Hermione Granger rohant. Az esővíz csak úgy csattogott a talpa alatt, amikor a kisebb-nagyobb tócsákba beleugrott.

- Taxi! Taaxiii! – kiáltozta lihegve, kifáradva.

Már rég egy nem túl fontos konferencián kellett volna lennie, amit a főnöke szervezett. Hermione ugyanis jogász volt a muglik világában. Nemrég fejezte be a Roxfortot, de ő máris munka után nézett. Húsz évesen nem állt szándékában elhagyni a varázsvilágot, mégis idejött dolgozni, hogy legalább egy kevés pénze legyen, mielőtt visszamegy az ő igazi életébe. Azért választotta ezt a munkát, mert egyrészt jól lehet vele keresni, másrészt - szerényen megállapította - az ő tudásával nagyon jó jogász lehet belőle. Sokan azon is csodálkoztak, hogy ilyen fiatalon miként sikerült neki mindez. Természetesen a már említett tudása miatt az egyetemet az utolsó évben kezdte, mondván: már tanult máshol is. Büszke volt magára a lány, hogy ilyen sokra vitte, bár volt egy kis bűntudata is. Hermione soha nem csalt, ha a tanulásról volt szó, mégis most használatba vette a pálcáját, hogy elhiggyék neki, tisztában van a jogászati alapokkal. Boldog volt, de mégis hiányzott neki valami. Az iskola, a tanárok és az ismerősei. Itt, Ausztriában is volt jó pár szerető barátja, egy kedvese is, akivel az egyetemen ismerkedett meg, de ezek a barátok mégsem tűntek az igazinak. Ők muglik voltak, bár nem ez zavarta a lányt, hanem, érezte, hogy ezek az emberek mások, sokkal másabbak, mint ő.
Szülei is hiányoztak, mert a Roxfort befejezése után rögtön ideköltözött, hogy tanulmányait „megkezdje”. Természetesen levelezett velük és Harryékkel is. A szemüveges fiú vidám irományaiból kiderült, hogy aurori pályára mentek Ronnal, és igen szépen haladnak előre a ranglétrán, Ron leveleiből pedig az, hogy ennek a bizonyos létrának melyik fokán is állnak ők ketten: a vörös hajúnál már érik a főaurori tiszt, míg Harry egyelőre a helyettesire pályázik.
Érdeklődtek Hermione hogyléte felől is, aki csendesen kifejtette szomorúságának okait. A fiúk próbálták nyugtatni, nem sok sikerrel.

A lány tehát miután elkapott egy taxist, nyugodtan hátradőlt az ülésen és gondolataiba mélyedt.
Ki hiányzik a legjobban? Természetesen Harryék, de velük néhanapján találkozom - gondolta. - És a tanárok közül? Hagrid, McGalagony professzor, az igazgató és Ő. A fekete hajú, gonosznak tűnő bájitalmester.
A lány tudta, hogy hosszú lesz az út, elkezdte felidézni a szép emlékeket.

~A bájitaltan tanár már az első évben rokonszenvesnek tűnt neki, pedig mindenki utálta őt. A lány mégis szerette, mert a maga módján kedves volt. Már az első év első pillanatában észrevette, hogy a férfi figyeli őt. A beosztás után, mikor leült, végignézett a tanári asztalon. Minden tanár a beosztást figyelte, kivéve egyvalakit. Perselus rajta tartotta tekintetét. Vidáman rámosolygott, a férfi pedig biccentett felé. Ezután, ha lehet, még vidámabbnak érezte magát a lány.
Másnap egy kicsit lámpalázasan indult el a bájitaltan-terem felé. Egyszer csak kicsapódott az ajtó, és a fekete hajú professzor kirontott rajta.
Miután a tanulók szépen besomfordáltak a terembe, kezdetét vette az óra. Mindenki bemutatkozott, mondott magáról pár szót.
Hermione is elárulta, amit fontosnak tartott.
Talán egy-két hónap telt el az iskola megkezdése óta, mikor összebarátkozott Harryvel és Ronnal.
Egyszer oltári balhéba keveredtek, mikor egy troll támadta meg a lányt. A két fiú a segítségére sietett és megmenekültek. A szörny elájult. Ekkor érkeztek meg a tanárok, köztük Hermione kedvence is. Ekkor a lány magára vállalta az esetet, kockáztatva, hogy kicsaphatják, de szerencsére ezt is megúszta, közben pedig szégyenkezett.

Az idő persze nem állt meg. Hamarosan beköszöntött a nyár is. Mielőtt még fellégezhettek volna, történt egy súlyosabb esetük egy gonosz varázslóval, a Sötét Nagyúrral.
A lány csak egy darabig jutott el Harry segítségben, mert az akadályok kijátszása közben Ron eszméletét vesztette. Neki kellett felvinnie a gyengélkedőre.
Nagy nehezen eljutott vele odáig, csak sajnos összetalálkozott Pitonnal és kezdődhetett a magyarázkodás. A lány becsületes volt, elmondott mindent. Ekkor a férfi elrohant, nem tudni, hova, de valószínűleg Dumbledore professzort értesítette valahogy a dologról, aki ekkor épp nem tartózkodott az iskolában.
Szerencsére Harry is és Ron is megmenekültek, így ért véget az év és kezdődött a nyári szünet, ami a lány számára… nagyon hamar eltelt.

Megkezdődött a második év, ami szintén problémákkal volt teli. Feltárult ugyanis a Titkok Kamrája. A bajok a lánynak ott kezdődtek, amikor kiderült: a Kamra szörnyetege mugli származásúakra vadászik. Ezek után Hermione jóval óvatosabban járt-kelt az iskolában.
Harryékkel együtt elkezdett nyomozni, hogy megoldódjon a Titkok Kamrájának rejtélye. Egy napon érdekes információra bukkant az egyik könyvtári könyvben, hamar eltette a lapot, és épp meg akarta nézni magát a tükörben, amikor…
Innen nem emlékezett semmire.

Év vége volt, amikor a barátai kitörő örömmel fogadták visszatérését. Mint kiderült, a szörny kővé dermesztette és azért nem tudott a dolgokról egész idáig. A fiúk ezt a problémát is megoldották és ismét jött egy nyár.

Harmadév elején megint a férfi figyelmét vette észre először a lány. Ebben az évben több tárgyat is felvett, ezért sokszor volt fáradt és beteges kinézete.
Egyik óra után kedvenc tanára félrehívta őt, hogy mondja el, mi baja van. Talán beteg? Vagy valami más?
Ahogyan ennél a kérdésnél nézett rá a professzor, attól nagyon zavarba jött. Biztosította a tanárt, hogy jól érzi magát, csak sokat kell tanulnia. A férfi láthatóan megkönnyebbült.
Egy-két hír elkezdett szállingózni, pontosabban kirobbanni a kastély falai között. Sirius Blacket, a híres tömeggyilkost, aki nemrég szökött meg az Azkabanból, látták nem messze Roxmorts falutól. Egyik éjszaka pedig be is tört a Griffendél-toronyba, és megtámadta Ront.
Ezek után mindenki óvatosabb volt a szokásosnál.

A hónapok megint csak kergették egymást, eltelt a téli és a húsvéti szünet is, mikor -szokás szerint- bajba kerültek. Éppen Hagridnál volt a három jó barát, amikor a vadőr hippogriffjét ki akarták végezni. A kedves félóriás elküldte őket, hogy ne nézzék végig.
Elindultak, mikor Ron kezéből kiesett háziállata, a szürke, csapzott Makesz, a patkány, aki régen elveszett. Eliramodott a Fúriafűz felé, a fiatalok pedig utána. Ekkor egy kutya támadta meg vörös hajú barátjukat és bevonszolta a fa alatti alagútba. Harry és a lány mi mást tehettek? Megpróbáltak szerencsétlen Ron után futni, kevés sikerrel, ugyanis a fa folyton az útjukat állta. Mikor mégis sikerült az alagút megközelítése, nagyon hamar a nyílásban találták magukat. Be a fa alá, végig az alagúton… ekkor egy ajtóhoz érkeztek. Bementek rajta, és a sebesült vörös hajú fiút ott találták az ágy mellett a padlón. Keresték a fekete kutyát is, de az már átalakult, és felvette Sirius Black alakját. Mindkét fiatal megijedt, de látszólag az ember nem akarta megtámadni őket.
Elmesélte nekik, hogy miért szökött meg a börtönből, és hogy ő ártatlan, hogy egy Peter Pettigrew nevű alakot keres, aki történetesen animágus, és már tizenkét éve patkánybőrben él a Weasley családnál. A gyerekek nem akartak hinni neki, de miután leleplezték az árulót, látszólag minden megoldódott. Indulni készültek, amikor egy „vendég” megállította őket. Perselus Piton állt az ajtóban. A három jó barát egy átkot küldött felé, nehogy még nagyobb bajba kerüljenek. Hermione bánatosan kábította el tanárát.

Ekkor az események ismét felpörögtek: Ron patkánya elszökött, elkábította volt gazdáját, Sirius Black, Harry és Hermione pedig a dementorok fogságába estek. A lány látta, hogy mennyien vannak és látta barátja erőtlen kis patrónusát is. Ezután elsötétült előtte minden. A gyengélkedőben ébredt. Ismét szerencsésen megmenekültek. Később, Dumbledore utasítására ő és Harry visszamentek az időben, és megoldották a problémát. Hermione látta azt is, hogy ki volt az, aki megmentette őket a dementoroktól, mivel azok bármelyik pillanatban visszatérhettek volna. Természetesen szeretett tanára, Piton professzor volt az. A lány nagy boldogságot és hálát érzett a szívében.
Mikor elérkezett az indulás ideje, vidáman és egyben szomorúan búcsúzott barátaitól. Így lett ennek az évnek is vége.~

Hermione eddig jutott az emlékek felidézésében, mert a taxis jelentette, hogy megérkezett a kívánt helyre. A lány megköszönte, fizetett és kilépett az esőbe, egy romos raktár és irodaház keverékének főbejárata elé. Furcsállta, hogy főnöke egy ilyen helyre hívatta, de mit lehetett tenni? Mikor indulni készült volna, egy gyönyörű macskabagoly ereszkedett a lába elé, karmai közt egy kicsi, ázott levéllel. A lány őszintén meglepődött. Tudta, hogy a varázsvilágból küldték, pedig onnan már két éve nem kapott üzenetet.
Egyből felkapta, és „Ha már így is késtem, még öt percet kibírnak nélkülem”- kiáltással feltépte a borítékot záró pecsétet.
A levélben a következő állt:

Tisztelt Granger kisasszony!
Ebben a levélben szeretnénk értesíteni Önt arról, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola indított egy mesterfokú továbbképzést bájitalismeretből és sötét varázslatok kivédéséből, két kiválasztott, nemrég végzett tanulónak. Örömmel jelentjük, hogy Ön felvételt nyert a továbbképzésre. Amennyiben nem vállalja el, kérjük, küldjön vissza bagolyfordultával egy levelet, melyben döntéséről tájékoztat minket. Amennyiben el kívánja vállalni a továbbképzést, akkor menjen be abba a romos raktár és irodaházszerű épületbe, amelyik a folyóparton áll. Második emelet, folyosó végén balra, ötödik ajtó. Ott kapja meg a további tájékoztatást.
Örömmel üdvözli Önt: Mágiaügyi Minisztérium.

A lány akkorát sikított örömében, hogy ha egy ember, vagy bármilyen élőlény lett volna a közelében, az biztosan tartós halláskárosodást szenvedett volna tőle.
Visszatérhet a Roxfortba! Láthatja újra régi „otthonát”, láthatja a tanárokat, és a legfontosabb: láthatja Őt is; kedvenc professzorát, akit ha lehet, még jobban megszeretett.
Egy pillanatig szédelegve állt, majd újraolvasta a levelet egyszer, kétszer… tízszer.
Azután elindult, jobban mondva rohant az épület felé. Berontott rajta és pillanatok alatt az említett folyosó ötödik ajtaja előtt állt. Kopogott, és belépett. Az előző meglepetésből még fel sem ocsúdott, máris itt volt a következő. A szobában egy hosszú hajú és ősz szakállú ember várta. A lány gondolkodás nélkül a nyakába ugrott, majd miután az idős varázsló már alig kapott levegőt, megpróbálta fékezni magát.

- Istenem, istenem, istenem! – sikongatott örömében. Soha nem volt komolytalan, pláne nem sikítós, most mégsem bírt magával. – Mivel érdemlem ezt meg? Drága Dumbledore professzor! Istenem!

- Kedves Granger kisasszony! Kérem, nyugodjon meg, vagy legalább próbálkozzon vele! – mondta mosolyogva az igazgató, akit meglepve, de örömmel fogadott a lány kitörése.

- Jaj, Dumbledore professzor! Ne haragudjon, de elképzelni nem tudja, hogy mennyire… - és a lány belezokogott a kardigánja ujjába. Miután sikerült többé-kevésbé megnyugodnia, folytatta. – Nagyon örülök a lehetőségnek professzor úr, természetesen elvállalom! Mikor indulhatok a Roxfortba?

- Örülök, hogy elfogadta a felkérést. Sokszor bebizonyította már okosságát és éleselméjűségét, ezért esett magára a választásunk. Nos, holnap reggel hat órakor magáért megyek a lakására, és együtt indulunk. Kérem, csomagoljon össze. Minden holmiját pakolja el, mert -jobb esetben- két évre jön vissza az iskolába.

- Igazgató úr. A levélben úgy volt írva, hogy két tanuló megy a továbbképzésre. Ki lesz a társam, ha szabad kérdeznem?

- A társa a Beauxbatons-Akadémiára járt, nagyon okos lány. Adrianne Fusének hívják. Remélem, jóban lesznek. Az első évben McGalagony professzortól elméleti és gyakorlati tapasztalatokat egyaránt fognak szerezni SVK-ból, az év végén pedig felmérjük a tudásukat, és ezzel egyértelműen megállapítjuk, hogy melyikük folytathatja a kurzust a második évben. A továbbképzés második felét Piton professzorral fogja tölteni valamelyikük, mert ő a komolyabb - bájitaltani - oktatást a második évben veszi át – tájékoztatta a még mindig pityergő lányt az igazgató. – Most ajánlom, hogy gyorsan menjen haza, és igyekezzen a pakolással, hamar lesz holnap.

- Köszönöm szépen, professzor úr! Mindent igazán köszönök! Viszont lenne még egy kérdésem: hogyhogy McGalagony professzor tanítja az SVK-t? Hiszen az ő területe az átváltoztatástan – mosolygott Hermione, és kérdő tekintetét az igazgatóra emelte. Már az is eszébe jutott, hogy csak álmodik: Ekkora szerencsém nem lehet – gondolta boldogan.

- Igen, igen. Nos, McGalagony professzor azért vállalta el a tanítást, mert „némi” tudása van ezen a téren is. Egyéb kérdés, kisasszony?

- Köszönöm, uram, nincs több kérdésem. Viszlát holnap!
Hermione elindult hazafelé, még taxit se hívott. Meg se kottyant neki a hosszú út, magas sarkú cipőben megtéve. Mikor hazaért, rögtön párja, Scott karjaiba esett.

- Mi történt veled kedvesem? – kérdezte a szőke, fiatal férfi. – Hamar hazaértél a konferenciáról. Azt hittem, estig tart.

- Ó, Scott, ha tudnád, mennyire boldog vagyok! Istenem! Nagyon nagy szerencsém van! Felvettek a régi iskolám által indított mesterfokú továbbképzésre. El kell utaznom Ro… - a lány idejében észbekapott. Kedvese mugli, tehát nem is tud a Roxfortról. – Öhm… Romániába, és onnan indulunk a csoporttal a Skandináv-hegyekbe. Ott fogunk ugyanis egy barátságos, jól felszerelt környezetben továbbképzést kapni két éven keresztül.
Direkt mondta Skandináviát. Tudta, kedvese utálja a hideget, nem fog utána menni. Hermione nem volt szívtelen, természetesen szerelme nagyon fog neki hiányozni, de most a Roxfortról, az életéről volt szó. Mennie kellett, komoly áldozatokat hozva.

- De Hermione! Komolyan el akarsz menni? És pont két évre? – kérdezte a férfi. – És mi lesz addig velünk? Velem?

- Mi lenne? Két évet… tudom, nehéz lesz kibírni, de túléljük! Scottie, én nagyon szeretlek, tudod jól. Visszajövök hozzád, ne aggódj! – mosolygott Hermione egy kicsit bűntudatosan.
Ekkor még nem tudta egyikük sem, hogy a dogok váratlan fordulatot vesznek majd. Miután megbeszélték, hogy Hermionénak így lesz a legjobb, a lány elment csomagolni. Később búcsúzni kezdtek egymástól, mert kedvesének másnap korán reggel el kell indulnia dolgozni, egy sürgős ügy miatt. Megünnepelték a búcsúéjszakát egy kis kalandozással, majd miután túlestek ezen a szerelmi szertartáson, boldogan elaludtak.

Másnap a lány már hat óra előtt fent volt és csak járkált a szobákban –természetesen miután vagy négyszer ki-és becsomagolt a bőröndjeiből, ellenőrzés címszóval. Egyszer csak halk pukkanás hallatszott az előszobából, és a lány a sietségtől majdnem hasra esett a leopárdfoltos szőnyegben. Bőröndjeit maga után vonszolva sietett az igazgató elé, aki már örömmel várta őt.

- Jó reggelt, kisasszony! Összecsomagolt? Elkészült? Indulhatunk? – tette fel a sorkérdést a professzor.

- Jó reggelt, uram! Igen, mindennel készen vagyok. Kérem, mondja meg, ugye ez az egész tényleg nem átverés, vagy rossz vicc?

- Miért lenne vicc, kisasszony? – kérdezte meglepve az ősz varázsló. – Biztosíthatom, nagyon is komolyan beszélek! Sőt, azt is biztosíthatom, hogy nagy meglepetést fog okozni az érkezésével valakinek. De elég is a fecsegésből, induljunk!
Az igazgató furcsa, sejtelmes mosollyal lepte meg a lányt. Ugyanis tudta, hogy Perselus fog a legjobban örülni és meglepődni a fiatal nő érkezésétől, mivel ismerte a férfi érzéseit.
Odalépett a bejárati ajtóhoz, bezárta, majd a csomagokkal birkózó Hermionéhoz sétált, megfogta a kezét és dehoppanált a lánnyal Roxmorts falu főutcájába.
Mikor a lány kinyitotta szemét, majdnem megint elsírta magát, ugyanis ahol álltak, onnan a száztornyú kastély kacsingatott rá a halvány fényben. Rögtön elindultak, és tíz perc múlva már az iskola folyosóján sétáltak, a lány szobája felé.
~~~~~

Perselus eddig jutott az emlékek felidézésében. Éppen azt kívánta, hogy bárcsak még egyszer láthatná a lányt, amikor kopogtattak az ajtaján. Fáradtan feltápászkodott kedvenc székéből és kitárta az ajtót. Egy házimanó állt a bejárat előtt, nagy, barna szemeit rá meresztve.

- Jó reggelt kívánok, uram! A nagyságos Dumbledore professzor küldött uramhoz, hogy szóljak, reggelizzen meg és utána rögtön jelenjen meg az igazgatói szobában. Uram reggelijét is felhoztam. – ezzel egy tálcát vitt be a szobába, rajta illatozó rántottával, egy halom pirítóssal, és egy kancsó töklével.

- Rendben van, köszönöm, az üzenetet, de a reggelit nyugodtan elviheted. Nem vagyok éhes – morogta Perselus.
Mi a jó Merlinért hívat megint Dumbledore? Ha ismét azt a hülye továbbképzést említi meg, esküszöm mérget csempészek a borába. – és sanda oldalpillantást vetett bájital-és méregraktára felé, mert a napjai jóformán csak a kurzus eltervezéséről szóltak.
Gondolta, ha már nagyon muszáj, legalább legyen túl rajta. Elindult Dumbledore irodája felé, közben magában füstölgött, hogy nem hagyják őt pihenni.
Mikor odaért, csendesen kopogott, és erőltetett mosollyal az arcán, belépett a helyiségbe. Az igazgató az ablak előtt állt, hátat fordítva Perselusnak, McGalagony professzor pedig egy karosszékben üldögélt.

- Hívatott, Albus? – kérdezte vidámnak tettetett hangon a férfi.

- Igen, Perselus, hívattalak – fordult meg az igazgató, és mosolyogva nézett a tanárra. – Foglalj helyet. Szolgáld ki magát teával, süteménnyel… citromporral esetleg.

- Köszönöm, de jó így is – felelte kurtán Piton. – És tudja, hogy utálom a citromport. Azt csakis a maga… különc ízlésére találták fel.

- Nos, nem is vitatom ezt, de mégis meg kellene egyszer kóstolnod, nagyon finom citromos íze van, és mikor… - kezdte volna az ősz szakállú, de nem jutott sokáig.

- Khm… a téma? – kérdezte ingerülten a tanárnő.

- Elhiszem, uram, mivel citrompor, egyértelműen nem lesz kakaós íze, de… áh, az őrületbe kerget néha, tudja? Térjünk a lényegre. Miért hívatott?

- Igazuk van, kedves barátom és kedves professzorasszony, térjünk a lényegre. Mint tudják, elindítottunk egy mesterkurzust iskolánkban, és mondtam maguknak, hogy ma végre találkozhatunk a két diákkal, akik a képzésen részt vesznek. Az egyiküket ismerik, hiszen ide járt a Roxfortba, a másik lány viszont a francia Beauxbatons-akadémia tanulója volt. Ha megengedik, be is mutatnám őket.
~~~~~

Hermione lepakolta csomagjait az ágya mellé. Szép szobát kapott, volt benne egy kis fürdőhelyiség is. Miután kinézelődte magát, elindult üdvözölni volt tanárait. Azt az utasítást kapta ugyanis Dumbledore-tól, hogy fél óra múlva jelenjen meg nála, addig viszont bármit csinálhat.
Először leszaladt kedves barátjához, Hagridhoz, aki kitörő lelkesedéssel és bordaropogtató öleléssel fogadta Hermionét.

- Ismét találkozunk, Hermione? Örülök, hogy egybe’ vagy! –brummogta kedvesen, és kedves mosolyt küldött a lány felé. Legalábbis a szakállának aktív rándulása erre engedett következtetni.

Együtt felmentek a nagyterembe, ahol az összes többi tanárt is üdvözölhette a lány, két kivétellel. McGalagonyt és Pitont nem látta sehol. Kissé el is szontyolodott. Mikor alaposan kifejtette élete alakulását az iskolából való távozása után, a tanárok csak ámultak, hogy milyen sokra vitte, bár kissé furcsállták, hogy a lány a muglik világába ment dolgozni. Ekkor ráterelődött a mesterképzésre is a téma. Elmondták Hermionénak azt is, hogy még egy tanuló se jutott el idáig egyik iskolából sem, pedig ezt a kurzust minden évben megrendezik.

- Én vagyok az első? Ezt komolyan mondják? – kérdezte ámulva és nem kis büszkeséggel.

- Igen, kedvesem, maga az első és Adrianne, a francia lány - mondta az alacsony kis Bimba professzor, és az ő hangjában is büszkeség csendült. – Kedvesem, nekem, mint tanárnak, pártatlannak kell lennem, de azért mégis örülnék, tanártársaimmal együtt, ha jobban teljesítene Adrianne-nél. Szóval… Gyerünk, Hermione Granger, gyerünk! Kiüti őt az ágyásból, hogy úgy mondjam!

- Köszönöm szépen a bíztatást, tanárnő, igyekezni fogok, hogy ne hozzak szégyent a Roxfortra és magukra se! – ígérte Hermione elérzékenyülve.
Még nagyban törölgette könnyeit, mikor valaki megrángatta blúza ujját. Odafordult, és látta, hogy egy igen apró házimanó akar szólni hozzá pár szót. A lányon majdnem kitört régi szenvedélye, hogy megmentse ezeket a szegény kis rabszolgalényeket, de visszafogta magát.

- Kisasszony, Dumbledore professzor úr hívatja, hogy menjen az igazgatói szobába, bemutatkozásra – sipította vékonyka hangján a kis manó.
Hermione megköszönte, majd amilyen gyorsan csak tudott, elkezdett rohanni az igazgató irodája felé, mert már negyed órája ott kellett volna lennie. Miután odaért, egy kicsit kifújta és rendbe szedte magát, kopogtatott, és benyitott.
Mikor belépett, azonnal elkezdett magyarázkodni:

- Bocsánat, uram, csak annyi történt, hogy elfelejtkeztem az időről, mert régi tanáraimat üdvözöltem, és… - hadarta szokásos tempójában, miközben megfordult. - És… és…
Ekkor azonban meglátta két legkedvesebb oktatóját, ami megint csak sírásra késztette.

- McGalagony professzor! – és cuppanós puszit nyomott a tanárnő arcára, aki ezt most az egyszer kivételesen elviselte.
- Piton professzor! – a kővé dermedt bájitalmestert pedig egy óriási öleléssel köszöntötte. – Annyira, de annyira örülök!

- Megtörtént a köszöntés, kérem, foglaljon helyet, Miss. Granger! – szólt az igazgató. – Szeretném bemutatni „vetélytársát”, a kurzus másik résztvevőjét.
Mikor Dumbledore elindult az ajtó felé, Hermione leült a Perselusnak kitett szék mellett álló ülőalkalmatosságra. Nekik is elmesélte életét, mert McGalagony professzor bombázta a kérdésekkel, miközben Piton csak itta a lány szavait.
Ekkor az igazgató visszatért egy gyönyörű lány kíséretében.

A lány húsz-huszonegy év körüli lehetett, akárcsak
Hermione. Rövid, ébenfekete haja tépett frizura képét mutatta, fekete szeme vidáman csillogott. Szép, napbarnított bőre volt, melyre rásimult farmernadrágja és fehér pólója. Keskeny arcát mindenki irányába elfordította, mintha csak azt mutatná, mennyire szép. A lány sovány volt, de a fontosabb helyeken tökéletes. Törékeny kis alakja csak úgy lebegett, miközben kecsesen besétált a szobába.

- Üdvözlöm, kisasszony! Először is, örülünk, hogy kis társaságunkat bővíti, szeretettel üdvözöljük a Roxfortban. Ha sikeresen teljesít, két évig az iskola lesz az otthona, de egy évig biztosan élvezzük kegyed jelenlétét – szólt Dumbledore. – Be szeretném mutatni leendő oktatóit, és „vetélytársát”:

- McGalagony professzor, aki az első évben tanítja magukat – és az idős tanárnőre mutatott.
- Piton professzor – intett a férfi felé, aki a meglepetéstől még mindig nem mozdult meg. – Ő a második évben fogja tanítani a jobb eredményt elérő tanulót.
- És végül, de nem utolsó sorban „ellenfele”, Hermione Granger kisasszony, akivel majd a tudásért kell versenyeznie – nézett a lány felé az igazgató.
Ezután a francia jövevény nagyon gyorsan vette át a szót.

- Beau jour* mindenkinek! Adrianne Fusé vagyok, Franciaországból jöttem. A Beauxbatons legjobb tanulói között is kitüntetett voltam, nem fogok csalódást okozni maguknak, semmilyen értelemben! – mosolygott és alaposan végignézett mindenkin. Perseluson sokáig rajta hagyta tekintetét, mintha első sorban hozzá intézné szavait. Kissé önelégülten Hermione felé pislantott, gonosz, bár kedvesnek szánt vigyorral az arcán. – Szóval te leszel a társam? Salut*, örülök, hogy megismerhetlek, Hermione.
Odalépett Hermionéhoz és két puszit adott az arcára.

- Én is örülök, hogy megismerhetlek, Adrianne! – és megölelték egymást a lánnyal.

Ekkor Dumbledore professzor elbúcsúzott tőlük, a lányok pedig elindultak aludni. Adrianne csendesen dúdolgatott egy ismeretlen dalt. Hermione gondolataiba mélyedt. Kissé izgult az egy hét múlva kezdődő kurzus miatt, mégis bízott képességeiben.
Mellesleg boldog is volt, hogy visszatérhetett ide. A régi folyosók vidáman köszöntötték a lányt, és megmelengették a szívét.
Örült, hogy szeretett tanáraival is találkozhatott, bár Piton viselkedését kicsit furcsállta.
Talán nem örül annak, hogy visszatértem, vagy, hogy újra tanítania kell? Esetleg Adrianne nem tetszett neki? –gondolkozott Hermione, és egy oldalpillantást vetett a mellette lépkedő lányra, aki gyönyörű arcát gúnyos fintorba húzta.
Mikor a szobájukhoz értek, Hermione megszólalt:

- Nos, még egyszer örülök, hogy megismerhettük egymást, Adrianne.

- Én is igazán örülök, de kérlek, szólíts Nitának, ugyanis így szoktak becézni! – szólt még mindig önelégülten mosolyogva a francia.

- Nita? – kérdezte kissé értetlenül Hermione.

- Igen, Nita. Ez úgy jött - magyarázta -, hogy először Adriannita voltam, de az kicsit hosszú volt, és így lett belőlem egyszerűen Nita. Nita Fusé.

- Oké, Nita. Amúgy, hogyhogy ilyen jól beszéled a nyelvünket? Egyszer volt itt egy francia lány, és ő… eléggé gyenge volt ezen a téren.

- Mondtam, hogy a legjobbak között is kitüntetett voltam. Profi vagyok, mindenben. Nem lesz egyszerű dolgod velem, pedig azt mondják, nagyon eszes vagy. Majd kiderül. Na, jó éjt, kislány! – és gúnyosan vigyorogva bement a szobájába.

-Kislány a jó… - és itt Hermione Granger megcsillogtatta szitokszókincsét, melyet az ő szájából a húsz éve alatt eddig élő ember nem hallott. Nem tetszett neki ez a lány, valahogy olyan… idegesítőnek, ellenszenvesnek és igencsak önteltnek találta. Magában füstölögve tovább indult saját szobája felé, és közben magyarázott az üres folyosónak:
- Majd én megmutatom, hogy ki a kislány… nem fogsz legyőzni! Semmi vagy, hozzám képest! Majd én megmutatom… megmutatom!

Mikor bement külön kis „lakásába”, egyszerűen magához vonzotta az ágyat. Vagy az ágy őt? Mindegy is volt, mert ismételten elkezdett az emlékek útján sétálgatni, míg később az álom el nem ragadta.

Beau Jour!*: Szép napot!
Salut*: Szia v. Üdvözlet /ahogy tetszik/

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.