A vacsora pazar volt, mindenki elégedetten pihegett a székén. Ron felállt és megkocogtatta a poharát:
- Kedves vendégeink, nagy örömmel tölt el minket, hogy ilyen sokan megtiszteltek minket a jelenlétükkel! Lunával hamarosan elindulunk nászútra, de kérlek benneteket, maradjatok és mulassatok kedvetek szerint!
A rögtönzött kis beszéd nagy tetszést váltott ki a násznépből, akik egymást túlkiabálva biztosították az ifjú férjet maradásukról. Többen azt is megígérték, hogy mindent elkövetnek, hogy a Weasley-családot kiegyék a vagyonából.
Draco jóízűen felnevetett. Jól érezte magát az esküvőn, furcsa volt számára, hogy elfogadták őt a társaság tagjaként. Először a Hermionéra való tekintettel tűrték meg maguk között a régi griffendélesek, de lassan megismerték és elfogadták.
Hermione büszkén nézett fel rá, örült, hogy a férfi ilyen felszabadultan vesz részt a barátai esküvőjén. Régebben inkább egy trollokkal teli barlangba ment volna, minthogy az Odúba lépjen. Ma már olyan természetes volt neki Harry és Ron jelenléte, mint a lánynak. Hermione nem tudta, mi zajlott le az aurorparancsnokságon a három varázsló között, de hálás volt Ronnak, hogy megmentette Dracót az Azkabantól.
A mardekáros elkapta a lány gondolatfoszlányait, és elárasztották az emlékek.

Diabolusról kiderült, hogy Lucius Malfoy üzlettársaként tevékenykedett sok, legálisnak egyáltalán nem nevezhető ügyletben. Amikor az idősebb Malfoyt bezárták az Azkabanba, azt hitte, majd Dracóval folytatnak mindent tovább. Az ifjabb Malfoy viszont következetesen elutasította a férfi ajánlatait, és megszakította a kapcsolatot a kétes üzlettársakkal is. Diabolus forrt a dühtől, de nyíltan nem mert rátámadni Dracóra. Többször sétált a Malfoy birtok körül. Az egyik ilyen portya alkalmával összebarátkozott Alarikkal, aki maga is elégedetlen volt az ifjú Malfoy döntéseivel és csendes életmódjával. A hab a tortán a Hermionéval kötött házasság volt. Alarik ekkor ajánlotta fel a segítségét Diabolusnak. A kapzsi varázsló természetesen kapva kapott rajta, és a szellem segítségével sok mindent megtudott Dracóról és Hermionéról. Követte őket Olaszországba, és nem sokon múlott, hogy már az első nap elintézze a lányt. Aztán rájött, hogy várnia kell, mert Dracót vele akarta sakkban tartani, de ekkor még nem igazán kötődött egymáshoz a házaspár.
Kellett neki valaki más is Alarik mellett, egy ember, aki lehetőleg utálja Dracót. Egy alkoholgőzös varázslókocsmában bukkant rá a részeg Nottra, aki Pansy miatt elkeseredetten gyűlölte a szőke mardekárost, és úgy érezte, a felesége sosem lesz igazán az övé a férfi miatt. Behálózta, és Imperius alá vonta őt. Tökéletesen megfelelt neki az elkeseredett varázsló, rajta keresztül tartotta szemmel a Malfoy-házaspárt. A férfi tiszta gyűlölete elég erőt adott Diabolusnak a saját céljaihoz. Igaz, ehhez a játékhoz Pansyt is bántania kellett, de ez cseppet sem zavarta, Nott pedig az Imperius miatt nem tudta nem bántani a feleségét.
Mindent szépen eltervezett, de amikor nem tudta Dracót Párizsban elcsábítani egy olyan nő alakjában, aki mindenben megfelelt a mardekáros által addig figyelemre méltatott boszorkányoknak, hát mi tagadás, kissé pánikba esett. Akkor döbbent rá, hogy meg kell szereznie Hermione haját, és Százfűlé főzetet készíteni, mert másképp nem tud Draco közelébe férkőzni. Ezt Alarik könnyedén elintézte.

A szajha, akit felbérelt és megitatott a varázsitallal, nem váltotta be minden elvárását, de legalább Hermionét a kezére játszotta. Nem is értette, hogy min bukott el. Hogy került oda Draco jóval korábban, mint ahogy ő tervezte? Ráadásul két aurorral együtt! Szinte megszólalni sem tudott, máris az aurorparancsnokság fogdájában találta magát. Az aurorok a szokásos módszerekkel kezdték vallatni, de később váratlanul megjelent a szőke mardekáros, aki szemrebbenés nélkül Crutiót szórt rá. A férfi azt hitte, darabokra szakad a fájdalomtól. Szinte megváltásként érte Potter és Weasley megjelenése. Nem volt könnyű nekik sem megállítani Dracót, hiszen a fiatal Malfoy ölni akart, kegyetlen bosszút akart a feleségéért. Diabolus beletörődött, hogy meghal, de erősen vigasztalta az a tudat, hogy a fiatal szőke varázslót is dementor csókra ítélik az ő haláláért.
Szerencsére Ron megtalálta azt a varázsszót, ami eltántorította Dracót a gyilkolástól. A fiatal varázsló titokban rendkívül hálás volt a vörös aurornak, hiszen még most is beleremegett, ahogy eszébe jutott, mit dobott volna el magától.

Hermione érzékelte a férjén átfutó borzongást. Kérdőn nézett fel Dracóra, aki válaszul rámosolygott és gyengéden beletemette az arcát a boszorkány hajkoronájába. Mélyen beszívta az ismerős eper-vanília illatot, és szorosabbra vonta ölelésébe a feleségét. A tenyerét óvatosan rásimította Hermione alig domborodó hasára és megpuszilta a feje búbját. A griffendéles elmosolyodott és kezét a férfiére simította.
Ginny éles szemét nem kerülte el a mozdulat. Szélesen elmosolyodott és alig várta, hogy négyszemközt beszélhessen a barátnőjével.
Az alkalom hamarabb rátalált, mint ahogy azt a vörös boszorkány remélte. Ahogy Ron és Luna mosolyogva ellépkedtek kis csapatuk mellett, és ők búcsúzóul még egyszer megölelték a fiatal párt, Hermione halkan odasúgta Dracónak, hogy ellátogat a mosdóba.
Mint a muglik között, a varázsvilágban sem volt másként: Ginny közölte, hogy ő is épp oda indul, és szívesen megy a barátnőjével, hiszen a tértágító bűbáj hatására jelentősen megnövekedett a fürdő mérete. Hermione mosolyogva bólintott.
A mosdónál futottak újra össze. A barna hajú griffendéles épp hideg vizet locsolt az arcára, mikor Ginny mellélépett.
- Jól vagy, Hermione?
- Persze, köszönöm a kérdésed! – mosolygott rá a fiatal boszorkány, de meglepte barátnője kutató pillantása. - Miért nézel rám így, Ginny?
- Nos, ismerjük egymást ezer éve és még pár napja, és úgy látom, mintha máshogy néznél ki, mint pár hónappal ezelőtt. A csípőd mintha szélesedett volna, a hasad is kissé dudorodik, szóval, nem akarsz esetleg valamit elmondani nekem? – mosolygott rá Ginny.
Hermione visszamosolygott rá.
- Jaj, Ginny, olyan boldog vagyok! – fakadt ki belőle, és átölelte a nőt. – Hidd el, nem terveztem és nem is számítottam rá, de semmiért nem cserélném el!
- Tudtam, hogy sokkal több van köztetek, mint amit elmondasz nekünk!
A két boszorkány felszabadult nevetése betöltötte a helyiséget. Ginny ugyanúgy nyeldeste az örömkönnyeit, mint Hermione.
- Draco mit szólt? – kérdezte halkan.
- Nem fogod elhinni, de teljesen megkergült, amióta elmondtam neki, hogy gyermeket várok! Állandóan ott van körülöttem, nem enged semmi olyat csinálni, ami szerinte megerőltető, édességgel és gyümölccsel traktál szinte óránként. Mondom, kifordult önmagából! Ami viszont a legjobb, hogy sokat mosolyog – mélázott el Hermione. – Néha azért kétségbe esik, hogy milyen apa lesz, de alapjáraton felszabadult. Valahogy olyan nyugodt lett.
Ginny mosolyogva hallgatta barátnőjét.
- Szereted őt, ugye?
Hermione komolyan nézett Ginnyre. Még soha nem mondta ki hangosan, hogy mit érez Draco iránt. Persze, hogy szereti, ez már régóta nem volt kérdéses, de kimondani! Az valahogy olyan véglegessé teszi a dolgot. Olyan biztossá.
- Igen – szólalt meg halkan. – Szeretem őt.
Ginny még szélesebben mosolygott.

Amint jókedvűen kiléptek a mosdóból, a mardekárossal találták szemközt magukat. Draco hanyagul a falnak támaszkodva, karba tett kézzel állt. A következő pillanatban Ginny lógott a nyakában, mosolyogva, ölelgetve a szőke varázslót.
- Jaj, Draco, annyira örülök! Gratulálok!

A férfi először ösztönösen el akart lépni, de mivel a fal nem engedte, lassan visszaölelte a griffendélest. Nem volt még hozzászokva az ilyen spontán érzelemkitörésekhez, ezért szemei kutatóan nézték Hermionét, aki bólintott.
- Olyan boldog vagyok, hogy Hermione a bizalmába fogadott! Mikor akarjátok elmondani a többieknek? – Ginny felnézett az ölelgetettre.
A férje természetesen ezt a pillanatot választotta ki ahhoz, hogy megjelenjen. Amikor meglátta a feleségét a férfira kapaszkodva, először elsápadt, majd hirtelen olyan vörös lett, mint Ron szokott.
- Merlinre Malfoy, mi a jó fenét csinálsz? – A szemüveges varázsló dühödten indult meg az ölelkező pár felé.
Hermione erre a barátja elé lépett.
- Hé, Harry, én is itt vagyok! Mégis mit gondolsz, mit csinálnak? – A boszorkány haragosan toppantott. - Szégyelld magad, Harry Potter!
Harry döbbenten nézett a barnahajú griffendélesre.
- Hermione, te ezt hagyod?
A kínos pillanatot Ginny gyöngyöző kacagása oldotta fel.
- Harry drágám, olyan jó, hogy még ennyi év után is ilyen féltékeny vagy!
Draco nem szólalt meg, viszont lassan mosolyra húzta a száját. Még nem engedte el Ginnyt, és ezek után abszolút nem is akarta. Hadd főjön csak Potter még egy kicsit a saját levében!
Harry tétován nézett Ginnyre és Hermionéra.
- Megmagyarázná valaki, hogy mi ez az egész? – kérdezte haragosan.
Hermione elmosolyodott.
- Hát, nem teljesen így terveztem elmondani, hanem egy pohár jóféle bor mellett ülve a kertben... Szóval, amit látsz, az nem az, aminek gondolod. Ismered Ginnyt, tudod, milyen fesztelenül mutatja ki az érzéseit mindenkinek! Dracót kissé meg is lepte ez a támadás – mosolygott a férjére, aki alig észrevehetően bólintott –, de ez nem von le semmit annak igazi értékéből…- A nő még folytatta volna, de barátja indulatosan közbevágott:
- Bocsáss meg, Hermione, de most nem az akadémiai székfoglalódat tartod, úgyhogy ha kérhetném, térj a lényegre!
- Gyermeket várok.
Harry reakciója leírhatatlan volt. Hermione bejelentése még ott csengett a fülében. A fekete hajú varázsló kikerekedett szemmel nézett barátnőjére, hitetlenül csóválta a fejét, majd hirtelen felderült az arca és szorosan magához ölelte Hermionét.
- Merlinre, Potter, mi a jó fenét csinálsz? – hallotta meg a mardekáros élcelődő kérdését maga mögött.
Mosolyogva fordult Draco felé.
- Azt hiszem, ugyanazt, amit Ginny tett pár perce: gratulálok a barátomnak a kis jövevényhez!– felelt nevetve Harry.

A fiatalok jókedvűen tértek vissza a násznéphez. Molly észrevette az eltűnésüket és odasétált a kerti hintához, ahova letelepedtek.
A veje máris udvariasan felállt, hogy átadja a helyét az örömanyának, aki így Ginny és Hermione közé ült le, Draco pedig kissé odébb húzódott, hogy a boszorkányok kényelmesen elférjenek. Harry látta anyósa arcán, hogy a lányokkal akar beszélni, ezért elhívta magával a mardekárost, hogy hozzanak valami rágcsálnivalót a boszorkányoknak.
Amint hallótávolságon kívül értek, Harry Dracóhoz fordult.
- Molly kiszúrta, hogy egy időre eltűntünk. Ilyenkor mindig kíváncsiskodni szokott és alig várja, hogy olyan hírrel örvendeztessük meg, mint ti minket – sóhajtott Harry. – Merlinre, én is boldog lennék, ha már útban lenne a baba! Ginny már nagyon vágyakozik utána.
- Már ideje is lenne, hiszen több mint két éve házasok vagytok – felelte Draco, de semmi él nem volt a hangjában.
- Valóban, de tudod, az első egy- másfél évben még nem akartunk gyermeket, hogy legyen egy kis időnk egymásra, a gyászra, az újrakezdésre. Azóta pedig egyszerűen nem jön össze. Félek, hogy a végén a Mungóban kötünk ki, azon a bizonyos vizsgálaton.
- Én nem akartam gyereket. Nem akartam, hogy abban nőjön fel, hogy a nagyapja és az apja is Voldemortot szolgálta. Nem akartam, hogy a neve miatt lenézzék – Draco hangja keserűen csengett.
- Mégis babát vár a feleséged.
- Potter, sosem hittem volna, hogy ezt mondom, azt meg főleg nem, hogy pont neked: Hermione megváltoztatta az életemet. Megmutatta, hogy kis dolgok is jelenthetik a mindent, és nagy dolgok is lehetnek értéktelenek. Elérte azt, hogy ne úgy tekintsek magamra, mint egy elfajzott árulóra, hanem mint értékes emberre, akit lehet szeretni.
Harry elmosolyodott.
- Emlékszel arra a napra, amikor először velünk reggeliztél? Ott ültél Hermione mellett, rólatok lehetett volna megmintázni a tökéletes házaspárt. Meghökkentett, hogy Hermione minden mozdulata arról árulkodott, hogy szeret téged, mint ahogy a tiéd is ezt tükrözte. Sosem hittem volna, hogy egymás mellett találjátok meg a nyugalmat.

Draco figyelmesen hallgatta Harryt. A Perspicaxszal való találkozása utáni reggel volt, amiről a férfi beszélt. Draco akkor még magának se ismerte el, hogy szereti a boszorkányt, de ezek szerint a testbeszéde már árulkodott.
- Ha tudnád, mennyire nem akartam a társaságotokat! Tudtam, hogy csak Hermione miatt tűritek el a jelenlétem és féltékeny is voltam arra a barátságra, ami összeköt titeket. Aztán lassanként kezdtem azt érezni, hogy elfogadtok magamért, meg persze azért, hogy a lehetőségeimhez képest megpróbálok vigyázni az önfejű, makacs barátnőtökre – mosolyodott el a fiatal varázsló.
- Nos, Hermionéra nem könnyű vigyázni, erre te is hamar rájöhettél! Hálás voltam neked, hogy rászórtad a követőbűbájt helyettem. A mai napig nem értem, miért nem működött…
- Pedig ez egyszerű: a kastélyban feloldottam a védekező varázslatokat a ti bűbájotokról, de minden melléképületen külön nem. Főleg nem azon az ezer éve nem használatos istállón.
- Mégsem az vezetett el Hermionéhoz.
- Nem, a Gyűrű bűbáj vitt oda engem, én pedig titeket – felelte elgondolkozva a mardekáros, majd elmesélte Harrynek, mi is az.
A fekete hajú varázsló jót nevetett az olaszországi eseten, majd hirtelen kezet nyújtott Dracónak.
- Nem hittem el Hermionénak, hogy jó ember vagy, Malfoy, de saját magam is meggyőződhettem róla az utóbbi hónapokban.
A mardekáros komolyan nézte a felé nyújtott kezet, majd elfogadta azt. Eszébe jutott egy évekkel ezelőtti alkalom, amikor ő volt az, aki a kezét nyújtotta Potternek. Ha ez a kézfogás már akkor megtörtént volna, lehet, hogy akkor ma nem itt tart a varázslóvilág.

**

Molly érdeklődéssel fordult Ginny felé.
- Merre jártatok?
- Hát a mosdóban – nevetett rá a lány.
- Kettesben?
- Nos, igen, Hermione el akart mondani nekem valamit.
Molly most a másik boszorkányra nézett. Hermione elmosolyodott, közelebb hajolt második anyjához és elmondta neki is az örömhírt. Az asszony örömében felsikkantott, majd viharosan megölelte a fiatal boszorkányt. Ginny mosolyogva nézte őket és alig várta, hogy eljöjjön az az idő, amikor ő jelentheti be, hogy babát vár.

Harry és Draco édességgel megpakoltan tért vissza, teljes egyetértésben.
- Na, kifaggatott? - kérdezte Harry Hermionét.
- Hát persze! – felelt mosolyogva a boszorkány. – Estére már mindenki tudni fogja – nézett elnézést kérően Dracóra.
- Nincs semmi titkolnivaló benne – válaszolta rá legnagyobb meglepetésére a férje. – Igazi csoda egy kis jövevény érkezése, nem igaz?
Harry egyetértően bólogatott.
- Milyen jó lenne, ha mi is erről számolhatnánk be – sóhajtotta.
- Türelem, Harry, érzem én, hogy nektek sem kell már sokat várnotok – Hermione ezt olyan sejtelmes hangon mondta, hogy a két varázsló ámultan nézett rá.
Ginny nem szólt semmit, csak szégyenlősen elmosolyodott. Hermione jól emlékezett arra a bizonyos meglepetésre, amiről Ginny pergamenjében említést tett. Egy termékenységi bűbáj leírása, amit a barátnője egy régi családi levélben talált, még Molly ükanyjának küldte el annak idején a barátnője, aki világhírű bűbájos boszorkány volt.
A két griffendéles boszorkány összemosolygott, és szó nélkül enni kezdtek a sütikből.