Az ősz hűvös, szeles időt hozott, ahhoz képest, hogy még csak szeptember volt, néha-néha igencsak fáztak a tanulók a kastélyban.
Már három hét eltelt, mióta Hermione újra elkezdett „iskolába járni”. Semmit nem változtak a tanulási szokásai, órákon ugyanolyan szorgalmasan jegyzetelt, mint régen, délutánonként pedig a könyvét bújta, és – ha szükség volt rá – a könyvtárban ült, anyaggyűjtés céljából. McGalagony eddig elégedett volt a teljesítményükkel. Szúrópróbaszerűen néha beiktatott egy-egy kérdést a mondandójába. Hermione és Nita versengve jelentkeztek, vagy ha ezt elfelejtették megtenni, akkor egymás szavába vágva darálták a választ. A jutalompontok gyűltek a füzetben, mindketten szépen teljesítettek.
A második órán elkezdtek egy hárító átkot tanulni. Hermione kénytelen volt beismerni magának, hogy itt tényleg nem babra megy a játék. A rontásokat még tizedik próbálkozásra se sikerült hárítania ezzel a bűbájjal, de vigasztalta a tudat, hogy Nita sincs előrébb. A francia lány sokszor már a fogát csikorgatta, mikor valami nem sikerült neki elsőre.
McGalagony – régi önmagával ellentétben – most nem kapta fel egyből a vizet amiatt, hogy tanítványai sokadik nekifutásra se tudnak semmi eredményt felmutatni, hiszen tisztában volt vele, mennyire erős ez a védővarázs. Bosszankodás helyett bíztatta őket, hogy csak gyakoroljanak szorgalmasan, hiszen előbb-utóbb ráéreznek majd.

Nita – aki folyton dicsekedett az egyébként valóban nagy tudásával - egyik óra után megjegyezte, hogy ha így folytatja, nemsokára segítségül kell hívnia a javítási lehetőséget. Hermione nem mondott semmit, viszont a fejében úgy kavarogtak a rosszabbnál rosszabb elképzelések, hogy ő maga is elszörnyedt, hogy is képes ilyenekre gondolni. Nehéznek találta a kurzust, és még ráadásul azzal is idegesítette magát, hogy ilyen lassú és eredménytelen haladás mellett három év múlva se tanulná meg az összes bűbájt. Ez még csak az első átok volt, de már most belefáradtak a tanulásba.
Mikor a hatodik óra után Nita szitkozódva kicsörtetett McGalagony terméből, Hermione vigyorogva utána szólt, hogy „És ez még csak a harmadik hét”. A francia lány erre akkorát visított, hogy majd’ beleremegtek a kastélyfalak. Ezen az órán ugyanis Hermionénak sikerült egy igen apró, alig látható szikrát megidéznie. A sötét teremben azonban az éles szemű „közönség” azonnal észrevette a sikert. McGalagony büszkeséget érzett, Nita viszont egyértelműen féltékenykedett a trükk miatt.
Hermione ezután jobb kedvvel gyakorolt, hiszen ez már haladás volt, viszont még elég kicsi, de azzal vigasztalta magát, hogy az okos és ügyes Adrianne előtt sikerült véghezvinnie a varázslatot. Talán a következő órán… több is összejön neki.

Várta már a szerdát, hogy bizonyíthasson. Teljesen belefeledkezett a tanulásba és a gyakorlásba, ezért elfeledkezett Perselusról (vagy legalábbis agya hátsó szegletébe „száműzte” őt). A férfi viszont nem hogy emlékezett a lányra, hanem folyton őt figyelte – tisztes távolságból. Közben persze elgondolkozott azon, amit Dumbledore mondott neki, hiszen nem véletlenül volt az igazgató a legbölcsebb ember, érdemes volt megfogadni a tanácsait. Most éppen az járt a fejében, hogy mikor és miként tegye jóvá a dolgot Hermionéval, mikor Dumbledore hívatta.
Felment az irodába, és az ősz hajú egyből a lényegre tért.

- Nos, Perselus, gondolkoztál már a kibékülésen? Hiszen most eléggé viharos a „kapcsolatotok” Granger kisasszonnyal. Tisztázd le magad, és engedd őt is, hogy kimutassa az érzéseit. Nem, ne kezdd, hogy „de bűntudata lesz, mert szereti…”! Már elmondta ő is, és én is, hogy nem szereti azt az embert. Te csak bebeszéled magadnak, ki tudja, hogy miért. Őszintén megmondom, nem akarom, hogy szenvedjetek!

És milyen igaza volt. Perselus nem azért hajtogatta folyton ezt, mert nehéz felfogású embernek született, hanem azért, hogy valamivel ellen tudjon állni a lány vonzalmának. Számára is rejtély volt azonban, hogy ezt miért akarta elérni.

~~~~~

A hetedik órán Hermione már többször meg tudott idézni egy-egy szikrát, illetve először produkált egy kisebb lökéshullámot, ami McGalagony szerint csodálatos. Nita már vért izzadt, de a nyolcadik óráig semmi nem volt képes felmutatni. Ezen a pénteki napon azonban – mikor egymáson kellett gyakorolniuk – Hermione majdnem kiesett az ablakon attól a lökéstől, amit a francia lány küldött felé.
Épp egy gumilábrontást indított Adrianne irányába – hiszen gyengébb átkokkal kellett dolgozniuk -, mikor az nagy fogcsikorgatás közepette kiköpte a varázsigét, ami Hermionét szinte letarolta.

- Septimas* – kiáltotta a francia, és a lány kezéből egyrészt kiesett a pálca, másrészt ő maga a földön landolt a hullám miatt.

- Gratulálok, Nita! – lelkendezett, és hagyta, hogy Adrianne felsegítse.

- Én is gratulálok, Fusé kisasszony, gyönyörű volt a védekezése! – dicsérte meg McGalagony is, majd utasította őket, hogy cseréljenek helyet. Adrianne lett a támadó, Hermione a védekező.

Egy sóbálványátkot kellett hárítania, amit szépen kivédett, bár egyszer kissé megmerevedett.

Az óra végén boldogan távoztak.
McGalagony ezen a napon sokáig gyakorolt velük. Már késő délután volt, mire befejezték. Hermione a szobájába érve egy kellemesen meleg fürdőt vett, majd lement a Nagyterembe vacsorázni. Nézegette a diákokat, akik a nehéz bájitaldolgozat miatt panaszkodtak, és magában mosolygott, mikor eszébe jutott, hogy volt osztálytársai is ilyen képet vágtak, mikor a „denevér” több oldalas tanulnivalót adott fel nekik.
Örömmel gondolt vissza arra az időre, mikor még kislány volt, és mindent tudni akart. Persze, ez a mai napig semmit nem változott. Viszont azt is szerette a kislánykorban, hogy soha nem gyötörte őt szerelmi bánat…
A vacsora befejezése után visszament a szobájába. Körülnézett, majd boldogan elmosolyodott. Ma látja húsz évesen ezt a szobát utoljára. Holnap a huszonegyedik évébe lép. Ez boldoggá tette, viszont szomorúvá is, hogy egy évvel megint öregebb lesz.
Bebújt a takaró alá, és pár perc múlva már az igazak álmát aludta.

~~~~

Szeptember 19.

Reggel Hermione szemei hirtelen felpattantak, és boldog mosoly ült ki arcára.
Ma huszonegy éves! Az ünnepnap örömére egy kényeztető fürdőt vett, majd lement reggelizni. Mikor belépett a Nagyterembe, ámuló diákokat vett észre. Ő maga is szájtátva ment a helyére, ugyanis az asztalnál egy kisebb bagolysereg várt rá. Volt ott mindenféle színű és fajtájú, szerencsétlenek alig fértek el egymástól. Néhánynak levél, egy-kettőnek pedig csomag volt a szállítmánya.
A lány leült, kiválasztott egy madarat a tömegből, és nekiállt leszedni az ajándékot a bagoly lábáról. Egy kis időbe telt, míg mindegyik szabad lett, ezután csapkodva felszálltak, hogy visszarepüljenek gazdájukhoz, esetleg a bagolyházban pihenjenek egy kicsit.
Hermione széles vigyorral elkezdett bontogatni egy levelet, melyet Harry írt neki.

Kedves Hermione!
Boldog születésnapot kívánunk! Merlin húzza füleidet a bokádig!
Remélem, szép lesz a napod, persze nem csak a mai, hanem az összes! Ajándékot is küldtünk, de Hedvig megmakacsolta magát, hamar elrepült – a levéllel -, ezért egy másik bagoly viszi a csomagot. Nevet írtam rá, de azért segítek: kék szalaggal van átkötve.
Szeretettel üdvözöl, és sok-sok puszit küld: Ginny és Harry

Hermione megkereste az ajándékot. Első tapintásra – és látásra – azt hitte, hogy könyv, mosolyogva meg is jegyezte magában, Harry se változik soha, majd feltépte a csomagolópapírt. Sejtése részben jó volt, a papírból egy könyvecske bújt elő. De nem akármilyen. Emlékkönyv, tele közös képekkel, némelyikhez írás is tartozott. Ilyenek: „Ron és Hermione egymásra találásukkor”, „Hárman az Odúban”, „Mi, a végső csata után”, és ehhez hasonlók. A lány boldogan nézegette egy darabig a képeket, majd tovább bontogatta az ajándékokat.
Rontól is kapott levelet és egy óriási dobozt. Mint kiderült, Mrs. Weasley most sem feledkezett meg róla, ugyanis egy hatalmas, saját készítésű vaníliatortával kedveskedett Hermionénak. A fiú ajándéka egy üdvözlőlap és egy szép köntös volt.

Hermione!
Szeretettel üdvözöllek a születésnapodon!
Amint látod, anyáék ajándéka a torta, tőlem a köntöst kapod. Remélem, tetszik! A süti lehet, hogy kissé összefolyt, mert a motorpárkereket – vagy valami hasonlót – nem nekem találták ki.
Kicsit mesélek. Az történt ugyanis, hogy a Foltozott Üstbe hoppanáltam, onnan azonban motorral tettem meg az utat a szüleid házáig. Egy-két ütközés… Ők mondták, hogy visszamentél Roxfortba. Erről jut eszembe, szégyelld magad, hogy nekem – és Harrynek – sem szóltál erről!
Visszatérve a szüleidhez, sajnálkoztak, és kerítettek nekem egy „postást”. Vele küldöm a csomagot. Röviden ennyi.
Még egyszer sok boldogságot!
Ölel: Ron

A lány ezeket is félretette, majd beleásott a levélkupacba. Jóformán az összesben talált olyan mondatot, hogy „Nem voltál itthon, ezért anyukádnak adtam…”. Ezek a levelek a barátaitól jöttek, akikkel az egyetemen ismerkedett meg. Lisa, a legjobb és legkedvesebb barátnője – igazi cicababa lévén – egy teljes évre szóló ajándékkártyát adott neki London legjobb márkákkal felszerelt üzletébe, ahol most fél áron vásárolhatott meg mindent. Szüleitől azt a parfümöt kapta, ami a kedvence volt, és amit már ezer meg ezer éve nem kapott sehol. Scottól pedig kapott egy… vörös színű csipkés tangát. Mikor kibontotta az ajándékot, arca hirtelen a bugyi színét vette fel, mert egy mardekáros fiúcsapat – akik annyira örültek Nitának – harsány röhögésbe kezdett a fehérnemű láttán.

Miután az összes borítékot felbontotta, és az ajándékokkal is végzett, elkezdett végre reggelizni.
Ezután nagy nehezen összeszedte a meglepetéseket, és – a holmiktól alig látva az utat – elbukdácsolt a szobájáig. Ott egy szekrénybe tett mindent, és ledőlt az ágyára, ahonnan nemsokára fel is pattant, mert az ablakon bezúgott egy fekete bagoly.

- Symur – suttogta a lány, és követte a madarat a tekintetével.

Az állat cikázva végigrepülte a szobát, majd leszállt Hermione ágyára, és felemelte lábát, melyre – ismét – egy boríték volt erősítve.
A levélben csak ennyi állt:

„Nem fogok titokzatoskodni, hiszen úgyis tudod, hogy ki vagyok. Egyet kérek, gyere ma az Abszol útra délután három órára! Köszönöm!”

Hermione kissé meglepődött, de arra gondolt, hogy bármit megtenne, hogy az Abszol úton lehessen.
Fél óra múlva McGalagony tanterme előtt várta az óra végét. Mikor a tanulók csendben kisomfordáltak, besietett a helyiségbe.
A tanárnő paprikapiros arccal fogadta a lányt.

- Áh, Miss. Granger. Épp jókor jött, ugyanis közölni szerettem volna, hogy a hétfői óránk elmarad. A holnapi napon a szokásos időpontban várom magukat. Tájékoztassa Fusé kisasszonyt is, kérem!

- Rendben, McGalagony professzor. Amúgy azért jöttem, mert szeretnék ma elmenni az Abszol útra. Gondoltam, megkérdezem, hogy elmehetek-e.

- Természetesen, Miss. Granger, jó szórakozást. Bocsásson meg, sietek. Viszont látásra! – azzal a tanárnő kiviharzott a helyiségből.

A lány egyből Nita szobája felé indult. Kopogtatott egyszer, kétszer… sokszor. Semmi. Óvatosan benyitott az ajtón, de nem tudott megszólalni.
Nita hátrahajtott fejjel, nagyokat sóhajtva és nyögve szeretkezett a földön egy férfival. Mikor meglátta Hermionét, sikkantott egyet, és a pólóját rádobta partnere fejére.
Hermione egyből becsukta az ajtót, de várt még. Adrianne nemsokára megjelent egy köntösben, és sebtében becsukta maga mögött az ajtót.

- Salut! Na, mi van, ennyire rosszak voltunk? – kérdezte vigyorogva, majd felborzolta rövid haját. – Ki vele, miért jöttél? Gondolom nem teázni, ahhoz ugyanis korán van.

Jót nevetett saját, kevésbé sem vicces szólásán, és keményen Hermione szemébe nézett.

- Hm… nem teázni jöttem. McGalagony küldött, hogy szóljak, holnap lesz óránk, a hétfői elmarad – mondta a lány.

- De jó, ugyanis hétfőn nem érek rá. Köszi, hogy szóltál, most már szerintem elmehetsz. Ja, és úgy tűnik, megint el kell mondanom: csukd be a szád! – és kacagva visszament a szobájába.

Hermione elindult magában szidva a lányt, és közben azon gondolkozott, hogy miért is kell ma az Abszol útra mennie.

~~~~~

Három óra előtt pár perccel elindult a Roxmortsba, hogy onnan dehoppanálhasson a Foltozott Üst elé.

A kocsmában most nem volt akkora forgalom, akik ott voltak, többnyire fáradtnak tűntek, és csendben iszogattak.
A lány besétált a sikátorba a megbűvölt téglákhoz, megkocogtatta azokat, így feltűnt előtte a kanyargós út.
Nem tudta pontosan, hogy hova is tart, hiszen a levélben - amit most is magánál tartott – annyi állt, hogy jöjjön ide. Nem kellett azonban sokat téblábolnia, mert valaki megszólította, mikor a Cukorsüvegnél járt.

- Hermione! – hallatszott a lágy hang.

Perselus elkapta a lány kezét, és odahúzta az egyik asztalhoz.

- Ezek szerint Symur még megbízható – állapította meg a férfi, és rámosolygott Hermionéra.

- Igen, az. Csak kissé… gyors. Úgy értem, nem lehet lelőni. Na, nem mintha megpróbáltam volna. Nem lehetne valahogy kissé lecsitítani? – kérdezte Hermione, de ő nem mosolygott, bár nem kellett sok hozzá, hogy a szíve kiugorjon a boldogságtól.

- Próbáltam. Nem jött össze. Pedig esküszöm, nem itattam meg vele semmit. Mégis, kisebb korában soha nem volt ilyen. Legalábbis nem ennyire. De mindegy, hagyjuk Sym-et. Azért hívtalak ide, hogy beszélgessünk. Jó látni, hogy legalább eljöttél. Megértem, ha nem akarnál látni… - mondta a férfi, és előredőlt a széken.

- Itt vagyok, így hát látni is akartalak. Beszélgetni szeretnél. Halljam, miről! – mondta a lány, és hűvösnek szánt tekintettel nézett Perselusra. Közben meg elfelejtette, hogy egy tanárt MAGÁZ az ember…

- Rólam… és rólad. Tehát kettőnkről. Tudod jól, hogy mi a véleményem. Illetve, hogy mi volt. Ugyanis gondolkoztam…

- Hah, éppen ideje volt – horkantott a lány, majd szúrós pillantást vetett az elkínzott arcú férfira.

- Ideje. Szerintem előbb is megtehettem volna, de olyan hülye vagyok!

- Nem én mondtam. Szóval gondolkoztál? Helyes. Tovább?

- Nem akarom, hogy szenvedj! Ezért arra gondoltam, hogy esetleg… - nézett rá Perselus.

- Esetleg? – kérdezte Hermione. – Figyelj, ne kertelj! Mondd ki kereken, hogy mit akarsz!

- Téged!

Hermione nem akart, vagy még inkább nem tudott megszólalni. Csak nézte-nézte Perselust, aki magában azért fohászkodott, hogy a lány ne utasítsa őt vissza.

- E… engem? – dadogta, majd elmosolyodott. – Szóval így állunk. Mégis szeretnél velem lenni? Ezt örömmel hallom. Vagyis inkább meglepve. És most gondolom, azt szeretnéd, ha a nyakadba ugranék, és sikítoznám, hogy mennyire imádlak téged. Igazam van? Igazam hát – válaszolta meg saját kérdését. – Sajnos ez nem fog összejönni. Ahhoz többet kell tenned! Nem elég, hogy elhívsz ide, azok után, amiket múltkor mondtál. Tudod, én nem felejtek olyan könnyen.

Azzal felállt, és lassan elkezdett sétálgatni. Egyik kirakatról a másikra ugrott a tekintete, de igazából nem látott semmit, mert a szeme könnyes volt, és arra gondolt magában, hogy a férfi bárcsak utána jönne.
Az egyik sarkon befordult, de még visszanézett. Perselus végig követte a tekintetével, de nem mozdult a helyéről.
Hermione a falnak vetette a hátát, és feltört belőle a zokogás. Lassan lecsúszott a földre, átkarolta a térdét, és csak sírt…

Pár perc múlva összeszedte magát, és nagyon óvatosan kikukucskált a fal mögül. A férfi széke azonban már üres volt.

Köszönd magadnak, Hermione – szidta magát. - Ez most egyes egyedül a TE hibád. Ő ki akart békülni. Ugye, a dacos női büszkeség… de mire is legyek én most büszke? Az ostoba fejemre, hogy megint hagytam elúszni a lehetőséget? – azzal elindult ismét a kocsma felé. Miközben egy hirtelen mozdulattal letörölte könnyeit, elhatározta, hogy semmi pénzért nem fog könyörögni. - Nem, soha. Azt azért mégsem tehetem meg. Viszont ha legközelebb beszélni akar velem, barátságosabb leszek. De akar-e még beszélni velem ezek után? Kiharcolom, hogy halljam a hangját…

És visszament a Roxfortba.

~~~~~

A kastélyba érve a tanárok megrohamozták őt a születésnapi jókívánságaikkal. Bimba professzor – aki úgy tűnt, nagyon szereti Hermionét – például az ünnepnap tiszteletére egész dicshimnuszt kezdett mondani a lányról, és azt kívánta, hogy legyen az életben olyan boldog, mint most, a születésnapján.
Hermione megköszönte ezt, de azért nem tette hozzá, hogy most nem éppen felhőtlen a boldogsága. A szándék volt a fontos.
Kitalált valamit, hogy miért is kell sürgősen a szobájába mennie, majd gyorsan szedve a lábait, besietett a helyiségbe.
Leroskadt az ágyára, de egy aprót sikkantva fel is pattant onnan, mert valami szúrós tárgy erősen megbökte a hátát.

Felemelte a takarót, és meglátott egy pergamendarabot, egy kis ezüstszínű dobozkát, zöld szalaggal átkötve, a doboz mellett pedig egy fekete madártollat…
Első tippje az volt, hogy valami mardekáros szórakozik – a zöld-ezüstből ítélve -, ezért előbb a papírt nézte meg.
Egyből meg is lepődött, hiszen arra számított, hogy a cetlin egy „Hahaha, megkaptad, sárvérű…”, vagy valami hasonló írás lesz, ismerve a mardekárosok – illetve Malfoy - kifinomult humorát. Utána pedig az jutott eszébe, hogy Draco Malfoy már nem jár ide, nem tudta volna betenni a kis ajándékot. Ami ki tudja, mit rejtett.
A lapon azonban szép, dőltbetűs szavak voltak: „Boldog születésnapot! Használd sok szerencsével.”
Majd a tollra esett a pillantása. Nagyon furcsának találta, hiszen eddig csak egyetlenegy fekete baglyot – mivel bagolytoll volt - látott a kastélyban. Természetesen Perselus madarát, Symurt.

Kinyitotta a kis dobozt, és elámult. A zöld selyembélésen egy gyönyörű ezüst nyaklánc volt, melyre egy még szebb kristály volt erősítve. Az apró drágakő csodálatosan fénylett, és csillogott az ablakon besütő napfényben. Hermione gyönyörködött benne egy darabig, majd a felvette. Tökéletesen mutatott karcsú nyakán, nézte is magát a tükörben sokáig.

Egy dolog bántotta, hogy a papíron nem volt aláírás. Bár a toll eléggé árulkodó volt, az valahogy mégis zavarta őt. Ezt is betette a szekrénybe, ami jóformán dugig volt a levelekkel és az ajándékokkal, majd arra gondolt, hogy jobb lett volna, ha inkább gyakorol az órákra, ahelyett, hogy az Abszol útra elmegy… feleslegesen.
Törte a fejét, hogy miként férkőzhetne Perselus közelébe feltűnésmentesen – már ha meg tud egyáltalán valamit feltűnés nélkül csinálni.
Miben jó Ő? – gondolkozott. – Oké, mindenben, de miben jó annyira, hogy nekem segíteni tudjon? Egyedül a bájitalok… de abban én is elég ügyes vagyok. Gondolkozz, Hermione, gondolkozz! Miben vagy te gyenge?

Ekkor eszébe jutott Dumbledore egyik kijelentése: - Egyébként ő szólt nekem. Ha gondolja, beküldhetem magához.

Hát persze! Az igazgató akkor olvasott a gondolataiban… Ez lesz a megfelelő. Okklumencia!

~~~~~

Pár másodperc múlva már a pincében lehetett hallani lépteinek hangját. Perselus szobájából egy árva hangocska se szűrődött ki.
Hermione először azt hitte, hogy a férfi alszik, ezért kopogás nélkül, óvatosan benyitott. A helyiségben senki nem volt, azonban elszórtan itt-ott hevert néhány ruha. A fotelra például hanyag mozdulattal valaki rádobott egy inget, a földön fekete nadrág feküdt, a kanapé dísze pedig egy női pulcsi volt. Hermione kikerekedett szemmel nézte egy darabig a rendetlenséget, mikor azonban egy hatalmas sóhajt hallott a hálószoba felől, lassan odalépkedett, és halkan beljebb lökte az ajtót. Egyből az ágyra esett a pillantása, és a látvány teljesen kétségbe ejtette.
Egy férfi, csukott szemmel… és egy lány. Egy lány, aki sóhajtozva ölelte át az alatta fekvő Perselust.

- Bocsánat – suttogta, és mielőtt Nita megfordulhatott volna, becsukta az ajtót, és lassan elsétált a helyszínről.

Adrianne azonban ránézett Perselusra, aki egyenletesen vette a levegőt. A látvány valamiért nevetésre késztethette a franciát, mert eszelős kacagásba kezdett a férfi fölött. Elképzelte közben Hermione arcát, hogy milyen képet vághatott, mikor meglátta őket együtt.
Kiugrott az ágyból, farmernadrágja fölé a kanapétól „visszaszerzett” pulcsit húzta, ugyanis így félmeztelenül kicsit fázott, egy gyors pálcaintéssel bezárta a bejárati ajtót, azután pedig eltüntette a fotelról és a földről a ruhákat, melyeket a mosásból hozott ide.
Pár perc múlva visszament a hálószobába, egy darabig még nézte az eszméletlen férfit, majd megszólalt:

- Légy jó fiú! És vigyázz… nagyon vigyázz! – mondta, és hangja el-elcsuklott a nevetéstől. A takarót rádobta a szintén félmeztelen Perselusra, és – miután kiábrándító bűbájt szórt magára – elhagyta a szobát.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.