A hívatlan vendég Adrianne volt, akin kissé érződött a Pettch jellegzetes, édeskés illata.

- Jó estét, kisasszony, mit óhajt? – kérdezte a férfi, miután felállt. Megpróbálta elállni Adrianne útját, de a lány tolakodott befelé, és egyre csak motyogott magában.

- Tudom, hogy itt van… tudom, láttam, hogy be… jött! Tudom… - majd mikor észrevette Hermionét, diadalmasan elvigyorodott. – Saaalut! Tudtam, hogy itt vagy, Hermi – csuklott egyet – one! Nem baj, ha csatlakozom?

- Figyelj, Nita! Éppen indulni készültem, nem jössz? Vagy a professzorral szeretnél beszélni? Mindegy, megvárlak, ha akarod – mondta a lány, s közben a fejét ingatta. – Úgy látom, segítségre lesz szükséged…

- Nem kell, menj csak! Én még maradok egy kicsit. Ugye nem zavarom professzor? – ránézett a bájitalmesterre, akinek a vak is leolvashatta volna az arcáról, hogy a leányzó igenis zavarja. – Ha Hermione maradhat, akkor én is. Na, menj már innen, ha annyira indulni készültél! - intett az ajtóban várakozó lánynak.
Hermione kinyitotta az ajtót, majd visszafordult.

- Viszlát, professzor! – majd egy mérges pillantást vetett Nitára, aki már a férfit méregette nagy szemekkel.

Perselus meg akarta állítani Hermionét, vagy inkább utána menni, de ezt nem tehette meg. Egyrészt azért, mert a pálcáját elvette a francia, és bezárta vele az ajtót, másrészt azért, mert azt próbálta megállítani, hogy Nita teljesen levetkőzzön előtte. Kapkodott a lány kezei után, de azok csak szedegették le a ruhákat. Már ott tartott, hogy végül feladja a kilátástalan küzdelmet, és elmegy egy kijózanító bájitalért, mikor Nita egyszer csak összeesett. Egy szál fehérneműben feküdt a hideg padlón, kezében a férfi pálcájával. Perselus gyorsan a zsebébe süllyesztette a „varázsszerszámot”, majd felnyalábolta az eszméletlen lányt, s közben magában átkozódott.

- Miért pont velem történik ilyesmi? Albus akármikor benyithat, egyből mire gondolna? Vajon? Repülnék, úgy kirúgna innen! Hogy Merlin átkozna téged is háromfelé! – ezt már egy asztalnak mondta, amiben majdnem felbukott. Letette Nitát a kanapéra, amin az előbb még Hermionéval ücsörgött, és elindult a szertára felé. Tudta, hogy még van abból a gyorsan ható józanító főzetből, amit néhány mardekárosnak kellett beadnia a múltkori győztes meccs után, mert a sárga földig itták le magukat. Miközben keresgélte az üveget, Hermione benyitott, mert nem hagyta nyugodni a nagy csend, és az még jobban fokozta kíváncsiságát, hogy az ajtót először zárva találta. Mikor meglátta az eszméletlen, és jóformán meztelen lányt, kétségbeesés hasított a belé. Könnyezve becsukta az ajtót, visszazárta, majd meg sem állt a szobájáig.

Perselus közben előkapta a kis üvegcsét, majd visszasietett a szobájába az eszméletlen Adriannéhoz.
Felültette, ráterített egy sebtében elővarázsolt takarót, a szájába töltötte az italt, majd várt. Nem telt el sok idő, Nita lassan kinyitotta a szemeit.

- Jobban érzi magát, Mademoiselle Fusé? – kérdezte, miközben nyúlt a következő adagért. Az ilyen esetekben soha nem lehet tudni…

- Jobban, de mit keresek én itt, és… oh, te jó ég! Maga levetkőztetett engem?! – mutatott majdnem meztelen felsőtestére.

- Kisasszony, mit képzel rólam? Tájékoztatásul közlöm önnel, hogy megivott valószínűleg több üveg whiskyt, bejött ide, kiküldte innen Miss. Grangert, elvette a pálcámat, majd bezárta az ajtót, és elkezdett vetkőzni. Ezután pedig összeesett. És még van képe azt állítani, hogy én vetkőztettem le?

- Jól van, szivikém, nem kell felhúznia magát! De… olyan meleg ez a takaró. Hadd vegyem le – egy csábos pillantást vetett az elképedt professzorra, és már kezdte volna ledobálni magáról a maradék „ruhát”.
Perselus elkapta ismét a lány kezét. Azonban saját magát is egyre inkább fegyelmeznie kellett, nehogy a szeme bizonyos területekre tévedjen, mert mégiscsak Férfiből volt, ugyebár.

- Nem-nem. Öltözzön szépen fel, nem vagyok kíváncsi magára! – azzal felállt, hogy visszahozza a lány szétszórt ruháit.

- Rendben van, prof. Megértem én, de azért nézzen csak meg! Hiszen azt a kis ribancot úgyse kaphatja meg soha, rá ugyan várhatna élete végéig! Most meg itt a kínálkozó alkalom… - vigyorgott Nita.

- Kiről beszél? Milyen…? És eszem ágában sincs megnézni magát! Tessék, itt vannak a ruhái, öltözzön fel!

- Tudja jól, hogy kiről beszélek! Nem? Nos, a kis barátnőnkről, arról a Grangerről. Na, ne nézzen ekkora szemekkel, nem is tudta róla, hogy egy kis ringyó? Oh, nekem mesélte, hogy milyen élete van, mióta elkerült innen. Bizony… a kis álszent! Egy rakás mugli pasassal összefeküdt, azért tudta kifizetni a tandíjat az egyetemre. Mert az igaz, hogy egyetemre járt, de ki tudja, hogy ott is miket csinált. Vannak ott fiatalabb tanárok is, de… ne mondja el, hogy ilyet tudott meg róla, főleg pont tőlem! – mondta ártatlan szemekkel a lány.

- Én ezt nem hiszem el! Miss. Granger nem olyan. Soha nem tett semmi rosszat. De ez kicsit érdekes nem gondolja? Állítólag Miss. Granger tesz ilyeneket, ahhoz képest most sem ő vetkőzik itt a szobámban – és a férfi jelentőségteljes pillantást vetett a lány immár takaró alá rejtett felsőtestére.

- Mondtam, hogy őt nem fogja megkapni - illetve ha szerencséje van, akkor talán -, de egyelőre a csaj csak kelleti magát. Na, mindegy. Felöltözöm, aztán megyek – és öltözködni kezdett. – Egyébként most nagyon elrontott mindent. Kihagyni egy ilyen alkalmat…

- Mert van bennem annyi tisztesség, hogy nem kezdek ki a tanulókkal? Még akkor sem, ha esetleg én nem tanítom az illetőt? Bah! Maga nevetséges… – mondta összehúzott szemmel.

Miután Nita elment, Perselus lerogyott egy karosszékbe, majd elgondolkozott a lány szavain.
Nem, egyértelmű, hogy Hermione nem ilyen! – gondolta. – Nem tudom elképzelni róla.

Ott, a székben nyomta el az álom.

~~~~~

Másnap éppen csak learaszolt a Nagyterembe, hogy magához vegyen valami ehetőt.
Mikor odaért a tanári asztalhoz, ahol egyedül McGalagony, Flitwick és Bimba professzorok ültek Hermione és Nita társaságában, fáradtan lerogyott egy székre.
Mindenki üdvözölte őt, bár a két lány nem túl lelkesen.
Hallgatta, ahogy a tanárok a következő évről beszélgetnek, és hallotta Nita szavait is. A két lány furcsán összenézett, majd a francia megszólalt: - Hermione, szeretnék majd mesélni neked valamit.

Ezután csendben, egy szó nélkül elfogyasztották a reggelit, és ki-ki a saját dolgára indult. A bejárati csarnokban McGalagony kissé leteremtette Perselust, hogy már igazán foglalkozhatna a diákok papírjaival, meg hogy ideje lenne felkészülni a tanévre, a férfi viszont olyan gyilkos pillantást küldött a professzorasszony felé, hogy az jobbnak látta elsietni a dolgozószobája felé. Hermione és Adrianne pedig elindultak a parkba.
A két lány éppen a tónál járt, mikor Nita megállította Hermionét.

- Nos, Hermione, mondani szeretnék neked valamit. Öhm… tegnap bementem a professzorhoz este, mert beszélni szerettem volna vele. De ezt tudod. Szóval egyszer csak elvesztettem az eszméletem, mert…

- Mert annyit iszol, Nita! Ha nem piálnál folyton, akkor teljesen normális életet élhetnél! – vágott a szavába Hermione.

- Befejezhetem? Köszönöm. Tehát eszméletemet vesztettem, mert a kedves professzor egy kábító átkot küldött felém. Legalábbis ezt gondolom. Ezután nem emlékszem semmire… onnan dereng valami, hogy Piton térdelt előttem, és valami ezüstösen csillogó folyadékkal teli üveg volt a kezében. Gondolom, azt itatta meg velem, attól tértem észhez – a hangja teljesen elvékonyodott, pár könnycsepp megjelent a szemében. – Ezután – egyébként a kanapén feküdtem – egy takarót vettem észre magamon, és… semmi mást. Érted, Hermione? Semmi nem volt rajtam. Biztosan levetkőztetett, és nem is merek belegondolni, hogy mit csinálhatott még!

- Nita! Ezt én nem tudom elképzelni róla. Megerőszakolt? Azt hittem, hogy hozzá vagy szokva a férfiakhoz… Oh, ne haragudj! Nem akartam ezt mondani, tapintatlan vagyok! Bocsáss meg – ölelte meg a zokogó lányt. – Ne félj, többet biztosan nem teszi meg! Hidd el nekem! Jaj, Nita! Úgy sajnállak.

- Nem kell engem sajnálni! Igazad van. Hozzá vagyok szokva a férfinépséghez, de nem így, hogy megerőszakolnak. Szóval csak figyelmeztetni akartalak, hogy nagyon vigyázz vele! – szipogott a lány.

- De én ezt komolyan nem tudom elhinni, ő soha nem volt ilyen ember. Soha! Velem például nagyon kedves szokott lenni – szólt Hermione magabiztosan.

- Nem akarok beleszólni az életedbe, de szerintem nálad is be akar próbálkozni. Mondom, vigyázz vele! Ezek után már bármire képes lenne.

- Nita, nem csak képzelődsz? Mondom, hogy ő soha nem tenne ilyet. Egyébként miből gondolod, hogy megerőszakolt?

- Gondolkozz már egy kicsit! Meztelen voltam, sőt… te ezt biztosan nem tudod, hiszen gondolom nem erőszakoltak még meg, de nagyon fájt a hasam, meg mindenem… ott lent. Sose fájt még ennyire. Ebből gondoltam.

- Merlinre! De én nem tudom ezt elképzelni róla! Ő nem olyan ember!

Miután megnyugtatta Nitát, visszamentek a kastélyba, és ki-ki a szobája felé vette az irányt.
Kellemes idő volt, Hermione szélesre tárta az ablakot a kis „lakásban”. Elővette kedvenc könyvét, a Roxfort történetét, hiszen még mindig szerette az iskolát, örömmel olvasott el róla mindent. Később azonban beleunt az olvasásba, és Nita dolgán kezdett el gondolkodni. Elhatározta, hogy a végére jár ennek. Ha kell, foggal, körömmel, pálcával, de kiszedi Perselusból az igazat. Persze csak finoman, csellel. Legalábbis így tervezte. Telt-múlt az idő, egyszer csak kopogtatást hallott. A résnyire nyitott ajtón egy házimanó kukucskált be.

- Jó napot kívánok, kisasszonyom, üzenetet hoztam – szólt a manó, és Hermione hívására belépett a szobába. – Dumbledore professzor hivatja kisasszonyomat, hogy amilyen gyorsan csak tud, menjen az igazgatói irodába.
Hermione kiterelte a manót a szobájából, majd elindult a folyosón. Félúton összetalálkozott a gyengének tűnő Nitával.

- Téged is keres? Kíváncsi vagyok, hogy mit akar már megint – mosolygott egy aprót a lány.

Mikor felértek a dolgozószobába, az idős professzor kedvesen fogadta őket.

- Jó napot, Miss. Granger és Mademoiselle Fusé! Remélem, jól telnek a napjaik. Sőt, abban is bízom, hogy Mademoiselle Fusé elégedett az iskolával minden téren – nézett kérdőn a lányra.

- Igen, köszönöm mindennel elégedett vagyok – közben azonban ismét egy futó pillantást váltott Hermionéval.

- Ennek igazán örülök! Nos, azért hívattam magukat, mert nemsokára – öt nap múlva – elkezdődik a félév, és a maguk kurzusa is. Tessék, itt van két boríték – nyújtotta át őket –, ezeket a felszereléseket kellene megvásárolniuk. Arra gondoltam, hogy esetleg mehetnének együtt, mert Miss. Granger tudja, már a járást az Abszol úton – nézett rá a másik lányra.

- Nem kell, köszönöm. Én is ismerem az Abszol utat, voltam már ott egyszer-kétszer – mondta Nita, majd feltépte a borítékot.

- Biztos benne? Akkor menjenek úgy, ahogy szeretnének – külön vagy együtt -, de lehetőleg még ma intézzék el a vásárlást. Holnap is mehetnének, de jobb, ha előbb túl vagyunk a dolgokon. El is felejtettem említeni maguknak a legfontosabbat, hogy a kurzus hétfői, szerdai és pénteki napokon lesz, délután, egy óra harminc perckor. Mivel McGalagony professzornak délelőtt is vannak órái, ezért ezt csak így tudtuk megoldani.

~~~~~

Hermione ismét a szobájában volt. Éppen egy alkalmas ruhát keresett a kiruccanáshoz. Most egy szoknyát és egy rövid ujjú pólót választott. Táskájába süllyesztette a borítékot és a jogászat által keresett összes pénzét, majd elindult. Miközben a márványlépcsőn sétált lefelé, azon tűnődött, hogy Nita miért ilyen már megint. Bár, őszintén bevallotta, ezt a nita-stílust jobban kedvelte. Az jutott egyedül eszébe, hogy ott a pincében tényleg történhetett egy s más – és bár bízott Perselusban, de a látvány mást mutatott -, az volt ekkora hatással a franciára, aki egyszer kedves, csendes lány, máskor meg nagyszájú, és ellenséges. Mert Hermione tudta, hogy Nitának megint valami baja van, azért nem akart vele menni az Abszol útra. Vagy csak szimplán egyedül szereti végezni a dolgait?
Mikor leért a lépcső aljára, összefutott – ugyan ki mással? – a pincéből kisiető Perselusszal.

- Hermione, nincs kedved eljönni velem az Abszol útra? Úgy tudom, neked is el kell látogatnod oda, gondoltam, mehetnénk együtt – mondta a férfi.

- Rendben, mehetünk. Úgyis beszélni szeretnék veled! – szólt a lány, és elindultak az ajtó felé. – Lenne pár kérdésem.

- Igen, én is tudni szeretnék pár dolgot… rólad.

Ezután csendben, de sietve mentek a birtok széle felé, hogy onnan a Foltozott Üst elé hoppanálhassanak.

~~~~~

A kocsmában, mint mindig, így most is nagy volt a forgalom, és a füsttől alig lehetett megkülönböztetni az embereket és a tárgyakat. Susanne, a fiatal, újonnan kinevezett kocsmáros – Tom lánya – vidáman fogadott mindenkit.
Hermione és Perselus azonban nem álltak meg inni, siettek tovább az Abszol út bejárata felé. A lány rákoppintott a falra, mire a téglák félrecsúsztak, és feltárult a régi fényében pompázó, macskaköves utca. A lány boldogan nézett körül, hisz olyan rég járt már itt. Jó volt újra látni a csillogó-villogó boltokat, kirakatokat, és a Gringottsot, ahová először mentek be.
Perselust egy kobold elkísérte a széfjéhez, Hermione pedig beállt a sorba, hogy a mugli pénzt beválthassa. Nem kevés gyűlt össze, így a vagyona eléggé megnőtt. Magánál hagyott pár galleont és sarlót, hogy abból bevásárolhasson, majd a bank előtt megvárta a férfit, aki öt perc múlva meg is jelent.

- Indulhatunk? – kérdezték egyszerre egymástól, és elnevették magukat.

Tovább sétáltak a napsütötte úton, be-betérve egy-egy boltba. Hermione vett pár szép pennát, néhány tintásüveget és pergament, ezután pedig betértek a Czikornyai és Patzába, hogy a könyveket is beszerezzék. A lány nem tudta megállni, hogy ne vegye meg magának a „Mindent a magasabb fokú bájitalok készítéséről” című könyvet, és a „Rúnatitok” elnevezésű érdekesnek ígérkező művet.

Összesen három teli zacskóval indultak el a Mézespálca és Cukorsüveg* nevű cukrászda- és édességbolthoz, aminek egy kis étteremrésze is volt. Perselus rendelt két kapucsínót, bár fogalma se volt róla, hogy pontosan mi is az. A lány azonban mosolyogva elmagyarázta – látva a férfi kérdő, és bizonytalan tekintetét -, hogy a kapucsínó egy muglik által igen kedvelt ital, ami majdnem olyan, mint a kávé.
Kényelmesen leültek egy eldugottabb asztalhoz, iszogattak, közben pedig nézték egymást.
Hermione egy idő után megunta ezt, és megszólalt. Mondandója nem sikerült cselesre, mint ahogy elképzelte, mert Perselus tekintete összezavarta:

- Mi volt este Nitával? Már persze ha szabad tudnom – motyogta kissé szomorkásan, mert rosszul esett neki az előző esti látvány. Az is eszébe jutott, hogy most megfogja a férfit, és alaposan kivallatja. De az csak vállat vont.

- Tömören annyi, hogy miután elmentél, elvette a pálcámat, bezárta az ajtót, elkezdett vetkőzni, és utána elájult. Feltételezem, a sok Pettch volt a hibás. Beadtam neki egy józanító főzetet, aztán fölébredt, és… biztos tudni akarod? Szerintem nem feltételeznél róla ilyet – kérdezte Perselus.

- Miért, mit csinált? Nem vagyok egy gonosz, mindenkiben rosszat látó fajta, de belőle bármit kinéznék. Tehát? – kérdezte a lány.
Perselus itt egy kissé megzavarodott, hiszen eddig úgy volt, hogy a mellette ülő lány került a rosszabb fajtájúak közé, és Nita a jó gyerek – legalábbis a francia állítása szerint.

- Ugye csak fehérnemű meg takaró volt rajta, és felajánlotta nekem a magát, hogy egy kicsit szórakozhassak, aztán mondott… egy pár dolgot. Egyébként szerény véleményem, hogy ezzel a lánnyal még gondok lesznek - szólt a férfi.

- Igen, gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz, mármint a vetkőzés – szólt Hermione, majd Perselus értetlen arcát látva, hozzátette: - Az első napon, amikor megismerkedtem vele, elmesélt magáról néhány információt. Amúgy egyetértek veled, néha nekem se tetszik a viselkedése. És mi volt az, amit mondott?

- Igaz, azt kérte, hogy ne áruljam el, de egyrészt tudnom kell az igazat – bár ilyet álmaimban se feltételeznék -, másrészt én mindig őszinte leszek veled – jelentette ki Perselus, és ezzel mosolyt csalt a lány arcára. – Tehát azt mondta, hogy te egy kis… ribanc vagy – én csak idéztem -, hogy a pénzre mész, meg azt is, hogy tudja, milyen is az életed a muglik között, mivel szerezted az egyetemi tandíjat. Érted ugye? – kérdezte, majd mikor Hermione bólintott, folytatta. – És hogy csak kelleted magad nekem, én meg várhatok életem végéig, mert soha nem kaphatlak meg. Ezt így mondta. Meg hogy ezért vetkőzött tovább, hogy ha legalább téged nem, de őt megkaphassam.

- Ribanc? Ugye nem hitted el neki? Mert ez nem igazság! Jó, azt bevallom, hogy az egyetemes dolognál be kellett vetnem a pálcámat egy picit, de nem a pénzemet! Főleg nem az olyan pénzt, amit a testemmel szereztem!

- Dehogy hittem el. Mondom, nem feltételeznék ilyet rólad soha, csak azért biztosra akartam menni. Mármint az igazságot illetően. Örülök, hogy hazudott – mosolygott a férfi, de Hermione szikrázó tekintete letörölte arcáról a vigyort. – Ne aggódj, tényleg nem hittem el neki! Tudom, hogy te nem vagy olyan, hogy erre vetemedj.

- Nem tudom, hogy miért ilyen velünk. Mert az egy dolog, hogy rólam miket mond, kit érdekel? De legalább rólad ne mondana valótlant. Mert ő is elárult nekem valamit – mondta Hermione.

- Rólam? Ugyan, mit tud mondani az a lány pont rólam? Hisz nem is ismer még. Mit mondott?

- Röviden azt, hogy elkábítottad miután kimentem, és megerőszakoltad. Ez… ez hihetetlen! Gyűlölöm, és tényleg nem tudom, hogy miért ilyen.

- Hah, ez jó! Még hogy én erőszakoltam meg, mi? Amikor majdnem ő támadott le engem! - vigyorgott Perselus. – Biztosan én kezdtem el a ruhadobálást. De ugye… te se hitted el neki?

- Hát… én is őszinte leszek veled! Szóval először – csak azért, mert olyan meggyőzően mondta – gyanakodni kezdtem, hogy ki tudja, mit csináltatok, meg azt is elmondom, hogy benyitottam a szobába, Nita meg ott feküdt, majdnem meztelenül, tehát… de aztán az is eszembe jutott, hogy velem például mindig is kedves voltál… és… vagy is – mosolygott Hermione. – Amúgy ezt meg is mondtam neki, erre mit felel? Hogy vigyázzak, mert engem is meg akarsz erőszakolni. Már sajnálom, hogy nem jött velem, illetve velünk. Most úgy felpofoznám… és még én vagyok a ribanc? – a lány hangja egyre hisztérikusabb lett.

Miután alaposan elátkozta Nitát, és jóformán az egész francia bagázst, kissé megnyugodott. Gyorsan megitták a maradék italt, és annak örömére, hogy megtudták az igazságot, vigyorogva elindultak az utcán.

Később a lány kitalálta, hogy szeretne bemenni az állatkereskedésbe, valami állatkát venni magának. Gondolt arra, hogy most már vesz egy baglyot végre, de elvetette az ötletet, mert ahogy belépett a boltba, egyből egy gyönyörű fekete macskára esett a pillantása. A szíve hirtelen elfacsarodott, hiszen eszébe jutott Csámpás, kedves cicája, aki már három éve meghalt. Szegény szerencsétlen egy nap kiszökött a nyaraló ablakán, és nagy valószínűséggel valamilyen autó kereke alá került. Hermione hetekig siratta, és még most is gyászolta őt.

Jaj, Merlin! Ez a kis fekete cica! De édes… milyen szép zöldes szemei vannak – gondolta a lány, és megcsodálta, hiszen „zöld” szemű macskával még nem sűrűn találkozott. - Nem is kell bagoly, inkább megveszem őt.

Szólt az eladónak, hogy a cicát szeretné, majd sebtében odavarázsolta Csámpás régi kosarát, melybe a kis gombóc nagy örömmel és kíváncsisággal mászott be.
Egyébként, szerencsétlen állat nagyon elfuserált volt. A feje egy kisebb labda méretét vette fel, viszont ez hatalmasnak tűnt girnyó teste és piszkafa lábai mellett. A hangjáról pedig inkább ne is essen szó! Viszont nagyon kedves, barátságos cicának, alapjában véve szeretnivalónak tűnt, főleg azért is, mert ilyen kis esetlen kinézettel áldotta meg a sors. A szemei azonban gyönyörűek voltak. A pupillája körül zöld, a nagyobb része azonban sárga színben pompázott.
Kifelé menet azon gondolkozott, hogyan nevezze el a macskát. Felötlött benne egy-két név, de egyik sem volt az igazi.

- Perselus, mi legyen a neve? Kérlek, segíts, mert semmi értelmes nem jut az eszembe – kérte a lány, majd lerakta a kosarat egy alacsonyabb kőfalra.

- Nézzük csak… eddig mire gondoltál? – kérdezte a férfi, miközben szemügyre vette az immár fekvő állatot.

- Öhm… igazából csak egyre, de az nagyon béna lenne neki. Galuska – szólt a lány, és közben erősen elvörösödött, Perselus pedig akkorát horkantott kitörő röhögése előtt, hogy páran megnézték maguknak őket. Hermione ezek után örült, hogy csak egy nevet említett. Pedig volt több is, például Málna, Szamóca - ezek voltak a kedvenc gyümölcsei -, Szaloncukor… Névválasztás terén mindig is gyenge volt.

- Szerencsétlent kínozni akarod? Inkább ne legyen Galuska, hanem mondjuk… Anubisz – mondta a férfi, és közben a cicára mutatott, aki olyan testhelyzetet vett fel, mint a sakálformában ábrázolt egyiptomi istenség.

- Drága vagy, köszönöm! Eszembe se jutott volna, bár, ha jobban, megnézem, tényleg olyan, mint a balzsamozás istene. Nos, szervusz, Anubisz! Annyira gyönyörű vagy!

Miután kiértek a Foltozott Üst elé, a lány összezsugorította a holmiját, a macskát – kosárral együtt – nagy nehezen magához szorította, majd megfogta Perselus kezét, aki dehoppanálta magukat Roxmorts főutcájára.


* A Mézespálca egy általam kitalált édességüzlet :)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés