Az iskolában futótűzként terjedt a hír, miszerint hajnaltájt Draco Malfoy némileg zavarodottan, brutálisan rózsaszín hajjal kóválygott a folyósokon, miközben válogatott szitkokat morgott az orra alatt. A pletyka ezúttal Hóborctól eredt, aki, Merlin tudja, miért, szükségét érezte, hogy minden portrélakóval és szembe jövő diákkal azonnal megossza frissen szerzett információit, az informátort azonban nem volt hajlandó megnevezni. Senkit nem ért hát meglepetésként, mikor Malfoy addig megszokott szőke tincsei helyett rózsaszín fürtökkel jelent meg a reggelinél.

Reggeli közben Perselus alaposan kioktatta Hermionét.

- Komolyan azt hittem, megölöd. Tilos a memóriatörlés az iskolában! Miért mentél el csak úgy?

- Fáradt voltam – vont vállat a lány. – Nem úgy tűnt, mintha zavart volna az, amit teszek.

- Ez igaz, de csak azért nem vontam le vagy ezer pontot, mert épp nem tehetem meg.

- Na és? Az igazgatónőnek beárulhattál volna…

- Ja, persze, Harry Potter, a hős, beárulja a saját jobb kezét. Hidd el, ha Weasley lett volna, megteszem.

- Ne mondd, hogy csak azért, mert rólam volt szó, változtattál a felfogásodon! Tudod, Granger vagyok! Granger, a sárvérű, aki Szent Malfoy seggét épp szétrúgta – csodálkozott Hermione, de Perselus csak megrántotta a vállát, és megfordult, hogy válaszoljon Ginny kérdésére, miszerint mit tervez az aznapi edzésre?

Hamarosan mindannyian elhagyták a nagytermet, és míg a Piton, Ginny, Ron hármas a kviddicspálya felé, Hermione a pincébe indult. Balszerencséjére a pink hajú Malfoyba botlott.

- Granger, hol hagytad a szerelmed, Szent Pottert?

- Harry nem a szerelmem, és ha nem hagysz békén, nem mondom meg, hogy tűntetheted el a rózsaszínt a hajadról.

- Éreztem, hogy te voltál, te rohadék! – kiabálta Draco, és pálcát szegezett Hermionéra.

- Én nem tenném, Mr Malfoy – dörrent Perselus Piton hangja a folyosókanyarból. – Trágár beszédért és párbaj kezdeményezésért harminc pont a Mardekártól!

- Mi? – döbbent le az ifjú szőkeség, és a professzor felé fordult. Hermione halkan összecsuklott a fal mellett, és csöndben fuldoklott a nevetéstől, amint azt figyelte, ahogy Harry, Piton testében, kiosztja Dracót.

- Miss Granger, az irodámba! – vetette oda még Harry, és talárját suhogtatva bevonult az említett irodába. Hermione botladozva követte, majd az ajtó becsukódása után térdre esve kacagott a történteken. Harry szintén fetrengett a nevetéstől, és csak nagy sokára tudták abbahagyni.

- Harry, én még életemben nem szórakoztam ilyen jól…

- Ó, én igen, amikor hajnal háromkor bejött ide, és azt kérte, hogy csináljam vissza a haját. Annyira próbáltam nem nevetni, hogy képtelen voltam varázsolni, végül elküldtem, hogy keressen meg téged, vagy oldja meg egyedül… de gondolom, te hozzám jöttél, ugye?

- Igen, a hormonbájitalért jöttem, meg hogy beszélgessünk egy kicsit.

- Rendben, bájital a laborban, Piton járt itt reggel, de azt mondta, majd csak este veszitek be, és akkor most mesélj! – és Hermionéből dőlni kezdtek az információk. Elmondta, mitől lett rózsaszín Draco haja, hogyan akadt ki a seprűn való utazástól, és persze, hogy mi újság az órákon. Erről persze eszébe jutott, hogy Harry nem vett részt rajtuk, és hogy le van maradva, ezért hamar korrepetáláshoz látott. Harry szorgosan jegyzetelt, de az egyetlen komoly észrevétele az volt, hogy Hermione minden mondata Perselusról szólt.

***

Ezalatt az idő alatt Perselus a kviddicspálya fölött repkedett nyaktörő magasságban, és igyekezett valami elfogadható stratégiát kidolgozni a Hugrabug elleni meccsre.

- Ginny! Azt hiszem, jobb lenne, ha Katie repülne elől, amikor támadtok, mert ő nagyobb nálad, és amíg az ellenfél vele foglalkozik, addig te nyugodtan elslisszolhatsz alattuk.

- Értem! Jaj, Harry, már kezdek nagyon elfáradni, és még egy hasonló taktikai változtatást már nem fogok tudni megjegyezni, és szeretnék már fürödni is – nyafogta a lány.

- Ne siránkozz! – csattant Perselus, és fel nem tudta fogni, hogy Harry vajon mit eszik ezen a libán. – Rendben, akkor még egyszer végigcsináljuk a gyakorlatot, aztán mehetsz a zuhany alá. Na gyerünk!

A varázsló intett a pálcájával, mire miniatűr forgószelek jelentek meg a pályán, amik a három hajtó ellen indultak. A megbűvölt gurkók a két terelő teljes figyelmét igényelték. Ron a karikák előtt lebegve figyelte, ahogy Katie kicselezte az egyik széltölcsért, és ahogy az egyik terelő eltérített egy alattomos gurkót, ami Perselus felé indult. A fogó szerepét betöltő bájitalmester azonban Ginnyt nézte, amint az bele gabalyodik egy forgószélbe, és ádáz csatát folytat, hogy legyőzze azt.

- Harry vigyázz! – kiáltotta Ron, de elkésett. Perselust a mellkasán találta el a gurkó, és a teste azonnal lezuhant. Kiáltani sem maradt ideje. Tompa puffanással érkezett a talajra, kifacsarodott lábbal és vérző sebekkel.

- Harry! Harry, mondj valamit! – kiabálta rémülten a Weasley lány, de a sérülttől csak egy nyögésre futotta:

- Pitonhoz… – ezzel elvesztette az eszméletét.

***

- Hermione, kérdeznék valami fontosat… – kezdte Harry. Azonban nem jutott el a kérdésig, mert valaki hangosan dörömbölni kezdett az iroda ajtaján, és Ginny rontott be rajta, amint a fiú kinyitotta. Mögötte Ron lebegtette a szemmel láthatóan rossz állapotban lévő Perselust.

- Harry leesett a seprűről, amikor elütötte egy gurkó, és eltört… és vérzik és… – hadarta Gin, majd sírva térdre roskadt.

Hermione azonnal egy ágyat varázsolt elő a semmiből, és Ron meg az igazi Harry segítségével ráfektette a félájult Pitont.

- Weasley, menjen már! – dörrent Harry is, közben rémülten nézte saját, összetört testét. Mikor Ronék az ajtón kívül voltak, végre elkezdhettek a sérülttel foglalkozni.

- Hozz a raktárból csontforrasztót, vérzés- és fájdalomcsillapítót, meg egy tál melegvizet! – utasította Harryt a lány, majd a nyöszörgő Piton fölé hajolt.

- Pers, jól vagy? – kérdezte. – Illetve, mondd, mit tegyek?

- Fáj… nagyon fáj a lábam…

- Oké, megnézem – bólintott a lány, és egy pálcamozdulattal levágta a nadrágot a fiúról.

Kevés híja volt, hogy nem lett rosszul, ugyanis a bal lábszáron nyílt törés díszelgett.

- Hát legyen! – vett erőt magán a lány. – Tanultam ezt is! – sóhajtotta, és elkezdte megtisztítani a sebet.

Az időközben visszatérő Harry beletöltötte a bájitalokat a tiltakozó Pitonba, majd félve figyelte, ahogy barátnője rendbe teszi a testét. Perselus közben megvált eszméletétől.

- Ha Piton felébred, és visszakapom a testem, és valami baja lesz, hát tuti, hogy megölöm – dünnyögte a fiú.

- Mindent megteszek, hidd el! – felelte a lány, és egy könyvből felolvasott varázsigével beforrasztotta a törött csontot. Háromórányi kemény munka után Hermione elégedetten szemlélte művét. Harry teste, néhány zúzódástól eltekintve, újra ép volt.

- Most mi legyen vele? – kérdezte az igazi Harry.

- Fel kell vinnem a toronyba. Itt nem maradhat.

- Jó, de előbb hozd le a köpenyt! Nem szeretném, ha az ájult testemmel flangálnál a folyosón – vélte Harry, és mivel Hermione egyetértett a gondolattal, elszaladt a láthatatlanná tévő köpenyért.

Végül szerencsésen eljutottak a toronyig, ahol Ron és egy halálosan aggódó Ginny fogadta őket. Belebegtette Perselust a fiúk hálószobájába, és utasította Ront, hogy gondoskodjon róla. Ő maga kimerülten rogyott le a kandalló elé.

- Mikor ébred majd fel? – kérdezte félénken Ginny.

- Nem tudom, talán reggel, de az is lehet, hogy még később. Elég sok bájitalt kapott – felelte.

- Akkor megyek, lefekszem – intett búcsút a vörös hajú lány, és távozott. Hermione pedig csak ült, bámult a tűzbe, és igyekezett elemezni, hogy vajon mit is gondol Perselus Pitonról, a bájitaltan tanáráról. Végül ott, ülve aludt el.

Arra ébredt, hogy valaki az arcát cirógatja, és amikor kinyitotta a szemeit egy smaragdzöld szempárba pillantott bele.

- Pers… – kezdte, de a fiú gyorsan a szájára tette a mutatóujját, suttogva folytatta –, miért nem alszol és gyógyulsz meg?

- Megyek mindjárt vissza, csak azért jöttem, hogy megköszönjem, amit értem, illetve Potter testéért tettél…

- Ugyan már, nincs mit megköszönni, ez csak természete, hiszen a ba… barátom vagy! – fejezte be elhalóan. Utóbbi kijelentésen Perselus annyira meglepődött, hogy meg kellett köszörülnie a torkát a felelethez.

- Ezt nekem eddig még csak egy… egy ember mondta, de visszatérve az előzőhöz – talált hangjára Piton, – igenis van mit megköszönnöm… például, hogy egész héten nem hagytad, hogy belebukjak abba, hogy nem Potter vagyok. Meg azt is, hogy ilyen kedves voltál velem…

- Én… – kezdte Hermione, de Perselus folytatta.

- Sajnálom, hogy holnap minden megint a régi lesz, és te meg csak, szóval „Potterre” fogsz emlékezni…

- Jaj, Pers, te egyáltalán nem vagy olyan, mint Harry… – felelte a lány, és megcsókolta Perselust, aki csak az első pillanat erejéig tiltakozott.

Egyikük sem vette észre a sötétben féltékenyen villogó szempárt.

Ám a forró, romantikus ölelésnek is egyszer vége szakadt, és kénytelenek voltak aludni vonulni. Hermione mindezt nehéz szívvel, sírva tette meg.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés