Másnap reggel már meglehetősen sokan tartozódtak a nagyteremben, amikor Draco és csatlósai befutottak. Crack és Monstró balra, míg vezetőjük jobbra vette az irányt, egyenesen a Griffendél asztala felé.
A reggeliző tanári kar egy emberként feszült meg, de leginkább Perselus és Minerva rettegtek, hogy megint valami baj lesz.
Eközben Draco odaért Harryhez és Hermionéhoz, akik szinte teljesen természetes módon széjjelebb csúsztak, helyet adva a szőkeségnek, aki el is foglalta azt.
Néma csend borult a teremre, tipikusan az a bizonyos vihar előtti csend.
- Pirítóst? – Hermione hangja késként vágott a némaságba, ahogy odakínálta a tálat Dracónak.
- Kösz – felelte a fiú, és elvett egyet. Ezzel a végszóval kitört a teremben az értetlenkedés, a kiabálás és persze a sugdolózás, hogy vajon mi történhetett. A három fiatal eközben csendben fuldoklott a nevetéstől.
- Láttátok az igazgatónő arcát? – kérdezte Harry.
- Azért Prince professzor sem volt semmi – nyomatékosította az észrevételt Hermione. Draco nem szólt semmit, mert Ron arcával volt elfoglalva, ami hol elsápadt, hol pedig elvörösödött. Viszont nem csak a vörös hajú srác nem értette a helyzetet. A két rivális asztal csendben evett tovább, de nem bírtak egymásra nézni.
- Én ezt nem értem – hajolt közel Minerva Perselushoz, aki szintén csak bámult.
- Majd utánajárok – biztosította a boszorkányt végül.
Utána is járt. A jól megszokott folyosón, a jól bevált kárpit mögött várta Hermionét, aki természetesen arra is járt, Perselus szerencséjére egyedül. Egy hirtelen mozdulattal megragadta a talárját, és behúzta a szőnyeg mögé.
- Merlin szavára, többet vagyok rejtett járatokban, mint órán, mi a fene történt? – nyögte a lány, de mikor meglátta a támadóját elpirult. – Prince professzor, mit tehetek önért?
- Erre is lennének ötleteim, de most inkább mesélj az új kis griffendélesről!
- Draco? Semmi különös, csak ápoljuk a jó viszonyt a házaink között – rántotta meg a vállát a lány, és elmosolyodott.
- Ne szórakozz velem, mert rosszul járhatsz! – tornyosult fölé a férfi, de Hermione egyszerűen kilépett a mélyedésből, és a válla fölött szólt vissza:
- Ne aggódjon, professzor, nem akarok büntetőmunkát, de azt hiszem, az előző tanáromat jobban kedveltem – mondta, és elsietett a klubhelyisége felé. Perselusnak meglepetésében leesett az álla, megkövülten, tátott szájjal bámult a lány után a kárpit takarásából. Hermione enyhén idegesen lépett be a portré mögé, de odabent egy vadul üvöltöző Ron, illetve sok furcsán néző griffendéles fogadta.
- Hermione! Mi a furmászos szurcsók volt az reggelinél? Mi a pimplit keresett Görényke az asztalunknál? – tajtékzott Ron, de Hermione egy pálcaintéssel elnémította.
- Harry miért nem mondtad el nekik? – kérdezte a szemüveges világmegmentőt, de mivel választ nem kapott, folytatta –, az a helyzet, hogy most kell megmutatnunk a Griffendél bátorságát.
- Szóval, arra az egyezségre jutottunk Dracóval, hogy a kölcsönös bizalomra alapozva, ezentúl igyekszünk nem vitatkozni – hadarta a lány.
- Hol itt a bátorság? – kérdezte egy alsóbb éves.
- Szerintetek olyan könnyű lehetett neki ma köztünk reggelizni, vagy egyáltalán kérni ezt az egyezséget, úgy hogy Harryhez és hozzám fordult? – kérdezett vissza Hermione, de nem volt felelet. – Szóval arra kérlek benneteket, hogy először is ne bántsátok Dracót, másodszor is vegyetek példát róla, mert mardekárosnak lenni se lehet könnyű, ha a Hugrabug, a Hollóhát és a Griffendél is utál – fejezte be végül, és felsietett a hálókörletébe, hogy kiheverje az iméntieket és a Perselussal való találkozást, ám ekkor kopogtattak az ajtón, és Ginny egy megszeppent Ront támogatott be.
- Öhm, Hermione, elfelejtetted levenni a rontást a bátyámról.
- Nem baj – legyintett a lány. – Ártani nem árt, legalább gondolkodik, és nem beszél.
- Hogy mondhatsz ilyet? – értetlenkedett Gin.
- Ginny, az iménti hegyi beszéd előtt belefutottam Prince professzorba, aki szintén kérdőre vont. Szerinted, hogy tudok ilyet mondani? De azért, nem bánom… – felelte, és intett a pálcájával, mire Ron nyögött egy hangosat.
- Kösz! – mondta Ginny, és kirángatta a szobából a megszólalni készülő fiút.
Hermionét hamarosan elnyomta az álom, de csalódnia kellett, mert nem alhatott nyugodtan…
Perselust nem hagyta nyugodni a lány viselkedése. Az meg, amit mondott, egyenesen idegesítette, főleg azért, mert nem értette a jelentését.
„…az előző tanáromat jobban kedveltem…”
Hallotta a gondolatai közt a lány hangját. És azok a csókok… A hajnali két órai időponttal mit sem törődve kipattant az ágyából, magára kapott egy köpenyt, és a Griffendél-torony felé vette az irányt.
- Prince professzor? – ásította a Kövér Dáma.
- Meril alea! – dörrent a férfi.
- Jól van, na, a bájitaltan tantárggyal együtt jár a modortalanság is? – kérdezte a festmény, de azért engedelmesen kinyílt. Perselus beosont, és megállt a lányháló lépcsője előtt. Mivel tudta, hogy ebben a napszakban még ő sem mehet fel, kénytelen volt varázslathoz folyamodni. Varázspálcája intésére a szoba ajtaja halkan kinyílt, egy újabb mozdulatra pedig Hermione kilebegett az ajtón, és egyenesen Perselus karjai közt landolt. A tanár még halkan visszacsukta az ajtót, majd csendben elgyönyörködött a karjai közt alvó lányban.
Hangszigetelő bűbájt bocsátott a szobára, és milyen okosan tette, mert amint Hermione felébredt, és nagyjából felfogta, hogy mi történt, éktelen ordításba kezdett.
- Maga meg mi a töklevet keres itt, és hogy merészelt kivarázsolni a szobámból? Ha azonnal nem hordja el magát, én esküszöm…
- Mit? – kapta fel a férfi a lány állát, és belenézett azokba a barna őzikeszemekbe. – Mit teszel?
- Hát az biztos, hogy maga, Prince professzor – nyomta meg a két utolsó szót –, nem fogja örömét lelni benne.
- Bátor vagy, Granger, de én szeretem a bátor nőket! – szólt a férfi, és pizsamájánál fogva magához rántotta a harcias lányt egy forró és szenvedélyes csókra.
Hermione először majdnem elfelejtette, hogy miért is van a klubhelyiségben, de szinte azonnal eszébe jutott, hogy ki is az, aki épp édesen csókolja.
- Ne – lépett hátrébb, bár nem szívesen tette –, maga most már újra a tanárom! Ez tiltott dolog a számomra – mondta sóhajtva. – Inkább mondja el, miért jött ide és keltett fel, mert nem hiszem, hogy ez volt a célja! Ön nem az a fajta ember.
- Én… én azért jöttem… – dünnyögte a csóktól még mindig zavarodottan a férfi, és mégis közelebb lépett a lányhoz. – Azt akarom tudni, hogy mi az, hogy az előző tanárodat jobban kedvelted?
- Hát, nos… – hajtotta le a fejét a lány, majd amikor a férfi maga felé fordította az arcát, töredelmesen bevallotta. – Piton professzor volt a példaképem, az, akit a legjobban csodáltam a tetteiért és az eredményeiért, de most, miután megismertem a kedves és vicces, sőt, a sérülékeny oldalát, én nagyon megkedveltem, mint barátot is. Több lett, mint barát – vallotta be a lány, és egy könnycsepp csorgott le az arcán. – De most, hogy a professzor úr új életet és személyiséget kapott, most már nem lehet, nem gondolhatok rá, hogy… – de nem fejezhette be, mert Perselus újból csókolni kezdte, és abba se hagyta.
Sokáig csókolták egymást, és lassan eljutottak a kandallóig, ahol is a férfi karjaiba kapta a lányt, és egy pillanat múlva a saját lakosztályában lépett ki az ottani kandallóból.
Hermione nem is foglalkozott mindezzel, csak kedvese arcát, nyakát simogatta, ölelte. Mindketten tisztában voltak vele, hogy ez nem történhet meg újra, de azért az ágy mellé érve a férfi megkérdezte:
- Biztos nem fogod megbánni?
- Jaj, Pers! Soha! – mosolyodott el a lány, és gombolni kezdte a férfi pizsamáját. Hamar eljutottak a teljes meztelenségig, és Hermione csodálattal adózhatott Perselus fiatal és izmos testének. Szóvá is tette:
- Tudod, mikor Harry a testedben megölelt, el kellett ismernem, hogy nagyon vonzó az a test, és most, hogy látom milyen volt „korábban”, azt kell mondanom, hogy jól tartottad magad.
- Köszönöm a bókot – adott csókot a lány orrára Perselus majd lustán kényeztetni kezdte. Hermione légzése hamarosan felgyorsult, de ezért még kinyögte.
- Én még sose…
- Reméltem is! – súgta vissza a férfi, és a tettek mezejére lépett…
Sokáig és szenvedélyesen szerették egymást, majd kifulladva feküdtek egymás mellett. Hermionét hamarosan elnyelte az álmok világa, és Perselus csak titokban könnyezve vitte vissza a Griffendél-toronyba, hogy senkinek ne tűnjön föl a hiánya. Egy utolsó csók után visszalebegtette, és távozott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés