|
13. fejezet Egyedül
Nagini94 2011.01.18. 15:58
Ezzel a résszel el szeretnék köszönni tőletek egy darabig, de nem kell megijedni, nem tűnök el teljesen, csak ismét beköszöntött a koleszos időszak, lassabban fogok haladni a történettel. Előre is nagyon szépen köszönöm a türelmeteket!
A fejezetről: Hermione nem hagyja magát, és kitalál valamit, ami lehet, hogy jól sül el, lehet, hogy nem... :D Pluszban a két lány kap egy-két meglepetést a nyár folyamán. - Nem megyek sehova – makacsolta meg magát a lány. – Engem nem kell utálnod!
- Nem, Hermione, én nem utálok senkit magamon kívül. Ehhez neked – ha úgy vesszük – semmi közöd. Én egyedül magamra haragszom, nem másra. Elhiszed?
- El, csak azt nem értem, hogy miért van szükség erre a mindenképp-halálfaló-akarok-lenni dologra. Perselus, értsd már meg, hogy semmi értelme nem lenne. Az égvilágon semmi értelme! Tönkretennéd magad és… és engem is. Bár ez gondolom, nem érdekel…
- Ne beszélj ostobaságokat! Már hogyne érdekelne?! – sziszegte a fiú, és szúrósan nézett Hermionéra.
- Akkor változz meg! Nem látom, hogy akár egy csepp elhatározás lenne benned!
- Min kellene változtatnom? – csattant Perselus hangja.
- Például a hozzáállásodon. Azon változtathatnál. Nem kell mindent pesszimistán felfogni, Perselus! Képzeld, mást is ért rengeteg csalódás és baj… mégis megy tovább az életük! Egyesek újrakezdenek mindent, mások a barátaikra támaszkodnak, és úgy vészelik át a rossz időszakot. Tanácsolom, hogy te is cselekedj így! Itt vagyok, bármiben segítek neked, és mindig számíthatsz rám.
- Ez nagyon szép volt – mondta gúnyosan Perselus, és komolyabb hangnemre váltott. – Én tudom, hogy semmit nem ér az életem. Egyszerűen tudom. Ez ellen pedig semmit se tehetek. Köszönöm, hogy mellettem akarsz maradni, de akkor te se lennél boldog.
- Ha mellettem vagy, akkor én boldog vagyok, efelől ne legyen kétséged – mondta Hermione, és szomorúan sóhajtott. – Mert én szeretlek téged!
- Ne! Ezt ne mondd – kérte a fiú. – Figyelj, zárjuk le ezt a dolgot. Nyáron majd küldök neked valamit, és vége. Rendben? Elfelejted, hogy én valaha is léteztem, és soha többé nem gondolsz rám! Ez a megoldás.
Hermione felemelkedett ültéből, és szomorúan nézett Perselusra. A fiú állta a tekintetét, csak akkor kapta el a pillantását, mikor a lány megszólalt.
- Nem hagylak békén. Ha kell, rád akaszkodok, ha kell, minden nap ott leszek a házatoknál, nem érdekel! Nem foglak elfelejteni, és garantálom, hogy te se tudsz majd engem kitörölni az emlékeid közül!
oOoOo
A Roxfort Expressz begördült az állomásra, a diákok pedig szedelőzködni kezdtek. Hermione egy utolsó pillantást vetett a távolodó Perselusra, és csatlakozott Lilyhez, aki kitörő örömmel ugrott szülei nyakába. Evansék Hermionét is kedves fogadtatásban részesítették, és fél óra múlva már a lányok hazaérkezésére rendezett ünnepi ebédet fogyasztották. Hermione – miután kipakolta holmiját – lesietett a nappaliba, hogy beszélhessen Lily szüleivel. A lány elhatározta, hogy megpróbálja lebeszélni Evanséket a további ellátásról. Úgy érezte, hogy elég nagy már ahhoz, hogy megálljon a saját lábán. Leült az egyik fotelbe, és beszélni kezdett. Hálásan megköszönte az eddigi törődést, és elmondta, hogy úgy érzi, ő is el tudná látni magát… Mikor azonban ideért, Mr. Evans félbeszakította. Megtiltotta neki, hogy akár egyetlen egyszer arra gondoljon, hogy elhagyja a házat, és hogy egyedül próbáljon szerencsét. Mondta, hogy amíg kiskorú, addig ők fognak felügyelni érte, ha tetszik neki, ha nem. Hermione erre nem mondhatott semmit, hiszen Mr. Evans a barátságos mosolyával bárkit le tudott venni a lábáról. A lány beletörődött, hogy továbbra is eltartsák, bár kezdte kicsit kényelmetlenül érezni magát. Hogy mindig csak kap, de semmit nem tud adni.
A lány a következő hetekben nagyon rosszul érezte magát, és ennek a tudatlanság volt az oka. Bosszantotta, hogy Perselus nem hallat magáról. Még a megígért „valamit” se küldte el neki, és ez nagyon rosszul esett Hermionénak. Egyik reggel azonban kapott egy kis csomagot, melyben két fiola bájital volt, és egy apró pergamendarab. A lány elolvasta Perselus írását, és halványan elmosolyodott. A pergamenen a következő állt:
Öntsd az egyiket a fürdővizedbe, és a hajad is áztasd bele! Segíteni fog! A másik Lilyé, de ne mondd el, hogy én küldtem nektek!
Perselus
A lány este úgy tett, ahogy a fiú leírta neki, és mikor fürdés után a tükörbe nézett, újra csak mosolyogni tudott. Haja és arca, akárcsak régen, ápolt és friss volt. Nyoma se volt Chloe és Lisa mesterkedésének rajta. A foltok egytől-egyig eltűntek, haja újra göndör volt – nem csomós! -, és a zöld színezék is kijött belőle. Hermione elégedett volt, viszont csalódott is. Barátja írhatott volna többet is magáról. Nem baj – gondolta a lány – úgyis megtalálom a módját, hogy találkozzunk!
Ahogy belépett Lily szobájába, egy meglepett kis nyikkanást hallott. Barátnője tátott szájjal nézett rá, és másodperceken belül mellette termett, hogy végigsimíthasson a haján.
- Ezt hogy csináltad? – kérdezte döbbenten, és tovább simogatta a göndör sörényt. – Nekem is rendbe hozhatnád igazán…
- Ezzel a bájitallal. Csak öntsd a fürdővizedbe, mártsd bele a… hát a hajadat azt ne, de a fejedet mindenképp, és újra a régi leszel – mondta a lány, és elmosolyodott. Lily arcáról ellenben eltűnt a csodálkozás.
- Perselus küldte, ugye? – kérdezte.
Na, erről ennyit, hogy ne áruljam el Perselust – gondolta Hermione, és bólintott. – Ha Lily magától is rájön…
A lány azonban hálásnak tűnt minden haragja ellenére, mert boldog sikongatásokkal fejezte ki, mennyire örül régi önmagának. Nem sokkal később Lily ott állt Hermione előtt, és boldogan rázta hosszú haját, szélesen elvigyorodott, kivillantva hibátlan fogait, és megpaskolta pattanás nélküli arcát.
- Csodálatos – lelkendezett. – Egyszerűen csodálatos! Köszönöm!
- Ne nekem köszönd – mondta Hermione. – Perselus készítette el.
- Na igen – Lily arcáról ismét lefagyott a mosoly. – Köszönöm neki.
oOoOo
Hermione egyre csak azon törte a fejét, hogyan kerülhetne kapcsolatba barátjával. Nem akart a házhoz menni, mert azt a fiú megtiltotta neki. Arra gondolt, hogy esetleg küld Perselusnak levelet, hátha szerencséje lesz, és a fiú válaszol neki. Leült az asztalhoz, pennát és tintát ragadott, és elkezdett írni:
Kedves Perselus!
Mostanában nem hallottam felőled (bár ezt nem csodálom, hiszen azt mondtad, hogy felejtselek el…), és gondoltam, hogy ha te nem teszel semmit, akkor majd én próbállak meg szóra bírni. Jobban vagy már? Kérlek, írd meg, hogy mikor érsz rá, mert nagyon szeretnélek már látni!
Szeret: Hermione
Átolvasta a rövidke üzenetet, és azonnal elküldte, közben nagyon remélte, hogy kap választ. Csendesen becsukta az ablakot, és körülnézett a szobában. Lily polcán volt egy kép, amely hármukat ábrázolta. Hermione odament, kezébe vette a képet, és szomorú mosollyal megsimogatta az integető Perselust. Pár másodperc múlva azonban a lány elkomorodott, mert a kis csapatból kivált a fiú, és ketten maradtak a mérges tekintetű Lilyvel. Hermione sóhajtva visszatette a fotót a helyére, és hanyag mozdulattal levetette magát az ágyra. Már majdnem elaludt, mikor kopogtatásra lett figyelmes. Fektében az ablak felé fordította fejét, és boldogan elmosolyodott a szürke bagoly láttán. Ismerős volt neki a madár, de nem tudta, hogy hol látta pontosan. Miközben abban reménykedett, hogy Perselus ilyen gyorsan visszaírt neki, beengedte a baglyot a szélesre tárt ablakon. Leoldotta lábáról a küldeményt, és útjára engedte a szárnyas postást.
- Lássuk! – motyogta, és megfordította a vastag levelet. Lapos betűkkel a „Lily Evans és Hermione Granger részére” felirat díszelgett a lapon. A lány felbontotta, és kicsusszant belőle két kisebb boríték, melyek közül az egyik szintén az övé volt. Ezt már lassabban bontotta fel, mert rájött, hogy ismételten hiába reménykedett, és hogy most sem Perselus érdeklődik a hogyléte felől.
„Kedves Hermione!
Úgy gondoltam, hogy írok neked, megkérdezem, hogy telik a nyár. Nos? Kellemesen töltöd a szünetet? Remélem, ki tudod pihenni magad! Sajnos van egy olyan érzésem, hogy úgyse fogsz visszaírni, ezért én elmondom, hogy az én nyaram milyen. Pocsék. Igen, ne nézz furán, tényleg az. Sajnálom, hogy nem láthatlak minden nap, nem láthatom szép szemeid csillogását, és gyönyörű mosolyod se részegít meg. Tudod, Hermione, mikor rájöttem, hogy többet érzek irántad, mint ami a barátság kategóriába belefér, eszembe se jutott, hogy ennyire fájdalmas is lehet a szerelem. Gyönyörűséged, okosságod…”
Hermione eltartotta maga elől az írást, és sajnálkozó pillantást vetett a papírra. Ekkor rontott be Lily, és az ágyára vetette magát, közben pedig hangosan nevetett.
- Mi történt veled, Lily? – kérdezte Hermione, és odadobta barátnőjének a saját levelét. – Bolondgomba?
- Nem, dehogy! – kacsintott vidáman a lány, és feltépte borítékja tetejét. – Petuniát hazakísérte a Dursley-srác. Tudod, Vernon. Oh, látnod kellett volna a húgom arcát! Csak úgy ragyogott. Már kezdtem megijedni, hogy előbújik belőle a rejtett varázstehetség, annyira természetellenesnek tűnt az a ragyogás… na mindegy, szóval meglátott, és a fejemhez vágta, hogy mindig beleütöm az orromat a dolgaiba…
- Ezt pont ő mondja? – kérdezte Hermione.
- Igen. Félelmetesen nevetséges volt – kacagott tovább Lily, és kihúzta a levelét a borítékból. Pár perc múlva megszólalt. – Hmm, Potter se tudja jobban felhasználni a felesleges tintáját… Hermione, te is kaptál levelet?
- Kaptam – mondta a lány lehangoltan, és meglengette a papirost. – Olvassam?
- Ha lennél olyan kedves – bólintott fontoskodó arccal Lily, és ismét nevetésben tört ki. – Mondd már! Vagy tudod mit? Add ide, majd elolvasom. Tessék, itt az enyém, szörnyedj el te is!
Hermione motyogott valami „az már megvolt”-félét, és kézbe vette James írását. Az – ha lehet – még nyálasabb volt, mint Siriusé, így Hermione undorodva tette le.
- Oh, Hermione, ez nagyon szép – mondta Lily, és miközben visszaadta Hermionénak a levelet, komolyan csengett a hangja. – Szerintem nagyon szeret téged. Mit szólnál, ha…
- Nem! – csattant fel a lány, ismerve barátnője tervezgető hangulatát. – Tudod, hogy én nem szeretem Siriust. Vagyis szeretem, de… nem vagyok belé szerelmes. És igazán boldoggá tenne, ha ő se lenne az belém!
- Hülyeség. Adhatnál neki egy esélyt – vont vállat Lily, és a fiókjába hajította James irományát.
- Ezt én is mondhatnám neked – bökte meg a lány oldalát Hermione, mire egy szigorú pillantást kapott cserébe. – Miért? Nincs igazam? Te is megpróbálhatnád Jamesszel a dolgot, hátha…
- Már megpróbáltam – csattant fel Lily, és csípőre tette a kezét. – Igen, megpróbáltam. De amit Perselusszal tett, azt nem tudom elfelejteni.
Hermione lehorgasztotta a fejét, és elgondolkozott azon, hogy barátnője most hozta először szóba a fiút a történtek óta. Töprengéséből egy ölelés szakította ki. Lily óvatosan simogatta a hátát, és megnyugtatásként olyanokat súgott a fülébe, hogy „nem kell vele törődni” és hogy „majd elfelejted!”. Hermione azonban megrázta a fejét.
- Nem, Lily, nem tudom elfelejteni. Én… - Hermione a szavakat kereste. – Nem is akarom elfelejteni!
- Jaj, kicsim! – ölelte meg újra Lily. – Akkor valamit ki kell találni, de sürgősen!
- Hogy? Te segítesz nekem, hogy Perselus… - hitetlenkedett a lány. – Tényleg bolondgombát ettél!
- Tudod, Hermione, én csak Perselusra haragszom, téged viszont szeretlek. Természetes, hogy segítek a legjobb barátnőmnek… főleg pasi ügyben – kacsintott Lily. – Támadásra fel!
- Lily, állj le! – intette le barátnőjét Hermione. – Itt nem pasi ügyről van szó. Én azért szomorkodom, mert úgy érzem, el fogom veszíteni az egyik barátomat. Sőt, már el is veszítettem. Lily, én nem szeretném, hogy elhagyjon!
- Nem is fog – csitította Lily Hermionét, és letörölt egy könnycseppet a lány arcáról. – Ha megfogadod a tanácsomat, biztos, hogy nem fog. Szépen beveted női bájaidat…
Hermione felnevetett, mert Lily – hogy illusztrálja ötletét – elkezdett a szobában körbe-körbe sétálni, közben eszeveszettül riszálta csípőjét.
- Női báj? – kérdezte Hermione, és megcsóválta a fejét. – Ugyan, Perselus nem fogékony az ilyesmire.
- Fenét! – mondta erre Lily, és megnézte magát a tükörben. – Perselus fiú, nem így van?
- De.
- Az agya is férfiként viselkedik, nem? – Lily közben behajlította kezét, és most a bicepszét kezdte nézegetni, Hermione pedig próbálta visszatartani nevetését.
- Úgy viselkedik – hagyta rá a lány, majd hozzátette. – Már persze ha maradt neki egy kevéske, amit pillanatnyilag erősen kétlek.
- Oké, tegyük fel, hogy maradt neki egy kicsi esze. Azt viszont te, kedves barátnőm, úgy elveszed, mint a sicc! Na?
- De ez igazságtalan! Perselus téged szeret.
- Én viszont haragszom rá, és tudja nagyon jól azt is, hogy ugyanúgy állok vele, mint te Siriusszal. Nem tudok beleszeretni – csóválta a fejét Lily. – Azt tanácsolom, hogy menj el hozzá, és beszéld meg vele a problémáitokat.
- Azt mondta, hogy nem akar meglátni engem a házuk közelében – vetette be Hermione az utolsó mentőövet, de Lily csak vállat vont.
- Nekem is ezt mondta anno… persze azt nem említette, hogy miért. Gondolom, szégyelli az apját – amit viszont meg is értek, esetleg a ház körülményei… mindegy, lényeg, hogy te elmész hozzá. Ne engedd meg neki, hogy parancsolgasson!
- Oké. Elmegyek. És hol a női báj? – kérdezte a lány, és tenyerébe temette arcát. – Ugye nem kell tapadós bőrruhát felvennem?
- Öö… azt éppen nem – dadogta Lily, és arcáról lesírt, hogy meglepte Hermione bőrruhás kérdése. – Viszont nem árt, ha csinos vagy. Úgy értem, hogy a kissé szakadt rövidnadrág és a térdig lógó póló nem lenne valami megnyerő. De…
Hermione figyelte, ahogy Lily belép a gardróbba, és hosszas kutatás után kihoz onnan egy piros, térdig érő, lenge nyári ruhát.
- Szóval ez – mutatott Lily a ruhára – tökéletes lesz. Szépen elmész hozzá, és nyert ügyed van.
- Rendben, meggyőztél – sóhajtott Hermione, és próbálta elnyomni a fejében zsongó ellenvetéseket. – Elmegyek hozzá, és… és beszélek vele.
- Helyes – kacsintott Lily, és megcsóválta a fejét, mikor felhangzott lentről édesanyja kiáltása. – Megnézem, mit szeretne.
Miután becsukódott az ajtó, Hermione leroskadt az ágyra, és a ruhára nézett. Végiggondolta az egész beszélgetést, és –annak ellenére, hogy még mindig rossz ötletnek tartotta – elkezdett benne reménykedni, hogy talán mégis ez lesz a jó megoldás.
oOoOo
Lefekvés után Hermione ismét elővette Sirius levelét, és nagyon reménykedett benne, hogy nem lesz rosszul a csöpögős üzenettől. Folytatta az olvasást ott, ahol még délután abbahagyta, és elgondolkozott a fiú szavain.
„… kedvességed egy pillanat alatt elvarázsolt, és bár soha nem engedtél közel magadhoz, én mégis vonzódom ahhoz az énedhez, melyet a mai napig nem ismerek igazán, és mégis teljes szívemből szeretek!”
Hermione letörölt egy könnycseppet… hirtelen Perselus jutott eszébe, és az, hogy pontosan ezt érzi a fiú iránt. Tovább olvasta a levelet, de barátja arcát nem tudta kiverni a fejéből.
„ Boldogsággal tölt el minden nap, mikor megláthatom gyönyörű mosolyod, és kedves szavaid, selymes hangod még inkább arra késztet, hogy elvesszek bűvöletedben. Remélem, egyszer mégis szerencsém lesz, és a karjaimba zárhatlak! Addig is tudd, hogy minden nap csak rád gondolok, éjszaka pedig rólad álmodom! Szeretlek, Hermione!
Forrón ölel: Sirius”
A lány becsúsztatta a levelet a Roxfort története lapjai közé, és zokogva húzta magára a takarót. Arcát belefúrta a párnába, hogy az valamelyest tompítsa sírását, majd kis idő múlva elaludt.
oOoOo
Másnap Hermione arra ébredt, hogy Lily óvatosan megrázta a vállát. Nagy nehezen kinyitotta a szemét, de mikor meglátott barátnője kezében egy borítékot, újra bebújt takarója alá.
- Megint egy? – kérdezte, és érezte, hogy Lily befekszik mellé. – Nem vagyok kíváncsi rá!
- Akkor kedves engedelmeddel én felbontom – mondta Lily, és szakadó papír hangja hallatszott. – „Tisztelt Granger kisasszony!”… hmm, ez hivatalosnak tűnik. Örömmel tájékoztatom, hogy…
- … felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába? – kérdezte Hermione, és kidugta fejét a takaró alól. Egyből barátnője hitetlenkedő tekintetére esett a pillantása. – Mi van?
- Hermione, te… te is prefektus leszel! – sikkantotta Lily, és a lány nyakába vetette magát. – Ez igen! Most aztán adhatunk a kis mitugrászoknak!
- Jaj, Lily, ez nem… nem lehet igaz – sóhajtott Hermione, és kézbe vette a kis prefektusi kitűzőt. – Hát most is?
- Mi most is? – kérdezte Lily, és kikapta a lány kezéből a kitűzőt. – Annyira büszke vagyok rád!
- Öö… hogy most is ilyen szerencsém van – vágta ki magát a lány. – Tehát te is kaptál?
- Igen – vont vállat Lily, majd vigyorogva hozzátette. – Biztos jó giffendéles kislány voltam.
- Az… - kacsintott Hermione. – Te jó ég! El se hiszem… Viszont eljött a nagy nap. Kívánj sok szerencsét, könyörgöm!
Lily keresztbe tette ujjait, és még egyszer megölelte barátnőjét.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
