A látogatás a következő napra, hétfőre volt betervezve. Lily továbbra is bíztatta, és mondta, hogy majd fedezi Hermionét. Az Evans-házaspár ugyanis nem szívesen engedte el egyedül a lányokat, kivételt képezett, ha megvolt a kiruccanásra a nyomós ok. A tervezett napon Hermione felöltözött, és Lilyre nézett, hátha elkap egy aggódó pillantást, ami egyből maradásra készteti, de barátnőjét túlságosan lefoglalta egy hatalmas pergamen…

Hermione tudta, hogy Perselus apját valahogy ki kell játszani, csak úgy találkozhat barátjával, de vállalta a kockázatot. Délután öt óra után elindult. Nem akart túl korán odaérni, nehogy Perselus apja még otthon legyen, ezért választotta a későbbi időpontot. Kicsit kóborolt az utcákon, hogy valamelyest megnyugodjon, mikor azonban kudarcot vallott, elindult Perselusék háza felé. Remélte, hogy barátját egyedül találja, ezért nagy levegőt vett, és bekopogott. Várakozás közben végignézett az épületen. A sötét, kopott ajtón egy világos csík látszott, ahogy a Nap kidugta fejét a fák lombjai között, és a koszos ablakokon is meg-megcsillant némi fény. Hermione úgy gondolta, hogy bent nem hallották a kopogást, ezért már azon volt, hogy ismét megzörgeti az ajtót, de egyből vissza is kapta a kezét. Megcsapta az ismerős alkoholszag, és elkerekedett a szeme, mikor az ismét részeg Tobias állt vele szemben. A lány megijedt a férfi vizsgáló tekintetétől… volt a szemeiben valami furcsa. Hermione úgy érezte, hogy jobb lenne, ha most elszaladna, mert fejében újra megszólaltak a félelmetes gondolatok, de valami mégis ott tartotta. És később épp ezt a marasztaló érzését átkozta el.

- Szia, kislány – mondta Tobias, és gusztustalan vigyort küldött Hermione felé. – Ilyen korán? Gyere csak beljebb.

- Köszönöm, én csak… eltévedtem. Elnézést – dadogta a lány, és megpróbált elsieti, de Tobias utánakapott, és csuklójánál fogva bevonszolta az egyre jobban idegeskedő Hermionét.

- Nem tévedtél el, kicsim – a férfi végigsimított a lány állán, és nyakán, majd betessékelte őt valami nappaliféleségbe. – Ülj csak le. Mit kérsz? Van konyakom, brandy-m, egyszerű bor… de akad itt erősebb is.

Hermione undorodva nézte a férfit, aki most túlságosan is feltűnően kezdte el őt mustrálgatni. Egyik kezében valamilyen ital üvege volt – Hermione nem látta a feliratot -, másik kezével pedig bezárta a nappali ajtaját. A lány torkában a rossz érzés egyre feljebb kúszott, és keveredni kezdett az egyre nagyobb sikítási vággyal. Valószínű, hogy arcáról is sütött a félelem, mert Tobias közölte vele, hogy nincs miért aggódnia.

- Csak beszélgetünk egy kicsit – ült oda Hermione mellé, és alkoholszagú leheletével beterítette a lányt. – Mi a neved, édes?

- Her… Hermione – mondta a lány halkan. - Mi szeretne…

- Csitt! Arra majd később térünk rá. Hm, tudod, hogy nagyon csinos vagy, Hermione? Igen, észveszejtően csinos – Tobias megnyalta alsó ajkát, és ismét végignézett Hermionén, kezét pedig a lány combjára tette, kissé feljebb tolva a könnyű ruhát. – Hány éves vagy?

- Tizenhat leszek nemsokára. Kérem, én nem szeretnék itt maradni. Már várnak, és ha nem érkezem meg időben…

- Akkor csak várjanak – Tobias keze egyre feljebb csúszott a lány combján, és közben élvezette nyalogatta tovább a száját. Hermione már ott tartott, hogy hányni fog, mert az alkoholszagtól és magától a látványtól eléggé felfordult a gyomra. – Miért is jöttél pontosan?

- Eltévedtem – nyöszörögte a lány, és lelökte magáról a férfi kezét. – És szeretnék most elmenni…

- Nyugi kislány, én is szeretnék elmenni – nevetett a férfi, és egyértelmű kijelentését alátámasztotta, hogy újra Hermione combját fogdosta. - Na, helyezd magad kényelembe, hamar túl leszel rajta…

Hermione nem bírta tovább, ökölbe szorított kezét meglendítette, és a hangból ítélve legalább két fogát kiverte Tobiasnak. A férfi felüvöltött, és elkapta a menekülni készülő Hermione derekát. A lány kapálózott, de csak azt érte el vele, hogy ráesett a foszladozó kanapéra, és felcsúszott a ruhája, Tobias pedig rajta landolt. Próbálta lelökni magáról a férfit, aki egyre erősebben szorította a csuklóját, de semmit nem ért el vergődésével. A zajongás közepette is hallani vélt valami recsegést, de úgy gondolta, csak a képzelete játszik vele. Megpróbált belerúgni támadójába, de csak az lett az eredménye, hogy Tobias valahogyan a lábát is lefogta. A küzdelem kilátástalannak tűnt, ezért vett inkább egy hatalmas levegőt, és sikítani kezdett. A férfi egyből a szájára tapasztotta koszos tenyerét, és folytatta a tapogatást.

Hermione nyöszörgött, és újra megpróbálta lelökni magáról Tobiast. Most szerencsével járt, a férfi a padlón kötött ki. A lány nem húzta az időt, odarohant az ajtóhoz, feltépte a zárat, és a bejárathoz sietett. Az is zárva volt, de a hozzá tartozó kulcsot már nem találta. Jobb híján felrohant az emeletre, ahol csak egy ajtót talált nyitva. Berontott, és lihegve kitörölte szeméből a könnycseppeket. Átkozta buta fejét, hogy ennyire makacs volt, és nem hallgatott Perselusra.

- Hermione – hallott egy ismerős hangot a háta mögül, és lassan megfordult. A fiú tekintetében nem volt harag, inkább csodálkozás, és ez kissé megnyugtatta. – Hermione, mit csinálsz itt?

A lány azonban nem tudott, de nem is akart megszólalni. Leroskadt a fal mellé, és csak nézett maga elé. Perselus leguggolt elé, és megfogta a térdét.

- Hermione, figyelj, most… - nem tudta befejezni, mert Tobias elkezdte püfölni az ajtót. – Meg ne szólalj!

A fiú felpattant, kitárta az ajtót, és szembenézett apjával.

- Hol van? – hörögte a férfi. – Hol van az az átkozott kis ribanc?

- Tűnj innen – Perselus hangja hűvös volt, és fenyegető. Hermione látta, hogy farzsebéből kihúzza pálcáját, és apjának szegezi. – Ne akard, hogy használjam. Takarodj innen!

- Teee…! Kis korcs! Bár meg se születtél volna! – üvöltötte Tobias, és nekirontott fiának. Perselus azonban egyetlen gyors átokkal elkábította apját, és bezárta az ajtót.

- Én is ezt kívánom néha – suttogta, és levette kezét a kilincsről. – Hermione, miért jöttél ide?

- Látni akartalak… téged – mondta a lány színtelen hangon, és ránézett az ajtóra. Lassan becsukta a szemeit, melyekből ismét egy-egy könnycsepp indult útnak. – Csak tudni akartam, hogy még mindig… hogy olyan…

- Hermione, én megvagyok itt egymagamban, nem kell miattam aggódni! – csattant fel a fiú, és az ágyra hajította pálcáját.

- Ne haragudj! – Hermione tenyerébe temette arcát, és apróra összehúzta magát.

Perselus megszánta a lányt, és nagy nehezen rávette, hogy üljön inkább a székre vagy az ágyra. A lány leroskadt a takaróra, de nem nézett barátjára.

- Hermione, mit csinált veled? – kérdezte Perselus, és hangja ismét jegessé vált. – Bántott téged?

- Nem – lehelte a lány, és megrázta a fejét. – Nem bántott. Kérlek szépen, ne haragudj!

Az utolsó mondatot inkább elsírta, mint mondta, és újra összehúzta magát. Perselus letérdelt Hermione elé, és lassan megsimogatta a lányt. Hermione kissé összerázkódott az érintéstől, de nem húzódott el. Így telt el néhány perc, majd a lány úgy ahogy összeszedte magát, és ránézett barátjára.

- Haragszol rám?

- Igen, Hermione, haragszom! Szerinted miért kértem, hogy ne gyere ide? Csak viccből, igaz? Arra nem is gondoltál, hogy féltelek? Nem örülök neki, hogy kérésem ellenére idejöttél – kezdte a fiú, majd meglátva a lány kétségbeesett tekintetét, hozzátette: – Haragszom, mert akár bajod is lehetett volna ebből az egészből!

Hermione felhúzta a térdét, és mélyeket lélegzett, Perselus pedig odaült mellé. Továbbra is simogatta a lány hátát, aki egy idő után nekidőlt barátjának.

- Én tényleg nem akartam rosszat. Én csak…

- Hermione, ezt inkább majd máskor beszéljük meg. Jó? Most nyugodj meg, és… szeretnél hazamenni?

- Nem! – vágta rá a lány, és újabb könnycsepp indult útnak az arcán. – Hadd maradjak itt! Kérlek!

- Rendben. Ha ezt szeretnéd… viszont magadra kell hagyjalak egy kicsit. El kell takarítanom ezt a mocskot az útból – mondta Perselus, és az ajtó felé bökött az ujjával.

Nagyjából öt perc múlva a fiú ismét a szobájában volt, és ránézett a még mindig szomorú Hermionéra.

- Gyere ide! – mondta neki.

A lány megállt Perselus előtt, és hagyta, hogy a fiú átölelje. Lassan végigsimított barátja hátán, és érezte, hogy Perselus mozdulatlanná válik, majd vesz egy mély levegőt.

- Azt mondtad, hogy majd máskor beszéljük meg – mondta halkan Hermione. – Ez azt jelenti, hogy látjuk még egymást?

- Hermione, én nem akarok neked fájdalmat okozni – válaszolt Perselus, és még szorosabban ölelte a lányt.

- Így okozol fájdalmat, miért nem hiszed el? – Hermione hátrasimított egy fekete tincset, közben pedig megérintette barátja arcát.

Perselus sóhajtott egyet, és csókot nyomott Hermione homlokára.

- Szép vagy – mondta, és újra megölelte a lányt, aki egyből nyaka köré fonta a karját.

- Egyébként még meg se köszöntem a bájitalt. Amint látod, segített – suttogta, és szorosabban ölelte Perselust. – Köszönöm szépen!

- Szívesen segítettem – mondta a fiú rekedten, és kissé hátrébb lépett. – Most… jobb lenne, ha hazamennél.

- Persze… ha zavarok, már megyek is – mondta Hermione, de nem moccant. – Köszönöm…

Perselus megfogta a lány kezét, és kissé megszorította, hogy Hermione mindenképp figyeljen rá.

- Ígérd meg, hogy többet nem jössz ide. Kérlek, Hermione, ígérd meg!

A lány bólintott, majd megszólalt:

- Nem… maradhatnék mégis itt? Csak egy kicsit… pár percet – kérdezte, és megint közelebb lépett Perselushoz. Óvatosan hozzásimult, és vállára hajtotta a fejét. Hallgatta, hogy vesz barátja egyre mélyebb lélegzetet, majd halványan elmosolyodott.

- Hermione – hallatszott újra a rekedt hang -, most tényleg menj! Aggódni fognak… érted…

A lány még egyszer megölelte Perselust, és – körül se nézve – a bejárati ajtó felé vette az irányt. Az most minden nehézség nélkül kinyílt, és Hermione pillanatok alatt a sötétedő utcákat rótta.

oOoOo

Mikor visszaért az Evans-házba, Lily egyből letámadta. Megkérdezte, hogy mi történt vele, és miért ilyen kisírt a szeme. Hermione összehabogott valami ostobaságot, amit még ő maga se értett, de úgy tűnt, Lily nem fogja faggatni. Hálás volt ezért barátnőjének, és cserébe megölelte őt.

- Képzeld! Potter megint küldött egy levelet. Hogy ez a srác mennyit tud nyálaskodni! Hihetetlen. Mit írjak neki, hogy végre lekopjon rólam? Ja, és ő is kérdezi, mi van veled. Nos? Hogy érzed magad? – kérdezte Lily, és a pergamen fölé görnyedt.

- Írd azt, hogy… csodálatosan jól érzem magam… vagy valami hasonlót – legyintett Hermione, és felcsapta egyik könyvének a fedelét. Az este nagy része azzal ment el, hogy Lily levelet írt, Hermione pedig olvasott, vagy csak üres tekintettel nézte a sorokat, és közben gondolkozott. Úgy érezte, hatalmas csalódást okozott Perselusnak, és hogy a fiú – még ha nem is mutatta - haragszik rá. Lelke mélyén tudta, hogy ez nem így van, mégis… jó büntetésnek érezte a kis önmarcangolást. Lilyre alig tudott figyelni, pedig a lánynak be nem állt a szája. Beszélt valamit a következő tanévről, az RBF-eredményekről, és arról, hogy Petunia elment moziba Vernon Dursley-vel. Ezeket hallgatva Hermione ha lehet, még jobban elszomorodott. Tudta, hogy kicsi az esély arra, hogy Lilyt is megmentse, addig, amíg Perselus teljes bizonyossággal át nem áll a jók oldalára…

oOoOo

Másnap Hermione megkapta az elmaradt kihallgatásadagját, ami alatt részletesen be kellett számolnia a történtekről. Délután egy bögre forró csokival leültek, és Hermione belefogott. A Perselusos részt elmondta többé-kevésbé részletesen, a Tobias-ügyről azonban mélyen hallgatott. Nem akarta, hogy barátnője elmondja a dolgot a szüleinek, vagy maga akarjon bosszút állni. Lilynek viszont nem tűnt fel, hogy Hermione valamit elhallgat előle, és ez megnyugtatta a lányt. Apró mosolyokat vélt felfedezni barátnője arcán, mikor mondta neki, hogy kibékültek, és Lily szeme megcsillant, mikor említette neki Perselus dicséretét, miszerint Hermione nagyon szép.

- Mondtam én, hogy tetszeni fogsz neki! – ujjongott Lily, és megölelte Hermionét.

- Köszönöm a segítséget, Lily! – hálálkodott a lány, és belekortyolt a meleg italba.

- Igazán nincs mit megköszönnöd! Szívesen segítek a barátnőmnek – bólintott Lily, és vigyorogva az ablak felé intett. – Beengeded azt a madarat?

Hermione pillantása is egyből az ablakra suhant, és felállt, hogy beengedje a fekete jövevényt. Kicsi pergamen volt a madár lábára erősítve, melytől Hermione gyorsan megszabadította az állatot. Nyújtotta barátnője felé a papirost, de Lily nemet intett a kezével.

- Én nem kaphattam levelet. Potternek most válaszoltam, nem lehet, hogy ilyen hamar visszaírjon… és ahogy elnézem, a mennyiség se a megszokott. Tuti, hogy nem nekem jött.

Hermione kibontotta, és amint megpillantotta Perselus ismerős betűit, valamelyest megnyugodott. Az írás nem volt hosszú, mindössze pár szó, de Hermione számára mindennél fontosabb.

„Elintéztem apámat, nem emlékszik semmire! Vigyázz magadra, nem tudnám elviselni, ha valami történne veled! P.”

A lány összehajtotta a kis pergament, és ezt is a könyvébe tette. Lily kíváncsian nézett rá, ezért küldött felé egy mosolyt.

- Annyit írt, hogy jól érezte magát – füllentette, és újra kézbe vette a bögréjét. Belekortyolt a kihűlni készülő italba, és megint Lilyre pillantott. Barátnője boldogan olvasott tovább, és ez Hermionét is valamelyest megnyugtatta.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés