Nem fogjátok elhinni...

A nevem Molly, Molly Carter. Nem fogjátok elhinni, mi történt velem. Az egész történetet érdemes ott kezdenem, hogy hatodéves vagyok a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Feltételezem, ismeritek a mi világmegmentő, kis túlélő, Harry Potterünk és a nagyon gonosz, nagyon nagy úr, Voldemort történetét. Nos, én ott voltam, láttam és tapasztaltam. Hálás voltam Merlinnek, amikor Harry legyőzte a gonosz fekete mágust, és azt kívántam, bár minden helyre jönne. Nos így is lett. Persze a csata rengeteg áldozatot követelt, de végre béke honol a világban.

A sok gyász és ünneplés után minden visszatért a régi kerékvágásba. Szeptember elsején az Expresszen ültem sok régi, és sok leendő Roxfortos között.

Nem sokkal indulás után sétálni indultam, és pont az arany trió kupéja előtt haladtam el, amikor beleütköztem valakibe. Nem is akárkibe, Draco Malfoy, a mardekár hercege lépett ki fülkéből és egyenesen nekem jött. Elestünk.

- Minden rendben, Malfoy? – hallottam Hermione hangját.

- Persze, Granger – felelte a rajtam terpeszkedő srác, majd amikor végre kegyeskedett rám nézni, hogy mégis kit ütött el, szinte lányosat sikoltott. Úgy ugrott le rólam, mintha égetnék. – Tévedtem, még sincs rendben!

Hogy ezt értsétek, el kell, mondjam, mi történt. Nos, én félvér vagyok. Nos, én félvér vagyok, ezen kívül felmenőim között akadtak vélák is. Anyám egy aranyvérű család sarja, apám meg, hát, tisztavérű véla, örököltem néhány képességét. A végső ütközetben épp ezen tudásommal vettem rá néhány halálfalót, hogy kötözzék meg egymást, amikor befutott az ifjú Draco. Őrá persze nem hatott a varázs, mert az ő ereiben is folyik vélavér, viszont rettenetesen megrémült, meg akart átkozni, de túl sokáig habozott. Megérintettem a homlokát, és a vélavarázs bódító álomba taszította, igaz csupán öt percre, de az is elég volt, hogy elmeneküljek. Sajnos azonban vétettem egy orbitális hibát. Mivel nekem alapvetően tetszett a srác, a vélasága meg még inkább vonzott, sikerült egy meglehetősen fullasztó és szenvedélyes álomba löknöm. Gyakorlatilag, mintha megerőszakoltam volna. Persze nem emlékezett semmire, amikor felébredt, csak az álomra. Én egy folyosóval odébb, egy kárpit mögött vészeltem át azt az öt percet. Azóta, valamilyen mágikus köteléknek hála, majd’ minden éjjel végigélvezhetem, ahogy Draco álmában velem szeretkezik.

- Te vagy... – suttogta sápadtan, elhaló hangon.

- Én – bólintottam, de ez hiba volt, mert erre elvörösödött. Ekkor jutott eszembe, hogy ő nem tudta, hogy én is látom az álmait. – Ó, a fenébe! – szidtam magam.

- Szia, Molly Carter, ugye? – köszönt rám Ginny Weasley.

- Igen – feleltem kényszeredetten, és a lány segítségével feltápászkodtam a földről. Hermione azonnal a szárnyai alá vett, és nem túl szelíden, de betuszkolt a kupéba. Ginny a még mindig döbbent Dracót ültette le velem szemben.

- Valaki elmondaná nekem, mi a fene van? – kérdezte Ron, de Harry leintette, és hozzám fordult.

- Minden rendben? – kérdezte kedvesen.

- Igen, csak azt hiszem, sikerült lesokkolnom Malfoyt.

- Lesokkolnod? – kérdezte a károsult. Úgy érted lassan kezdtem azt hinni, hogy megőrülök, erre megjelensz a vonaton, én meg letarollak?!

- Mi? – nyögte bele Ron ismételten, de most meg Ginny volt, aki oldalba könyökölte.

- Valójában én is szeretném tudni – nyilatkozta Harry.

- Én… - kezdtem –, félig véla vagyok.

- Te jó ég – nyögte Hermione, és szánakozva pillantott Dracóra, aki csak értetlenül nézett.

- Molly magába bolondította Malfoyt? – kérdezte Ginny kuncogva. – Anélkül, hogy találkoztatok volna?

- Nem hiszem – ráncolta a szemöldökét a barna hajú boszorkány –, Malfoy is részben véla, nem hat rá az ilyesmi.

Az említett mindeközben engem bámult. Elgondolkodtam, hogy vajon mit láthat. Szőke, hosszú haj, kék szemek, hófehér bőr, tökéletes alak. A vélavér nagy előnyei. Még ha sántítva másznék, az emberek akkor is szépnek látnának. Még ötven évesen is maximum harmincnak fogok kinézni, csak a hajam fakul majd ezüstfehérre.

- Mit tettél velem? – kérdezte halkan a szőke srác, és én alig bírtam tartani a szám. Áramlott belőle a visszafogott harag és tehetetlenség, illetve a vélavarázs, amitől képtelen voltam nem bámulni. A többiek is elhallgattak, hogy hallják, mit beszélünk.

- Nem… – kezdtem, de nem hagyta befejeznem, mert a vállamnál fogva felállított az ülésről.

- Mit tettél velem? Hogy történt ez? Milyen varázslat ez? Mondd el az igazat! – kiabált velem, és én láttam rajta a kétségbeesést, de figyelmemet igazából az ragadta meg, hogy belém szeretett.

- Draco, én nem akartam, hogy ez legyen – mondtam, és közben magamon éreztem a többiek döbbent tekintetét.

- Szóval elismered, hogy te tetted?

- Igen és nem – hajtottam le a fejem. – A végső csatában meg akartál támadni, de elbambultál, és én elkábítottalak, de nem pálcával, hanem a saját bűbájommal. Úgy öt percig voltál kiütve. Utána…

- Egyszer csak egy folyosón találtam magam, öt megkötözött halálfalóval, és nem tudtam, hogy kerültem oda – fejezte be helyettem.

- Már értem! – vágott közbe Hermione. – Olvastam erről a jelenségről, valamikor tavaly.

- Te még miről nem olvastál? – dünnyögte Ron szemforgatva.

- Az a lényeg, hogy amikor Molly megérintette Malfoyt, mert felteszem megérintetted – mondta, én meg bólintottam, bár kicsit feszélyezett, hogy az említett még mindig a vállamat fogja –, nos, akkor el akarta altatni, egy álmot adott neki, de mivel, felteszem, tetszett neki Draco – itt jól elvörösödtem, és el akartam süllyedni –, kivetítette rá a saját vágyait. Miután Hermione ezt elmondta, kicsit nagy lett a csend.

- De miért álmodtam mindig újra, és miért érzem azt, hogy megveszek ezért a lányért, ha azt sem tudom, ki ő?

- Hát, Malfoy, ez valószínűleg azért van, mert felkeltette benned a vélát – válaszolt Hermione, én meg menekülni akartam.

- Akkor vedd vissza a varázst – fordult felém Draco ellentmondást nem tűrően.

- Nem lehet, nincs rá mód. Nem én tehetek az érzéseidről, hanem te – ráztam a fejem, és sajnos igazat mondtam. – Engem is megőrjít a helyzet, tudod a kapocs kétoldalú, látom, és átélem azokat az álmokat! Ráadásul vonz a vélaságod. Nagyon vonz.

- Éreztem, hogy ez lesz – sóhajtotta megint Hermione.

- Mégis micsoda? – értetlenkedett Harry.

- Az ő esetükben a félvérség nem olyan, mint az, ha valaki félig mugli. Emlékezzetek csak, amikor Fleur magába bolondította Billt, pedig egyáltalán nem akarta, csak a vélaságnának, mármint a véla részének megtetszett Bill, és akarta őt – magyarázta a lány.

- Nem értem – szólt Ron és Ginny egyszerre.

- Oké, egyszerűsítek. Molly véla része olyannyira önálló, hogy felébresztette Malfoy vélaságat, és párjául választotta.

- Mi? – hördült fel Draco és Harry.

- Ugye nem? – nyögtem én, de Hermione csak fáradtan bólintott.

- Vagyis – okoskodott Draco –, a bennem lévő véla akarja ezt a csajt?

- Hé! A nevem… – méltatlankodtam, de közbeszólt.

- Tudom, Aurélia a neved.

- Én… nem ezt akartam mondani, de… honnan tudod?

- Te mondtad – felelte.

- Nem mondta – vitatkozott Ginny.

- De.

- De nem.

- Mondtam! – csattantam fel, mert betelt a pohár. – Csak nem itt, hanem az egyik álmomban.

- Na ugye! – vágta rá a szőke, és végre elengedett.

Na, eddig bírtam, le kellett ülnöm.

- Hogy az a tetves… – sóhajtottam. – Anya előre szólt, hogy vigyázzak, erre ennyire elszúrtam.

- Mit szúrtál el Molly? – kérdezte Ginny végre lenyugodva.

- Az a baj, hogy a vélák csak egyszer választanak párt. Sok embert megszédíthetnek, de csak egyszer szerelmesek.

- Tehát Draco és te sose fogtok kiszeretni egymásból, és mindig vágyni fogtok egymásra. Ez de ciki – röhögött Ron, mire Hermione lecsavart neki egy hatalmas pofont.

- Ronald, te bunkó! –kiabált rá, majd hozzánk fordulva folytatta. – Szerintem meg kellene beszélnetek.

- Mondhatni – pufogott a szőke hercegem.

- Találkozzunk a Szükség Szobájában, a díszvacsora után – vetettem fel.

- Rendben – felelte, és kiviharzott a kupéból.

***

- Egy falatot sem ettem – nyögtem a mellettem ülő szobatársamnak, majd felálltam, és elindultam a hetedik emeleten balettozó trollok kárpitjához. Draco már a faliszőnyeg előtt állt. Sétáltam három kört, majd beléptem a kék és ezüst díszítésű klubhelyiség-jellegű szobába.

- Most mihez kezdünk? – huppant le egy kanapéra Draco, de én képtelen voltam megállni, csak körbe-körbe sétáltam.

- Semmihez. Nem tehetsz semmit – feleltem az igazságnak megfelelően.

- Tehát életem végéig, amit - megjegyzem - hosszúra tervezek, sóvárogjak utánad, pedig sose kaphatlak meg? Hát ez remek! – Hallottam a hangján, hogy teljesen ki van akadva, de nem tehettem ellene.

- Valahogy így – bólintottam.

- Merlin, hogy kopaszodna meg! – csattant, és felrobbantott két fotelt, meg egy asztalt, mire a szoba szinte csatatérré változott. Le kellett valahogy nyugtatnom szegényt. Megálltam a kanapé mögött, és jobb híján a vállamra tettem a kezem. Persze a véla ösztön azonnal előkerült, és hívta az övét is. Ettől persze elvesztettem az önuralmam.

Arcomat a hajába simítottam, és belélegeztem az illatát, közben enyhén magamhoz öleltem. Hallottam, hogy halkan felnyög, és kezeit az enyémre tette. Nagyon rossz irányba haladt az, amit csináltunk, ugyanis néhány pillanat múlva egyszerűen áthúzott a kanapé háttámláján, egyenesen az ölébe.

- Draco, mit csinálsz? – suttogtam.

- Fogalmam sincs – felelte, és felültetett az ölébe. Behunyta a szemét, és kezével az arcomat simogatta. Remegtem a karjai közt, pedig nem tett olyat, ami ellenemre lett volna. Lassan áttért a nyakamra, arcát pedig az enyémhez simította. Amint a bőre az enyémhez ért, mintha egy tornádó söpört volna végig rajtam, ő pedig belesóhajtott a hajamba. Ekkor már tudtam, hogy meg fog csókolni, ami nem helyes, de azt is tudtam, hogy nem fogok tiltakozni.

Óráknak tűnő másodpercek múlva éreztem, hogy ajkai az enyémekre simulnak. Életemben nem éreztem még ilyet, annyira puha, és félénk volt. Visszacsókoltam, mire belenyögött a csókba, ezután elhúzódott, és homlokát a vállamnak támasztotta. A szemét még mindig nem nyitotta ki, de azért megszólalt.

- Ez mindig ilyen? – hangja rekedt volt. – Mindenkire ilyen hatással van egy véla csókja?

- Nem – feleltem –, csak a párjának mutatja meg az igazi erejét.

- Eszméletlen – nyögte, és ravaszkásan elvigyorodott. – Mivel már úgyis a vélád párja vagyok, akár a tiéd is lehetek, igaz?

- Draco, én… – próbálkoztam, de nevetve megcsókolt.

- Csak semmi kifogás, nem adlak senkinek!

- Mi az, hogy nem adsz senkinek? Talán lakatot teszel az ajtómra és bezársz? – kérdeztem kicsit idegesen.

- Á, dehogy – rázta a fejét. – Feleségül veszlek.

- Mi? – kérdeztem nem túl udvariasan.

- Malfoy leszel, pontosabban Mrs Malfoy.

- Nem mintha kifogásolnám az ötletet – vélekedtem –, de nem gondolod, hogy ez kicsit hirtelen?

- Nézd, Aurélia – mondta teljes komolysággal –, túléltem egy háborút, amit a rossz oldalon kezdtem, és a jó oldalon fejeztem be. A szüleim is túlélték, és az apámat is kiengedték a sittről. Aztán beleestem egy aranyvérű vélába, akivel végigszeretkeztem a nyarat, majd végre meg is ismerhettem. Szerinted nem akarlak komolyan elvenni, és végre boldog lenni? – fejezte be a kérdését.

- Honnan a fenéből szedsz ilyen szavakat, hogy sitt? – ámultam.

- Aurélia, igen, vagy nem? Bár igazából mindegy, mert ha nemet mondasz, akkor elrabollak.

- Az cellát, meg rabságot jelent? – kérdeztem nevetve.

- Azt.

- Akkor inkább igen – mondtam, és megcsókoltam.

Nem hiszem, hogy normális dolog tizenhat évesen menyasszonynak lenni, de mi már csak aranyvérűek vagyunk. Persze abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt senki véleménye, csakis és kizárólag az engem ölelő szőke félistennel foglalkoztam, aki a ruháimtól igyekezett megszabadítani. Persze, hogy sikerült neki. Azonban semmi nem tudja visszaadni azt az arckifejezését, amikor észrevette, hogy valójában szűz vagyok.

***

Na persze akadtak, akik nem értettek egyet velünk. Lucius Malfoy kifogásolta a személyemet, egészen az első találkozásunkig, ahol is leesett az álla a látványomtól. Majd le kellett ülnie, amikor közöltük, hogy az első igazi együttlétünk - nem kis meglepetésünkre - eredményesnek bizonyult. Anya és Narcissa persze imádják egymást, meg minket is, apa meg csak mindentudóan mosolyog.

Az esküvőnket egy gyönyörű, napsütéses vasárnap délután tartottuk, május végén. A szertartáson részt vett a Roxfort aprja-nagyja, mindenki számára emlékezetes esemény maradt, sokáig beszéltek még róla. Sosem fogom elfelejteni Draco szeretetteljes pillantását, mikor kimondta az igent, és abban a pillanatban végképp megbizonyosodtam róla, hogy a megfelelő emberhez kötöm hozzá az életemet. Most gömbölyödő pocakkal ülök a Hollóhát klubhelyiségében, és várom, hogy kihirdessék az év végi vizsgaeredményeinket.

Hát ez történt velem, Molly Carterrel, bár mostanság Aurélia Malfoy a nevem. Én előre szóltam, hogy nem fogjátok elhinni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés