A délelőtt múlásával egyre melegebb lett, Hermione pedig úgy döntött, hogy kicsit áztatja lábát a patakban. Lerúgta cipőjét, és már benne is állt a vízben. A tervezett falunézegetésből eddig semmi se lett, de Hermione nem bánta. Nagyon kellemes volt nyugodtan hátradőlni, és fogni Perselus kezét. Úgy tűnt, a fiúnak sincs szüksége változtatásra, mert nagyon nyugodt volt végig. Pihenés közben Hermione elgondolkozott a kapcsolatukon… kapcsolat! Annak sajnos ő nem tudta ezt nevezni, hiszen Perselus nem mutatta ki, hogy érezne valamit is iránta, hacsak nem azzal, hogy régen megcsókolta és most a kezét fogja. Talán mégis arra akar utalni, hogy bizony nem közömbös neki a lány. Hermione tudta, hogy Perselus nehezen felejt, és azt is tudta, hogy Lilyt soha nem tudja majd kiverni a fejéből, de azért mindent megpróbált.

Óvatosan, nehogy felébressze az időközben elaludt fiút, elengedte a kezét, és odasétált a patakhoz. Lábát kellemesen hűsítette a víz, úgy érezte, órákig tudna sétálgatni benne.

- Nem jössz vissza? – hallotta Perselus hangját a háta mögül.

- Azt hittem, alszol – mosolygott Hermione, és visszament barátjához. – Felébresztettelek?

- Nem. Valami furcsa volt, azért keltem fel. Talán az, hogy nem fogtad a kezem – mutatta tenyerét, és megsimogatta a lány arcát. – Hermione, te… te várod a következő évet?

- Várom is, meg nem is – vont vállat a lány, és ezzel ezt a témát le is zárták. Hermione egy másik kérdést tett fel. – Na, próbáltál már ismerkedni valakivel?

- Nem, de nem is fogok – nyögte Perselus, és beletúrt a hajába. Majd ránézett a lányra huncutul csillogó szemekkel, és feltette a visszavágó kérdést. – Na, és te, Hermione? Találtál már magadnak valakit?

- Hát… őszintén szólva van valaki, aki… nagyon fontos nekem – mondta halkan Hermione, és lesütötte szemét. – De ezt te is tudod.

- Hermione, kérhetek valamit?

- Bármit! – mondta gyorsan a lány, de rettegett, hogy a fiú esetleg olyat fog kérni, ami neki nagyon fájna. Persze semmi ilyenről nem volt szó, Perselus elmosolyodott, és megszólalt:

- Vedd le a sapkád! – kérte, és a fejfedő felé nyúlt.

Hermione egyből rácsapott a kezére, és egy suta vigyort eresztett meg felé.

- Öö… nem szeretnék napszúrást kapni – füllentette. – Tudod, ilyenkor nagyon káros a…

- Hermione nem hatsz meg! Különben is, árnyék van, itt a fa mögöttünk. Na, gyerünk, vedd csak le! – sürgette Perselus.

- Nem – makacsolta meg magát a lány. A hatás kedvéért még karba is tette a kezét, és éppen ez lett a veszte. A fiú egy pillanat alatt lekapta fejéről a sapkát, de a kedves játékból hirtelen hatalmas szörnyülködés lett. Perselus úgy vett levegőt, mint akinek mázsák nyomják a tüdejét.

- Te jó Merlin! – suttogta. – Hermione, mikor vetted kezelésbe utoljára a hajadat?

- Tegnap – nyüszített a lány, és próbálta elkapni a fiú kezét, benne a sapkával. – Kérem szépen!

- Hmm… szerintem nem olyan rossz – hazudta Perselus, és egyik ujjával óvatosan megmozgatta a legnagyobb csomót. – És a színe is kifejezetten… jó?

- Add már vissza azt a Merlinverte sapkát! – kiabálta Hermione, de csak annyit ért el, hogy Perselus még magasabbra emelte a kincset. – Undorodom magamtól.

- Pedig nincs miért – mondta a fiú, és hangja annyira őszintének csengett, hogy Hermione abbahagyta a kapálózást. Könnymaszatos arcát Perselus felé fordította, és szomorúan nézett rá.

- Csúnya vagyok – jelentette ki.

- Nem vagy csúnya – jött a válasz. – Mi történt veled? Hajdúsító bűbáj? Pedig te profi vagy az ilyesmiben, mégis, hogy rontottad el?

- Dehogy hajdúsító – legyintett keserűen a lány. – Két ostoba szobatársam tette ezt velem. És akárhogy próbálkozom a kijavítással, csak egyre rosszabb lesz.

- Próbáltad már, hogy esetleg még jobban tönkreteszed?

- Megőrültél? – Hermione úgy nézett Perselusra, mint aki tényleg meghibbant. – Hogy még nagyobb katasztrófát csináljak?

- Nem. Tudod, vannak olyan varázslatok, aminek csak így lehet megszüntetni a hatását. Na, megpróbálom.

- Dehogy nyúlsz az én hajamhoz! Ott a sajátod, kísérletezz azzal! – kezdett hátrálni ültében a lány. – Meg ne próbáld, Perselus Piton!

- Ez tetszett – nevetett a fiú, és pálcáját a lányra irányította. – Csak egy próbát. Ígérem, ha elrontok valamit, akkor visszavághatsz érte, ahogyan csak akarsz.

Hermione meghányta-vetette magában a dolgot, és már el is készítette az első tervet a visszavágóra. Bólintott, hogy Perselus kezdheti, de az utolsó pillanatban eltolta a fiú kezét.

- El fogod rontani.

- Nem bízol bennem? – kérdezte a fiú. – Szerinted tudnék kárt tenni benned? Akkor se tennék neked rosszat, ha a kisujjad körméről lenne szó!

Ez hatásos volt. Hermione csukott szemmel várta a változást, de Perselus morgásából hallható volt, hogy a dolog nem sikerült.

- Nos, hogy haladsz? – kérdezte nyugtalanul, és megtapogatta feje tetejét.

- Sajnos még mindig változatlan. Jól elintéztek a szobatársaid. Hogy hívják őket?

- Chloe Simons és Lisa Sweet. Cicababák mindketten.

- Hmm… szívből gratulálok nekik! – mondta Perselus, és ezzel elérte, hogy Hermione alaposan megsértődjön. – Na, csak vicceltem! Hidd el, kitalálok valamit.

- De holnap megyünk haza! Nem hordhatok egész nap sapkát a fejemen! Lilynek szerencséje volt, neki viszonylag könnyebb orvosolni a baját.

Hermione felkapta a fejét, és elkomorodott. Nem akarta szóba hozni Lilyt Perselus előtt, és most kellemetlenül érezte magát.

- Mire gondoltál, hogy hozod rendbe a hajam? – kérdezte gyorsan, és visszaerőltette a kóctömeget a sapka alá.

- Nem tudom, majd még kigondolom. Ne aggódj, talán csak egy hetet kell így kibírnod.

A lány lehorgasztotta a fejét, de nem szólt semmit. Így is örülhetett, hogy barátja egyáltalán segít neki, nem hagyja cserben.

- Köszönöm – mondta, és szélesen elmosolyodott. – De hogy fogod megoldani, ha nem mehetek el hozzátok?

- Ez az én dolgom – mondta Perselus, és hallatszott a hangján, hogy ismét olyan témát hozott fel a lány, ami neki nem tetszik. – Amúgy beszélgetni akartunk, nem?

- De. Viszont muszáj olyan dolgokba is belekérdeznem, ami neked esetleg nem lesz… kellemes. Így is jó?

- Ha olyat kérdezel, ami kellemetlen, akkor nem válaszolok. Egyszerű. Rendben? – Perselus ránézett Hermionéra, és halvány mosolyt eresztett meg. – De nem kell aggódni. Nem leszek gonosz.

- Jó. Akkor kérdezek. Vagy inkább te szeretnél mondani valamit? Tudod mit? Csináljuk úgy, hogy…

- Rendben, csak kérdezz már! – nevetett a fiú, és nekidőlt a fának.

- Ismered a régi iskolaépületet Lilyék házától nem messze?

- Ismerem – felelt kis sóhajtás után a fiú.

- Ennek örülök. Nyáron néha le szoktam menni oda egyedül… esténként. Gondoltam, ha te is el tudnál szökni otthonról…

- Hermione, csak nem hagyod ezt, ugye? – kérdezte, de hangjában most nem volt harag. Inkább beletörődés, hogy ebből se mászhat ki egyszerűen.

- Nem hát! – vágta rá a lány, és elmosolyodott. – Szóval… eljöhetnél, és akkor tudnánk beszélgetni, vagy valami…

- Ha neked az jó, akkor küldök levelet, hogy mikor vagyok szabad. Jó lesz? Akkor tudunk találkozni. Nos?

- Megfelel. Jaj, én már úgy várom – sóhajtott egyet Hermione. – Hidd el, nagyon jó lesz! Na, elmegyünk megnézni a falut?

- Mehetünk – bólintott Perselus, és újra megfogta Hermione kezét. – Mit szeretnél megnézni? A Szellemszállást, Zonkót esetleg a Mézesfalást…

- Ne! – kiáltotta gyorsan Hermione, és megtorpant. – Bármit, csak a Mézesfalást ne!

- Fogyókúrázol? – húzta fel a szemöldökét Perselus, és úgy tett, mint aki nem hallotta Sirius és a lány beszélgetését.

- Öö… igen. Tudod, nem szeretnék gurulni – nevetett a lány.

- Igazad van, az édesség csak árt… és még az is lehet, hogy összefutnánk nemkívánatos iskolatársakkal. Igaz?

- Meglehet – próbálta terelni a szót Hermione, Perselus nagy örömére. – Menjünk inkább a Szellemszállásra.

Fél óra múlva már ott álltak a düledező ház előtt, és elmélyülten beszélgettek az épület történetéről. Néha vitatkoztak, hogy ki tud jobban egy-két dolgot, de aztán megegyeztek, hogy valamennyire igazuk van mindkettejüknek. Később beültek a Három Seprűbe, utána pedig elindultak vissza az iskolába. Hermione szomorú volt, hogy ilyen gyorsan eltelt a nap, viszont örült annak, hogy előtte az egész nyár.

- Itt vagyunk – állt meg Perselus a Nagyterem előtt, és rámosolygott Hermionéra. Volt valami gyanús a vigyorában, de a lány nem vette észre ezt. – Holnap találkozunk. Foglaljak neked is helyet?

- Azt megköszönném – mondta Hermione, és ő is halványan elmosolyodott. – Akkor holnap. Szia.

Lassan a lépcsők felé indult, de Perselus még utána szólt:

- Hermione!

- Igen? – fordult vissza a lány, és kíváncsian nézett gyanúsan vigyorgó barátjára.

- Örülök, hogy így gondolod. De szerintem tévedsz…

- Miről beszélsz? – Hermione érdeklődve várta a választ. Perselus odasétált a lányhoz, óvatosan megemelte a baseballsapkát, és kicsit megkocogtatta a feliratot.

- Te jó ég! – suttogta Hermione, és érezte, ahogy a pír elönti az arcát. – Ez… ez nem az… Hidd el, ez nem…

- Jó éjt. Holnap találkozunk – egy utolsó gúnyos vigyorral Perselus elfordult, és eltűnt a Mardekár klubhelyisége felé vezető folyosón. A lány szégyenkezve nézett utána.

oOoOo

Másnap Hermione – miután háromszor átnézte, hogy mindent bepakolt-e – elindult a tömeggel Roxfort Expressz felé. Körülötte mindenfelé búcsúzkodó, ölelkező diákok voltak. A lány kereste a tömegben Lilyt és Perselust, de egyiküket se találta. Még egyszer visszanézett a kastélyra, mely vidáman pislogott rá a napfényben, majd elkanyarodott a domboldal mellett húzódó kis úton. Negyed óra múlva már a vonat mellett álldogált, barátait várva, de azok még az indulás előtti utolsó percben sem kerültek elő. Hermione becsukta maga mögött a kocsi ajtaját, és elindult a kupék melletti folyosón. Néha benézett egyik-másik kupéba, hátha megtalálja Lilyt, de ismételten nem volt szerencséje. Körülbelül a vonat közepén járhatott, mikor kicsapódott az egyik ajtó, és barátnője rontott ki rajta. Hermione elállta a lány útját, és kérdőn nézett rá.

- Mi történt? – kérdezte, és megfogta Lily vállát. – Valaki megint…

- Hermione – kezdte Lily vészjósló hangon -, engedj el, kérlek! Szeretnék megnyugodni.

- De hát mi van veled?

- Perselus! – csattant fel a lány. – Az van velem! Elegem van belőle, bár meg se ismertem volna soha!

- Hol van most? – kérdezte Hermione, és elengedte Lily vállát.

- Itt – bökött a lány a már említett ajtóra, és elkomorodott. – De ha jót akarsz magadnak, akkor most nem mész be. Hidd el nekem! Majd találkozunk. Ha kellek, akkor ott leszek elöl az ötösben. Szia!

- Lily, mondd már el… - szólt utána Hermione, de addigra a vörös lány eltűnt.

Óvatosan bepillantott a kupéba, és meglátta, amint Perselus kezébe temetett arccal ül, és enyhén dülöngél előre-hátra. A lány benyitott, mire barátja felkapta a fejét, és undorodva nézett végig rajta.

- Szia – köszönt Hermione, és próbált úgy tenni, mintha semmiről nem tudna. – Végre megtaláltalak! Nem mondtad, hogy melyikben vagy, úgyhogy…

- Menj innen! – hallatszott Perselus rekedt hangja.

- De azt mondtad, hogy foglalsz nekem helyet!

- Hermione, menj innen! – ismétlődött meg a kérés.

- De máshol… - próbált magyarázkodni a lány, de beléfojtotta Perselus dühös hangja.

- Nem értesz, Hermione? Menj el innen! – csattant fel a fiú minden szót kihangsúlyozva, és ököllel rácsapott az ülésre.

A lány megdöbbenve behúzta az ajtót, és az ötös kupé felé vette az irányt. Odabent Lily, James, Sirius, Remus és Peter ültek… a szokásos kis csapat. Hermione érdeklődve nézte, hogy barátnője mennyire jóban van Jamesszel, akit elvileg utált… Benyitott a fülkébe, és megköszörülte a torkát.

- Sziasztok – köszönt, mire Sirius heves integetésbe kezdett, majdnem lecsapva a mellette ülő Pettigrew-t.

- Szia, Hermione. Gyere, ülj ide mellém, Peter majd arrébb csusszan szépen – vigyorgott a fiú, és oldalba bökte a sértődött Petert. – Vagy tudod mit? Van jobb ötletem, gyere…

- Sirius, bocsi, de nem hozzád jöttem – tett egy elhárító mozdulatot a kezével a lány, és Lilyre nézett. – Szeretnék kérdezni tőled valamit. Ki tudnál jönni egy percre?

- Persze. – Lily felpattant, és behúzta maga mögött a kupéajtót. – Mondd, Hermione. Valami baj van?

- Van. Mi történt Perselusszal? Tudom, hogy nem akarsz erről beszélni, de értsd meg… tudnom kell! – mondta gyorsan a lány, és alaposan megnyomta az utolsó szót.

- És mit akarsz tudni? – sóhajtott a lány, és karba fonta a kezét. – Hogy mitől van kiborulva?

- Igen – bólintott Hermione. – De részletesen, ha lehet.

- Rendben. Úgy kezdődött a dolog, hogy elindultam a büfés boszorkányt megkeresni, és elmentem a kupétok előtt. Perselus kirontott, elkapta a kezem, és leültetett, mert mondani akart valamit. Nem is figyeltem rá igazán, mert mindenfélét összezagyvált, ekkor én rászóltam, hogy vagy beszél értelmesen, vagy hagyjuk az egészet. Azt mondta, hogy megbánta százszor is, hogy… azt a szót használta, és egyáltalán nem úgy gondolta… mert, hogy még mindig szeret – Lily hangja kissé megbicsaklott, de a lány nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget. – Mondtam neki, hogy nem utólag kellene gondolkozni. Erre ő azt mondta, hogy nagyon sajnálja, és tényleg bármit megtenne, hogy boldog legyek, de én megmondtam neki, hogy elhiszem, hogy megbánta, de ez már nem segít rajta. Felálltam, és egy szó nélkül ott hagytam. Ennyi.

- Köszönöm – mondta Hermione, és rámosolygott barátnőjére. – Ugye nem haragszol, ha nem csatlakozom hozzátok? Tudod… Sirius miatt.

- Hm, pedig teljesen oda van érted – nevetett Lily, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akit nagyon bánt Perselus elvesztése. – Azt mondta, hogy ha adnál neki egy lehetőséget, bebizonyítaná, hogy nem hiába kapta azt az esélyt. Nos? Szerinted?

- Felejtő. Sajnálom, de nem tudok belészeretni. Szerintem jobb, ha ezt ő is elhiszi – intett a lány, és elindult vissza Perselushoz.

oOoOo

A fiú még mindig ugyanúgy ült, ahogy Hermione ott hagyta. A lány ismét belépett a kupéba, és leült Perselusszal szembe, és kinézett az ablakon. Pár másodpercig kellett csak várnia, és barátja megszólalt.

- Minek jöttél vissza? – kérdezte elkínzott hangon. – Nem vagyok kíváncsi senkire, érted?

- Értem – felelte Hermione, és továbbra is kinézett az ablakon. – De én szeretnék kérdezni tőled valamit.

- És mégis mit? Megint azzal akarsz jönni, hogy lebeszélj a tervemről? Késő, Hermione, most már tisztán látom, hogy ez az én sorsom, ezt kell tennem – nevetett a fiú gúnyosan.

- Tévedsz – válaszolta szenvtelenül a lány, és ránézett Perselusra. – Felejtsd el Lilyt!

- Ilyet nem kérhetsz tőlem! – csattant fel a fiú. – Soha nem fogom elfelejteni, hogy miért is lettem az, aki. Soha!

- És most mit akarsz tenni?

- Elvégzem az iskolát, utána pedig… vár a Sötét Nagyúr. Erről senki nem tud már lebeszélni – mondta Perselus, és hangjából nem hallatszott más, csak színtiszta gyűlölet. – Még te se, Hermione.

- Akkor vége? Ennyi volt? – kérdezte a lány, és odaült barátja mellé.

- Miről beszélsz?

- Arról, hogy többet látni se akarsz? Vagy még van remény arra, hogy barátok maradhassunk?

- Erre csak egy jó tanácsot tudok adni. Próbálj meg minél kevesebbet gondolni rám. Nem lenne jó vége, ha te meg én… érted? Ha továbbra is barátok maradnánk.

- Azt kéred, hogy…

- Hogy felejts el engem! Igen! – mondta a fiú, és kinézett az ablakon.

- Épp az előbb mondtad, hogy ne kérjek tőled olyasmit, hogy felejtsd el Lilyt. Hogy képzeled, hogy te ilyet kérhetsz tőlem? – kérdezte dühösen a lány, és megragadta Perselus kezét. – Hogy képzeled, hogy teljesítem a kérésed?

- Úgy képzelem, hogy te most szépen kimész innen, és soha többé nem foglalkozol velem!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.