog vagyok –sóhajtott fel Ginny. – Annyira jó, hogy Luna és Ron összeházasodnak!
- Ideje volt már megtenniük ezt a lépést – értett egyet Hermione.
Harry somolyogva bólintott.
- Valóban. Ideje volt, hogy Ron is igába hajtsa a fejét. Jól mondom, Malfoy?
- Miért is lenne neki jobb, mint nekünk? – bólogatott a mardekáros.
- Hé, emberek, miről beszéltek? – fordult csípőre tett kézzel Ginny a férjéhez.
- Ne törődj velük Ginny, ezt csak amolyan férfi csevej! – nevetett rá Hermione a barátnőjére.
Még biztosan folytatták volna az évődést, de ekkor felcsendült az esküvői zene, amire mindannyian a belépő Luna felé fordultak.
Xenophilius büszkén lépegetett az oltár felé karján a lányával, mindenki láthatta a boldogságot az arcán.
Ron az oltár előtt állt, várta a menyasszonyát, és amikor jövendő apósa átadta neki Lunát, széles mosoly terült szét az arcán.
Az esketést végző varázsló megköszörülte a torkát és megszólalt:
- Azért gyűltünk ma itt össze…

Amint Hermione megérezte Draco karját a derekán, tovább már nem figyelt az eskető varázsló szavaira. Odadőlt a mardekároshoz, lehunyta a szemét és a gondolataiba mélyedt. A gyermekre gondolt, aki a hasában növekedett, a mögötte álló varázslóra, aki megváltoztatta az életét, a barátaira, akiknek még nem mondta el a jó hírt.
Amire feleszmélt, az a Weasleyk ujjongása volt, amikor Luna és Ron az első hitvesi csókjukat váltották. A boszorkány felnevetett és önkéntelenül tapsolni kezdett. Mindenhol boldog arcokat látott maga körül, egyedül Molly könnyezett, de ő is a boldogságtól.
Draco közelsége megnyugtatóan hatott Hermionéra. A férfi, ha lehet még jobban vigyázott rá, mint egyébként. Hermione néha túlzónak érezte az aggódását, de nem tudta jobb belátásra bírni a fiatal varázslót.
Amikor elfoglalták a helyüket az asztal mellett és meghozták az első fogást, Hermione gyomra hangosan megkordult. Draco nem nézett rá, de szélesen elmosolyodott. A griffendélesnek eszébe jutott, hogy korábban, amikor a kastélyban járt így, a férje teljes komolysággal azt mondta neki, ne éheztesse a kis jövevényt. Hermione is elmosolyodott, majd enni kezdett.