Hermione a nap hátralevő részét a szobájában töltötte. Főleg attól rettegett, hogy mégis csak kirúgják, illetve igyekezett behozni a lemaradását, hisz aznap szégyenszemre nem ment be az óráira, így jócskán akadt pótolnivalója. Harry és Ginny ismét elválaszthatatlanok voltak, Perselus pedig nem kereste őt. Vacsoránál aztán megértette az új helyzetet.

- Egy kis figyelmet kérek! – állt fel McGalagony. – Némi változás állt be a tanári kar összetételében. Mint látjátok, Piton professzor nincs már körünkben, múltjára való tekintettel azonnali nyugdíjazást kérte. Helyét távoli rokona, Prince professzor veszi át. Köszönöm – mondta.

A bejelentést döbbent csend fogadta, majd négy asztalból háromnál örömujjongás tört ki. A Mardekár asztalnál azonban szinte gyászhangulat alakult ki. Persze a suttogás is megindult, és Hermione szörnyülködve hallgatta, ahogy Lavender arról áradozik, hogy Prince professzor milyen vonzó és helyes.

- Ha tudnák az igazat – súgta oda Harry a lánynak nevetve, de csak egy szemforgatást kapott válaszul.

A hétvége közepes gyorsasággal telt, a lányok többsége képes volt reggel hatkor kelni, csak hogy láthassák az „új” professzort, amint reggelizik, kávézik, vagy csak sétál a folyosón.
Princ professzor igyekezett beilleszkedni az iskola életébe, levezényelt egy Griffendél-Mardekár edzőmeccset, ami a Griffendél győzelmével zárult, segített Madam Promfreynak ellátni néhány sérültet, illetve megtekintette Hagrid terjedelmes sütőtök ágyásait. A diákokkal közvetlenül nem érintkezett, de nem is fenyítette meg őket.

A diákok többsége érdeklődéssel várta a hétfői bájitaltanórákat, ez alól talán csak Draco Malfoy volt a kivétel.
Draco ugyanis gyanakodott. Na nem egyszerűen Prince professzorra, hanem Grangerre, Potterre és Prince professzorra. Esetleg a Weasley lány is szóba jöhetett, de csak mert levakarhatatlan Potterről. Nem fért az ifjú Malfoy fejébe, hogy Piton hová tűnt ilyen hirtelen, főleg, hogy előző este még járt nála, és csomagolásnak nyomát sem látta. Ezen felül, a keresztapjáról lévén szó, csak elbúcsúzott volna tőle, vagy hagyott volna egy levelet, bár meglehetősen furcsán viselkedett az utolsó találkozás alkalmával is. Például sütőtöklevet ivott… De nem ez a lényeg, hanem, hogy ki kellett derítenie mi is az igazság. Láss csodát, a szerencse Dracóra mosolygott, pontosan hétfőn, a Griffendél-Mardekár dupla bájitaltanon.

A hetedévesek egy aránylag egyszerű főzetet készítettek, amikor Parvati Patil sikoltozásban tört ki, ugyanis Lavender megvágta magát a hozzávalók szeletelése közben. Perselus először rá akart kiabálni a lányra, hogy mit szerencsétlenkedik, azután mást gondolt. Hanyag eleganciával a hüppögő lányhoz sétált, két pálca mozdulattal begyógyította a sérülést, és csinos masnit kanyarított Lavender ujjára. Ezen kívül egy szívdöglesztő pillantással is megörvendeztette a károsultat, aki fülig vörösödött zavarában, és halk hálát rebegett. Hermione arca viszont elsápadt a féltékenységtől, majd vörös lett a dühtől, és gyilkos pillantásokkal illette Miss Brownt. Draco kiszúrta ezt a pillantást, és sejtései ebben a pillanatban bizonyosságot is nyertek, most már biztosan tudta, hogy nincsenek rendjén a dolgok, és arra is a nyakát tette volna, hogy a lány mindet tud. Elhatározta, hogy követi Grangert, hátha kiderül valami. Ezen felül persze feltűnt neki Potter viselkedése is, aki fejét a padjára hajtva fuldoklott a visszafojtott nevetéstől.

Malfoy nem csalódott…
Hermione épp az egyik folyosón dühöngött végig, iskolaelsőhöz méltatlan tempóban, amikor egy kárpit mögül kinyúlt egy kéz, és a karjánál fogva berántotta egy falmélyedésbe. Kis híján sikítófrászt kapott, de amikor meglátta, hogy csak Perselus az, inkább megátkozni szerette volna.

- Mit akarsz? – vetette oda a tanárnak mérgesen.

- Láttam, hogy néztél Miss Brownra – vigyorodott el a férfi, majd folytatta. – Nagy szerencse, hogy nem tudsz tekintettel ölni.

- Igen? Miért nem szóltál, hogy Rémdenevérből Don Juan leszel?

- Féltékeny vagy Granger? – csipkelődött tovább a kérdezett.

- Csak szeretnéd, Pers, csak szeretnéd… – cirógatta meg a férfi állát Hermione, majd kilépett a szőnyeg mögül, és távozott.

Perselus mosolyogva indult el az ellenkező irányba, mert bár az utolsó szó a lányé lett, a csatát azért ő nyerte meg.
Draco a jelenetet egy páncél mögül hallgatta végig, és megvilágosodva futott tovább a következő órájára.
Érdekes terv kezdett körvonalazódni a fejében, ami ebédszünetre már elhatározássá érett. Már csak Hermionét kellett elkapnia egy körre…

Ismét szerencséje volt, mert pont belefutott Grangerbe egy üres folyosón. Vigyorogva közeledett a lány felé, aki fejét a falnak támasztva szitkozódott. Hermione azt se tudta, mi történt, épp Perselust átkozta, amikor egy kéz befogta a száját, és berántotta egy festmény mögött megbújó rejtett járatba. Remegett az indulattól, mert azt hitte, megint Pers szórakozik vele.

- Elengedlek, ha megígéred, hogy nem sikoltozol, nem üvöltözöl, nem átkozol meg és nem kezdesz verekedni. Eskü, hogy nem akarlak bántani! – suttogta Draco, miközben Hermionét szorította. A lány a döbbenettől tág szemekkel bólintott, mire a fiú elengedte.

- Elment az a maradék eszed, Malfoy? – pördült meg villogó szemekkel a boszorkány. – Újabban embereket is rabolsz?

- Nyugi, Granger, ne pánikolj!

- Nem pánikolok, hanem meg akarlak fojtani!

- Hé, Miss Agresszió, lazíts! Csak egy ajánlatot akarok tenni neked…

- Ajánlatot? Te? Nekem? – nevetett fel Hermione. – Ugyan milyet? Csak nem átlépsz az undok árnyékodon, és ezután normális leszel?

- Én nem gúnyolódnék a helyedben. Ismerem a kis titkodat, pontosabban titkotokat, Granger.

- Mit tudhatsz te? – rántotta meg a vállát a lány, de belül rettegett, mert hát Malfoy nem ostoba.

- Rólad, Potterről és a keresztapámról. Nem tudom, mit csináltatok, hogy ez történt Perselusszal, de tudom, hogy a te kezed van a dologban, és szerintem nem akarod, hogy az egész iskola tudomást szerezzen a kis, khm… nos kapcsolatotokról.

- Ugyan miről beszélsz? – hebegte a lány.

- Tudod jól, miről beszélek! – lépett közelebb Draco fenyegetően, majd gúnyosan elmosolyodott.

- Rendben, Malfoy – sóhajtott megtörten Hermione, és felnézett a szürke szempárba. – Mondd, mit akarsz?

***

- Mi? Nem, az teljességgel kizárt! – ugrott fel Harry egy fotelből a klubhelyiségben. – Felejtsd el, Hermione!

- Harry, azon kívül, hogy hallottad, amit mondtam, el is gondolkodtál rajta? – kérdezte higgadtan a lány.

- Igen, én… nem értem – ült vissza Harry, és zavartan nézett ki a fejéből.

- Látod, ez az, mert én se értem. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy Draco Malfoy, a mardekáros, miért akar kibékülni velünk, mi több, velünk lógni. Ez abszurd, egyszerűen kizárt, hacsak nincs valami hátsó szándéka.

- Malfoynak? Tuti van! – biccentett Harry.

- Talán megkérdezhetnénk – vetette fel a lány. – Ha meg nem, Perselus még mindig kitörölheti az emlékeit.

- Na igen… – felelte Harry, és ebben maradtak.

Másnap Hermione a folyosón sétálva egy papírfecnit nyomott Draco kezébe, miközben elhaladt mellette, melyben a Szükség Szobájába hívta aznap este nyolcra. Malfoy meg is jelent, és bebocsátást nyert a kis társalgóba, amelyet Hermione kért a szobától.

- Granger, Potter! – köszönt Draco, és ledobta magát egy kanapéra.

- Gondolkodtunk a dolgon, de nem értjük, hogy miért is akarod ezt – kezdte Hermione.

- Hát nem nyilvánvaló? Nézzetek már rám, egy halálfaló fia vagyok, mi több, én is az voltam. Szerintetek milyen esélyem van beilleszkedni a varázstársadalomba?

- Na, csak úgy mégis? – noszogatta őket Draco, de csak vállrángatást kapott válaszul. – Nos, akkor elmondom – folytatta –, semekkora. Mindenki a gyilkost, a bűnözőt látja bennem, pedig valójában soha életemben nem öltem meg senkit. Az, hogy beálltam a követők közé, nos, az életemet mentette meg.

- Aha… – bambult el kissé Harry

- Szent Potter, azt hiszed, olyan könnyű nekem? Hát nem. Neked mindig volt választásod, nekem soha. Hidd el, én tényleg örülök, hogy megmentetted a világot, meg hős lettél, meg minden, de olyanokat is börtönbe jutattál, akik csak a családjukat védelmezték. Itt nyilván nem Bella nénire gondolok, de a többséget tárgyalás nélkül, azonnal elítélték. A családjaik pedig kitaszítottá váltak.

- Te meg ki akarsz lépni ebből – összegezte Hermione.

- De hát mindenki imád a köreidben… – vélte Harry.

- Ja, a kitaszítottak között – pufogott Malfoy. Hermione végül persze megsajnálta. Nem nagyon, csak egy kicsit.

- Legyen – sóhajtott a lány. – Harry nevében nem tudok nyilatkozni, de részemről oké. Viszont, mivel, ha úgy vesszük, kizsaroltad belőlem, úgy feltételek vannak.

- Hallgatlak.

- Nincs sárvérűzés, se Grangerezés, se semmi piszkálás. Cserébe én se macerállak, és úgy kezellek, mint Harryt és Ront. Rendben?

- Rendben… Hermione – bólintott Draco, amit a lány egy mosollyal honorált. Mindketten várakozóan néztek a gondolataiba merült Harryre. A fiú végül felállt, és a mardekáros elé lépett.

- Szia, Harry vagyok. Csak simán Harry – nyújtott kezet.

- Draco – fogadta el a másik vigyorogva, majd hamarosan együtt távoztak a Szükség Szobájából.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.