Gyorsan teltek a napok, s már egyáltalán nem számított furcsa jelenségnek az, hogy az asztaloknál a diákok össze-vissza ülnek. Sokat javult a közhangulat… és Draco Malfoyjal kibővült az Aranytrió. Már Ron sem akadékoskodott, csak néha kaptak össze. Az órák kitűnő hangulatban teltek, még a bájitaltan is, bár ilyenkor Hermione mindig csendesebbé vált.
Prince professzor a lányok nagy kedvencévé vált, mindenkit egyformán és igazságosan kezelt. Csak ha Hermionét látta, akkor szeretett volna kiugrani a csillagvizsgáló toronyból, mert bár ha eszébe is jutott párszor, igyekezett elfelejteni a vonzalmát a lány iránt.
Hermione sem volt másként ezzel, de a sok tagadás meg is hozta az eredményt. Alaposan és visszafordíthatatlanul egymásba szerettek.
A RAVASZ vizsga reggelén, Hermione a reggeliző asztal mellett búslakodott Draco társaságában.

- Enned kell! – mondta neki Draco. – Még elájulsz a vizsgán.

- Nem megy. Túl ideges vagyok, és már reggel is úgy ébredtem, hogy felfordult a gyomrom. Majdnem hánytam, ronda lenne, ha letaccsolnám a tanárokat.

- Oké, csak legalább egy kis csokit… – hízelgett a fiú, és boci szemekkel nézett a lányra.

- Rendben, csak ne nézz így rám, mert lefolyok a székről – nevetett Hermione, és megölelte Dracót.

Perselus szorosan összepréselt ajkakkal, irigykedve figyelte a vidáman csevegő párost, tekintete csak még inkább elkomorult, amikor meglátta, hogy Hermione megöleli a fiút. Az a bizonyos ér abban a pillanatban lüktetni kezdett a halántékán, és minden önuralmára szüksége volt, hogy ne átkozza le azonnal Malfoy kezeit a helyükről. Dühében észre sem vette, mennyire erősen markolja a kezében maradt poharat, melyet már csak a lélek tartott össze a nagy nyomás alatt. Nem is bírta tovább nézni az egymás társaságát látszólag felhőtlenül élvező párost, így a poharat az asztalra csapva kisietett a teremből. Nem állt szándékában megvárni, míg enyelegni kezdnek, hiszen akadt még dolga bőven, a diákok hamarosan az ajtaja előtt fognak toporogni, nem ártana még néhány csalás gátló bűbájt szórni a teremre. Igazság szerint bármit szívesen megtett volna, ha az segít elterelni a gondolatait a reggelinél látottakról.

***

Hermione remegő gyomorral, gombóccal a torkában várta, hogy behívják az utolsó vizsgájára, történetesen bájitaltanra. Az eddigiek, így utólag már nem tűntek akkora mumusnak, mint kora reggel, és csak remélni tudta, hogy ez a mostanival is így lesz majd. Bármennyire is próbálta tagadni, tisztában volt vele, hogy szűnni nem akaró gyomorgörcsét nem a rá váró megmérettetésnek köszönheti, sokkal inkább a tanárnak, aki a zárt ajtó mögött várja őket. Várakozás közben bátortalanul nézett közbe, diáktársai kivétel nélkül a jegyzeteiket bújták, néhányan megeresztettek felé egy-egy félszeg mosolyt, melyet ő gondolkodás nélkül viszonzott, és ami kis híján az arcára is fagyott, amikor kinyílt a terem ajtaja. Két órával később némileg higgadtabban hagyta el a többiek által csak „vesztőhelyként” emlegetett tantermet, ugyanis biztosra vette, hogy hibátlanul teljesítette a feladatot. Sokkal jobban aggasztotta a professzor rideg viselkedése, az ő munkáját egy pillantással sem méltatta, sőt, még csak rá sem nézett egész idő alatt. Ez rettenetesen elkeserítette, úgy döntött nem is csatlakozik barátaihoz a vacsoránál, ha őszinte akart lenni, most nem is volt kedve semmiféle társasághoz, magányra vágyott. A legrövidebb úton sietett a szobájába, ahol a kimerültségnek köszönhetően, hamar elnyomta az álom.
Hermione másnap reggel frissen és kipihenten ébredt, készen állt, hogy az új életébe lépjen. A gond csak az volt, hogy nem tudta, mi legyen ez a lépés. A parkban sétálgatva töprengett a jövőn, amikor egy hang szakította ki a gondolatai közül.

- Szia, Hermi! – kapta el Draco, és megforgatta a levegőben. – Mi fogsz csinálni, most, hogy végre kiszabadultunk az iskolapadból? Mihez akarsz kezdeni?

- Hát, ha leteszel, leátkozom a fejed – nevetett a lány –, de komolyra fordítva a szót, még nem tudom.

- Gyere velem! – ajánlotta a fiú.

- Mégis hová?

- Hát a Malfoy-birtokra – kacsintott Draco. – Nekem muszáj visszamennem, anyám biztos örülne, te meg csak pihennél és élveznéd a helyet.

- Elment az eszed, ez tuti!

- Dehogy! Komolyan mondom.

- Tudod mit? Rendben – egyezett bele a lány –, veled megyek.

- Ez az! – kiáltotta a szőkeség, és cuppanós csókot nyomott a lány szájára. Ekkor ért oda Perselus.

- Prince professzor… – suttogta a lány sápadtan, amikor meglátta a férfit, de az derűs mosollyal az arcán várta, hogy az émelyítő jelenet véget érjen.

- Mr Malfoy és Miss Granger! – köszönt. – Csak gratulálni szerettem volna a kiváló vizsgáikhoz. Száz éve nem születtek ilyen kitűnő eredmények.

- Köszönjük, uram – felelte Draco, és átkarolta Hermione vállát. Igyekeznie kellett, hogy ne nevessen Perselus féltékenységtől sápadozó arcán, de végül botrány nélkül megúszták a találkozást. A tanár csendben távozott, Hermione pedig ájuldozni látszott az eseményektől.

- Sose gondoltam volna, hogy valaha látom Perselust elsápadni a féltékenységtől – engedte el Draco a sokkos Hermionét. – A keresztapám teljesen beléd van esve, Mione.

- Mi?

- Nem mi, hanem tessék – javította ki a fiú. – Azt mondtam, hogy Perselus…

- Ki ne mondd még egyszer! – vágott közbe a lány.

- Te kérdted, de ha nekem nem hiszel…

- Azért, mert ez nem igaz… sajnos! – sóhajtotta Hermione, majd vidámabban folytatta. – Akkor most megyünk, vagy sem?

- Ejnye, Granger… azt hittem, bátrabb vagy, de ha te el akarod terelni a szót, nekem rendben van. Viszont előbb vagy utóbb foglalkoznod kell ezzel, vagy be fogsz savanyodni!

- Majd foglalkozom vele, ha nagyon muszáj. Most inkább felejtenék egy kicsit, ha szabad.

- Szabad, szabad – biccentett a fiú, és barátnőjébe karolt. Beszélgetve sétáltak a birtok határáig és megbeszélték, hogy majd a Malfoyok valamelyik házimanója elhozza a holmijaikat, Harryéket pedig levélben értesítik.

- Felkészültél az indulásra? – kérdezte a fiú és visszanézett a Roxfort épületére.

- Társas hoppanálá… – kérdezte volna a lány, de mire befejezte, már meg is érkeztek.

- Az – felelte Malfoy, és megfordította Hermionét. – Íme, az otthonom, a Malfoy-birtok.

- Azta! – nyögte a lány a kovácsoltvas kapu előtt, mely mögött egy gondozott park terült el. A kapun a címer egy bourbon liliomot és két keresztbetett varázspálcát ábrázolt. Alatta a felirat: „ Toujours Pure”.

- Draco, a Toujours Pure, az nem a Blackek jelmondata?

- Hermione, tudod, Narcissa Black Malfoy. Dereng valami?

- Ja, persze – bólintott a lány. – Hiszen, Sirius a bácsikád volt, Tonks pedig a nénikéd. Nagy veszteség lehetett.

- Nem igazán ismertem őket, de ezt te is tudod. Tonks egyébként az unokatestvérem volt. Androméda, Bellatrix és Narcissa, a három nővér. Sirius és Regulus az unokatestvéreik. Szép kis család, mi? – kérdezte Draco, miközben bevezette Hermionét a birtokra. Pár perces séta után megpillantották a kúriát és a hozzá tartozó melléképületeket. Ahogy közeledtek, egyszer csak kivágódott a főbejárat ajtaja, és a máskor komoly és megfontolt Narcissa kitárt karokkal futott a fia felé.
Draco elkapta a felé rohanó asszonyt, és szorosan magához ölelte.

- Jaj, Draco! Úgy örülök, hogy itthon vagy!

- Én is örülök, anyám – felelte a fiú, majd elengedte a nála egy fejjel alacsonyabb nőt. – Hiányoztál!

- Te is nekem, de látom, vendéget is hoztál – fordult Hermione felé az asszony, miközben lesimította a ruháját.

- Hermione Jane Granger vagyok – mutatkozott be félénken a lány.

- Narcissa Black – felelte az idősebb boszorkány, aztán mosolyogva folytatta –, Draco sokat írt rólad, és én nagyon hálás vagyok, hogy adtál egy esélyt a fiamnak.

- Anya… – pirult el Draco –, inkább menjünk be. Hermione, ha minden a terveim szerint alakul, legalább a nyár végéig itt lesz.

- Valóban, ez remek, akkor bált fogunk rendezni! – örvendezett az asszony, és bekísérte őket.

*

Dracónak még csak halvány sejtelme sem volt arról, hogy Perselus mit érzett, mikor meglátta őket. Az, hogy féltékenységet, nos, az nagyon enyhe kifejezés. Amint visszaért a laborjába, módszeresen felrobbantott mindent, és nagyon szeretett volna levonni legalább ezer pontot személyesen Draco Malfoytól, de erre nem volt már lehetősége.
Hálát adott a sorsnak, hogy a végzősök már nem jártak órára. Kínszenvedés volt minden nap látnia, ahogy Hermione Harryvel vagy Ronnal beszélget, Dracóval látni meg egyenesen maga a pokol. Folyton együtt sétáltak, beszélgettek, vagy csak csendben tanultak, de egy-egy mosoly vagy kézmozdulat mindig volt köztük.
Alig várta már a nyári szünetet, és a lehetőséget, hogy elfelejtse Hermione Grangert. Ám egyelőre még tűrnie kellett az alsóbb évesek jelenétét.
Gondolataiból kopogtatás zökkentette ki.

- Pillanat! – szólt ki, és néhány pálcamozdulattal feltakarította a rendetlenséget, majd kinyitotta az ajtót.

- Jó napot, uram! – köszönt az érkező.

- Potter? – csodálkozott Perselus, de azért beljebb invitálta vendégét. – Mit tehetek érted?

- Hermionéról és Dracóról lenne szó – mondta Harry, mire a polcokon szétrobbant néhány üveg és lombik.

- Ne is kérdezze! – legyintett Perselus, mire Harry elmesélte, hogy a lány a Malfoy-kúriába költözött. Mire befejezte, Prince professzor összes üvege újra apró darabokban hevert a földön.

*

Hermionénak hamar megtetszett az élet a birtokon. Szabadon mehetett bárhová, a Malfoyok könyvtárában pedig érdekesebbnél érdekesebb kötetekre bukkant, azt sem tudta, melyiket olvassa először. Jól érezte magát. Hamar elérkezett a június vége, és egyik este Narcissa kopogott be hozzá.

- Hermione, beszélni szeretnék veled!

- Gyere csak – felelte a lány. – Valami gond van?

- Gond az nincs, csak van két dolog, amit meg kellene vitatnunk. Ebből az egyik a bál.

- A bál?

- A bál, amit július 21-ére szerveztem, és szeretném, ha összeírnád, hogy kiket szeretnél meghívni. Természetesen bárkit szívesen látunk, a barátokat és a családot egyaránt.

- Rendben, összeírom – bólintott a lány.

- Nos, a másik egy kicsit kényesebb dolog…

- Igen? – kérdezte Hermione, majd elkomorult. – Tudod, igaz?

- Nos, igen – bólintott a nő. – De valami azt súgja, nem én leszek a büszke nagymama…

- Hát, nem… – hajtotta le fejét a kérdezett.

- Nézd, én nem akarok vájkálni a magánéletedben, csak…

- Semmi baj. Akár el is mesélhetem.

Hermione három órán keresztül mesélte az eseményeket. Mikor Draco zsarolási terveihez ért, Narcissa megjegyezte, hogy ez eléggé mardekáros fogás volt, de egyébként csendben hallgatta a történetet.

- Esetleg nem gondolod, hogy szólni kéne Perselusnak?

- Igazából, nem merek. Szerintem még meg is átkozna, vagy még rosszabb…

- Azt hiszem, én ezt el tudnám intézni… – mosolyodott el a nő.

*

Draco kísérte el végül Hermionét a Szent Mungóba, ahol kivizsgálták. Szerencsére semmi rendellenességet nem találtak, ellenben kiderült, hogy a lány ikreket vár. Ez a hír még Dracót is padlóra küldte, viszont Narcissa halk kuncogással fogadta, és gratulált.
Szétküldték a báli meghívókat is, és a többség elfogadta a meghívást, többek között Hermione szülei is.
Készülődéssel teltek a napok, és már három nappal a bál előtt vendégekkel telt meg a ház.

- Jóságos ég! – sóhajtotta Hermione. – Ennyi embert…

- És ez csak egy töredéke – mosolygott Draco –, te és anyám nem apróztátok el.

- Sajnálom. Hidd el, már bánom elég rendesen! Szinte a teljes túlélő csapat itt van, vagy lesz. Még Neville is.

- Longbottom? – kerekedett el Draco szeme. – Akkor tényleg figyelni kell, nehogy katasztrófába torkolljon az este.

- Még van két napunk biztosítani a helyszínt – felelte a lány, és elsietett ajtót nyitni egy újabb érkezőnek.

Draco nem tudta mihez is fognak kezdeni, ha már a rengeteg vendég a házban, illetve a kertben lesz, de nem is érdekelte különösebben. A szobájába indult, amikor bele futott az édesanyjába.
Narcissa sugárzott, és szinte fénysebességgel intézte az előkészületeket, szervezte a vacsorát, és irányította az egyéb munkálatokat.
A fiatalok nem is értették, miért teszi boldoggá, hogy hófehérbe csomagolhatja az egész házat.

- El sem hiszitek, hogy utálom már a feketét – csevegett az asszony néhány vendéggel. – Az elmúlt években mindig csak feketét hordhattam, és csak azzal dekorálhattam. Annyira boldoggá tesz a szabadság.

- Hermione és te igazán csodás munkát végeztetek! – kapcsolódott be a beszélgetésbe a fiú egy mondat erejéig, majd folytatta útját az emeletre. Még órákig hallgatta a földszintről felszűrődő neszeket, zörejeket…

Hermione későn tért nyugovóra, de előtte még egészalakos tükre előtt megszemlélte magát, és meglehetőst gömbölyödő hasát. Három hónapja ellenére igen csak domborodott, bár nem annyira, hogy egy rafináltabb ruha el ne rejthesse. Szerencsére Narcissa erre is gondolt, és a csodálatos muszlinruha már a szekrényben lógott. A ruháról persze eszébe jutott a bál és a vendégek, köztük pedig az egyetlen, aki csak alig akarta elfogadni a meghívást. Perselus Prince professzor, a Roxfort tanára. Minden este gondolt rá, és arra, hogy nem is tud az ikrekről. Narcissa azt mondta, ne aggódjon, majd ő mindent elintéz, de mégis inkább ő szerette volna elmondani neki, bár valószínűleg semmi jóra nem számíthat. Ha csak egy kicsi is megmaradt a régi Perselus Pitonból, nos, akkor örülhet, ha nem átkozza meg.
Végül persze Hermionét is legyőzte a fáradtság. Álmában az iskola folyosóin bolyongott, de sosem talált oda sehova. Végül a pincelépcsők tetején kötött ki, de hiába szaladt lefelé, sosem érhette el az ajtót.
Másnap, Narcissa javaslatára ki sem mozdult a szobájából.

A napéjegyenlőség délutánján Perselus Prince a Malfoy birtok kapujában állt. Semmi kedve nem volt bemenni. Persze már nem húzhatta ki magát. Természetesen ő is hallotta a pletykákat, hogy Narcissa nagy bejelentésre készül, és nem volt hangulata Draco és Hermione boldogságát nézni, miközben ő maga szenved.
Mert szenvedett, de rendesen. Minden korábbi tetténél jobban bánta, hogy nem marasztalta a lányt, és hogy elküldte. Persze most már késő bánat. Viszont nem gondolta volna, hogy Hermione pont Draco karjaiban keres, sőt, talál menedéket.
Gondolataiból egy csodálatos nő rántotta ki.

- Nocsak, Prince professzor! – üdvözölte Narcissa. – Ne féljen, nyugodtan beléphet a kapun. Nem fogja megátkozni magát…

- Mrs Malfoy, ha nem tévedek? – vetett ártatlanul érdeklődő pillantást a nőre az érkező, de vendéglátója mellőzve az udvariaskodást, lazán belekarolt.

- Ugye, Perselus, régebb óta ismersz, mint hogy ezt a nevet használnám. A Cissy továbbra is megfelel, illetve felhívnám a figyelmedet, hogy leesett az állad.

- Hogyan? –nyögte a férfi.

- Tudhatnád, hogy előttem nincsenek titkot! – duruzsolta a nő, és nevetve a vendégek közé kormányozta a meglepett férfit.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.