Madam Pomfrey szorgosan tett-vett az immár magához tért lány körül. Hermione nyakig betakarva feküdt az egyik ágyon. Mellette egy bögre volt, egy kancsó víz és néhány bájitalos palack. Miután a javasasszony mondott egy-két nem éppen dicsérő szót a nyári melegre, egy hideg borogatást tett a még kissé kótyagosan nézelődő betege homlokára.

- Jobban vagy, lányom? – kérdezte, közben pedig megtöltötte a bögrét vízzel és az egyik palack tartalmával. – Ezt idd meg!

- Köszönöm, Madam Pomfrey, jól vagyok.

- Máskor ajánlom, hogy ne tartózkodj kint ennyi ideig a napon, főleg ne aludj el ott. Alapos napszúrást kaphattál, bár ha jól vagy, akkor talán nem annyira súlyos. Ha szükséged van valamire, szólj! – Az ajtónál még visszafordult. – Van is egy látogatód, beszélgessetek nyugodtan.

Még hogy napszúrás… De legalább nem haragszik rám! – gondolta Hermione, és életében először csalódott lett amiatt, hogy Dumbledore professzorral kell társalognia.

- Szebb napot, Miss. Granger! Hallottam, hogy elájult, gondoltam, meglátogatom. Persze csak akkor, ha nem zavarom a jelenlétemmel – mondta az idős professzor, és apró mosoly jelent meg az arcán.

- Jó napot, professzor úr! Egyáltalán nem zavar – bár azt nem tette hozzá, hogy jobban örülne neki, ha Perselus lenne.

Hermione ilyen téren azonban képzetlen volt, nem jött rá, hogy Dumbledore a fejében kutat. Az igazgató mosolyogva meg is jegyezte:

- Egyébként ő szólt nekem. Ha gondolja, beküldhetem magához.

- Én… nem! Nem szükséges! – tiltakozott hirtelen nagyon rózsaszín arccal a lány, de belátta, hogy felesleges. Egyrészt azért, mert a lelke mélyén azt akarta, hogy Perselust láthassa, de büszkesége úgy kívánta, hogy a férfi magától keresse meg. Másrészt pedig tudta, hogy Dumbledore előbb-utóbb úgyis ráveszi a bájitalprofesszort, hogy látogatást tegyen nála. – Majd ha akar, akkor bejön.

- Tudja kisasszony, az a szerény véleményem, hogy, még ha akar, akkor se fog bejönni. Ahhoz valami nagyon fontos dolog, esetleg… érzelmi hatás kellene. Ismerem őt, úgyhogy tudom, mit beszélek – mondta titokzatosan az igazgató, Hermione pedig elátkozta saját butaságát, hogy nem tanult ő is okklumenciát. Ez az érzelmi hatás… - Nos, hogy érzi magát?

- Köszönöm, jobban, bár többször nem szeretnék elájulni. Nem volt valami kellemes érzés.

- Volt konkrét oka, hogy miért veszítette eszméletét, vagy csak egyszerűen rosszul lett? – kérdezte Dumbledore, hátha valamit elárul neki a lány.

Hermione gondolta, hogy nincs értelme hazudni – az amúgy se az ő módszere -, és az idős mágus úgy is „megnézné” az igazat, ezért inkább készségesen válaszolgatott a kérdésekre.

- Igen, volt konkrét oka. Pers… Piton professzorral beszélgettem, de összevesztünk. Rosszul esett, amit mondott, és elkezdtem sírni. Gondolom, kimerültem, vagy valami hasonló, mert ma korán is keltem. Szóval sírtam, és… elájultam.

- Veszekedtek? Az nem valami jó kezdés.

- Ez nem jó FOLYTATÁS. De mindegy, ez… hosszú.

- Nekem van időm, kisasszony. Persze ne értsen félre, nem akarom kifaggatni, ha gondolja, nem kell elmondania semmit – szólt Dumbledore. – Azért mégis jól esne, ha a bizalmába fogadna.

- Én teljesen bízom önben, professzor úr, de… nem akarok megint erre gondolni – szólt Hermione, és hangja kissé megremegett.

- Fájdalmasabb lesz, ha egyszer később gondol vissza rá - adta megint bölcs tanácsát a professzor. – Ha most elfojtja a bánatot, az később kétszeres erővel tér vissza.

Hermione meghányta-vetette magában a dolgot, és belefogott a mesélésbe. Dumbledore egy széket varázsolt a lány ágya mellé, és figyelmesen hallgatta.

- Ott kezdődik, hogy hetedéves koromban volt a búcsúbál. Összevesztem Ronnal, és leültem egy asztalhoz. Per… Piton professzor is ott ült, de ezt nem vettem észre. Mikor meghallotta, hogy sírok, odajött hozzám, megvigasztalt, és mondta, hogy ne törődjek Ronnal, és senki mással. Elkezdtünk táncolgatni, és történt köztünk… egy bizonyos dolog – itt elpirult, és lesütötte a szemeit. – Én pedig akkor elkezdtem érezni a professzor iránt valamit, ami még most is tart. És úgy éreztem, hogy Pers… Piton professzornak is hasonlóak az érzései. Az igazság az, hogy tegnap is csókolóztunk, ezért érthető, hogy újra elkezdtem reménykedni.
Aztán arra gondoltam, hogy lemegyek a pincébe segíteni neki, de visszautasított, meg azt is mondta, hogy be kell fejeznünk, mert nekem ott van a barátom, Scott, és azért is, mert lehet, hogy újra a diákja leszek. Érti professzor úr? Össze… összetörte a szívem. Én buta, elkezdtem reménykedni, és tessék, pórul jártam! – sírt újra Hermione. – Azt is mondta, hogy azért ilyen velem – mármint azért utasít vissza -, mert nem akarja, hogy szenvedjek. De hát én pontosan EMIATT szenvedek. És nem hiszi el…

- Nyugodjon meg, kisasszony! Higgye el, tökéletesen megértem magát. Tudja, mint már említettem, ismerem Perselust eléggé, tudom, hogy milyen kiállhatatlanul makacs tud lenni. Tehát jól értem, még most is szereti őt igaz? De akkor a barátja… vele mi lesz?

- Nem tudom, őt már inkább csak barátként kedvelem. Most, hogy visszajöttem ide, minden megváltozott. Én… nem azt mondom, hogy nem érzek Scott iránt semmit, de nem úgy gondolok rá, mint régen. És nem ő az igaz szerelmem. De ezt mondtam… és nem akarja elhinni – folytatódott a zokogás, Hermione nem tudta abbahagyni.

- Szerintem, ezt meg kellene beszélniük Perselusszal. Amikor feljött hozzám, hogy jelentse a maga rosszullétét, teljesen kétségbe volt esve. Ha szemmel ölni tudna… se Fawkes, se én nem élnénk már. De mint tudjuk, Perselus nem baziliszkusznak született, hála Merlinnek… és még annyit kisasszony, hogy jól gondolja meg, milyen fába vágja azt a bizonyos fejszét. Csak ennyit mondok: Perselusnál makacsabb emberrel még sohasem hozott össze a sors.
Sajnálom, most mennem kell, szólok neki, hogy jöjjön be magához – Dumbledore felemelte a kezét. – Nem, ne szóljon közbe! Nem téríthet el a szándékomtól. További gyógyulgatást. Viszontlátásra, kisasszony!

- Viszontlátásra, professzor úr! – És még Perselus a makacs mi? – tette hozzá gondolatban a lány.

Arra gondolt, hogy alvást színlel, ha esetleg a férfi meglátogatná, de nem volt ennyire gyerekes. Lerántotta magáról a takarót, kikászálódott az ágyból. Elcsodálkozott, hogy fiúpizsama van rajta, majd odasétált a szélesre tárt ablakhoz, és elkezdte nézegetni a napfényben fürdő tájat.

~~~~~

Dumbledore tanácsai hasznosak, bár eléggé kellemetlen a kioktatását hallani. Perselus véleménye legalábbis ez volt. Mellkasán összefont karral, mogorva képpel ált az igazgató szobájában, konokul egy borospalackra szegezve tekintetét.

- Figyelsz rám, kedves Perselus? Ugyanis most próbálom helyre hozni, amit te nagyon alaposan elszúrtál! – szólt keményen az ősz hajú varázsló, és elővette pálcáját, hogy ha kell, azt is bevesse a férfi figyelme érdekében.

- Nem, Albus, semmit nem rontottam el. – Csak a magam életét, de ezt nem tette hozzá. – Szerintem felelősségteljesen viselkedtem, úgy érzem, nem ártottam senkinek.

- Nem? Ugyan, ezt te se gondolod komolyan. Nyíltan fogok beszélni. A hosszú évek alatt már megtanulhattam volna, hogy veled szemben ez a helyes módszer, én mégis mindig körülírom a fontos dolgokat. Hiába, felejt az ember, még ha varázsló, akkor is.

- A lényegre! – csattant fel a férfi, és szikrázó pillantást vetett Dumbledore-ra.

- Szóval mégis érdekel igaz? Tudtam én. Tehát: az előbb azt mondtad, hogy nem rontottál el semmit. Tévedsz, ugyanis elrontottad az életedet, Miss. Granger napját, nem mellesleg össze is törted a kisasszony szívét. Kegyetlen húzás volt tőled.
Másodszor – emelte fel a hangját, megelőzve vele Perselus ingerült válaszát – felelősségteljesen az viselkedik, aki például gyerek, és megmenti a szülei életét. A mugliknál elég sok ilyet lehet hallani manapság. Vagy például az viselkedik felelősségteljesen, aki egy árva gyereket nem sodor veszélybe azzal, hogy varázslócsaládot választ ki a felnevelésére. Még ha ezzel muglikhoz kerül a gyerek…

- Jaj, Albus! Most nem kell példálózni, főleg nem saját tettekkel – köpte a szavakat a férfi.

- Nem azért mondtam, mert én tettem, csak rá akarok világítani a lényegre. EZ a felelősségteljes viselkedés. Nem az, amit te tettél, Perselus. A cselekedeted minden volt, csak nem felelősségteljes.
Harmadszor, nem ártottál senkinek? Ebben tévedsz a legnagyobbat. Igenis ártasz magadnak és Miss. Grangernek.

- Igaza van, Albus, ártottam neki… azzal, hogy azon az ostoba bálon egyetlenegyszer megcsókoltam! – Perselus járkálni kezdett a szobában. – Nem tudom, mi ütött belém akkor, nem tudom, miért tettem, de megtörtént. Ezen, sajnos nem tudok változtatni, hacsak… Kedves Albus, kölcsönadna nekem egy időnyerőt? Visszamegyek, és mindent megoldok. Ott hagyom a széken, hadd sírjon! – és magában szitkozódott, hogy ez nem jutott előbb eszébe.

- Ez gonosz dolog lenne! Kedves barátom, még ha lenne, akkor sem adnék neked időnyerőt. Bőven lesz időd – minimum egy, de lehet, hogy két év -, hogy rendbe hozd a dolgokat.

- De én nem akarok semmit így rendbe hozni. Neki ott van a vőlegénye. Vőlegénye! Nemsokára Mrs. Mittudoménhogyki lesz, és… engem az már nem érdekel – szólt keserűen a férfi.

- De igen, érdekel. Megöl a tudat, hogy ő mással van! Hát nem érted, Perselus? Soha nem leszel így boldog! Soha. És biztos vagyok benne, hogy Miss. Granger élete sem lesz többé felhőtlen. Na, nem mintha eddig az lett volna…

- Albus! Neki VŐLEGÉNYE van. ÉN nem fogok közéjük állni, ha kell, feláldozom a boldogságomat is… nem hiányozna, hiszen eddig se volt sok részem belőle.

- És azt akarod, hogy ezen túl se kaphass abból a kellemes érzésből? Tégy, amit jónak látsz, Perselus, nem fogom erőltetni azt, ami nem megy. Egyetlenegy dolgot szeretnék kérni tőled. Illetve kettőt. Az egyik, hogy gondold át ezt az egészet még egyszer, alaposan. A másik: Ne okozz fájdalmat annak a szerencsétlen lánynak. Ennyit szeretnék kérni tőled. Köszönöm, elmehetsz.
Bocsáss meg, még annyit, hogy megjegyzem: Miss. Granger nem szereti az a fiatalembert. Igaz, a vőlegénye, de ez a lány csak egyvalakit szeret. És az a valaki te vagy.

- De ezt nem szabad – nyögte keserűen Perselus. – Nem szabad…

Már csak az ajtó csapódása emlékeztetett rá, hogy ott járt.

~~~~~

Hermione még mindig gondolataiba volt mélyedve. Bármit is mondott neki Perselus, nem tudta kiverni fejéből a férfit. A reggel járt az eszében. Milyen szép is volt. Ha szerelme engedte volna, akkor már rég túl lennének az elsőn…
Kicsit mocorgott az ablakpárkányon, majd letörölt egy tétován útnak induló könnycseppet. Nagyon sokat sírt az utóbbi héten. Pedig milyen jó is lenne, ha nem a könnyek csillognának az arcán, hanem az a boldogság, amit az ember érez akkor, amikor hatalmába keríti őt a Nagy Szerelem.
Nem is vette észre, hogy valaki besétált az ajtón.

Pedig bejött. Nem más, mint Perselus, aki most kétségbeesetten nézte a lányt. Odalépkedett hozzá, és ránézett.
Hermione meglepődött, hogy mégis meglátogatta őt a férfi.
Biztos Dumbledore keze van a dologban! – gondolta.

- Tudod, hogy miért jöttem – szólalt meg Perselus. – Azért, hogy… elmagyarázzam, amit gondolok.

- Nem kell mondanod semmit. Ha nem, hát nem. Bele kell törődnöm – mondta tettetett közönyösséggel Hermione, majd újra kinézett az ablakon.

- Miért nem hallgatsz végig? Tudom, hogy megutáltál, de…

- Nem, egyáltalán nem utáltalak meg, csak elhiszem neked, hogy ez így nem mehet tovább. Ha nem akarsz tőlem semmit, akkor kérlek, mondd ki, és befejeztük.

- Végig fogsz hallgatni! Egyet kérek, ne vágj közbe. Már a bálon elrontottam mindent. Méghozzá amiatt az átkozott csók miatt. Ha nem vagyok ilyen őrült, akkor ma csak a tanárodként tekintenél rám. Akármit mondasz, ez így van. Aztán… ugye jó pár évig nem találkoztunk. Mikor visszajöttél, akkor se néztél rám másképp, mint egy tanárra. Tegnap este nem kellett volna utánad mennem. És ma reggel… hiszen teljesen tisztába vagyok vele, hogy te NEM szeretsz, nem szerethetsz engem. Kötelez az eljegyzésed arra, hogy Scottal legyél. Remélem világos voltam.

- Nagyon nem, úgyhogy most én mondok valamit. Jó volt a bálon, nem tudom, hogy most miért kell mindent elrontanod. Tegnap este határtalanul boldog voltam, ma reggel pedig nem sok választott el minket… És azt se tudom, hogy miért beszéled be magadnak, hogy nem szerethetlek. Mondtam, hogy csak egyvalakit szeretek igazán, hetedév óta. Emlékszel, ugye? TE vagy az egyetlen ember, akiért bármit megtennék, akár az életemet is odaadnám érted!

- Ne, Hermione, ne mondj ilyet. Ez szép és jó, de egy bökkenő még mindig van itt, ami arra kötelez, hogy messzire kerüljük el egymást. Nemsokára házasodni fogsz. Nem tehetem azt, hogy az utatokba állok – szólt Perselus.

- De én meg… mindegy. Hagyjuk az egészet. Most egyedül szeretnék lenni, ugyanis rohadtul elegem van.

- Belőlem. El is hiszem, de… - kezdte volna a férfi, de Hermione a szavába vágott.

- Nem belőled van elegem, hanem abból, hogy „Nemsokára házasodsz, nem állok az utatokba”. Ez hülyeség! Megmondtam, hogy nem szeretem Scottot, de most már belátom, hogy jobb, ha inkább visszamegyek hozzá, és elszenvedem vele az életem hátralevő részét, semmint, hogy itt könyörögjek neked. Túlléptem már ezen Perselus. Nem fogok könyörögni, siránkozni meg főleg nem, úgyhogy ha ezt akartad, ne is álmodj róla. Végigcsinálom ezt a kurzust, ha már elvállaltam, és utána hazamegyek. Nem találkozunk soha többé. Örülsz neki?

Perselus – amellett, hogy eddig is az volt – elsápadt, és a lehető leghűvösebb hangon szólalt meg.

- Helyes. Nem is akartam tőled soha semmit. Nagyon jól teszed, hogy visszamész a muglikhoz, és véget vetsz ennek az ostoba kis fellángolásodnak! – szólt, majd feltépte az ajtót, és eltűnt a folyosó végén.

- Fellángolás, hát persze. Soha nem voltál még szerelmes! Soha. – mondta a lány, és újra kinézett az ablakon. Viszont a fájdalom a torkát, és a szívét is kaparta. Szóval így állnak.

Felállt, odasétált Madam Pomfrey szobájához, és kérte a javasasszonyt, hogy hadd menjen el, már jól érzi magát.

~~~~~

Szobájába érve elővette legszebb talárját, és várta, hogy eljöjjön az idő, mikor a diákok megérkeznek. Ugyanis ma volt a nagy este. Mától ő is ide járt újra.
Hét órakor már a Nagyteremben volt mindenki, Hermione egyik oldalán Hagrid, a másik oldalán Nita foglalt helyet. Direkt ült ide, hogy Perselus – aki egyébként szikrázó pillantásokat vetett a lányra – ne zaklathassa a házasodnifogsz-szövegével. A gólyák bevonulása és a Süveg döntései után Dumbledore felállt, hogy üdvözölje a diáksereget.

- Köszöntök mindenkit ezen a gyönyörű estén! Néhány dolgot szeretnék mondani, mielőtt elkezdődne a lakoma. Az első, és legfontosabb… - és elkezdte sorolni a szabályokat, melyeket illő volna betartani. Beszélt a Rengetegről, és a szokásos év eleji információkat is elmondta. – Örömmel jelenthetem be továbbá, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola idén végre elindíthatta azt az emeltfokú mesterkurzust, melyre eddig még nem került sor. Ez titeket, diákokat nem nagyon érint, viszont annál inkább fontos a két résztvevő és tanártársaim számára.
Üdvözöljük hát a két „versenyzőt”: Mademoiselle Adrianne Fusé, a Beauxbatons Akadémia volt tanulója.

Óriási taps fogadta a francia lányt, pár hetedéves mardekáros pedig füttyögve köszöntötte. Nita mosolygott, de lekicsinylő pillantást vetett a fiúkra.

- És a „vetélytársa”, Miss. Hermione Granger, aki a Roxfort tanulói közé tartozott.

Hermione is nagy tapsot kapott, bár neki nem csaptak füttykoncertet – aminek kimondottan örült.

- Gratuláljunk együtt a két hölgynek, és kívánjunk nekik sok sikert! Most azonban kezdődjék a lakoma! Jó étvágyat mindenkinek! – azzal leült, falatozni kezdett, és ugyanígy tett a sok gyerek és a tanárok is.

Az ételek elfogyasztása után a tanulók elmentek lefeküdni, a tanárok pedig ismét kint maradtak egy kicsit. Nita egyből odasomfordált Hermionéhoz.

- Olyan régen beszélgettünk. Nem gondolod? – kérdezte, és Hermione majdnem visszavágott, hogy nem beszél olyannal, aki mindenfélét állít róla, de még időben lenyelte, amit gondolt.

- Igen, Nita, régen beszéltünk. Remélem, jól vagy!

- Igen, köszönöm, megvagyok. Örülök, hogy megfogadtad a tanácsom. Mármint azt, hogy vigyázol Piton professzorral. Látom, ma nem ültél már mellé. Csak nem bepróbálkozott nálad is? – kérdezte, és szeme csillogott.

- Be… ja nem, nem próbálkozott még, remélem nem is fog – Hermione akármennyire haragudott a férfira, nem akart valótlant állítani róla. Az olyan nitás lenne. – De azért fő a biztonság, nem?

- Az, szerintem is. Szerencsére már engem se piszkál, nem is láttam mostanában – jegyezte meg a lány, aminek Hermione igazán megörült.

- Bocsi, Nita, de most elmegyek lefeküdni. Jó éjt, szia!

- Jó éjszakát neked is, salut! – szólt, majd vigyorogva figyelte a szintén vigyorgó – de már hátat fordított – Hermionét.

Ezután a francia megkereste tekintetével Perselust és odalépett mellé.

- Jó estét, professzor! Régen beszélgettünk, nem? Vagy még haragszik a múltkori miatt? Jó, bevallom, tényleg sok volt a whisky. Amúgy örülök, hogy megfogadta a tanácsomat, és nem kezd Hermionéval. Az a lány egy álnok kis dög. És még akaratos is – ehhez Perselusnak lett volna egy-két egyetértésszerű hozzáfűznivalója. – Jaj, az előbb is olyanokat mondott… de inkább nem mondom el, úgyse hinne nekem.

- Lehet, hogy igaza van, kisasszony. Na mindegy, nem rám tartozik. Jó éjszakát! – és elvonult a pincébe, közben meg jókat röhögött magában, a francia lányon.

~~~~~

Másnap Hermione későn kelt. A zaj, amire felpattantak a szemei, kopogtatás volt. Kinyitotta az ablakot, hogy a száguldozó Symur végre berepülhessen rajta.
A lány gyorsan leoldozta a leveleket a madár lábáról, és útjára engedte az energikus állatot.
Felült az ágyra, és először a szülei levelét bontotta fel.

Kedves Hermionénk!
Örömmel halljuk, hogy jól vagy. Anyád már tényleg elkezdett izgulni, még jó, hogy tovább olvastam. Scott volt itt, és mondta, hogy elmentél Skandináviába. Először meglepődtünk, de a levelednek – és neked – hála, most már nem aggódunk – annyira. Ha van időd, részletesen próbálj meg minket tájékoztatni, hogy milyen az a kurzus! Sok sikert hozzá, kicsim! Csak tanulj szorgalmasan, annak mindig meg van a jutalma… de ezt tudod nagyon jól. Mellékeljük Scott levelét is.
Egyébként a madár aranyos volt, de szerencsétlen Scottie majdnem lefordult a székről ijedtében, mikor meglátta. Ugyanis pont a meccset néztük a tévében, amikor a levelek megérkeztek. Hozzáteszem, kislányom, majdnem lebuktál. Kedvesed igen furcsállta a bagolypostát. Nyugalom, megoldotta a te eszes anyád. Örömmel olvastuk azt is, hogy boldog vagy!
Édesanyád üzeni, hogy „Nekem igazam volt, szerintem is hamar történt meg az eljegyzés!”. Szó szerint. Gondolkozz a dolgon, és utána dönts! Mert még megteheted. Ennyit tudunk csak tanácsolni.
A kocsit elhoztam, nem gondoltam volna, hogy még mindig ilyen jó állapotban van.

Sok ölelést és puszit küld: Apa és Anya /aki nem mellesleg éppen tortát készít, és úszik a cukormázban/
Utóirat: Örülünk a cicának, reméljük, gondját viseled, bár Csámpásnak is szép élete volt veled, nem panaszkodhatott! Az új családtagnak szép nevet adtál. Te találtad ki, vagy segítséget kaptál hozzá?

Hermione mosolyogva a fiókba tette a levelet, majd Scottét kezdte bontogatni.

Édes Szerelmem!
Reméltem is, hogy jól vagy! Én még elvagyok, rengeteget vendégeskedem édesapádéknál. Mindig szívesen látnak. Amikor a leveled megérkezett, pont meccset néztünk… de ezt úgy tudom, apád is leírta.
Fúj! Hóesés? Szél? Távol álljon tőlem, de ha neked tetszik, akkor jó. Amúgy itt nálunk még javában süt a nap, nagy a hőség, simán mehetnénk őszi nyaralásra. Hozzáteszem, fél London a strandon hever egész nap. Sokat járok arra mostanában. Tudod, a jó kis áruházak odacsábítanak.
Egyébként nyílt egy új könyvesbolt, pont az utcánkban – szemben a házunkkal -, úgyhogy ha hazajössz, lesz miből válogatnod!
Sok sikert a kurzushoz! Természetesen megértem, ha csak egy címre küldhetsz levelet, nekem így is megfelel.
Szeretve ölel és csókol: Scott

Miután ezt is elolvasta, boldogan elmosolyodott. A levél a másik mellé került, a lány pedig lement ebédelni.
Nem ártott volna, ha siet, hiszen ma lesz az első órája, pontosan harminc perc múlva. Igen, Hermione egy óráig aludt. Nem látszott valami kipihentnek, mégis jól érezte magát. Miután végzett az evéssel, visszament a szobájába, hogy a pergament, a tintát, a könyvét és a pennáját összeszedje, majd elindult McGalagony tanterme felé. Útközben összefutott Adriannéval.

- Salut! Nem izgi? Én nagyon várom már! Kíváncsi vagyok, milyen feladatot talál ki nekünk – szólt, és ördögi vigyor jelent meg arcán.

- Szia! Igen, én is kíváncsi vagyok – mosolygott Hermione is, de közben teljesen máshol járt az esze. Nem tudta megállni, hogy ne olvassa el a könyvében az első fejezetet, és most a lényeget ismételgette magában. Hiába, mégiscsak Hermione volt.

Fél óra múlva már mindketten McGalagonyra figyeltek. A tanárnő tájékoztatta őket a betartandó szabályokról és arról, hogy miből is fog állni ez a tanfolyam.

- Még egyszer ismétlem, nagyon örülök, és büszke vagyok arra, hogy magukat taníthatom, hiszen ennek a fokozatnak az eléréséhez nem kevés észbeli képességre van szükség. Ma ismertetni fogom magukkal a tanmenetet, és a szabályokat, amiket be kell tartaniuk az órákon.
Tehát a felelőtlen viselkedést – bár nem nézném ki magukból – nem fogadom el.
Ha kapnak írásbeli feladatot, azt a kitűzött időpontra várom. A beadási határidő előtt leadott házi dolgozatot elfogadom, a későn kézhez kapottat azonban elolvasom, de nem veszem figyelembe. A késői leadás miatt – bár nem foglalkozom az írással, akármilyen jó is – pontvesztés jár.
Elmondom a pontokat, jegyzeteljenek!

Minden időben leadott dolgozat öt pontot ér. Természetesen csak akkor, ha megfelelő a kidolgozása, és az adott témáról szól.
Ellentéte, a későn leadott anyag mínusz öt pont.
Ha helyesen válaszolnak a kérdésemre, egy pontot kapnak, ellentétben a helytelen választ szintén mínusz egy ponttal „jutalmazom”.
Havonta egyszer íratok magukkal egy felmérőt, hogy mennyit fejlődtek. Ezek a felmérők általában öt-tíz komolyabb kérdésből fognak állni, amennyi válasz helyes, értelemszerűen annyi pont jár érte.
Olyan válasz esetében, amikor csak a fele jó, a másik részét esetleg nem tudták, azért nem jár pont, viszont ha félreértették a kérdést, de látszik rajta, hogy foglalkoztak vele, azért szintén egy pontot kapnak.
A pontozásról ennyit, illetve még azt megemlítem, hogy mindkettejüknek külön-külön dossziéban tároljuk az adataikat. Az eredményeket is oda írjuk fel.
Lesz alkalmuk javításra is, egy félévben egy anyagból. Ne csodálkozzon, kisasszony, itt szigorúan vesszük a szabályokat.

- Azt vettem észre, tanárnő – szólt Nita, miután sikerült becsuknia a száját. – De ez az egyszeri javítás nem… kevés? Úgy értem, ha esetleg valami miatt nem sikerülne felkészülni az adott témából rendesen, akkor…

- Miért ne tudna felkészülni, kisasszony? Esetleg sürgős dolga akad? Sajnos itt nagy a tét. A választási lehetőség azonban megvan: tanulás és fejlődés, vagy felkészületlenség és egy év a Roxfortban. Választhat.
- Nos, ezekről ennyit. Most a tanmenetről fogok kicsit beszélni, és utána elmehetnek. Az első félévben a védekező- és hárító bűbájokra összpontosítunk, a másodikban pedig a támadó átkokra. Természetesen főbenjáró átkokkal nem foglalkozunk, mármint a támadás szempontjából. Védekezésnél és hárításnál viszont annál több szó esik majd róluk, hiszen egy gyengébb, illetve közepes erősségű Cruciatust ezek a bűbájok ki tudnak védeni. Remélem sikerül mindkettejüknek elsajátítaniuk a tökéletes védekezést Holnapután várom magukat, úgy tudom Dumbledore professzor tájékoztatta önöket, hogy hétfő, szerda és péntek lesz a tanfolyam napja. Ha esetleg segítségre lenne szükségük az anyaggal kapcsolatban – vagy általában -, hozzám fordulhatnak, bizalommal. Hétvégenként is felkereshetnek, ha esetleg szükségesnek érzik. Most mehetnek, a mihamarabbi viszont látásra!

A lányok elköszöntek, majd kisétáltak a teremből.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó fej az öreglány – bökött az ajtó felé Nita. – Elég rendes, csak az a javítási lehetőség birizgál engem nagyon. Szerinted nem kevés? Én nagyon annak találom. Na mindegy, most mennem kell, további szép napot!

Azzal elfutott. Hermione lassan ballagott tovább, majd a sarkon befordulva összeütközött – nem először – a mérges Perselusszal.

- Szia, Hermione – és összeszedte a lány szétszóródott holmiját.

- Jó napot, Piton professzor – mondta kissé hűvösen a lány. – Köszönöm, hagyja csak, majd én összeszedem.

- Jó napot? Mióta magázol te engem?

- Úgy tudom, hogy a tanárom lesz uram. Persze ha minden rendben megy. Egy tanárt pedig tudtommal magáz az ember.

- Most csak viccelsz ugye? – kérdezte Perselus, és döbbenten nézett a lányra.

- Nem uram, egyáltalán nem viccelek – és belenézett a férfi fekete szemeibe.

- De… na nem! Még mindig a tegnapi. Merlinre! Nem hiszem el, hogy a tegnapi miatt így kellene viselkedned – szólt, és a szemeit forgatta a lány „bosszúállása” miatt. Hermione tekintetében semmi vidámság nem volt látható, a barna szemek tompán, üresen nézték őt. – Ne csináld ezt! Nem tehetek róla… - ezzel sietve távozott, de magában még elmotyogta: Nem tehetek róla, hogy ennyire szemét vagyok!

- Én meg arról nem tehetek, hogy még mindig szeretlek – suttogta Hermione, és felemelt fejjel továbbment a szobája felé.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.