- Perselus, várj!

- Mondd!

- Még egyszer!

Perselus kérdőn nézett a lányra, mire Hermione megmutatta, hogy mire is gondolt. Ujjával végigsimított barátja ajkain, mire a fiú elkapta a fejét.

- Még egyszer! – kérte Hermione, és megszorította barátja talárját, hogy áldozata még véletlenül se menekülhessen.

- Hermione, én… nem tudom, hogy mi volt ez – mondta Perselus, és kerülte a lány tekintetét. – Én mondtam, hogy ne nézz úgy rám!

- Így? – kérdezte Hermione, és addig ügyeskedett, míg barátja kénytelen volt a szemébe nézni. Ugyanolyan haragos tekintet… - Így gondoltad?

- Igen – nyögött fel a fiú, és elfordította a fejét. – Hermione, kérlek, engedj el!

- Rendben, menj! – sóhajtott a lány, és elengedte Perselus talárját. – De ezt akkor se úszod meg!

Megvárta, hogy barátja egy kis előnyt szerezzen, csak akkor ment utána, közben pedig álmodozó arccal simogatta a száját. Perselus óvatosan hátrapillantott, és elmosolyodott a látvány miatt.

- Hermione, szerintem figyelj, hogy hova lépsz – szólt, és a lány lába elé mutatott.

- Figyelek én – csattant fel Hermione, miután észrevette Perselus gúnyos mosolyát. – Ne vigyorogj! Ezért még súlyosabb lesz a büntetésed!

- Félek – mondta a fiú karba tett kézzel. – Mit fogsz csinálni? Megkötözöl?

- Hmm, ez se rossz ötlet, de nem erre gondoltam – legyintett a lány. – A tervem az, hogy…

Nem tudta befejezni, mert McGalagony távolról érkező hangja félbeszakította.

- Miss. Granger! Mr. Piton! Jöjjenek, kérem! – integetett a tanárnő a kastély előtt.

- Na, vajon mit akar? – kérdezte Perselus, miközben elindultak. – Biztos mentek árulkodni a kicsik.

- Nem hiszem – súgta Hermione. – Akkor szigorúbban nézne ránk… most olyan szétszórtnak tűnik.

- McGalagony szétszórtan? Nem létezik! – morogta a fiú.

Mikor odaértek, a tanárnő egyből elkezdett nekik magyarázni, miközben ide-oda mutogatott, és fegyelmezte a hangoskodó és futkározó diákokat.

- Nemsokára téli szünet. Magukat még nem kérdeztem: óhajtanak itt maradni az ünnepekkor is?

- Igen – vágta rá Perselus. – Vagyis én mindenképp. Hermione?

- Nem tudom – mondta a lány, és ránézett Perselusra. – Szeretnéd?

- Kérem, igyekezzék kitalálni, hogy óhajtja-e itt tölteni az ünnepeket, Miss. Granger! Más dolgom is van ma még! – mondta szigorúan a tanárnő, és ránézett a lányra. – Nos?

- Maradok – jelentette ki a lány, és elmosolyodott. – Elnézést, tanárnő!

- Semmi baj, kisasszony, én is voltam fiatal… Mr. Thess, ne kergesse Miss. Greney-t! További kellemes időtöltést! – biccentett Perselusék felé, és eltűnt a kastélyban.

- Szóval maradsz? – kérdezte a fiú, és mindeddiginél szélesebb mosolyt küldött Hermione felé. – Ennek örülök!

- Én is örülök neki, legalább lesz alkalmam megbüntetni téged! – nevetett a lány. – Csak meg kell beszélnem a dolgot Lilyvel. Úgyhogy ha nem haragszol, meg is keresném.

- Persze, menj csak! Majd valamikor találkozunk…

Hermione bólintott, megszorította Perselus kezét, és elsietett a Griffendél-torony irányába. Barátnője nem volt a szobájukban, ezért egy könyvet magához ragadva lesietett a klubhelyiségbe, hogy ott várja meg a lányt. Lily sokáig váratott magára, Hermione már azon volt, hogy feladja a várakozást, és elhagyja a tornyot, mikor barátnője széles mosollyal berontott a helyiségbe. Rávigyorgott Hermionéra, és már a távolból egy pergament lengetett a lány felé.

- Végre! Mindenhol kerestelek – mondta kipirult arccal Lily, és kisimította térdén a lapot. – Anya írt. Eldöntötték, hogy mi lesz a programunk.

- Program? – kérdezte értetlenkedve Hermione.

- Tudod, amiről beszéltünk egyszer nyáron. Anyáék kérdezték, hogy mit szeretnénk csinálni ünnepekkor. Hova utazzunk, satöbbi. Rémlik? – kérdezte mosolyogva Lily, és újra a levélre nézett. – Eldöntötték. Úgyhogy a szünetben elutazunk a hegyekbe… már nagyon várom, el tudom képzelni, mennyire szép lesz! Nem is örülsz neki? Még módosíthatunk az úti célon, ha gondolod…

- Nem, nem erről van szó… jaj, Lily, ne haragudj, de úgy döntöttem, hogy idén itt töltöm a téli szünetet – motyogta Hermione, és lehajtotta a fejét.

- Rendben. Akkor megírom a szüleimnek, hogy rád ne számítsanak – mondta nyugodtan Lily, de volt valami a hangjában, ami nagyon nem tetszett Hermionénak.

- Most haragszol rám, ugye?

- Dehogy haragszom! Te döntésed, ha jobban szeretnél itt maradni… hát legyen. Mindenesetre én elutazom – mondta Lily, és felemelkedett a fotelból. – Jó szórakozást!

- Figyelj, így is eleget tettek már értem a szüleid, nem várhatom el, hogy mindenhova magatokkal cipeljetek! – mondta a lány, és becsukta a könyvét. – Köszönöm szépen a lehetőséget, de most nem élnék vele.

- Rendben van, semmi gond. Csak gondoltam, jól éreznénk magunkat… esetleg lelökhettük volna Petuniát a hegycsúcsról… - Lily karba tette a kezét. – Te őszintén ki akarsz ebből maradni?

- Sajnálom, de igen – bólintott Hermione megkönnyebbülten, mikor meglátta, hogy barátnője már mosolyog.

- Szégyelld magad! Rád nem lehet haragudni – csattant fel Lily, és a levélre mutatott. – Bocsi, de tényleg meg kell írnom anyáéknak az üzeneted.

- Üdvözlöm a szüleidet, és írd meg, hogy tényleg sajnálom, és köszönöm, hogy gondoltak rám – mondta Hermione, majd felvitte olvasmányát a szobába.

oOoOo

A másnap reggeli megbeszélésen a prefektusok mindent megtudtak szünet előtti teendőikről. Perselus bánatára mindenki a háztársával kellett, hogy dolgozzon. Az első teendő a klubhelyiség feldíszítése volt, utána a számtalan folyosó, majd a Nagyterem szebbé varázsolása.

- Már bánom, hogy vállaltam ezt az őrületet – morogta Perselus a jelvényére bökve, miután elhagyták McGalagony tantermét. – Neked nincs eleged belőle?

- Még nincs – nevetett Hermione. – Nyugi, biztos, hogy jó lesz! A Nagytermet már közösen díszíthetjük. Ha gondolod, lefoglalom az egyik karácsonyfát…

- Karácsonyfa-díszítés? – húzta el a száját a fiú. – Nem való az nekem, Hermione. Tudod, hogy én inkább…

- Kísérleteznél – csattant fel a lány. - Tudom! De egy napot igazán eltölthetnél valami mással is, nem gondolod?

- Van benne valami – vont vállat Perselus. – Erről jut eszembe, még a bájitaltan-házit is meg kell csinálnunk.

- Hmm, egy újabb békés könyvtári este? – mosolygott Hermione. – Nekem nincs kifogásom ellene.

Perselus megcsóválta a fejét, és bepillantott a Nagyterembe. Kétségbeesetten felnyögött, és gyilkos pillantást vetett prefektusi jelvényére.

- Nem gondolta komolyan, hogy az egész Nagytermet mi díszítsük fel, ugye? – kérdezte reménykedve a lánytól, de a professzor felcsattanó hangja megölte utolsó reményét is.

- De igen, Mr. Piton, komolyan gondoltam! – szólt szigorúan a tanárnő, és megfenyegette Perselust egy pergamentekerccsel. – Sőt, hogy lássa, mennyire komolyan gondolom, a gyengélkedőt is maga kapja! Kellemes időtöltést kívánok hozzá, nem kell megköszönnie!

McGalagony nagyon apró mosolyt küldött Hermione felé, és besietett a Nagyterembe.

- Ezt jól megkaptad! – mondta a lány, és belenevetett Perselus szikrázó szemébe. – Ne nézz így rám, én ártatlan vagyok!

- Segítened kell! – mondta félig könyörögve, félig kétségbeesetten a fiú.

- Miért kellene segítenem? – vigyorgott tovább Hermione. – Te kaptad a büntetést, szenvedd csak végig egyedül!

Perselus a szemét forgatva berontott a Nagyterembe, és ledobta magát az első szabad székre, amit a Mardekár asztalánál talált. Hermione, miközben próbálta elfojtani feltörni készülő kacagását, odaballagott griffendéles társaihoz, maga elé húzott egy tányér pirítóst, és jóízűen beleharapott egy megvajazott szeletbe. Nem sokáig élvezhette a vidám egyedüllétet, mert Perselus pár perc múlva már ott termett mellette, és folytatta a szörnyülködést. A lány lenyelte a falatot, és mosolyt erőltetett arcára.

- Perselus! Egy napot igazán kibírsz, nem? – kérdezte enyhe idegességgel a hangjában, és belekezdett egy újabb pirítós megvajazásába.

- Köszönöm, hogy ennyire megértő vagy! – csattant fel a fiú, és öntött magának egy pohár töklevet. – Be kellene tiltatni ezt a nagy karácsonyi hercehurcát!

- Nekem semmi bajom nincs vele, és csak úgy mellékesen hozzátenném… – mondta Hermione, és figyelte, ahogy McGalagony elsiet az asztal mögött. – Ne nagyon kiabálj, mert McGalagony professzor még a birtokot is rád bízza.

- Szerintem nem – csóválta a fejét a fiú, és megitta a töklevet, kissé megborzongott, majd folytatta. – Így is rám sózta az egész iskolát, ezt nem teheti.

- Igaz – bólintott a lány. – Bár McGalagonynál nem tudni.

oOoOo

December huszadikán elutazott a diákok nagy többsége. Az a pár fiatal, akik ottmaradtak, vagy szerelmespárok, vagy egyszerűen csak hazamenni nem akaró tanulók voltak. Ezen a napon leesett az első hó, melyet az egész iskola nagy lelkesedéssel fogadott. Néhányan hógolyócsatát vívtak, mások a befagyott tavon korcsolyáztak. Hermione is győzködte Perselust, hogy menjenek ki, de a fiú hajthatatlan volt. Egyre csak azt mondogatta, hogy nem akar kimenni, sokkal jobban érzi magát a kastélyban, kis társaságban. Hermione ugyan örült ennek a burkolt vallomásnak, hogy a fiú szeret kettesben lenni vele, mégis úgy gondolta, nem ártana kimozdulni. Végül arra is gondolt, hogy egy marék mágikus havat varázsol barátja nyakába, mikor azonban tervét megvalósította, Perselus mélységesen megharagudott rá, és csak nagy nehezen lehetett kiengesztelni a fiút. Végül megbeszélték, hogy a könyvtárban fognak találkozni minden nap. Huszadika reggelén Hermione ért oda elsőnek – legalábbis ő azt hitte. Elindult a szokásos asztaluk felé, ami eléggé eldugott helyen volt, de félúton hangos lapozásra lett figyelmes, mint amikor valaki őrülten keres valamit. A lány odalopózott az egyik könyvespolc mögé, és megleste a bujkálót. Barátja sebesen lapozgatott egy vaskos könyvet, néha beleolvasott, de csakhamar újabb lapozás következett. Hermione úgy gondolta, megkérdezi, hogy Perselus mégis mit keres olyan hevesen, de nem bánta meg, hogy inkább csendben maradt. A fiú távolabbra dobta a kötetet, így Hermione el tudta olvasni a címét.

„Varázslatos ajándékok karácsonyra, avagy mivel bűvöljük el szeretteinket.”

A lány elmosolyodott, és visszalopózott a könyvtár bejáratához, hogy újra elindulhasson, ezúttal hangosan csattogó léptekkel, hogy Perselus időben eltüntethesse az árulkodó jeleket.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés