- Draco, azt hiszem, ideje indulnunk – suttogta nem sokkal hajnali három után elhaló hangon Hermione.
A férfi szinte abban a pillanatban talpra ugrott, pedig egy szemhunyással előbb még mélyen aludt.
- Máris? Rendben vagy, Hermione? – Draco össze - vissza kapkodott, mire megtalálta a pálcáját és egy határozottnak szánt Invitóval begyűjtötte a szükséges csomagot. – Óvatosan Hermione, csak lassan! – Közben egy pálcaintéssel felöltözött és nyújtotta a kezét a griffendéles felé, aki nehezen kászálódott ki a nászágyból.
Draco vigyázva magához ölelte a feleségét, rászórta az öreg medimágustól tanult bűbájt, amely védte Hermionét és a babát a hoppanálás esetleges káros hatásaitól, és elhoppanált velük a Mungóba.

A Varázsispotályban most is nagy nyüzsgés fogadta őket, mintha mindenki ott járkált volna, aki épp nem tudott aludni.
Draco tanácstalanul forgatta a fejét, egy medimágust sem látott az előtérben. Mivel nem állt a helyzet magaslatán - azaz majd összecsuklott a nagy izgalomtól -, elordította magát:
- Idejönne valaki, mielőtt a feleségem itt szüli meg a gyermekünket a folyosón?
Hermione legszívesebben felnevetett volna, de mivel igen heves fájásai voltak, összehúzta magát. Draco majdnem szívrohamot kapott, ahogy a boszorkányra nézett.
- Hahó, valaki! Ne várják meg, hogy szétátkozzam az egész kócerájt!
Egy öreg medimágus sietett feléjük.
- Ó, ha jól látom, az ifjabb Malfoy házaspár örvendeztet meg ismét bennünket!
Draco dühösen fordult felé, majd próbált uralkodni magán, amikor felismerte az idős varázslót. Ő volt az, aki hét hónappal korábban közölte a feleségével a hírt, hogy gyermekük születik.
- Na, lássuk a kismamát! – Az idős varázsló intésére Hermione lebegni kezdett a vizsgálószoba felé. Bágyadtan, mégis mosolyogva szólt a szinte helyben futó Dracónak.
- Kérlek, értesítsd Ginnyéket és anyáékat is, jó?
Draco határozottan bólintott, majd egy mozdulattal megidézte a patrónusát, és az Odúba küldte.

Harry iszonyatos sárkányordításra ébredt. Az ezüstszínű patrónus a szoba közepén állt, torkából tűz csapott ki, majd megszólalt Draco – eléggé hisztérikus – hangján:
- Potter, kapd össze magad és gyere a Mungóba! Hermionénál megindult a szülés!
Harry szeméből is vihar sebesen eltűnt az álom. Felkeltette várandós feleségét, majd Ronék szobája felé iramodott.

Draco szinte berobbant Grangerék kertjébe. Malfoyhoz méltatlanul szaladt a kapuig és ott rátenyerelt a csengőre. Nemsokára Dr. Granger felháborodott hangját hallotta:
- Mi az, maga részeg, vagy talán elment a józan esze? Micsoda viselkedés ez, megértem, hogy fáj a foga, na de mégis…- Ahogy meglátta feldúlt vejét az ajtóban, nem kérdezett semmit, hanem elordította magát. – Indulás, Jane! Idő van!

Mire Draco visszahoppanált Hermione szüleivel, Potterék már várták. Draco kikerekedett szemmel nézett végig a népes társaságon. Ott volt Harry Ginnyvel, Ron Lunával, Blaise-ék, Molly és Arthur Weasley, Pansy, valamint Chris is a barátjával.
- Nem hiányzik még valaki? – kérdezte fura hangsúllyal Draco.
- Nem, Malfoy, mindenki itt van, aki számít! – felelte mosolyogva Ginny. – Vagy talán azt hitted, valamelyikünk otthon marad?
- Nem, Ginny, remélni sem mertem, hogy csak ti négyen lesztek mellettem ma éjjel – felelte gúnyosan a mardekáros.
- Hé, Malfoy, azért ha kell, én most is szívesen beverem az orrod! – vigyorgott Dracóra Ron.
- Tudom, hogy rád mindig számíthatok, Weasley! – felelte szintén vigyorogva Draco.
A két varázsló között ez régi dolog volt, ami már semmit sem jelentett. Hermione meglepetésére Ron és Draco jól kijöttek egymással, ami nem kis mértékben volt Luna érdeme. Sikerült meggyőznie Ront arról, hogy Hermione boldog a szőke varázslóval.

***

Hermione fáradtan nézett a karjaiban tartott apróságra.
- Hát itt vagy! – mormolta, majd a csöppség selymes és aránylag hosszú hajába temette az arcát. – Életemben nem láttam még ilyen szépet, mint Te – duruzsolta a kicsi fülecskéjébe.
Draco csillogó szemmel nézte a feleségét és a gyermeküket. Lassan sétált oda az ágyhoz, leült és óvatosan simított végi a pici hátán.
Hermione mosolyogva nézett fel a férfire, majd halkan a csöppség fülébe súgott:
- Nézd csak, Ariel, itt van Apa!
A boszorkány Draco felé fordította a babát, aki abban a pillanatban mély és olthatatlan szerelemre gyulladt iránta, amint belenézett lánya hihetetlenül szép, barna szemeibe. Egészen olyan volt, mintha Hermione pillantásában merült volna el. A pici haja egyelőre világos volt, de - mivel a genetikával a varázsvilág sem szállt szembe -, várhatóan az is sötétedni fog.
Mégis, Draco soha nem látott még ennyire tökéletes teremtést, a pici lány formás volt és kellően törékenynek tűnt. A varázsló félve érintette meg és emelte magához, de ez a bizonytalanság azonnal eltűnt, amint megérezte a baba semmihez sem hasonlítható, bódító illatát és a pici szívének dobbanásait.
Hermione kutatóan figyelte a férfit, minden rezdülését látni akarta. Az első ijedelmet, ahogy megfogta a babát, a rajongást Draco szemeiben és a bizonyosságot, amint elfogadta a gyermeket.
A férfi komolyan nézett Hermione szemébe.
- Tudom, hogy tudod, de el kell mondanom neked – húzódott egész közel a boszorkányhoz Draco. - Nagyon szeretlek téged és Arielt.
A boszorkány szemébe könnyeket csalt a férfi halk suttogása.
- Én is nagyon szeretlek, Draco – felelte halkan, és ajkait a férfi ajkaihoz érintette.

Az idillt a szobába berobbanó Jane és Phil szakította félbe, akik már nagyon kíváncsiak voltak az unokájukra. Molly és Arthur másodikként siettek be, majd szépen lassan megtelt a szoba. Harry és Ginny káprázó szemmel nézték a kis jövevényt, Ron arcán egy soha nem látott gyengéd kifejezés ült. Luna és Pansy a könnyeit nyeldeste, Blaise, mint gyakorló kispapa, csak mosolygott rajtuk.
Chris erősebben szorította meg barátja kezét. A kórteremben mintha megállt volna az idő, csend vette körül őket. A belépő medimágus mosolyogva lépett a kismamához.
- Jól érzi magát, Mrs. Malfoy? – érdeklődött.
- Igen, minden rendben van – felelte mosolyogva Hermione. – Most már minden a legnagyobb rendben van.

***

A töprengésből Draco hangja szakította ki:
- Mit nem adnék a gondolataidért!
Hermione rámosolygott a férjére.
- Rád gondoltam és Arielre. Az éjszakára, amikor született. Apáékra, Ronékra és Harryékre. Lassan náluk is megszületik a trónörökös – mosolygott a varázslóra a griffendéles.
- Na, igen, bevált a régi bűbáj! – bólintott Draco. – Persze, te mindig is biztos voltál benne, hogy működni fog! Mire alapoztad?
- Arra, hogy két ilyen kiváló embernek, mint Harry és Ginny, nem lehet, hogy ne lehessen gyermeke – felelte egyszerűen a boszorkány.
Elgondolkozva nézett a férjére, aki hirtelen elmosolyodott.
- Min nevetsz?
- Azon, hogy az sem lehetett kétséges, hogy nekünk is sikerül, ha úgy akarjuk.
- Nem bántad meg, ugye?
- Megbánni? Granger, te valami alkoholt ittál, amíg mi Ariellel békésen aludtunk?
- Alkoholt? Malfoy, miről beszélsz? – mosolygott vissza Hermione.
- Ilyesmi eszedbe se jusson, Hermione! Hiszen már mondtam, a legszerencsésebb dolog az életemben az az átkozott törvény volt, ami mellém és hozzám kényszerítette a Griffendél üdvöskéjét – villantotta fel az ezer galleonos mosolyát a varázsló. – Ariel pedig méltó megkoronázása ennek a házasságnak! – puszilta meg gyengéden az alvó kisboszorkány göndör fürtös fejecskéjét.
Hermione megvárta, amíg Draco újra ránéz, majd huncut mosollyal, kedvesen megszólalt:
- Mondd, Draco, mit szólnál, ha egy újabb ékkövet adnánk ahhoz a koronához?

VÉGE – de itt már tényleg :)

******

Homérosz : Odüsszeia /hatodik ének/
-részlet-

…"S néked az istenek adják meg mindazt, mire vágyol,
férjet s háztartást, s hozzá gyönyörű egyetértést:
mert hiszen annál nincs soha szebb és nincs derekabb sem,
mint mikor egymást értő szívvel tartja a házát
férj és nő, nagy fájdalmára a rosszakaróknak,
jóakarók örömére, jeles hírére maguknak."…

Fordította: Devecseri Gábor